Abrahám és Izsák

B itó L ászló

Abrahám és Izsák

i - A

l \ l

GO

< c

CD

B^itó L^ászló

Á brahám

és Izsák

B ^itó L ^ászló

Á brahám és Izsák

Biblia-regény

A szerző közreműködésével angolból fordította

Rakovszky Zsuzsa

•

2000

A mű eredeti címe: Abraham and Isaac A fordítás kéziratból készült

Copyright © Bitó László, 1998

Hungárián translation © Rakovszkv Zsuzsa, 1998

A borítón: részlet Rembrandt Izsák feláldozása c. kepéből

M ásodik változadan magyar nyelvű kiadás

ISBN 963 446 158 1

A kiadásért felel Láng József, az Argumentum Kiadó igazgatója Felelős szerkesztő Bodor Pál

A borítót Ormódi Mária tervezte A tipográfia Császár András munkája

Szedte és tördelte a TiMac Bt.

Megjelent 15 A/5 ív terjedelemben Nyomta az Argumentum Kiadó nyomdaüzeme

Felelős vezető Roznai Zoltán

I. rész

Izsák születése

,yAz Ú r pedig m eglátogató Sárát

,

M ert fogana Sára az ő méhében, és szüle fia t A brahám nak az ő rémségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten. És nevezé A brahám az őfiának nevét, a ki néki született vala, a kit szült vala néki Sára, Izsáknak:

Es körülm etélé A brahám az ő fiá t Izsákot,

nyoleznapos kordában, a m int parancsolta vala néki az Isten.

A brahám pedig száz esztendős vala, m ikor születők néki az ő fia Izsák. Es m onda Sára: Nevetést szerzett

az Isten énnékem ; aki csak hallja, nevet rajtam .”

(Mózes I, 21:1-6. K ároli Gáspár fordítása)

Izsákszületése

1. fejezet

„E s [A brakain] felem elt az öszem eit, és látá, hogy íme három férfiú áll ő előtte. Es látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá m agát.” (Mózes I, 1 8 :2 )

„Es m ondának néki: H ol van Sára a te feleséged? O pedig fele­

le: Im hol van a sátorban. És m onda: Esztendőre ilyenkor bi­

zonnyal megtérek hozzád és ím é akkor a te feleségednek Sárá­

nak fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta m egett vala. A brahám pedig és Sára éleme- dett komi öregek valának; m egszűnt vala Sáránál az asszonyi természet. Nevete azért Sára ő m agában, m ondván: Vénsé- gem re lenne-égyönyörűségem? m eg az én uram is öreg!

Es monda az Ú r A brahám nak: M iért nevetett Sára, ezt mond­

ván: Vájjon csakugyan szülhetek-é, holott én megvénhedtem?

Avagy az Ú rnak lehetetlen-é valam i? A nnak idején, esztendő­

re ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

Sára pedig m egtagadd, m ondván: N em nevettem én ; mivel­

hogy fé l vala. D e monda az Ú r : N em úgy van, m ert bizony

nevettél.” (M ózesi, 18:9-15)

- Esedezve kérlek, mutass utat a sátorhoz, amelyben a hébe­

rek prófétája, Abrahám lakozik asszonyával, Sárával!

így szólította meg Maahárt, az egyiptomi szolgálóleányt mesterkélt udvariassággal a három váratlan utas közül a legif­

jabb, aki a legmagasabb, ritka jó nemzésű teve cifra díszíté­

sekkel ékeskedő nyeregkasából nézett le rá. Az idegennek ele­

gendő volt egyetlen szempillantást vetnie a leányra - aki ép­

pen akkor érkezett a kúthoz, hogy korsaját megmerítse ben­

ne, és kinek büszke tartása meghazudtolta szellősen áttetszőre kopott, egyszerű ruháját - , hogy tisztában legyen vele: vala­

mely ősi, Nílus-menti nép leszármazottjával lehet dolga. N e­

mes család tagjával, aki megőrizte méltóságát, bár a fáraó ud­

Abrahámés Izsák

varának újgazdag kalmárjai, adószedői és csillagjósai kiforgat­

ták őket őseik földjéből és vagyonából.

A finom vonású, keskeny szemöldökű, világos-olaj barna bő­

rű leány pajkos fekete szeme elárulta, hogy tudja a választ, de várakozóan megnyílt ajka szófián maradt. A fiatal kufár gya­

korlott szemét nem kerülte el a leányzó kínálkozó szépsége, de mivel fontosabb ügyben érkezett társaival, bosszantotta an­

nak gyanakvó némasága.

Nohaykemnek hívják, közölte oly jelentős hangsúllyal, mint­

ha nem lenne élő ember Kánaán földjén, még ha történetesen a héber pásztorok szolgálóleánya is, aki ne ismerné e nevet.

Gyakorlott vándorkereskedő-mosolyát is ráragyogtatta a tar­

tózkodó hajadonra, hogy szóra bírja, és mintha csak véletle­

nül, engedte, hogy szétnyíló útiköntöse alól elővillanjon drá­

ga, gondosan hímzett, színes öltözéke, amelyhez hasonlót nem­

igen láthattak e vidéken.

K ét társa mellett, akik kissé hátramaradva követték jobb- és balfelől a maguk silányabb tevéjén, csak még ragyogóbban tündöklőit Nohaykem ifjonti, férfias szépsége, nagyvilági mo­

dora. A két idősebb férfi csak ült némán, fekete kaftánjába burkolózva, és még rosszkedvű arcukat is megpróbálták fe­

jükre húzott fekete takaróleplük kevéske árnyékába rejteni.

- Igen sietős a dolgunk! Fontos ügyben kell szót váltanunk Abrahámmal, a héber törzs királyával, mely mostanság ezen a vidéken vándorol. Talán te is az ő háza népéből való vagy?

Nohaykemen kezdtek a türelmetlenség jelei mutatkozni, amikor sem hízelgő szavaival és mosolyával, sem káprázatos öltözékével nem sikerült megoldania az őt királynői megve­

téssel, bár talán egy mindennapi hajadon kíváncsi vágyával is méregető szolgálóleány nyelvét. - Azonnal vezess hozzá, ha tudod, merre találjuk! - förmedt végül a lányra.

- És Abrahám vajon ismeri a nevedet? Vagy talán már talál­

koztál is vele? - kérdezte válasz helyett nyugodt, csak kissé gúnyos félmosollyal Maahár.

O a nomádok között nevelkedett, s tőlük tanulta, hogy ne bízzék meg senki idegenben. De nemcsak ezért óvakodott vá­

Izsákszületése

laszolni, hanem azért is, mert félig-meddig maga is rokonság­

ban állt azokkal, akiket az utasok ismeretlen célból, de nyil­

vánvaló sürgősséggel kerestek. M aahár testvérhúga volt Hágárnak, annak az egyiptomi szolgálóleánynak, aki Kánaán- szerte ismert volt rendkívüli szépségéről és kedves természe­

téről, s akit Sára - Abrahám meddő elsőfelesége és egyben atyai ágon féltestvére - ajándékozott urának másodfeleség gya­

nánt.

Már csak azért sem árulta el szívesen Maahár az idegennek, merre találja úrnőjét, Sárát és annak férjét, mert amint Nohaykem megszólalt, Maahárnak feltűnt, hogy a délceg férfi is, akárcsak ő maga, a hatalmas Nílus vidékéről származik.

Arcvonásai, színpompás öltözéke, finom mívű ékszerei, és ahogy Maahárt a lány anyanyelvén szólította meg - igaz, ár­

nyalatnyi idegenszerű kiejtéssel - , mindez emellett tanúsko­

dott. Maahár azonban nagyon is jól tudta, Abrahám és fivéré­

nek fia, Lót, nem egy zavaros históriát hagyott maga mögött Egyiptomban annak idején, amikor Sára elveszítette a fáraó kegyét és kiűzték őket Egyiptomból.

- Fivérének fia, akit Lótnák neveznek, küldött bennünket Abrahámhoz - magyarázta Nohaykem. - Még nem volt ré­

szem a szerencsében, hogy szemtől szembe láthassam a híres prófétát, a nemrég megnyilatkozott mennybéli Egvisten evi­

lági küldöttét, ám két társam jó néhány évvel ezelőtt már ta­

lálkozott vele és asszonyával, Sárával. Mielőbb beszélnünk kell mindkettejükkel, mégpedig L ót személyes kérelmére, aki két leányával együtt csodálatos módon megmenekült, mikor Szo­

doma városa elpusztult. De erről bizonyára te is hallottál... - Nohaykem nyilván úgy vélte, a leány tartózkodása fölenged, ha ő bennfentesnek mutatkozik Abrahám családi ügyeiben.

