„M onda a zért A brahám az ő háza öregebb szolgájának, a ki őneki m indenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá! Hogy megeskesselek téged az Ú rra,
a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiam nak a Ksinaneusok leányai közül,
a kik között lakom. H anem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságún közé és onnan vészesz feleséget az én fiam nak, Izsáknak.” (Mózes I, 24:2-4)
Izsák És Rebeka
1. fejezet
- Abrahám! Abrahá-ám! - kiáltozott kórusban három fiatal leányka, hosszan elnyújtva a próféta nevét. A távolból felbuk
kanó karaván láttán a különben szemérmetes furdőző szüzek arról is megfeledkeztek, hogy valamit magukra kapjanak a tes
tükre tapadó egy szál ümeg fölé. Csuromvizesen futottak a próféta sátrához a folyótól, miután a díszes karaván előrevág
tató hírnöke a túlsó partról tudtukra adta, kik ők, honnan jö n nek. Már messziről kiáltoztak, ahogy a torkukon kifért. Sike
rült is Abrahám figyelmét magukra vonniuk:
- Mi az, már aludni sem hagyják az embert ebben a hőség
ben? Nem érdemiek meg egy kis délutáni pihenőt? Az én ko
romban? M i ez a szörnyű ricsaj? - méltatlankodott a sátrából kilépő Abrahám.
- A bölcs Omaan visszatért! Feleséget hozott Izsáknak!
- Áldott legyen az Úr, és áldott legyen ez a mai nap! Több mint egy éve már, hogy Omaan útnak indult. Végre vissza
tért! Bárcsak Sára is megérhette volna ezt a napot, és meglát
hatta volna az ő Isten adta fiának jegyesét! Eredjetek, szólja
tok az embereknek, hogy segítsék át az érkezőket és emelje
nek sátrat a folyó innenső partján. Hadd frissüljenek fel a hosszú út után! Mondjátok csak, mi a neve fiam mátkájának?
- Rebekának hívják, uram, és olyan szép, mint a bandánfa virága! - mondá a legidősebb leányka, habár a karavánt csak nagy távolságból látta, és onnét aligha vehette ki a messze föld
ről érkezett ifjú mátka arcának finom vonásait, avagy sötét szemének ragyogását. A mátka nevét is csak a hírnöktől tudta meg.
- Siess, keresd meg Izsákot, és mondd meg neki, hogy jö j
jön elém!
Abrahám visszahúzódott sátrába, ott várakozott fiára. Nem kellett sokáig várnia.
- Jö jj, Izsák, fontos mondandóm van számodra! - Ábra
Ábrahámés Izsák
hám intett fiának, hogy vele szemben ereszkedjen sarkára. - Te is tudod, fiam, hogy annak idején elküldtem a bölcs Omaant néhány szolgám kíséretében szülőföldemre, hozzon neked on
nan feleséget a rokonságomból, ahogyan azt megígértem, és amire ő meg is esküdött. M ost embereim visszatértek a leány
zóval, Rebekával, akit számodra választott. Várakozz a sát
radban, fiam, míg mátkád megtisztálkodik a hosszú út után.
Azután pedig feleségeddé teszed Istenünk színe előtt.
- Mondd, apám, nem kellene megismernem, mielőtt há
zasságra lépek vele? Nem kellene valamit tudnom legalább a rokonságáról? Különben is, apám, tudod, milyen kevéssé is
merem az asszonyok szokásait. Nem kellene....?
- Túl sokat aggodalmaskodsz, Izsák! Mindezt nyugodtan rá lehet bízni az asszonynépre, az ő dolguk, hogy járatosak legyenek az ilyesm iben... D e azért, ha akarod, elküldetek Omaanért, megkérem, menjen sátradba s mondjon el neked mindent, amit tudnod kell, mielőtt megismernéd jegyesedet, ahogyan a férfiú szokta az ő feleségét... ha ugyan már abban a korban van. Nesze, fiam, itt egy korsó a legjobb boromból, amellyel méltóképpen vendégül láthatod e hosszú útról meg
tért barátunkat.
Izsák visszatért sátrába, és türelmetlenül várta Omaant.
