A Széchenyi országos könyvtár őre, s a pesti egyetemnél a hazai nyelv és oklevéltan tanára, nem csak magyar hazánk, hanem az összes világ legtudó-sabb férfiainak egyike, született Fehér várt, 1784. május 3-ikán, hol atyja Já nos, becsületes kézműves volt. Alsóbb iskoláit szülőhelyén oly sükerrel vé gezvén, hogy kir. segélydíjra is érde-mesíttetnék, a régi classicusok szorgal mas olvasása után, 1799-ben a pesti egyetembe ment át, hol 1806-ig a böl cselkedést, törvényeket, s mellesleg az orvosi és gazdasági tudományokat is hallgatta, 1802-ben a bölcsészet tudo ra, 1803-ban, mint akkori joghallgató
a lelkes Ürményi családnál lett házi nevelő, s a hires országbiró fiait oktatta hat éven át, előbb Pesten, majd 1808-ig Válon Fehérvármegyében. Ezen hasz nos s önmagának kiművelésére is nagy mértékben visszaható munkaköréből Pestre, a magyar világ középpontjába, visszatérvén, 1808-ban a tud. egyetem nél jegyzői hivatalt nyert, 1816-ban a Széchenyi orsz. könvvtár őre lett,
*' *
1830-ban a hazai nyelv és irodalom tanszékét, s még 1823-ban az oklevél, pecsét- és czímertan helyettes tanárságát fogtalá el az egyetemnél. 1833-ban a Tudományos Gyűjtemény szerkeztését vállalta el, s ott rakta le 1836-ig törté
46 neti s oklevéltani buvárkodásai kin cseit. A magyar akademia által rendes, majd tiszteleti taggá választatott; ezen megtiszteltetést azonban sajátságos né zeteinél fogva, s elkeserítve az akade mia némely előkelő tagjaival folytatott éles polemiák által, nem fogadta el;
nagyobb megtiszteltetés azonban nem érhette, mint hogy a törvényhozó test hálás elismerése által 1836-ban Ma gyarországnak rendes fizetéssel, 2000 ft. évdíjjal ellátott történetirójává ne veztetett. Tudományos érdemeit mél tányló kitűntetései közé tartozik még, hogy 18 1 6-ban azon küldöttség tagjá vá neveztetett a nádor által, mely a Marczibányi-jutalmakat elitélje. — Ki zárólag tudományos buvárkodásra szen telt életének 63-ik évében, 184(3. junius 16-ikán halt meg, miután az egyetemi tanács jegyzőségét 39 évig, könyvtár noki hivatalát harmincznégy évig vi selte, 1837 — 1843-ig a nemz. muzeum hely. igazgatója, 1840—43. a philos.
kar dékánja, 1844-től annak proseniora volt. Hálás tanítványai, kik arany tollal is megtisztelék, jun. 28-kán megható gyászünnepélyt rendeztek emlékének tiszteletére s azok is, kikkel némely eltérő nézetek miatt heves vitában ál lott, kegyeletes elismeréssel hódoltak érdemeinek. És méltán. Benne Magyar ország első rendű tudósát veszté el, ki bár roppant ismereteinek összehalmo zott any?.gát annyira szaporítá, hogy végre azoknak rendezésére elég ideje s ereje nem maradt, de a nagy tömegből ki szakasztott egyes műveiben is oly nagy kincset, s az összegyűjtött anyagban egy rendező utód számára oly tömér dek gazdagságot hagyott maga után, melyre nem tekinthet a maradék mély és nagy hála nélkül azon önfeláldozás iránt, mely ezen gyűjtésre kivántatott.
Horvát István aszó szoros értelmében hazafi-tudós volt, kinek minden csepp
vére magyar, szívének minden dobba nása : fajának dicsősége. — Eötvös báró ezt írja róla szépen és igazán : „Ki egy szer hallá e tudós férfiut, ha tanítói székén férfias szavával Árpád s a hét vezér dicső tetteiről szólt, vagy rop pant tudományának fegyvereivel azok nak állítását, kik a magyart a szegény finn néptől származottnak hiszik, leve-ré, s fajunkat az erényes scytha s a le-győzhetlen párth nemzetekkel egybe-köté; vagy tovább haladva nyelvtani vizsgálataiban , az etymologia tekervé-nyes ösvényein mindig messzebb és messzebbre nyomult , mig mindent, mi nagy és dicső volt a világon, fajunkhoz tartozónak , magvarok által elkövetett -nek állítá : az kétkedhetett mestere állításain, de azon óriási honszeretet hatalma, mely a tudóst elragadta, el ragadta tanítványait is, s elvonatkozva egészen tudományos érdemeitől, ha munkásságának ezen oldalát tekintjük, sohasem hálálhatja meg eléggé a haza Horvát érdemeit. Nem volt tanítóink közt, kitől annyian tanulták volna a hazát szeretni." — Ily nemes, meleg-keblű hazafi-tudósnak ki ne bocsátaná meg szivesen némi sajátságait, és szeg-letességeit, könnyen neheztelő s nehe zen megbocsátó természetét, mely p. o.
az akademiai megtisztelések makacs visszautasítására ragadá? s miszerint némely különösségeit, miket az ujabb iskola jobb izlése kárhoztatott, irás módjában mindvégig akaratosan meg-tartá? sat. — Ki ne méltányolná mind e mellett is kegyeletes érdemmel azon önfeláldozást, miszerint egész életét, annak minden örömét s élve zetét, napjait és éjeit azon egy czél-nak szentelé, hogy hazája történetét, nyelvét, törvényeit felvilágosítsa. Ter mészett-s, hogy ezen férfiu, a ki folyto nosan a mult kor sötét aknáiban bá-nyászkodott, a történet végtelen
oce-HORVÁT ISTVÁN.
