Absztrakt
A hiszékenység az ítélőerő gyengesége, a félelmek, remények, vágyak uralma a valóság felett. A cikkben a hiszékenység pszichológiai, társadalomlélektani és társadalmi okaival foglalkozunk. Utóbbiak sorában különö-sen fontos körülmény a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, a társadalmi média betörése, a központi akarat által vezérelt tömegkommunikációs tartalmak visszaszorulása. Következményként a társadalmi látásviszo-nyok elhomályosulnak, s az egymástól elszigetelt, hiteles forrásoktól megfosztott emberek nem tudják, mit tudnak, s mit nem tudnak. A jelenséget Bibó István „hamis realizmus”-ként írta le, Makkai János a „politika-Isten” fogságába esett polgárokról beszélt. A cikk végén a magyar egyetemisták hamis tudományos állítások iránt tanúsított hiszékenységével foglalkozó kutatási eredményeket mutatunk be.
Az ész és a hit
Makkai János, a magyar szociálpszichológiai gondolkodás elfeledett előfutára, 1943-ban írta
„Politika – Isten rabságában” c. könyvét, melyben az ész műveleteire alapozott tudás korlá-tozottságát, esendőségét emelte ki. Makkai szerint az ész csak „az arra érett”, hozzáértő, kompetens körökben működik, de a sorskérdésekre nincsenek válaszai, a társadalmak életét nem lendíti új utakra (Makkai 1943).
A lét végtelensége az emberben minden más élőlénytől eltérően az elrejtettben, a bizonytalanban, a kérdésesben rejlő védtelen kitettséggé változik (Heidegger 1992:66.). A létező egészének bizonytalanságából az ész és a hit kínálja a kivezető utat. Az ész eloszlása azonban az emberi populációkban egyenetlen, ami már Machivellinek is feltűnt. Mint írja
„háromféle az emberi felfogás. Az egyik magától képes felismerni a dolgokat, a másik azt fogja fel, amit a többiek felismertek, a harmadik se maga, se mások által nem képes felismer-ni, az első igen kiváló képesség, a másik fajta is megjárja, hanem a harmadik haszontalan”
(Machiavelli 1992:69.).
Az ész útja a kérdezésen, az adatgyűjtésen és a bizonyításon keresztül vezet a tudáshoz, melynek egyik formája a közvetlen, saját tapasztalon alapuló ismeret. A tudás másik formája a tudomány, mely nemzedékek kiemelkedő elméinek egymásra épülő műve. A tudományos ismeretek mércéje az igazság, melynek próbája a gyakorlat.
Az egyes létezőkre vonatkozó, empirikusan igazolt tudás bizonyosságot visz a bizonytalanságba, mely azonban a tudás növekedésével nem csökken, hanem nő, mivel a létezők egésze végtelen, határtalan, kimeríthetetlen.
Az ész arisztokratizmusával szemben áll a hit demokratizmusa. A hit a hívő ember önmaga létének bizonyosságából meríti erejét, mely mindenkiben ott van, aki él és élni akar.
Az ész birkózik, a hit szeretkezik a léttel.
Az emberiség színrelépésekor a hit uralkodott az ész felett, mely a folytonosan változó életfeltételek kihívásainak való megfelelési kényszer folytán fokról-fokról előtérbe került. Az ész uralma a modernizációval teljesedett ki, mely Nietzsche nagyhatású interpretációjában Isten halálát hozta magával. Isten azonban nem természetes halállal halt meg. A „Hova tűnt Isten?” kérdést Nietzsche jellemzően az „esztelen ember” szájával válaszolja meg, aki fényes délelőtt lámpást gyújtott, a piacra futott, és ott gyülekezők szemébe mondja, hogy „Mi öltük meg őt! – ti és én. Mindannyian gyilkosai vagyunk!” Az esztelen ember apokaliptikus képek-ben írja le az Isten nélküli világot, mely lemeztelenítve rászabadítja az emberekre a teljes bizonytalanságot. „Mit tettünk, amikor eloldoztuk ezt a Földet a Napjától? Merre mozog most? Merre mozgunk? Egyre távolabb valamennyi Naptól? Nem zuhanunk-e szakadatlan? S
vajon hátrafelé, oldalra, előre, mindenfelé? Létezik-e még Fent és Lent? Nem. Valami véghetetlen semmiben tévelygünk? Nem az üres tér lehel-e ránk? Nem lett-e hidegebb? Nem éjszaka közelít-e és mindhamarább éjszaka? Nem kell-e fényes délelőtt lámpásokat gyújtani?”
