A néprajzi értelemben vett ijin mint „idegen” kifejezés olyan felnőtt személyt vagy személyekből álló csoportot jelöl, akikkel szemben az adott közösség letelepedett életmódot folytató tagjai igyekeztek megkülönböztetni magu-kat. Az ijineket így nevezhetjük akár a hagyományos társadalom hétköz-napi peremén kívül élőknek, akik bizonyos alkalmakkal, időszakosan vagy
véletlen szerűen kapcsolatba léptek az adott településen élőkkel.1 Az messzi vidékekről érkezett ijinekről szóló legendák, különféle népmesék és megtörtént események alapján elmondható, hogy igen változatos kép élt a falusiakban ezekről a rejtélyes idegenekről.
A falusiak gyakran tettek különbséget idegen és idegen között, mégpedig úgy, hogy bizonyos szisztémák szerint igyekeztek minél pontosabban meghatározni társadalmi hovatartozásukat. Akasaka megközelítése alapján a faluban eltöltött időtartam és az ott tartózkodás célja alapján a következő módon történhetett az ijinek kategorizálása2 (1. ábra).
1. A településen átmenetileg tartózkodó vándorfélék (hyōhakumin 漂白民):
Vándorárusok, kereskedők, számkivetettek, zarándokok, prostituáltak, elő-adóművészek, koldusok voltak. Mivel az adott helyszínen átmenetileg tar-tózkodnak, ezért ennek tudatában viselkednek velük szemben az ottaniak – egyértelműen idegenként kezelték őket, hiszen bizonyosan tudták, hogy időn belül elválnak útjaik.
2. Eredetileg letelepült életmódot folytatók, akik valamilyen céllal egy másik közösség-be látogatnak el (raibōsha 来訪者):
Ők voltak a messzi vidékekre elvetődő iskolai tanárok, különféle utazók, de ere-detileg lakhellyel rendelkező kereskedők is lehettek.
3. A végleges letelepülés szándékával érke-ző bevándorlók (ijūsha 移住者):
Másik településről érkező menyasszo-nyok, vőlegények, örökbefogadott gyerme-kek, száműzöttek, egyszerű bevándorlók lehettek. Közülük mindenki vándorként érkezik a faluba, de bizonyos idő elteltével megszűnik az idegen státuszuk, és a közös-ség hivatalos tagjává válnak.3
1 Komatsu Kazuhiko 小松 和彦, 異人論: 民俗社会の心性, Chikuma Gakugei Bunko, Tokió, 1995, 13.
2 Akasaka Norio 赤坂 憲雄, 異人論序説, Chikuma Gakugei Bunko, Tokió, 1992, 16–20.
3 Komatsu Kazuhiko 小松 和彦, „異人”. 小松 和彦 Komatsu Kazuhiko, 関一敏 Seki Kazutoshi (szerk.) 新しい民俗学へ, Seika Shobō, Tokió, 2002, 212–221. 212.
1. ábra Az ijinek és a falusiak viszonyrendszere (Akasaka, 異人論序説, i.m., 20.)
37 Az ijinek alakja a japán falusi közösségek folklórjában
4. A társadalmi rend perifériáján (a falu határának környékén) élők (marginal man マージナル・マン):
Valamilyen mentális betegséggel vagy testi fogyatékossággal élők, bűnözők, munkakerülők, prostituáltak, betegek, idegen vallások hívei, özvegyek, árvák tartoztak ide. Azok éltek tehát a faluhatárnál, akik valaha az adott a társadalom tagjainak számítottak, de diszkriminációs célzattal kirekesztették, és a faluhatár peremvidékére, netán azon túl űzték őket. Elsősorban a társadalmi rendet és a közerkölcsöt megszegők, valamint a „nem megszokott látványúak” tartoztak ebbe a körbe.4 Lényegében az adott közösség szempontjából egyszerre tűn-hettek közeli és idegenszerű személyeknek, akik nem tartoztak egyértelműen a falu világához, még akkor sem, ha eredetileg oda születtek. Ebből adódóan ambivalens nézőpont érvényesült velük szemben: míg a külvilág szemében az adott falusi közösség belső köréhez tartoztak, addig a falusiak szemében inkább idegennek számítottak, mintsem egyenrangú közösségi tagnak.
5. A külvilágból visszatérő vagy hazalátogató személyek (kikyōsha 帰郷者):
Pénzszerzés vagy tudásszerzés miatt átmenetileg máshol tartózkodók, le-szerelt katonák tartoznak ide. A külvilággal kapcsolatos tapasztalatuk révén megkülönböztetett, „idegen” státuszúak, de bizonyos körülmények következ-tében ez az előítélet pozitív irányba is változhatott.
6. A külvilágban élő népek, népcsoportok, azaz barbárok, akikről gyakran hallomás vagy különféle legendák útján szereznek tudomást (barubarosu バルバロス):
A barbárnak tekintett európaiak (nanban-jin 南蛮人), a messzi területeken élő, ún. „civilizálatlanok” (mikai-jin 未開人), mint az ainuk5 és ezók6蝦夷, illetve a hegyi emberek7 (yamabito 山人) tartoztak ide. Lehettek még nem e világból
4 Uo.
5 Hokkaidō őslakosai, akik mindmáig saját kultúrával rendelkező kisebbségnek számítanak Japánban. A XX. század közepéig különféle hátrányos megkülönböztetések érték őket, amelyeket manapság kormányzati nyomásra igyekeznek visszaszorítani. Nem meglepő, ha a főszigettől térben távol élő ainukra, akik kinézetben is erősen elütnek az japánoktól, idegenként tekintett a többségi társadalom.
6 A Nara-kori (710–794) császári udvar terjeszkedő politikájával szembeszegülő népek, ame-lyek Japán északi régiójában, Tōhoku térségében éltek. Eredetük bizonytalan, de feltehetően a jōmon-kori (kb. i.e. 12 000 – i.e. 300) népek leszármazottai lehettek, némely elméletek pedig az ainukkal is kapcsolatba hozták őket.
7 Hegyek mélyén élő remeték, akik aszketikus gyakorlatokat végeztek, és olyan természetfeletti lényekkel álltak kapcsolatban, mint az erdők világában lakozó yama no kami, ezért a falvak lakói sok esetben isteni küldöttként is tisztelték őket. Rejtélyes mivoltukból adódóan különféle
való lények: démonok (oni 鬼), kappák8河童, különféle mitikus szörnyek, vad-állatok. Az ijinek tehát ebben az esetben olyan lények, akikkel a nagy távolság miatt személyesen soha nem találkoztak, ráadásul igen gyakran a képzelet és a valóság elemeit vegyítve hozták létre alakjukat. Általánosságban ide tartoz-nak a különféle kamik 神 és a falvakba visszatérő túlvilági ősök, a marebitók 稀人 is.9
A fenti kategóriák között lehetséges volt az átjárás, azaz egyik csoportból könnyen átkerülhettek a másikba (például amikor egy koldusként érkező ide-gen végleg letelepedik). Esetenként pedig egyszerre két kategóriába is tartoz-hattak az ijinek, így annak megítélése, hogy az adott közösség szemszögéből melyik csoportba tartoznak, igen nehéz – és éppen emiatt alakult ki velük kapcsolatban igen sokszínű népi gondolatvilág.10