Immunológia mechanizmusú betegségek

Korábbi munkáinkban a monocytákon lévő CD14 molekula expresszióját, funkcióját és sheddingjét vizsgáltuk részletesen egészséges egyének mintáiban, így logikusnak tűnt, hogy ezt követően a CD14-expressziót és a szérum sCD14 szintet különböző kóros állapotokban határozzuk meg. A CD14 és a Toll like receptor család tagjai a veleszületett immunrendszer mintázat felismerő receptorai, és az ezekben bekövetkező változás befolyásolhatja az ezeket expresszáló sejtek aktivitását is. Miután ezek a sejtek fontos elemei az immunrendszernek a funkcióikban bekövetkező változások hatással lehetnek pl.

a fertőzésekkel szembeni védekezés hatékonyságára, illetve az autoimmun betegségek kialakulására. Vizsgálatainkkal ezért az autoimmun kórképeket céloztuk meg (poly- és dermatomyositis, SLE), illetve olyan immunpatomechanizmusú betegségeket, ahol a kóros állapot kialakulásában egy krónikus bakteriális expozíciónak is potenciálisan jelentősége lehet (atópiás dermatitis).

Az AD betegek jól ismerten fogékonyabbak bizonyos bőrfertőzésekkel szemben, a S.

aureus például a betegek 90%-nak a bőréből kimutatható, és vélhetően szerepe van a

bőrtünetek kialakulásában. A baktérium különböző molekuláris összetevői képesek a különböző immunsejtek (T lymphocyták, macrophagok, eosinophil sejtek és keratinocyták) stimulálására, ami szerepet játszhat a krónikus gyulladásos reakció exacerbációjában [373,374,376]. Az atópiás bőrben kialakuló ismétlődő lokális infekciók hátterében több faktor is állhat: a bőr integritásának sérülése, a defenzinek és egyéb antimikrobiális molekulák csökkent lokális termelése, a Th2/Th22 irányba polarizált immunrendszer, melyet a Th17 hatás csökkenése kísér, vagy a monocyta/macrophag rendszer aktivitásának zavara [373,374,376,379,380]. Eredeti hipotézisünk szerint az ezen utóbbi sejtek felszínén lévő mintázatfelismerő receptorok csökkent expressziója is szerepet játszhat ebben a változásban. Eredményeink azonban nem igazolták ezt a feltevést: a granulocyták CD14-expressziója magasabb volt a kontrollokhoz képest, míg a monocyták esetében nem volt számottevő különbség. Sokkal valószínűbb tehát, hogy a mintázatfelismerő receptorok expresszió változása nem oka, hanem sokkal inkább következménye az ismétlődő bakteriális infekcióknak AD-ben. Jól ismert tény, ugyanis, hogy a Gram-pozitív és -negatív baktériumok különböző molekuláris komponensei képesek fokozott CD14-, TLR2- és TLR4-expressziót indukálni a leukocytákon [413,414], illetve a bakteriális szepszis kialakulása során fokozódik ezen sejteken a receptorok száma [415,416].

Érdekes módon a szérum sCD14 koncentrációja csökkenést mutatott az AD-s betegek mintáiban. Az újonnan szintetizálódó CD14 molekulák - a bakteriális stimuláció hatására - vélhetően nagyobb arányban kerülnek ki a sejtmembránba, és kevésbé szekretálódnak, továbbá csökkenhet a felszíni CD14 molekulák vedlése (shedding-je) is [35]. Mindkét hatás fokozza a granulocyták CD14-expresszióját és csökkenti a szérum sCD14 szintet.

A szisztémás autoimmun betegségek közé tartozó poly- és dermatomyositis esetében fordított irányú változásokat tapasztaltunk, és nem az összes beteg és a kontrollok, hanem az aktív és inaktív stádiumban lévő betegek között. Az aktív betegek CD14-expressziója csökkent, a sCD14 szintje emelkedett, és ezek az eltérések szignifikánsan korreláltak a betegség egy ismert aktivitási markerének (LDH) szérum koncentrációjával. Ez alapján a CD14-expresszió növekedése és a sCD14 koncentráció csökkenése a betegségaktivitás markere lehet ebben a betegségcsoportban.