Nemcsak azért, mert fúrta az oldalát a kíváncsiság: milyen feleséget hozott neki. Izsák mindig örült, ha szót válthatott az egyiptomival, amióta az oly sok mindent föltárt előtte böl
csességéből az O ltár H egyén. K ésőbb pedig Abrahám Omaanra bízta, hogy ossza meg fiával nagy tudását mindar
ról, ami népe eljövendő vezérének fontos lehet, különösen a köröttük élő emberekről és népekről, sőt még azokról is, akik Egyiptomon túl éltek.
Izsák átölelte a sátorba lépő egykori tanítómesterét, hellyel kínálta a drága zebrabőrön, ő maga pedig vele szemben kupo
rodott le.
- Mondj el mindent, drága barátom! Mondj el mindent a hajadonról, akit számomra eljegyeztél, és a családjáról... - Izsák csordultig töltötte borral Omaan ivótülkét. - És mesélj az
utad-Izsák És Rebeka
ról, a földről, ahol apám született! Örömmel látom, hogy ép
ségben visszatértél! Mindnyájan nagyon aggódtunk érted, hi
szen sokat hallani manapság kóborló banditákról...
- Én is örülök, hogy jó egészségben láthatlak viszont, Izsá
kom, bár szomorúan hallottam, hogy úrnőm, drága anyád, meghalt az elmúlt évben. Mindnyájan megsirattuk. M ost vi
szont apád kérésére el kell mondanom neked mindent, amit tudnod kell, de magamtól is ezt tenném, hiszen fiamként sze
retlek! Kezdjük az elején...
Omaan kényelmesen az oldalára dőlt, fél könyökére támasz
kodva, majd belekezdett a történetbe:
- Miután apád rám bízta a tíz tevét embereivel és mind
azokkal a kincsekkel, amelyeket mátkád családjának szánt aján
dékba, a Sós-tenger felé indultunk. Útközben sokszor vertünk sátrat, míg elérkeztünk apád népének földjére. Ott néhány pász
tor útbaigazított, merre keressük apád rokonságát, amely nem
rég vonult onnét tovább. Jó időbe telt, míg U r városának kör
nyékén utolértük őket. Amikor végre rájuk bukkantunk, kide
rült, hogy az asszonynép nincs is velük. Nemrégiben ugyanis fölhagytak az igazi vándorélettel: a feleségeiket, leányaikat és kisgyermekeiket hátrahagyják házaikban. A férfiak és az idő
sebb fiúgyermekek hajtják a lábasjószágot legelőről legelőre, és csak időről időre térnek haza családjukhoz, hogy learassák a mezőket, amelyeket az asszonvok művelnek. így hát több év
szakon át bolyongtunk, míg végül apád rokonságának asszony
népére találtunk.
Az egyiptomi jóízűt kortyolt a borból. Elgondolkodva foly
tatta szerencsésen végződött útjának történetét:
- Aznap, napholtakor, Hárán közelében egv kúthoz értünk, ahol fölfrissülhettünk és megitathattuk állatainkat. Az embe
reim már hozzáfogtak, hogy sátrat verjenek éjszakára, amikor asszonyokat és leányokat láttunk a kúthoz közeledni. „Omaan”, határoztam el ekkor, „figyelj jól, mit tesznek és szólnak, mert Abrahám Istene talán így akarja tudtodra adni, melyik leány- gyermeknek szánta azt az áldást, hogy ő legyen az én szeretett Izsákom felesége!” Hamarosan megtudtam, hogy a vízhor
AbrahAm és Izsák
dók közt ott volt Bethuél leánya is, Betiiuél pedig Nákhornak, Abrahám testvérbátyjának a fia, akit Milkha szült neki. A le
ány korsót vitt a vállán, és szemem örömmel pihent meg rajta.
