OLVASÓKÖNYV MAGYAR IRODALMI

A refo. mát us egyetemes kon vent — a vallás** és közoktatásügyi m. kir.

m iniszur úr 57,365/1941. V. ü. o. számú nyilatkozata alapján — a református középiskolák számára 8877/1941. szám alatt engedélyezte.

MAGYAR IRODALMI

OLVASÓKÖNYV

A PROTESTÁNS GIMNÁZIUMOK ÉS LEÁNYGIMNÁZIUMOK VII. OSZTÁLYÁNAK

SZERKESZTETTE

Z S I G M O N D F E R E N C

Ára 3·— peng?.

Kiadja az Országos Református Tanáregyesület és az Országos Evangélikus Tanáregyesület megbízásából Debrecen sz. kir· város és a Tiszántúli református

egyházkerület könyvnyomda~váUalata.

m in iszter úr 57,365/1941. V. ü. o. szám ú nyilatkozata alapján — a reform átus középiskolák szám ára 8877/1941. szám alatt engedélyezte.

MAGYAR IRODALMI

OLVASÓKÖNYV

A PROTESTÁNS G IM N Á ZIU M O K ÉS LEÁ N YGIM N Á ZIU M O K V II. OSZTÁLYÁNAK

SZERKESZTETTE

Z S I G M O N D F E R E N C

Kiadja az O rszágos R eform átu s T anáregyesület és az O rszágos Evangélikus T anáregyesület m egb ízásáb ól D ebrecen sz. kir. város és a T iszántúli reform átus

egyházkerület könyvnyom d a-vállalata.

D E B R E C E N SZ. K IR . V ÁROS ÉS A T IS Z Á N T Ú L I R E F O R M Á T U S EG Y H Á Z- K E R Ü L E T K Ö N Y V N Y O M D A -V Á LLA LA TA . 1941— 3203.

Nyolc évvel ezelőtt megjelent tankönyvem nem marad­

hatott tovább iskolai használatban, mert 1938-ban új állami tanterv készült, s ennek érvénye a VII. osztályra az 1941—42-i tanévben megkezdődik.

Az új tanterv azt kívánja, hogy az eddig szokásos irodalmi olvasmány-anyagot (tehát a VII. osztályban a Vörösmarty előtti időkből összeválogatottat) ki kell bővíteni 1. olyan mű­

vekkel, „melyek a magyar irodalomismeret legkiválóbb művelői­

től valók és alkalmasak arra, hogy a tanulók előtt megvilágít­

sák irodalmunk fejlődésmenetét és az egyes írók jelentőségét44, 2. világirodalmi szemelvényekkel; „ezek rendeltetése az, hogy megéreztessék irodalmunknak a világirodalommal való együtt­

mozgását “, 3. a magyarországi latinnyelvű művekből vett szemelvényeket nemcsak magyar fordításban, hanem eredeti szövegükben is közölni kell, vagyis ezek az olvasmányok két- szerannyi helyet foglalnak el, mint az eddigi tankönyvekben.

Világos, hogy az olvasmányi anyagnak három új réteggel való megszaporítását csak olyan tankönyvben lehetne kielé­

gítően megvalósítani, amelyik az eddiginél nagyobb terjedelmű.

De egy állami rendelet, a jelenlegi súlyos közhelyzetre hivat­

kozva, a tankönyvek terjedelmét az eddiginél is lényegesen szűkebbre szabja, a bolti árnak pedig még nagyobb arányú csökkentésére kötelezi a kiadót. Protestáns egyházaink főható­

ságai éppúgy átérzik az ország gazdasági helyzetének sanyarú- ságát, mint az államkormány, s igyekeznek alkalmazkodni a tankönyvek terjedelmét korlátozó állami rendelethez. A tan ­ könyvszerkesztő helyzete tehát rendkívül nehéz, feladata majd­

nem teljesíthetetlen.

A tankönyv eddigi címének (A magyar irodalom története)

„Magyar Irodalmi Olvas ókönyv “-re való változtatását bizo­

nyára úgy kell értenünk, hogy az olvasmányi résznek a tan ­ könyvben és a tanítás módszerében az eddiginél is fontosabb, középpontibb szerepet kell játszania az „elméleti44 és a rend- szerességi szempont rovására. Ezért magyarázó megjegyzé­

seimet nemcsak minél rövidebbre igyekeztem szabni, hanem ezeket még egy íróról szóltomban is, ahol csak lehetett, nem egy­

folytában adom elő, hanem az író egyes művei szerint, vagy munkásságának tárgyi csoportjai szerint egymástól elkülö­

nítve, hogy így annál félreérthetetlenebb módon hangsúlyoz­

1*

4

zam az írásműnek, az olvasmánynak elsőleges szerepét az iro­

dalom középiskolai tanításában. Láthatja a tanuló : az ő fel­

adata nem az, hogy az életrajztól az összefoglaló jellem­

zésig gépies zavartalansággal mindent végigmondjon, hanem

— kivált új anyag tárgyalásakor — mindig csak kérdésekre feleljen, a kérdések mindig az olvasmányból induljanak ki, s az életrajznak csak azok a mozzanatai kerüljenek sorra, amelyek az olvasmány minél több oldalú megértését elősegítik; az élet­

rajz önmagáért való elmondása alig ér valamit. A tanköny­

vemben közölt parányi szemelvények ném igen adnak alkalmat arra, hogy életrajznak és írásműnek lélektani és egyébfajta kapcsolatai szóba kerülhessenek, még kevésbbé enged meg a könyv szűkre szabott terjedelme olyan bő életrajzokat, hogy bennük a tanuló minden felmerülhető kapcsolatkérdésre fele­

letet kaphasson. Itt is a tanárra hárul a tankönyv szűkszavú­

ságának pótlása a szerint, hogy a könyvtári és egyéb helyi viszo­

nyok közt melyik írónak melyik m unkáját vagy munkáit ismer­

tetheti meg részletesebben és behatóbban a tanulókkal.

Bizalommal remélem is, hogy a szaktanár méltányolja a mai tankönyvek szerkesztőinek nehéz helyzetét. Fontos azon­

ban, hogy más illetékes tényezőknek se legyen másforma vagy éppen a szaktanáréval ellentétes az álláspontjuk. Egyházi fő­

hatóságainknak hivatalos utasításban kellene kimondaniok, hogy az érettségi vizsgán az elnök necsak ne kívánjon, hanem el se fogadjon a vizsgázóktól magyar irodalmi feleletül holmi csinos és kerek kidolgozottságú, 10—15 percig tartó előadáso­

kat, hiszen az ilyen feleletekben úgysem a növendék, inkább a tanár vizsgázik.

Az olyan tanításmód, mely szigorúan induktív módon az olvasmányi anyagra támaszkodik, bizony nem tud hiánytalan lenni a fogalmi rendszerezés és az összefoglaló áttekintések szem­

pontjából, bár természetesen az olvasmányi anyag tárgyalása közben az efféle szempontok felvetésére is minduntalan alkal­

mat lehet találni. De megfontolandó kérdés, vájjon e téren meddig terjedhet a jogos várakozásunk. Tankönyvemben ere­

detileg csak olvasmányokat sorakoztattam egymás után, magyarázó megjegyzéseim csak ez olvasmányrészletek alkalmi függvényei voltak, s legvégül következett egy rövid összefog­

laló fejezet. De a négy bírálóm közül kettő nem volt megelé­

gedve ezzel az „olvasókönyvi44 színvonalra egyszerűsített mód­

szerrel ; az egyik azt kívánta, hogy az olvasmányi rész elé elmé­

leti bevezető fejezet kerüljön, a másik pedig szükségesnek mondta, hogy a könyv egészén is láthatóbban húzódjék végig valamelyes elméleti, elvi fonál. Kívánságuknak a bevezetés­

ben és az egyes korszakok végén próbálok eleget te n n i; am ott Horváth János „Magyar irodalomismeret44 című alapvető tanulmánya (Minerva, 1922) a forrásom, emitt Thienemann Tivadar „Irodalomtörténeti alapfogalmak44 című munkája.

