• Nem Talált Eredményt

(Polcok rohannak föl a mennyezetig, telistele köny­

vekkel. Boldog Isten, mennyi könyv, mennyi szótár. A magyar szótárak hadirendje, aztán török, orosz, finn, görög szótár. Ügy tetszik, ebben a dolgozószo­

bában találkozót adtak egymásnak a világ szavai, ide futnak be a föld különböző pontjairól, mint valami rendőri bejelentő-hivatalba, hogy a tudós, a magyar nyelv európai hírű búvára, ki közöttük van, fekete-lüszter munkakabátjában, hanyag nyakken­

dő jében egy koral-melltűvel, seregszemlét tartson rajtuk, hogy megállapítsa, kik a fölmenő és lemenő ági rokonaik, hogy eldöntse, törvényes-e a szárma­

zásuk, vagy sem. A csöndet, az édes szemlélődést bolygattam meg, mikor beléptem. Ép írt. Rajzos, nyugodt betűk kékeinek egy ív papíron, friss tintá­

val. Nem kell írásszakértő, nélküle is látni: rendezett fő, tág szemhatárral és hatalmas látókörrel Gombocz Zoltán negyvenhétéves. Mióta elkergették a kolozs­

vári egyetemről, édesanyjánál lakik egy budai bér- házban. Csontkeretes pápaszemet visel, mely nem professzoros. így inkább egy orvostanárhoz hasonlít.

Ö (mosolyogva veszi le szemüvegét). Azt (hiszem, a közönség meglehetősen közönyös a mi munkánk iránt.

— Ne sértegessük a közönséget. Ha ez igaz lenne, akkor az irodalomnak egyetlen híve sem volna. Lit- tera. Betű. Litteratiira, litteratúra.

ő. De nálunk az efajta érdeklődést nem igen tapasztaltam. Inkább a franciáknál. (Hátradől ka­

rosszékében.) Párizsi diákkoromban a Comédieben egyszer hallottam, amint Georges Beír szavalta He- redia versét. A centaurok futását. „Ils fuient, ivres de morte et de rébellion...“ Aztán beszélgettem vele, miért tetszik neki annyira ez a szonet. A színész percekig rajongott az első sorért. Micsoda gyönyörű egymás mellett e három r betű pergése, a ravasz*

finom hangkeverés és a hiátus, a szabálytalan, de művészi hiátus.

— Amennyiben nem ezt szeretik a versben, akkor a költészet rideg, értelmi játékká aljasul: az embe­

rek megértik, miről szól a vers — tehát okvetetlenül félreértik — aztán állást foglalnak tartalma mellett, vagy ellen, végül pedig jobboldal, vagy baloldal átnyújt a költőnek egy hitvány politikai koszorút.

Ügy érzem, a szavak, a betűk szeretetéből sarjad minden igaz alkotás. Egyébként ma nemcsak az iro­

dalom közeledett önökhöz, hanem önök is az iroda­

lomhoz.

ő. A mai nyelvészet itthon is a lélektan felé for­

dul: az utóbbi tíz esztendő örvendetes eseménye, hogy a történelem és nyelvtudomány egymásra lelt, együtt vizsgálódik. Vége annak a nagyon is „pozi- tív“ nyelvészkedésnek, mely csak az anyaggyűjtés­

sel törődött, folyton szavakat hordott, talicskázott...

— Aztán megijedt, mikor végül a téglahalamból építeni is akartak. Házakat, tornyokat.

Ö. Holott az építés is cél: az emberi lélek meg­

ismerése a nyelvtudomány által. Ki tagadja, hogy kell adatgyűjtés is? De ez csak eszköz, amint mi nyelvészek, a nyelvet is csak a lélek eszközének tekintjük s azt tartjuk, hogy fontosabb az, amit ki akarunk fejezni, mint annak külső megnyilvánulási formája. Mindenütt a világon ezen a nyomon halad­

nak a kutatások: a franciák Durkheim hatása alatt érzik, hogy a nyelv nemcsak egyéni, hanem

szociá-lis termék is. Bergson értekezése — „Az erőfeszítés filozófiája46 — megtermékenyítette munkálkodásun­

kat. Az angolok figyelme is erre irányul, a néme­

teké is, bár ők talán túlságosan elvontak. (Kassierer munkájára mutat: Philosophie dér symbolischen Formen in dér Sprache.) Kazinczy ...

— ön bizonyára nem ellensége a nyelvújításnak?

Ö, Dehogy. Az egész világon nem volt oly nagy­

szerű, esztétikai nyelvújítás, mint nálunk. Kazinczy a mai értelemben is modern, ihletés nyelvész, ki azt vallotta, amit a legújabb nyelvészek, hogy a lelki tartalom előbbre való a szavak alakjánál. Mindig a szó hangulati velejáróját kereste. Például elvetette ezt a szót: ,,babér “. Azóta megszoktuk, de ő hétköz­

napinak, konyhainak érezte. A „borostyánét hasz­

nálta helyette. Borostyánkoszorút a költők hom­

lokára.

— A mai istenfik a babérkoszorúval is meg­

elégszenek.

