I. VALLÁSOS (ÉS VITÁZÓ) IRODALOM. MAGYAR NYELVŰ TÖRTÉNETÍRÁS
2. Hazafias költészet
TINÓDI SEBESTYÉN.
Prini Péternek, Majláth Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról.
Sírva veszíköl mast szegín Magyarország, Mert tőle távozók hangosság, vígasság, Belőle kikele sok fénös gazdagság, És fogságban esék egy néhány uraság.
Ezen. örvend, vígad az terek császárság, Hogy magyar urakban vagyon oly bolondság»
Hiszik, hogy őbenne vagyon oly jámborság, Hogy fogadásában nem volna ravaszság.
Bolondság tőletek fejenként magyarok, Terek álnok hitit meg nem gondoljátok, Maga1 2 csak tőlem es sokszor hallottátok, Sok fejedelmeket mint csaltak, tudjátok.
Az tereknek hiti erőssen azt tartja,
Ha hittel szép szóval kavort3 megcsalhatja»
Ajándékkal vagy loppal elragadhatja, Isten azért néki meny országot adja.
%
Sőt ugyan nagy parancsolat ez ű köztök, Miként az szeretet parancsolat néktök, Ha az szeretetöt ti jól tisztelnétök, Az terek hitinek bizon nem hinnétök.
Tudjátok magyarok, hírősök valátok, Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok, De mihelt köztetök ti meghasonlátok, O ttan országtokban ím mind pusztulátoki ím az terek császár mindezön örőle, ö álnok hálója ottan elterőle,
Jelös fő halakat véle megkerőle,
Kikkel gazdagságot, sok szépségöt lele.
Álnok hálójában egyször el-béejté Az jó Príni Pétört, mikor elviteté,
H itit, fogadását császár elfelejté, Az nemes úrfiat nagy fogságba veté.
1 Jajveszékel.
2 Pedig.
3 Gyaurt, hitetlent, azaz nem mohamedánt.
Nagy somma kincsével magát ő megválté, De semmi lön neki kincse oda volta, Csak fiátúl ne lészön vala megválta,
K it — nem lón mit tenni! — császárnak hozata.
Vala nagy bánatja szép asszon társának, Fiját hogy megérté, vinnék az császárnak, Erő szakaszkodék kezének lábának,
Földhöz öté magát, o tt sokan sírának.
Sokat szép fiának ő nem szólhat vala, Mert nagy keserőség szívét folta1 vala, Ölelgeti, sírva apolgatja1 2 vala,
Egy hintó-szekérben úgy öltette vala.
Lön Príni Pétörnek így szabadulása, És az ő fiának oda maradása, Az magyar uraknak lön példaadása, Néki mindéltiglen nagy fohászkodása.
lm minap Erdélybe császár béereszté ' Kucsug Báli béköt, kinek azt jelönté, Hogy az Máj lát Istvánt ő el-kihitetné, Fogaras várából néki fogva vinné.
Tőn égetést, rablást Báli bék Erdélyben, M ajlátnak izene házában helyében,
H itöt fogadást tőn az császár képében, Hogy királlyá tészi Erdélynek földében.
Édös beszédökkel őt hívatja vala, De az Majlát néki o tt nem hihet vala, Az moldvai vajda Pétör vajda vala, Ki az Báli békkel akkoron o tt vala.
Reá gondolának, nem sokat szóllának, Három szegín bojért3 előhozatának, Aranyos ruhákat reájuk adának, Szép patyolatokat fejőkbe rakának.
Az M ajlátnak ham ar ők imezt izenék, Hogyha ő nem hiszön az császár hitinek, lm három fő vajdát küldünk kegyelmének, Csak adja ő m agát egynéhán beszédnek.
1 Átfolyta, elárasztotta.
2 Csókolgatja.
3 Oláh nemesembert. i
Termetök jó vala, ruhájok szép fénös, Ebből Majlát nem lön hozzájok kétségös.
Ottan el-kiméne hogy légyen beszédös, Kinek odamenté lön nagy kellemetös.
Yivék fogva ötét az terek császárnak, Három szegin bojért hagyák Máj látnának, Örök siralma lön az tisztös asszonynak, És nagy emléközet egynéhán országnak.
Sőt mégis halljátok császár hamis voltát, Hogy jobban tudjátok ónni magatokat, Hogy hálóját veté császár Buda alatt, O tt benne fogata jó jelös halakat.
Drága halat egyet közzülök választa, Kinek serinsége többit feljülmulta, Azt császár magának bárkájában tartá, Az alábbvalókat ő mind elszalasztá.
Ez lön Terek Bálint, ki jó vitéz vala, Kinek terek császár sok hitöt ad vala, Az basák, szancsákok hitöt adtak vala,
Szép ajándékokval őt elcsalták vala.
Terek Bálint kiknek oly igen hitt vala, Hívségét hercegnek1 úgy m utatja vala, Mindeneknél feljebb némöttel vív vala, Teste szakadását ő nem szánja vala.
Intése nem tetszék az Príni Pétörnek, Ki megmondta vala ez nemes vitéznek, Minden csalárdságnak az császár hitinek, De 6 bátorsággal álla vitézségnek.