A lényeg mégis csak a z . olvasmányi rész marad. Ezért

mélységes fájdalmat érzek, hogy oly mostohán kellett bánnom ezzel a résszel a hely szűke m iatt. Kényszerhelyzetem a magya­

rázata, hogy azoknak az olvasmányoknak, melyek a Magyar Olvasókönyv I—VI. köteteiben megtalálhatók, csak a címét közlöm. Elismerem ennek az eljárásmódnak szokatlanságát, mégsem mondhattam le róla. Minden ilyen olvasmánycím egy- egy mementó : ezeket az elmúlt hat év valamelyikében nemcsak el kellett olvasniok az osztály növendékeinek, hanem tanári segítséggel meg is tárgyalniok. Ezek az olvasmányok tehát okvetlenül felújítandók, úgy, mintha nemcsak a címüket je­

lezné, hanem egész szövegüket is adni tudná tankönyvünk.

Milyen tankönyv is volna az, amely az íróknak éppen legszebb, legjellemzőbb műveire még csak ne is utalna?!

Szintén a hely szűke m iatt nem lehetett kielégítő módon és kellő mennyiségű szemelvényekben megmutatni irodal­

munknak a világirodalommal való „együttmozgását*4; csak a világirodalmi „hatás** és a műfordítói színvonal szemléltetésére lehetett egy-két példának helyet szorítani. A magyar irodalom­

ismeret legkiválóbb művelőinek munkáiból is mindössze három kicsiny részletet adhattunk mutatóba. Általában tankönyvünk szűkös olvasmányi anyaga csak ízelítő, az iskolai megbeszélés

anyagának jóval bővebbnek kell lennie.

A XVI. század végéig tárgyi és műfaji csoportok szerint közlöm a szemelvényeket, mert eddig az ideig Janus Panno- niuson és Balassa Bálinton kívül nincs igazi íróművészi egyéni­

ség, s kezdődő irodalmunk anyagát mintegy a maga egészében be kell vonnunk figyelmünk körébe. Később maguknak az érdemes írói tehetségeknek ismertetése is csaknem szétfeszíti tankönyvünk megszabott keretét.

Az irodalom fogalmának nemzetközi neve a nyugati művelt nyelvekben : litteratura. Ez a szó a latin litterá-ból (— betű) származik, s eredetileg írni-olvasni tudást jelentett.

A magyar nyelvben is élt a „litteratura¹ ‘ szó, míg Szemere Pál irodalom-má nem magyarította.¹

Az irodalom fogalmának alapja tehát az írásbeliség. Valaki megír valamit mások számára : íme ez a lényege mindannak, amit az irodalom jelent ránk nézve akár a múltban, akár a jelenben, akár a jövőben.

Az irodalom fogalmát e szerint három tényező alkotja. Az egyik az a személy, aki lelkének tartalmából valamit írásban fejez ki:

az író; a másik az írótól létrehozott írásmű; a harmadik azoknak az embereknek kisebb vagy nagyobb csoportja, akik szá­

mára írta az író a művet: a közönség.

Az írók is, a közönség is halandó emberek: néhány évtizedig élnek, azután végleg eltűnnek; ellenben az írásmű évezredeken át meg tud maradni s nemzedékek végtelen során át tudja az írónak a mondanivalóját mások számára közvetíteni. Minthogy a három tényező között ez a legállandóbb és legellenőrizhetöbb, ezért az iro­

dalom fogalmát a legújabb időkig azonosították az írásmű fogal­

mával : az írásművek összeségét vagy valamilyen csoportját értették rajta. Pedig maguk a megírt könyvek (pl. amint polcokon vagy szekrényben hevernek) még nem irodalom. Csak azáltal lesznek irodalommá, ha hivatásukat teljesítik, azaz szerzők mondanivalóit közvetítik olvasók számára. A tudomány azonban még csak ezután fogja részleteiben tisztázni a „közönség" hatását az irodalmi mű létrejöttére és további sorsára.

„írás“-on a nyelvi kifejezés megrögzítését, szöveg­

szerű megkötöttségét, állandósítását értjük, tehát kőbe vésést, tollal írást, nyomtatást, hanglemezen való megörökítést egyaránt.

Az irodalom az a szellemi viszony, ame­

lyet írók és olvasók között írásművek léte­

sítenek. A vizsgálat legbiztosabb — mintegy középponti — anyagául az írásművek, az irodalmi termékek kínálkoznak. Az irodalmi termékek a közösségi (nemzeti) élet talajában gyökerez-

1 Az irodalom szót 1839-ban alkotta Szemere ; 1826—27-ben még lyen című folyóiratot szerkesztett : Élet és Literatúra.

8

nek, és kétféle szempontból lehetnek ránk nézve fontosak: tör­

téneti és művészeti szempontból. A legtöbb irodalmi terméknek csak annyi a hatóereje, hogy a saját korabeli kisebb- nagyobb emberközösségeknek leikéhez tud szólni; de vannak kivé­

teles értékű írásművek is, ezeket művészi (esztétikai) becsük mintegy függetleníti az időtől s gyönyörködtető és léleknemesítő hatásuk eleven marad a kései utókor olvasóközönsége számára is;

néha olyan irodalmi termékek is keletkeznek, amelyeknek igazi művészi értékét a kortársak nem tudják méltányolni, hanem csak későbbi, fejlettebb ízlésű nemzedékek szolgáltatnak igazságot az egyideig félreismert szerzőknek.

Minél régibb korok írásműveiről van szó, annál fontosabbá válik a történeti szempont. Az irodalom legművészibb ter­

mékeit is többé-kevésbbé a maga hasonlatosságára festi saját kora;

az örök művészi érték e korszerű felszín alatt lappang, tehát az utókornak meg kell tudnia különböztetni a lényeges jellemvoná­

sokat az esetlegesektől. A kortársak erre nem mindig képesek, s ez az oka annak, hogy az egykorú irodalmi müvek némelyikéi kelleténél többre vagy kevesebbre becsülik. A történelmi látásmód, kivált ha velünk született érzékünk is van hozzá, úgy tanulható meg, hogy egyrészt minél többet olvasunk különféle korok iro­

dalmi termékeiből (sokszorosát annak a mennyiségnek, amelyet tankönyvünk olvasmányi része nyújtani tud), másrészt a tör­

ténelem egyéb (politikai, egyházi, művelődési sfb.) ágaiban is minél alaposabb ismereteket szerzünk.

Az irodalmi mű gondolati és érzelmi tartalmának kifejező közege a nyelv, természetesen az a nyelv, amely legalkalmasabb arra, hogy az író és közönsége között szellemi viszony létesüljön.

Ez a szellemi viszony — tehát az irodalom — egyrészt állandóan, szakadatlanul megvan, másrészt az idők múlásával együtt foly­

tonosan változik, egyszóval: fejlődik. Olvasókönyvünk fel­

adata, hogy megsejtesse velünk annak a szellemi viszonynak a fejlődését, amelybe íróink a szűkebb, majd tágább értelemben vett magyar nemzeti közösséget vonják be műveik által.

A fejlődés titkát nehéz megfejteni, mert egyszerre jelent állandóságot és változást. Gondoljunk arra, hogy nemzetünk köré­

ben évszázadok óta mindig vannak írók, de ezek személyileg foly­

tonosan kicserélődnek, az idősebb nyomába ifjabbak lépnek.

