A. mi csak történik külföldön s hazánkban
X. FEJEZET
„Szép vidéknek szépséges leánya . . . “ Az egykori E sterházy-házban, ahol a tiszt
tartó -c salád lak o tt, volt egy szoba, am ely a B a
lato n felé n y ilo tt gyengéden so d ro tt függö
nyökkel b o rito tt a b la k a iv a l és ez vo lt a ház szen
télye, m ert itt fü g g ö tt a falon P ető fi S ándor képe, a m in t egy v án d o r p ik to r egykor em lé
kezetből lefestette a költőt. B izony nem hason
líto tt ez a kép B ara b ás v ag y O rlai képéhez, de ki tudná, hogy v aló já b a n m ilyen vo lt a költő, am i
kor eltűnése u tá n m ár n éh án y esztendő m últán úgy elenyészett a lak ja , hogy azt sem tu d tá k né
melyek bizonyosan, hogy szőke volt, avagy b arn a!
Ez az arckép volt a ház kincse. V alam ely régi E sterh á zy felejtette i tt az arcképet, m iu tá n
106
a v á n d o rp ik to rt m egajándékozta. Az tovább m ent és k eresett ism ét eg y házat, ahol néhány h eti e llá tá sá é rt em lékbe h a g y o tt egy Petőfi- képet.
A zonkivül v o ltak a fa lo n különböző rám ák, amelyek a la tt beüvegezett kéziratok voltak. Ne higyje valaki, hogy ta lá n a költő sajátkezű kéz
írá sá b a n őriztek itt verseket, o tt volt a másoló neve is a kép sark áb an , aki a kevésbé ism ert Petőfi-verset „emlékül" leirta. Ily esm iv el ked
veskedtek egym ásnak a kisasszonyok névnap
kor v a g y karácsonykor. E gy -eg y kevésbé ism ert P etőfi-költem ény fe liz g atta a közvélem ényt, sok ál-Petőfi-vers is volt forgalom ban, am ellyel kontárok próbálkoztak érdeklődést kelteni.
A legszebb gyű jtem én y ü k a m ásolt Petőfi- versekből a K an d ú r-kisasszonyoknak volt Kis- örsön.
A n y á ri befőzés u tá n m in d ig m a ra d t ele
gendő h ó lyagpapiros, am elyre J u lis k a to lla l és ecsettel lem áso lh atta a kölcsönkapott költe
m ényt. N ém elyik vers, különösen a szerelme- sebb fa jta , ú g y ki vo lt p in g á lv a pirossal, a ra n n y a l, m in t a m ézeskalács. M ost m á r csak üveges tó to t k ellett a p ostam esternek fogni, és m iu tá n m eggyőződött a tótról, hogy az egy kukkot sem tu d az em igrációról, a tó t nekiült és üveg a lá fo g lalta a verseket. Lovaslegény v itte a rá m á t valam ely jó b arátn ő n ek a B alaton környékére.
K a n d ú r J u lisk a gyűjtem ényébe a legtöbb v erset egy bizonyos H oszpoczky Levente nevű m érnöksegéd m ásolta. K a lig ra fik u s, kellően cicom ázott k ézirása v o lt a m érnöksegédnek.
M ikor ő le irta azt a m ondatot, hogy: „Szép vi
déknek szépséges leánya!" — m indenkinek
K i érezni kellett, hogy nem m indennapi érzelmek vezetik a tollát.
A m érnöksegéd csaknem m inden héten meg
lepte ú jab b versekkel a K andúr-k isasszo n y o kat. B á r n ag y o n elfoglalt em ber volt, az E s te r
h ázy-udvarban, m indig ta lá lt m ag án ak időt*
hogy egy-egy könyvben m eg nem jelent P etőfi- verset m egszerezzen és lem ásoljon.