- L ót személyesen magyarázta el nekünk az ide vezető utat, és biztosított róla - tette hozzá már-már fenyegetően - , hogy errefelé bárki, aki az utunkba akad, fölvilágosít bennünket, merre találjuk szeretett rokonait. Ábrahámot és Sárát.

- Jó helyen jártok - válaszolt végül is Maahár tétován. Az idegen parancsoló hangja mégiscsak megtette hatását, sokkal

AbrahAm és Izsák

inkább, mint mesterkélt mosolya és kimódolt udvariassága.

- Amott a sátra... innét is jól láthatod, kimagaslik a többi közül - folytatta kelletlenül. - Az az őszhajú, hosszú szakállú öregember pedig, aki ott ül a sátor előtt, maga Ábrahám. Ha kívánod - tette hozzá végezetül, mert fúrta oldalát a kíváncsi­

ság, mit akarhat Ábrahámtól ez a három idegen - , odavezet­

lek hozzá, amint a korsómat megmerítettem a kútban.

De az ifjú pávakakas többé egyetlen szót sem vesztegetett rá. Intett társainak, és elviharzottak Abrahám sátra felé.

- Vajon mit forgathat már megint a fejében Lót? Figyel­

meztetnem kell nővéremet! - határozta el Maahár, miközben már teli korsaját vállára emelte. De tüstént le is rakta maga mellé a mosókőre, mert észrevette, hogy egy roskatag öreg­

asszony, Sára bennfentes szolgálója csoszog a kút felé, akit, habár héberebb volt bármely hébernél, mindenki csak az Egyip­

tomból hozott nevén, Hafriként ismert. A karikalábú csorosz- lya, akiről tudták, hogy mindent kiszimatol, ami a táborban történik és mindenről hűségesen beszámol úrnőjének, döb­

benten bámult a három tovavágtató idegen után. Az ügető tevék htjából kénytelen volt sietősen lehúzódni a keskeny ös­

vényről, amely a legelők sziklás földjén kanyargott a gyűr fű foltjai között. A három férfi úgy száguldott el mellette, mint­

ha meg sem látták volna.

- Hát ez a két kuruzsló mit keres itt? - tört ki Hafriból izgatottan, ahelyett, hogy Maahárt üdvözölte volna.

- Melyik kettőre gondolsz? A fiatal biztosan egyiptomi. Jól beszéli a nyelvünket. Az a két vén madárijesztő ki sem nyitot­

ta a száját.

- Éppen arról a kettőről van szó! Azok egyszer már jártak asszonyomnál, Sáránál! Sok évvel ezelőtt... Már akkor is itt vándoroltunk valahol Kánaán földjén. H ol is? A raboki dom­

bokon túl legeltettük akkor még soványka nyájainkat, valahol Lúz közelében. Talán éppen Lúz és Ai között, valahol a Negeb innenső táján! Igen, hát persze, ott történt, a negebi pusztá­

ban. Nem sokkal azután, hogy Abrahám és Sára - vagyishogy Ábrám és Szárai, mert akkoriban még így hívták őket - el­

Izsákszületése

hagyták családjukat és útra keltek, hogy kövessék Istenük hí­

vó szavát. Abrahám akkoriban talált rá az ő Egyistenére - ha­

darta a szószátyár Hafri s ez a két kuruzsló, aki az imént olyan gorombán leszorított az útról, nem sokkal azután keres­

te föl asszonyomat. Hetekig nálunk lebzseltek, mindenféle báj- italokat meg ki tudja, miféle csodaszert tukmáltak asszonyom­

ra, miközben esküdöztek, hogy azoktól fiúgyermeket hoz a világra. Akkoriban én még csak fiatal mátka voltam, de azért még ma is megismerném ezer közül is azt, amelyiknek arcán az a mély sebhely éktelenkedik. Na, és azt se fogom elfelejteni, míg élek, hogyan roskadoztak tevéik a sok aranytól meg min­

denféle drágaságtól, amikor végre odébbálltak. - Hafri bána­

tosan csóválta a fejét. - És az a rengeteg kincs mind kárba veszett! - folytatta. - Hiszen asszonyom nemhogy fiúgyer­

meket, de még leányt sem szült azóta sem!

Hafri félkezével ellenzőt formált a szeme fölé, hogy jobban lássa, amint Abrahám földig hajol a három ismeretlen előtt, aztán betessékeli őket a sátrába. Némán rágódott a látotta­

kon, aztán ismét megeredt a nyelve.

- Lehet, hogy szegény úrnőm még mindig nem adta föl a reményt? Hallottál már ilyet? - fordult Maahárhoz hitetlenked­

ve. - Üssön belém a mennykő, ha nincs kilencven éves, már évekkel ezelőtt megszűnt nála az asszonyi természet. Még min­

dig hinné szegényke, amit Egyisteniik ígért neki, amikor még az ifjúság heves vére lüktetett testükben? Csakugyan elhinné, hogy Abrahám magva megfogan még vénséges méhében? H i­

szen urunk már évek óta nem is hált vele! Azóta bizonyosan nem, hogy a te szépséges nővéred az úrnőnk térdén szülte meg Abrahám fiát, Ismáelt. Hány éve is már? Legalább tíz... Ha­

nem hogy az micsoda sikerült gyerek! Abrahám szemefénye! - Hafri fogatlan szája mézesmázos mosolyra húzódott. Azt re­

mélte, Maahár talán marad még egy kicsit, ha égig magasztalja rokonságát, és előbb-utóbb majd csak kiböki, mit tudott meg azoktól a kuruzslóktól... Hafri oldalát annál is inkább fúrta a kíváncsiság, mert hosszú hónapok óta nem járt senki idegen a táborhelyük környékén - vagy legalábbis senki említésre méltó.

Abrahámés Izsák

- Akkor talán ezért emészti magát Sára... - töprengett Maahár félhangosan, de Hafrinak jó füle volt, meghallotta.

- Az sem lenne csoda - vágott vissza keserűen. - Szegény úrnőm számára nem sok marad férje idejéből, hát még szerel­

méből, mióta Abrahám a nappalokat nővéred fiával, Ismáellel tölti, az éjszakákat meg a nővéreddel.

- Igen, tudom ... Olyanok, mint a bagzó macskák, csak ép­

pen nem várják meg a teliholdat. Nem is csodálom, ha Sára már megelégelte, hogy minden éjjel Hágár kéjes sikoltozását kell hallgatnia. De hidd el nekem, Hafri, nem a nővérem tehet róla. Amikor Sára Abrahámnak adta Hágárt ágyasfeleségnek, mindnyájan könyörögtünk neki, hogy építtessen kettejüknek kőházat, ahol senkit nem zavarnának a szerelmeskedésükkel - kelt testvére védelmére Maahár - , de Sára hallani sem akart róla. És nemcsak ő. Igaz, néhány év múltán Abrahám beadta a derekát, és hajlandó volt fölhúzatni azt a vállmagas, mihasz­

na kőfalat Hágár sátra köré, de közben mindvégig olyan ké­

pet vágott, mintha ősei sírját szentségtelenítette volna meg az a kőrakás. Ráadásul még tető sem került arra a nyomorúságos falra. Ugyanúgy kihallatszik minden sóhajuk, Hágár végtelen gyö... - Maahár gyorsan elharapta a szót, amely kis híján ki­

csúszott a száján. Nem akarta, hogy a vénasszony meghallja a hangjából kicsendülő irigységet.

Bár Kánaán földjén minden hajadon, sőt sok férjes asszony is Hágár és Abrahám olthatatlan szenvedélyes szerelméről áb­

rándozott, sőt azt dalaikba is beleszőtték, Maahár mégsem akarta, hogy ez a nomád asszony észrevegye, mennyire irigyli nővére nagy boldogságát. Hogy elterelje figyelmét a befeje­

zetlen mondatról, úrnőjük parancsoláshoz szokott hangját kezdte utánozni. - „Ti egyiptomiak meg a ti építményeitek!”, így' pörlekedett velünk Sára, amikor szóba hoztuk előtte a fa­

lat. „Ti addig nem vagytok boldogok, amíg valami építményt nem emeltek, ami aztán még akkor is ott éktelenkedik, ami­

kor ti már rég csak a holtak birodalmából gyönyörködhettek romjaiban.”

- Az úrnőm jól beszélt, Maahár! M i vándorpásztorok soha

Izsákszületése

nem hagyunk semmit magunk után. Amikor odébbállunk, még a kútjainkat is befedjük.

Hafri boldogan ragadta meg az alkalmat, hogy kissé kiok­

tassa Abrahám egyik fennhéjázó egyiptom i szolgálóját:

mennyivel különb a nomádok élete. Hosszasan ecsetelte, mily csodálatos örökké úton lenni, míg valamennyien - férfiak, nők, gyerekek - mindvégig együtt vannak, osztoznak munkán és örömökön. - M i, pásztornépek - fújta Hafri a nomádok szo­

kásos nótáját - , érintetlenül hagyjuk azt, amit az Ú r tulajdon örömére és a mi gyönyörűségünkre teremtett!

