FEJEZET

Az utazó vándorlegények

A m ig ezek az esem ények F ü re d felé tö r­

ténnek, felkerekedik ám egy n a g y kasornya- hintó B adacsony felől és hozza ám a tisztta rtó családot a B ujdosóhoz, akinek rejtekhelyét a p o stam ester kinyom ozta. K a n d ú r ara m csu­

p án az ért m a ra d t otthon, hogy el ne lopják a h áz at; m eg a z tá n nem is ig en szerette ő a m egszokott, m in d en n ap i dolgát abbahagyni, S zent G yörgytől Szent M ih ály ig m inden n a p ­ já n a k , m inden ó rá já n a k m egvolt a m aga bizo­

nyos elfo g laltság a, am elyet m ár v a g y huszonöt esztendő óta végzett. A jó lélek nyugalm a, a jám b o r szorgalom , a fá ra d h a ta tla n gönd dí­

szítette ak k o rib a n a tisz tta rtó k a t. Nem k ív án ­ kozott ő m ég F ü re d re sem, pedig hetenkint három szor k ik ö tö tt a K isfa lu d y nevű gőzhajó B adacsonyban. H ová lettek ezek a régi, nyu­

godalm as m ag y ar em berek, akik igénytelenül, névtelenül, de tiszta becsületességben és á h í­

ta tb a n töltötték m eg századokon á t a m a g y a r hum uszt?

De az asszonynép csak hadd m enjen a m aga szórakozására, hiszen ú g y se volna beszélnivalójuk a hosszú télre, ha egy-két n a ­ pot nem töltenének F üreden. B izony B alaton- fü red volt a cél, am elyet K a n d u rn é és Zsuzsika kitűzött m aga elé. Isznak a sav a n y u v iz fo rrás- ból, leülnek a tó p arto n és onnan h a llg a tjá k a vendéglői cigányzenét, m egfürödnek a meleg fürdőben, elm ennek egyszer a színházba, h a u g y an m ég n y itv a van, szem ügyre veszik azt a sok ta rk a -b a rk a népet, am ely a sétán y o k at m egtölti, csendesen, m aguk között nevetnek egyet a B izay fu rcsaság án , az tá n m ennek haza, hogy a hó leesésétől olv ad ásig m egbeszél­

jék estén k in t a guzsaly m ellett azt a csodála­

tos világot, am elynek egy-két n ap ig vendégei voltak. Ily e n nők is voltak M agyarországon, akiknek neve m ég a vendégkönyvbe se k erü lt bele. „M inek az, ú g y is csak egy n ap ra jö t­

tünk", m ondták, m ikor az E sterh á zy b an ke­

zükbe nyom ták azt a vendég-névsort, am ely­

ben grófoktól és báróktól kezdve M agyar- ország m inden v alam irev aló neve előfordult.

Csak Ju lisk a s a postam ester tu d tá k , hogy en­

nek az u tazá sn ak m ás célja is van. A postam es­

ter, a k i egy-két n a p ra m indig o tth a g y h a tta a postát, m ert nem volt sürgős levele sen k i­

nek, m ajd útközben ráeszm él, hogy V eszprém et is ú tb a kell ejteni, m ert K a n d ú r u ra m részére egy és m ás g azdasági dolgot be kell v ásáro ln i, igv például: kisfürészt, am ely az egész világon a veszprém i H lav e n k án ál a legjobb. K a n d ú r

u ra m ró l lévén szó, M arisk a és Zsuzsika nem el­

lenkezhetnek, hiszen ug’y sem olyan sietős á z a t ­ juk, F ü red e t nem viszi el senki se előlük.

H a m á r V eszprém ben v an n ak , onnan egy u g rá s P a lo ta , ahol a postam ester biztos tudo­

m ása szerin t Ö rejtőzködik. J u lisk á n a k bizony sokat le k ellett sü tn i a szemét útközben, hogy el ne á r u lja gondolatait.