A postam ester a z t szokta m ondani, hogy Hoszpoczkynak a z é rt v an a n n y i rá érő ideje,, m ert nem h o rd m ag án á l dugóhúzót, m in t a, m érnökök. E zt a titokzatos m o n d ást pedig ügy kell értelm ezni, hogy Hoszpoczky nem v o lt bor
issza. Bolondos, különc em ber v o lt m á r az a p ja is, lepkegyüjtem énybe ölte a v ag y o n á t, m ég in d iai lepkéi is v o ltak üveg alá z á rt sk a tu ly á k ban. A sötétkék, ezüstös, aranyos, exotikus ég
boltozatot sugárzó lepkegyüjtem ény csod ájára j á r t a környék, m ig az időm ultával p o rrá v á- lott. F iá n a k az öreg nem hagyom ányozott egye
bet, m in t a vitéziesen hangzó Levente nevet.
M ost is, amikor; a postam ester b en y ito tt a tisz tta rtó házba, K a n d u rn é és Zsuzsika a padlá
son voltak, a téli a lm á t fo rg a ttá k meg a gyé
kényeken, a p ad lásró l k iá lto tt le Zsuzsika:
— H oszpoczky u j v erseket hozott!
A p o stam ester m á r tu d ta , hogy m erre felé vegye az ú tjá t, de m ielő tt belépett volna a házba, k ü rtö t fo rm á lt a k ét tenyeréből és fel
k iá lto tt a p a d lá sra :
— N yom ába v a g y u n k a bakonyszéli posta
rablóknak. N a g y m eglepetés.
De a hölgyek tovább fo rg a ttá k az alm ákat,, m egszokták, hogy a b a la to n i postam ester soha sem jö n „üres kézzel".
Benn, a ház szentélyében n ag y m unka volt.
108
A b erám ázott versek m á r a n n y ira betöltötték a szoba falát, hogy H oszpoczkynak lé trá ra kel
le t állan i, hogy az ú jo n n a n hozott verseket fel
akaszth assa.
A lé tra tetejérő l üdvözölte a p o stam estert a m érnöksegéd, akin ek m in d ig olyan piro s volt a z arca, m in th a cinkét fog o tt volna. Belsőséges, fá ra d h a ta tla n jókedv ü lt a két szemében, m in t
h a az egész nag y v ilá g az ő m u la ts á g á ra volna.
V a n n ak ilyen csodálatos jókedvű lények az em berek között, m inha v alóban p iro s pünkösd n a p já n jö tte k volna a v ilá g ra . S zinte kedve v o ln a az em bernek o ly an t m ondani, hogy el
m ú ljo n a boldog m osoly az arcu k ró l. A p o sta m esternek v o lt ily en m ondanivaló a t a r solyában:
— Kossz h ir t hozok: m eg h alt V örö sm arty !
— kezdte.
(Ebben a házban egyébként is ú g y szoktak a k öltőkről beszélni, m in t a legközelebbi hozzá
tartozókról.)
Hoszpoczky ab b an h a g y ta m u n k á já t, m ost lá tt a elkom olyodni a postam ester a v id o r arco t.
— Éppen huszonöt esztendővel élte tú l K is
fa lu d y K á ro ly t, válaszo lt a m érnöksegéd, ak i nagym ester, volt a szám olásban.
De J u lisk a előbb csak elsáp ad v a nézett a postam ester rézvörös arcába, m in th a ő volna az oka a költő h alálán ak , aztán, m in t jó l nevelt leán y k á h o z illik, k ifu to tt a szobából, hogy k ö n n y eit elrejtse. (E nnek a postam estern ek az a rc á n n éha v ilág o san o tt fénylik a p o stak ü rt, p lán e, a m ik o r rossz h irre l n y it be a házba.
M iért is jö n ilyenkor a házhoz P o r ti F erke!
109 Nem tu d m ag áb an ta r ta n i sem m it öt percig sem.)
H oszpoczky szom orúan nézett a le á n y k a u tá n :
— H o g y lehet a rossz h irre l ily m ódon be
lép n i a házba?
— V a n n ak m ég különb m ondanivalóim is! — felelt a postás és levetette m ag át egy székbe, m in th a nag y o n e lfá ra d t volna a rossz h ire k cipelésében.
