Alkotó fuvolások Európa más országaiban

A németek és a franciák között számos kiváló fuvolás zeneszerzőt sorolhattam fel, Európa más nemzetei közül azonban mindössze néhány kiemelkedő nevet tudok megemlíteni.

Az angol fuvolaiskola művésze, Charles Nicholson (1795-1837) a londoni Királyi Akadémia (Royal Academy of Music) alapításakor az intézmény első fuvolatanáraként, emellett pedig a londoni Olasz Opera első fuvolásaként is működött. Szokatlanul erős fuvolahangját sokan csodálták, ezt a Clementi cég által gyártott nagylyukú fuvolán érte el. Nicholson fuvolahanggal kapcsolatos hitvallása szerint egész életében az oboáéhoz közeli hangot keresett.

Sokat játszott, közkedvelt e-moll fuvolaversenyünk szerzője, Saverio Mercadante (1795-1870) fiatalkorában a zeneszerzés mellett fuvolázni és hegedülni is tanult a nápolyi Konzervatóriumban. Kortársai, Rossini és Donizetti sikerei háttérbe szorították Mercadante munkásságának jelentőségét, de számunkra fontos szerepet tölt be a fuvolás zeneszerzők sorában. 1818 és 1819 között mintegy hat fuvolaversenyt komponált, amelyek szólistájaként a művek bemutatásakor minden alkalommal ő maga állt a közönség elé. A kéziratos partitúrák ma a nápolyi Konzervatóriumban találhatóak.⁴³

Az olasz fuvolaiskola kiemelkedő alakja Giulio Briccialdi (1818-1881), aki tanár nélkül, önállóan tanult meg hangszerünkön játszani, majd koncertturnék alkalmával mutatta be tudását Európában és Amerikában. Az olasz művész számos, fuvolára írt virtuóz műve közül a leghíresebb a Velencei karnevál című variációs darabja, amelyet csak az akkoriban elterjedt Böhm-fuvolákon lehetett eljátszani.

Briccialdi egy fontos és értékes javítást is eszközölt Böhm új hangszerén: neki köszönhetjük a mai „h” és „b” billentyűt, amelyeket az olasz fuvolaművész ügyesen kitalált konstrukciója szerint, a bal kezünk hüvelykujjával tudunk variálni.

Ernesto Köhler (1849-1907), az olasz fuvolások másik büszkesége ma leginkább etűdsorozatáról híres, amelyet a magyar középfokú oktatás is előnyben

43 Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Saverio_Mercadante

10.18132/LFZE.2015.9

FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 17

részesít. Köhler Bécsben, majd Szentpétervárott tevékenykedett, fuvolaművészként és zeneszerzőként. Több mint 100 fuvolás műve (etűdök, szólóművek, fuvoladuók) mellett operát és balettzenét is komponált.

Az olasz fuvolások közül Leonardo de Lorenzo (1872-1962) az a zeneszerző, aki fuvolaiskolát⁴⁴ is írt 1912-ben, méghozzá kétnyelvűt – anyanyelve mellett párhuzamosan angolul is tanulmányozható a kötet, saját fordításában –, mivel a művész 16 évesen emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, és ott a New York-i Filharmonikus Zenekar első fuvolásaként koncertezett. Briccialdihoz hasonlóan Lorenzo is írt Velencei karnevált – virtuóz variációs darabot a kor divatos dallamára.

A dán származású fuvolaművész-zeneszerző, Joachim Andersen (1847-1909) Paul Taffanel személyes jó barátjává vált. A francia fuvolaművész Andersen etűdjeit tanította a párizsi Conservatoire fuvolaosztályában, mert nemcsak technikailag, hanem zeneileg is sokra tartotta ezeket a romantikus gyakorlatokat. Taffanel különösen szerette Andersen Op. 15-ös sorozatát, amelyet kötelezővé is tett növendékei számára, tanulmányaik során. Andersen egészen 1892-ig a Berlini Filharmonikus Zenekar alapító tagjaként koncertezett, amikor a nyelvében fellépő bénulás miatt abba kellett hagynia a fuvolázást. Ekkor, Taffanelhez hasonlóan a vezénylésnek szentelte minden idejét. Mai napig híres etűdjein kívül Andersen más műveit napjainkban csak igen ritkán játsszuk. Ennek oka abban keresendő, hogy ezek a kompozíciók kielégítették ugyan a kor ízlésének követelményeit, de az ilyesfajta szalondarabok – hasonlóan Tulou és Altès műveihez – nem bizonyultak időtállónak.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy mind etűdjeiben, mind zongorakíséretes műveiben Andersen a későromantikus harmóniavilág alapos ismeretéről tesz tanuságot, ilyen szempontból darabjai messze meghaladják a legtöbb szalonszerző alkotásait.

A német származású, de Magyarországon (Sellyén, Baranyában) született fuvolaművész, Amtmann Prosper (1809-1854) és az osztrák származású Doppler-fivérek, Franz (1821-1883) és Karl (1825-1900) Doppler a XIX. századi úgynevezett utazó virtuózok leghívebb megtestesítői. A főleg Bécsben és Pesten koncertező fuvolás fivérek számos fuvolaművet komponáltak – részben közösen is, két fuvolára és zongorára –, és ezekkel a bravúrdarabokkal bejárták egész Európát.