Gyönyörű a te mátkád, erről magad is rövidesen meggyőződ
hetsz, Izsákom ... Megtudtam róla, hogy nem ismert még fér
fit, és még soha férfi nem ismerte őt, pedig szemre érett már a házasságra. Odaléptem hozzá, és esedezve kértem, adjon in
nom, de csak azért, mert próbára akartam tenni, hiszen a szom- jamat már korábban oltottam volt a kút vizével. „Igyál, uram!”
mondta, és kezembe adta korsaját. Azután megkérdezte, ne húzzon-e vizet a kútból a tevéinknek is. Alaposan szemügyre vettem, hogy lássam, vajon csakugyan őt szánta-e neked atyád
nak Istene. És amikor a szavait hallottam és a cselekedeteit láttam, tudtam, csakugyan ő az. Elővettem két arany karpere
cét, legalább tíz siklust nyomtak, karjára fűztem és így szól
tam hozzá:
„Kérlek, mondd, kinek a leánya vagy?” Mire ő így vála
szolt: „Rebeka vagyok, Bethuél lánya, akinek házában van hely mindnyájatok számára. Házunknál van elegendő szalma és ab
rak, hogy tevéitek jóllakjanak, és elegendő hely, hogy embere
id is meghálhassanak”, mondta, én pedig fejet hajtottam, és dicsértem gazdám, Abrahám Egyistenét. Az ifjú szűz pedig szemérmetesen hazaszaladt anyjának házába. M ég korsaját is a kútnál feledte. M i követtük, mert úgy véltem helyénvaló
nak, hogy mielőbb megismerjük a családját is. Rebekának báty
ja, Lábán nevezetű, úgyszintén Milkha méhéből, sietve érke
zett elénk üdvözlésünkre. Bevezetett minket anyja házába, s látván a karpereceket húga karján, szólt a szolgáknak, hogy készítsenek helyet számunkra a házban. Tevéinknek, amelye
ket már lenyergeltünk, a kerített udvarban vetett abrakot. Ne
kem és embereimnek azután vizet hozatott, hogy lemoshas
suk lábunkról az út porát. Mindezt szívélyesen elfogadtam, de amikor étellel kínált, így szóltam hozzá:
„Nem, uram, addig egy falatot sem fogadok el, amíg el nem mondom, miért küldött a gazdám a rokonságához.” E l
meséltem, hogy Abrahám szolgálója vagyok, és mennyire meg
Izsák És Rebeka
áldotta az uramat az ő Istene, és mekkora az ő gazdagsága:
„Az Úr, az ő Mennybeli Egyistene, számtalan juhot és kecske- nyájat, szolgát és szolgálóleányt, tevét és szamarat, s rengeteg aranyat és ezüstöt adott gazdámnak”, mondtam én. Aztán ar
ról is szólottám, hogy Sára, a gazdám felesége, nemrégiben halt meg, áldott legyen az emléke...
Omaan pillantását az ég felé fordította, mint Abrahám, majd elbeszélte mindazt, amit Lábánnak és a Háránban lévő rokon
ságnak mondott el Abrahámról és Sáráról, attól az időtől kezd
ve, hogy elhagyták atyáik földjét. Végül egykori tanítómeste
re Izsákra mosolygott, és így folytatta:
- Elmondtam nekik, hogy Sára fölött már eljárt az idő, ami
kor Istenük fiúgyermeket adott neki gazdám magvából, ez a fiú azóta felcseperedett, és sok tehetséggel megáldott, szép és férfi
as ifjú lett belőle. Izsáknak hívják, mondtam, és mindnyájan elmosolyodtak, mert tudták, hogy' Izsák nevetgélőt jelent a ti nyelveteken. így megbizonyosodhattam róla, hogy' Rebeka, aki a főzéssel szorgoskodott, fülel arra, amit beszélek; amikor meg
hallotta a nevedet, fölkuncogott. Én pedig elmondtam rólad mindent Lábánnak, amit igazából Rebeka fülének szántam. E l
mondtam, hogy' mi tekintélyes vagyont örököl majd Sára fia, Izsák. Elmondtam azt is, hogyr az ő szokásaikhoz híven keze
met ágyúkára helyezve esketett meg a gazdám, Abrahám, hogy fölkeresem rokonait, akik atyja szülőföldjének környékén ma
radtak, és az ő leánygyermekeik közül hozok feleséget a fiának.