Mi m á r tu d ju k , hogy m iféle h irek v an n ak a P o rti F e rk e tá sk á já b a n , de H oszpoczky nem tu d ta, még sem érdeklődött, ö t m ost az a fog
lalkozás kötötte le, hogy m inél jobb h elyet ta láljo n a „F o rrás és a folyam*1 cim ü versnek, ah o n n an állandóan és pontosan elolvasható le
gyen a v ers utolsó so ra: „Te vérzel, á r v a hal, szegény szivem !“
E g y ik -m ásik v erset tarta lm az ó kép
rá m a nem zeti szalaggal volt körülvéve, triko lo r-d arab o csk ák k al, fo rra d a lm i vitézségi rendjelek szalagocskáival, am elyeket a h ázn ál m egfordult bujdosó honvédek h a g y ta k i tt em
lékben. Ily rá m á b a volt foglalva a „T alpra magyar** és ig y v o lt az „E gy gondolat bánt engemet**.
M ásféle színes tu lip án o k , v a r r o tt piros rózsák, kék búzavirágok, n y u rg a szarkalábak v oltak feh ér v ászonra him ezve és a vászon egy v erset á g y a it m agába, am ely egy Szalk- S zentm árto n b an kelt P etőfi-vers volt. Csikó
bőrös kulacs fü g g ö tt a Csokonaihoz Íro tt köl
tem ény m ellett a falon, hosszuszáru pipa di- szitette „Egy telem Debrecenben** cimü verset, fokos vo lt a B ünközsdi B andiról Íro tt költe
m ény m ellett. Ócska honvédsapka csüngött
110
fe jfa k é n t a „Vén zászlótartó“ felett. Érzelmes leány-gonddal, gyengéd kézzel vo lt ékesitve a szoba négy fala. A költő szelleme lengett a levegőben. A sarokban, a tu lip án o s ládában 'elzárva azok a Petőfi-kötetek, am elyeket az öt
venes években k ap n i lehetett. C sak az ablak
szegen fü g g ö tt az idei kalen d áriu m , Istv á n bácsi n a p tá ra , am ely nem csak az országos vá
sáro k jegyzékét és a postaállom ások névsorát ta rta lm a z ta , de vallásos olvasm ányokkal is bővelkedett.
Hoszpoczky m ég m in d ig a lé tra tetején állt, a postam ester tito k z ato s arccal, össze- szo rito tt szá jja l, konok h a llg a tá ssa l foglalt h elyet a kanapén, am elynek fedővásznába az
„Ebéd u tá n " cim ü vers n éh án y so ra v o lt hi- mezve, J u lis k a nem té rt vissza, p edig lassan beköszöntött a g y e rty a g y ú jtá s ideje, — am ikor a la jto rja m egingott a m érnöksegéd a la tt.
— M it keres K isörsön novem berben a „K is
faludy"? — k iá lto tt fel Hoszpoczky, a m in t a felső ablakokon á t a B alato n felé nézett.
De m á r erre P o r ti F erk e is ta lp ra ugro tt.
K isö rsö n legfeljebb a v ito rlás halászhajó szokott k ikötni, am ik o r h a lv á sá r v an a p arto n , de a büszke „K isfaludy", a hosszú fü stfá ty o lt ere
gető gőzhajó csak m esszire a tavon, a szem ha
tá ro n szokott elsik lan i fehér testével.
A „K isfaludy" v alóban o tt him bálódzott a B alatonon, ötven lép ésn y ire a s ü rü nádastól, ahol m ég ta lá lt elég m ély vizet a kerekei szá
m ára . A postam ester fe lk iá lto tt:
— Legalább is E sterh á zy érkezett meg, csak az ő k edvéért fütenek he november, végén a gőzhajóba.
111 A h ajó ró l fehér fü st rö p p en t fel, m ajd tom pa b úgás hangzott.
— Ez nekünk szó l!— u g ro tt P o rti F e rk e .—
B ennünket h ív n ak a gőzhajóról. Istenem , m i
ly en izgalm as nap!
M ire az u d v a rra é rt Hoszpoczky és a p o sta m ester, m ór összegyülekezett az egész család.
K a n d ú r u ra m v alah o n n a n a tehénistállóból ke
rü lt elő, éppen m ost u g rán d o zo tt az ünneplő k ab á tjá b a, am ely sehogy se a k a r t felférni szé
les v á lla ira . A nők a kezüket tördelték.
