A modernista és posztmodern poétikákat elválasztó határvonalak meghatározása, újraértelmezése érzékelhető motivációként jelenik meg mind a nemzetközi, mind a hazai kortárs irodalmi termés egyes műveiben. A nyelvi, retorikai regiszter újí-tásainak, a jelentés és forma viszonyrendszerének kutatása olyan széttartó irányo-kat jelöl ki a kritika számára, amely átfogó episztémé leírása helyett sokkal inkább konkrét művek értelmezését teszi lehetővé, kívánatossá. Jelen tanulmány azzal az előfeltevéssel indít, hogy a társadalmi nemek tematizálásában érdekelt számos modernista, posztmodern, illetve kortárs prózai mű esetében kimutatható egy, a szerzői identitás(ok) felől a narratíván belül létrehozott alanyiság irányába ható szerkezeti elmozdulás. A társadalmi nem normativitását a szerzői önazonosság szintjén elbizonytalanító, imitációs kísérletként olvasott Weöres-mű, a Psyché Es-terházy Péter Tizenhét hattyújának szimulációs, illetve Parti Nagy Lajos A test angyala című regényének disszeminatív stratégiájával kerül összevetésre. A már felvázolt irodalmi hagyománnyal folytatott párbeszéd keretében a három tárgyalt kortárs szerző novelláinak szoros olvasatai ellenben az alanyképzés terepét a nar-ratívába kódolt szereplők identitásai közt elmosódó határterületen azonosítják.
A példaként hozott három kortárs novellában – a látványosan ajánlkozó biográ-fiai párhuzamok ellenére – a társadalmi nemek esszenciális megelőzöttségét a szerzői azonosságra való deiktikus utalást elkerülve a narratíva performatív el-tolásai, hasításai, inverziói ássák alá. Hiába fogható fel életrajzi vonatkozásként Berta Ádám novellájában a szerző bruges-i időszaka, Krusovszky Dénesében a poétikai kérdésekkel bíbelődő alkotó, vagy Szvoren Edina szövegében a szlovák identitás hangsúlyos jelenléte, valamennyi eredetre utaló jelet kiüresíti e narra-tívák nyilvánvaló törekvése arra, hogy (Bertánál) lebontsák a megnyugtató ket-tősségre épülő referenciális jelölési folyamatokat, (Krusovszkynál) a korporalitás rögzített polaritását, (Szvorennél) a retorika áttetsző voltát. A szerzői szerepjáté-kok modern–posztmodern inverziója az elemzett kortárs szövegekben a társadal-mi nemeket, szerepeket viszonosságukban megnyitó közelítő távolságnak adja át helyét. A szoros olvasatok arra kívánnak rámutatni, hogy a poétikai újítás mely példái teszik lehetővé, hogy a természetesnek, jelöletlennek, áttetszőnek feltűnő rögzített alanyiság eltávolítása nem pusztán leleplezi azok diszkurzív
megalko-tottságát, de meg is nyitja, közelebb hozza, kommunikálhatóvá és megérthetővé is teszi az alanyiság kódolt alakzatait.
1. A fikcionális genderváltás elméleteinek rövid áttekintése
Annak céljából, hogy világosan kirajzolódjék, a magyar irodalmi hagyomány modernista és posztmodern fejleményeiben bevettnek tekinthető fikcionális gen-derváltás miként kapcsolódik a kortárs próza egyes alkotásaiban megfigyelhető gender-konstrukciók közelítő távolságához, érdemes röviden áttekintetni az an-golszász és a honi kritikának a témára vonatkozó néhány megállapítását.
A társadalmi nemek narratívákba ágyazott performativitását vizsgálva, Robyn R. Warhol Gendered Intervention című kötetében arra a következtetésre jut, hogy míg az olvasó bevonására tett erőfeszítések a realizmus eszközei, addig az eltávo-lító narratív technikák általánosságban a metafikció jellegzetességeiként írhatók le (Warhol 1989: 22). Az előbbire Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója című regénye szolgál például, A hiúság vására William Makepeace Thackeray-től Warholnál azonban már azt illusztrálja, hogy az olvasó és a szöveg közvetett, eltá-volított kapcsolata miként nyit teret a szubjektiváció műveletei számára az olvasás folyamatában.