Lábán előtt ekkor már megvilágosodott, hogy azért adtam a drága ékszereket húgának, Rebekának, mert őt választottam fé
leségnek számodra. Lábán arra kért, maradjak nála embereim
mel tíz napig, hogy kipihenjük magunkat, ők pedig fölkészít
hessék Rebekát a házasságra, de én így feleltem neki:
„Már így is túlságosan hosszú idő telt el azóta, hogy elin
dultam feleséget keresni az én gazdám fiának, aki már ugyan
csak megérett rá, hogy ne egysedül háljon. Ezért szeretnék mi
hamarább útra kelni.”//
O pedig így felelt: „Kérdezzük meg Rebekát, neki mi a kívánsága.”
AbrahAmés Izsák
Rebeka pedig, aki egyetlen szót sem mulasztott el mindab
ból, amit mondtam, a bátyjához fordult, és a hangjában buj
káló mosollyal így szólt:
„Ne aggódj, testvérbátyám, én készen állok rá, hogy útra keljek férjemhez, akinek a családja ilyen bőkezűen megajándé
kozott!”
Aztán pirulva hozzám fordult, és ezt mondta:
„Ha késlekedés nélkül útnak indulunk, uram, altkor éppen jókor érkezünk majd, hogy a holdam ne legyen akadály férjem vágyának útjában!”
- Ezt mondta neked, Omaan? - kérdezte Izsák döbbenten.
- Csakugyan ezt mondta? És én olyan keveset tudok az asszo- nyi dolgokról! Azért sietett, hogy a holdja ne legyen akadály az én vágyam útjában, én pedig még azt sem tudom, vajon érzek-e majd vágyat iránta!
- Em iatt ne aggódj, Izsákom! Hidd el, gondosan válasz
tottam számodra! Rebeka olyan, akár az az éretten pirosló rózsabarack, amely egyetlen érintésre öledbe hull. Tudom, nem
csak a te vágyad kedvéért említette holdja idejét, hanem tudja már, saját vágya mikor uralkodik el rajta. Aztán meg így adta tudomásomra, hogy már elkezdődött nála az asszonyi termé
szet. Attól a pillanattól fogva, hogy Lábántól búcsút vettünk első táborhelyünkön, mert odáig kísért minket, Rebeka egy
folytában terólad kérdezgetett. A hosszú út alatt volt alkal
mam mindent elmondani neki a családodról, azután pedig ró
lad magadról, a születésed napjával kezdve.
- Elmondtad neki, mekkorákat kacagtam, amikor Ismáel a vállán hordozott? És azt, amikor elindultam Ismáel után, de anyám parancsára te visszavittél hozzá? És amikor először men
tem veled és apámmal vaddisznóra s a nyilammal én ejtettem el a legnagyobbat? És azt elmondtad-e, amikor apám fölvitt az oltárhegyre, hogy föláldozzon? És hogy te mentetted meg akkor az életemet?
- Mindent elmondtam neki, csak ezt az utolsó történetet meséltem úgy el neki, hogy az Ú r angyala mentette meg az életedet. Elmondtam neki, te hajlandó lettél volna feláldozni
Izsákés Rebeka
magad, hogy apád békében élhessen az ő Istenével. És azt is, hogyan mentetted meg Ismáel életét, amikor még szinte gyer
mek létedre olyan bölcs szavakat szóltál a pásztorokhoz. E l
mondtam neki azt is, ahogy a kármai csatában apád oldalán harcoltál. És minél többet hallott rólad, annál jobban csillo
gott a szeme, és annál hevesebben zihált a keble. Hidd el, Izsá
kom, még ha tebenned kevesebb lenne is a vágy, mint ez a néhány csepp bor, amely megmaradt ivótülköm alján, őbenne van elegendő kettőtök számára is. Kérlek, tölts még ebből a jó borból, te pedig menj, keresd föl jegyesedet, és meglásd, rövi
desen tested-lelked kívánni fogja őt, és olyan korban találod, amikor csak egyre kívánatosabb lesz! De ha mégsem találnád olyan kívánatosnak, ahogyan megérdemli, akkor én szívesen átveszem tőled! - kacsintott az egyiptomi Izsákra. - A felesé
gem örülne, ha egy ilyen ifjú szűz fölpezsdítené a vérem, és olyan lennék megint vele is, mint valami fiatal kecskebak...
