lóbb, hogy nevét sem tudjuk meg az egész darab folyamán. Anonimként érkezik, és így is távozik.
Alkalmi (Bece)nevét Masnitól kapja.
Más értelemben is idegen ebben a közös-ségben. Furcsán pillantanak rá, mert korántsem szokványos egy látszólag cél nélkül ideérkező ember jelenléte Irgácson. Az isten háta mögött élő emberek természetesnek tekinthető gyanak-vása kíséri a budapesti fiatalember valamennyi helyben megtett lépését. Egressy remek atmosz-férateremtő ereje a falusi kocsma belső terébe szorítja a darab cselekményének legnagyobb ré-szét.
A kocsma szinte mindenütt kultikus hely.
Találkozási és sűrűsödési pont, kivált egy olyan kistelepülésen, mint a darab helyszíne. A közös-ségi életnek ezenkívül nincs egyéb tere. Nem véletlen, hogy itt dőlnek el a fontos és a kevésbé fontos dolgok. A kocsma a szó legelső rendű ér-telmében a kisközségben élő emberek kollektív látlelete. A darabban mindenki ide érkezik meg, és innen indul el.
Nézői szempontból egészen kivételes fe-szültséget ad a darabnak, hogy a publikumot fel/
beültetik a színpadra, és az irgácsi kocsma aszta-lai mögül követheti az eseményeket.
Ebben a tétlen kisvilágban csupán vege-tálnak a helybeliek. Retek, a kirúgott rendőr (Huszta Dániel) szeretné elvenni a kocsmáros lányát, Masnit. A házassági tervnek csak alan-tas okai léteznek. Ebben a világban szinte senki nem akar semmit. A Pap (Német Attila) a kocs-maasztal mellett – megőriz még valamicskét hi-vatása tekintélyéből – szeretné elfelejteni végte-lenül unalmas, misékre és temetésre zsugorodó munkáját. Csipesz (Magyar Attila) a Fradi ven-dégjátékát várja (persze hiába), és Pestre készül szerencsét próbálni. Kisebbfajta csoda, hogy
el-utazik, de a dolgok belső logi-kájából nem következhet más, mint a visszatérés Irgácsra.
Felesége (Faragó Edit) egész nap iszik, és csak abban külön-bözik Sátántól (Varga Tamás), hogy ezt nem egy helyben ülve teszi meg. Valahol ez jelenti a változatosságot. A zsákutcába jutott életek indikátora ebben a reménytelen kis-világban az alkohol.
A Kocsmáros (Giricz Attila) szeretné férj-nél tudni lányát. Őt minden megoldás érdekel, Masnit nem. A lány az egyetlen, aki más, mint a környezete. Szebb, jobb életre vágyik, de úgy érzi:
nincs mód kitörni abból a kisszerű sorsból, amit az irgácsi mindennapok kínálnak neki. Számára a fővárosi Bece nem csupán a szerelem, hanem a kiszakadás, az emberibb élet lehetőségét felcsil-lantó esély.
Hogy a darab címe se maradjon teljesen ho-mályban: Bece Portugáliába szeretne utazni, er-ről mesél, de valahogy már a történet elején érzé-kelhető, hogy ez az ország nevével együtt is csu-pán a vágy és az elvágyódás metaforája. Ez a he-lyiek szempontjából távolról jött fiú egy, a maga számára elérhetetlen messzeséget fogalmaz meg, mint elérendő célt. Portugália egy helyét és sze-repét nem találó ember délibábja, vagy ha stílu-sosabbak szeretnénk lenni: fata morganája.
Bece vidéki magánya időleges. Az utána érkező felesége az olyan realitások meglétére
bod PéterSZÍNHÁZ
Masni (Elor Emina) és Retek (Huszta Dániel)
gyelmezteti, ami korábbi élet-kereteibe parancsolja őt vissza.
Portugália ekkor és ettől távo-labb lesz, mint volt bármikor.