A tisz tta rtó a s a já t lov ait fo g atta be az ú tra . J ó is volna, h a a grófi p arip ák o n érkezne meg F ü red re a család ja, a szeme kisülne a szé­

gyentől. A lovacskák te h á t csendesen v itté k a nagy kocsit, am ely olyan régim ódi volt, hogy az egész B alaton környékén nem vo lt egykorú kocsi. M ária T erézia idejében já r ta k hasonló kocsin M agyarországon. A k irály n ő a kocsik fo rm á já t is elasszonyositotta, kényelm es, kövér asszonyságok szá m á ra g y á rto ttá k a k o csig y ár­

tók. A h átu lsó ülés olyan távol volt az elsőtől, hogy eg y buboskem ence elfé rt volna közte. K an- durék ru h á sk o sa rak k a l ra k tá k tele a kocsit, h a ­ nem a k o sarak b an nem ru h a volt — ta lá n , hogy összegyűrődjön az utón —, hanem elemózsia. A

„koronázási" kocsi, a m in t á lta lá b a n az e fa jta já rm ű v e k e t a kocsik é rtő i nevezték: a k á r egy tu c a t em bert is ellá to tt volna ebéddel, v a ­

csorával.

V olt o tt fe lv á g atlan sódar, p iro s ra sü lt kap- pan, hideg fogoly, sa v a n y íto tt hal, fü stö lt kol­

bász k ét rő fn y i, egy egész ju h sa jt, sav a n y íto tt ugorka, p a p rik a , n a g y kerek édes kenyér, am e­

lyet J u lis k a dagasztott, fo n o tt üvegben húsz li­

te r bor, diópálinka, zöld üveg-óriásban kávé, hozzávaló kalács és h á z ip a tik a gyom orrontás, m eghűlés, görcs, kolera, ellen, am elyet ebben az időben ta lá lt ki P esten K irin y i ta n á r u r és g y a ­

40

logfenyő m agjából készült. (Bizony nem üres kézzel m ennek ők a B ujdosó lá to g a tá sá ra , m int A m anda leányasszony és dalnokai.)

H á t m ég am irő l senki se tu d o tt, am i a h intó ülése a la tt v o lt elrejtve, m in t J u lis k a ajándéka! Ing, g aty a, érm elegitő, szőrös m el­

lény, dohány, tapló, tűzkő és a V a sá rn a p i Ú j­

ságnak legutóbbi szám a, (am elyben K örösi Csorna József azt irja , hogy Petőfi báró Isztrics- nénál rejtőzködött M arcalion), volt J u lis k a re jte tt kincse. H ol tu d ta összeszedni ezeket a dolgokat? A lányok találékonyabbak a szere- tetben, m int az angyalok.

A postam ester is re jte g e te tt v a la m it a zse­

bében, a m it néha m e g tap o g a to tt a kezével, nem szólt, csak tito k zato san m osolygott.

G u ru lt a „koronázási" kocsi a nők és elem ó­

zsiák d rá g aláto s terhével a badacsonyi jiton, a m in t ezen a nyugodalm as, boldog tá jo n szoká­

suk ez a kocsiknak. Ez a tá j nincs sietésre be­

rendezve; álldogálás, pihengetés, üldögélés k í­

v á n ta tik ennek a tá jn a k a szemléletéhez. A ke­

rekek is szinte bocsánatkérőleg zörögnek, am ik o r önkéntelen visszhangot vernek e n y u g a ­ lom ban, am elyre a sok borház, présház, vincel­

lér-lak közül a hegyoldalból b a rá tsá g o sa n te ­ k in t a lá a K isfa lu d y a k sárg a, v eran d ás borháza.

A kis ablakok m ögött egykor m egköpaszodva szűrte b o rát az öreg költő és a Rózsa-követ, ahol v erseit irta , m ind ritk á b b a n kereste fel.

— De m ennyivel boldogabb v o lt a régi m a g y a r költő, m in t utódai, — só h a jto tt fel a postam ester, m időn a hölgyek a r itk á n erre- já ró k szokása szerin t percekig felejtették a sze­

m üket a sem m itm ondó borházon.

J u lisk a is só h ajt fo jto tt el, m ire M ariska

41 asszony a m ag a egyszerű é sz já rá sa szerint r á ­ p ö rk ö lt J u lis k á ra :

— M inden a ttó l függ, hogy m ilyen asz- szony v alak in e k a felesége. Én m ia tta m lehet költő is, de az asszonynak kell re n d b e n ta rta n i a h áz at és takarékoskodni. K isfa lu d y n a k jó felesége volt, a z é rt volt bora, háza.

