A népesség szerkezetének vizsgálata során elsősorban az életkori, a nemek és a családi állapot szerinti megoszlást szoktuk elemezni – utóbbi egyébként már átvezet a házasodás témaköréhez. A hagyományos demográfiai tankönyvek és összefoglalók előbbieken túl ide veszik a népesség iskolai végzettség, felekezet, anyanyelv és nemzetiség, illetve foglalkozás szerinti összetételét, valamint gyakran ennek kapcsán tárgyalják a népesség térbeli megoszlását és a lakásviszonyait is. Jelenleg azonban csak a kor, nem és családi állapot kérdéseire összpontosítjuk figyelmünket, valamint ismertetünk néhány olyan vizsgálatot, mely fogódzókat adhat a népesség fizikai és egészségi állapotának megismerésére hosszabb távon. A többi témát jelentősége miatt külön, egyenként a 8-10. fejezetekben tárgyaljuk majd.
1. 2.1. Korcsoportok - korszerkezet
A kor fogalomrendszere
Nézzük először a népesség kor szerinti tagolódását. Nyilvánvaló, hogy ez ma mindannyiunk számára évszámokkal megjelölt korcsoportokat jelent még akkor is, ha sok esetben csak a kissé homályosabb gyermekek – fiatalok –öregek kategóriákat használjuk. Ténylegesen azonban több dologról van szó. Egyrészt minden populációnak van egy úgynevezett kronológiai korszerkezete, melyet az évszámokkal megjelölt életkorú egyének összessége alkot, másrészt mindegyiknek van egy „kor – státus rendszere” – nevezhetjük akár
„társadalmi korszerkezetnek” is – amely megfelelő életkorhoz megfelelő szerepeket, megfelelő társadalmi státust, rangot, pozíciót rendel. Ez utóbbi már nagymértékben kulturális gyökerű, és benne az azonos helyzetben levők nem feltétlenül azonos életkorúak a szó kronológiai értelmében. A „gyermek”, az „ifjú”, a „felnőtt”
fogalma a hagyományos társadalomban például sokkal inkább a származási családhoz, valamint a társadalmi környezethez fűződő viszonytól (ti. valaki otthon, atyai hatalom alatt, „gyermekként” él-e, vagy már saját családot alapítva külön költözött), a családi állapottól (házas avagy nem) és a teljesítménytől („felnőtt munkák”
ellátására való képesség) függ. Mindezek két további korfogalom létezésére is utalnak: a biológiai és a mentális koréra. Előbbi az egyén fizikai állapotával függ össze (erős-gyenge, fiatalos-idős, beteges-egészséges, stb.).
Utóbbi viszont főként a szellemi állapotra vonatkozik, amely a házasodás-családalapítás, valamint a háztartási csoportban elfoglalt hely szempontjából lehet fontos mind az egyének, mind az őt körülvevő kiscsoport, sőt az egész közösség szempontjából. A helyzet időközönként bonyolult is lehet, mert az egyén különböző típusú korbesorolásai ténylegesen eltérhetnek egymástól (az egyént kronológiai, fizikai, szellemi állapota és képességei tekintetében eltérő csoportokba sorolhatják.). Nyilván ezzel is összefügghet, hogy az egykorú források tanúsága szerint az adatközlők a kor mérésére az évek száma helyett, vagy azzal párhuzamosan sokszor használták a születési sorrendet (elsőszülött, második gyerek, stb.), a generációs hovatartozást és a helyi társadalomban elfoglalt helyzetet – vagyis a „társadalmi kort” – jelző megnevezéseket (legény, fiatalasszony, öreg gazda, stb.) is.
A gyakorlatban – főként az áttekinthetőség érdekében – egy-egy populáció népességét rendszerint öt vagy tíz éves korcsoportokra szoktuk osztani, esetenként pedig megkülönböztetünk nagyobb sokaságokat is (15 év alattiak, 60 év felettiek, stb.), melyekben tulajdonképpen a fent említett fiatal, felnőtt, öreg kategóriákat próbáljuk meg a mindennapi használat számára leképezni a kronológiai adatok segítségével. A köznyelvben ritkán szerepel, de a demográfiai megközelítés számára fontos a kohorsz fogalma, mely alatt a meghatározott eseményt (például születést, házasodást, iskola befejezését, egy háború átélését, stb.) egy időben átélt személyek összességét értjük. Ennek egy speciális válfaja a generáció, mely az azonos időintervallumban született személyek összességét jelenti. Utóbbi fogalmat a mindennapi életben valójában kétféle értelemben használják.
