A RÁKOSRENDEZŐTŐL A DUNA ARÉNÁIG
2.5 A RÁKOS-PATAK MENTI TELEPÜLÉSEK TURISZTIKAI ADOTTSÁGAINAK BEMUTATÁSA
2.5.5 ISASZEG TURISZTIKAI ADOTTSÁGAINAK BEMUTATÁSA
„A Rákos-patak mentén, a Budapest-Hatvan vasútvonal mellett, Gödöllőtől 9 km-re, a Gödöllői-dombság kapujá-ban, nagyon szép természeti környezetben található Is-aszeg. A település összetett nevének első tagja eredeti-leg „irsa”, ami azonos az Albertirsa összetett községnév második tagjával. A szláv eredetű irsa jelentése égerfa.
A „szeg” pedig a magyar szöglet, zug jelentésű főnév.
Isaszeg nevének jelentése tehát: égerfákkal benőtt szeglet” (Isaszeg településtörténet, 2020).
Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a bronzkorban lakott volt a település környéke. A város történetének kiemelkedő eseménye az 1848/49-es szabadságharc legfényesebb magyar győzelme, amelyet 1849. április 6-án aratott a Görgey vezette magyar fősereg a hátráló osztrákok fölött. A csata helyén Honvéd emlékmű jelzi e fontos eseményt (Honvédelem.hu múltidéző, 2020).
Lakosok száma 2019. január 1-jén: 11 513 fő (KSH, 2019) Természeti és rekreációs jellegű vonzerők:
Közvetlen hatásterület:
A Rákos-patak mentén találhatóak a tőzeges horgász-tavak és nádastó, melyek jó lehetőséget nyújtanak pihenésre, horgászatra. Ezek nagy valószínűséggel hasonlítanak azokhoz a korábbi tavakhoz, tőzegesedő nádasokhoz, amelyek meghatározhatták a patak menté-nek eredeti képét.
Közvetett hatásterület és határos területek:
Az Isaszegi Természetbarát Klub és az Útvonalkövetők Klubja - Isaszeg Város Önkormányzata, az Isaszegi Nyug-díjasok Baráti Köre és a Csányi Szőrme Kft. támogatásával - 2003 óta rendezi meg hagyományos teljesítménytúráját, amelyre valamennyi érdeklődőt szeretettel várnak minden évben (Isaszegi Természetbarát Klub, Isaszegi csata emlék-túra, 2009). Ezen felül a Gödöllői-dombság erdős területei lehetőséget adnak a kirándulóknak és kerékpárosoknak.
Kulturális vonzerők:
Közvetlen hatásterület:
-Közvetett hatásterület és határos területek:
Isaszeg korlátozott mértékben rendelkezik kulturális von-zerővel: a már említett Honvéd emlékmű mellett a különböző felekezetek templomai, valamint a helytörténeti gyűjtemény érdemes megtekintésre. Ezek a városközpont közelében, a Rákos-pataktól kb. 1 kilométerre helyezkednek el.
Szálláslehetőségek és vendéglátóhelyek:
A településen 1-2 kisebb vendégház, illetve panzió található, ahonnan könnyen elérhető Gödöllő vagy a Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó dombság túraútvonalai. 2018 óta egy magánszállás is elérhető.
A vendéglátás tekintetében is szűkös a kínálat: néhány étterem és fagylaltozó várja a vendégeket. A koronaví-rus-járvány itt nem volt hatással a kínálat alakulására.
5. ábra: Isaszeg turisztikai vonzerőinek elhelyezkedése
Forrás: Google Earth alapján saját szerkesztés, 2019
Vonzerő megnevezéseHonlapKözösségi média oldal Vonzerő típusa Jelenlegi hatókörPotenciális hatókörVédettségTulajdonos / kezelőSzabadidős hasznosításTurisztikai hasznosításMegközelít- hetőség Akadály- mentesség Kapcsolódó interpretáci- ós eszközök Kiegészítő szolgálta- tások
A fejlesztés lehetséges célcsoportja TÉRKÉPMELLÉKLETEN JELÖLVE „Tőzeges” hor- gásztavakhttps://pecatavak.hu/ Isaszegihorgásztavak
https://hu-hu.facebook. com/parkhorgaszegyesu- let/természetiHelyiHelyiNemIsaszegi Horgász EgyesületIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNemBüfé, wcElsősorban a helyi lakosság Isaszegi-tőzeg- bánya (Isasze- gi-nádastó)
http://provertes.hu/ vedett_teruletek_pdf/pest_ megye/adatlap_5585.pdftermészetiHelyiHelyiIgen (termé- szeti) Duna-Ipoly Nemzeti Park IgazgatóságIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNemNincs
A helyi és a környező települések lakossága Gödöllői Tájvédelmi Körzet +Szarka Berki-dűlő
http://www.dunaipoly.hu/ hu/helyek/vedett-terule- tek/budai-tajvedelmi-kor- zet/godolloi-dombvi- dek-tajvedelmi-korzet https://hu-hu.facebook. com/pages/Gödöllői-Dom- bvidék-Tájvédelmi-Kör- zet/1561172354143915
természti/ kulturális/ rekreációsországosországosIgen (termé- szeti) Duna-Ipoly Nemzeti Park IgazgatóságIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
Részben
Duna-Ipoly Nemzeti Park által szervezett események Kilátók, közelben bol- tok, étkezési lehetőségek stb.