ő. Ellenben egy másik szót is ajánlottak neki a babérra, egy erdélyi tájszót, melyet ő borzadva utasított vissza: „hutyoró44. A ,/hutyorókoszorú valóban nem hangzatos. Jó füle volt, helyes érzéke a hangok okozta hatások megítéléséhez. (Tűnődik.) , Az új nyelvtudomány már Herbart óta tisztában van azzal, hogy a nyelv jórésze öntudatlanukban rejlik, az emberek ösztönösen, majdnem tudatlanul beszélnek, szinte nem is hallják azt, amit mondanak, mert a kifejezés erőfeszítése köti le őket. Valaki, azt hiszem Szarvas Gábor egy tájszót keresett vala­

mely vidéken: az „asszámárá44-t mely azt jelenti

„körülbelül44. Megszólít egy parasztot. Kérdezi tőle, hallotta-e ezen a vidéken. A paraszt rázza a fejét és így szól: ..Asszámára máj huszoiiat évje^vagyok itt, de még nem hallottamu. Ilyen mélységekből buk­

kannak föl szavaink. Ezt a mélységet akarják ma

megvilágítani. Ezért a jelentéstan már magasabb stilisztikává válik, kutatják a jelentés-szükülés és -bővülés okát. „ Megkérik valakinek a kezét.44 Ré­

gebben megállapították, hogy „ez rész az egész he- lyett“, mert nem a lány kezét kérik meg, hanem az egész lányt. Micsoda fölíiletes magyarázat. Ki tudja, milyen régi jelkép léhetett a kéz, a frigy milyen megpecsételését jelentette a kézadás.

— Talán egy mítosz elhomályosult emléke.

Ö. Foglalkozom a gondolattal, hogy majd meg­

írom a magyar lelkiélet kialakulását a nyelvben. Egy nép világszemléletére döntő az a korszak, mikor eszmiélkedni kezd és a kifejezési ösztöntől sarkal­

tatva, görcsös erőfeszítéssel megleli az első kifejezé­

seket a legfontosabb lelki műveletek jelölésére. Itt van ez a szó: „ért44. Az indogermán népek úgy érte­

nek, hogy látnák* Náluk az értés a szem érzék­

szervével függ össze. Ha a görög látott, már értett. A német is tud és lát egyszerre. „Wissen“ annyi, mint a latin „videre44. Mi, magyarok, értünk, tehát hozzá­

nyúlunk, hozzáérünk valamihez s máris a miénk az átívelőnkben, máris tudunk. Tapintjuk, meg­

ragadjuk, felfogjuk, ésszel érjük föl az igazságokat.

— Amint mondani szokás, ököllel is föl lehet érni.

Ö. Érteni, hozzáérni valamihez, gyorsan. Moz-zanatos ige. De lelki működéseink egész jelentős sora erre a szóra, erre a világszemléletre alapul. Mi, magyarok, érzünk. Érezni. Gyakorító ige. Tehát már gyakrabban hozzáérünk valamihez. Egészen köze­

lébe kerülünk. Akkor érzünk, akkor szeretünk.

Nem fárasztóm?

— Dehogy. Érdekel.

ő. Látja, ez is. Érdekelni, sokszor egymásután hozzáérni valamihez, belső kapcsolatba jutni vele.

Hajdan, nem is oly régen, még ezt írták: ,,A kuru­

cok a labancok fejét fokossal érdekelték4*. Vagyis

huzamosabban, tüzetesen foglalatoskodtak a laban­

cok koponyájával.

— Értem. És érzem. És érdekel. És mit következe tét ebből a professzor úr?

ő. Körülbelül azt, hogy a finn-ugor népek, me­

lyek a tapintás érzékszerve által vesznek tudomást az őket környező világról, mintegy birtokolni igyek­

szenek, amit tudnak, az akarat ténye nyilatkozik meg ősi személetünkben. Helsingfőrsről beszélge­

tünk, hol sokáig élt, nyelvrokonainkról, a finnekről, kiknek műveltsége hatalmas lendületet kapott, meg a vogulokról, kik valaha hatalmas nép voltak, Má­

tyás király korában legyőzték az oroszokat, ma cse- nevészek, vérbajosak, számszerint 5800-an vannak, döbbenetes példáját szolgáltatva annak, hogy egy nép pár emberöltő alatt teljesen elpusztulhat.

— Hány ősi finn-ugor szó lehet nyelvünkben?

Ő. Va— ezer.

— Csak?

Ö. Még annyi sincs. A többi meghonosodott jöve­

vényszó, szlávból, németből, törökből, latinból, olaszból. Emeljünk le egy szótárat. ( Olvas.) Ablak

— szláv, abrosz — szláv, akna — szláv. (Becsapja a könyvet.) De azért nem szabad hinnünk, hog^

amikor így társalgunk egymással, vagy írunk, az elmagyarosodott kölcsönszavak túlnyomó többség­

ben lennének. Egy másik próbát. Vegyünk le akár­

milyen könyvet. (Ismét olvas.) ,,A finn-ugor, ma­

gyar — finn-ugor, nyelv — finn-ugor .. .“ (Végig­

olvassuk az egész oldalt és kiderül, hogy a szavak zöme finn-ugor. Az első idegen eredetű szó: „ tárgyie francia. Aztán találunk még három szláv, három német származású szót is. A többi mind tősgyökeres ázsiai.) Arany, Mikszáth szókincse is 80 százalék­

ban tiszta magyar. Mert a nyelv mégsem a szótár­

ban van, hanem mi bennünk, a lélekben.

(Gombocz Zoltán egyik szenvedélye a szó, a má­

sik a zene. Buzgó látogatója az Operának, minden Wagner-operát el tudna énekelni, a békében kül­

földre utazott egy-egy bemutatóra. Most pihenésül Puskint olvassa, oroszul, az Anyegint. Fiókjaiban gyűlnek a cédulakötegek, egy asztalán látom a meg­

rekedt Etymológiai szótár D betűjét. De hogy bú- csúzkodom, észreveszem a szavak etymonjai mellett a három cserép muskátlit is, mely, míg csevegtünk, egy háncsasztalon állott előttünk, az élő természet mosolyát hintve szét és kimenet látom a fényt is, mely rézsűt sugarával megaranyozza a tudós szobá­

ját, a fényt, melu elözönli szellemét.