Hogy a múltban az osztrák kamarilla rossz nemzetiségi politikája miatt többször harcban álltunk horvát testvéreinkkel.
az csak a horvátok és a magyarok politikai rövidlátását bi- zonyítja és nem a két testvérnép egymás elleni gyűlöletét.
A horvát és a magyar nép mindig rokonszenvezett egy- mással és hogy az utolsó két évszázadban a két nemzet között az állandó politikai feszültségen kívül fegyveres összeütközésre is sor került, az a mindenkori bécsi kormány bűnéül róható fel.
Ma már mindezt bebizonyítva látjuk és nyíltan hangoz- tathatjuk, hogy a császári Bécs egy földrajzilag és politikailag egységes Nagymagyarországban a Monarchiáit látta veszélyez- tetve, éppúgy, mint ma, a trianon csinálta négy Monarchia:
Ausztria és a kisantant államok.
1921-ben, sajnos kissé későn, a horvát és a magyar nép rájött a régen elkövetett hibákra. De hol volt már akkor a régi K. u K. világ?! A mindenható Bécs ravasz politikusai, titkos machinációival, a gutgesintek?!
Horvát-Szlavonországot letörölték Európa térképéről. A nyugatmagyarországi horvát községek pedig odaajándékozták Ausztriának a trianoni nagy osztozkodásban. A horvátok és magyarok egy sorsra jutottak.
A közös sors közelebb hozta, egymáshoz a két nemzetet. És a horvátok siettek példát nyújtani a magyaroknak is, olyan lelkesedéssel vettek részt a nyugatmagyarországi szabadság harcban, hogy ezt mi magyarok, míg nemzetünk él, nem felejt- hetjük el soha!
Az 1921. év folyamán, midőn nyilvánvaló lett, hogy Nyu- gatmagyarországot elcsatolják tőlünk, több horvát pap, tanító és gazda elhatározta, hogy Szombathelyen, egy, a magyar ha- zához való hűségükről demonstrációt rendeznek meg. A nyu- gati horvát községek, számszerint, mintegy negyvenhatan, el- határozták, hogy ellenállnak a bevonuló megszálló osztrákok- nak. Népes gyűléseket rendeztek Szombathelyen és Sopronban.
A pinkavölgyi horvát községek, a csémi születésű Kausz Gyula dr.. szombathelyi ügyvéd, Biricz Ferenc csémi esperes- plébános, Kuntár József nagynardai plébános vezérletével vet- tek részt a küzdelemben.
Boroevics Márton a magyarországi horvátok pátriárkája volt pedig a vezetője fannak a 600 tagú küldöttségnek, amely Kópháza, Füles, Malomháza, Borisfalva, Bprosd, Alsópulya, Szabadbaránd, Ligvánd, Pervány, Udvard, Császárfalu stb. köz- ségek nevében megjelent Zsembery főispánnál, hogy a magyar- országi horvátok tiltakozását bejelentsék. Írásban foglalt til- takozásukban hangsúlyozták, hogy Jugoszláviával is megta- gadnak minden közösséget, mintahogy az osztrák megszállást is igazságtalanságnak tartják.
A Jugoszláviában sínylődő horvát testvérek pedig, amikor a nyugatmagyarországi ellenállásról értesültek, — amennyire az ottani körülmények engedték — ők is résztvettek a küzde- lemben. A Zágrábban megjelenő »Slavia« című horvát napilap
— a szerb terror ellenére — szerencsét kíván a fölkelőknek.
Ugyancsak a »Slavia« 1921. augusztus 31-iki számában je- lenik meg Demetrovics Egil horvát író és publicista cikke
»Üzenet Zágrábból Nyugatmagyarprszágjnak« címmel. A cikk ezekkel a szavakkal végződik: »Testvéred, ,az Isten legyen ve- letek e szent küzdelemben«.
A fölkelők soraiban számosan harcoltak horvátok, akik azonban a leszerelés után sem szűntek meg magyar hazafias-. megállapító bizottság elé. Csém, Kisnarda, Nagynarda, lakos- sága testületileg a magyar Himnuszt énekelve, fogjadták Fel- nardai horvátjaival magyar nemzeti dalokat énekelve elhagy- ták Felsőcsatárt, s visszament Csémbe, hazájába, azon az éjjel megjelentek az osztrák csendőrök, körülvették Kausz dr. házát és éjjel 1 órakor négyes csendőri fedezet mellett Rohoncra ki- sérték, házában házkutatást tartottak, hozzátartozóit bántal- mázták, őt pedig Rohoncon egy mosókonyhába zárták. Majd
innen Felsőőrre kisérték, hol az államrendelleni lázadás bűn- tette címén indult meg ellene az eljárás, Kausz azonban 18 napi fogság után megszökött a fogházból. Felsőőrtől több, mint 36 kilométer távolságban levő határon, mezőn, vizén keresztül minden községet kikerülve, peruit haza.
Kausz szökése napján fogták el Kuntár József nagynardai plébánost, akiről tudták, hogy nagy része van a községek visz·
szacsatolásában, de őt már Bécsbe vitték, honnan azonban bizonyítékok híjján, néhány nap múlva hazaengedték. Kuntár József plébánost ezután a tizennégy hónap alatt, míg a köz- ségek megszállás alatt voltak, állandóan zaklatták az osztrák csendőrök, a visszacsatolás után pedig évekig nem engedték a megszállott Nyugatmagyarországba lépni.
Sokan voltak még mások is, horvátot, akik mind meg- érdemelnék, hogy könyvünkben megemlítsük őket, azonban, tekintve azok nagy számát, teljes lehetetlenség, erre a célra még egy könyvre lenne szükség. Külön elismerést érdemelnek még a Bosits, Raffay, és Simonsits családok és akik küzdöttek, harcoltak föláldozták magukat α hazáért, akik nem az egyéni érdekeket tartották szemelőtt és a névtelenségbe veszve, tet- tek (bizonyságot arról, hogy hü fiai ennek a szegény sokat szen- vedett hazának.
A mosonmegyei dunamenti horvát községek népe is 100
%-ig magyar állásponton volt, legfeljebb Sopron vármegye északi részének horvátsága oszlott meg, illetve itt a munkás-1 elem, Ausztriához szított. Hiba történt, hogy a horvátságot az olaszokra, támaszkodva a népszavazásba legalább részben nem kapcsolták be. A megbízható statisztika teljesen hiányzott, a súly a felvonulásokon, tiltakozásokon és szónoklatokon volt.
Mindenütt követni kellett volna a soproni példát. »Sopronban dr. Kováts István ügyvéd vezetésével lelkes hazafiakból álló társaság teljesen pontos statisztikát állított össze, önelhatá- rozásból, ha ezt a környékről is elkészítik, ma talán 10-15 községgel kevesebb község volna osztrák kézen.