„M ikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágáidnak fiá t, kit Abrahámnak szült vala, monda Abra- bám nak: Kergesd el ezt a szolgálót az öfiáv al egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiam m al, Izsákkal.
A brahám nak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az öfiáért.
De monda az Isten Abrahám nak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valam it mond néked Sára, engedj az ö szavának, mert Izsákról neveztetik a te
magod.” (M ózesI, 21:9-12)
Izsák És Ismáel
1. fejezet
- Ejnye, Izsák kedves, nem gondolod, hogy ebből már kinőt
tél? Ekkora nagy fiú, és még mindig a bátyja vállán lovagol! - Hágár évődő szavaiban semmi szemrehányás sem bujkált. Te
kintete szeretettel pihent Abrahám mindkét fián. Hangja gond
talanul csengett: remélte, nem veszik észre rajta, mennyire meg
könnyebbült, amikor a fiúk épségben tértek vissza első éjsza
kai vadászatukról. Hágár viselkedése még mindig őrzött vala
mit az egykori pajzán, tréfakedvelő fiatal leányból, bár külseje már az érett asszonyé volt. Karcsú idomai izgatóan teltté vál
tak, mosolya még megkapóbb lett, mint valaha. Érzékiségét nyíltabban viselte, mert elfogadta az élet részeként, hogy he
ves vágyat ébreszt a férfiakban. Azok pedig, bár tudták, hogy Abrahám felesége, alig bírták levenni róla a tekintetüket.
Hágár megvárta, míg a két fiú közelebb ér, aztán folytatta a játékos zsörtölődést.
- Már csaknem akkora vagy, Izsák, mint Ismáel volt, ami
kor te megszülettél. Nem sok időt adok, és te cipelheted őt a hátadon!
- Igen, de miközben én növök valamicskét, Ismáel mindig még nagyobb lesz. Sosem érem utol! - panaszkodott Izsák.
- Ne búsulj, Ismáel már nem nő sokkal magasabbra. Jónö
vésű fiú, igaz, de rövidesen utoléred, és olyan szép szál legény leszel te is, mint a bátyád, és olyan nagy ember, mint apád! Te már most okosabb vagy, mint sok felnőtt férfi. No és te, Ismáel, vajon hoztál-e valamit nekünk vacsorára? - Hágár jól látta, hogy fia övéről pompás vadászzsákmány, négy elejtett vad is csüng.
- K ét nyulat, egy fogolyt és egy urumacskát! Izsák segített becserkészni őket! Olyan a szeme, mint a sasnak. Sőt, még sötétben is átlát a bozóton. Csak azért vettem a vállamra, mert onnét messzebbre lát. Különben is olyan könnyű, mint egy kisbárány.
á brah ám És Izsák
- És melyiktek nyúzza meg nekem ezeket a pompás vada
kat? - kérdezte Hágár, bár jól tudta, hogy ezzel Izsák még aligha boldogulna.
- Majd én, anya! - ajánlkozott Ismáel. - Ugye, velünk ma
radhat Izsák estebédre? Nélküle alighanem üres kézzel tértem volna haza.
- Fuss, Izsák, kérdezd meg édesanyádat, hogy nem akar
nak-e ők is velünk lakomázni. Van itt elég ízletes hús, meg minden hozzávaló.
- Veled megyek, Izsák, hadd lássa apánk is, micsoda vadá
szok vagyunk mi ketten! - Ismáel Izsák kezébe nyomta a fo
golytyúkot. Könnyű volt, a kisfiú is elbírta.
V
- Észrevetted már, Sára, mennyire bálványozza a fiad Ismáelt?
Le sem veszi a szemét erről a félvérről, férjed fiáról! - L ót a mező pereme felé mutatott, ahol Ismáel állt. Valamit tartott a kezében, de hogy mit, azt ilyen messziről nem lehetett kiven
ni. Izsák letette a fogolyszárnyast, és lábujjhegyre ágaskodva figyelte, mit mível féltestvére.
- Hidd el, ebből nem sül ki semmi jó - folytatta Lót, aztán még vészjóslóbban hozzátette: - A te uradnak és Istened
nek aligha lesz ínyére, hogy ezek ketten sülve-főve együtt van
nak.