A badacsonyi hegyen v an szőlője a vesz­

prém i püspöknek, E ste rh á z y hercegnek, a F e s­

teticseknek, de sok köznemes em bernek is, — a p o stam ester azonban a K isfaludy-szőlőn ki- vül m ég csak egyetlen szőlőt ism ert a tájon, am ely a hegytetőn volt, ahol a legédesebb bor term ett.

— V á jjo n m ilyen lesz a szüret az Anyós- szőlőben1? — fo rd u lt a postam ester M ariska asszonyhoz.

A tisz tta rtó n é a h egytetőre nézett:

— Ú gy látom , terem benne elég az idén.

H a b á r ez a szőlő n ag y o n el volt h anyagolva valam ikor. P a p és költő kezelte. Se asszony, se hozzáértés.

— Á nyos P á l! — k iá lto tta a postam ester, fennhangon, m in th a itt já r n a v alah o l a bol­

dogtalan, beteg költő a közelben és nem h a lt v olna m eg v a g y hetv en esztendő előtt.

— Á nyos P á l! É n ism erlek, én tudom , hogy te voltál a legszom orubb szerelm es! lm halld

versedet:

Ab! Kegyetlen Bárkák, Kik e sírba zárták, Szivemet,

Kedvemet Füstbe oszlatták.

(íg y já r a legtöbb utazó, aki B adacsony környékén utazik. A költők emléke oly közel

42

v an itt az országúihoz, m in t a kihajló szilvafa.

És az öreg postam ester bizony nem tartó z k o ­ d o tt a költői kitörésektől, m iután J u lisk a keze- ügyébe a d ta a diót, am elyet o tth o n főztek.)

V ándorlólegény jö tt szemközt, a k it a p o sta ­ m ester nyom ban m egszólított. K ikérdezte: m i ú jsá g a n ag y v ilág b an 1, hol já rt, m it h a llo tt0?

A jám b o r suszter ném et volt, m inden tu d o ­ m ása a n n y i volt, hogy Téthen gorom ba embe­

rek la k n a k : de P o rti F erke állan d ó a n hunyor- g a to tt a balszemével, m intha esak azt a k a rta volna a vándorló legény tu d o m ására adni, hogy szabadon beszélhet. A legény m eg itta a p o h ár bort, felü lt a b akra és e g y ü tt kocsikázott az u rasággal.

— K onok em berek ezek a bujdosók, nem m erik felfedni m ag u k at h iv atalo s személy előtt! — m orm ogta szom orúan a postam ester, m in th a a h iv a ta lá b a n ülne és egy igen gyan ú s em bert kérdezgetett volna.

K isörsnél egy d ró to stó tra ta lá lta k , a k i­

nek nagyon m egörült P o rti F erke, nyom ban a h intóba ü ltette és b o rra l k in álta.

— R endszerint dró to stó tn ak öltöznek, akik külföldről a h irek e t hozzák, — su tto g ta Ju lisk a felé. — S oha se bocsássanak el egy drótost üres kézzel, n ag y baj lehet belőle.

Ám a drótossal még a n n y ira se m en t a postam ester, m in t a vándorlóval. Á rvam egyei dialektusban panaszkodott a drótos, hogy ezen a vidéken sem m i sem tö rik el, örökké élnek az ibrik ek és fazekak.

B á r P o rti F erk e többször sú g o tt egy és m ást a drótos fülébe, az nem a k a rt kötélnek állni. M it sem m ondott küldetéséről. A

posta-m ester posta-m érges lett, összeszidott posta-m inden tereposta-m ­ tett lelket Á rvam egyében, m ire a drótos szép csendesen m egszólalt tisz ta m a g y a rsá g g a l:

— Az én nevem H allgass. H a v an az u r­

nák egy pipa dohánya, megköszönöm.

A p o stam ester csaknem a bőréből b u jt k i' örömében, ölelgette, dédelgette az ál-tótot, de az csak a fe jé t csóválta m inden további k é r­

désre. V égre, a hölgyek léptek közbe, különö­

sen M arisk a asszony figyelm eztette a posta­

m estert, hogy tisztelje a vendégjogot és helyet csin áltak a drótosnak, hogy az kényelm esen k in y ú jth a ssa hosszú láb ait.