Jelölik vele a lényegében néhány év különbséggel azonos időben születettek csoportját, de beszélnek generációs távolságról, illetve generációkról, amely lényegében egy születési korosztály felnőtté válásáig eltelő 20-30 éves időtartamot fog át. (Ezek az értelmezések használhatóak az életciklus jelenség során is – l. később – de inkább társadalomtörténeti jelentőségűnek tűnnek.)
Korfák és korcsoportok
A korcsoportok társadalmi meghatározottságának többirányú és sok évszázados múltja van. Az egyházi és világi szabályok és törvények a középkortól kezdve igyekeztek megszabni a gyónóképesség, a bérmálás/konfirmáció, valamint a házasodási kor életévekkel megjelölt alsó határait ugyanúgy, mint ahogy a magánjog a jogképességét (az úgynevezett „cselekvőképesség” kiskorúságtól nagykorúságig vezető fokozatait). A családi és közösségi élet számtalan területét, a nemek és generációk viszonyát mai korunkkal ellentétben azonban az egyház és az állam szabályozatlanul hagyta. Ezt a feladatot a helyi közösség látta el, mégpedig az esetek többségében nem írott
szabályozás, hanem az íratlan szokásjog segítségével. Bár esetenként a normák megsértését a közösség szankcionálta, a szabályozásnak legalább ugyanekkora erőt kölcsönzött az a tény, hogy a normákat – adott esetben a társadalom kor- és nem szerinti tagolódására vonatkozókat – az emberek belsőleg magukévá tették, utódaikat születésüktől kezdve e normák betartására szocializálták. Persze mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként a társadalmi gyakorlat nem vált el a közösség elfogadott normáitól. A hagyományos demográfiai rendszerre például általánosságban jellemző volt a magas halandóság, melyet még rendszeres időközökben visszatérő, tömeges halálozást okozó járványok „egészítették” ki. Mindez azonban – különösen az aprófalvas vidékeken – néha úgy megváltoztathatta (jobban mondva eltorzíthatta) a nemek és korszerkezet arányát egy kisebb közösségen belül, hogy sok esetben nem volt mód a munkamegosztási rend, a házasodási elvárások (pl. a házasfelek korkülönbségre vonatkozó normák) maradéktalan betartására. Ugyanis esetenként oly kevesen lehettek egyes korcsoportokban egy közösségen belül, hogy a generációk közötti kapcsolatok megszokott rendszere egész egyszerűen nem tudott mindig zavartalanul, a normáknak megfelelően érvényesülni.
Ugyancsak kiemelésre érdemes az a jelenség, hogy a hagyományos közösségek társadalmi életében, még inkább a szűkebb és tágabb csoportok életét befolyásoló döntések meghozatalában való részvétel rendszerint meghatározott korhoz, státushoz és családi állapothoz kötődött. Egyszerűbben fogalmazva a döntések túlnyomórészt az önálló háztartással rendelkező házas férfi háztartásfők kezében voltak s a közösség vezetői többnyire közülük is a magasabb presztízsű, vagyonosabb és idősebb személyekből kerültek ki (egyébként 100 évvel ezelőtt a vagyon és a presztízs szintje nem volt teljesen független az életkortól sem). Mindezek azonban egyrészt rugalmasan, másrészt összetett módon érvényesültek. Önmagában a magasabb életkor nem feltétlenül jogosította fel a szóban forgó személyt a közösség sorsába való beleszólásba, ha az egyéb feltételeknek (házas családi állapot, önállóság) nem felelt meg. A nők esetében pedig a lehetőségek inkább közvetettek voltak – részben férjükön keresztül, részben a társadalmi kapcsolatok építése és ápolása, valamint a normák alakítása és ellenőrzése terén juthattak jelentősebb befolyáshoz a helyi közösségek életében, nem a falugyűlésen való szereplés révén.