(Nietzsche 1997:125.)7
Tatár György jó megfigyelése szerint „ahhoz, hogy az ember akár egy természetesnek tudott tájoltságban élje az életét, akár tudatos akarattal tájolni tudja, vagy meg kell lennie az orientáció feltételeinek, vagy teremtenie kell ilyeneket. A tájolás-tájékozódás, vagyis az orientáció feltétele az oriens, a kelőben lévő Nap látványa, amihez viszonyítva a tér égtájakra osztott épülete megtervezhető” (Tatár 1989:71.).
A közösségi társadalom kötelékeinek meggyengülésével, az élet adta legkülönfélébb feladatok ellátására szakosodott társadalmi szervezetek megjelenésével a társadalom atomi-zálódott. A változékony, bizonytalan, bonyolult és nehezen érthető világban élő emberekre Isten halálával rászakadt a Nietzsche által megjósolt „legmagányosabb magány”, melyben mindenki maga szembesült a teremtettlenség rettenetével. A tájolás-tájékozódás hit által biztosított feltételei eltűntek (Tönnies 1983).
A hiszékenység
A hit a hiszékenység származéka. A hiszékenység az ember evolúciós örökségeként kezdettől fogva kulcsszerepet töltött be a környezet stabilizációjában. Az állat környezete speciálisan adott, az alkalmazkodás és a túlélés esélyeit meghatározó információs viszonyokat az állat genetikailag adott programja határozza meg. Az ember genetikai programja a biológiai értelemben vett élethez szükséges környezeti információkon kívül a nem természeti környezet megteremtésére is képesít, melynek közege az együtt élő emberek közössége. A hiszékenység alakító ereje révén a természeti környezet ingerei az együtt élő emberek közösségeiben hitté kristályosodnak, melynek jelentései nemzedékről-nemzedékre áthagyományozódva megte-remtik az emberek által térben is időben lakott világ valóságát.
Amíg a közösségi társadalom lényegi akarata határozta meg, hogy mi van s mi nincs, addig a hit uralkodott az emberek mitikus valóságfelfogásán, melynek igazát sem bizonyítani, sem cáfolni nem volt módjuk. A tudomány előretörésével ez a helyzet megváltozott. A tudás elvált a hittől.
A tudás és a hit közötti résbe benyomult a hiszékenység, melynek eredeti funkciója, mint láttuk, a nemtudás okozta bizonytalanságot eloszlató hit táplálása volt. A hit által uralt bizonyítatlan és bizonyíthatatlan valóságban a hiszékenység a bizonyíthatóan hamis informá-ciók igazságába vetett hitként maradt fenn, s hatóköre az emberek egymás közötti manipulatív kommunikációkra szűkült, amire példa Othello féltékenységből táplálkozó hiszékenysége vagy Tartuffe cselszövése jóakarója ellen.
A modern társadalom leértékelte a közvetlen tapasztalást, s helyette a standardizált, validált, intézményekben tanított, művelt szaktudást állította, melynek eredményeként páratlan ütemű műszaki-technológiai fejlődés zajlott le, mely az élet minden területét átalakította. A tudás alapja a tudomány lett, melynek igazságai elszakadtak a mindennapi élettől, idegenek és követhetetlenek lettek a tudományos képzésből kimaradt, a tudomány eredményeiről csak másodkézből, többnyire a tömegkommunikáció közvetítésével értesülő emberek tömegei számára.
A nemtudást fokról fokra visszaszorító tudományos tudás létrehozta a tudás hiszé-kenységen alapuló tagadását, melynek terjedésének gátat vetett a tömegkommunikáció
7 Tatár György fordítása. In Tatár Gy. 1989 Az öröklét gyűrűje. Nietzsche és az örök visszatérés gondolata.
Budapest, Gondolat, 53.
pontosított szerkezete, a tudomány és a tudományos elit presztízse. A tömegkommunikáció fontos szereplői voltak az egyetemi tanárok, kutatók, felfedezők, a tudomány mártírjai és hősei. A tudományos teljesítmények, felfedezések, az évente kiosztásra kerülő Nobel-díjak a tömegkommunikáció által kultivált társadalmi valóság részeivé váltak (Gerbner 2000).