íg y robo g o tt a „koronázási*' hintó, — am e­

lyen ta lá n v alam ely régi E sterházy-asszony követte a k irá ly n é kocsiját, — b ak ján a szöszke vándorlegénnyel, bent a drótostóttal, a falu siak m egnézték a zagyva tá rsa s á g o t és közömbö­

sen tovább m entek. Csak Zsuzsika gondolta m agában, hogy k á r volt an n y i foghagym át enni re g g elire a tito k zato s drótosnak.

A m ikor a déli h a ra n g o k im ádkozni kezd­

tek a n a p su g a ras, kék szőlőhegyek felett, a B alatonon a fogasok felvetették kócsagfehér testü k et az ég közepén álló n ap felé, a tá rs a ­ ság ta n y á t v e rt egy g y ö n y ö rű zöld réten, am ely bizonyosan K isfa lu d y S án d o r regéiből m a ra d t itt. Az asszonynépek sávolyos abroszt te ríte tte k a fűre, m intha m a já lis volna, a p ostam ester földbeásta a borosüvegeket, a Sobri band ájáb ó l való öreg kocsis elm ent vízért a forráshoz, am elyet itt a közelben tu ­ dott, a drótos e lfo g la lta h ely ét a vándorlegény­

nyel szemközt és M arisk a asszony csaknem könnybeborult szemmel nézte, m ily jeles p á r t­

fogásnak örvendeznek ételei.

14

— Azt hiszem, ebédután m ajd m egoldódik a hallgatók nyelve, — su tto g ta a postam ester, J u lis k a fülébe és a sötét, s ü rü ó-badacsonyiból, am ely olyan édes, m in t a szenvedélyes csók, am elynek nyom án csaknem k ib u g g y an a vér, bőven öntögetett a boros poharakba. M ajd a le ­ szopogatott, le fa ra g c sá lt k ap p a n s a rk a n ty ú t e ltö rte J u lis k á v a l és m iu tá n a nagyobb darab m a ra d t a postam ester kezében, m egism ételte:

— Nem tévedek.

De m ég nem volt vége az ebédelésnek, a drótos sehogy sem tu d o tt m egválni a szakaj- tónyi, k isterm etű pogácsáktól, a ném et legény a kovászos ug o rk átó l, m időn az ország ú to n u j a la k b u k k an t fel, m in th a történ etesen a r r a lett volna ú tja , ahol a ra jo n g ó p o stam ester és a h i­

székeny asszonyok ta rta n a k stációt.

Az u j a la k regényes volt, m in t az ötve­

nes évek.

R u h á z a tá t szám talanszor, le irta J ó k a i Mór regényeiben, am elyek a ré g i M a g y a ro rsz á g ié i szóltak. Ú gynevezett „u ri“ v ándorlegény volt, ak in ek h o lm iján látszott, hogy „jobb időket“

lá to tt, a m ik o r m ég m ás viselte a ru h a d a ra b o ­ k at. íg y különösen kem ény köcsögkalapja t a r t ­ h a to tt ig én y t érdeklődésre, am ely sárg aszin ü volt, fekete szalaggal ékesitve. T a rk a kendő volt a nyak áb an , m in t a vándorszinésznek. S a ­ r u i fél M agyaro rszág o t b ejárták . A lovagló- n a d rá g ja egy tisz á n tú li kom ondor tám ad á sát őrizte. G öm bölyűre n y irt s á rg a h aj ló g o tt k a ­ la p ja alól. B o ro tv á lt a rc á n p attan á so k , am elye­

ket u n alm áb a n v a k a rt. A tek in tete egy bolondé v ag y egy szélhámosé.

M inden em ber M ag yarországon kardnyelő- uek, v ag y o rrá n át p a p irg a la n d o t eregetőnek

45 vélné az utszéli g av a llé rt, csak P o rti F erke volt m ás vélem ényen. J ó m essziről szem ügyre vette az idegent és kivörösödött a rcca l su tto ­ gott J u lis k a fülébe:

— A k árm i legyek, h a nincs egy-két s tá tu s ­ tito k a széllel-bélelt köpenyegben!