— A seprő keresztbe es&tt a küszöbön, — szólt M arisk a asszony. — T udtam , hogy nem m alik el baj nélkül a nap.
— Ne ja jg assato k , — k iá lto tt K a n d ú r uram .
— B á rm i tö rté n t a gőzhajóval, segítségére kell lennünk. Főzzetek vacsorát, bizonyosan em berek
is v an n a k a hajón.
A „K isfalu d y “-ról még egyszer felhangzott a h ajó k ü rt.
— Még elsülyed i t t a szem ünk lá ttá ra , — ja jg a to tt a tisztta rtó n é.
— É n azt hiszem, a gró fék érkeztek meg, — v ág o tt közbe a postam ester.
— No, a k k o r én a k ú tb a ugróm , — sirá n k o zott M arisk a asszony. — N incs m ég bevasalva az ágy n em ű a teg n ap e lő tti nagym osásból.
— G yerünk a p a rtra , — vezényelt a tisz t
ta rtó . — H é em berek, köteleket, csákányokat, ru d a k a t. T u d ju n k segiteni baj esetén.
A gőzhajó h arm a d szo r is je lt ad o tt, am ire oly izgalom v e tt erő t a csendes tiszttartó-ház lakóin, hogy többen fe lk iá lto tta k :
— M ár s ü ly e d . . . C sak a kém énye látszik a tóból.
K ö rülbelül száz lépésnyire v«lt a p a rt, a
tiszt-112
tartó h áztó l. D innyeföldek u g a rá n v ág tattak előre a férfiak. Term észetesen m ég nyom a sem v o lt a m ostani v a sú ti töltésnek, a szűz nádas m élyen, sű rű n n y ú lt be a B alatonba. A nádas
ban egy helyen bevágás volt, am elyen keskeny padló vezetett be a n a g y B alatonba. I t t szok
tak v alam ikor az E sterh á zy ak v a d lib á ra lesni, innen szálltak be a fürdőző gró fn ék a vizbe.
H osszú v o lt a padló, itt-o tt elkorhadt.
— Csak m a ne szakajon le, — fohászkodott K a n d ú r u ra m m agában.
M ire a padló végére értek, a k k o rá ra már; a csónak is odaért, am elyet a K isfa lu d y ró l eresz
tettek le. E g y tu lip án o s szűrös, á rv alán y h aj- kalapos, pörgebajszu fiatal férfi u g ro tt ki első
nek a csónakból.
— A djon isten jó estét, — m ondta palócos hanghordozással, am ily en m a g y a r beszédet soha sem h a llo tta k i tt a B alato n m ellett. — Én L isznyai K á lm án vagyok és a b alato n i posta
m estert keresem , a k i állitó la g P etőfi S án d o rt re jte g eti.
Nesze neked P o r ti F erke!
E z le tt a vége az örökös su tto g ásn ak , já r á s kelésnek, ábrándozásnak! M ost m ár az egész ország nevet a b alato n i postam esteren. V agy m i több: m ég börtönbe is k erü l végre össze
esküvésért.
H a Hoszpoczky m eg nem k ap ja, bizony le
szédül a keskeny padlóról a B alato n b a P o rti F erke.
— Ism eri a h az afiak közül v a la k i a b ala
to n i postam estert? H ol ta lá lh a tn á n k m eg őt?
A z ért jö ttü n k P estről, F ü red rő l, hogy u tán an é z
zünk ennek a dolognak, am ely rő l m aholnap egész M ag y aro rszág beszél. M ár a
gőzhajó-tár-113 saság is á tlá tta küldetésünk fo n to sság á t és rendelkezésünkre bocsátotta a K isfalu d y -h ajó t.
R em éljük, hogy a h azafiak nem c in k o stá rsa i a postam esternek, aki egy ál-P etőfivel iz g a tja a közvélem ényt? — íg y beszélt kem ény szóval a cifraszürös, m a g y a r ru h á s, csinos fiatalem ber, aki, h a valóban az, akin ek m ondja m ag át: az ország legvidám abb, legkedvesebb, legderekabb cim borája, a „M adarak B a r á tja 14, felüditője m inden bús hazafinak, a szom orú idők isteni ajándéka, a dalos L isznyai K álm án.