A média által közvetített valóság kártyavárként omlott össze a közösségi média meg-jelenésével, mely mindenki számára lehetőséget adott arra, hogy közléseivel a nyilvánosság elé lépjen. Az új média felszámolta a tartalom fogyasztója és létrehozója közötti különbségét, ugyanaz a személy lehetett a tartalom előállítója és fogyasztója. A társadalmi média közönsé-ge az alacsony belépési küszöb folytán gyors ütemben gyarapodott és gyarapszik. A be-folyásért folytatott versenyt azok nyerték meg, akik a lehető legtöbb követőre tettek szert. A megszerzett befolyást azonban könnyen el lehet veszíteni, a figyelmet folyamatosan ébren kell tartani.
Az Isten halála által üresen hagyott teret a tömeg töltötte ki, mely a központosított tömeg-kommunikáció korszakában betöltött passzív fogyasztói szerepéből a sok központú társadalmi média korszakában aktív produkciós szerepbe lépett át. Beteljesedett Ortega y Gasset látomása a tömegek lázadásáról, melynek eredményeként „az új embert születésétől fogva körülvevő világ nem kényszeríti az egyént semmiféle önkorlátozásra, nem állít elé tilalom-fákat, megszorításokat, ellenkezőleg folytonosan szítja vágyait, amelyek, ugye elvben a végtelenségig szaporodhatnak.” (Ortega y Gasset 1995:51.).
A végtelenségig szítható vágyak és szomjak termékeny táptalajt képeznek a hiszékenység számára, melyet a hatás- és figyelemvadász influenszerek nem restek kihasználni.
A megismerés szociálpszichológiai kutatásával foglalkozó szociálpszichológusok körében általános a megegyezés abban, hogy alapvető különbség van a nyílt és a zárt gondol-kodású emberek között. A nyílt gondolgondol-kodású emberek világképük szerint kérdéseket tesznek fel, s csak azokat a válaszokat fogadják el, amelyek bizonyítható ismereteken alapulnak. A zárt gondolkodású emberek megelégednek a tekintély adta megismerési keretekkel, és a bizonyításra nem szoruló hitelvek alapján született kijelentéseket fogadják el igazként.
Mindkét gondolkodási stílus része az állítás és a tagadás. A nyílt gondolkodásúak inkább az állítást, míg a zárt gondolkodásúak inkább a tagadást preferálják (Rokeach 1960).
A nem bizonyított, hamis állítások elfogadása és a bizonyított, igaz állítások elutasítá-sa lélektanilag azonos alapon történik. A hiszékenység és a hitetlenség egyaránt a zárt gondol-kodás következménye. Van, amikor a hiszékenység és a hitetlenség egymás komplemen-terjeiként kölcsönösen felerősítik a hamis tartalom elfogadását. Az állítás és a tagadás ez esetben ugyanazon tárgyra vonatkozik. Más esetekben a hamis állításnak nincs tagadó meg-felelője, vagy a tagadó állításnak nincs állító megfelelője.
A bizonyítható tudás alternatívájaként preferált hamis tudáshoz való ragaszkodás forrása a zárt gondolkodásból következő bizonyságérzet, a hasonló gondolkodásúakhoz való tartozás adta identitás-érzés, önigazolási kényszer és az ezekből következő szorongás redukció. Meghatározó szerepük van vágyaknak és a félelmeknek, melyek eleve leblokkolják a nem kívánatos információkat.
A hamis információk rendszeres ismétlése az ismerősség benyomását felkeltve megkönnyíti a hiszékenység-hitetlenség működését. A Jó és a Rossz harcát megjelenítő, jól elmondható történetbe ágyazott hamis információnak hasonló a hatása, mint azt a morális pánik eseteiben látjuk (Kitzinger 2000). Solomon Asch kísérletei alapján tudjuk, hogy a csoportnyomás, a devianciától való félelem táptalaja a hiszékenységnek (Asch 1980).
