A város lakossága elsősorban a gazdasági érdekek mentén formálódott jól szervezett helyi társadalommá, s legtöbbször csak azokat fogadta be soraiba, akik egyértelműen alávetették magukat a közös érdekeket védő helyi szabályoknak. Elsősorban a szívós munkával elért gazdasági fellendülésnek köszönhető, hogy Kézdivásárhely a 19. század végére Marosvásárhely és Székelyudvarhely mellett a Székelyföld jelentős kézműves központjává nőtte ki magát (Pál 2003: 153).
Az alábbi táblázat azt tükrözi, hogy a 18. század közepétől kezdődően egészen a 19.
század közepéig milyen jelentős demográfiai változások történtek Kézdivásárhelyen. A következő két fejezetekben pedig részletesebben is kitérek ezekre, viszont addig is vizs-gáljuk meg, mi olvasható ki a kézműves mesterségekre vonatkozó adatokból.
A Pál Judit által összeállított kimutatás szerint Kézdivásárhelyen 1750-ben 20 mes-terségben összesen 120 személy dolgozott, míg 1836-ban 42 mesmes-terségben már 861 személyt említ az összeírás. Ha a kocsmárosok és szeszfőzők számát levonjuk, a tűzvész
© www.kjnt.ro/szovegtar 53
Kézdivásárhely urbanizációja a 18. századtól a 20. század közepéig
utáni években összesen 565 kézműves élt Kézdivásárhelyen, s közöttük már ott volt a későbbiekben értelmiséginek minősülő gyógyszerész is. A Pál Judit által összegyűjtött és közölt adatok azt sugallják, hogy ez a szűk évszázad a város gazdasági felemelkedé-sének egyik legjelentősebb időszaka. A hagyományosnak számító mesterségek (tímár, csizmadia, szűcs és fazekas) mellett Kézdivásárhelyen jelentősen megnőtt ekkor a szíj-gyártók, mészárosok, asztalosok, rézművesek, pékek és kőművesek száma is (Pál 2003:
158–159, 163–166, 172–173).
Mesterség 1750 1836 Mesterség 1750 1836 Mesterség 1750 1836
ács 0 10 kéményseprő 0 2 patkolókovács 0 3
aranyműves 3 0 kerekes 1 2 pék 0 20
asztalos 3 20 kertész 2 0 rézműves 1 9
csizmadia 22 0 késműves 2 0 sapka-,
főkötőkészítő 0 4
esztergályos 0 1 kocsmáros 0 75 szabó 6 7
fazekas 8 41 kordoványos 0 3 szappanfőző 1 1
fegyverkovács 3 2 kovács 4 3 szeszfőző 0 221
felcser 0 2 kőműves 0 10 szíjgyártó 15 42
fésűs 2 5 könyvkötő 0 1 szűcs 17 48
fogadós 0 1 lakatos 0 6 tégla- és
mészégető 0 3
fuvaros, kocsis 0 24 mészáros 11 48 tímár 0 61
gombkötő 2 0 mézeskalácsos,
gyertyaöntő 0 2 üveges 0 12
gyógyszerész 0 1 molnár 0 3 varga 16 145
halász 0 1 nyerges 0 1 vászonkereskedő 0 8
kádár 1 3 ónöntő 0 1 zenész 0 3
kalapos 0 5 órás 0 1
A helyi érdekképviseletben meghatározó szerep jutott a 16. század második felétől rendre megalakított céheknek. A céhszervezet a feudális társadalom fontos és jelleg-zetes intézménye, társadalomszervezési formája volt, mely szorosan összetartotta a kézműves, iparos létformában tevékenykedő embereket (Imreh 1979: 169). Kézdivá-sárhelyen a különböző mesterségek közül, a 19. század közepéig csak 11 fejlődött olyan szintre, hogy önálló céhbe tömörülhetett. Az első céhek többnyire a bőriparral kapcso-latos mesterségekből alakultak: 1572-ben a tímárok, 1638-ban a csizmadiák, 1649-ben a szűcsök, és velük egyidőben a fazekasok alakították meg szervezetüket. Hosszabb ki-maradás után csak a 19. század első felében kapnak privilégiumot a szíjgyártók (1807), a mészárosok (1809), a szabók (1841), az asztalosok (1844), az üstgyártók (1844), a kovács-lakatosok (1844), de ugyanebben az időszakban váltak ki a csizmadiák közül a cipészek is. Más középkori városokhoz hasonlóan itt is a céhek voltak azok az
intézmé-© www.kjnt.ro/szovegtar
nyek, melyek folyamatosan szabályozták a termelés és a javak értékesítésének rend-jét. Szerepük azonban nemcsak a gazdaságban, hanem az élet minden más területén is meghatározó volt (Incze 2006: 46–49).
A több évszázadot meghatározó céhrendszer azonban a 18. század végén hanyat-lásnak indult, ugyanis Európa fejlett nyugati államaiban már jelentős mértékben aka-dályozta és fékezte a korszerű gyáripar kibontakozását. A korábban fejlődést szolgáló intézmény szerkezetében különböző funkciózavarok keletkeztek, és ami egykor előre-lendítette, az fokozatosan akadállyá változott, s ezáltal bizonytalanságba sodorta a vá-rosi kézműves társadalmat (Imreh 1979: 169).
Az 1872-ben bekövetkezett polgári változások a kézdivásárhelyi céheket is érzéke-nyen érintették, de azok a felszámolásukkal egyidőben, a kor rendeleteinek megfelelő-en, csakhamar ipartársulatokká alakultak át. Kézdivásárhelyen tehát számottevő válto-zás nem történt, ugyanis az iparosok többnyire a korábbi szervezeti formában folytatták életüket. Ezt az életformát csak a második világháború utáni években, az új kommu-nista rendszernek sikerült erőszakkal felszámolnia. A nagyobb gyáripar telepítése, még az új rendszeren belül is, csak az 1960-as évek végén, a bukaresti központi hatalom utasítására bontakozott ki Kézdivásárhelyen.
A kézművesség virágzásának teret adó vásáros hely elsősorban a kereskedőknek és a fuvarozóknak biztosított egzisztenciát, de számos olyan mesterségnek is megélhetést jelentett, mely alapvetően kielégítette a helyi és a környékbéli társadalom igényeit is.
A város első jogai is vásártartáshoz kapcsolódtak, melyeket a helyi lakosság időnként igyekezett megújíttatni. A három országos vásárhoz még a 20. század első felében is
A kézdivásárhelyi asztalos ipartársulat csoportképe 1904-ben a céhes és ipartársulati zászlókkal.
(ILCM)
© www.kjnt.ro/szovegtar 55
Kézdivásárhely urbanizációja a 18. századtól a 20. század közepéig
ragaszkodtak a kézdivásárhelyiek, ugyanakkor a napjainkban tartott csütörtöki heti vásár is több évszázados múltra tekint vissza (Orbán 1869: 101, Nagy E. 1899b: 185, Pál-Antal 2003: 13–15). A kereskedelem virágzását elsősorban a Moldvával és a Ha-vasalfölddel folytatott élénk kapcsolatnak köszönhette. Mivel a Brassót Moldvával ösz-szekötő útvonal Kézdivásárhelyen haladt keresztül, a településnek mindig jelentős volt az átkelő forgalma, ugyanakkor a helyiek is gyakran felkeresték áruikkal a Kárpátokon túli területeket. A hosszú idő alatt kialakult jó gazdasági kapcsolatokat csak az 1880-as években bekövetkezett vámháború szakította meg. A külső piac beszűkülése helyben csakhamar túlkínálatot eredményezett, amely oda vezetett, hogy több kézműves végül is átköltözött a Kárpátokon túlra, és ott folytatta tovább mesterségét (Nagy E. 1899b).
A statisztikai adatok szerint a vámháború következtében 1880–1890 között, tehát egy évtized alatt, Kézdivásárhely lakossága közel ötszáz személlyel csökkent (Varga E. Á.
1998: 74).