Warhol megállapítását saját előfeltevései irányába tereli Jonathan Culler gyak-ran idézett kérdése: „Milyen lenne nőként olvasni?” (saját fordítás) (Warhol 1989:
63). Míg Warhol életrajzi és a beleértett szerző elkülönítésével a társadalmi nemek közti játékból eredő esztétikai lehetőségekre koncentrál, Culler kommentárjában a férfi és női írásmód szétválasztásával Warhol polaritását a szerzői genderváltás, fikcionális keresztöltözés felé nyitja meg.
Értelmezéseimben azon regények, amelyek sem az olvasó bevonását célzó női írásmódnak, sem az eltávolító férfi írásmódnak nem felelnek meg, arra hívják fel a figyelmet, hogy átmenetileg miként szolgálja a genderváltás a regényírók retorikai szándékait. (saját fordítás) (Warhol 1989: 18)
A „távolság” központi kategóriaként itt új jelentéssel gazdagodva arra a határ-helyzetre vonatkozik, ahol eldönthetetlenné válik, hol kezdődik a társadalmi nem polaritásba kódolt egyik pólusa, illetve hol kezdődik annak diszkurzív ellenpárja.
Másképp, amennyiben a jelölt és jelöletlen kategóriák alá-fölérendeltségi viszo-nya a narratíván belül omlik össze, az alanyiság megképzése rögzített pozícióitól elszakadva, a jelentésesség és a jelentésképzés átmeneti területein új potenciált nyer.
Judith Fetterley 1978-as kötetében arról ír, hogy a női olvasóközönség nyitot-tabb az olyan szövegek esetében, amelyek a saját tapasztalataihoz könnyebben
igazítható lehetséges világ reprezentációját adják, ellenkező esetben azonban nő a távolság a beleértett befogadói konstrukció és az írói között (xiii). Fetterley amel-lett érvel, hogy az életrajzi szerző szövegen kívüli valósága meghatározó a mű és az azt befogadó olvasó sikeres kommunikációjában. Fetterley-hez képest radikálisan eltérő elméleti álláspontot foglal el Kathy Mezei, aki a szabad függő beszéd szere-pét a plasztikus jellemek viszonyában értelmezve kijelenti, hogy a szabad függő beszéd nem pusztán a brit női szerzők összetett szereplőinek megalkotásában ját-szik döntő szerepet, de „a regénynek a férfi és női pozíciókra vonatkozó társadalmi kérdésfölvetését tükröző mise-en-abîme-ként tételezhető” (saját fordítás) (Mezei 1976: 70–71). Mezei tehát a valóság reprezentációja helyett a szöveg retorikai di-menzióját ajánlja, mert itt éri tetten annak lehetőségét, hogy az olvasó a retorikai, stilisztikai, narratív eszközök segítségével hozza létre saját szubjektivációs folya-matait. Hasonló fókuszeltolódás figyelhető meg Susan Lanser 1992-es munkájá-ban, amikor a megelőző feminista paradigmát bírálva megjegyzi:
Néhány kivételtől eltekintve a feminista kritika rendszerint figyelmen kívül hagyja a narráció technikai sajátságait, márpedig a narratív poétikák a legrit-kább esetben tartalmaznak megállapításokat az elbeszélői hanggal kapcsolat-ban politikai, társadalmi összefüggésekről. (saját fordítás) (Lanser 1992: 4) Lanser kritikája megelőlegezi azt a kérdést, amelyet majd a feminizmus negyedik hullámának elméleti érdeklődése emel középpontba: milyen új értelmezési keret válik elérhetővé, milyen új lehetőségek nyílnak meg, amennyiben a diskurzus-elemzés a szöveg narratológiai mélyrétegeire irányul?
Bollobás Enikő Egy képlet nyomában című kötetében a társadalmi nem kiala-kulását, amint a genderváltás folyamatát is, alapvetően performatív aktusként ha-tározza meg. Bollobás elméleti konstrukciójában a szubjektum férfi/női olvasatai nem értelmezői, hanem konstitutív, ontológiai tettek, ahol a társadalmi nem rögzí-tett pozícióinak kimozdításával szubverzív performatív konstrukciók jönnek létre (Bollobás 2012: 69). Bollobás Enikő saját performatív szubjektumelméletében a készen kapott forgatókönyvek normatív előadásai a társadalmi nemek tárgyiasított alakzatait generálják újra, szemben az ágenciát biztosító radikális ontológiai aktu-sok eredményeként létrejövő alanyisággal (Bollobás 2012: 74).