Az ország egész lakos- sága érintett lehet A temetőben álló Szent Márton Római Katolikus templom, az „Öregtemplom”
http://www.pestmegye. hu/ertektar/isaszegi-oreg- templom-szent-mar- ton-katolikus-templom https://www.facebook. com/pg/Isaszegi-Ró- mai-Katolikus-Egyházköz- ség-1586303091624290/ about/
kulturálisHelyiRegionálisIgen (műem- léki)Egyházi tulajdonNemIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség
Környező települések lakói, hazai és külföldi turisták Szent István király Római Katolikus temp- lom - Hősök és áldozatok emlékparkja
https://www.kozterkep. hu/18403/Szent_Istvan_ Isaszeg_2002.html https://www.facebook. com/pg/Isaszegi-Ró- mai-Katolikus-Egyházköz- ség-1586303091624290/ about/
kulturálisHelyiHelyiIgen (műem- léki)Egyházi tulajdonNemIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség
Elsősorban a helyi lakosság Magyar Szabad- ságtörekvések Emléktemploma
http://www.gkrte.hu/ public/sztemplom_show. php?id=370&musts=1 https://www.facebook. com/Isaszegi-Refor- mátus-Egyházköz- ség-1081015558615469/
kulturálisHelyiHelyiNemEgyházi tulajdonNemIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség Elsősorban a helyi lakosság Honvéd emlékműhttps://www.kozterkep. hu/3504/honved-em- lekmu#kulturálisHelyiHelyiIgen (műem- léki)
Isaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség Környező települések lakói, hazai turisták Kőkereszt
http://www.gkrte.hu/ public/szmuemlek_show. php?id=13263&ht=&- kat=2&musts=1 kulturálisHelyiHelyiMűemléki?Isaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNemNincs
Környező települések lakói, hazai turisták Isaszegi Képesfahttp://www.danyikronika. hu/node/6048kulturálisHelyiHelyiNemIsaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen
kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség Környező települések lakói, hazai turisták Természeti vonzerők Vegyes (természeti és kulturális) vonzerők Kulturális vonzerők Speciális érdeklődésre számottetvő vonezrők
8. táblázat: Isaszeg turisztikai vonzerőleltára Forrás: saját szerkesztés, 2019
Vonzerő megnevezéseHonlapKözösségi média oldal Vonzerő típusa Jelenlegi hatókörPotenciális hatókörVédettségTulajdonos / kezelőSzabadidős hasznosításTurisztikai hasznosításMegközelít- hetőség Akadály- mentesség Kapcsolódó interpretáci- ós eszközök Kiegészítő szolgálta- tások
A fejlesztés lehetséges célcsoportja Ave Maria Kápolna, a sza- badságharcban részt vett isa- szegi honvédek nevével.
http://www.gkrte.hu/ public/szmuemlek_show. php?id=13251&musts=1kulturálisHelyiRegionálisNemIsaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség
Környező települések lakói, hazai turisták A temetőből a Kálváriára veze- tő Keresztút.
https://www.kozterkep. hu/27631/Isaszegi_kalva- ria_Isaszeg_2010.htmlkulturálisHelyiHelyiNemIsaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség Környező települések lakói, hazai turisták Zsidó temető a Szobor-hegy lábánál
http://acenter.hu/Zsi- do-temeto-isaszeg-9214/kulturálisHelyiHelyiIgenEgyházi tulajdonIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség Környező települések lakói, hazai turisták Isaszegi helytörténeti gyűjtemény
https://hu.museum-di- gital.org/portal/index. php?t=institution&inst- nr=106 https://hu-hu.facebook. com/Isaszegi-Falumúze- um-523865404309570/kulturálisHelyiRegionálisNemIsaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
RészbenRendezvé- nyek Közelben boltok, étkezési lehetőség Környező települések lakói, hazai turisták Jókai Mór Városi Könyvtárhttp://jokai-bibl.hu/
https://www. facebook.com/Jó- kai-Mór-Városi-Könyv- tár-1931103950468145/
kulturálisHelyiHelyiNemIsaszeg Város Önkor- mányzataNemNem kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
RészbenNem
Közelben boltok, étkezési lehetőség Elsősorban a helyi lakosság Liget téri BMX pálya
http://godolloihirek.hu/ cikkek/2019/09/03/kite- kint/zoldbe-borult-az-isa- szegi-liget-ter speciális (rekreációs)HelyiHelyiNemIsaszeg Város Önkor- mányzataIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemRendezvé- nyek Közelben boltok, étkezési lehetőség
Elsősorban a helyi lakosság Isaszegi foci- pályahttp://isaszegise.atw.hu/https://www.facebook. com/pages/Focipá- lya/369957090409493
speciális (rekreációs)HelyiHelyiNemIsaszegi SEIgenNem kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemSportrendez- vények Közelben boltok, étkezési lehetőség
Elsősorban a helyi lakosság Liget Club Camping
http://www.gkrte.hu/ public/szhorg_show. php?id=309&musts=1 https://www.facebook. com/pages/Liget- Klub/756382558043165 speciális (rekreációs)HelyiRegionálisNemMagántulaj- donIgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
Részben
Rendez- vények, horgásztá- borok Büfé, wc, horgászüzlet
Környező települések lakói, hazai turisták TÉRKÉPMELLÉKLETEN NINCS JELÖLVE Rákos-patak és környezetehttps://itk.isaszeg.info/ foldrajzi-hely/rakos-pataktermészetiHelyiHelyi
Nem (Védelemre érdemes élőhely!)