Vannak speciálisan kognitív szempontok, melyek a zárt gondolkodás kívánalmaival összhangban a hiszékenységet támogatják. Ezek sorába tartoznak a mindennapi megismerésre általában jellemző reprezentativitási hibák, a hozzáférhetőségi heurisztikák, a csodavárás vagy a fatalizmus irányába torzító csalóka valószínűségek (Myers 2019).
A hiszékenység és a hitetlenség széles körű elterjedtségére magyarázat, hogy a készen kapott gondolkodási keretek könnyen működtethetők, nem igényelnek kognitív erőfeszítést, nincs bennük ellentmondás, a zárt gondolkodásba illő tartalmak jól kommunikálhatóak, gyorsan terjednek. A terjedést jelentősen megkönnyítik az előítéletek és sztereotípiák, mint azt a rémhírek esetében látjuk. A 2020-ban kitört globális koronavírus járványt övező információs vákuumot a kollektív szorongás által táplált hamis információk töltötték be, melyek jól beleillettek a már meglévő sztereotip politikai sémákba. A hiszékenység pszichológiájával tisztában vannak a szélhámosok, akik józan ésszel hihetetlen ígéretekkel csapják be boldog-ságra, gazdagságra vágyó áldozataikat. A kereskedelmi és a politikai marketing előszeretettel alkalmaz a hiszékenységre alapozott meggyőző fogásokat (Síklaki 1994).
Bibó István a kelet-európai kisállamok nyomorúságai között vette számba az általa hisztérikusnak nevezett lelkiállapotot, „melyben nincs egészséges egyensúly a valóságos, a lehetséges és a kívánatos dolgok között” (Bibó 1986/II:224.). Ebből a lelkiállapotból ered a nem igazat igaznak, az igazat nem igaznak tartó „hamis realizmus” melyre számos példát látunk a történelemben, Magyarországon és más országokban egyaránt. A „hamis realizmus”
torzító prizmáján keresztül a valószínű valószínűtlennek, és valószínűtlen pedig valószínűnek tűnik. Bibó István szerint a „hamis realisták” olyan társadalmi-politikai építmény megtámasz-tásán és erősítésén munkálkodnak, melynek hazugságát nem akarják, vagy nem merik felismerni. A helyzettel adekvát cselekvések hiányában a hamis realizmus építménye elő bb-utóbb kártyavárként összeomlik, s akkor derül ki a politikai hiszékenységért megfizetendő ár.
Bibó példája az Osztrák-Magyar Monarchia Magyar Királyságnak nevezett térfelén létrejött politikai építmény, melynek vezetői 1867 és 1918 között elhitették magukkal, hogy
„megvan az önálló magyar állam, csak éppen a külügy és a hadügy terén hiányzik az ön-állóság – vagyis ott, ahol az önállós kérdése kritikus pillanatokban eldől” (Bibó 1986/II:586.).
Mint a magyar országgyűlés 1918. október 23-ig folyamatosan tartott üléseinek jegyző köny-veiből kiderül, sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők nem tudták tudomásul venni, hogy a Wilson elnök által meghirdetett nemzeti önrendelkezés elve értelmében a románok, szlovákok, szerbek a győztesek jogán elszakadnak a háborúból vesztesként kikerült Magyar Királyságtól, és a románok saját államukhoz csatlakoznak, a szlovákok és szerbek pedig újonnan alakult államok polgárjai lesznek.
A Párizs mellett kastélypark Nagy-Trianon kastélyában 1920. június 4-én aláírt békeszerződés hideg zuhanyként érte a hamis realistákat, akik az utolsó pillanatig hitték a hihetetlent, az egykori Magyarország területi integritásának érintetlenségét. A joggal zárt gondolkodásúakként jellemezhető „hamis realistákkal” szemben álltak a Bibó által a „lényeg-látás adományával megáldott emberek”, akik a hazugság 1867 júniusa és 1918 novembere között fennálló konstrukcióját nem fogadták el valóságnak. Következőleg nem lepte meg őket az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével talajt vesztett Magyarországra 1920 június 4-én rák4-ényszerített trianoni békeszerződés, mely egyszer s mindenkorra véget vetett az 1867-ben létrehozott hazug politikai építménynek (Romsics 2007).
