jel lemzője, hogy az emberi lét titkainak mélyét kutatják. Ez pedig nem működhet másként, mint hogy „felismerjük a titok lehetőségét, amikor az ismert jelenségek özönéből elkülönít-jük az ismeretlent, a meg nem magyarázottat”. Az kiválasz-tottak felelősségével és nehézségeivel is szembe kell néznie. Az Elmon-dom, én Lüsziászom, teneked… emberi ma-gatartásformákat állít szembe: a jószándékú, de tétova, és ezért szinte törvényszerűen bukásra
Hász Róbert szövegeinek jellegadó sajátossága az elbeszé-léssel mint írói hivatással történő szembenézés. Ez egyaránt meg-valósul a történetek szereplőinek (például a Johannan főhősének), vagy a szövegek narrátorának esetében. A történetmondó tisz-tában van feladatának nehéz-ségével és bonyolultságával. Az elbeszélés menetét önreflexív szólamok szakítják meg, tudato-sítva a befogadóval a mű megal-kotottságát: „Azt hiszem, rosszul kezdtem az egész mesét. (…) Az a baj, hogy nagyon tömören
szeretnék elmondani valamit, de ez a tömörség és visszafogott-ság nem fér össze a tartalommal, amely éppenséggel szétfeszíti azt, mint az ember teste a szűk-re szabott ruhát”. A gileádi csoda
feladatáról valló narrátora pedig nem csupán megszólítja olva-sóját. Kommentárját irónia is áthatja: „Mivel azonban tekin-tettel kell lennem elmondandó történetem nem mindennapi voltára, valamint arra, hogy az események, melyeket szavakba igyekszem foglalni, nagyon ré-gen, a letűnt idők homályában zajlottak (…) egy harmadik lehetőséget tartok a legszeren-csésebbnek, mégpedig hogy in medias res, ahogy az öntelt lati-nok mondják, vágjunk bele a kö-zepébe, billentsük át az olvasót a korláton, egyenest a mély vízbe,
hiszen ha tud úszni a szavak fo-lyamában, majdcsak fennmarad a felszínen, ha meg nem tud, ak-kor úgysem kár érte.”
A novellák felépítésének fontos jellemzője az elmondott események időrendjének gyako-ri felbontása. Legnagyobb sze-repe ennek a leghosszabb ter-jedelmű szövegben, az Elmon-dom, én Lüsziászom, teneked…
címűben van, ahol Nikiász a hadjárat jelen idejű eseményi-nek sorába illeszti a korábban, mű-vészetének gazdagodását, sok-színűbbé válását mutatja a kötet egésze. Hász továbbra is hisz a folyamatos újramesélés szüksé-gességében, de ehhez új formá-kat, új eszközöket talál. A már említett, A gileádi csoda című novellát mindvégig áthatja az ironikus hang. Maga a történet mítoszparódiaként is olvasható.
A kiválasztott nép és öreg veze-tője (akiben nem nehéz Mózes-re ismernünk) azért kénytelen negyven évig a pusztában ván-dorolni, mert az őket fogadók fonnyadt gyümölcseinek láttán kizártnak tartják, hogy az ígéret földjére jutottak. Más szövegek tudatosan irodalmi előzmé-nyekhez kapcsolódnak. A Gár-donyi Géza, Hajnóczy Péter és Lázár Ervin stílusában írt Par-titúra-átiratok Hász Róbert já-tékosságáról árulkodnak. Nem csupán stílusgyakorlatokról van azonban szó. A megidézett
al-Kortárs Kiadó, Bp., 2008.
cHován istvánFIGYELŐ
kotók világszemléletét felhasz-nálva teremtődnek új, egyedi szövegek.
Különleges helyet foglal el a kötetben az Aszály című novella. Az egyes szám első személyű elbeszélő, sodró len-dülettel, tudatáramszerűen me-séli el élményeit, emlékeit. Nem csupán az ok-okozati összefüg-gésen alapuló felépítettséget, de az időrendet is felfüggeszti a szöveg. Az pedig, hogy a főhős
Mancika nevű macskájához intézi szavait, és a halála után őt gyászolókat szemléli, már a groteszkbe hajlik. Hász Róbert az Aszályban magánmitológiát teremt. Felbukkannak ebben a mitológiában a mindennapok, a családi kapcsolatok, a Vajdaság, a második világháborús emlé-kek, sorstragédiák, az áttelepü-lés létélménye. A fi atal író alak-jában pedig nem nehéz Hász Róbertre ismernünk.