?IgenIgen
kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval NemNemNincsElsősorban a helyi lakosság Isaszegi ezeré- ves kert
http://provertes.hu/ vedett_teruletek_pdf/pest_ megye/adatlap_5581.pdftermészetiHelyiRegionálisIgen (termé- szeti) Duna-Ipoly Nemzeti Park IgazgatóságIgenNem kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNemNincsFeltárás esetén akár országos is Isaszegi-bikastóhttps://archeodatabase. hnm.hu/hu/node/61441természeti és kulturálisHelyiHelyiIgen (termé- szeti)
Isaszeg Város Önkormány- zata, Magyar állam???
IgenNem
kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNemNincsFeltárás esetén akár országos is Természeti vonzerők Vegyes (természeti és kulturális) vonzerők Kulturális vonzerők Speciális érdeklődésre számottetvő vonezrők
Vonzerő megnevezéseHonlapKözösségi média oldal Vonzerő típusa Jelenlegi hatókörPotenciális hatókörVédettségTulajdonos / kezelőSzabadidős hasznosításTurisztikai hasznosításMegközelít- hetőség Akadály- mentesség Kapcsolódó interpretáci- ós eszközök Kiegészítő szolgálta- tások
A fejlesztés lehetséges célcsoportja Honvéd-sírokhttps://parkerdo.hu/ turizmus/latnivalok/isa- szegi-honved-sirok/
https://www. facebook.com/pages/ Honvéd-Sírok-Isa- szeg/132739040253635
kulturálisHelyiHelyi
Igen (természeti), műemléki is???
Pilisi Parker- dő Zrt.IgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemNem
esőbeálló, információs táblák, pad-asztal garnitúra, pihenőhely, tűzrakóhely Környező települések lakói, hazai turisták Gyalogos túraút- vonalakhttps://itk.isaszeg.info/ tisztelt-latogatoSpeciális (rekreációs)HelyiRegionálisn.r.n.r.IgenIgen
kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval NemVezetett túrákn.r.
Környező települések lakói, hazai turisták Isaszegi csata emléktúrák
https://itk.isaszeg.info/ isaszegi-csata-emlek- tura-0 Speciális (rekreációs)HelyiRegionálisn.r.n.r.IgenIgen kerékpárral, közösségi közlekedés- sel, autóval
NemVezetett túrákn.r.
Környező települések lakói, hazai turisták Természeti vonzerők Vegyes (természeti és kulturális) vonzerők Kulturális vonzerők Speciális érdeklődésre számottetvő vonezrők
Időszak Működő kereskedelmi szálláshely egységek száma (db)
Kiadható szobák száma (db)
Kiadható férőhelyek száma (db)
2016. év 5 25 144
2017. év 4 30 91
2018. év 3 29 76
2019. év 3 24 58
2020. év 3 16 37
2021. március n.a. n.a. n.a.
9. táblázat: Kereskedelmi szálláshelyek kapacitása Isaszegen, tárgyév július 31-re vonatkozó adat (2016-2021)
Forrás: KSH, 2021
Időszak Vendéglátók száma (fő) Ágyak száma (db) Szobák száma (db) Férőhelyek száma (db)
2016. év n.a. n.a. n.a. n.a.
2017. év n.a. n.a. n.a. n.a.
2018. év 3 6 3 17
2019. év 4 15 7 21
2020. év 3 19 7 22
10. táblázat: Üzleti célú egyéb szálláshelyek kapacitása Isaszegen (2016-2020)
Forrás: KSH, 2021
Időszak Egységek száma az időszak végén (db)
2016. december 35
2017. június 36
2017. december 36
2018. június 35
2018. december 32
2019. június 30
2019. december 30
2020. június 27
2020. december 196
11. táblázat: Vendéglátóhelyek száma Isaszegen (2016-2020)
Forrás: KSH, 2021
6. ábra: Pécel turisztikai vonzerőinek elhelyezkedése
Forrás: Google Earth alapján saját szerkesztés, 2019