Peggy Kamuf a „nőként író nő” főnévi szerkezetében rejlő tautológiát kívánja lebontani, amikor azt állítja, hogy „az azonosként szereplő szótő az ismétlésben felülírja, kettészakítja ezt az azonosságot, az így keletkező hasításban felmutatva az önazonosságként tételezett látszólagos egységben mindig már jelenlévő elkülö-nülő jelentést” (Kamuf 1980: 298). Ez az elkülöelkülö-nülő áthelyeződés figyelhető meg a szerzői keresztöltözések paratextuális névjátékában, amely a társadalmi nemek hierarchiájának megbontásával a női és férfi írásmódok alá-fölérendeltségi viszo-nyait, de kiterjesztve ezen írásmódok különbségeit is aláássa.
Daniel Punday korporális narratológiájának kapcsán megkerülhetetlen a hi-vatkozás Judith Butler A problémás nem című nagyhatású munkájára, amelynek a biológiai, korporális nem és a társadalmi nem közti különbségtétel eltörlését célzó kijelentései inverz módon dialógusba állíthatók Punday megállapításaival. Butler munkája elején leszögezi, hogy a társadalmi és biológiai nem jelölőként ugyan-úgy vonatkozhat férfi, mint női testre és megfordítva (Butler 2007: 6), Punday viszont épp az ellenkező irányból közelít test és szöveg kérdéséhez. Amint írja:
„a szöveggel való találkozás közvetítője testünk korporalitása, s ez a felismerés el-kerülhetetlenül vezet el a hermeneutika új modelljéhez” (Butler 2007: 12). Pun-day elméletében a test képzetei a társadalmi nemmel felruházott elbeszélői hangok irodalmi hagyományaival együtt alakítják ki az olvasóban a helyszín, a fokalizáció, a jellemrajzok és a cselekmény értelmezési kereteit.
A fenti rövid áttekintés tükrében kijelenthető, hogy a feminista kritikában magában is megfigyelhető egy olyan elméleti érdeklődés jelenléte, amely a társa-dalmi nemek áthelyeződésével – legyen szó írói álnevekről vagy magukról a narra-tívákról – a kulturális, társadalmi, politikai dimenziókról a narratológia irányába mozdítja el a diskurzuselemzés fókuszát. Jelen vizsgálat kiindulási pontja, hogy az elméletben megfigyelhető elmozdulás párhuzamos a magyar irodalmi termés-ben résztermés-ben megfigyelhető hangsúlyeltolódással. A társadalmi nemek modernista és posztmodern írói álnevekben rejtőző, jelenlévő esszencialista kódjai a kortárs novellák szoros olvasatai során feloldódni látszanak majd a vizsgált narratív alak-zatokban. Ezek az innovatív poétikák nem a polaritások cseréjét, hanem ereden-dő átjárhatóságukat, kommunikálhatóságukat teremtik meg a három fiatal szerző szövegeiben. A genderpozícióktól tartott távolság nem pusztán a két pólus közötti határvonalat mossa el: a vakfoltban hagyott társadalmi nem, a két pólus cseré-jét megelőző eldöntetlenség, a szimmetrikussá visszabontott kettősségek a jelölés olyan viszonyrendszerét hozzák létre, olyan közelítő távolságot, amelyben kö-zölhetővé és értelmezhetővé válhatnak nemcsak az alanyképzés performatív ak-tusai, de a rögzítettségükben hozzáférhetetlennek mutatkozó normatív kódok előadásai is.
A modernista, posztmodern hagyomány három nemváltó álarcán, Lónyay Erzsébet (Weöres Sándor), Csokonai Lili (Esterházy Péter), valamint Sárbogárdi Jolán (Parti Nagy Lajos) maszkján keresztül röviden elemzem a szerző társadal-mi nemének cseréjéből származó poétikai következményeket, hogy aztán Berta Ádám, Krusovszky Dénes és Szvoren Edina egy-egy rövidprózájának elemzésé-vel bemutathassak három, az alanyképzés személyközi határátlépéseit megteremtő narratív stratégiát.