Ugyanezt mondhatjuk az olvasóközönségről. Az írásművek szaka­

datlan sorozata is egyúttal folytonos változást jelent, más-más, újabb és újabb művek létrejövetelét; csakhogy az új írásművek születésével nem jár együtt a régi írásművek halála, ez utóbbiak legfeljebb elavulnak, kiesnek az olvasóközönség érdeklődéséből,

„kimennek a divatból“, de kedvező körülmények között bármikor rájuk irányulhat ismét a közfigyelem, s megint szellemi viszony hordozóivá, az irodalmi fejlődés tényezőivé lehetnek. A régibb művek hatása általában nem is múlik el nyomtalanul, az újabb írók akaratlanul és öntudatlanul is elődeik munkásságára épí­

tenek tovább ; így lassanként az irodalmi hagyomány kincse

halmozódik fel, s a szellemi viszony folytonos változásával ismét az állandóságnak egy elemét oltja bele.

Az irodalomnak, mint szellemi viszonynak fejlődése nemcsak a három főtényezőtől: az írótól, írásmütől és olvasóközönségtől függ, hanem hatással vannak rá másodrendű, eszközi tényezők is.

Ez utóbbiak : a szellemi viszony forgalmazói. Gyakorlati szempontból igen fontos kérdés: hogyan lesz a megalkotott írás­

műből sok példány, és ezek hogyan jutnak el a közönséghez ? A felhalmozódó irodalmi készlet könyvtári gyűjtése, gondozása, könyvkereskedői terjesztése, eszmei tartalmának irodalmi társa­

ságok, folyóiratok, színházak stb. útján való ápolása, mélyítése, szemléletessé, átélhetővé tétele — mindez szerepet játszik az iro­

dalomnak mint szellemi viszonynak történetében.

A fejlődés során irodalmunk egységes egésze nem sza­

kad szét darabokra, hanem csak szerves ízületekre tagozódik.

E tagozódás egyes részeit korszakoknak szoktuk nevezni, de ezt a korszakokra bontást eddig még nem sikerült tudományos helyességgel elvégezni, a szerves ízületek számát és helyeit jól ki­

tapintani. Egyelőre nem az irodalom szervezetének belső törvényei szerint történik irodalmunk korszakokra tagolása, hanem olyan elv alapján, amelyet szomszédság és rokonság fűz az irodalmiság fogalmához, de nem azonos ezzel s kívülesik rajta. Irodalmunk korszakainak határait — egy kivételével — politikai történelmünk egy-egy fontos mozzanatához kötjük és így különítjük el egymás­

tól. Pedig az effajta felosztásmód már csak azért sem kielégítő, mert az irodalmi korszakos módosulások között nem olyan vilá­

gosak és rögtönösek az átmenetek, hogy egy-egy évszámmal lehessen megjelölni őket.

Jobb hiányában az alábbi felosztásmódot alkalmazza tan­

könyvünk :

I. Irodalomelőtti kor (->-1001).

II. Középkor (1001—1526).

III. A reformáció kora (1526—1606).

IV. Az ellenreformáció kora (1606—1711).

V. A magyar nyelvű irodalom pangásának kora (1711— 1772).

VI. A megújhodás kora (1772—1825).

VII. A nemzeties költészet fénykora (1825—1867).

a) Reform-kor (1825—1849).

b) Az abszolutizmus kora (1849—1867).

VIII. A századvég és századforduló kora (1867—1906).

IX. Legújabb kor (1906—).

IRODALOMELŐTTI KOR ( - 1 0 0 1 .) Az írásbeli m űveltség előzm ényei.

Irodalom nincs írott szövegek n élk ü l; története a leg­

régebbről fennmaradt írott szövegek vallomásával kezdődik.

Pogánykori magyar szövegekről semmi nyom, semmi emléke­

zet : ,,pogány kori magyar irodalomról44 ennélfogva nem beszél­

hetünk. Irodalmunk története csak a keresztyénség felvételé­

vel, a XI. században kezdődik ; azért már ott, m ert hiszen a latin nyelvű emlékek is a mieink.

Az irodalom a műveltségnek magasabbrendű, írásbelileg közvetítő formái közé tartozik. A, műveltség-, sőt szövegköz­

vetítésben primitívebb elődje a szóbeli hagyományozás s előz­

ményei is, amennyiben lehetnek ilyenek, abban keresendők.

Az irodalomelőtti műveltség tényei és formái azonban nehezen deríthetők fel s éppen azon elemei vesztek el, melyek az iro­

dalmi műveltség legrokonabb előkészítői voltak : a nemzedé­

keken át csak emlékezetben őrzött, szóban vagy énekben állandósult s továbbhagyományozott szövegek. Nemhogy egy mondái szerkesztmény, pogány szertartási formula, vagy ének- szöveg, de még csak egy mondat sem m aradt reánk e homályos

időkből.

Maga a nyelv azonban, mindezek egykori anyaga s eszköze, változva bár, folytonosan él, és emlékezik az elenyészett múltra.

Él a nyelv, e csudálatos hangjelenség, e röpke tünemény, mit múló légrezdület zendít, némít ezrek ajkán s fülében untalan.

Por és hamu mind, kik egykoron beszélték : ő él s tud a halot­

ta k ró l; időben, térben millióknak volt alkalmi, rész-tulajdona : s időben-térben, változva, osztva, egy és ugyanaz m a ra d t;

kiszolgált minden egyéni gondolatot, érzést és szándékot, de a maga rejtett törvényeivel folyvást lelki közösség megterem­

tésén munkált s jelképe lett annak. Eszköze volt a primitív, a szóbelileg közvetítő (műveltségi kornak s eszköze máig az írásbelileg közvetítő fejlettebbnek, az irodalomnak.

A nyelv valóban hiteles tanúja történetelőtti időknek is, de csak kollektív műveltségi tényekről képes v allan i: nyelv­

rokonaival közös szókészlete az ősi egység primitív műveltségi állapotáról tanúskodik, jövevény-szókészlete pedig idegen mű­

veltségekkel való érintkezésekről s köztük a legnagyobb arányú­

ról, a bolgártörökség műveltségi hatásáról. Ez alapvető tények-

12

bői kiindulva lehet ugyan kísérletet tenni (s tettek is) oly rész­

letek kiderítésére, melyek már az irodalmi műveltség forma­

előzményei voltak, dé ily kísérletek többnyire csak feltevésekig jutnak el.

Kísérlet té te tett egyebek közt a nemzeti versalak előz­

ményeinek megvilágítására, egyrészt a rokonnépekével, más­

részt a törökségével való egybevetés alapján ; eredmény : a parallelizmus1 és alliteráció2 valószínű finn-ugor ősisége, a strófás dalszerkezetnek valószínű török származása. A bolgártörök- séggel való huzamos együttélés té'nyéből kiindulva a magyar mondái köztudat némely ősi tartalm ának kihámozására téte­

te tt k ísérlet; eredm ény: feltehető, hogy a bolgártörökség oltotta be a magyarságba a magyar-hűn azonosság hitét, mely hagyománnyá öröködvén, alkalmas lett arra, hogy idővel nem-magyar húnmondai elemeket is magához tapasszon. Iga­

zoltabbnak látszik némely népmeséi motívumok és stereotip8 fordulatok (,,hol volt, hol nem volt“, „jól jártál, hogy öreg­

anyádnak szólítottál·1, „hol jársz itt, ahol a m adár sem já r? “) ősi, még kaukázusvidéki hozomány-volta azon az alapon, hogy ezek kizárólag a mai magyar, meg a Kaukázus és Ural közötti mesefolklore-terület tulaj donai.

Ezek s más hasonló kísérletek mind az elveszett szövegek hiányát igyekeznek pótolni s oly műveltségi elemeket kipuha­

tolni, melyek csak szöveghez kötötten létezhettek s hagyo- mányozódtak tovább az élő szó közvetítésével: kipuhatolni a m ár elhangzott, meg nem fogható szöveg helyett legalább

alakját vagy közleménye magvát.