A darab banális konfliktu-sa szerelmi konfliktus. A ma-gát férjjelöltnek nevező Retek nehezen éli meg, hogy Mas-ni beleszeret Becébe. A heves vérmérsékletű Retek gyilkolni indul. Egressy nagyon ponto-san jelzi, milyen és mekkora indulatoktól terhes a többnyi-re csendesnek tűnő többnyi- remény-telenség mindenkitől magára hagyott vidéke. A Portugál sze-replőinek világa arra is figyel-meztet, áldozatot sem könnyű
találnia a gyilkosnak. Nem a halálos döfés marad el, hanem a véletlen folytán Sátán lányának ne-velőapjában mártja meg az exrendőr a kést.
A meggyilkolt férfiról az a hír járja a falu-ban, hogy rendszeresen veri Sátán kislányát. Az apa saját alkoholizmusát ezzel a ténnyel magya-rázza. Majd hirtelen kiderül: a lányt verő neve-lőapa története semmi egyéb, mint hazugság. A gyilkosság így válik kétszeresen értelmetlenné.
A reménytelenségről, a mellette megbúvó élni akarásról, az elvágyódásról, és az emberi dolgok változatlanságáról, a reményről és a csa-lódásról pátosz nélkül kevesen írtak manapság érvényesebbet, mint Egressy Zoltán a
Portugál-ban. Egyben a reménytelenség nevetségességéről és humoráról.
Itt sincs megoldás, végső megoldás végképp nincs, akár az életben sem. Valami történik, ami felkavarja az állóvizet, de katarzis helyett valami csöndes, beletörődő megnyugvással zárul a darab.
Néhány mázsányi csalódással megint ne-hezebb lett az élet hátizsákja, de az ember ezt is elcipeli. Talán mert élni kell. Élni, akár pat-kányoknak a romok között. Élni, mert ha élünk, még mindig történhetik valami. Irgácson is, má-sutt is.
Elor Emina, Sirmer Zoltán, Giricz Attila, Huszta Dániel, Német Attila, Magyar Attila,
Fa-ragó Edit, Varga Tamás, Jankovics Andrea – a legkevesebb, hogy felsorolom név szerint a Portu-gálban felépő újvidéki színészek nevét. Valami olyasmit hoztak Békéscsabára, amit ritkán látha-tunk.
Az ízig-vérig színházat.
bod PéterSZÍNHÁZ
A Feleség (Faragó Edit)
asni (Elor Emina) és Bece (Sirmer Zoltán) – Fotók: Such Tamás
Jelzésértékűnek gondolom, hogy az olykor még mindig újnak aposztrofált Nemzeti új igaz-gatója, Alföldi Róbert, egy új fordítás alapján a tragikus triász leginkább formabontó tagjának, Euripidésznek az Oresztész című drámáját sze-melte ki arra, hogy debütáljon a nagyérdemű előtt. Mindez mesterien simul bele a Nemzeti je-lenlegi profiljába, mely úton-útfélen hirdeti: „új értelmet ad.” A kultúráért folyó szimpatikus lob-biba kezdő Alföldi mintha mániákusan hinné, a színház élő és érdeklődésre számot tartó voltát a mai társadalomban is. A színházat a mindenna-pi élet részeként elgondoló igazgató, úgy tűnik, okos egyezségeket kezd kötni a művészet más
fellegváraival is, amiben nemcsak a szomszédos MűPa, hanem az Oresztész első bemutatójának otthont adó Szépművészeti Múzeum is partner-nek bizonyul.
Egy másik törekvés érhető tetten az Oresz-tész színrevitelében is, amikor a Nemzeti bejá-ratán belépő közönség azonnal egy harmadéves színésznövendékkel találja magát szembe, aki szenvedélyes vitát folytat az előtér egyik kőszob-rával, háta mögött pedig az ókori szavazóurna díszeleg, s rajta a felirat: igen vagy nem, tudniil-lik a belépő, argoszi halálra kívánja ítélni Oresz-tészt és nővérét Élektrát, vagy sem. Attól a perc-től kezdve, hogy valaki átlépi a színház küszöbét,
(Budapest, 1983) – BudapestHoványi MártonSZÍNHÁZ