A demográfia szempontjából azonban most számunkra a kronológiai kor a legfontosabb. Ugyanis hiába tudatosítjuk magunkban a fent említett négyfajta megközelítést, ténylegesen demográfiailag elemezhető módon elsősorban a kronológiai korra vonatkozó adatok állnak rendelkezésünkre, illetve néha a népesség fizikai állapotára kapunk bizonyos adatsorokat a katonai sorozások, avagy a korai népszámlálások adatfelvételei során.
Feltételeznünk kell, s talán nem tévedünk nagyot, hogy egy-egy populáció tagjainak többségében azért harmonizált egymással azok életkora, társadalmi pozíciója, valamint fizikai és mentális állapota, s mivel a demográfia kutatási gyakorlata főként nem egyéneket, hanem sokaságokat vizsgál, így ez a megközelítés önmagában is alkalmas a népességszerkezet – jelen esetben a korszerkezet – változási tendenciáinak követésére.
2.1 ábra
A korfa, mint a demográfiai adottságok gyors jellemzője Forrás: Haggett 2006: 179 után.
A korszerkezet áttekintésére legalkalmasabb vizsgálati eszköz a korfa, mely nemek és életkori bontások – esetenként családi állapot – szerint mutatja meg a népesség szerkezetét. A különböző növekedési mintákkal rendelkező népességeknek teljesen más szerkezetű és formájú korfája van. A gyorsan növekvőké piramis formájú – sokan vannak a fiatalok és aránylag alacsony az idősek aránya, míg a csökkenő népességeké a beszédes urna formát veszi fel, ugyanis egyre magasabb a középkorúak és idősek, illetve egyre alacsonyabb a fiatalok aránya. A részletes korfa tulajdonképpen az elmúlt évszázadok demográfiai lenyomatának is tekinthető – a népesség sorsát jelentősen befolyásoló, hirtelen bekövetkezett események (például a háborús veszteségek) nyomai ugyanis meglehetősen jól látszanak rajta. Kiválóan alkalmas egy-egy populáció lényeges demográfiai jellemzőinek gyors áttekintésére.
2.2 ábra
Pest megye korszerkezetének változása (1750 – 1941) Forrás: szerző számításai
Példaképpen bemutatjuk néhány Pest megye területén fekvő Duna menti falu, illetve egész Pest megye korpiramisának változását a 18. század közepe és 1941 között. Az ábrasor két első darabja arra enged következtetni, hogy az első világháborúig nagy valószínűséggel csökkent ugyan a népesség növekedési üteme, de maga a viszonylag gyors ütemű növekedés – és ezzel összefüggően a korfa piramis formája – fennmaradt. Az 1910-re és 1941-re vonatkozó korfák alakja között azonban már első ránézésre is határozott különbség észlelhető. Ez világosan jelzi, hogy Pest megye népességében az eltelt három évtized alatt demográfiai szempontból igen fontos változások következtek be: háborús veszteségek érték és kisebb lett a legfiatalabb korosztályok létszáma, ami a korábban szórványosan jelentkező termékenységcsökkenés általánossá válását jelzi. E két hatás együttese megváltoztatta egyrészt a korfa alakját, másrészt egyes korcsoportok egymáshoz viszonyított arányát.
Ha a megyét ebben az esetben elfogadjuk országos szintű következtetési alapnak, akkor a fentiekből következően több megállapítást tehetünk. Először is feltételezhető, hogy Magyarország népességének korfája minden valószínűség szerint évszázadokon keresztül nem sokat változhatott. Bizonyosra vehetjük, hogy a magyar népesség korszerkezete egészen a 18. század végéig nagyjából azonos belső arányok mellett az iparosítás előtti korszak népességeire nézve általánosan jellemző széles talpú piramis formáját mutatta. Úgy tűnik, hogy ezt a korábban rendszeresen bekövetkező demográfiai válságok sem változtatták meg. Ezt igazolja, hogy ha egymás mellé tesszük egymástól fekvésében, gazdasági viszonyaiban, etnokulturális szerkezetében teljesen különböző szerkezetű, és járványtörténetükben eltérő megyék – Borsod, Győr, Máramaros, Pest – 1869.