Szavainak nagyívű, széles mozdulattal adott nyomatékot:

Maahár tekintetét a napkelték s napnyugták végeláthatadan térségére terelte, a gyér füvű legelőkre, amelyeket csak itt-ott tört meg egy-egy nagyobb szikla szélvédett hónaljában meg­

búvó, avagy vihar tépázta fa vagy bokor. Hafri tekintete is bejárta a tájat, s mintegy beleütközött a Hágár sátrát övező kőfalba. Keze erőtlenül lehanyatlott.

A szokásos, térdig sem érő kerítésnél jóval magasabbra hú­

zott fallal Abrahám megpróbált mindkét feleségének kedvére tenni. Sára azonban nem sokat nyert vele: éppúgy eljutottak hozzá a szerelemittas pár gyönyörének hangjai, mint koráb­

ban, vagy talán még ellenállhatatlanabbul, a kőfal ugyanis mint­

ha visszavert és megkettőzött volna minden neszt és jajt és sóhajt. Csak Hágárnak sikerült elhitetnie magával, hogy töb­

bé nem kell fogait Abrahám vállába vájva elnémítania gyö­

nyörét.

Ebben ugyan tévedett Hágár, de tény, hogy a kíváncsisko­

dó gyerekektől, akik azelőtt szüntelen a sátra körül settenked­

tek, leselkedtek, többé nem kellett tartania. Nem is beszélve Abrahám hűséges tevéjéről, mely egy alkalommal gazdája ké­

jes horkantását hívó jelnek vélte, és nemcsak a fejét dugta be a bejáró nyílásán, hanem - talán a bent látottaktól megdöbben­

ve - addig táncolt körbe-körbe, míg az éjszaka kellős közepén rájuk nem döntötte az egész sátrat.

Ezek után történt, hogy Abrahám, bár bosszúsan morgo­

lódva, beadta derekát, és felépíttette azt a híres falat. így Hágár

Abrahámés Izsák

és az egyiptomiak diadalmaskodtak, a héberek viszont úgy érez­

ték, az ő becsületükön esett csorba az építménnyel. Látványa messziről is szúrta a szemüket, a sátrat pedig, amelyet körül­

vett, elválasztotta az összes többitől.

Hafri sem tudott megbékülni az éktelen kőrakással.

- Mi nem építünk falakat, mert nincs rejtegetnivalónk egy­

más előtt - közölte fensőbbségesen Maahárral. - M i, vándor­

pásztorok olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Nincsenek titkaink egymás előtt. Ebben rejlik az erőnk: mindnyájan egyek vagyaink! Tudom én, Maahár, hogy te meg a nővéred, Hágár, meg ti mind, akik a Nílus partjáról kerültetek ide, lenéztek bennünket, vándorló, poroslábú pásztorokat...

- Én ilyesmit sosem mondtam! - tiltakozott Maahár. Nem szerette volna, ha Sárának efféle jutna a fülébe. - Csak azt akartam megértetni veled, hogy a mi szokásaink közt is akad­

hat. ..

- Csakhogy én attól tartok, elég, ha valaki beteszi a lábát Egyiptomba, máris megfertőzik az ottani cifra szokások. Ab­

rahám sem az többé, aki volt, mióta Egyiptom ot megjárta.

Ahogyan arról az ő Egyistenéről beszél! M eg arról, hogy az Ú r őneki ezt a földet szánta, meg azt a földet szánta... Úgy éljek, a végén még képes lesz letelepedni és egy darab kopár földért föláldozza vándoréletünket. Pedig a mi erőnk ember- emlékezet óta ebben rejlik! - sopánkodott Hafri, majd némán eltöprengett a vándorpásztorkodás gyönyörűségein, amikor az egész törzs egy emberként fölkerekedik, hogy friss legelő­

ket keressen. Ahogy a távolba meredt, átélte annak a boldog izgalmát, amikor fölszedik a sátorfákat, majd napokkal vagy hetekkel később várják, hogy tevéjének magas nyergében áll­

va mutassa a horizontból alig kihüvelyklő cserkésző felderítő­

jük az irányt, ahol dús füvű mezőre, bővizű kútra bukkant.

Amikor azonban a vénasszony látta, hogy’ Maahár a korsó­

jáért nyúl és indulni készül, fölrezzent ábrándjaiból, és ismét dőlni kezdett belőle a szó:

- Ti, egyiptomiak talán nem vagytok olyan forróvérűek, mint mi, vándorpásztorok - folytatta jóval lágyabb hangon,

Izsákszületése

majdhogynem bocsánatkérően, mintha csak kérlelné Maahárt, hogy maradjon még. - Nektek talán jobban megfelel, kedves­

kém, hogy kőfalak között éltek... De ha a mi fékezhetetlen lelkű vándor fajtánk egyszer letelepedne, ki tudja, mi lenne belőlünk? Talán mi is olyanná lennénk, mint Szodoma és Gomorra népe. A férfiakat többé semmi nem érdekelné, csak egymás hátsó fele... - dohogott Hafri, szavait durva mozdu­

lattal kísérve. - Sőt, még a nőkkel is ugyanazt mívelnék! - tette hozzá jóval kevésbé megrovó hangon. Maahárban feltá­

madt a gyanú, hogy talán Hafri is kipróbálta már azt, amiről annyit suttognak, amióta L ót megfenyegette Szodoma és Gomorra lakóit: Abrahám Egyistene elpusztítja mindkét vá­

ros parázna lakóit.

A pásztorélet néhány megrögzött híve váltig állította: mind­

ez azért történt, mert Szodoma és Gomorra népe letelepe­

dett, és zsúfolt városaikban egymás hegyén-hátán éltek az em­

berek - ha ugyan ezt még életnek lehet nevezni. - És kivágják a legszebb fákat, hogy tetőgerendát ácsoljanak a házaikra! Ha ez így megy tovább, nem marad árnyék, ahol a jószág hűsöl- hetne a perzselő déli napsütésben! - panaszkodtak boldog­

boldogtalannak.

Maahár megértette, hogy a pásztorokat aggasztja a terjesz­

kedő, szinte fátlan pusztaság, de az már nem ment a fejébe, miért gondolják valamennyien, hogy városlakónak lenni egyet jelent a bujasággal, paráznasággal. Ezúttal sem tudta megáll­

ni, hogy védelmébe ne vegye népét.

- Nálunk Egyiptomban sok helyütt már több nemzedék óta városokban élnek az emberek, mégsem mondhatja róluk senki, hogy Háthor kedvéért megfeledkeznének többi istenük­

ről, hogy csakis a szerelem és a bujaság oltárán áldoznának!

Természetesen tiszteljük Háthort, a szerelem hatalmas isten­

nőjét, és megtanítjuk lányainkat szolgálatának művészetére, de jobban szeretjük mindezt a házunk négy fala közt mívelni.

Ezért is mondom, hogy nem nővérem az oka, hogy Sára mit kénytelen hallgatni éjjelente...

- Nem sokat törődik úrnőm azzal, mitől sikoltozik éjsza­

Abrahámés Izsák

kánként a nővéred. Nem a szerelmeskedés hiányzik őneki...

hogyisne, az ő korában! D e úgy látszik, még mindig nem adta föl szegényke a reményt, hogy egy szép napon fiat szül Ábra- hámnak. Talán ezért küldetett azokért a kuruzslókért. Hogy hozzanak neki vagy Ábrahámnak valami új varázsszert. E rő ­ sebbet a régieknél...

- De hiszen nem is Sára küldetett értük! És nem is Ábra­

hám! -M aah ár elégedetten látta, hogy e hír hallatán Hafrinak leesik az álla. „Csak hadd fúrja oldalát a kíváncsiság” - gon­

dolta, és szándékos lassúsággal szántott ujjaival dús, fekete ha­

jába, majd a vályú vizében szemügyre vette képmását, csak hogy húzza kissé az időt, mielőtt közölné az öregasszonnyal a legfontosabb hírt. - L ót küldte őket! - bökte ki végül. - Csak nem képzeli, hogy ha évekkel ezelőtt sem értek semmit ezek­

nek a kuruzslóknak a varázsszerei, most használni fognak? - töprengett aztán fennhangon Maahár.

- Lehet, hogy most nem a varázsszereikre akarják bízni a dolgot! - vihogott Hafri, Maahárra hunyorítva. - Talán azt remélik, annak a szépséges pávakakasnak a magva még a szik­

kadt földben is gyökeret ereszt! Talán...

- Jaj, ne beszélj már ilyeneket, Hafri! - kuncogott Maahár.