Természetes, hogy e búvár-törekvés, mely a szóbeli hagyo­

mányozás őskorából legalább némi gyöngy-törmeléket szeretne felhozni a már jól látható felszínre, hol az irodalmiság kezdődik:

mohón ragad meg minden, bármily fogyatékos értesítést, mit egykorú kútfőkben az irodalmilag még néma magyarságnak nyelvi műveltség-formáiról feljegyezve talál. Sajnos, ezek az értesítések sem gazdagítják kielégítőleg ismereteinket, holott aránylag már közel korokra vonatkoznak. Előkerül néhány szó-emlék,, köztük legelsőül (IX. századi arab kútfőkből) nép­

nevünk : a m ag y ar; előkerül egy „együgyű fráter“ közlésén alapuló értesítés a híres sanktgalleni esetről (926), a bortól felhevült magyarok „kiáltozásairól·* isteneikhez : de ezt énekre magyarázni, mint felületesen szokták, merő önkény v o ln a ; végül már hazai krónikák szólnak a honfoglaló magyarok éne­

keseiről s arról, hogy a hét kapitány énekeket szerzett önmagá­

ról, meg hogy az augsburgi hét elítélt utódai házról-házra jár­

tak énekelni, de mindez csak visszavetített adat a (már kér ;sz- tyénkori) krónikás saját korából s részben félreértett hagyo­

mányok összezavarása.

1 A gondolatnak párhuzamos változatokban való kifejezése.

2 Lásd : Magyar Olvasóköny III. 232. 1.

3 Állandósult, ismétlődő, jellegzetes.

A Szent István előtti századokból nincs tehát hiteles ada­

tunk, mely a magyarság irodalomelőtti és irodalmat előkészítő nyelvbeli műveltségének akár tartalm i, akár formai elemeiről sejtelemnél többet közölhetne. . .

Nem az ősi pogány, hanem az új, idegen, keresztyén mű­

veltség hozta létre a magyar irodalmat, helyesebben m ondva:

származtatta át a keresztyén, latin irodalmat a magyarság tulajdonába is. A magyar irodalom létesülése Szent István nagy művének, népe megtérítésének közvetlen folyománya v o lt. . .

Horváth János.

Az írás és olvasás elterjedése előtt is keletkeztek olyan művek, melyek szellemi viszonyt létesítettek r mű megalkotója és több-kevesebb embertársa között. Az ilyen mű az élőszó szárnyán jutott el a „közön­

ségéhez, amely természetesen nem olvasó-, hanem hallgató-közönség volt, tehát mindig jelenvalő közönség. Az ilyen műnek nincs pontosan megállapított szövege, mert az ilyen mű alakja és tartalma csak a szerző­

nek vagy előadónak emlékezetében van meg, s az emberi emlékezet megőrző ereje fogyatékos. A le nem írott (meg nem rögzített) művön minden előadás alkalmával akaratlanul is történik több-kevesebb «vál­

tozás ; a folytonosan módosuló, alakuló műnek így különféle szöveg- változatai keletkeznek, kivált ha nemcsak a szerző közli művét a hall­

gatósággal, hanem más előadók is. A hallgatókat nem is a „szerző", nem a mű szellemi tulajdonosa érdekli, hanem az előadó ; az élőszó útján való közvetítés korában a szerző névtelen és ismeretlen marad.

Ilyenkor is törekszik a szerző és az előadó a mű szövegének valamilyen megrögzítésére; az írástudatlan emberek emlékezete erősebb is a mienknél, s jobban meg tud őrizni terjedelmes műveket is szószerinti hűséggel; de segíti is a szerző vagy a gyakorlott előadó az emlékezetet különféle alaki műfogásokkal; állítólag az ősmagyarság körében is szerepelt már emlékezet-segítő eszközként a párhuzamos ismétlődés, a versszakok egyformasága és a mássalhangzók összecsengése.

Az írásbeliség előtti kor e nemű termékeiről semmi bizonyosat nem tudunk, de, hogy az élőszó útján miként lehet szellemi viszonyt közve­

títeni, azt megérteti velünk az ú. n. népköltészet, melyet már régóta módunkban van megfigyelni. A népköltészet termékeinek nem a „nép"

a szerzője, csak egyéni lélekből születhetnek azok, hanem, mint fentebb említettük, az egyéni, az igazi szerző ismeretlen marad, a közönség a füle útján ismeri meg a művek szövegét (és dallamát) ; tehát a nép- költészeti termékek szövege is „alakuló", folytonosan változó, mert csak az előadók és a hallgatók emlékezetében él. A népköltészet nem is tartozik bele az irodalom fogalmi körébe, mert hiányzik belőle e fogalom egyik lényeges jegye : a megrögzített szövegű írásmű. A népköltészetet, minthogy ma is él, nem mondhatjuk irodalome/ó'/íz szellemi életnyilvá- nulásnak, inkább irodaloma/a/Zmak.

Ha azonban a népköltészeti termékek szövegét (szövegváltozatait) valaki leírja vagy más módon megrögzíti, természetesen „írásmű"-vé lesznek azok, s ettől az időtől fogva az „irodalom" körébe is bele­

tartoznak.

KÖZÉPKOR (1 0 0 1 -1 5 2 6 ).

I. LATIN NYELVŰ IRODALOM.

1. Vallásos irodalom.

a) L E G E N D Á K.

De Sancto Ladislao rege Ungariae.

VIII. Dum vero de corpore eius Waradinum transferendo, ubi scilicet sepeliri se mandaverat, ob ardorem dierum canicu­

larium et longitudinem viae fidelium hesitaret arbitrium, et in Albensem ecclesiam, quae propius erat videretur declinan­

dum, venerunt iterum ad diversorium, ubi prae labore et tristitia fatigati dormierunt. Gumque sopore gravati essent, currus in quo positum erat corpus eius, sine subvectione cuius­

libet animalis, recto itinere Waradinum ferebatur. Vigilantes autem et currum non invenientes, contristati valde, ceperunt per loca discurrere, inveneruntque currum versus W aradinum ultro currentem et sanctum corpus in eo positum. Videntes Itaque miraculum, quod videlicet corpus beati confessoris ad iocum ubi sepulturam ipse sibimet elegerat divinitus portaretur, ei qui mirabilis est in sanctis suis gratias agentes, iter suum sine omni hesitatione versus W aradinum reduxerunt.

Szent László magyar király.1

8. Midőn pedig testének Váradra viteléről, ahol tudniillik magát eltem ettetni parancsolta vala, a nyári napok hősége és az út hosszasága m iatt hívei szándékukban ingadoztak, s úgy gondolták, hogy a fejérvári egyház felé térjenek el, mely közelebb vala, visszatérének egy vendégfogadóhoz, hol a fáradság és szomorúság m iatt ellankadva elalvának. S amint az álom őket elnyomta, a szekér, melyre vala a test téve, minden igavonó barom nélkül egyenesen Váradra megyen vala. Fölébredvén

1 Szabó Károly fordítása.

osztán s a szekeret nem találván, kezeiének ide s tova futkosni, s a szekeret és a rája te tt szent testet Várad felé magától nyar­

galva találák. Látván tehát e csudát, hogy tudniillik a szent hitvalló teste isteni rendelésből arra a helyre vivődik, hol magának temető helyet választott vala, annak, ki szentjeiben csudálandó, hálát adván, út jókat minden habozás nélkül Várad felé visszairányozák.

A magyar keresztyénség diadalmas ereje rövid idő alatt bő anyagát termelte ki a legenda-műfajnak, s az Árpád-kori magyar szentek alakjai a latin legenda-irodalom közvetítésével bevonultak az egész világ művelt embereinek a köztudatába. István királyról, Imre hercegről, Gellért püspökről, László királyról, Erzsébet és Margit királykisasszonyokról hamarosan legendák szövődtek, némelyikükről több is. De latin nyelvük miatt itthon csak szűk körben váltak ismeretessé.

b) H I M N U S Z O K , V A L L Á S O S É N E K E K . Ismeretlen magyar szerző latin verse : Hymnus in festo Sancti

Emerici ducis.

