Hogyan hatott a kommunizmus a kapitalizmusra?

Antonio Gramsci Bartók Béla és Pásztory Ditta

3. Hogyan hatott a kommunizmus a kapitalizmusra?

Önálló könyvet lehetne, kellene írni róla, amire ez a tanulmány nem biztosít kereteket.

Azt hiszem, elég, ha két tendenciát említek meg.

Az egyik az elnyomottak helyzetének ugrásszerű javulása a fejlett országokban, ami különösen a gyakorlati megvalósulást követően, majd a Szovjetunió második világhatalommá emelkedésével következett be. Aki elolvasta jelen sorozat első kötetét, annak világossá teheti az összefüggést a „szocialista nyomás” elmúltával bekövetkezett fordulat, a mind szabadabb elnyomás, az egyenlőtlenség ollójának szinte már mérhetetlen kinyílása, elsősorban az USA-ban, de néhány ország kivételével az egész világon.

A másik a baloldali és függetlenségi mozgalmak megfékezésére, kiteljesedése megakadá-lyozására fordított fokozott, féktelenné váló erőszak alkalmazása. Bárhol jelenik meg a világunkban ilyen irányú mozgalom, törekvés, a tőke hatalmi gépezete azonnal mozgásba lendül, és minden nemzetközi jogot sárba taposva, akár az adott ország szuverenitását sértve fojtja el azt. Hogy így volt ez a szocialista eszmerendszert megelőzően is? Igen, de a fokozott odafigyelést nyilvánvalóan a fokozott veszély, a kommunizmus életre kelése váltotta ki.

Így látom, így értékelem!

V. Összefoglalás:

Ülök, és bámulom a klaviatúrát.

Erről a hulláról írjak összefoglalót?

Ha jól belegondolok, inkább nekrológot kell írnom. A gyakorlati szocializmus/kom-munizmus halott. Észak-Korea is elindult a „legjobb, ha feladom” úton, Dél-Koreával nem is képzelhető el semmiféle komoly, akár föderációs szerkezetre korlátozódó egyesülés, a kom-munista eszmék feladása nélkül. Kubát tekintik még komkom-munista országnak, de szerintem csak idő kérdése, hogy lendületesebbé váljon ott is a már elindult „engedjünk a tőkének”

folyamat.

Nekrológ? Csak megnehezíti a helyzetem, mert a nekrológok nem foglalkoznak a halott dicstelen dolgaival, csak elismerendő tetteivel. Nevezzük ezt a fejezetet inkább halotti beszédnek, búcsúbeszédnek.

A Vádirataim négy kötete témakörének kialakításakor biztos voltam benne, hogy egyértelműen, mentőmellény nélkül bűnösnek fogom minősíteni a szocialista-kommunista világrendszert, illetve annak minden tagját, minden ágát-bogát.

Ha most, az alkotás utolsó soraiban megkérdezem magamtól, bűnös-e a szocializ-mus/kommunizmus, határozott igen a válaszom. Nem lehet nem bűnösnek tekinteni azt a rendszert, amelyik, amint hatalomra kerül, erőszakkal, barbár terrorba átcsúszó eszközökkel akarja megvalósítani az eszmerendszer lényegét, az osztálynélküli társadalmat. Ahelyett, hogy az álomképhez közelítést a mai Kínához hasonlóan központi irányítással, a termelési-elosztási-pénzügyi rendszerek kulcselemeinek állami kézben tartásával, de innovációs kezdemények-nek kedves teret biztosítva, általános jóléttel alakítsa, kezdemények-nekilát az elnyomó osztályok-rétegek megsemmisítéséhez. Nem áll meg azonban itt sem, ki akar végezni minden elnyomókat kiszolgáló réteget, alakulatot, a néptömegeket hatékonyan az elnyomók ölébe hajtó szellemi hadsereget, az egyházakat. Nem bocsátható meg a gyilkolás többnyire különleges barba-rizmusa sem. Nem bocsátható meg az az ostobaság, amivel képtelenek az elvakult vezetők megérteni, hogy tetteik jórészt öngyilkos jellegűek, aláássák az elfogadás lehetőségét is.

Legfőbb bűne tehát, hogy képtelen volt olyan emberi politikai-gazdasági rendszert létrehozni, amelyik a tömegek bizalmára építve képes lett volna legyőzni a kapitalizmust. Mert a kapitalizmus fennmaradása a szocializmus megjelenése óta is emberéletek tízmillióinak halálába, sok százmillió elnyomorodásába, felmérhetetlen emberi szenvedésbe, hihetetlen méretű anyagi pusztulásba került.

Az általánossá vált egyszemélyi diktatúra nem vezetett ki ebből a kátyúból, kellékké vált.

A megvalósult, gyakorlati szocializmus egyik rémisztő különlegessége, hogy egy-két vezér megalomániával párosuló paranoid-skizofrén üldözésfóbiájából eredő oktalan okokból a terror jórészt saját követőinek, közeli munkatársainak pokoli megsemmisítésére irányult.

Egyelőre nem mentőövként arra is rá kell mutatnom, hogy ez a paranoid skizofrénia, vagy hasonló elmebetegség túlmutat a kommunizmuson: szinte valamennyi (vagy, csak mert nem ismerjük jól valamennyit, azért nem valamennyi) csúcsvezetője az emberiségnek súlyos ideg/elmebeteg.

A szovjet vezetők többségén kívül az volt/van a kapitalizmus vezető erejének utóbbi elnökeiből több: Nixon, George W. Bush, Trump!

Az volt a pápák sora!

