század második felében
6. fejezet - Humanitárius katasztrófák
1. 6.1. Bevezető
A katasztrófa fogalma a következőképpen határozható meg: olyan esemény, mely kollektív stresszhelyzetet vált ki, mivel bekövetkezése során az adott közösség tagjainak számottevő része veszélybe kerül, illetőleg veszteségeket szenved el. A fenti meghatározásnak tehát három alapeleme van:
a) nem elszigetelt egyénekre vonatkozik, hanem személyek kisebb-nagyobb közösségét érinti, vagyis nem egyéni, hanem közösségi esemény. (Természetesen ebben a vonatkozásban egy egyéni tragédia is – pl. a családfő halála – csapást jelenthet egy kisközösség számára, de nem katasztrófa az egész társadalom felől nézve);
b) nem pusztán fenyeget egy közösséget – a fenyegetettség a történelemben (máig húzódóan) mindennapos jelenségnek számít –, hanem ténylegesen pusztít, károkat okoz;
c) stressz helyzetet teremt, miután az egyének létét biztosítani hivatott társadalmi rendszer megsérül, illetve alkalmatlannak bizonyul a katasztrófa helyzet kezelésére.
A katasztrófa fogalma meglehetősen viszonylagos. Egy-egy esemény megítélése korszakonként – közösségenként más és más lehet. Ami az egyik közösség vagy egy korszak számára katasztrófa, az másutt vagy más korban lehet, hogy csak kuriózumnak, vagy megszokott jelenségnek számít. A katasztrófák dimenzióik (eredet, időbeliség, terjedelem) szerint többféleképpen csoportosíthatók. Eredetük szerint feloszthatók külső és belső okokra visszavezethetőkre. A katasztrófához vezető belső okok általában a társadalmi rendszerben keletkezett különböző zavarokat jelentik. Altípusai a következők: gazdasági (pénzügyi, termelési, fogyasztási) zavarok; politikai zavarok; technológiai problémák, ellenőrzési zavarok (ellenőrzési feladatok be nem tartása, szabályok megsértése).
A külső okokra visszavezethető katasztrófák két további alcsoportba sorolhatók: egy részük természeti okokra vezethető vissza (vulkánkitörések, földrengések, szökőárak, viharok, árvizek, gát- és földszakadások, járványok), más részük pedig társadalmi okokra (kívülről érkező „begyűrűző” gazdasági válságok, másik rendszer támadása, technológiai eredetű környezeti katasztrófák.). Természetesen a fenti csoportosítások némileg merevek, gyakori, hogy egy-egy konkrét katasztrófa keletkezését az okok összefonódása idézi elő (pl. a politikai és gazdasági zavarok együttesen jelentkeznek, vagy egy járványt a társadalmi rendszer nem kielégítő védekezőképessége, illetve védekező tevékenysége enged katasztrófává fejlődni).
Időbeliség szempontjából a katasztrófák lehetnek hirtelenek, rövid lefolyásúak, hosszú ideig tartók, illetve fokozatosan kifejlődőek, valamint rendszeresen ismétlődőek (krónikusak). A katasztrófák terjedelme kétféleképpen értelmezendő. Megkülönböztethetők a katasztrófák földrajzi kiterjedésük mérete szerint: kis területen koncentráltan vagy nagy területen egyszerre, illetve fokozatosan terjedve (diffúz módon) jelentkezők.
Feloszthatók azonban a katasztrófák az érintett közösség nagysága, az érintettek létszáma szerint is (lokális közösséget, kisebb tájat, régiót, kontinenst, illetőleg néhány tucat főtől egészen a százmilliós nagyságrendig terjedő számú népességet érintőek).
Az egyes katasztrófatípusok társadalmi hatása ismét többoldalúan vizsgálható. Végezhető a katasztrófa vizsgálata annak időbeli szakaszai szerint (megelőző időszak, észlelés, hatás, reakció, helyreállítás).
Elemezhetőek a katasztrófa rövid- és hosszú távú hatásai a társadalom különböző dimenziói (környezet, gazdaság, népesség, szűkebb értelemben vett – kapcsolatokra, folyamatokra, szerveződésekre vonatkozó – társadalmi hatások, valamint kulturális-tudati viselkedési és beállítódási hatások) szerint. Végezetül a fenti megközelítések mindegyike több szinten – egyén, kiscsoport, formális és nem formális szervezetek, teljes társadalom – kísérelhető meg.