- Te könnyen tréfálsz, Omaan! Ti, egyiptomiak járatosak vagytok ezekben a dolgokban... De az én szüleim - legalábbis a szolgáink azt beszélték - vagv nem vágyakoztak eléggé egy
másra, vagy a vágy egymagában nem elég ahhoz, hogy egy férfi férjként viselkedjék asszonyával. Az emberek még min
dig sok mindent fecsegnek arról, miért is nem lett szüleimnek gyerekük olyan sokáig. Ha hitelt adnék némelyik történetnek...
Izsák hangjából kitetszett, hogy nem könnyű előállnia a kér
désekkel, amelyek a szívét nyomják. Tovább köntörfalazott:
- A szóbeszéd szerint nem az volt a baj, hogy nem imád
koztak eleget Istenhez... Ha csak a fele igaz annak, amit re
besgetnek, akkor nem kívánták egymást eléggé... Pedig apám már ifjú korában sokkal tapasztaltabb volt nálam...
- Túl sokat aggodalmaskodsz, kedves Izsákom! Gyere, igyál, ne emészd magad! M iért nem hiszel nekem? Mondtam már, jól választottam számodra! Nemcsak mátkád szépségére gon
dolok. Ez a fiatal leány istenként tisztel és urának szólít m ajd...
- Annál rosszabb, Omaan! Emlékszel a bölcs Karbul törté
netére? Az állatok urának nevezik, és miért? M ert megérti, mit beszélnek az erdő lényei, és ő maga is beszéli a nyelvüket.
Abrahámés Izsák
D e hogyan legyek én Rebeka ura, ha nem értem meg őt? Azt mondod, akkor akart hozzám érkezni, amikor a holdja nem akadályozza benne, hogy betöltse vágyamat... De én vajon tudom-e, mit és mikor kell tennem, hogy betöltsem az ő vá
gyát? Márpedig a te szavaidból ítélve, attól tartok, vágyból jócskán lehet benne...
- És te ettől tartasz? Ahelyett, hogy örvendenél ennek, ked
ves Izsák, barátom? Vajon miért?
- Emlékszel, Omaan, amikor Mestibában egy évig apám szolgái között éltem, akik nem is sejtették, ki vagyok? - Izsák várt, amíg a bölcs egyiptomi bólint, kissé habozva, mert nem tudta, mire akar Izsák kilyukadni. - Eleinte földühített, amit a szüléimről összefecsegtek - folytatta Izsák. - M eg elkeserített az is, mennyivel többet tudnak róluk a szolgáink, mint én ma
gam. D e aztán lassanként megértettem, hogy valójában nem tiszteletlenek, vagy legalábbis nem szándékosan... De nem is ezt akartam mondani, hanem azt, amit a megjegyzéseikből meg a tréfáikból megtudtam: hogy apám soha nem tudta ki
elégíteni anyám vágyát. Bár azt is hallottam, hogy anyámban nem is élt semmiféle vág}' amit kielégíthetett volna... Mondd csak, Omaan, mi az igazság? Hiszen te egyiptomi vág}' értesz ezekhez a dolgokhoz...
- H át nem furcsa, hogy minden nép azt képzeli a szomszé
dairól, vagy az idegen földről hozott rabszolgákról, s bárki másról, hogy többet tudnak ezekről a dolgokról, mint ők ma
guk? H ogy hevesebben lángol bennük a vágy vagy jobban kielégítik... A nílusiak szerint a héber nomádok ellenállhatat
lan csábítók, és óva intik tőlük lányaikat, ti viszont minket hisztek a szerelmeskedés mestereinek. Azt kérded, miért van ez így? Bizony nem tudom. Csak most kezdtem töprengeni ezen, hogy megértsem aggodalmaid okát. No, adj még ebből a jó borból, és igyál te is még egy kortyot, Izsákom! Hadd könnyebbedjék meg a szívünk, ha már csakugyan beszélni akarsz velem erről... Nekem soha nem voltak ilyen aggálya
im, talán, mert nekünk ott van Háthor és a többi istennőnk, és azok, akik őket hozzáértéssel szolgálják a szerelem és ter
Izsákés Rebeka
mékenység oltárain. Atyád Egyistene viszont sokkal fennköl- tebb dolgokkal van állandóan elfoglalva... Például világok te
remtésével és elpusztításával...