44 Leonardo de Lorenzo: L’Indispensabile. A complete modern school for the flute. Scuola moderna di perfezionamento per flauto. (New York: C. Fischer, 1912)

10.18132/LFZE.2015.9

VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 18

Prosper magyarnak vallotta magát, és a Doppler fivérek is jelentős szerepet játszottak a magyar zenei életben, többek között az 1853-ban alapított Filharmóniai Társaság létrejöttében. Mindhármuk műveit magyaros hangvétel jellemzi, így joggal tekinthetjük őket magyar fuvolás zeneszerzőknek. A Doppler-fivérek munkássága ugyanakkor közel sem korlátozódott a fuvolára. Operaszerzőként is jelentősek voltak, és karmesteri tevékenységük is említésre méltó. Fuvolaiskolát, etűdöket nem írtak, de Franz a bécsi Zeneakadémia professzoraként folytatott pedagógiai tevékenységet.

A Dopplereknél korábbi és kevésbé ismert osztrák fuvolás Georg Bayrt (1773-1833) azért kell megemlítenünk, mert az elsők egyike volt, aki a többszólamú játékkal kísérletezett, és saját fuvolaműveiben multifóniákat is használt, amit azonban az akkori kor egyrészt nem fogadott el, másrészt csalásnak bélyegzett. Bayr 1823-ban, Praktische Flötenschule címmel fuvolaiskolát is írt.

A Habsburg Birodalom cseh területéről származott a szintén igen termékeny fuvolás zeneszerző, Adolf Terschak (1832–1901), művei azonban nem tanúskodnak nagy fantáziáról.

Szellemes fuvolaversenyéről ismerjük a szintén cseh Vilém Blodeket ( 1834-1874), aki emellett más fuvolaműveket is komponált. Maga is fuvolás volt, sőt fuvolaiskolát is írt, viszont zongoristaként és karmesterként is működött, és zeneszerzői tevékenysége sem koncentrálódott csupán a hangszerünkre.

Szólhatunk még a szentpétervári Vladimir Cibinről (1877-1949), aki szintén híres fuvolavirtuóz volt, fuvolaiskolát is írt, és művei is maradtak fenn. Taffanel feltehetőleg megismerkedett vele személyesen is. Oroszországban a későbbiekben is akadt néhány fuvolás etűdszerző, leginkább Nyikolaj Platonov (1894-1967), akinek gyakorlatai a mai magyar tananyagban is szerepelnek. Paul Taffanel minden bizonnyal azért is tanult zeneszerzést a fuvolázással párhuzamosan, mert a XVII-XIX. századi hagyományoknak megfelelően az akkori művelt hangszerjátékosoktól elvárták, hogy saját műveket szerezzenek. A hangszerek és a hangszerjáték fejlődését a virtuózok saját kompozícióikkal tudták a leglátványosabban bemutatni.

Zongoristák, mint Liszt, Thalberg vagy Chopin, hegedűsök, mindenekelőtt Paganini, de más hangszeresek és énekesek is járták Európa szalonjait és koncerttermeit, hogy

10.18132/LFZE.2015.9

FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 19

csodálatot ébresszenek a közönségben, és megihlessék koruk jelentős zeneszerzőit.

Ezen művészek sorába illeszkedett bele fuvolásként a német Böhm, az olasz Briccialdi, az osztrák Doppler-fivérek és néhány francia virtuóz, akik saját műveikkel – és sok esetben a maguk által tervezett és épített hangszerükkel –

„reklámozták” tudásukat, mutatták be virtuozitásukat. Taffanel kevésbé tartozott bele ebbe a körbe, nem utazott sokat, munkássága elsősorban Párizshoz köthető. Itt azonban közvetlenül és közvetve is olyan hatást fejtett ki, amely mind a fuvolajátékban, mind a fuvolarepertoárban máig érezhető.

Paul Taffanel egyike az utolsó fuvolás polihisztoroknak, akik ezt a hagyományt követik. Ugyanakkor, míg a hangszerjáték és az alkotói tevékenység korábban oly evidens kapcsolata a XX. század elején megszűnt, az utóbbi néhány évtizedben ismét felbukkantak olyan fuvolaművészek, akik hangszerükre komponálnak. Legtöbbjüket a továbbfejlődő fuvola és különösen az újonnan felfedezett vagy meghonosított játékmódok ihletik meg, ezek alkalmazását propagálják a közönségnek, a fuvolás pályatársaknak és a zeneszerzőknek. A paletta nemzetközi, (a teljesség igénye nélkül) az amerikai Robert Dicktől, John Fonville-től és Ann LaBergtől az angol Ian Clarke-on, a svájci Matthias Ziegleren, a francia Pierre-Yves Artaud-n, a holland Jos Zwaanenburgon és Will Offermanson keresztül a magyarokig terjed (Matuz István, Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely). A vezénylés, amely Taffanelnek is második hivatásává vált, szintén divat manapság a fuvolások körében. Számos jeles fuvolás érzi kevésnek hangszerét pályája delén, és kezd dirigálással foglalkozni (pl. Jean-Pierre Rampal, Peter-Lukas Graf, James Galway, Ramson Wilson, Patrick Gallois, Benoit Fromanger, Jaime Martín és Drahos Béla, hogy csak a legjelentősebbeket említsük). Ilyen módon azt mondhatjuk, hogy a Taffanel által ápolt hagyomány és attitűd nem veszett el véglegesen, és ő bizonyos értelemben a két világ határán áll:

egyesítve magában a régi hagyatékot és a modern szemlélet csíráját.

10.18132/LFZE.2015.9

20