- Jobb, ha most a nővéremhez sietek! - mondta elkomolyod­

va, aztán magában még hozzátette: „Akármit forgat is Lót a fejében, az aligha válik javára szeretett unokaöcsémnek, Ismá- elnek...” - Újra a vállára emelte a korsót, majd a rosszmájú öregasszonyhoz fordult:

- Te meg jobban tennéd, Hafri, ha asszonyodhoz sietnél és ezeken a kufárokon tartanád a szemedet.

❖

- Gyere már ide, Hafri! Nem fogod elhinni, mit hallottam! - suttogta Sára, csontos ujját vértelen ajkára szorítva, hogy csönd­

re intse bizalmas háziszolgálóját. Hafri lábujjhegyen lopako­

dott asszonyához, aki Ábrahám sátra m ögött hallgatózott.

- Beállít ide ez a három kuruzsló - suttogott tovább Sára - ,

Izsákszületése

és közli Ábrahámmal, hogy rövidesen megfogan bennem a magva! - Alig bírta visszafojtani nevetését. - De hiszen már annak előtte megszűnt nálam az asszonyi természet, hogy Áb­

rahámnak adtam Hágárt, hadd szüljön neki fiat, ha tud. Őse­

inek földjén ez a szépséges boszorkány bizonyára Hátkor pap­

nője lett volna: tíz évvel megfiatalította Ábrahámot, ha ugyan nem hússzal. Újraélesztette férfiasságát. D e énbennem ugyan ki éleszthetné újjá az asszonyi természetet, és ha ezt meg le­

hetne is tenni, ugyan mire mennék vele? Ábrahám már esz­

tendők óta nem hált velem! Hogyan foganhatna új élet egy kiszáradt vázban, amely már rég megérett a sírra? Ugyan mi­

féle bájitalokat akarnak ezúttal megitatni velem? Táltosmének tejét, vagy kobrakígyó vérét? Na és Ábrahám, ő vajon mit forgat a fejében?- hadarta Sára suttogva egyik kérdést a másik után, majd hozzátette:

- Remélem, nem várják tőlem, hogy örömmel fogadjam magamba, amikor csak gyötrelem lenne az ölelése, am ióta...

„Amióta eljöttünk Egyiptomból” - akarta mondani, hiszen tisztában volt vele, hogy Hafri amúgy is mindent tud. M ég­

sem fejezte be a mondatot: szívét elöntötte a keserédes emlék azokból a gyönyörűséges évekből, amelyeket a fáraóval töl­

tött a Nílus-parti palotában...

,yajon miért nem volt nekem soha olyan Ábrahámmal, mint a fáraóval?”, kérdezte magától ezredszer is, mióta elveszítette Egyiptom urának kegyét és kénytelen volt visszatérni férjével Kánaánba. Azóta pedig, hogy Hágárt a férjének adta, gyak­

ran föltette magában a másik kérdést is: „Miért nem volt ne­

kem soha olyan Ábrahámmal, mint a jelek szerint Hágárnak?”

Ezt a kérdést nem a féltékenység, hanem a kíváncsiság dik­

tálta. Egyszerűen nem értette, miért nem válaszolt a teste úgy soha Ábrahámnak, ahogyan Hágáré, és mint ahogyan annak idején az övé is válaszolt a nagy fáraónak.

Sára csöppet sem irigyelte Hágárt, amikor éjszakánként a lány mámoros hangját hallgatta, pedig gyakorlott füle ponto­

san megkülönböztette az egyiptomi ágyasok művészi fokra emelt sikongatását - amellyel félszeg borjúból is fékezhetetlen

Ábrahám És Izsák

bikát tudtak varázsolni - Hágár önkéntelen, egekig hatoló, Háthort dicsőítő, síri csendbe fulladó sikolyától.

„Hágár éppolyan jól ért hozzá, hogy minden suttogásával és sikolyával, testének minden rezdülésével szerelmesének ked­

vére tegyen, mint ahogyan közülünk, a fáraó ágyasai közül a legjobbak értettek hozzá annak idején”, gondolta Sára. „És ő maga is éppúgy képes mind magasabbra és magasabbra hágni a gyönyör lajtorjáján, ahogyan én is megtanultam annak ide­

jén a fáraóval...”

Jól emlékezett: milyen türelmesen vezette be őt a Nagyúr a kéj művészetébe. „O, Ábrahám! Miért is hagytál sorsomra az egyiptomi uralkodó karjában? Miért csak az Isteneddel törőd­

tél, ahelyett, hogy átadtad volna magad azoknak a gyönyö­

röknek, amelyeknek élvezetére teremtett bennünket? Vajon te is így hallgattad az én szerelmetes jajongásomat a Nílus-menti palotában, ahogyan én hallgatom most Hágárét? Vajon te is... ?”- Sára hirtelen abbahagyta a néma kérdezősködést, mert azon kapta magát, hogy a fáraóval töltött, régmúlt esztendők emléke bizonytalan, zsongó izgalmat ébreszt benne.

- Talán még csakugyan nem vagyok teljesen érzéketlen - folytatta fennhangon, Hafrihoz intézve szavait. - Hanem, hogy még gyereket is szülhetek?! A puszta gondolattól is nevetnem kell!

Ám ekkor - csudák csudája - mintha Sára szolgálója he­

lyett egy férfiember mennydörgő hangját hallotta volna. Úgy tetszett, igen távolról érkezik, mégis, mintha egyszerre min­

den oldalról áradt volna. Ez nem lehet más, csak Ábrahám Egyistene - gondolta Sára, miközben a hang ezeket a szavakat mennydörögte:

-M o n d d , Ábrahám, miért nevetett Sára, mondván: ,yájon csakugyan szülhetek-e, holott megvénhedtem?” Talán gúnyo­

lódik rajtam Sára, a te feleséged, Ábrahám?!! Talán te magad sem hiszed, hogy énelőttem semmi sem lehetetlen, Ábrahám?

Sára most már bizonyos volt benne, hogy Isten hangját hallja, és rémülten igyekezett tagadni a vádat.

- Nem nevettem én - bizonygatta, de mindhiába, mert a

Izsákszületése

hang még fenyegetőbben folytatta, mint az imént, és most már egyenesen őhozzá intézte mondandóját.

- De bizony nevettél! - rivallt reá, és Sára jobbnak látta, ha hallgat. Intett Hafrinak, hogy kövesse a sátrukba, ott pedig ráparancsolt, hogy hozza elő a kencés tálcáját, és készítse föl rá, hogy alávesse magát Isten akaratának.

- Csak tudnám, hogy annak a fiatalabbiknak mi köze az egészhez? - Sára azt hitte, inkább csak gondolta, mint suttog­

ta ezt. Válaszra sem várt, pedig Hafri hallotta úrnője szavait:

- Talán azért jött, hogy ismét asszonynak érezzem magam?

De nem, akkor sem fogok vele hálni! Csak nem fogadom a méhembe egy egyiptomi kufár ivadékát, aki jobb híján tulaj­

don magvával házal! Ábrahámnak már amúgy is van egy fél­

vér fia, Hágár méhéből. Senki magvát nem fogom magamba fogadni, csakis Ábrahámét, még ha Hágárt kell is megkérnem rá, hogy ébressze föl férfiasságát!

- Nem lesz szükséged Hágár segítségére, úrnőm! - Hafri illatos olajakkal és kénetekkel kezdte gyöngéden kenegetni Sá­

ra valamikor kerekded, vénségére ráncokba borult, beesett ar­

cát. Miközben mintha suttogó, egyre lágyabb hangjával is si­

mogatni akarná úrnőjét, így folytatta:

- Férjed hallotta, mit kíván tőle Istene, és engedelmesked­

ni fog az ő Urának! De azért szólok majd Hágárnak, hogy legyen kedves hozzá, mielőtt tehozzád küldi ma éjszaka. Tu­

dom, hogy megteszi a kedvedért, mert szeret téged. Szeret azóta, hogy a te térdeden szülhette meg Ábrahám fiát, Isim ­ éit. Azóta, hogy a karodban tartottad és a testedbe fogadtad az ő fájdalmát, hogy könnyíts vajúdásán. Mindig is szeretni fog, amiért elfogadtad Ismáelt a tulajdon fiadnak, de még ha nem így lenne, akkor is megtenné, Ábrahám iránti szerelmé­

ből!

Hafri most már Sára vézna testét, száraz bőrét igyekezett életre dörzsölni, nem sajnálva a drága olajakat, és közben biz­

tatta asszonyát.

- Hidd el, úrnőm, senkinek a segítségére nem lesz szüksé­

ged! - Hangja éppolyan simogató volt, mint a keze: - Szépen

AbrahAm és Izsák

eltakarom a ráncaidat meleg gyantával, és céklával pirosított arcod és faszénnel sötétített szemhéjad láttán Abrahám ismét rálel benned arra a Száraira, akit a hajdani, még az Egyiptom előtti időkben ismert. Ismét olyan lesz irántad, mint azelőtt volt, hogy a fáraónak adott volna, hogy cserébe védelmet és gazdagságot nyerjen Egyiptom földjén.