A bor ugyancsak megoldotta Omaan nyelvét, mert külön
ben nem volt természete az ilyen gúnyolódás. M ost is hamar fölhagyott vele, és olyan hangon folytatta, amely méltóbb volt bölcsességéhez:
- De azért, ha belegondolsz, Izsákom, mit mond némelyik történet Adámról és Éváról meg a fiaikról - no meg arról, hogy voltaképpen milyen tudás miatt űzettek ki a Paradicsomból, leg
alábbis ahogyan bizonyos népek körében ismeretes ez a törté
net - , hát bizony, akad bennük egy-két megszívlelendő tanul
ság. És ha már a teremtés csodájáról beszélünk, talán annak is megvan a titka, hogy miért foglalkoztat bennünket annyira a férfiak és asszonyok dolga, a vágy és a vág)' kielégítése. Márpe
dig téged szemlátomást aggodalommal töltenek el mindezek, kedves Izsákom! Tehát vizsgáljuk meg, mit tudunk és mit tud
hatunk meg, ha ezek mögé, ezeken túl tekintünk. A teremtett világon minden állatnak párosodnia kell, ha fönn akarja tartani tulajdon fajtáját. Nekünk is így kell tennünk. Viszont nem is
merünk egyetlen olyan állatfajt sem, amelyikben sosem huny ki a vágy az év folyamán, sem a Nílus apályakor, sem áradásakor, sem az esős, sem a száraz évszakban. Mi tehát kétszeresen is különbözünk az állatoktól: bennünk egész évben eleven a vágy.
Legalábbis, amelyikünkben egyáltalán él vágy, az nem igazodik az évszakok váltakozásához. Tehát nem sűrűsödik a vágyunk pár hétbe, mint az állatoké, és ezért nem is oly leküzdhetet
len... No és mit gondolsz, mi a másik különbség?
- Nem tudom; mondd meg, kérlek, bölcs Omaan!
- M i beszélni is tudunk arról, amit az állatok gondolkodás és aggodalom nélkül megtesznek. Tudunk hencegni és panasz
kodni. Történeteket hallunk, és aggódunk, hogy mi kevesebbre vagyunk képesek, mint amennyi a mesebeszédekből ítélve il
lene.
/
- Jól mondod, Omaan! Es ez nem csoda, hiszen szüléink, ha a férfiak és asszonyok dolgáról van szó, nem úgy használ
Abrahámés Izsák
ják a beszéd adományát, mint egyébkor. Kiskoromban sok
szor hallottam apámtól: „Isten azért adta nekünk a nyelvet, hogy megtanítsuk a gyermekeinket arra, amit a szüléinktől tanultunk, s mindarra, amire mi magunk jöttünk rá életünk során.” Vagy: „Isten azért adta számunkra a nyelvet, hogy min
den nemzedék tanulhasson az előtte járóktól és ne ismételje meg azok hibáit!” Apám ezt olyankor mondogatta nekem, amikor megtanított rá, hogyan kövessem a vad nyomát, ho
gyan vessek neki tőrt. Vagy a mezőkön mutatta meg, melyik bogyó ehető, melyik mérgező. Mindenre megtanított, de ar
ról, ami a férfiak és asszonyok között történik, soha egy árva szót sem ejtett. Vajon azért nem, mert ő maga is kevesellte ezt a tudását? De voltaképpen azt akartam tőled kérdezni, hogy abból a sok szóbeszédből, amit hallottam, vajon mi igaz? Igaz, hogv apám élete java részében magtalan volt? S nem volt ké
pes kielégíteni anyám vágyát? Vagy anyámban nem is élt a vágy? Egyszer megnyugtattál, hogy én csakugyan apám mag- vából származom, s Ismáel ugyancsak, de hát akkor mégsem lehetett magtalan egész életében. Viszont valahányszor a jer
ke párosodik a kossal, bizonyos, hogy bárányt ellik, ha eljön az ideje. Az én szüleim viszont hosszú esztendőkön át hiába
ke párosodik a kossal, bizonyos, hogy bárányt ellik, ha eljön az ideje. Az én szüleim viszont hosszú esztendőkön át hiába