évi korfáját, mindegyik ugyanazt a piramis alakot mutatja. A korábbi évtizedek súlyos kolerajárványai – sem azok hiánya – nem okoztak szembetűnő deformációkat. Vagyis a fiatal korosztályok igen magas arányát az életkort jelképező korfán felfelé haladva mindenütt egyre inkább csökkenő létszámú csoportok követték s az időskorúak aránya már alig néhány százalékot tett ki az össznépességben. Úgy véljük, mindez azt a tényt illusztrálja, hogy az iparosítás előtti korszak hagyományos helyi társadalmai korszerkezetük terén nem igen különbözhettek egymástól. A fő arányok tekintetében azt mondhatjuk, hogy a 18. század végén a népesség közel felét – 40-45 százalék körüli arányt – tették ki a 15 év alatti korcsoportok, míg a 60 év felettieké általában nem érte el még az 5 százalékot sem, vagyis csak körülbelül minden huszadik ember tartozhatott az időskorúak csoportjába. Ami pedig a nemek korszerkezetei közötti eltéréseket illeti, az lényegesen kisebb lehetett, mint manapság – a két nem felnőtt korosztályainak továbbélési valószínűségeiben akkoriban még nem voltak meg a jelenleg tapasztalható, a nők javára megmutatkozó feltűnő különbségek.
1980 22,0 60,7 17,3 100,0 0,646
2002 16,3 63,1 20,6 100,0 0,584
2005 15,6 63,1 21,4 100,0 0,584
a) A fiatalok és az idősek aránya, viszonyítva a 15-59 éves korcsoporthoz
Forrás: Dányi 1993: 48-51, Klinger 1992: 4-5, és a 2005. évi Mikrocenzus után számítva
Ez a korszerkezet jelenleg pontosan meg nem határozható időszakban, de valamikor a 19. század első felében lassan változásnak indult. Andorka Rudolf (1981, 1987) konkrétan ki tudta mutatni több dunántúli településen a születéskorlátozás megjelenését a 18. század végére vonatkozóan. Saját Dunántúlra vonatkozó számításaink szintén erre a korai születéskorlátozási gyakorlatra látszanak utalni a török háborúkat túlélt, szűk határok között maradt, és ezért túlnépesedett magyar falvak népessége esetében. A születéskorlátozás terjedése már egy-két generációnyi időszakon belül is a csecsemők és gyermekkorúak arányának csökkenéséhez vezetett, ez viszont fokozatosan megváltoztatta az össznépesség korszerkezetének belső arányait. Először megnőtt a felnőttek részaránya, majd a 19. század végétől kezdődően a népesség egész generációs szerkezete fokozatosan átalakult.
Majdnem párhuzamosan a születések számának már országos mértékben megmutatkozó csökkenésével ugyanis javulni kezdtek Magyarország halandósági viszonyai is, ami a század utolsó harmadától kezdve a 60 év feletti népesség számának és arányának rendkívül gyors növekedését eredményezte. Míg a 15 év alatti gyermekek száma a 18. század végén még nyolc-kilencszerese volt a 60 év feletti népességének, addig ez az arány 1869-ben hétszeres, 1900-ban valamivel több, mint négyszeres, 1941-ben két és félszeres, 2005-ben pedig az idősek aránya számottevően meghaladja a 15 év alattiakét (2.3. táblázat). Az is egyértelmű, hogy a változás üteme gyorsul, Magyarország népessége a lassú kezdet után a 20. században rohamosan öregedésnek indult. (Erre még visszatérünk.)
2.4 ábra
Az 1949. évi népszámlálás korfája Forrás: Népszámlálás 1949 12: VI.