- Férjem, Abrahám, örvend, ha fiai szeretetben élnek, és éppígy örvend az ő Istene is. Csak téged aggaszt ez, kedves sógorom. Amióta te és a két szépséges ifjú, aki nálad talált szállást, földig égettétek Szodomát és Gomorrát romlottságá
ért - jó, lehet, hogy a vendégeid tették és te csak hagytad - , úgy érzed, jogod van ítélkezni mindenki fölött. Mintha jo b ban tudnád, mit, miért tesznek, mint ők maguk. Talán azt gondolod, ha két fiú szereti egymást, az csak fajtalansághoz vezethet? H ágár fia jó l tudja, m ilyen öröm a férfiúnak asszonnyal hálni, és ennél kevesebbel aligha éri be. És amilyen kellemes külsejű Ismáel, aligha fogja kéretni magát az a nő,
Izsákés IsmAel
akire szemet vet. Szóval te csak ne aggódj az én fiamért! Jo b ban tennéd, ha azzal törődnél, mi kel ki abból a magból, ame
lyet te vetettél el - tette hozzá Sára, L ót lányaira utalva, hogy véget vessen a vitának.
- Nemcsak erről van szó. Mindent meg kell tenned, Sára, hogy fiad, Izsák, megkapja az elsőszülöttednek járó örökrészt.
Hágár ugyancsak igyekszik kedvében járni a te Abrahámod- nak, és meglásd, addig nem nyugszik, míg el nem éri, hogy az ő fia többet kapjon, mint amennvi jár neki.
- Ilyen önzetlenül aggódsz te Izsák örökrészéért? Emlék
szel, amikor először hallottál Abrahámtól Istenünk még ifjú
korunkban tett ígéretéről, hogy fiúgyermekkel áldja meg há
zasságunkat? Már akkor abban reménykedtél, hogy fiunk majd feleségül veszi valamelyik lányodat. De hát a tieid idősek már az én Izsákomhoz. Különben is, megmondtam már neked, miután teherbe ejtetted tulajdon ivadékaidat, legjobb lesz, ha a kánaániták közt keresel nekik férjet... Azok talán nem talál
nak kivetni valót az effélében...
- Valamelyik lányom leányára gondoltam. Egyikük bizo
nyára rövidesen szül majd egy leánygyermeket is, és korban az éppen illik majd a te Izsákodhoz. így legalább a vagyon a csa
ládban marad és... - Lót hosszas magyarázkodással próbálta megértetni Sárával, milyen előnyös lenne mindnyájuk számá
ra ez a frigy.
- Remélem, nem úgy tervezed, hogy fiúunokáid után le
ányunokáidnak is te leszel az apja - nevetett föl gúnyosan Sá
ra. - Te csak ne foglalkozz Abrahám vagyonával, meg azzal, hogy ki örökli! Ha csak a fele igaz annak, amit mesélnek, ne
ked már akkor is túl sok vaj van a fejeden. Ahelyett, hogy Isten szerepére törekednél, miért nem imádod inkább Őt? - kérdezte végül, de nem várt válaszra, habár belátta L ót örök
lési tervének előnyeit.
Gúnyos szavaiért, amelyek szemlátomást bántották Lótot, nem kért bocsánatot. De azért higgadtabban folytatta:
- Abrahám maga mondta nekem, hogy szülőföldje környé
kén, Haránban maradt rokonai közt keres majd feleséget Izsák
AbrahAm és Izsák
nak. Szeretné, ha szorosabb szálak fűznék őket egymáshoz, és ha őket is meg tudná nyerni Istene szolgálatára.
- Lehet, hogy bátyám most úgy gondolja, de ha megtud
j a - ,
- Abrahám meg sem hallja az efféle szóbeszédet. - Sára ezt még mindennapi, vénségében elgyengült hangján mondta, de azután előtört a hajdani, fékezhetetlen, akaratát mindig érvé
nyesítő Szárai, aki szinte sziszegve rontott Lótra: - Ha pedig nem akarod, hogy kivágassam a nyelvedet...