Valamelyik neves énekes, talán John Lennon is jól érzékelte a világ helyzetét, amikor kijelentette: „Betegek vezetnek bennünket!”

Mielőtt áttérnék a pozitívumokra, felhívom a figyelmet a jelen könyv I. és II. feje-zetére, ahol rámutatok az eszmerendszer alakulásának ellentmondásaira, amelyek alapvető hatással voltak az elfajulásokra!

És eljutottunk a mentőmellényig! Nem lehet nem észrevenni több okot, ami a kom-munizmust bűnös területekre tereli.

1. A tőkések és más tőkehozadékból élők tudatában vannak, hogy a szocialista esz-mék, ideológia legfőbb ellenségként őket jelöli meg. Ezért a hatalmukat fenyegető legkisebb veszély óriási ellenállásra, azonnali támadásra készteti őket. A táma-dásuk során ugyanolyan, vagy erőteljesebb terrorista módszereket alkalmaznak.

Erre az alapvető megállapításra jutott az angol történész, Christopher Read, közvetlen megfigyelőként (fentebb is idéztem): „Oroszország volt az első tesztágy, amin alapvető nyugati (vagyis eredetileg brit és francia, a században később, amerikai) ellenforradalmi taktikát alkalmaztak, ami – ahol megvalósítható – köz-vetlen fegyveres beavatkozáson alapul, ha nem, bőséges finanszírozáson, és min-denesetre ‘alacsony intenzitású’ gazdasági háborún (feltéve, hogy nem a fogadó oldalon van).”

2. Az önállóan született szocialista rendszerek kivétel nélkül (aki kivételt tud monda-ni, az előtt kalapot emelek), szörnyű, vagy legalábbis igen nyomorúságos körül-mények között születtek, ezért egyrészt induláskor gyengék, amit erőszakkal igye-keznek pótolni, másrész a tömegek elkeseredettsége, elnyomóik iránti gyűlölete határtalan.

3. A leigázott országokba exportált kommunizmus eleve talajtalan, ennélfogva életben maradásához szívesen alkalmazza a belé itatott módszereket.

Nem tudom, itt kell-e újra hangsúlyoznom, hogy alapkérdés: a szocializmus (kommu-nizmus) nem légüres térben születik. Marx nem a csillagos eget nézve firkált, hanem a tőke országai (főként Anglia) irtózatos nyomorban, kizsákmányolásban élő munkásainak viszo-nyait vizsgálta, Lenin nem Marxot utánozta, hanem a Cáratyuska és a „Great War” által tönkretett országot, néptömegeket tanulmányozta. Mao se irodalomból merítette ismereteit, hanem együtt élt a néppel, közvetlenül „élvezte” iszonyatos nyomorukat. Ettől persze a bűnök bűnök...

Eredetileg Indonéziát zártam a következő sorokkal: Végre valami teljesen egyértel-műen bizonyítja, hogy a tőke félelme a hatalom- (és ezzel) profitvesztéstől embertelen mé-retű. Amint a veszteség szele megcsapja, lendületes támadást indít, és borzalmak borzalmára képes már akkor, amikor az ellenség még ki se bújt a tojásból.

A szocializmus/kommunizmus, sőt az egyszerűbb, lágyabb baloldali szerveződések egész történelme ezt tükrözi: a terrorjukat mindig megelőzi a tőke irányításával, finanszíro-zásával induló támadás, megfojtási, ellehetetlenítési kísérlet.

Feltétlenül az eszmerendszer mentségére hozható fel az a tény, hogy a megvalósult szocializmus országai, elsősorban a Szovjetunió hatalmas összegekkel segítette a fejlődő világot, különösen az azokban megjelenő függetlenségi mozgalmakat! Hatalmi érdekek vezérelték elsősorban, természetesen, mégis, egyszerű elvbaráti szempontok is közrejátszottak az ilyen mozgalmak finanszírozásában. Sokszor, vagy akár többnyirét is mondhatok, a saját lakossága életszínvonalának kárára.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy valamennyi, ismétlem valamennyi szocialista rendszer, vagy annak csak a küszöbéig elért mozgalom elsőrendű feladatának tekintette az oktatást és az egészségügyet! A Szovjetunió is jó példa erre, de különösen kiemelkedő ez irányú tevékenység folyt (talán ma is folyik) Kubában. A módszerek is hasonlók! Nem egyszerűen sokszorta többet fordítanak ezekre a területekre, mint elődeik, hanem népnevelő-oktató rendszereket alakítanak ki, brigádokat küldenek a legelmaradottabb területekre, írásbeliséget alakítanak ki azzal nem rendelkező etnikumok számára... Kuba egészségügye rövid időn belül annyira erőre kapott, hogy egyik legfontosabb támogatási forma, amivel a rászorulókat – fegyveren és katonán túl – segítette, orvosok és ápolók odairányítása volt.

Jelen írás keretei között nem végezhető el az az alapos kutatás, ami a Jegyzetekben 147 tételszámú weboldalban megjelent, rendkívül érdekes, önigazolási kísérletnek tűnő állítás vizsgálatához lenne szükséges. Az írás szerint a megszállt kelet-európai országokban Sztálin nem akart abszolút egypártrendszert, diktatúrát, hanem „új típusú” demokráciát, ami ily módon is „ütköző zónát” jelentett volna a szocialista és kapitalista világrendszerek között.

Sztálin legfőbb magyar közgazdászára, Vargára is történik hivatkozás, ami a hír valóságérté-két minimalizálja!

Lezárva: 2018. június 15

Mellékletek: