4. TAFFANEL HATÁSA AZ ŐT KÖVETŐ FUVOLÁS GENERÁCIÓKRA
4.2. Louis Fleury: A fuvolázás művészete
A Metódus előszava kitér Taffanel másik befejezetlen munkájára, a korábban már említett Encyclopédie de la musique et dictionnaire du Conservatoire (a továbbiakban Enciklopédia) fuvolaszócikkére. Albert Lavignac személyesen Taffanelt kérte fel zenetörténeti lexikonja fuvoláról szóló részletének megírására,1 de ez a feladat a művész halála miatt végül növendékére, Louis Fleuryre szállt.2 A szócikk igen hosszú és részletes: Fleury végighalad a hangszer történetén, ismerteti a Böhm-fuvolák megjelenését, majd rátér a fuvolázás művészi részére.3
Claude Dorgeuille úgy vélekedik, hogy ez, a mindössze három oldalas részlet több hiteles információt tartalmaz Taffanel művészetéről, és hasznosabb hangszertechnikai tanácsokkal szolgál, mint Gaubert 214 oldalas Metódusa.4 Taffanel nem sokkal a halála előtt felkérte kedvenc tanítványait, Gaubert-t és Fleuryt, hogy segítsenek neki a Metódus és a lexikonszócikk elkészítésében. Ez a magyarázata annak, hogy mesterük elhunyta után tudták, kire melyik feladat vár.
Talán szerencsésebb lett volna, ha Taffanel Fleuryre bízza a Metódus megírását is, mert Fleury cikke a Lavignac Encyclopédie-ben hívebben tükrözi Taffanel gondolatait, mint Gaubert műve.
Taffanel halálát követően Fleury levélben nyugtatta meg Albert Lavignacot, hogy minden olyan dokumentum a kezében van, amire szüksége lehet:
Még nem kezdtem hozzá a cikk megírásához, de a rendelkezésemre áll minden olyan dokumentum, jegyzet és információforrás, amelyeket Paul Taffanel egész élete során végzett kutatásai segítségével összegyűjtött, valamint észrevételei azzal a témával kapcsolatban, amellyel oly alaposan kívánt foglalkozni.5
1 Edward Blakeman: Taffanel. Genius of the Flute. (New York: Oxford University Press, 2005):
206.o.
2 Fleury Taffanel halála után folyamatosan dolgozott a cikken, és végül 1925-ben fejezte be a munkát.
3 Louis Fleury: „La Flûte: L’Art du Flûtiste” In Encyclopédie de la musique et dictionnaire du Conservatoire, Vol. 3, Part 2: 1523–1525, edited by A. Lavignac and L. de la Luarencie, Paris: C.
Delagrave, 1913–1931.
4 Claude Dorgeuille: The French Flute School 1860-1950 (London: Tony Bingham, 1986): 21. o.
5 Edward Blakeman: Taffanel. Genius of the Flute. (New York: Oxford University Press, 2005): 209-210. o.
10.18132/LFZE.2015.9
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 104
Nem véletlen, hogy Lavignac Taffanellel szerette volna megíratni a hangszer történetét, Taffanel ugyanis egész életében gyűjtötte a fuvolával kapcsolatos értekezéseket, könyveket, dokumentumokat, ezért hatalmas anyag állt a rendelkezésére a cikk elkészítéséhez.
Dolgozatom szempontjából a szócikk utolsó három oldala a legfontosabb, amelynek címe: A fuvolázás művészete.6 Fleury 5 kategóriára bontja a fejezetet, és ezek még sorrendiségükben is megegyeznek a Taffanel által a Conservatoire vizsgáin alkalmazott szempontokkal:7 hangminőség, intonáció, légzés, ujjtechnika és stílus.
Úgy tűnik tehát, hogy Fleury írása hívebben, pontosabban és részletesebben tükrözi Taffanel hitvallását, mint Gaubert Metódusa.
Taffanel tanítása közben nem győzte elég sokszor ismételgetni, hogy a minőségi, kifejező hang állandó keresését minden más fuvolatechnikai tényezőnél fontosabbnak tartja. Fleury leírja, hogy a szép hangra való törekedés közben nem szabad erőlködni, mert nem a hang ereje, hanem a kvalitása a fontos. A fuvolásnak meg kell találnia a megfelelő arányt, mennyire szükséges ajkaival elfednie a befúvónyílást. Ha a nyílás túlságosan fedett, akkor gyenge, fátyolos a hang, ha túlságosan nyitott, akkor nagy, de „szőrös”, zajos.8
Az intonációval kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy jó fuvolásnak lenni annyit jelent, mint jó zenésznek, ezért ajkaink mozgását a fülünknek kell irányítania.
Hangsúlyozza, hogy az új, Böhm-fuvolák tiszta hangolásúak – kivéve, hogy a kétvonalas „cisz” hang magas, a háromvonalas „d” pedig alacsony –, ezért sokkal könnyebb pontosan játszani rajtuk, mint a régi hangszereken. Említést tesz a segédfogásokról is, amelyek ismerete hasznos lehet a művész számára, de a jó intonációhoz használatuk nem feltétlenül szükséges.9
6 A francia cím, L’Art du Flûtiste jelentése: A fuvolás művészete. Az angol fordítás azonban The Art of flute playing, azaz a fuvolázás művészete, ezért én is ezt a verziót használom a fejezetben.
7 Taffanel 1874-ben, amikor még nem fuvolatanárként, hanem a Conservatoire év végi vizsgáinak zsűritagjaként értékelt, a következő kategóriákra osztotta pontozásra használt jegyzetét: hangminőség, intonáció, ujjtechnika, stílusismeret és általános benyomás.
8 Louis Fleury: „La Flûte: L’Art du Flûtiste” In Encyclopédie de la musique et dictionnaire du Conservatoire, 3. kötet/2. rész (1913-1931): 1523–1525. 1523.
9 U. o.
10.18132/LFZE.2015.9
LOUIS FLEURY: A FUVOLÁZÁS MŰVÉSZETE 105
Ahogyan azt az előző fejezetben már említettem, Fleury légzéssel kapcsolatos észrevételei nagyon közel állnak Gaubert-éihez, ezért valószínű, hogy mindkét munka híven tükrözi Taffanel véleményét:
A helyes légzéstechnika a fuvolázás művészetének kiemelkedően fontos része. A fuvolásnak mindenekelőtt meg kell értenie és magáévá kell tennie azt az alapvető elvet, amely szerint a légzés nem kizárólag arra szolgál, hogy kicserélje a levegőt a tüdőben, hanem a kifejezés eszköze is: a legnagyobb segítség a zenei frázisok magas szintű előadásához.10
Fleury szavaiból azt a tanítási elvet olvasom ki, hogy Taffanel inkább a helyes fújástechnikát tanította növendékeinek, mintsem hagyta volna, hogy a belégzésre koncentráljanak. Aki elsajátítja a megfelelő mértékben visszatartott, megtámasztott levegő helyes adagolását, annál ugyanis valószínűleg automatikusan megtörténik a zajtalan, mély belégzés. Gaubert-hez hasonlóan Fleury is hangsúlyozza a helyes testtartás fontosságát:
A jó testtartásra szükség van a tüdő természetes működéséhez. Ez inkább egészségügyi, mint művészi kérdés. Minden olyan testhelyzet rossz, amely összenyomja a tüdőt. Részletes információ található erről a Méthode de flûte-ben.11
Fleury ugyanúgy leírja a Taffanel által megfogalmazott háromféle légzéstípust, ahogy Gaubert teszi a Metódus I. részében.12 Mindkét műben megjelenik továbbá a következő gondolat:
A légzés nem csupán a hangképzés alapja, hanem a stílus nélkülözhetetlen eleme is.13
10 U. o. 1524.
11 U. o.
12 Lásd előző fejezet.
13 Louis Fleury: „La Flûte: L’Art du Flûtiste” In Encyclopédie de la musique et dictionnaire du Conservatoire, 3. kötet/2. rész (1913-1931): 1523–1525. 1524.
10.18132/LFZE.2015.9
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 106
A Metódus bevezetőjéből ismerjük Taffanel véleményét az ujjtechnikáról: a hang minőségét és a tiszta intonációt fontosabbnak tartja. Ugyanakkor Fleury azt is hozzáteszi az előbbi állításhoz, hogy tanára számára az ujjak mozgásának egyenletessége fontosabb volt, mint gyorsaságuk:
Az egyenletességre törekvésnek meg kell előznie a sebességgel kapcsolatos gondokat, és nem szabad elfelejteni, hogy az ujjtechnika minden olyan gyakorlása, amely megfeledkezik a hangminőségről, katasztrofális eredményhez vezethet.14
Fleury azt ajánlja a fuvolásoknak, hogy a technikai gyakorlatok döntően etűdök megtanulásából álljanak. A Metódussal ellentétben Fleury valóban azokat az etűdszerzőket emeli ki, akiket Taffanel igen nagyra tartott: elsősorban Andersent, valamint Drouët-t és Böhmöt.
A stílus szó Taffanel számára a stílusismeretet, a zenei értelmezést és az előadás módját is jelentette. Taffanel és Fleury tisztában voltak hangszerük korlátaival: a stílusról szóló bekezdésben Fleury kifejti, hogy a fuvola hangtartománya, kifejezőeszközei behatároltak. Véleménye szerint a fuvola művészi hanyatlása a XIX. század elején kezdődött, amikor a fuvolás zeneszerzők megszámlálhatatlan briliáns szólót, concertót és variációs fantáziát komponáltak hangszerünkre. A szerző szerint ez a mélypont Tulouval kezdődött, és Demerssemann műveivel végződött.
Fleury Taffanelnek tulajdonítja azt az örömteli változást, hogy a XIX. század végén a zeneszerzők a fuvolát „józanabbul”, egyszerűbben, természetesebben kezdték kezelni.15
A szócikk végén Fleury felsorolja a hangszerünkre írt – színvonalas – műveket, mert szerette volna, ha végre létrejön egy olyan fuvolarepertoár-lista, amely tartalmazza a Taffanel által életre keltett barokk és klasszikus darabokat, valamint a XIX. század végén és a XX. század elején keletkezett, újabb francia műveket. Ezt a zeneműjegyzéket valószínűleg még Taffanel készítette, Fleury pedig kiegészítette azokkal a kompozíciókkal, amelyeket tanára halála után írtak, és amelyek születését
14 Louis Fleury: „La Flûte: L’Art du Flûtiste” In Encyclopédie de la musique et dictionnaire du Conservatoire, 3. kötet/2. rész (1913-1931): 1523–1525. 1524.
15 U. o.
10.18132/LFZE.2015.9
LOUIS FLEURY: A FUVOLÁZÁS MŰVÉSZETE 107
szintén kiváló fuvolások ihelették: Taffanel tanítványai. Ilyen művek például a következők: Georges Hüe a Fantaisie, Alfredo Casella a Sicilienne et burlesque című művét Hennebains-nek, Gaubert a Fantaisie-t Lafleurance-nek ajánlotta.
Fleury leírása egybecseng sok Taffanel-tanítvány visszaemlékezésével, ezért a Metódus színvonalán és hitelességén javított volna, ha azt is Fleury állítja össze és fogalmazza meg.16 Ahogyan Taffanel és Gaubert tanári kvalitása, úgy Gaubert és Fleury pedagógiai munkájának színvonala között is nagy minőségi különbség érezhető, Fleury javára. Ennek ellenére a Metódus sokkal ismertebb és nagyobb hatást tett az utókorra, mint Fleury cikke.
16 A Metódus által így azonban megismerhetjük Gaubert tanítási módszereit is. Azok a gondolatok, amelyek nem jelennek meg Fleury hosszú cikkében, valószínű, hogy Gaubert saját véleményét tükrözik.
10.18132/LFZE.2015.9
108