Himnusz Szent Imre her cégről.

0 quam admirabile quod passibus tutis pertransivit juvenis viam juventutis!

Óh milyen csodálatos, ha szent biztosságban megy át, aki fiatal, a fiatalságon!

In quadam basilica sanctus dat se pronum orans fusis lacrimis ante Dei thronum : mente tractat, Domino quod vel quale bonum offerat, cum caelitus hunc audivit sonum :

„Res grata virginitas : hanc da mihi donum!“

Bazilika szent kövén a szent fiú térden Isten előtt könyörög könnyekkel szemében.

Mit áldozzon föl Neki?

tűnődik szívében :

hol a k in cs? ... És hirtelen hang zendül az égben :

„Legdrágább a tisztaság : ezt ajánljad nékem\“

Vanitatem respuens haeret veritati, falli docens homines datos vanitati.

Nem kell néki hiúság csügg az igazságon.

Példa, hogy a hiúság hogy csal e világon.

Summi regis filius nostri regis natum de se specialiter ostendens amatum, ne fallat malicia spiritum beatum, de macula transtulit sed non maculatum, regno mutans stabili mobilem ducatum.

S az égi király fia a mienknek sarját, így mutatva iránta különös vonzalmát, hogy a föld ármányai szűz lelkét ne csalják elvitte még mielőti szennyeink zavarnák, örök honnal cserélve múló birodalmát.

16

Ne vel levem sentiat in vita reatum, vitae dedit juvenis finem properatum.

S nehogy egy csöpp folttal is jegyezze a vétek,

hamar szegett fiatal életének véget.

Ezt a latin nyelvű vallásos költeményt Babits Mihály fordította magyarra néhány évve] ezelőtt. Ö fordított le ötvenet a középkori latin himnuszok közül, s 1933-ban adta ki párhuzamos latin és magyar szöveggel „Amor sanctus, Szent szeretet könyve" címen.

De Sancto Ladislao.

Salve benigne rex Ladislae, Unnicae plebis dulcis patrone, Regis regum gemma praeclara, Siderum coeli praefulgidum sidus.

Tu Trinitatis cultor fidelis, Jesu Christi vestigia terens, Spiritus sancti vas tu dilectum, Electe pugil almae Mariae.

Tu nam Hunnorum regia proles, Regum sanctorum speculo fulgens ; Genitor tuus rex pius Bela,

Ut more patris rex pius fores.

Tu nobis natus Polonico regno, Coelis datus praesagio magno, Esque renascens fonte salutis, Nomine avi dictus L ad islau s... Stb.

E költemény 15 versszakból álló magyar fordítását lásd az Y. oszt. Magyar Olvasókönyvben.

A magyar papok az európai latin vallásos irodalomnak nemcsak olvasói maradtak, hanem a legkiválóbbak maguk is írni kezdtek, s ezeknek a hazai szerzőknek a műveit —- főként a verses műveket — a latin nyelv gátján keresztül is már egyre több szál fűzi a magyar nem­

zeti lélekhez, a történelmi magyar sorshoz. E költemények (többnyire himnuszok) szerzőit nem ismerjük, a keresztyén alázat önkéntes név­

telenséget parancsolt rájuk, de a nemzetközi latin verstechnika mögül a katolikus hitbuzgóság medett kihangzik a magyar szív hazaszeretete is, különösen a magyar szentekhez és a Szűz Máriához való fohász­

kodásokban.

c) PRÉDI KÁCI ÓK.

TEMESVÁRI PELBÁRT.

Liber quintus·

De mysterio sanctissimae nativitatis benedictae virginis Mariae et habet tres partes.

...A rticulus tertius de admirabili pulchritudine et decore beatae Mariae ex parte corporis tam in quantitate, quam in colore, et membrorum elegantia.

Circa quantitatem quaeritur. Utrum beata Maria fuerit parvae, vel magnae, staturae. Ad quod breviter respondetur secundum Alb. quod habuit staturam debitam, et convenien­

tem, ita quod nec nimis magna, nec nimis parva fuit, sed con­

venienter altae staturae femineae.

Secunda de coloris qualitate tria quaeruntur, secundum quod triplex est diversitas colorum in corpore humano, scilicet in cute, in capillis et in oculis. Primo ergo de colore exteriori cutis quaeritur, cuius coloris fuit beata virgo, utrum albi, vel nigri, aut rubei, vel c o m m ix ti...1

Ötödik könyv.2

A boldogságos Szűz Mária szentséges születésének titkáról.

Három részből áll.

. . . A harmadik szakasz szól Szűz Mária csodálatos testi szépségéről és ékességéről, mind a nagyság, mind a szín és külső báj szempontjából.

Ami a nagyságot illeti, vájjon a Szent Szűz kicsi avagy nagy alakú volt-e, Albertus után mondhatjuk, hogy megfelelő és illő alakja volt, úgy, hogy sem nagyon magas, sem nagyon kicsi nem volt, hanem olyan nagyságú, amely megfelel a női alkatnak.

Másodszor, ha a szín minősége után kutatunk, három szempontot kell feltennünk, mivel háromszoros színváltozat van az emberi testben : t. i. a bőr, a hajszál és a szemek színe.

Először tehát a bőr színe után kutatunk, kérdezvén, hogy milyen színű volt a Szent Szűz, vájjon fehér, fekete, piros, avagy ezek keveréke. . .

A Szent Szűz szépségét a róla szóló csodás elbeszélések is bizonyítják. Discipulus ugyanis elmondja, hogy egy bizonyos párizsi klerikus, aki nagy tisztelője volt a Szent Szűznek, igen szerette volna látni Szűz Mária szépségét. Sok könyörgésére megjelent neki egy angyal, mondván neki: A mi királynénk, Mária, ezt üzeni neked. Meghallgattam — úgymond — könyör­

gésedet s íme, ezen a napon, ebben az órában, megjelenek neked.

De tudd meg, ha meglátod őt, szépségétől el fogod veszteni a 1 A latin szöveg többi részét hely szűke miatt nem közölhetjük.

2 Brisits Frigyes fordítása.

Zsigm ond F . : M agyar Iro d alm i O lvasóköynv. V II. o. ²

18

szemed világát. Az angyal eltűnvén, ő gondolkozni kezdett magában : Mit fogsz te csinálni, ha mindkét szemedre vak leszel? Nem tudsz írni, kenyeret keresni. Koldulásra kell ad­

nod magadat. Ezért tehát arra határozta el magát, hogy csak félszemét nyitja ki, hogy a Szent Szüzet lássa s a másikat kezével elfedi, hogy legalább az az egy megmaradjon. Mikor eljött az ideje, a Szent Szűz megjelent. Ennek szépségében elmerülve, mivel csak félszemmel tudta^őt szemlélni, gyönyörű­

ségtől megittásulva, a másik szemét is fel akarta nyitni, de a Szent Szűz eltűnt. Akkor félszemére megvakulván, vádolni kezdte önmagát, e szavakkal: Ó, jaj, én szerencsétlen, mért fogtam be az egyik szememet! Vajha inkább egészen vak len­

nék, csakhogy őt mindkét szememmel láthattam volna. Miután sokat könyörgőtt, hogy őt mégegyszer láthassa, mivel úgy gondolta, hogy az 6 oly csodálatos szépségének látása vágyáért még a halálra is késznek kellene lennie, megjelent neki az angyal s m o n d á: Azt üzeni neked Asszonyunk, hogy készülj, mivel megjelenik neked, de csak úgy, ha a másik félszemedre is kész vagy megvakulni. Ő így fe le lt: Még ha ezer szemem volna, uram, akkor is az örök vakságot választanám, csakhogy teljesen láthassam az ő arcának szépségét. Erre így felelt neki az a n g y al: Azt üzeni neked Asszonyunk, hogy meglátod őt, megmaradt szemedet sem veszíted el, sőt az ő kegyelme által még a másikat is visszakapod. Mindez így is történt.