Mielőtt tovább mennénk, nézzünk meg egy állóképet, azt a korfát, amely az 1948-1949 közötti évforduló korszerkezetét, és a két nem családi állapotát is rögzíti. Ez a korfa a mai területen élő népességre vonatkozóan három, a 19. század vége – 20. század közepe között lejátszódó folyamatra utal: a két világháború egymástól meglehetősen eltérő demográfiai hatására, a termékenység változására, valamint a férfiak és nők házasodási és továbbélési mutatói közötti egyre növekvő eltérésre. Kezdjük a végén. Az 1900 előtt született férfiak és nők eltérő aránya világosan mutatja, hogy a 19. század első harmadához képest – amikor a nők várható élettartama még kissé alacsonyabb volt, mint a férfiaké (Hablicsek 1991: 92-93) – a század végére egymáshoz viszonyított helyzetük alapvetően megváltozott: egyértelmű, hogy a nők továbbélési esélye lényegesen jobb lett, mint a férfiaké. Még feltűnőbb a különbség az özvegy családi állapotúak aránya tekintetében. Ebben az esetben azonban a megözvegyült férfiak jóval kedvezőbb újraházasodási esélye növeli tovább a két nem közötti
egyenlőtlenséget. A termékenységcsökkenés 20. század elejétől általánosnak tekinthető létezését a korfa szabályos piramis alaktól való eltérése ugyancsak világosan mutatja – a hiedelmekkel ellentétben jól látható, hogy a születési évfolyamok csökkenése nem a két világháború között, nem is a háború alatt, hanem már 1900-ban markánsan elindult.1 Ha már a háborút említettük: a 29-33 évesek mindkét nemet érintő hullámvölgye pontosan jelzi az első világháború alatt bekövetkezett hirtelen nagy mértékű termékenységcsökkenés (születés kimaradás) drasztikus hatását. Minden drámai vélekedés ellenére ugyanez a második világháború alatt csak két születési évfolyamot (1944-1945) érint, azokat is jóval kisebb mértékben.2 Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Magyarország népessége nem szenvedte meg a második világháborút. Mindössze arról van szó, hogy a nagyobbrészt civilek deportálása és kitelepítése, kisebb részt a háború okozta 1944-1947 közötti emberveszteséget az ezzel szinte egyidejűleg (nem mindig a benne résztvevők szabad akaratából) keletkezett bevándorlási többlet a korfán ellensúlyozta.3
Ha egymás mellé tesszük az 1900 és 2001 közötti korfákat, akkor világosan látható, hogy az első világháború, avagy az 1950-es évek népességi egyenetlenségei – az 1954-56 közötti születési évfolyamok, az ún. „Ratkó korosztályok”4 hirtelen kiugrása, majd a forradalom leverése után bekövetkezett tömeges menekülések által okozott migrációs veszteség a tízen- és huszonévesek soraiban – a korfákon végigvonulnak, de hullámaik fokozatosan csökkenő mértékűek. E jelenség valójában azt jelenti, hogy egy bekövetkezett nagyobb mértékű demográfiai hullámnak meg van a maga öntörvényű mozgása, utólag már igen nehezen korrigálható. Vagyis az egyszeri népesedési jelenségek nem csak jelentősen befolyásolhatják egy-egy korcsoport nagyságát és a többiekhez viszonyított arányát, hanem a továbbiakban az így megváltozott korcsoportok demográfiai
„cselekedetei” tovább görögnek, önmozgásszerűen visszahatnak a későbbi népesedési folyamatokra. Tehát a korszerkezet – s mint később látni fogjuk, a nemek szerinti összetétel – változása a népesség és népmozgalom egészére, és így nyilvánvalóan magára a tágabb értelemben vett társadalomra is hatást gyakorol.
Természetesen a korszerkezeti változások nem pontosan azonos ütemben mentek végbe a Kárpát-medence egészében. Ha az 1910. évi népszámlálás alapján keresztmetszeti képet rajzolunk két nagy korcsoport – a 15 év alattiak és a 60 év felettiek – térbeli megoszlásáról, akkor az elég világosan mutatja a kormegoszlás változásának regionális különbségeit.
1 Megjegyzendő, hogy a történeti területre vonatkozóan az 1910. évi koradatok ezt a tendenciát még nem mutatják egyértelműen – valószínűleg a peremterületek népességének termékenysége ekkor még nagyobb lehetett (MStK 61: 100).
2 Más forrásokból tudjuk, hogy közvetlen harctéri veszteségek minden valószínűség szerint ugyancsak lényegesen alacsonyabbak voltak 1942 és 1945, mint 1914 és 1919 között.
3 Ez természetesen a deportáltakat illetve családtagjaikat, valamint a kényszervándorlásokat (kitelepítéseket, és a Magyarországra meneküléseket) elszenvedőket, illetve túlélőket nem vigasztalhatja, s azt sem hozza helyre, hogy e sajnálatos események hatására a határon túli magyar népességcsoportok létszáma a háború alatt és után tovább apadt.
4 A kifejezés Ratkó Anna nevéhez fűződik, akinek minisztersége alatt 1952-ben sor került az abortuszok betiltására és a tilalmat megszegők bírósági elitélésére. A rendelkezés hatása a születésszámok körülbelül két évig tartó hirtelen megugrása lett. Úgy tűnik azonban, hogy 1955-re az érintett fiatal korosztályok fokozatosan „megtalálták” a megoldást a nem kívánt terhességek elkerülésé1955-re.