A v ándorló a jókedvű ebédelőkhöz érk ezett és görcsös, bunkós b o tjá ra tám aszkodva, az o r­

szág ú iró l d arab ideig farkas-szem et nézett a vegyes tá rsa sá g g a l. Meg kell adni, hogy pim asz, kihívó, g u nyoros tek in tete volt, bizonyosan k a ­ po tt m á r egy tu catszo r v erést ezért a nézéséért.

— J ó é tv á g y a t kivánok! — k iá lto tta hetykén. — H a m á r a tisztelt u ra ság o k és d ró to s­

legények az o rsz ág u tat v álaszto tták ebédlőnek, engedjék meg, az o rsz ág ú t gyerm eke végignéz­

hesse azt, am i az ő b iro d alm áb an történik. Ne za v a rta ssá k m a g u k a t a tek in tetes u ra k ; vegyék olybá egész m egjelenésem et, m in th a egy idei születésű v a r jú rö p p e n t volna a fatetőre, még nincs tisz tá b a n az illem szabályokkal.

— Szem telen frá te r, —- dünnyögte a drótos.

— Mi az? Nem hallok jól, m e rt egy gally, am ellyel m indennapi vak aró záso m at végeztem, beletörött a fülem be. K ülönben sem érdekel az, am it a drótos h o n fitársak m ondogatnak. E leget hallgatom h azudozásaikat a h id ak a la tt. Biztos tudom ásom v an arró l, hogy egyetlen dró­

tos sem v e tt részt a szabadságharcban.

A p o stam ester és a tiszttartó -h ö lg y ek meg- igéződtek a v akm erő fellépésű csavargótól, szótlanul néztek eg y m ásra. M arisk a asszony átölelte kedvencét, Z suzsika kisasszonyt.

— H a valóban te rh ű k re volnék a tekintetes ü ra ság o k n ak , tovább is mehetek, — fo ly ta tta

46

k im ért hangon a vándorló. — C supán az ért á l­

lottam meg, m ert régen lá tta m ilyen derék de­

m okratikus h a rm ó n iá t; a föld u r a i e g y ü tt é t­

keznek a föld vándorlóival. Szegény Táncsics M ihály, ha ezt lá th a tn á , m in d já rt nagyobb re­

m ényeket fűzne id eálja m egvalósulásához.

Egyenlők és testv érek vagy u n k ! H iába, a D u ­ n án tú l a m eglepetések országa. B alato n t p il­

lantasz m eg ott is, ahol nem v árn ád . Az erd ő k ­ ben betyárok h ely ett epretszedő leán y k á k at lelni. A hegytetőkön feudális lov ag k o r m a ra d ­ v án y a i, a la n t a völg5rben a p ó r egy abroszról eszik a földesurral.

— Tessék, tessék — k iá lto tt fel m egzava- ro'dva a postam ester. — Önnek sem fog á rta n i egy p o h á r bor a h azáért!

— K e ttő sem — felelt a legény. — Ha nem szeretném h azám at, bizony nem ró n á m sza k a­

d a tla n ezeket a poros o rsz ág u tak at, am ely ek ­ nek soha sincs végük. V ájjon volt m á r olyan em ber a világon, aki hosszú gyaloglás után végre elérkezett oda, ahol be v an deszkázva az országút? K ülönösen ezek a m a g y a r o rszág­

utak végtelenek, nincs m egállás, nincs pihenés ra jtu k . Aki elm ent a h átu n k m ögött, azt szem ­ bejönni többé sohasem látju k . És a m a g a m fa jta ember, aki o rszág ú ti L a v a te r m ódjára meg- taníulta az arcok ism eretét, azt tap asz talja , hogy nap ró l-n ap ra kedvesebbek az arcok, am elyeket m ár többé sohasem látu n k , m in t azok, am elyek­

kel találkozunk. T e h á t a hazáért! — k iá lto tt a csavargó és fe lh a jto tta a bort,

— Önnek bizonyosan oka v an a r r a nézve, hogy az ország ú t a haza? — tapo g ató zo tt a im stamester.

— M iért tagadnám ? — szólt a v án d o r és b ű ­

47 völő p illa n tá s t veteti a só d a rra . — Passzióból nem sétál senki ebben az átk o zo tt hom okban.

Nem szoktam ta g a d n i kilétem et, h a b á r m á r so­

kan visszaéltek nyiltszivüségem m el. M egcsal­

tak, elá ru lta k , de én m ég se csinálok belőle t i t ­ kot, hogy én vagyok Petőfi Sándor.