Amire Sára ernyedt félálmából csak ennyit felelt, mély só­

hajjal suttogva:

- Legyen meg Isten akarata!

❖

Miközben Hafri unszolására belémerült a még meleg kecsketej­

jel teli dézsába, Sára élvezettel adta át magát az emlékeknek, azoknak az időknek, mielőtt elvetődtek Egyiptom földjére.

Látta Abrahámot, a harag tüzében égő ifjú prófétát, amint összetöri-zúzza az agyagbálványokat, amelyeket akkoriban még egész népük imádott. Lángoló tekintettel ostoroz mindenkit, aki nem az ő Istene útját járja, s tekintete ragyog, mint ifjú szerelmesé, amint az ő Egyistenét dicsőíti, az egyetlen Menny­

béli Urat, aki néki adá Kánaán földjét, s megígérte, hogy bő­

velkedni fog tevékben, kecskékben és juhokban, és öregsége napjaira gyermekek sokasága veszi majd körül, akiknek ágyé­

kából nagy nemzetek fakadnak.

Sára arra is emlékezett, miként tette őt asszonyává Abra­

hám, atyjuk akarata ellenére, aki nagy gazdagságot remélt nyerni legszebb lányáért. Emlékezett az ifjú prófétára, aki mellett egyik veszélyből a másikba, egyik megpróbáltatás­

ból a másikba sodródott, de arra is, hogyan sikerült urának minden veszedelmet a tulajdon hasznára fordítani minden­

ható Egyistenébe vetett hite segítségével. És arra, hogy míg Abrahámnak egyre hatalmasabb ellenségei támadtak szom­

szédai között, úgy vált mind hatalmasabbá Abrahám Iste­

ne is.

Hafri kiolvasta asszonya szeméből, hogy gondolatai messze járnak. Nem is nyitotta szóra a száját mindaddig, amíg maga

Izsákszületése

Sára meg nem törte a csendet, bár alighanem ekkor sem Hafrihoz szólt, csupán hangosan töprengett:

- Vajon Abrahám ismét hallotta volna Egyistenének hang­

ját? Talán megújította egykori ígéretét, hogy fiút foganok tő­

le? Talán ezért küldetett Abrahám ezekért a kuruzslókért?

- Nem a férjed küldetett értük, drága úrnőm! - vágta ki Hafri, büszkén, hogy ilyen fontos hírt ő közölhet úrnőjével. - L ót küldte őket! Ö t kellene megkérdezned: fivérednek fiát, hogy ezúttal miben töri a fejét.

- Vagy úgy, Lót! Akkor már mindent értek - fakadt ki Sára keserűen. - Ő aztán sosem adja föl! A tanítvány majd gondos­

kodik róla, hogy prófétájának Egyistene megtartsa ígéretét, még ha neki magának kell is valahogyan nyélbe ütnie a dol­

got! / / ,

Sára és féltestvére, Abrahám, együtt nőttek föl unokaöccsük- kel, Lóttal, aki már kicsiny gyermekkorában elveszítette az ap­

ját. Sára úgy ismerte Lótot, mint a tenyerét, és vándorlásuk során Kánaánban, majd később Egyiptom földjén mind ke­

vésbé és kevésbé szívlelte. Legkivált azért lett szálka a szemé­

ben, mert L ót mindent kiszagolt, ami a fáraó palotájában tör­

tént. Ahogy most mindez eszébe jutott, Sára hangja még ke­

serűbben csengett, mint az imént:

- Abrahám is jobban tenné, ha nem adna tovább fivérünk fiának mindent, amit a Mennybélitől hall! Különösen azok után, hogy L ót személyesen gondoskodott róla, nehogy Szo­

doma és Gomorra bűnös lakói ép bőrrel ússzák meg Istené­

nek haragját! M ost arról is ő akar gondoskodni, hogy Urunk­

nak ne csak a fenyegetései váljanak valóra, hanem az ígéretei is! Jobb szeretném, ha engem kihagyna a játékból.

- Úrnőm , ezúttal hogvan állapodott meg férjed ezekkel a kuruzslókkal? Csak nem tűri, hogy megint megkopasszák?

- Tulajdon ágyékukra és minden, már élő és eljövendő le­

származottjukra eskiidöztek, hogy mire tizedszer látjuk a teli- holdat, visszatérnek, és nekem akkorra már fiú gyermek ada­

tik. Remélem, Abrahám ezúttal csak akkor fizet nekik, ha va­

lóra válik ígéretük.

Abrahámés Izsák

/ //

- Es a fiatal pávakakastól mi szavakat hallottál, úrnőm? O mi szerepet vállalt?

- Nem tudom, Hafri. Nem hiszem, hogy akár csak egyszer is szóra nyitotta volna a száját, de azért ne félj, rövidesen kide­

rül, miben sántikál. Egyébiránt mindhárman itt töltik az éj­

szakát. Abrahám nagy estebédet készíttetett.

- Akkor hát engedd meg, asszonyom, hogy téged is felöl­

töztesselek a lakomára! Az istenek útjait csak minden váratlan fordulatra készen járhatjuk!

❖

- Gyere csak, Hágár! Menjünk ki a sziklák mögé, ahol senki sem hallhat bennünket! - Maahár karon ragadta nővérét, és a tábor m ögött elterülő mező felé vonta. - Találkoztam három idegennel a kútnál, és olyasmit hallottam tőlük, ami fontos lehet a számodra, és a fiad, Ismáel számára is - suttogta.

- Ha minden szóbeszédre odafigyelnék, egész életemet örö­

kös aggodalomban tölthetném, ahelyett, hogy boldogan él­

nék Ismáelemmel és apjával. Mindaddig, amíg Abrahám örö­

mét leli bennem, mitől kellene tartanom? - Hágár azzal a bol­

dog, nyílt mosollyal nézett testvérhúgára, amelynek láttán min­

denkinek földerült a szíve. M ost azonban Maahár csak még jobban elkomorodott nővére gyanútlan arcának láttán.

- Tudhatnád, hogy nem szokásom holmi pletykákat elfe­

csegni, de tulajdon fülemmel hallottam az egyik idegentől, a legfiatalabbtól a három közül, hogy maga L ót küldte őket ide!

És bármit forgasson is ezúttal fejében Abrahám úgynevezett fivére, alig hinném, Hágár, hogy javadat akarná!

- M it gondolsz, ezúttal miben sántikálhat?

- Hafri szerint L ót küldött velük valami varázsszert, amitől Sárában megfogan Abrahám magva!

- Sárában? Gondolod, megengedte volna, hogy az ő tér­

dén szüljem meg Ismáelt, ha nem adta volna föl már réges- régen a reményt, hogy egy napon ő is fiat foganhat? Hiszen boldog, hogy a férje velem tölti az éjszakákat. Gondold csak

Izsákszületése

meg: Ábrahámnak második fiút szülni még én se tudok, pe­

dig szinte mindig velem hál, amikor a holdam állása engedi.

Hidd el nekem, Maahár, áldanám az ő Egyistenének a nevét, és a mi Háthorunkét nemkülönben, ha véghezvinnék a cso­

dát, s Ábrahám magva csakugyan megfoganna Sára aszott mé- hében! Ábrahám annyira szeretné, ha lenne még egy fia! És legalább Ismáelnek is lenne egy játszótársa, aki méltó hozzá...

- Te még mindig nem ismered az emberek kapzsiságát, ked­

ves nővérem! Az örökségre nem is gondolsz?

- Ha Ismáel csak a felét, vagy akár csak az ötödét kapja Ábrahám gazdagságának, akkor sem szűkölködne. Az istenek sokféle tehetséggel áldották meg. Bármekkora legyen is az örökrésze, biztosan boldogul.

- És Ábrahám szerelme? Nem félsz, hogy elveszíted? S visszatér Sárához, ha az fiat szül neki?

- Igaz szerelemmel szeretem Ábrahámot, nem tudnám meg­

tagadni tőle, ami boldoggá teszi. Ha még egy fiúgyermeket akar, és ha sem én, sem Sára nem tudunk fiút szülni neki, talál majd magának harmadik feleséget. Sokkal jobban tartok at­

tól, hogy olyan asszony fordítja el tőlem a szerelmét, akit nem ismerek, mint attól, hogy az veszi el, akivel már évek óta együtt élünk! - Hágár fölállt, és rámosolvgott húgára. - Ne aggódj értem és Ismééiért, drága Maahár! De most mennem kell, hogy estebédet készítsek neki!