2.5 ábra
A 15 év alattiak aránya a történeti Magyarországon Forrás: MStK 64: V. tábla 2. térkép
2.6 ábra
A 60 év felettiek aránya a történeti Magyarországon
Forrás: MStK 64: V. tábla. 4. térkép
A 15 év alattiak aránya különösen alacsony három régióban (2.5. ábra): a Felvidék középső részén (Hont – Gömör – Nógrád megyék területén), Dél-Dunántúlon és a hozzá kapcsolódó Belovár-Kőrös megyében, valamint a Bánság keleti részében (Temes és Krassó megyék) és a hozzá kapcsolódó Hunyad megyében. Ezen túlmenően viszonylag alacsony a 15 év alattiak aránya a jelentős szász népességgel bíró erdélyi megyékben, és igen alacsony az összes nagyobb városban, kivéve néhány alföldi tanyás települést. Mindez lényegében a születéskorlátozás megjelenésének és elterjedésének első világháború előtti Kárpát medencei állapotát tükrözi.
A 60 év felettiek arányát mutató térkép (2.6. ábra) értelmezése kicsit nehezebb. Világos, hogy az idősek aránya általában magasabb a születéskorlátozással gyanúsítható területeken – a fiatalok számának csökkenése a halandósági viszonyok lényeges javulása nélkül is megnövelheti az idősek arányát. A Felvidék északi, és Horvátország tenger melléki részének magasabb idős arányát azonban minden valószínűség szerint a fiatalabb generációk számottevő részének kivándorlásával indokolhatjuk. A Dunántúl nem egykéző részének magasabb idős arányai ugyanakkor azt sejtetik, mintha itt már érezhető lenne a felnőtt, illetve időskori halandóság javulásának folyamata is. A nagyvárosok többségének alacsony idős aránya viszont minden valószínűség szerint a fiatal és középkorú bevándorlóknak köszönhető. A regionális megoszlások tehát nem csak a korszerkezet változásának eltérő állapotát mutatják a Kárpát medence különböző részein, hanem világosan jelzik a korszerkezet alakulásának a népmozgalmi folyamatokkal (a termékenységgel, halandósággal és vándorlással) való szoros, és kölcsönösen egymásra ható összefonódását.
Öregek és fiatalok5
Ha már annyit emlegettük, akkor nézzük az öregedés problémáját közelebbről. E folyamat alatt általában az időskorúak össznépességen belüli arányának emelkedését értjük, ami rendszerint együtt jár a fiatalok arányának csökkenésével. A két csoport aránya természetesen attól is függ, hol húzzuk meg az idős kor alsó, illetve a fiatal kor felső határát. A folyamat során azonban, mint fentebb céloztunk rá, lényegében az egész korszerkezet átalakul, és a népességet ábrázoló korfa megnyúlik. Az öregedés legelterjedtebb és egyben legegyszerűbb mutatószáma az időskorúak össznépességen belüli arányának alakulása, de használhatjuk a népesség átlagos korát is. Egyetlen mutatószám azonban valójában nem képes átfogó módon jellemezni ezt az eléggé komplex folyamatot. A demográfiai öregedés mögött ugyanis egyaránt meghúzódhat a fiatalok számának és arányának
Ha már annyit emlegettük, akkor nézzük az öregedés problémáját közelebbről. E folyamat alatt általában az időskorúak össznépességen belüli arányának emelkedését értjük, ami rendszerint együtt jár a fiatalok arányának csökkenésével. A két csoport aránya természetesen attól is függ, hol húzzuk meg az idős kor alsó, illetve a fiatal kor felső határát. A folyamat során azonban, mint fentebb céloztunk rá, lényegében az egész korszerkezet átalakul, és a népességet ábrázoló korfa megnyúlik. Az öregedés legelterjedtebb és egyben legegyszerűbb mutatószáma az időskorúak össznépességen belüli arányának alakulása, de használhatjuk a népesség átlagos korát is. Egyetlen mutatószám azonban valójában nem képes átfogó módon jellemezni ezt az eléggé komplex folyamatot. A demográfiai öregedés mögött ugyanis egyaránt meghúzódhat a fiatalok számának és arányának