De h ajh , ki tu d n á a m ai időkben, hogy m it re jte g e t a c ifra szűr? Nem alattom os re n d ő r
kém rejtezik-e a m a g y a r ru h a a la tt. M indennap h allan i lép recsalt hazafiakról, akiknek itt-o tt e ljá r t a szájuk, az tá n elfogták őket és csak so
k ára jö tt felőlük h irad á s a pesti Neugebaude- ból!
K a n d ú r u ra m v isszan y erte nyugalm át, bár;
először m eglehetősen villám ló szemmel m érte végig P o rti F erk ét! No vén bűnös, m ost felelj m a g a d é r t! ... De előbbvaló a m a g y a r becsület, a m a g y a r b arátság !
— B izo n y ára m indenki ism eri e tá jo n a ba
lato n i postam estert, ig y te h á t ism erjü k m i is.
H olnap, v a g y h o ln a p u tá n m eg találan d já k őt a tóns u ra k , ha u g y a n nincsen valah o l útban.
M ert szokott ő néha u tó n lenni, a h iv a ta la hozza m agával.
(íg y szólt K a n d ú r u ram , am iből m egért
hette P o rti F erke, hogy h a valóban követett el valam i olyan suskust, am i m ia tt m enekülnie kell, h á t i t t az idő, illa-berek. A tisz tta rtó soha
sem av a tk o z o tt a p o stam ester regényes dol
gaiba, nem tu d h a tta , hogy a fan tasztik u s F erke csinált-e v alam i csacsiságot.)
— M ost pedig estére j á r az idő, h á t m
eghi-K rú d y G y u la : Á l-P ető ü . 8
114
vöm a téns u ra k a t szerény tis z tta rtó i házam ba, am in t ezt jó gazdám E ste rh á z y gróf u r meg
hagyó, hogy vendégszerető és szives legyek a jám b o r utasokhoz. V a la m i ap ró ság a k a d v a cso rára is. Az é ji nyugodalom nak se lesz hiányossága.
A szűrös vendég k in y ú jto tta a kezét:
— H a llo tta m F ü red e n tisz tta rtó u r jó h ír
nevét. A zt hiszem, kedves em lékeim között Ír
h atom be azt a napot, am elyet fedele a la tt töl- tendek. A derék hazafiak m ég nem vesztek ki M agyarországon.
A kisörsi tisz tta rtó lesü tö tte a szem ét a m egtisztelő szavakra.
— Szegény, egyszerű em berek v ag yunk, de v an n ak n álu n k m ég szegényebbek is, ahol még nagyobb a vendégszeretet. M inden em ber ember.
— De nem m inden em ber em berséges em ber, — fo rd íto tta a szót L isznyai.
A csónakból m ost egy zömök, öldalszakál- las, b odoritott fü rtü , kékszemü, nevetős képű ifjü u g ro tt fel a p ad ló ra, m ag y aro s ru h á ja volt, de csizm a h ely ett fénym ázos cipő volt
„lu terán u s“ n a d rá g ja (a m a g y a r zsinóros p an talló ) a la tt, fején kem ény kalap, a m in t a di
vatos p esti g av alléro k ak k o rib a n öltözködtek.
Bő Lendvay-köpenyege festői rá n co k b an om
lo tt le vállairól. Ily e n meglepő a rsz lá n t még nem lá tta k az ö rsi partok.
— B arátom , L au k a G usztáv! — m u ta tta őt be L isznyai.
A férfiak kezet ráztak . A m érnöksegéd h a n gosan m egm ondta a nevét, am ik o r b em u tat
kozott. K a n d ú r jiram h á tra fe lé fa ro lt, a p o sta
m ester elébe, am ik o r rá k e rü lt v olna a sor.
— Öreg b arátu n k , egykori indzsellér, —
! 115 szólt a postam ester helyett, am ivel nem is m ondott valótlanságot.