❖

- Kérlek, Ismáel, segíts felszítani a tüzet! - fordult fiához Hágár, mert tudta, hogy a gyermek szereti fuvallatával élesztgetni a parazsat, míg a láng bele nem kap a rőzsehalomba. Aztán, hogy kiverje a fejéből nővére szavait, dalolni kezdett: „Szerel­

mem csordultig tölti szívem, ne engedd kicsordulni köny- nyem ...”

Népének dalát énekelte, mint mindig, ha Ábrahám nem volt ott. Szerette volna, ha Ismáel is megtanulja ősei nílusi szülőföldjének nyelvét. Ábrahám előtt kerülte az otthoni be­

Abrahámés Izsák

szedet ezen a nyelven, mert bár az minden szavát értette, nem szerette, ha bárki és bármi az Egyiptomban töltött éveire em­

lékeztette. M íg dalolt, Hágár bátorítgatta magát:

- Ha már mindenki nyugovóra tért, áldozatot mutatok be Háthornak, és imádkozom, hogy adjon Abrahámnak még egy fiúgyermeket - ha nem éntőlem, hát Sárától. Háthor és menny­

béli Urunk segítségével egyikünkben csak megfogan a magva - reménykedett, mert jól tudta, milyen boldoggá tenné urát, ha teljesedne kívánsága.

Izsákszületése

2. fejezet

- Ismáel, gyere, és lásd újszülött kisöcsédet!

Abrahám nagy léptekkel, szinte rohanvást érkezett Hágár sátrához. Mennydörgő hangja hallatán még a mezőkön gyűj­

tögető szolgák is fölpillantottak. - Atkozott fal - mormogta aztán, mint Hágár jelenlétében minden alkalommal, amint át­

haladva a sátrát körülkerítő fal kapunyílásán, könyökét vagy kezét szántszándékkal a durva, faragatlan kőbe ütötte. Hadd lássa ágyasfelesége, mennyire útjában áll ez az éktelenség, ame­

lyet kedvéért építtetett.

- Látom, Abrahám, majd szétvet a büszkeség - üdvözölte Hágár. - Nézd csak, itt van Ismáel, viheted is magaddal. R á­

adtam ünneplő ruháját, amint meghallottuk a jó hírt, hogy megérkezett várva várt gyermeked - mondta Hágár derűsen.

- Bárcsak tudnám, miként eshetett meg mindez - tette hozzá magában, aggodalmasan fölsóhajtva, mert eszébe jutott, mi­

lyen sokatmondóan mosolygott Hafri, amikor éjnek idején Hágár sátrához sietett, hogy felriassza Ábrahámot a jó hír­

rel.

- Sárának fia született! - hadarta vagy féltucatszor is, mert nagy izgalmában elhallgatni sem tudott, de ennél többet mon­

dani sem mert.

A vénasszony nyelve csak később oldódott meg, amikor Abrahám már nagy sietve elhagyta a sátort, hogy a saját sze­

mével is lássa újszülött fiúgyermekét.

- Olyan egykettőre meglett az a gyermek, hogy asszonyom­

nak még jajgatni, de még engem magához hívni sem volt ide­

je! Annyi fájdalmat sem okozott neki, mintha egy pillangó szállt volna álmában a homlokára! Mire engem fölkeltettek, a kisded már úrnőnk karjában volt! - Hafri biztató mosollyal közölte mindezt, de Hágár szótlanul fogadta ezeket a részle­

teket is.

„Jobb, ha nem firtatom, mit tudhat még ez a vén pletykafé-

AbrahAm és Izsák

szék”, gondolta akkor, és igyekezett úrrá lenni kíváncsiságán,

„Sára megkeserítené az életemet, ha a fülébe jutna, hogy fag­

gatni próbáltam a szolgálóját, aki előtt nincs, vagy legalábbis eddig nem volt titka..

Még akkor is igyekezett elhessenteni, mi rejtőzhet Hafri titokzatossága m ögött, amikor Abrahám visszatért, hogy ma­

gával vigye Ismáelt. Kérdezősködés helyett szokásos derűs, sugárzó pillantásával fogadta férjurát, bár hangjából ezúttal némi aggodalom csendült ki.

- Igen, Abrahám, vidd csak magaddal elsődfiadat... - a szót önkéntelenül nyomatékosan ejtette ki - , de ne engedd, hogy a kicsikét a karjába vegye! Tudod, olykor elfelejted: még csak gyermek. Ha nyilat adsz a kezébe, az a te dolgod...

- Méghogy gyermek?! Az én tízesztendős, nagy fiam?! - színlelte Abrahám a sértődöttet. - Te nem jössz velünk, Hágár?

- kérdezte, és ezúttal igaz csalódottság csendült ki a hangjá­

ból.

- Később átmegyek hozzá, Abrahám! M ost pihenésre van szüksége Sárának. Képzelem, mennyire kimeríthette a szülés, az ő korában... - mondta férjének, mintha már el is felejtette volna Hafri szavait.

- Ne hidd, Hágár! Isten csodát tett vele: évek óta nem lát­

tam Sárát ilyen nyugodtnak és kipihentnek. Igen, ez valósá­

gos csoda! Minden úgy történt, ahogy Isten megígérte ne­

künk: Sára fiút szült, pompás, erős fiúgyermeket, méghozzá fajdalom nélkül... Hafri legalábbis ezt állítja.

- És vajon szoptatni is tudja majd? - Hágár hangjából nem pusztán együttérzés csendült ki, hanem valódi aggodalom.

Nem ok nélkül, mert minden esős évszakban az első zápor lezúdulása után a törzs asszonyai valamennyien együtt fíiröd- tek, így Hágár saját szemével láthatta Sára aszott keblét...

- Ne aggódj, Hágár: a mi mennybéli Urunk mindenről gondoskodott! - Abrahám erős karjával átfogta másodfelesé­

ge vállát, és magához vonta, mert jólesett neki, hogy szívén viseli az újszülött sorsát. - Történetesen L ót kisebbik lányá­

nak bőven van teje. Hozzánk sietett, hogy a szülésnél segéd­

Izsákszületése

kezzék, de boldogan velünk marad egy ideig. Hát nem csodá­

latosak a mi Urunk útjai, ahogy mindent elrendez az ő böl­

csessége szerint... Igazi csoda történt velünk!

- Te mindent csodának nevezel, Abrahám! Azt mondtad, csodát teszek veled, amikor hozzád érek. Én viszont nem hi­

szem, hogy amit te velem teszel, az csoda lenne. Nem, Abra­

hám, az egyszerűen csak csodálatos! Már alig várom, hogy visszatérj ágyamba...

- Sárával valóságos csoda esett. Isten csodát tett! - ismétel­

gette csökönyösen Abrahám.

- Isten? És az a három férfi, aki itt járt a múlt évben? - szaladt ki Hágár száján, de azon nyomban meg is bánta. - Ne haragudj, Abrahám, sajnálom, hogy szóba hoztam...

- Értem , mire gondolsz. H át persze, ki kell majd fizetnem őket a megegyezésünk szerint. De hidd el nekem, Hágár: azok hárman az Ű r angyalaiként jöttek hozzánk, hogy hírül adják:

mennybéli Urunk csodát tesz velünk.

- Tudom, Abrahám, és úgy látom, nemcsak Sára fiatalo­

dott meg, hanem te is. Siess, vidd magaddal Ismáelt, mielőtt még sátoromba ölelnélek... Te minden asszonyban föl tudod ébreszteni a nőt, Abrahám!

- De te vagy az egyeden asszony', Hágár, aki bennem föl tudja ébreszteni a férfit. - Abrahám rámosolygott az asszony­

ra, akivel hosszú évek óta élt boldog frigyben, aztán kézen fogta Ismáelt, és elindult vele Sára sátra felé.

Ismáel fölnézett apjára, és szökdécselve igyekezett lépést tartani vele.

„Alighanem megint kérdezgeti apját, de szerencsére Abra­

hám sohasem fárad bele”, gondolta boldogan Hágár. Nagy melegséget érzett a szíve körül, mint mindig, valahányszor együtt látta a fiút és a férfit, akiket életénél is jobban szeretett.

Amikor azonban eltűntek Sára sátrában, Hágár szívére mint­

ha hirtelen fagyos árny hullott volna; eszébe jutott, mit m on­

dott testvérhúga, Maahár, amikor elbeszélte találkozását a há­

rom kuruzslóval a kútnál.

Hágár rettegett attól, hogy' a kétely vagy a keserűség gyö­

AbrahAm és Izsák

keret verhet a szívében. A szív keserűségét az öregség legsú­

lyosabb csapásának tekintette, és úgy küzdött ellene, ahogyan más asszonyok az éveik számáról árulkodó ráncok ellen. Hágár soha nem használt illatos olajakat és keneteket, amelyekre más ágyasfeleségek vagyonokat költöttek. Tudta, hogy igaz szép­

sége mélyebben rejlik, mint ahol a kegyetlen sivatagi nap és szél kárt tehetne benne.