Latin prédikáció-gyűjteményeivel Nyugateurópa-szerte ismertté tette nevét Temesvári Pelbárt ferencrendi magyar pap. Az itt közölt részlet Stellarium (Csillagkoszorú) című kötetéből való, s rávilágít arra, hogyan ellensúlyozza Pelbárt prédikációiban a skolasztikus szárazságot és aprólékoskodást az egyszerű emberek számára is érthető, unaloműző példák alkalmazása. Pelbárt Budán és Esztergomban ta n íto tt; 1504-ben, kb. 70 éves korában halt meg.

2. Világi irodalom.

a) G E S T Á K (krónikák).

ANONYMUS.

A mű előszavát és egy részletét lá sd : Μ. Ο.1 V.

De nuntiis ducis Bulgáriáé.

Secundo autem die dux Bulgáriáé misit nuntios suos cum diversis donis ad Lelu et Bulsuu atque Bontond (sic!) et de- precans eos, u t paci faveant. E t insuper mandavit, quod partem

1 Magyar Olvasókönyv. I—V. kötet. A protestáns gimnáziumok és leánygimnáziumok számára szerkesztette Jékely Lajos, Kerecsényi Dezső, Vajthó László. — VI. kötet. Szerk. Kerecsényi Dezső, Vajthó László.

Salini ducis avunculi sui non foveret. Sed Arpadio duci Hun­

gáriáé subiugatus fideliter serviret et annuale vectigal per­

solveret. Illi vero paci faventes, proprium filium ducis in pi­

gnus accipientes, cum multis bonis rebus Bulgáriáé discesse­

runt, et ducem eorum illesum dim iserunt. . . Quorum etiam bella et fortia quaeque facta sua, si scriptis praesentis paginae non vultis, credite garrulis cantibus ioculatorum, et falsis fa­

bulis rusticorum, qui fortia facta et bella Hungarorum usque in hodiernum diem oblivioni non tradunt. Sed quidam dicunt eos ivisse usque ad Constantinopolim, et portam auream Con- stantinopolis Botondium cum dolabro suo incidisse. Séd ego, quia in nullo codice hystoriographorum inveni, nisi ex falsis fabulis rusticorum audivi, ideo ad praesens opus scribere non proposui.

Bolgárország vezérének követei.1

Másnap pedig Bolgárország vezére különféle ajándékokkal elküldte követeit Léihez, Bulcsúhoz meg Botondhoz s könyör- gött nekik, hogy álljanak rá a békére. Azonfelül azt is meg­

üzente, hogy nem fogja p ártját nagybátyjának, Salán vezér­

nek, hanem meghódolva híven szolgál majd Árpád vezérnek és évi adót is fizet neki. Azok pedig ráállva a békére és a vezér fiát zálogul elfogadva, Bolgárország sok javával eltávoztak, a vezért pedig bántatlanul hagyták. Háborúikat és egyes hős­

tetteiket, ha e lap írott betűinek nem akarjátok elhinni, higgyé­

tek el a regösök csacsogó énekeinek meg a parasztok hamis meséinek, akik a magyarok vitézi tetteit és háborúit mindmáig nem hagyják feledésbe menni. Azonban némelyek azt mond­

ják, hogy egészen Konstantinápolyig mentek ők, sőt Kon­

stantinápoly aranykapuját is bevágta Botond a bárdjával.

Mégis én, mivel ezt a históriaíróknak egyetlen könyvében sem találtam , hanem csupán a parasztok hamis meséiből hallot­

tam , azért jelen művembe nem akartam beleírni.

A fenti olvasmány-részletek egy XII. századi névtelen („Anony­

mus") írónak De rebus gestis Hungarorum című gestá-jából valók. Ebben olvashatók még a következő pogánykori vonatkozású mondák : Álmos fejedelemsége és kievi győzelme, Árpád fejedelemmé választása, a vér­

szerződés, a fehér ló mondája, Zalán alpári veresége, a Lél-monda, Tanuzaba halála.

Anonymus II. vagy III. Béla magyar király udvari kancelláriájának jegyzője v o lt ; művét 1150 táján írhatta. Munkája a magyarok eredetét, honfoglalását s a fejedelmek korának kalandozásait adja elő. Ez a

nagyjelentőségű kézirat a XVIII. század közepéig ismeretlen volt.

Fejledezni kezdő középkori, latinnyelvű irodalmunknak egyik jelleg­

zetes műfaja a gesta, azaz a nemzet történelmének nem évkönyvi, csak az időrendre ügyelő feljegyzése, hanem írói becsvággyal készült, olvasókra számító feldolgozása ; tehát nem a német, hanem az olasz

1 Pais Dezső fordítása.

2*

20

és a francia műfaji típussal indul meg történetírásunk. A gesta-műfaj szerzője nem elégszik meg a száraz adatok összegyűjtésével, hanem előadásába belesugároztatja egész egyéniségét: tudós önérzetét, anyag­

csoportosító, művészi alakító gondját, néha elfogultságig fokozódó nemzeti lelkesedését. A gesta-írók nem kolostori cella-lakó szerzetesek, hanem külföldi iskolákat is végzett, udvari műveltségű papok, akik a királyi kancelláriában dolgoznak.

KÉZAI SIMON.

Munkája egy részletét lásd : Μ. Ο. V.

Aquileia bevétele.1 ...(E th ele) végre Aquileiához érkezett.

Elbámulva nézett végig ennek nagyságán és úgy gondolta, ránézve egy vereséggel érne fel, ha megvívatlan hagyná, leg­

inkább azért, mert, amint beszélték, sok longobard menekült ide Pannóniából, akik a hűn uralmat és Ethelét megvetették.

Követek útján tehát visszakövetelte őket a polgároktól, mikor pedig ezek nem adták ki őket, a várost különféle hadi­

szerszámokkal ostromolni kezdte. De minthogy semmi módon sem tu d ta bevenni, másfél esztendeig ta rto tta megszállva.

Történt pedig egy ízben, hogy amint sok varázsló kíséretében, akikben babonás hiténél fogva nagyon bízott, a várost körül­

járta, látta, hogy egy gólya a tengerről felszállva, egy palota tetejére ült, ahol fészke volt és csőrébe fogva fiókáját, szemük láttára a tengeri nádasba vitte át. Majd ismét visszatérve, am int mondják, többi fiókáját is, fészkestül együtt átszállí­

totta. Mikor ezt Ethele király meglátta, összehívta katonáit és így szólt hozzájok: „Nézzétek csak bajtársak, ez a gólya előre érzi a jövendő veszedelmet, hogy mi e várost le fogjuk rombolni, menekülni készül tehát, hogy a polgárokkal együtt el ne pusztuljon. Viseljétek h á t magatokat holnap a csatában a szokottnál vitézebbül és meg fogjátok látni, hogy elesik a városi" Azután parancsot adott, s minthogy a várost vala­

mennyi vívószerével sem tu d ta bevenni, végre is scytha fur- fangossággal millió emberének mindegyikétől egy-egy nyerget kért, a fal mellett halmot rakatott a nyergekből, s azután meg- gyujtatta őket és, úgy beszélik, ezeknek lángjától és tüzétől a fal megrepedezett, s tornyaival együtt a földre omlott. Ennek láttára a polgárok a várost valamennyien odahagyva a tengeri szigetre menekültek. Még pedig úgy költöztek arra a szigetre, hogy mindenkorra ott telepedjenek meg ; hanem mikor már néhány esztendeig rajta laktak, végre is Ethele királytól való

1 Császár Mihály fordítása. — A latin szöveget hely szűke miatt nem közölhetjük.

féltükben a Reált (Rialto) ingoványaiba költöztek, ahol most is laknak. Ezért is azt a szigetet velencei nyelven a mai napig Vecca Venesiának (Ó-Velencének) nevezik...