A dróto sn ak n y itv a m ara d t a szája, a p o sta ­ m ester tiltó la g felem elte a két k a rjá t, m in th a a szentségtörés ellen védekezne. A nők elsáp a d ­ tak, a vén kocsis h á tu l o lyan károm kodásba kezdett, am ely b e ty á rk o ra óta nem ju to tt eszébe.

— Nem törődöm vele, hogy hisznek-e sza­

v aim n ak a m élyen tisztelt u ra sá g o k és dró to ­ sok, kocsisok és vándorlegények. Sok keserűsé­

get m egértem m á r hazám ban S egesvár előtt és S eg esvár u tá n is. E g y csöppel több vag y keve­

sebb, m i az a tengerben? Igen, az én lelkem olyan m ár, m in t az elkárhozottaké, nem érez földi fá jd a lm a t, h ála istennek, olyan m agasra tudtam em elkedni az em berek szintje felett, m in t a sas a felhőkbe. E ngem m á r csak az ég h a ra g ja , az elemek zordon szinjátéka, a v illá ­ mok rendszere érdekel. K iszám íto ttam m ag am ­ ban, hogy m ind közelebb visznek lépteim ahhoz a helyhez, ahol lesújt- rá m a villám , m in t egy tölgyre, am ely m á r eleget é lt a földön.

— M ért nem m egy teh át T apolca felét - szólt közbe M ariska asszony, aki ta lá n hinni kezdett m á r a vándorló előadásában.

— Az én villám om , a m ely az én sorsom at van h iv a tv a elintézni, rá m ta lá l kellő időben akkor is, h a b a rla n g m élyébe rejtőznék előle. Egy p illa n a t a la tt sem m ivé lesz ez az em berroncs, am ely g ú n y és félreértés, szidalom és üldözés m ia tt m a ra d t a földön, h alála után, hogy többé

ne s a jn á lja elh ag y n i az életet, am elyet m á r egyszer véletlenül elhagyott. De ak k o r nagyon f á jt a szivem az élet, a haza m i a t t Örökös bol­

d o gtalanság v á r t volna a m ásvilágon. N y u g ta ­ lan k isértet le tt volna lelkem, am ely v issz a já r hazájába. F elébredtem te h á t a seg e sv ári c sa ta ­ téren, m ikor m á r h alo ttn ak h itte k , hogy ne f á j ­ jo n m ajd elh ag y n i az é le te t... hogy öröm m el h ag y jam el h az ám at és p ihenést leljek a m á s­

világon. M ag y aro rszág m ost tele v a n az ifjan , káelégitetlenül m eg h alt honvédek h az ajáró lei­

kéivel, a k ik m ég tiz évig is sirán k o z n ak k o ra i halálukon. E g y Petőfi nem á llh a t be a siró k közé. N eki a k k o r kell m eghalni, am ik o r végleg betelt az élettel.

A postam ester m eg ra g ad ta a vándorló k a r já t:

— Mondd, em ber, V á rp a lo tá ró l jössz?

— M indenünnen — felelt v á llá t v o n ogatya az ál-Petőfi. — É n m in d en ü tt o tt vagyok, ahol m agyarok laknak. V á rp a lo tá n is.

— A R adics J á n o s p résh ázáb an is? — Ordí­

to tt a postam ester.

— Nem ta n u lta m meg senkinek se többé a nevét a segesvári csata óta. E lég volt nekem a régi ism erősökből.

— íg y : a H o rv á t nevet sem tudod? — csa­

p o tt le P o rti F erke.

— Nem. H a b á r többször em legették előt­

tem, — felelt n y u g o d tan a csavargó. — De m i­

nek is izg atja m a g á t az én dolgom m al a te k in ­ tetes u r? H a kedve ú g y k iv á n ja , hogy eg y fél­

eszű csavargó vagyok, legyen kedvére. Belátom , nehéz azt elhinni, hogy Petőfi S án d o r még a földön van. Szebb, kényelm esebb, altató b b a