A hagyományos kereskedelmi kapcsolatrendszer az évszázadok során folyamatosan pozitív hatással volt az interetnikus kapcsolatokra, az együttélésre, de elősegítette az új elemek befogadását is. Azonban a régi hagyományokhoz való ragaszkodás a 19. század végén már alapjaiban akadályozta a kibontakozó iparosítást Kézdivásárhelyen is. Kor-szerű nagyipar az akkori Háromszék vármegyében sem tudott kialakulni. A bükszádi üveggyár, valamint a sepsiszentgyörgyi szövőgyár kivételével, csak a malomiparban és a faiparban mutatható ki látványosabb fejlődés. Érdekes jelenség, hogy Háromszék gaz-dasági életében akkor a legfontosabb szerep éppen a helyi erőforrásokra épülő szesz-gyáraknak jutott. A 19. század végén összesen 26 szeszfőzde működött a vármegyében, és ebből a legtöbb, pontosabban 10 épp Kézdivásárhelyen üzemelt. A háromszéki ipar, de leginkább a kisipar meghonosításában nagy szerepet játszott az 1890. december 27-én, Marosvásárhelyen megalakított iparkamara, melynek fontos közvetítő szerepe volt, mivel a helybéli iparosok és a kereskedők annak segítségével és közvetítésével gyorsan megfelelő információkhoz jutottak. Eredményes országos programjainak köszönhető-en pedig az egész Székelyföld gazdasági fejlesztése összehangolt, intézményes keretet öltött (Nagy E. 1899a).
Kovács János által létesített malom az egykori kicsi sétatér szomszédságában.
Levelező papír fejléce. (ILCM)
© www.kjnt.ro/szovegtar
Mesterség Fő Mesterség Fő Mesterség Fő
ács 7 kaptavágó 1 szeszgyárak 10
ágynemű, paplanos 1 kárpitos 1 szíjgyártó 16
arany- és ezüstműves 2 kéményseprő 2 szobafestő 2
asztalos 48 kertész 1 szűcs 38
bádogos 1 korcsmáros 71 temetkezési vállalat 1
bérkocsis 6 kovács 7 tímár 31
bognár 5 kőműves 3 üveges, üveg- és
porcelánkereskedő 3
borbély-fodrász 4 kőverő 2 vendéglős, szállodás 4
cipész 18 könyvkötő 3 bútorkereskedő 1
cukrász 1 lakatos 8 bőr- és nyersbőrkereskedő 1
csizmadia 107 molnár 2 divat- és szövetkereskedő 10
ecetgyártó 2 mészáros 79 élelmiszer-vállalat 2
esztergályos 1 nyerges 4 gabona- és terménykereskedő 3
építészvállalkozó 4 órás 3 gőzfűrész, fűrészmalom,
fake-reskedő 2
fazekas 7 pék 4 könyv- és papírkereskedő 1
fényképész 1 rézműves 1 vegyeskereskedő, szatócs 45
fésűs 1 ruhatisztító 1 pénzintézetek 2
fuvaros 8 sörfőző, sörgyáros 2 posztóványoló 2
cséplőgép-tulajdonos 4 szappanos és gyertyás 3 könyvnyomda 1
kádár 5 férfiszabó 14 női kalapkészítő 3
kalapos 10 női szabó 7 kézmű- és rövidáru-kereskedő 1
A marosvásárhelyi iparkamara rendszeres összeírást készített a Székelyföldön ipa-rengedéllyel működő mesterségekről. Ennek köszönhetően tudjuk, hogy a 19. század utolsó éveiben Kézdivásárhelyen milyen mesterségek működtek, és azokhoz hányan tartoztak. A jelzett összeírás szerint a 63 mesterségben és szolgáltatásban az akkori lakosság több mint 10%-a dolgozott, vagyis leszámítva a gyerekeket, a többségében háztartásbeli nőket és a munkaképtelen öregeket, ez jelentette a város húzó, gazdasági erejét. A korábbi adatokhoz képest a céhes mesterségek többségénél azonban már ha-nyatlás figyelhető meg, miközben nőtt a kereskedelem és a szolgáltatások területén dol-gozók száma. A fenti táblázatban a 19. század utolsó éveiben Kézdivásárhelyen működő mesterségeket és a bennük dolgozók számát tüntettem fel (Nagy E. 1899a: 166–167).