49 ánjában buvárlott, a kisszerűeknek vélt divatos, ujdon érdekeket nem igen becsülte; Ö a rég elhunyt ősök szelle meivel társalkodva, megvetette a je lent, s ennek érdekeit, örömeit, küzdel meit; a politikába s pártküzdelmekbe nem avatkozott, magyar volt és semmi egyéb, minden politikai pártszinezet nélkül. Ez ösvényről soha egy perczig sem tántorodott el. — Szorgalma rend kivüli volt; saját állitása szerint már akkor, midőn a „Magyarország tősgyö keres nemzetségeiről" szóló munkáját irá, a m. történetre vonatkozó s akko-rig ismeretlen 350 kéziratot tanult át, s 300 ezer részint hazai, részint külföldi oklevelet olvasott el. Átkutatta a régi deák és görög, a középkori német, fran-czia, olasz, sőt orosz irókat is. Könyv tára, gazdag tudományos kincseivel, európai hirt érdemelt, mindenét erre forditá. Alig aludt; éjjel s nappal ta nult; de e fáradalom, életölő szorgalom sem volt elegendő azon roppant válla lat megoldására, melyet élte feladataul kitűzött. Az épitési anyag egybe volt hordva; még csak néhány évet kért Istentől, hogy óriási munkáját elkészit hesse s hazájának hagyhassa végrende letében, de bevégzetlen munka közben ragadta el a kérlelhetlen halál, melyet siettetett tanuló szobájától megválni nem tudása, tanítói buzgalma, könyvtá rának rekedt levegője A magános fa lak közé zárkozott, s az emberek iránt élte vége felé keserűséggel viseltető, mert magát eléggé méltányoltatva nem látó nagy tudós, teljes eszmélettel szenderült át családja karjai közt, egy jobb életbe. Mint aranytoll.í átvétele
kor kedves tanitványaihoz monda : „E kéz, e szív, ez ész mindent a hazáért tett." — Németül sohasem írt, s 47 évi Pesten laktában a német szinház bel sejét sohasem látta.
Nagy tudósunknak legközelebbi baráti voltak régebben Virág Benedek, Kulcsár István, Kisfaludy Sándor, Hor vát Endre , élte későbbi éveiben Re-seta János egyetemi tanár, s Waltherr László, a gr. Károlyiak levéltárno ka; tanitványai közől : b. Eötvöst és Szalayt különösen kedvelé. — Külse jére nézve középnagyságú , kevéssé
mozgékony, elhizásra hajló; halvány arczán s bágyadt szemeiben az átvir rasztott éjek jeleit viselő.
Munkái : 1. Czikkck a Tutl. Gyűjtfmányben, Muzárionban, Hasznos Mulatságokban, Aurórában sat. saját neve, és Boldögréti Vig László álnév alatt.
A Tud. Gyűjteményben 271 értekezés és rövidebb czikk foglaltatik tőle. 2. Néhány okok, melyek a kiadott I33Í esztendőkett magyar levélnek fulúságos eredeti ségét kétségessé teszik. (Pest, 1804.) 3. Versegi Fe rencznek megfogyatkozott okoskodása a tiszta magyar ságban. (Pest, 1806.) 4. Pestvárosának régi Ofen ne véről. (Pest, 1810.) 5. Magyar dámák kalendáriomja.
(Pozsony, 1812, 1814, 1815.) 6. Nagy Lajos és Hu-nyady Mátyás védelmeztetések a nemzett nyelv ügyé ben. (Pest, 1814.)(ÍVAl dicső Marcz-ibányi familia ín-dományos jutalomtétele s annak fényes kiosztása S;.
András hava 23-kán. (Pest) 8. VerbőKzy István emlé kezete. (Pest, 1819.) 9. Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről. (Pest, 1820. Ezért a Marczibányi ala pítványból lOOí'r. jutalmat nyert.)\O.Jutalomfeleletck a magyar nyelvről a magyar nemzeti muzeum I8I5 — 17 esztendei kérdéseire. (Pest, 1821. 2 köt.) 11. Raj zolatok a magyarnemzet legrégibb történeteikől. (Pest, 1825.) 12. Hearik portugalliai grófról, mini magyar királyfiról. (Pest, 1828.) 13. Észrevételek Y. ur véle ményére Hearik portugalliai gróf eredetéről. (Pest, 1828,) 14. A magyarokról mint agarénusokról. (Pest, 1828.) 15. A Kaján magyar szóról a teremtés köny véből. (Pest, 1829.) lő. A jászokról, mint magyar nyelvű népről és nyilazókról. (Pest, 1829 ) 17. A Tu dom. Gyöjteményí szerkesztette Ifi:i3-tólfogva 183(i-ig.
18. Horvátországról irt munkája csak német forditás ban jelenhetett meg. 19. A szlavinokról vagyis krike-dökről. (Pest, 1844.)
50
XII.