Jelentékeny gyűjtemény a Sok vizeknek zúgása. Mind tar-talmi sokszínűségében, mind nyelvi megformáltságában. Egy életmű keresztmetszete. Szer-zője még nem vesztette el a hitet abban, hogy érdemes története-ket mondani, „hogy a kardokat tartó kezek ne érezhessék úgy, mintha a saját igazságaikon túl nem lenne más realitás”.
Figyel-jünk rá. FIGYELŐcHován istván
holó Hóbel László: G. M. emlékére (2008; tempera, vászon; 72x58 cm)
Meghalt-e a szerző? A ki-lencvenes években tettek egy próbát elföldelésére. Ma azon-ban már valamiféle elégikus és nosztalgikus mosollyal gondol-hatunk arra a dicső időszakra, amikor észre sem vettük, mi van a cím fölé írva. Azóta – az iro-dalomtörténészek legnagyobb megelégedésére – történt né-hány újabb fordulat. Az „elsőd-leges kontextus” presztízsének felértékelődése újra szükséges-sé – vagy legalábbis megala-pozottá – tette, hogy a szerző
„feltámadjon” – vagy legalább ismét beszéd tárgyát képezze.
Nem is kellett sokat várni az új, modern szemléletű életrajzok megjelenésére, amelyek azon-ban nemegyszer kísértetiesen hasonlítanak a „hagyományos”, a kilencvenes évek előtti biográ-fiákra.
Az új életrajzok rendjébe illeszkedik a Kalligram Kiadó Magyarok Emlékezete című so-rozatának újdonsült tagjaként megjelent, Eötvös Józsefről írt könyv. Devescovi Balázs nem egyszerű feladatra vállalko-zott, amikor elhatározta, hogy
„feltámasztja” a reformkori írót és politikust. A sorozat
ed-digi irodalmárokról szóló kö-tetei ugyanis – Sárközy Péter Faludi Ferenc (1704–1779) és Kerényi Ferenc Madách Imre (1823–1864) című életrajza – a szerzők témabeli jártasságának köszönhetően igencsak magas-ra tették a mércét a következő könyvek számára. Szerencsére Devescovi Balázs, aki több pub-likációjával gazdagította már az Eötvös-szakirodalmat, aki digi-tális formátumban is elérhetővé tette A falu jegyzőjének 1845-ös kiadását, és akinek doktori disz-szertációja is Eötvös regényei-ről szólt, sikeresen megfelelt az elődök által az olvasóban keltett elvárásoknak.
A könyv a sorozat többi da-rabját is jellemző elegáns kül-alakban jelent meg. Látni való, a kiadó külön törekedett arra, hogy a vörös-arany színű, az életrajz szereplőjének képét fel-mutató, ízlésesen egyszerű borí-tóval rendelkező kötet a könyv-tárak és az olvasók polcainak dísze lehessen. Dicséretet érde-mel az olvasást könnyítendő és érdekesebbé tevő mellékletek és képek alkalmazása, ahogyan a szép könyvhöz dukáló könyv-jelző is. A mellékletek
azon-ban kötetről kötetre változóak.
A Madách-könyv főszövege után találhatunk családfát is, ami a többi kötetre nem jellemző; a Faludi-kötetben pedig teljes bib-liográfiával találkozunk, ugyan-akkor az Eötvös József könyv-jegyzéke „csak” a legfontosabb könyvek leírását mutatja fel.
A képek sem egységesek a soro-zaton belül, hiszen Sárközy Pé-ter könyvében a szöveg közben helyezkednek el, míg Devescovi Balázs mellékletbe rendezve je-lenteti meg őket. Hasonló a láb-jegyzetek helyzete is (Sárközy Péter alkalmaz lábjegyzeteket, Devescovi Balázs nem). Ez akár azt is jelenthetné, hogy a kiadó – slendrián módon – nem töreke-dett arra, hogy egységessé tegye a sorozatban megjelenő életraj-zokat. Azonban valószínűleg közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, ez a slendri-ánság voltaképpen ígéretes sok-színűség, hiszen láthatjuk, hogy többféle módon, más-más esz-közökkel, sokféle kapcsolt szö-veggel és vizuális ábrázolással, különböző elbeszélési formák használatával is lehet élvezetes élettörténeteket írni. Ezt az első látásra talán
rendszertelenség-(Gyula, 1980) – Gyuladávid PéterFIGYELŐ