- Jól van, Sára - szólt közbe Lót riadtan, de azért nem hagyta abba. - É n figyelmeztettelek. Meglátod, Hágár, ez a csábító egyiptomi boszorkány, éppen olyan könnyen beférkő
zik majd Abrahám gyermekeinek szívébe, ahogyan apjukéba.
Ha másként nem megy, Háthornak, a kéj förtelmes istennőjé
nek segítségével, akit azok az egyiptomiak érthetetlen módon egyszerre imádnak az anyai szeretet és az asszonyi gyönyörök forrásaként. Lágyan hízelgő hangjával, pajkos szavaival, kezé
nek gyöngéd, minden fájdalmat elsimító érintésével éppúgy magához köti fiadat, mint ahogy rabságában tarja férjedet szen
vedélyes jajongásával, eget verő sikolyával, s testének lüktető, magába vonó, forró...
Sára fiilét nem kerülte el a L ót hangjából kicsengő félté
keny kéj vágy, de azt feddő-vádló szóra nem méltatta.
- Ha te részegségedben nem tapasztalatlan lányaidnál ke
rested volna a gyönyört... - mondhatta volna, de erről már elég szó esett. Kaján helyett szánakozó mosolyt kényszerűéit arcára, amelyet a mindenki örömére irigy, de éles szemű Lót meg is értett. Sietve tért vissza eredeti ármánykodásához:
- Gondolom, nem örülnél, ha egyetlen fiad, aki néked ada
tott, kivetne szívéből tulajdon szolgálólányod kedvéért... Az egyetlen fiad, akit nem kell megosztanod szülőanyjával... akit mindenki saját méhednek gyümölcseként ismer el?!
L ót úgy mondta ki az utolsó szavakat, hogy Sára kérdésnek is vehesse, meg nem is.
Az asszony, aki jól kitanulta Egyiptomban a színlelés és az ármánykodás művészetét, egyenesen
Lót
szemébe nézett, mintIzsákés IsmAel
ha meg sem hallotta volna a rejtett kérdést, holott minden önuralmára szüksége volt, hogy arcvonásai el ne árulják: Lót szavai szíven találták.
- Isten akkor és úgy adta nekem Izsákot, amikor és aho
gyan az O végtelen bölcsességében jónak látta. És én teljes szívemből szeretem, és mindenektől megvédem fiamat - mondta nyomatékosan, villám ló tekintettel. - Az efféle célzá
sokat meg se hallom! - tette hozzá, majd tüntetőén Izsák és Ismáel felé fordult, akik éppen akkor érkeztek meg a mezőről, ahonnan páratlan szépségű pillangót hoztak neki ajándékba.
Sára megköszönte, de hangja még mindig ingerülten csen
gett. Lehunyta a szemét pár pillanatra, és amikor felnyitotta, már mosolyogva nézett a két fiúra.
- Nézd, anya, mennyi vadat ejtettünk Ismáellel! Pedig alig másfél napot töltöttünk az erdőben! - dicsekedett Izsák, ma
gasba emelve a fogolvtvúkot, miközben az Ismáel övéről csün
gő zsákmányra mutatott. - H ágát pompás lakomát készít mindnyájunknak! Nem tartasz velünk, L ót bácsi? Apám itt
hon van?
- Apád napnyugtára bizonyosan hazaér - ölelte magához kisebbik fiát Sára. - Majd átmegyünk Hágár kőfalas sátrához, és mindnyájan együtt lakomázunk. L ót bácsikád nem tarthat velünk: sietnie kell haza az unokáihoz. Vagy inkább a gyerme
keidnek szoktad nevezni az ivadékaidat, akiket lányaid tőled szültek, Lót? - kérdezte csípősen, miközben így gondolko
dott: - Még csak az hiányzik, hogy velünk tartson! Minden alkalmat megragadna, hogy olyasmire célozgasson, ami ne
kem csak fájdalmat okoz és ami kételvt ültethet Abrahám szí
vébe. Ha pedig megint lerészegedik, szemérmetlen megjegy
zéseket tesz Hágárra, amivel kihozza sodrából férjünket. Ta
lán még Hágárt is sikerülne ellenem fordítania. - Sára jól tud
ta, milyen fontos, hogy a feleségek békében éljenek egymás
sal. Ezért is fogadta el gondolkodás nélkül Hágár meghívását.