Egyes kutatók szerint az iparosítás előtti korszakban sok szempontból másként reagálnak az egyének és a közösségek a katasztrófákra, mint a XIX–XX. században. Sokkal inkább támaszkodnak a családi – rokoni-szomszédi csoportokra, mint a formális intézmények segítségére, sokkal nagyobb szerepet kap a vallás és mágia, jellegzetes, ma már furcsának tetsző közösségi magatartások (vallásos tömegmozgalmak, bűnbakkeresések) jelenhetnek meg. De nemcsak az egyének és közösségek, hanem a formális szervezetek is másképp reagálhatnak
egy-egy katasztrófára – nyilván más válaszok szükségesek és lehetségesek pl. éhínség esetén egy kiépült infrastruktúrával, nemzeti piaccal, átfogó, hatékonyan működő helyi közigazgatási rendszerrel bíró társadalomban, mint egy ezekkel nem rendelkező, hagyományos tevékenység-megoszlásra és hatalmi struktúrára épülő rendi államban.
6.1 táblázat
A humanitárius katasztrófák főbb típusai
a) ezeken kívül bekövetkezhetnek igen ritkán előforduló, a fentieknél súlyosabb katasztrófák is (pl. meteorit becsapódás)
b) a kisebb pusztításokat okozó, ritkábban illetve főként Európán kívül előforduló fertőző betegségek nélkül c) előidézője rickettsia (a vírushoz hasonló, de méretében a vírus és baktérium között álló kórokozó) Források: Faragó 2005: 21 után
Az alábbiakban kifejezetten azokra a katasztrófa típusokra összpontosítjuk figyelmünket, melyek erőteljes demográfiai hatásokat fejtenek ki, és jelentős mértékben beavatkoznak a népesedési folyamatokba. A használt szakirodalom a természeti katasztrófák 14 típusát sorolja fel, de ezek többségével szerencsére nem kell foglalkoznunk (6.1. táblázat). A Kárpát-medencében az emberi életet komolyan fenyegető természeti katasztrófák a 19. század végéig ugyanis szinte kizárólag az éhínségekre korlátozódtak (és nemzetközi összehasonlításban utóbbiak sem számítottak igazán gyakorinak és komoly méretűnek). Vulkánkitörések, szökőárak, tornádók, hurrikánok az ország fekvése, természetföldrajzi adottságai miatt az utolsó néhány évezredben nem fenyegették ezt a területet, és az eddigi kutatások azt mutatják, hogy komolyabb pusztítással járó földrengések is csak 200–300 évente fordulnak elő. Kivételt ez alól csak a Kárpát-medence folyami árvizei jelentenek, azonban ismereteink szerint ezek pusztítása is inkább az anyagi javakat, illetve a háziállatokat fenyegeti, mint az emberéleteket.
Más a helyzet viszont a járvány-katasztrófákkal, melyek egy-egy fertőző betegség adott területen és viszonylag rövid idő alatti tömeges és az életet súlyosan fenyegető fellépését jelentik. Az utóbbiaknak az elmúlt évszázadok során a Kárpát-medencében előforduló típusai már sokrétűbbek, történetük pedig az előbbieknél lényegesen gazdagabb, terjedelmesebb, mint ahogy azt a későbbiekben még látni fogjuk. A témakör vizsgálatának történeti demográfiai jelentősége egyrészt abból adódik, hogy a múltbeli társadalmak létszámukhoz, erőforrásaikhoz viszonyítva lényegesen nagyobb méretű és rendszeresebben jelentkező katasztrófákkal néztek szembe, mint kései utódaik, másrészt a mai világnál jóval kevésbé sikeresen tudtak védekezni ellenük. Vagyis a humanitárius katasztrófák emberéletekben történt pusztításai sokkal inkább befolyásolták az érintett népességek sorsát, mint ahogy az hasonló esetekben manapság tapasztalható. A hagyományos világ szembetűnően védtelenebb volt a
különböző természeti katasztrófákkal és járványokkal szemben, mint amilyenek mi vagyunk. Rosszul, lassan és nem túl hatékonyan (vagy egyáltalán nem) működött előrejelző és hírszolgálati rendszerük, nem ismerték pontosan a katasztrófák keletkezésének okait, nem álltak rendelkezésükre hatékony védekezési eszközök.