„Legjobb lesz, ha fölkeresem a bölcs Omaant, mielőtt a kétely megkeseredne szívemben”, gondolta. Kendőjét fejére borítva a méltóságos egyiptomi keresésére indult, akit a fáraó ajándékozott kedvelt ágvasának, Sárának gondviselőként és szolgái sáfáraként. Az egyik legbölcsebb o-maanra esett a ní­

lusi Nagyúr választása, hogy az beavassa Sárát a palotai élet szokásaiba és tanítást adjon neki mindabban, ami nélkül a szép­

séges jövevény hamarosan áldozatául esett volna az udvari ár­

mánynak. Mindez persze még annak előtte történt, mielőtt a fenséges fáraó sejthette volna, hogy Sára nemcsak apai húga, hanem a felesége is Abrahámnak.

Omaan éppen útjára bocsátott egv kecske- és juhirhákkal felmálházott karavánt, amikor Hágár rábukkant. Saját nyel­

vén szólította meg az egyiptomit, hogy a körülöttük ácsorgók ne értsék:

- Tanácsodra lenne szükségem, bölcs Omaan - mondta Hágár.

- Jö jj, kedvesem, üljünk le amott, a tamariszkuszfa árnyé­

kában. Kérdésednek van valami köze Abrahám második fiú­

gyermeke születéséhez? Izsáknak nevezték, úgy hallottam. Ez nevetgélőt jelent a nyelvükön. H át talán nevetve született?

- Nem hiszem, Omaan, habár Hafri szerint úrnőnk min­

den segítség nélkül, szinte álmában hozta világra elsőszülött­

jét. Sára nevetett, amikor a három kuruzsló hírül adta neki, hogy vén korára méhe megáldatik. Amikor aztán duzzadó ha­

sa egyre világosabban mutatta állapotát, eleinte nagyon örült ennek az én szívem, Abrahám kedvéért. Aztán egyszer csak ráébredtem, hogy keserűség támadt bennem, vagy talán féle­

lem. Félek attól, amit a jövő rejtegethet számomra és drága

Izsákszületése

fiam számára, de szeretném ezt a félelmet kiűzni a szívemből, hogy ne vessen árnyat Abrahám iránti szerelmemre.

- Tudod, hogy megbízhatsz Abrahám érzelmeiben, ő sze­

ret téged és fiadat, Is máéit. M i aggaszt hát?

- Nem Abrahám, hanem Lót miatt aggódom. Tudom, ő küldte ide a kuruzslókat, habár nem értem, mi szerepük volt mindebben. Némelyek szerint L ót talán Sárával együtt forral valamit Ismáel ellen.

- Kedves Hágár, bölcsen teszed, ha nem a nábira gyanak­

szol, hanem a tanítványára. A nábik, vagy a próféták hallják isteneik parancsát, ám a megvalósítás a tanítvány feladata. Lót már Szodom a és G om orra előtt magára vállalta, hogy Egyisteniik Abrahámhoz intézett szavait értelmezze számunk­

ra. M ostanában pedig már egyenesen azt állítja, hogy mennybéli Urunk szavait nemcsak fivére ajkáról hallja, hanem tulajdon fülével is.

- Arról beszélsz, Omaan, ami azzal a két várossal történt?

És azt vajon elhiszed-e, amit Lótról és a leányairól rebesget­

nek?

- Én nem adok a szóbeszédre, az után ítélek, ami történt.

Szodoma és Gomorra lakói odavesztek a nagy tűzvészben, csak L ót és két leánya menekült meg. Azt mondják, a felesége só­

bálvánnyá meredt a félelemtől, amikor hátranézett és látta, hogy a lángok elborítják egykori otthonukat, majd egész Szodoma és Gomorra a tűz martalékává válik. Nem azt állítom, hogy' L ót maga gyújtotta volna a tüzet, ám a tűzvészt megelőző éjszakán ugyancsak furcsa dolgok történtek. A tömeg L ót há­

za elé gyűlt és a két angyali szépségű ifjút követelte, akik vele töltötték az éjszakát. L ót helyettük fölkínálta nekik két leá­

nyát, hogy azokon töltsék kedvüket. Hamarosan azután pe­

dig, hogy Szodoma és Gomorra porrá égett, Lót két lányával a hegyekbe, Zoár fölött egy barlangba menekült, és ott mind­

kettőt teherbe ejtette. Ez nem csak afféle mendemonda, Hágár, mivel bizonyos, hogy nem volt a közelben más férfi, a leá­

nyok pedig mindketten ott estek teherbe, efelől semmi két­

ség.

AbrahAm és Izsák

- Lót azt állítja, a lányai lerészegítették és tudta nélkül hál­

tak vele - vette védelmébe Hágár Ló tót, mint ahogy bárki mást is a védelmébe vett volna, ha efféle szörnyű tettel vádol­

ják. - Azt mondja, a nagyobbik leánya ment be hozzá először, a kisebbik pedig a következő éjjel - mondta Hágár kissé hitet­

lenkedve. - Arra sem emlékszik, hogyan történt. Már sok fur­

csa dolgot hallhattunk eddig is Abrahám szeretett fivéréről, de azt azért sosem hittem volna, hogy a tulajdon lányaival háljon, még ha a feleségét elveszítette is. Mondd csak, Omaan, csakugyan meg lehet ezt tenni egy férfival, ha olyan részeg, hogy nem tud magáról?

- Nem szívesen vallom be neked, kedves Hágár, mivel tu­

dom, tisztelsz engem, de néhányszor én is lerészegedtem a magam idejében. Az ital olykor-olykor annyira elkábított, hogy nem emlékeztem rá, mi történt velem. Azt viszont nem hin­

ném, hogy egy asszony, hát még egy tapasztalatlan leány ké­

pes lenne erőszakot elkövetni egy férfin. Feltételezem, hogy L ót legalábbis készségesen közreműködött a történtekben. A lányai virgoncak és tetszetőseit, mint magad is tudod. Az a Zoár fölötti barlang pedig igencsak elhagyatott hely, különö­

sen, ha valakinek rejtőznie kell embertársai elől.

- Tehát úgy véled, Lótnák benne volt a keze abban, ami Szodomával és Gomorrával történt?

- Nem hinném, hogy ő okozta volna a tűzvészt, de abban minden bizonnyal bűnös, hogy az ott lakókat nem mentette meg. Sőt, sok megfontolatlan beszédével és hangoskodásával lehet, hogy ő bujtotta fel a gyújtogatókat. Számtalanszor fe­

nyegette a fajtalankodó lakosokat Isten haragjával, mert azok állatokkal éltek, férfiak férfiakkal és asszonyok asszonyokkal háltak. Úgy hallottam, a kénköves tűzvészt különös előszere­

tettel emlegette. Az efféle jóslatok végül is mindig beteljesed­

nek, mert valaki mindig akad, aki készségesen nyújt segédke­

zet bármilyen kegyetlen, istenekre fogható büntetéshez. Soha nem fogjuk megtudni, nem szövetkezett-e L ót két látogatójá­

val saját városának és Gomorrának elpusztítására. Azt viszont tudjuk, hogy L ót senkit sem figyelmeztetett a veszélyre, ami­

Izsákszületése

kor látta, hogy kitör a tűzvész. M ég ha csakugyan Egyistenük rombolta is le a két várost, L ót meg sem próbált alkudozni az Úrral, hogy megmentse lakóit, ellentétben Ábrahámmal, aki bezzeg megvédte őket, amikor Istene vele beszélte meg, mit tervez.

- Egyedül Ábrahám képes szót emelni Mennybéli Egyiste- nénél embertársai érdekében! - szakította félbe Omaant Hágár.

- M it tudsz arról, hogy miként próbálta Abrahám megmente­

ni Szodoma és Gomorra népét? - kérdezte Hágár mohón, mert mindig boldogan hallgatta, hogyan cselekedett jót pró­

féta-férje még ismeretlen emberekkel is.

- Úgy hallottam, hogy amikor közölte vele Istene, hogy el fogja pusztítani a bűnös városokat, Abrahám arra kérte, ke­

gyelmezzen meg lakóiknak, ha talál közöttük ötven igaz em­

bert. Bár maga is jól tudta, hogy annyi aligha akad ott. M i­

után Isten elfogadta ajánlatát, Ábrahámnak már csak az igaz emberek számát kellett lealkudnia. Sikerült is tízben meg­

egyezniük. Aztán Isten talált is tíz igaz embert, és eltávozott.