Kézai művében olvashatók még a következő hún-mondák: a gím­

szarvas mondája, a tárnokvölgyi és zeiselmaueri (cezumóri) ütközet, a katalaunumi csata, Buda halála, Etele menyegzője, halála, temetése, a hún birodalom felbomlása, Csaba és a székelyek.

Kézai Simon mester a fehérmegyei Kézáról (ma Dunakesz) szár­

mazott, jobbágycsaládból. Valószínűleg olasz egyetemen szerezte meg a magisteri címet. IV. László királyunknak (Kézai III. Lászlónak mondja) lett udvari papja, s királya számára írta meg a magyarok történetét.

Művének címe : De originibus et gestis Hungarorum ; két részre oszlik:

az első a húnok történetét beszéli el Attila haláláig s a húnok Szcítiába való hazameneküléséig, a második a magyaroknak mai hazánkba való bejövetelével kezdődik, melyet Kézai „reditus“-nak, visszajövetelnek, második honfoglalásnak nevez, — tehát szerinte a hún és a magyar:

egyugyanaz a nemzet. A magyarok történetét 1280-ig, vagyis a saját jelenéig beszéli el. E mű nyomtatásban először 1781-ben jelent meg.

KÁLTI MÁRK.

Salamon megfutamodik.1

Salamon király hát reménységében megcsalatkozva és szomorúan Pozsonyba vette magát. És megerősödött az ország Géza király kezében és azon időtől fogva neveztetett Magnus király n ak ; a hercegséget pedig testvérének, Lászlónak adta.

És László herceg Pozsony várát több napon át ostromolta.

Salamon katonái kijöttek a várból és viaskodtak László kato­

náival ; de Salamon és László is többször kiállottak és címe- · reiket megváltoztatva, mint közvitézek harcoltak. Történt egyszer, hogy László a dél csöndjében a vár alá ment. Meglátta őt jönni Salamon és fegyverzetet cserélve eléje ment, a nélkül, hogy felismerte volna, de őrá sem ismert rá László. És Salamon katonái a vár falán ülve, nézték őket és Salamon közvitéznek gondolta őt és ezért ment vele megküzdeni. De tüstént, mihelyt hozzáért és arcába nézett, két angyalt látottm eg László feje fölött, am int tüzes karddal röpültek és fenyegették ellenségeit. Ennek láttára Salamon a várba futott és katonái m ondták n e k i:

„Uram! Mi ez, m it láttunk? Sohasem láttunk megfutni kettő vagy három előtt sem, hogy lehet hát ez?“ E zt mondta nekik :

„Tudjátok, hogy emberek elől nem szaladok meg, de ez nem ember, tüzes karddal védelmezik." Ennek hallatára elcsodál­

koztak és ezért mégjobban kezdtek félni tőle. Salamon katonái pedig a szűkölködéstől hajtva, Lászlóhoz mentek és ő királyi nyájassággal és kegyes bőkezűséggel bánt velük és készségesen megengedte, hogy urukhoz visszatérjenek.

1 Madzsar Imre fordítása. — A latin szöveget hely szűke miatt nem közölhetjük.

22

Magnus király pedig azon időben Szekszárdon ünnepelte a karácsonyt, ahol is kérésére Dezső érsek ünnepélyes misét mondott és fényes beszéddel meglágyította a király szívét és békességre hajtotta: A mise végeztével, miután minden rend­

ben véget ért, megparancsolta a király, hogy a püspökök és apátok kivételével mindenki menjen ki. Akkor a király köny- nyek között eléje borult az érseknek és a többi egyházi férfiú­

nak, mint a főpapoknak és azt mondta, hogy vétket követett el, mivel a törvényesen megkoronázott királytól elvette országát és megígérte, hogy a királyságot békességben vissza fogja adni Salamonnak olyanképpen, hogy ő maga bírja ugyan jog szerint a koronát, azonban az országnak csak harmadrészével, amelyek a hercegséget teszik, Salamon pedig megkoronázva bírja az ország másik két részét, amelyek előbb az övé voltak. A püspö­

kök erre örvendezve köszönetét mondtak az Istennek, mivel látnivaló volt, hogy a királyt a Szentlélek kegyelmének láto­

gatása térítette meg és világosította föl. Magnus király tehát követeket küldött Salamonhoz és levélben előadta neki a béke módját, amint azt megállapították. Jöttek-m entek a követek és sokan sokféleképpen tárgyalták a dolgot, de a kibékülés nem tu d o tt létrejönni.

Ezenközben Magnus király súlyos betegségbe esett és április 25-én erényeivel ékesen megindult a minden halandók ú tj á r a ...

Az Árpádok idejéből ránk maradt két történeti munka mellett a harmadik nevezetes enemű alkotás Nagy Lajos király korában készült.

Ez is a gesta-műfajhoz tartozik, de ez már — s utána a többi effajta munka is — „krónikádnak nevezi magát. Kálti Márk dunántúli, előkelő .származású magyar főpap. A korábbi krónikák nyomán beszéli el a magyar nemzet történetét 1330-ig. Az előadás költőisége tekintetében Márk műve valamennyi többi gestánknál különb. Az itt bemutatott kis részlet is szép példája a szereplők belső, lelki mozgalmaival valá törődésnek, a magasabbrendű jellemzésmódnak.

b) H U M A N I S T A IRODALOM.

Mátyás király levele 1471-bol. Lásd : Μ. Ο. Y.

Az Olaszországban a XIII. században meginduló s Európa-szerte a XVI. századig tartó ú. n. renaissance-szellemnek egyik lényeges vonása az ó-kori („antik") görög, különösen pedig latin remekírók műveinek tanulmányozása, műformáiknak és stílusuknak utánzása, pogány erkölcsű világnézetüknek megbecsülése, melyből a gyakorlati életre vonatkozólag is merészen levonták a következtetést. A középkori aszketikus keresztyénség súlyos lelki megkötöttsége alól felszabadultnak, Isten rabja helyett a maga urának kezdte érezni magát az ember, saját egyéniségének korlátlan kifejtését és érvényesítését tekintette jogos életcéljának mindenki, akit tehetsége vagy akaratereje kiemelt társai közül. A világszemlélet középpontjába a mennyország és pokol helyett a földi élet, Isten helyett az ember kerül, ezért a renaissance-kor szellemig különösen irodalmi oldalát a humanizmus szóval szokták jelölni.

Igazi renaissance-j ellem Hunyadi Mátyás, a korabeli humanisztikus műveltségnek is egyik legmagasabb színvonalú birtokosa, világraszóló képviselője. Egy levelét említettük fentebb. Mintája ez annak a levél- műfajnak, amely Cicero utánzásaképpen a renaissance-korban kifejlő­

dött : a levél is irodalmi mű, mely ékes stílussal, művészi szerkezettel, hatásos fordulatokkal ad elő bölcs szentenciákat, csattanós megjegy­

zéseket, udvariassági mondanivalókat.

BONFINIUS.