— Becses neve? — kérdezte L isznyai. — Én naplót szoktam irn i u tazásaim ról.
A p o stam ester szorult, rákv eres lett, he
begett. J ó b a r á tja ju to tt eszébe:
— E rd é ly i D ani, — felelte és Isten n ek a já n lo tta lelkét.
L iszn y ai felnev etett:
— H a lo ttam róla! — és pajkosan, de meg- értőleg nézett v égig a postam esteren. T alán éppen azt is tu d ja ez a n y ájas, de álm atlanszem ü fiatalem ber, hogy E rd é ly i D ani b efag y o tt a sárb a . . .
M ost m á r aztán, m iu tá n könnyelm űen jó b a r á tjá t is b a jb a kev erte a b alatoni postam es
ter, nem vo lt szá m á ra egyéb tennivaló, m in t nekim enni a n ádasnak, ahol az legsűrűbb, fel
keresni a B alato n t, ahol a legmélyebb.
A jólelkü tisz tta rtó észrevette P o rti F erk e kétségbeesését. A fülébe sú g ta teh át:
— R eggelig ne m ozdulj. A kkor értesítelek.
És a p ostam ester gyöngyöző hom lokkal, n a gyot fú jv a, észrevétlenül e lm a ra d t a haza, felé ballagó v idám tá rsa sá g tó l. T erem tő isten, m it nem te tt volna m eg egy ó rá v a l előbb azért, hogy a b álványozott L isznyai K álm án n al, a nemzet derűs m osolyával: L au k a G usztávval eg y ü tt ülhessen a fehér asztalnál!
M ost pedig bujdosnia, m enekülnie kell elő
lük, m in t v alam i gonosztevőnek. A végzet Ht
ja i k iszám íth atatlan o k . Jo b b hazafiak kerültek m ár börtönbe.
A postam ester m ent le h a jto tt, bús fejjel a ködszagu, deres országúton, m in t valam i ré g i h aram ia. A félhold a badacsonyi hegyen állo tt
8*
116
és ném án nézett a lá a leszüretelt hegyre. P o rti F erk e azt gondolta m agában, hogy legjobb volna neki elb ú jn i ott a hegyen, egy üres prés
házban, am ig a veszedelem elm úlik felőle.
L endvay M ártonéhoz hasonlatos köpenye
gét a szegre ak a szto tta L anka G usztáv, az ár- v a lá n y h a ja s k alap o t á h íta tta l v ette á t K an d ú r Ju lisk a a L isznyai kezéből és nem sokára el
kezdődött a vacsora.
M arisk a asszony szokás szerint iru lt-p iru lt, am in t az egyes fogások az a sz ta lra kerültek, m entegetőzni se m erészelt, m ert h á th a illetlen dolgot cselekszik ezzel is. E lég baj, hogy a te
p ertős turóscsuszának nem sik erü lt ú g y a tész
tá ja , am in t szokott, de a lán yoknak jóform án sem m i h aszn u k at nem leh etett venni, m ióta m egtudták, hogy kicsodák a vendégek, akik a gőzhajóval érkeztek. Nem k ellett volna a tészta- g y ú rá s t bizni se Ju lisk á ra , se Z suzsikára, s a já t m ag án ak kellett volna azt is elvégezni, m int á ltaláb a n m indent. Szerencsére még messze v a n a turóscsusza, ad d ig tá n tö rté n ik v alam i csoda!
E lein te k in á lg a tn i sem m erte a vendégeket.
K i tu d h a tn á , hogy m iféle fejedelm i koszthoz v an n ak szokva e kiváló férfiak. Őrsön bizony nem főznek úgy, m in t az A ngol királynőben.
H a b á r a m últk o ri fü red i k irá n d u lá so n látta, (de nem kóstolta), hogy a h ires E sterh á zy - korcsm a se ád m ás k ö ritést a fogolyhoz, m in t ő.
R égen m ondja m á r az u rá n a k , hogy kellene egy alapos szakácskönyvet venni, nem lehet örökké az Íro tt receptekből dolgozni, am it az öregasszonyok összeírtak és hagyom ányoztak.