Míg 1836-ban a városban összesen 47 mesterséget tartottak nyilván, azoknak száma a 19. század végére 63-ra emelkedett. Az új mesterségek között találjuk többek között az ágynemű-paplanos, a bérkocsis, bádogos, bognár, borbély-fodrász, cukrász, ecetgyártó, építész-vállalkozó, fényképész, cséplőgép-tulajdonos, kertész, ruhatisztító, férfi- és női szabó, bútorkereskedő, divat- és szövetkereskedő, valamint a női kalapkészítő
foglako-© www.kjnt.ro/szovegtar 57
Kézdivásárhely urbanizációja a 18. századtól a 20. század közepéig
zásokat is. Ezek a mesterségek egyértelműen a polgári életvitellel kapcsolatos igények kielégítésére jelentek meg.
A helyi tradíciók kialakításában és továbbadásában azonban jelentős szerepet ját-szottak nemcsak a különböző kézműves csoportok, hanem a kereskedők is. Ugyanakkor ebben a fokozatosan polgárosodó társadalmi, gazdasági közegben olyan csoportok is kibontakoztak, akik éppen a helyben elő nem állítható termékeket forgalmazták, vagy éppen speciális szolgáltatásokat (pl. fényképészet) nyújtottak, s ezáltal csakhamar a he-lyi társadalom megbecsült, azt meghatározó polgáraivá váltak (Miklósi-Sikes 2001).
A város pénzügyi téren is folyamatosan fejlődött, intézményesedett. 1872. december 15-én itt alakult Háromszék első pénzintézete, a Kézdivásárhelyi Takarékpénztár. Az intézmény létrehozását elsősorban Fejér Lukács kereskedő, Székely János református lelkész és Hankó László gyógyszerész kezdeményezte, akik mellé társult a város tehetős és intelligens polgársága. Elnöknek Székely Jánost, jegyzőnek Kovács István segédlel-készt, igazgatónak pedig Fejér Lukács kereskedőt választotta a 30 tagú választmány.
1876-ban a választmányt egy hét tagú igazgatóság váltotta fel, így ifj. Jakab István lett a vezérigazgató, aki öt évtizeden keresztül meghatározó alakja volt az intézménynek (Bogdán–Nagy 1899: 189, SzU.1923.XX/34). 1885. április 19-én, ifj. Kupán József ke-reskedő kezdeményezésére és a már korábban említett Székely János református lel-kész támogatásával, hét taggal alakult meg a Kézdivásárhelyi Kisegítő Takarékpénztár Részvénytársaság (Bogdán–Nagy 1899: 190). Mindkét pénzintézet tagsága a kibonta-kozó egyesületi élet aktív szereplője volt, így nem is alakult a városban olyan egylet, melynek alapítói között valamelyik bank vezetőjének neve elő ne fordulna. Ugyanez mondható el feleségeikkel kapcsolatban is.
1918 után román adminisztráció rendezkedett be a városba, de annak korábbi tár-sadalmi szerkezete továbbra is viszonylag változatlan maradt. Bár a fontosabb
hivata-Az 1872-ben alapított Kézdivásárhelyi Takarékpénztár levelezőlapjának fejléce. (ILCM)
© www.kjnt.ro/szovegtar
lok élére csakhamar román személyek kerültek, a döntéshozó testületekben továbbra is magyarok maradtak többségben. Az új hatalom által kibocsátott gazdasági rendeletek elsősorban az iparos réteget érintették érzékenyen. A konzervatív iparos társadalom hosszas szervezkedés után 1922-ben Vegyes Ipartársulatot alakított, de a későbbiek-ben a hatalom által szorgalmazott Általános Ipartestület 1931-későbbiek-ben való létrehozása már sokkal több problémával járt. Erre vonatkozóan a későbbiekben részletesen is kitérek.
A második világháborút követő kommunista hatalom a kézműves mesterségek elle-hetetlenítésével, a kézműipar erőszakos megszüntetésével évszázados hagyományok fokozatos elsorvasztását érte el Kézdivásárhelyen. Majd 1968 után, az erőszakos ipa-rosítás révén, gyökeresen átrendezte a kézműves hagyományaira büszke vásárhely gaz-dasági és társadalmi szerkezetét.