A politikai-történelmi valóság konstrukciói esetében a bizonyítékon alapuló tudás sosem végleges, mindig felfejthető, alakítható, vitatható, ami a „hamis realisták” és a
„lényeglátók” közötti különbségeket sok tekintetben viszonylagossá tesz. Nem ez a helyzet a természettudományok által kutatott valóság esetében. Leszámítva a kvantummechanika által kutatott egészen kicsiny részecskék mikrovilágának bizonytalanságait, a természettudo-mányos állítások bizonyíthatóak.
Tudományos álhírek (fake news)
Ezzel szemben azt látjuk, hogy a nagy narratívák hitelét kikezdő posztmodern szkepszis a természettudományokat is kikezdte, amit felerősített a tömegek elitellenes lázadása. Az Európai Parlament megbízásából 2020-ban hat közép-európai országban vizsgálatot végez-tünk a hamis tudományos állításokkal kapcsolatos hiszékenység tárgyában. Újsághír fő címek-nek álcázva természettudományos és társadalomtudományos állításokról kérdeztünk egyetemi hallgatókat, akiket arra kértünk, hogy jelöljék meg, milyen mértékben tartják igaznak vagy nem igaznak az egyes állításokat. A kérdőív összesen 12 állítást tartalmazott, melyek közül 8 hamis és 4 igaz volt. Az egyetemisták felerészt természettudományos szakon, felerészt társadalomtudományos szakon tanult, fele fiú volt, másik fele lány. Összesen 466 diák válaszát tudtuk elemezni.8
A kutatás teljes adatbázisa e cikk megírásának idején még nem állt rendelkezésünkre, de a magyar adatokat már ismerjük. A következőkben bemutatunk néhány eredményt, melyek alapján képet alkothatunk magyar egyetemisták tudományos állításokkal kapcsolatos hiszé-kenységéről.
A kérdőívben a következő hamis tudományos hírek kapcsán kértük a válaszadók állásfoglalását:
A CERN Svájcban már kis fekete lyukakat hozott létre.
A nemekkel kapcsolatos tanulmányok növelik a transzszexuális emberek számát.
A globális felmelegedést az adatok nem támasztják alá.
A homoszexualitás géntechnológiával gyógyítható.
A faji csoportok közötti intelligencia különbsége kétségtelenül bebizonyosodott.
A kanyaró, mumpsz és rubeola elleni oltás autizmust okoz.
Soha nem szálltak le a Holdra.
A menekültügyi válság az európai gazdasági válság fő oka.
Kontrollként a következő igaz, bizonyítható tudományos híreket tettük a kérdőívbe:
A világban növekszik a gazdasági egyenlőtlenség.
Kelet-Európában a várható élettartam alacsonyabb, mint a nyugaton.
Vizet találtak a Jupiter holdján az Europe-on.
Ma a földrengések nem jósolhatók meg.
Az. 1. ábrán bemutatjuk, hogy miként válaszoltak a hamis és az igaz hírekre egyenként az egyetemi hallgatók.
8 Az adatokat nemre és tanulmányi területre súlyoztuk, így mindkét dimenzióban közel 50-50 százalékos volt az esetszám.
1. ábra A hamis és az igaz újsághír főcímek elfogadásának és elutasításának megoszlása, százalék
Meglepő módon a válaszmegtagadásban megjelenő válaszadói bizonytalanság az igaz hírek esetében figyelhető meg inkább. Mind a Jupiter holdján található víz esetében, mind pedig a kelet-európai rossz életesélyek tekintetében jelentős a válaszhiányok száma. A hamis hírek esetében a fekete lyukra és a vakcinák negatív következményei esetében, illetve a faji különb-ségeknek az intelligenciával való kapcsolatában ugrott meg különösen a válaszhiányok száma.