Az SLE-s betegek esetében két független vizsgálatot végeztünk. A sCD14 szint mérésére alkalmas, új, áramlási citometriás módszer beállítása során egy random szelektált, heterogén betegcsoport szérum sCD14 szintjét hasonlítottuk egészséges kontrollok értékeihez, és szignifikánsan magasabb eredményeket kaptunk az új módszer és egy kereskedelmi forgalomban lévő ELISA segítségével is. A szérum sCD14 koncentráció normál tartománya 1-5 mg/L a különböző publikációkban [43-46,417,418], saját eredményeink ennek az alsó részébe estek. Nagy valószínűséggel technikai különbségek

magyarázhatják ezeket az eltéréseket. A sejtfelszíni CD14-expresszió mértéke jelentős variabilitást mutatott pl. az alkalmazott mAb típusától függően [33,419], és hasonló hatás a sCD14 mérésére használt immunoassay-k esetébe is nagyon valószínű. Az SLE-s betegek szérumában is magasabb sCD14 értékekről számoltak be Nockher és mtsai. [43]. Az inaktív betegek esetében 4,1 mg/L, az aktív stádium esetében pedig 7,1 mg/L volt az átlagos szérum sCD14 koncentráció. A korábbi publikációk és a saját eredményeink közötti eltéréseket magyarázhatják technikai okok és a betegcsoportok összetételében és méretében lévő jelentős különbségek. Mindezek alapján tehát, a sejtfelszíni CD14-expresszió és a szérum sCD14 mérése akár az SLE diagnosztikáját is segíthetik, vagy a betegek követése során, illetve a terápiára adott válasz megítélésben lehetnek hasznosak [43,420]. Ez utóbbi vizsgálata történt meg a második tanulmányunkban.

A második s vizsgálatban a kortikoszteroid terápia hatását vizsgáltuk meg az SLE-s monocyták CD14-expreSLE-sSLE-sziójára. Az inaktív, SLE-szteroid terápia menteSLE-s éSLE-s az alacSLE-sony dózisú kezelést kapó betegek sejtjeinek CD14-expressziója minimális, nem szignifikáns csökkenést mutatott a kontrollokhoz képest. Ezzel szemben a pulzus szteroid kezelés 40-50%-kal csökkentette a sejtfelszíni CD14 molekulák számát hasonlóan két korábbi vizsgálathoz [45,421]. Más szerzők [422-424], ugyanakkor, nem észleltek ilyen változást.

A különbségek egyik magyarázata az alkalmazott in vivo szteroid kezelés dózisa és időtartama közötti eltérésekben lehet. A CD14-expresszió csökkenést mutató tanulmányokban magas koncentrációban és minimum 2-3 napig alkalmazták a szteroid kezelést. Másrész technikai okok állhatnak az eltérések hátterében. Az alkalmazott anti-CD14 mAb-ok különböző anti-CD14 szubpopulációkat ismerhetnek fel, amelyek a szteroid kezelésre különbözőképpen reagálnak [33,425]. A CD14-expresszió csökkenése is több mechanizmussal történhet. Ahogy korábban is írtuk az újonnan szintetizálódott CD14 molekulák sorsa lehet közvetlen szekréció vagy transzport a plazmamembránba, és ennek arányát befolyásolhatja a szteroid kezelés. Másrészt a CD14 gén promóter régiójában található egy Sp1 transzkripciós faktort kötő hely, és a dexamethason képes gátolni az Sp1 faktor kötődését ehhez a regulatórikus elemhez [426]. Az in vivo szteroid terápia hatását az SLE-s betegek leukocytáira csak néhány tanulmány vizsgálta eddig. A CD40L-expressziójának változása, csökkent arachidonsav felszabadulás és calcineurin aktivitás jellemezte a kezelés során ezeket a sejteket [427-429].

Végül megvizsgáltuk azt, hogy a sejtfelszíni CD14-receptorszám változásának lehet-e valamilyen funkcionális hatása. A pulzus szteroid terápia során az SLE-s betegek monocytáinak CD14-expressziója csökkent, és ezt egyértelműen kísérte az LPS-kötő képesség és az LPS-indukálta TNFα szekréció csökkenése. Ezek a változások a monocyták

immunreaktivitásának redukcióját jelzik, és ez egy potenciális faktora lehet a szteroid kezelés immunszupresszív hatásának.

A CD14-expresszió változásának lehet még egy másik jelentősége is. Ezek a receptorok képesek az endotoxin molekulák, de akár Gram-negatív baktériumok megkötésére is, elősegítve ezzel ezek eliminálását és detoxifikációját. Amennyiben csökken a sejtfelszíni CD14 molekulák száma lecsökkenhet ez a funkció is, ami különböző bakteriális fertőzésekkel szemben fokozottabb fogékonyságot eredményezhet [430].