Ám amikor Lótot fölkereste a két idegen, ő meg sem próbált alkudozni velük, bár úgy vélte, azok a délceg ifjak Isten an­

gyalai - vagy legalábbis most ezt állítja. Egy szóval sem mondta az angyaloknak, ha azok voltak: „Mennybéli Uratok megálla­

podott atyám fivérével, Ábrahámmal, hogy megkegyelmez a városnak, ha talál benne tíz igaz embert”. Lótnák elég lett vol­

na ezt mondania, mert ő is találhatott volna ott annvit, hogy megmentse mindannyiukat. O azonban csak önmagával és két leányával törődött. Megmendiette volna feleségét is, ha ő is olyan szívtelen, mint az ura, és nem fordul hátra Isten intelme ellenére, hogy megkönnyezze városának pusztulását.

- Jellemző Ábrahámra, hogy még azokat is védelmébe vet­

te, akik bűnben éltek egymással.

- Ábrahámban nyugodtan megbízhatsz, Hágár, de a fivé­

rétől óvakodj! A próféta alkudozik Istenével, a tanítvány csak végrehajtja parancsait. L ót szeretné túlszárnyalni mesterét. Ha Isten azt mondaná Ábrahámnak: „Négy szolgád megbántott engem, kettőt közülük meg kell korbácsolnod, hogy elretten­

AbrahAmés Izsák

tő példát mutass a többinek!”, Ábrahám ezt válaszolná: „En­

gedd, Uram, hogy csak egyet büntessek meg, és ígérem ne­

ked, hogy annak láttán a többiek is jó útra térnek.” Ha L ó t­

nák mondaná Istene ugyanezt, ő azt felelné: „Megkorbácso­

lom mind a négyet, Uram, mivel mindnyájan vétkeztek elle­

ned!” Őrizkedj a tanítványoktól, mert azok nem nyughatnak addig, míg túl nem tesznek mesterükön.

- Voltaképpen azt szeretném kérdezni tőled, Omaan, mit gondolsz, L ót ellenem tudja fordítani Sárát?

- Úrnőm , Sára, jó asszony, bár meglehetősen kapzsi és ha- taloméhes. De annak semmi okát nem látom, miért fordulna ellened és fiad ellen, akit az ő térdén szültél meg és akit így jogosan tekint sajátjának is. Bizonyos vagyok benne, hogy nem veti ki szívéből Isim éit, csak azért, mert most csodálatos mó­

don neki is fiúgyermek adatott. Ábrahám persze mindezért Istenének ad hálát.

- Igen, Omaan, tudom, de én tartok Lót fondorkodásától.

Ő sosem kedvelt minket, egyiptomiakat, és ott van még az örökség is... M eg aztán nem értem, miért tűri el férjem az ő fivére fiának örökös áskálódását. Senki mástól el nem tűrné!

M it tudsz te L ót és Sára viszonyáról?

- Erről sokat beszélhetnénk, de lehet, hogy miután min­

dent feltártunk, akkor sem értenénk meg, most mit forgat a fejében. Lót Ábrahám családjában nevelkedett, mivel atyját korán elveszítette. Férjed úgy szerette őt, mint testvéröccsét, aki tulajdon atyja magvából sarjadt. Új istenük nagyon kedve­

ző ajánlatát elfogadván, együtt vándoroltak Kánaánba, és ami­

kor ott kitört az éhínség, mindhárman, Ábrahám, Sára és Lót, együtt menekültek Egyiptomba. L ót ott is mindig velük tar­

tott. Amikor aztán a nagy fáraó rájött, hogy Ábrahám nem­

csak a gyönyörűszép Sára fivére, mint ahogy ezt Ábrahám és L ót elhíresztelték-érkezésükkor, hanem annak ágyastárs férje is, kiűzte mindhármukat egész birodalmából. A mi szentséges fáraónk ugyanis nem tűrt meg férjes asszonyt ágyasai között, még akkor sem, ha Sára - némelyek szerint Ábrahám buzdítá­

sára - a legodaadóbb, legkedveltebb ágyasa lett. így aztán

Izsákszületése

mindhárman visszatértek ide, Kánaán földjére, velünk, szol­

gáikkal együtt, akiket a fáraó ajándékozott Sárának, még ami­

kor az kedvére volt. Abrahám úgy határozott, itt maradnak Kánaán e vidékén, Istenük szavának engedelmeskedve. De amint az idő múlásával állataik jócskán megszaporodtak, nem jutott elegendő legelő mindkettejük nyájainak. így aztán Ab­

rahám és L ót pásztorai összekülönböztek. Abrahám ekkor így szólt Ló thoz: „Azt szeretném, ha nem lenne vetélkedés köz­

ied és énközöttem.” így hát elváltak útjaik. L ót ekkor telepe­

dett le családjával Szodomában, és még akkor is ott éltek, ami­

kor a Szodomái király, a gomorrai király, az admai király, a czeboimi király és a bélani király kivonult Sziddim völgyébe és szem beszálltak K h éd or-L aom errel, Elám királyával, Thidallal, Góim királyával, Amráfellel, Sineár királyával és Ariókhal, Elászár királyával. Négy király öt ellen. - Omaan mindezt Hágár feje felett a messzeségbe nézve mondta, mint­

ha most is többekhez intézte volna szavait.

Az esős évszakban ugyanis az egyiptomi szolgáknak és fő­

ként azok gyermekeinek gyakran beszélt a nagy fáraókról. Idő­

vel a pásztorok fiúgyermekeit is ő oktatta: nekik a héberek és szomszédaik viselt dolgairól, különösen a hadvezetésről be­

szélt. Ezt azonban s a csaták borzalmait most nem kívánta / részletezni. így folytatta:

- Amikor Szodoma királya és Gomorra királya menekülni kényszerült, a győztesek kifosztották mindkét várost. Lótot is elhurcolták, családjával és minden vagyonával együtt, mert ne­

kik nem sikerült elmenekülniük. Egy menekülő viszont hírt h o zo tt erről a hébereknek. Abrahám ekkor az am orai Manrének, Eskol és Anér testvérének szomszédságában tábo­

rozott, aki szövetségese volt. Mihelyt Abrahám meghallotta, hogy rokonai fogságba estek, mozgósította kipróbált szolgá­

it. Uram engem bízott meg, hogy összeszedjem legjobb em­

bereit. Háromszáztizennyolcad-magunkkal iramodtunk a rabló királyok csapatai után, és egészen Dánig üldöztük őket. O tt Abrahám megosztotta velem embereit, és éjnek idején újra megtámadtuk és H obáig üldöztük őket, ami még Damasz-

AbrahAm és Izsák

kúsznál is északabbra van. Győzelmünk után visszahoztunk minden zsákmányt s férjed minden rokonát és emberét, már­

mint Lótot, minden vagyonával, az asszonyokkal és szolgák­

kal együtt.

Omaan úgy gondolta, eleget beszélt Ábrahám és L ót dol­

gairól, így elhallgatott. Csak amikor Hágár továbbra is kérdő­

en tekintett rá, vette fel újra beszéde fonalát:

- A Kedor-Laomer és a vele szövetséges királyok fölött ara­

tott győzelemből visszatérve, Szodoma és a többi kirabolt vá­

ros királyai Abrahám elé jöttek Sávé völgyében, amelyet te talán a Királyok völgyeként ismersz. - Hágár bólintott. -M e l- kizedek, Sálem királya, aki valamely magasságbéli Isten papja volt - magyarázta tovább - , így fohászkodott: „Áldott legyen Ábrahám a Magasságos Isten előtt, aki az eget és a földet te­

remtette. S áldott legyen a Magasságbeli, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ezek után Szodoma királya így szólt Ábrahám­

hoz: „Add nekem az embereket, a zsákmányt tartsd meg ma­

gadnak.” Ábrahám azonban így válaszolt Szodoma királyá­

nak: „Kezemet fölemelem a magasságbeli Isten felé, aki az eget és a földet teremtette. Egyetlen fonalat és egyetlen saru­

szíjat sem fogadok el, semmit abból, ami a tiéd. Ne mond­

hasd: én tettem gazdaggá Ábrahámot. Nem viszek el semmit, csak amit a szolgáim föléltek, és azoknak az embereknek a részét, akik velem kivonultak: Áner, Eskol és Mamre. Csak ők vegyék ki részüket.” M int látod, Hágár, Ábrahám magának nem fogadott el semmit. Elég volt neki, hogy kiszabadította rokonságát és visszaszerezte jószágukat. Ábrahám még most, ilyen öregen is csatába szállna fivérének fiáért. Aki pedig L ót ellen beszél, azt elhallgattatja.

Omaan Hágárra tekintve várta, hogy az illendő módon el­

ismerje a részletes választ. Nem is kellett sokáig várnia:

- Köszönöm, hogy ilyen alaposan megfeleltél a kérdésem­

re, tiszteletreméltó és nagy tudású Omaan. De mondd csak, igaz, hogy Ábrahámnak nem volt ínyére, hogy L ót a szodo- miták között élt?