49 gondolat, hogy a költő o tt p u sztu lt el a csa­

tában, senkinek sem kell tem etéséről gondos­

kodni. L egyen az em berek h ite szerint. M eg­

haltam , senkinek se vagyok terh ére. M ikor egy egész nem zet á llítja , hogy költője s irb a u van, m iért erőlködne az én gyenge hangom ? A m ikor szem tanuk bizon y ítják , hogy lá ttá k P etőfit el­

esni, m it érne a h a lo tt ta n ú s á g a i

— De az ön külseje? Nem haso n lít Petőfire,

— kétségeskedett a postam ester. — É n szerez­

tem egy útlevelet, hogy m ajd átadom a bu j­

dosó Petőfinek, h a v aló b an összehoz vele a so r­

som. E z az .útlevél önre sehogy sem illik, az első állom áson felta rtó ztatn ák .

— No lássa, — nev etett a csavargó. — H á t nem jobb ú tlevél nélkül és m egváltozott külső­

vel utazni, hogy az em bernek sem m i bán tó d ása rie essék?

— U g y an k ín á lja m eg v alam i ennivalóval, postam ester u r, a szegény em bert a folytonos v a lla tá s helyett, — szólt közbe M ariska asszony.

— B izony nem nyugszik addig, am íg valam i fá jd a lm a t nem okoz a, jám bornak.

P o r ti F erkének v illo g o tt a szeme, kipiroso­

dott az a rc a és ta lp r a u g r o tt:

— Ez az em ber egy szent nevét b itorolja, — k iá lto tta , az tá n su tto g á s ra h a jlo tt h anggal hozzátette: — És m ég az t sem tu d ja , hogy ki az a H o rv á t ta n á r . . .

A csav arg ó a sonkacsontnak esett és azzal hadonászott a p o stam ester felé:

— M ár m ondtam , hogy az én szivem a csata­

téren kővé vált, földi fá jd a lo m m eg nem in ­ g a th a tja . G rán it, tö retlen g rá n it van azon a helyen, ahol régente a legérzékenyebb ^{s z í v} do­

bogott. Tudom , hogy ön m ásodszor

férjhez-K rú d y G yuüa: Á i-P etöfi.

50

m ent feleségem et szeretné eszembe ju tta tn i, a n ­ nak a névnek az em legetésével. Nos, m eg n y u g ­ tato m önt, postam ester. É n m agam adtam J ú liá n a k azt a tanácsot, hogy h olttá n y ilv á ­ nítson és férjhez m enjen . . .

A nők nem titk o lt felháborodással m ered­

tek a csavarg ó ra.

— Ez nem lehet Petőfi! — k iá lto tt fel J u ­ lisk a és könnyek b o ríto ttá k el szemét.

— Eszébe ne jusson az u d v aru n k b a ten n i a láb át, — fenyegetőzött M ariska asszony.

Zsuzsika átölelte a n y já t:

— G yerünk, fo rd u lju n k egyet, anyám . Az ál-Petőfi lenyom ta a to rk á n a k a d t f a ­ lato t:

— Nem szeretek errő l a dologról beszélni, m ert egy igazi, m ásv ilág o t p ró b á lt halo ttn ak kellene lenni ann ak , ak i az én szándékom at m egérti. É n h o ltan feküdtem a segesvári csata mezőn, nevem g yűlölt a hatalom előtt, özve­

gyem üldözött, tépett, b ántott, k ato n atisztek és ficsurok m arta lé k a, ha nevem et tovább viseli.

Én nem védhettem m eg többé őt árn y ék k á v á ­ lóit alakom m al, erő tlen kezemmel. Én nem le­

hettem többé istápolója az országúiról, a buj- dosásból. É n nem m ag asz talh attam többé az an g y alo k tró n u sá ig az egyetlen nőt, a k i hűsé­

ges és jó volt hozzám. Én egy éjszaka m egje­

lentem hálószobájában, m in th a csak álm a le t­

tem volna. M eg m u tattam neki halálos sebemet mellemen, m ásv ilág i arcom at, h alo tt szemem ­ mel ránéztem és beleegyezésemet ad ta m ahhoz, hogy férjhez m enjen, m iu tá n az üldözések elől m ásként nem szabadulhat. Ily áld o zatra csak olyan lélek képes, ak i m e g já rta a m ásvilágot.

A nők m ost m á r bizonyos részvéttel

In document ÁL-PETŐFI LEHU LLT CSILLAG F É N Y E (Pldal 52-67)