Ha az állításokat egyenként vizsgáljuk, látható, hogy a hamis hírek esetében a többség minden állítás esetében elutasítja azokat. Az álhírek támogatói kisebbségben vannak, de állításonként különböző mértékben. Legnagyobb mértékben tartják igaznak vagy valószínű -nek azt, hogy a faji csoportok közötti intelligencia különbsége kétségtelenül bebizonyosodott (32 százalék), hogy a nemekkel kapcsolatos tanulmányok növelik a transzszexuális emberek számát (24,6 százalék), illetve, hogy a menekültügyi válság az európai gazdasági válság fő oka (21,8 százalék). Jellemzően mindhárom állítás a társadalmi viszonyokkal és különb-ségekkel foglalkozik (fajok különbsége, szexuális különbségek, kisebbségek kérdése, menekülthullám következménye). A természettudomány különféle megállapításaival kapcso-latos álhírek elfogadása minden esetben 20 százalék alatt van. Úgy tűnik, hogy a klasszikus tudományos tételek (sciences) megkérdőjelezése kevésbé jellemző a diákok körében. A hamis társadalomtudományi állítások esetében a fiatal leendő értelmiségiek hiszékenysége nagyobb mértékű. Ebben azonban az is közre játszhat, hogy a társadalmi egyenlőtlenségekre, az előítéletekre, a kisebbségekkel szembeni diszkriminációra vonatkozó hamis állítások szorosan kapcsolódnak a jelenlegi kormányzat által ösztönzött politikai-ideológiai diskurzushoz és médiában megjelenő morális pánikhoz.
Annál meglepőbb viszont, hogy a négy tudományosan megalapozott hírt korántsem hiszi el mindenki. Sokan kétséggel fogadják, hogy vizet találtak a Jupiter holdján az Europe-on, nem hiszik el, hogy a földrengések nem jósolhatók meg, és a diákoknak jelentős része (33,4 százalék) nem hisz abban a tudományos közhelyben (vagy legalább is teljesen tájékozatlan), hogy Kelet-Európában a várható élettartam alacsonyabb, mint Európa nyugati felén.
Ha összességében nézzük az állításainkat,9 az érdemi választ adók esetében az összes válaszadó körében a diákok valamivel több mint egyharmada utasítja el a hamis híreket, egy másik egyharmad egy-két hamis hírt fogad el, míg a maradék 27 százalék jelentős számban fogadja el őket. Relatíve legnagyobb mértékben a faji csoportok közötti intelligencia különbségekben, a menekülthullám európai válságkövetkezményeiben és a genderkutatás és a transzszexualitás kapcsolatában hisznek a fiatalok, és legkevésbé jellemző a holdraszállás megkérdőjelezése, a vakcináknak az autizmussal való kapcsolata és a fekete lyuk létrehozása.
Az igaz hírek elutasításában kisebb a polarizáció: 13 százalékuk egyetlen igaz hírt sem utasít el, 50 százalék egyet, míg 37 százalék több mint egy igaz hírt. Legnagyobb mértékben a földrengések megjósolhatatlanságát nem hiszik el a diákok, de viszonylag sokan kételkednek abban is, hogy víz található a Jupiter holdján, illetve, hogy Kelet-Európában a várható élettartam alacsonyabb, mint a nyugaton.
A 2. ábra azt mutatja, hogy a válaszadók neme szerint jelentős különbségek mutatkoznak a válaszokban.
2. ábra A hamis hírek elfogadása nemek szerint, százalék
A 2. ábra alapján egyértelműen látszik, hogy a lányok sokkal kevésbé dőlnek be az álhírek-nek, mint a fiúk. A lányok 50 százaléka egyetlen „fake newst” sem fogadott el, és további 35 százalékuk csupán egy-két álhírnek adott hitelt. Ez az arány a fiúk esetében 25 és 39 százalék.
Szűk, nem reprezentatív mintánk eredményei azt mutatják, hogy a lányok sokkal kevésbé hiszékenyek, mint a fiúk.
9 A két állításblokk mentén (álhírek és igaz hírek) egyszerű aggregációval hoztunk létre két változót: az egyik az álhírek elfogadásának számosságát mérte, a másik pedig az igaz hírek elutasításának számosságát.
3. ábra Az igaz hírek elutasítása nemek szerint, százalék
Az igaz hírek elutasításában a nemi különbségek már kevésbé játszanak szerepet. Összessé-gében azt látjuk, hogy a bizonyított tudományos állítások nemektől függetlenül a többség számára elfogadottak.
4. ábra A hamis hírek elfogadása a válaszadók tanulmányi szakterülete szerint, százalék
A természettudományos/technikai és a humán területen tanuló diákok között a legtöbb kérdésben nem találtunk jelentős különbséget. Néhány hamis állítás, mint például a fekete
A természettudományos/technikai és a humán területen tanuló diákok között a legtöbb kérdésben nem találtunk jelentős különbséget. Néhány hamis állítás, mint például a fekete