- Ismáel, kérlek, mondd meg édesanyádnak, hogy Abra
hám és én átmegyünk Izsákkal, még mielőtt a nap letűnik. Te addig itt maradsz, Izsák! - Sára maga is meglepődött, milyen
Ábrahámés Izsák
élesen szólt fiára, pedig nem volt különösebb oka rá, hogy ott tartsa maga mellett a sátrában, ahol a gyermek nem tudott mihez kezdeni. - Vagy inkább Ismáellel tartasz? - kérdezte gyorsan, amikor meglátta L ót diadalmas mosolyát, amely nyomban le is hervadt utolsó szavai hallatán. Sára megvető pillantását még L ót sem érthette félre.
❖
/
- Ez aztán a lakoma! - kiáltott föl Abrahám, amikor belépett Hágár kőfalas sátrának udvarába. Feleségét, Sárát két szolga támogatta, mivel a véznára vénült, valaha formás lábak nehe
zen cipelték az asszony hatalmasra duzzadt hasát, amely még Izsák születése óta is egyre csak dagadt. A három kufártól ka
pott varázsszerek óta a gyomrát szinte állandóan gyötrő fájda
lom ellenére Sára dölyfösen föltartotta fejét - amelynek ko
paszságát ritka finomságú kendő takarta. így, alacsony terme
te és megrokkant tartása ellenére is éreztette Hágárral és az ott lévőkkel mind, ki az úrnő és ki a szolga. Barázdált, ráncos arcából kivillanó fekete, mélyen fekvő szeme a fáraó kedvelt ágyasának hajdani szépségét, büszkeségét idézte, amint Há- gárra mosolygott, minden keserűség és rosszindulat nélkül.
„A te szépséged sem tart örökké - gondolta de amíg Abrahám kedvét leli benned és te nem fordulsz ellenem, jobb az nekem, ha férjem ágyasa a szolgálóleányom, mintha új fele
séget választ saját nemzetségéből, aki engem vénségemben megalázhat.”
Efféle gondolatok foglalkoztatták Sárát még akkor is, ami
kor Hágár odaadó tekintetét követve férjük felé fordult.
Abrahám gondosan szemügyre vette a két jókora kiterített bőrön az étkeket, és törzsfői rangjához méltóan dicsérte meg fiai, a vadászok rátermettségét, de nem feledkezett meg a sza
kácsnő ügyességéről sem. Hágár belepirult. Abrahám még azt is észrevette és megdicsérte, milyen öblösek és finom mívűek az ivótülkök, amelyeket maga töltögetett tele borral abból az agyagkorsóból, amelyet egyik szolgálója hozott utána.
Izsák És Ismáel
Négy fáklya világította meg a terítékeket, bár az imént le
bukott nap sugarai még visszaverődtek néhány odafönn lebe
gő bárányfelhőn. Hágár három egyiptomi muzsikust is oda
rendelt, hogy zenéljenek a kőfal tövében.
- Nagyon igyekeztem, hogy a főztöm ne legyen méltadan a pompás zsákmányhoz. Büszke lehetsz fiaidra, Abrahám, mindketten rád ütöttek - mondta Hágár, amikor észbe ka
pott, hogy viszonoznia illik Abrahám bókját. Aztán bocsánat- kérőén Sárára nézett: - Annyira aggódtam Izsákért! Ismáel- nek talán mégsem kellett volna magával vinnie egész éjsza
kára.
- Egy fiúgyermeket az ember nem tarthat örökké a szag- ronja sarkánál - válaszolta Sára, és egy szóval sem árulta el, milyen nehezen, csak Abrahám unszolására engedte el Izsákot egész éjszakára az erdőbe féltestvérével. Azt sem vallotta be, hogy fél nappal fia hazatérése után is még mindig balsejtelem aggasztja. Már jól benne voltak a lakomázásban, amikor Sára rádöbbent, hogy L ót ültette szívébe a gyanakvó aggodalmat.
„Szólnom kellene Abrahámnak, tartsa szemét fivérünk fián”, villant át Sárán, de aztán rögtön el is vetette a gondolatot:
Abrahám sohasem hinné el, hogy L ót képes ármánykodni az ő elsődfia és annak anyja ellen. Úgy határozott, kiveti szívéből mindazt, amit Lottói és Lóiról hallott, sőt még azt is, amit ő maga tudott áskálódásairól. Arn akarva-akaradan, mégis ag
godalommal figyelte Izsákot és Ismáelt.
Ismáel egy sivatagi herceg méltóságával és egy egyiptomi szolga kecsességével szolgálta föl az ízletes vadhúst, ami nem csoda, hiszen Hágár elsőszülöttje Abrahám magvából csak
ugyan mindkettő volt egy személyben. M int mindig, Sárát el
bájolta Ismáel, és jólesett neki, hogy Hágár is a szeméből ol
vassa ki minden kívánságát. - Milyen figyelmes vagy, Hágár, kedvesem! - jegyezte meg mindannyiuk füle hallatára. Jól is esett neki, hogy erre Abrahám elmosolyodott.
Csak ha Izsákra nézett, szorította össze Sára szívét a két
ség, mert újra meg újra eszébe jutottak L ót szavai, hogy Izsák mindenben féltestvérét, Ismáelt igyekszik utánozni. - Csak
Abrahámés Izsák
hogy őbclőle hiányzik testvér báty] a könnyedsége - töprengett Sára. - Az én Izsákomról lerí, hogy héber magból fakadt, héberasszony méhéből; soha nem lesz oly könnyed és kifino
mult, mint egy egyiptomi. Ismáel ugyanannak az atyának a magvából támadt, de egyazon magból szebb virág sarjad, ha jobban művelt talajba hull. Hágár méhe olyan, mint a Nílus termékeny partja: bármilyen magot fogadjon magába, abból erős, nemes növény szökken szárba. Vajon melvik lesz jele
sebb vezére népének? Ismáel vagy Izsák? Vajon nem lép-e Ismáel szövetségre Hágár egyiptomi népével? Igaza volt-e L ót
nák, hogy Izsák annyira csodálja, m ajm olja?... Vajon Ismáel nem él-e majd vissza vele, hogy ekkora hatalma van az én fiam fölött? Avagy L ót netán többet tud és világosabban lát ezek
ben a dolgokban, mint jómagam? - vívódott Sára a kétségek
kel és aggodalmakkal.
M íg a többiek a vadászat izgalmáról és kemény m egpró
báltatásairól beszéltek, Sára azon kapta magát, hogy Izsák jövőjén töpreng. Ezt eddig sosem tette: biztosra vette, hogy Abrahám m indenről gondoskodik majd, és Istene ígére
téhez híven, fiából népének vezére, nem bátyjának szolgája lesz.
- Kezdek olvanná válni, mint Lót! - korholta magát Sára, és igyekezett kiűzni szívéből a sötét gondolatokat. Abrahám másik asszonvához fordult:
- Hágár, kedvesem, nem táncolnál nekünk? - kérdezte, nem
csak azért, hogy Abrahám kedvére tegyen, hanem mert egy
kori legkedveltebb szolgálólánya őt magát is mindig elgyö
nyörködtette bájos, és később egyre kéjesebb táncával.
Amikor úrnője kérésére Hágár fölemelkedett, és magához intve két szolgálólányát táncolni kezdett, Sára abba az ábrándba ringatta magát, hogy a Nílus-parti palotában ismét ő a fáraó legszebb ágyasa; felidézte a forró éjszakák emlékét is, hogy elfeledtesse Lót szavait. Am amikor hazafelé tartottak tulaj
don sátrukba és azon töprengett, vajon a férje vele marad-e éjszaka, vagy visszatér Hágárhoz, mégiscsak kikívánkozott be
lőle a kérdés:
Izsákés IsmAel
- Mondd csak, Ábrahám, szerinted nem kellene gondos
kodnunk róla, hogy Izsáknak más játszótársa is legyen Ismáe- len kívül? Mégiscsak jobb lenne, ha nem töltené minden ide
jét annyival idősebb bátyjával...
- Ismáel és Izsák nem egyszerűen csak féltestvérek. Sok min
denben kiegészítik egymást. Izsáknak jobb a szeme és élesebb a füle, Ismáel viszont jobban bánik az íjjal, mint Izsák valaha is képes lesz. Ismáelben megvan a rettenthetetlen vezér bátor
sága, aki háborúban győzelemre vezeti népét bármi áron, Izsák
ban viszont már most mutatkoznak a türelem és bölcsesség csírái, melyek segítségével távol tarthatja majd népét a hábo
rúktól. Bárcsak eggyé olvaszthatnám két fiamat. Akkor biztos lehetnék benne, hogy mire lehunyom a szemem, népem olyan erős lesz, hogy nincsen király vagy fáraó a földön, aki igába hajthatná.
- Ne beszélj arról, Ábrahám, hogy mi lesz, ha lehunyod a szemed! Erről hallani sem akarok többé! Talán megint új fele
ségre lenne szükséged, hogv ismét visszanyerd fiatalságodat...
- Amint ez kiszaladt a száján, Sára már meg is bánta. Ábra
hám talán azt hiheti, féltékeny Hágárra, és ez sugallta szavait.
- Hogy is lehetnék féltékenv tulajdon szolgálóleányomra - korholta magát - , ki kell űznöm szívemből Lót szavait... Izsák és Ismáel dolgát pedig nem hozom többé elő Ábrahámnak - fogadkozott, de azért csak előhozta.
Sőt, újra meg újra. Nem tudta megállni, hogy ne tegyen majd mindennap valami megjegyzést. Ábrahám hol úgy tett, mintha elengedné szavait a füle mellett, hol más módon adta értésére asszonyának bosszúságát. Végűi egy napon Sára így döntött:
- Ezzel a célozgatással tönkreteszem azt a keveset is, ami még megmaradt köztünk Ábrahámmal. Legjobb lesz, ha egye
nesen megmondom neki, ami a szívemet nyomja, és ő majd eldönti, mit kell tennie. Talán külön tábort állíttat föl Hágárnak meg a többi Nílus-partinak, félnapi járóföldre a miénktől, vagy' megengedi nekik, hogy ott olvan kőházakat emeljenek ma
guknak, amelyekért annyira bolondulnak. Akkor majd Izsák
Abrahámés Izsák
talál magának vele egykorú barátokat a mi népünkből, vág}' azok közül, akikkel vándorlásaink során szomszédságba kerü
lünk.
❖
Aznap este Sára többször is Izsákra és Ismáelre terelte a szót, ám bármit mondott is, férje elengedte a füle mellett. Végül, türelmét vesztve, emelt hangon így szólt Ábrahámhoz:
- Kergesd el innét ezt a szolgálóleányt! Űzd el Hágárt meg a fiát, Ismáelt! - így tört ki belőle az elfojtott keserűség, habár e keménység őt magát is meglepte:
„Csakugyan ennyire félnék tulajdon szolgálóleányomtól?”, gondolta. „Talán attól rettegek, hogy fülébe jutott valami ar
ról, mit is mívelt velem valójában az a három kuruzsló? Vala
mi abból a sok szóbeszédből”, töprengett tovább Sára, míg éles szavaira Abrahám csak fagyos hallgatással válaszolt, „...s az is lehet, hogy jól ismeri Hágár a Nílus-menti szűz herceg
nő történetét, aki mély álmából ébredve ott találta a karjai közt újszülött fiát, Emzeruszt. De azt vajon tudja-e, hogy azok
ban a hónapokban, míg én Izsákomat vártam, ugyanúgy meg
szenvedtem érte, mint bármelyik asszony, aki fájdalommal szüli magzatát? Ismerem Hágárt: soha nem ejtene ki egyeden olyan szót sem a száján, amellyel fájdalmat okozhat Ábrahámnak.
De vajon nem fog-e férjünk halála után az én Izsákom ellen fordulni a saját fia kedvéért, hogy az megkapja az örökségből legalább azt, ami neki jár?”
Ezek a gondolatok nem töltötték el olyan félő keserűség
gel, amely megértette volna vele az imént belőle kitörő, vég
zetes szavakat. Ám ekkor ezeket mondotta önmagának:
„Ha én meghallottam, miket rebesgetnek L ót leányáról,
„Ha én meghallottam, miket rebesgetnek L ót leányáról,