V áltoznak az em berek, az Ízlések, ki tudná,
I 117 hogy d iv a t m ég m an ap ság a tejfeles, p ap rik á s [ csirke?
Ám h a g y ju k M ariska asszo n y t kétségbe
esésében, am elyen úgy sem seg íth etn e em beri hatalom . (B ajban volt ő ak k o r is, h acsak a b a
dacsonyi p ap u ta z o tt á t a tájo n , pedig az csak olyan egyszerű em ber, hogy a s a já t b ic sk á já val eszik az ételből.)
Nézzük inkább a vendégeket, akiket a k is
asszonyok jobbról-balról, a n y ju k hely ett is ki- n álg atn a k . (V olna nem ulass m ásnap, ha nem tennék.)
A p ap rik á scsirk én é l azt m o n d ta L au k a:
— V á jjo n m eg érti a ném et kakas, hogy m it kukorékol a m a g y a r k a k a s t.
— N incs közte kakas. Jércék, — felelt Z su
zsika n a g y sietséggel és ism ét odalibbent a tá l
lal a vendég b aloldalára.
L au k a elszom orodva csóválta a fejét:
— É n a k k o r ebből nem ehetem.
A nők só b álv án n y á m eredtek.
— H a tu d tu k volna, — koty o g o tt Zsuzsika v érpiros arccal. — V a n nekünk kakasunk, kicsi is, m eg n a g y is. A zt ta r tjá k , hogy a k akasnak kem ényebb a h ú sa . . .
— É ppen az é rt kell m inden ném et k ak ast m egenni, — fejezte be L au k a a korszak h an g u
la tá t jellem ző viccet. — H a m egettük a németet, nem segít azon m á r a R ev alen ta A rab ica sem.
De Z suzsika könyörgő tek in tetén ek mégis csak engedett a költő és m ásodszor is m egtöl
tö tte tá n y é r já t a rem ek csirkével.
— T udják, hogy m i az a R evalenta A ra bica 1 E g y gyógyszer, am ely m inden betegséget m eggyógyít. Szedtem én m ég szerelem ellen is,
— fo ly ta tta a költő.
118
(A felszolgáló kisasszonyok ism ét vérpiro
sak lettek.)
— No de nem aján lo m senkinek, m ert bi
zony nem h asz n ált az A rabica. U gyanezért ép
pen m ost tilto ttá k ki F ran ciao rszág b ó l is a gyógyszert. K id e rü lt, hogy készítője nem B arry dü B a rry , hanem egy K lu g K ris z tiá n nevű porosz zsidó.
L iszn y ai kevesebbet evett, inkább szom ja
zott. P e d ig K a n d ú r u ra m m ég m in d ig nem töl
tö tte m eg a p o h arak at. N ag y z a v arb a n vo lt a jóem ber, hogy idei, ta v a ly i, v ag y ó-borral kí
n á lja a vendégeit. M indegyikből szívott egy pohos kancsóval. C sak a z t v á rta , hogy szóhoz ju th asso n , m e rt illetlenségnek vélte, hogy ven
dégei szavába v ág jo n :
— Az idei borunk k ic sit fa n y a rk á s, m e rt a hegyeken sok eső v o lt és elázott a szüret. Igaz, hogy n a g y szü ret vo lt egész M agyarországon, em berem lékezet óta nem te rm e tt a n n y i bor, m in t 55-ben, de a n a g y áld ásn ak a m inőség a d ja m eg az á rá t.
L isznyai bólintott.
— A zért csin álták az ü j tízfo rin to s bankót, hogy a kereskedőknek legyen elég pénzük m egvenni a tem érdek bort.
— A ta v a ly i borunk nag y o n édes, m ert m indenki tele volt rem énységgel. A zt h itté k a m agyarok, hogy Szevasztopol u tá n M agyar- o rsz ág ra k erül a sör. A szom szédunkban egy birtokos em ber Iskendernek keresztelte a fiát a bég tiszteletére.
— S okan csalódtak g ró f Ilinszkyben, a bég
ben, — b ó lin to tt L isznyai. — J ó k a i u j műve, a „Véres könyv" éppen k a rá c so n y ra h a g y ja el