.. .Nemo est qui eius beneficentiam non admiretur. Cunctas bonas artes affectate aluit, viros doctissimos in remotis etiam partibus disquisivit, virtutes omnes diligenter excoluit. Purga­

vit Ungariam rusticitate, et inventos politicarum artium arti­

fices introduxit. Scythicos mores mitiores effecit, immanem superbiam repressit, et post Atilam primus ad obsequium dili­

gens durae cervicis Ungarum redegit. Praepolluit insuper pie­

tate non mediocri, cui mira religio, et tan ta divini sollicitudo cultus inerat, ut domi militiaeque non secus atque Alexander, dextera Deum, sinistra hastam ferret, in deos et homines iuxta liberalis. Consilium huic ad maxima quaeque facinora promptis­

simum : neque consilio audacia et industria defuit, quod et fortuna aequissimo comitatu f o v i t ...1

Mátyás király egyénisége.1 2

.. .Mindenki csodálta jótékonyságát. A művészeteket sze­

retettel pártolta, a tudós férfiakat még a legmesszebb vidékeken is felkutatta és a képességeket buzgón megbecsülte. Megtisz­

títo tta Magyarországot műveletlen jellegétől, föllelte és be­

vezette a kultúra mestereit. A szittya erkölcsöket megszelí­

dítette, a féktelen gőgöt elnyomta és A ttila óta először vette rá a nyakas m agyart az engedelmességre. Mélyen vallásos volt és annyira szívén viselte az isteni tiszteletet, hogy, mint Nagy Sándor, a háborúban és békében mintegy jobbjában az Isten jelképét, baljában a lándzsát vitte, em ellett égiekhez s földiek­

hez bőkezű. Nagy tettekre mindig kész : hozzá merész és szor­

galmas volt, s mindig rendkívüli szerencse is segítette.

A török háborúban álruhában bejárta az ellenség táborát és kikémlelte erejét, ugyanis paraszti öltözetben egy kísérőjé­

vel és szekerével belopódzott azok közé, akik az ellenséges táborba eleséget szoktak szállítani. Midőn oda elérkezett, egész nap árpát árult a török vezér sátra előtt és az éj beálltával sértetlenül té rt vissza táborába. Majd megírta az ellenségnek, hogy előző nap k ik u tatta legbelsőbb táborukat és hogy paraszt öltözetben sátra előtt árpát árult. Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, a fogásoknak és ennivalóknak összes fajait

1 A latin szöveg többi részét hely szűke miatt nem közölhetjük.

2 Kardos Tibor fordítása.

24

leírta. Midőn ezt a levelet az ellenség megkapta, félelmében másnap felszedte táborát, m ert hátha Mátyás király nemcsak a sáncokat tám adja meg, hanem beront sátra kellős közepébe.

Benne nem lehetett felismerni azt a királyi gőgöt, amely e századnak sok királyában megvolt. Nem jelentett számára semmit a bíbor, sem az aranyoszlopok fénye, sem az ebédlők­

nek és termeknek mindennapi felszerelése, amelyek elvakítot­

ták a nézők szemeit és őket csodálkozásra késztették, sem az őrök, ajtónállók serege, sem az íródeákok hada, akik hosszú kérdezősködésre alighogy felelni kegyeskednek — írásban.

Szerette az egyszerű ruhát, de amikor szükség volt rá, gondja volt az illő megjelenésre. Beszéde lassú, méltóságteljes, rövid és nagy súllyal bíró volt. Kemény szavakat gyakran és fokozva használt, de ízetlenséget soha nem hallott tőle senki. A viták­

ban ellenfeleit kevés szóval szokta legyőzni és meggyőzni.

A katonai gyűléseken ékesen és lelkesítőén beszélt, sok nyelvet tudott, a görögön és törökön kívül minden európai nyelvet jól értett. Emlékezőtehetsége nem volt kisebb, mint Scipioé, Mithridatesé vagy Simonidesé. Tréfákban és szellemességek­

ben nagyon tu d o tt gyönyörködni. Sokszor olyan leereszkedő volt, hogy barátai között ebédelve még a konyhaügyekkel is törődött. Nemcsak saját népét, hanem az idegeneket is szíve­

sen ajándékozta meg. Lovas párviadalokban és kocsiversenyek­

ben m ár ifjúságától fogva nagy gyönyörűséggel v ett részt.

A budai és bécsi porondon gyakran küzdött harcra kész dár­

dájával. Mátyás állandóan a nyilvánosság előtt forgolódott, mindenkit nyájasan meghallgatott, nyilvánosan étkezett és beszélt. Mert azt ta rto tta , hogy csak mocskos cselekedetekhez illik a sötétség, a becsületes életnek a napfény csak díszére válik. Könnyen bebocsátott magához mindenkit. A bebocsá- tottaknak vágyaik kielégítésére reményt nyújtott, a kérel­

mezők ügyeit nem halogatta, sem pedig a különböző udvari hivatalos eljárásokat nem alkalmazta, hanem ő maga adott, cselekedett és fizetett m indent. . .

A humanista kor-ízlés rányomta bélyegét a történelmi írásművekre is. A korábbi gestá-knak sokhelyt barbár latinságú előadásmódját Livius-utánzó, szónokias szépségű, körmondatos stílus váltotta fel.

Mátyás király egész humanista tudósi és írói kört gyűjtött össze maga körül, részint magyarokból, részint külföldiekből. Ennek a körnek legnevezetesebb tagjai voltak : Vitéz János nagyváradi püspök, később esztergomi érsek, klasszikus latinságú szónoklatok és levelek szerzője ; — Janus Pannonius, kiről alább lesz szó ; — Galeotto Márk, aki érdekes adomagyüjteményt írt össze Mátyás királyról; — Bonfinius (vagy Bonfinis) Antal, Mátyás udvari történetírója. Főm űve: Rerum Hunga- ricarum decades ; fentebb a IV. decas 8. könyvéből közöltünk egy rész­

letet. Ez a munka csak a XVI. század második felében jelent meg először nyomtatásban, de azután sok-sok ideig túlontúl nagy tekintélye volt. Bonfinius 1486-ban jött Olaszországból hazánkba, s végleg itt is maradt. Munkája a legrégibb időktől 1496-ig beszéli el a magyar nemzet történetét csinos, humanista-latin stílusban és modorban ; legértékesebb benne a Mátyás uralkodásáról szóló rész.

JANUS PANNONIUS.

Epigrammáiból.

Huniadis Epitaphium.

Joannes jacet hic Tureorum ille horror in armis : Ille gubernator gloria Pannoniae.

Huniadum creat hunc, Comitem Bistricia sumit, Nandoris Alba rapit, nunc tenet alba Julae.

Magyarul r1

* Hunyadi János sírirata.

János nyugszik e helyt, valaha a töröknek a réme, Ő kormányza dicsőn téged, o Pannonia.

Szülte Huny ad, gróffá Beszterce emelte e férfit, Elragadá Nándor, most Gyula vára, tied.

Ad Grillum.

Mordes, et patria pastum me dicis ab ursa : Tam durus videor, tam tibi, Grille, ferox.

Pannonis ursa dedit lac nobis, Grille, fatemur, At non ursa tibi, sed lupa, Grille, dedit.

M agyarul:

Gryllushoz.

Medvekölyöknek hívsz te gúnyolva gyakorta, o Gryllus, Oly vad, durva vagyok én teelőtted ugy-é?

Gryllus, igaz, hogy a pannon medve adott tejet, ámde Nékem a medve, neked, Gryllus, a farkas adott.

A renaissance-kori magyarországi humanizmus legkiválóbb latin költője Janus Pannonius (Csezmicei János). Tizenegy évet (1447—1458) töltött Olaszország két egyetemi nagy városában : Ferrarában és Padovában. A költészet terén a ferrarai Guarinust vallja mesterének;

iránta érzett hálája íratta meg vele két terjedelmes dicsőítő költeményé­

nek (panegyris) egyik ét; a másikban egy Jacobus Marcellus nevű előkelő olaszt magasztal, aki az íróknak is pártfogója volt. Janus Pannonius nem lángeszű költő, csak ösztönös fogékonysággal és bámulatos verselő készséggel tudta felhasználni az ó-kori klasszikus latin költészet stíl­

készletét a maga mondanivalóinak megéneklése közben. Költői híre hosszú időn át kiterjedt egész Nyugat-Európára. Dicsőítő költeményeket

(panegyris), epigrammákat, elégiákat, leíró verseket írt.

Hegedűs István fordítása.