Nagy sokan terekek azon csudálának,
Hogy bátrobb vitézt ők soha nem láttának, De azt ő felőle mondák bolondságnak, Hogy ily igen elhitt török szép szavának.
Óh ez nemes vitéz mely igen csalaték, H iti az császárnak mind elfeledteték, Mert ő megfogaték és aláviteték, Minden szép javitúl ő megfosztattaték.
Duna mellett mondják, Nándorfejérvárba, Csak harmadmagával ta rtjá k nagy fogságba, 1 A kis János Zsigmondnak.
Most es, mondják, vagyon nagy bátorságába, Mit tőle kívánnak, azt nem fogadtába.
H allottam példába régen hogy mondották, Az jó acélt soha úgy nem paskolhatják, Tiszta vassá őtet hogy ellágyíthassák, Hogy soha acélnak őtet ne mondhassák.
Fohászkodik mostan sok gyakor sírásval Asszony-feleségöd az két szép fiadval, Mert ők élnek mostan az nagy árvaságval Nagy sok bosszúságval, gyámoltalanságval.
Örömök seholt nincs te jó szolgáidnak,
K ik szívvel szeretnek, gyakran fohászkodnak, Egynéhány közűlök tétova búdosnak,
Ha megszabadulnál mégis, sokan várnak.
Csuda, m int ohítnak az te jó barátid, Még azok is, hogy kik voltak ellenségid, Lennének nagy somma kinccsel segétségid, Csak kiválthatnának az te szeretőid.
Jól értitök immár hitit az tereknek, Urak úgy higgyetök hitetlenségöknek, Egymást szeressétök, jobb ti fejetöknek, Ügy lészen romlása gonosz terök népnek.
Tanácsot sokáig, kérlek, ne tartsatok, Ha ez két víz között ti lakni akartok,
Mert ha csak hallgattok, szömben ti nem vívtok, Félök, hogy sokáig itt nem uralkodtok.
Ezer ötszáz negyven és két esztendőben, Baronyában ki szörzé szent György innepében, Nevét jelöntötte versnek kezdésében,
Ez urakról való megemléköztében.
Tinódi Sebestyén valószínűleg a baranyamegyei Tinód községben született. Latin nyelvi tudását a pécsi egyetemen szerezhette. Kezén k apott sebe miatt a török elleni harcokban nem vehetett tovább részt, hanem Enyingi Török Bálintnak lett íródeákja, gazdájának fogságba esése után pedig vándorlantos. Élete végén Nádasdy Tamás volt a pártfogója. 1556 elején halt meg.
1554-ben Kolozsváron „Chronica" címmel kinyomatta históriás énekeit. Vannak ezek között bibliai tárgyú és idegen népek történetére vonatkozó darabok is, de legjelentősebbek a hazai, közelkorú tárgyakról szólók. Megénekli a korabeli nevezetes várostromokat: Drégely, Temes
vár elestét, Eger nagyszerű diadalát; emléket állít jeles vitézeknek:
Török Jánosnak, Príni (Perényi) Péternek, Kapitány Györgynek stb., elsősorban pedig egykori kedves gazdájának, a tragikus sorsú Török Bálintnak; hirdeti a nemzeti összetartást a közös ellenség : a pogány
58.
török ellen. Szilárd protestáns hite nem csábítja a felekezeti kérdések kiélezésére, hanem az el-elfájuló vallási viták e korában a keresztyének egységének ügyét igyekszik szolgálni. Majdnem örökké úton volt, hogy az események okait és részleteit kinyomozhassa, ifjú korában a csata
téren is megállta helyét, míg csak harcképtelenné nem l e t t : joga volt hát ahhoz, hogy honfitársainak hírvivője, biztatója, élő lelkiismerete legyen. írás közben nem volt művész, inkább előadás közben vált azzá, mikor a lantkíséret és a maga szerzetté szép dallamok az ihlet szárnyait kölcsönözték neki. Yerselésének darabosságát nem is igazságos úgy ítélni meg, mint írott vagy nyomtatott szöveget; Tinódi énekelve adta elő verses históriáit, s a zene és az ének elleplezte a rímelés egyhangú
ságát, a nyelvi ritmus egyenetlenségeit. A költői alakítás szabadságát nem vette igénybe, valódi hőstetteket, valódi szenvedéseket óhajtott minél hűségesebb igazmondással megörökíteni. írói egyéniségére igen jellemző ez az önérzetes vallomása : „Sem adományért, sem barát
ságért, sem félelemért hamisat be nem írtam/'
Tinódi és társai énekszerző és énekmondó működése komolyabb jelentőségű, mint amilyennek első tekintetre látszik. Egyrészt a magyar nyelvű történetírás úttörőit kell látnunk bennük (oklevelekből sem lehet olyan mértékben összeállítani az egri vár katonáinak névsorát, mint Tinódi históriás énekéből). De még fontosabb működésüknek az az oldala, amellyel mintegy a mai napisajtó szerepét töltötték be az akkori keserves viszonyok közt, sokat éhezve, sok megaláztatást tűrve. Az ilyen énekszerzőket-énekmondókat a maguk idejében lantosoknak vagy hege
dősöknek nevezték.