Ráadásul a régi világ egymással gyorsan kommunikálni képtelen, helyi közösségekben szétszórtan élő lakossága rendszerint nem volt eléggé jól szervezett ahhoz sem, hogy már meglévő tapasztalatait, tudását és eszközeit hatékonyan használhassa fel a védekezési kísérletek során. Ennek következtében egy-egy katasztrófa e társadalmakat nemcsak súlyosabban érintette, hanem jóval több ember helyzetét sokkal hosszabb távra kihatóan befolyásolhatta, mint ahogy az a 20. vagy 21. századra jellemző. Bár kétségtelenül ma sem veszélymentes az emberi élet, de számos korábban súlyos katasztrófát okozó jelenség (pestis, kolera, himlő) mára eltűnt vagy
„megszelídült”, és az újonnan fellépők többsége (ebola, AIDS) a valós megbetegedési és halálozási adatok szerint nagyságrendekkel kisebb fenyegetést jelent mint korábbi elődei. Ráadásul több, jelenleg is veszélyesnek látszó, esetenként újnak tűnő potenciális fenyegetés (influenza, malária) már évszázadokkal korábban is jelen volt Európában és ezen belül a Kárpát-medencében is, csak a közvélemény akkoriban nem minden esetben tudott róla, vagy nem tartotta azt veszélyesnek. A tényleges emberi veszteségekkel járó humanitárius krízisek száma tágabb környezetünkben, Európában tehát, minden ellenkező híreszteléssel szemben, az utolsó egy-két évszázad során igen markánsan csökkent, a mégis bekövetkezők hatásai pedig jóval enyhébbek, okozott veszteségeik lényegesen kisebbek, mint amelyeket elődeik okoztak. (Mindössze arról van szó, hogy katasztrófáink az utolsó évtizedekben „jobban vannak kommunikálva”.)
A humanitárius katasztrófák közül tágabb környezetünkben, a Kárpát-medencében tehát, mint említettük, főként a járványok voltak a legjelentősebbek. Közülük a legfontosabbakat, a legnagyobb népességi veszteségeket okozókat – a pestist és a kolerát – az alábbiakban külön alfejezetben tárgyaljuk, míg a kisebb jelentőségűeket csak röviden tekintjük át. Ezt követően ejtünk szót azokról a katasztrófa típusokról, amelyek keletkezésüket közvetve vagy közvetlenül az emberi tevékenységeknek köszönhetik. Áttekintésünket a katasztrófák demográfiai hatásának elemzésével zárjuk. De mielőtt a fentiek konkrét tárgyalásába belekezdenénk, szükségesnek látszik a járványokkal kapcsolatban néhány alapfogalom tisztázása.
A fertőzés alatt a kórokozó mikroorganizmus szervezetbe jutását és ott történő szaporodását értjük. Ha a kórokozó szervezetben történő szaporodása tüneteket is okoz, fertőző betegségről beszélünk. A járvány pedig a fertőző betegségek láncolatából áll, annak tömeges előfordulását és folyamatos terjedését jelenti. A járványok elemzése során gyakran kerül szóba három fontos fogalom: a morbiditás, a mortalitás és a letalitás. A morbiditás azt jelzi, hogy az adott betegségben hányan betegedtek meg, vagyis arra utal, hogy az érintett népesség fogékonysága milyen mértékű. A pestis és a kolera például magas, 80 - 100 %-os morbiditású is lehet, vagyis egy járvány során gyakran szinte a teljes lakosság megbetegszik. A mortalitás viszonyszáma azt mutatja meg, hogy az adott népességből hányan halnak meg egy adott járványban, tehát mekkora a tényleges halandósági veszteség. (Százalékban vagy ezrelékben fejezzük ki.) Végül a letalitás fogalma a járvány veszélyességét fejezi ki, vagyis arról informál, hogy a megbetegedettek hány százaléka halt meg. Az említetteken túlmenően még számos további mutató és mérési lehetőség létezik, de ezek részleteibe nem merülünk bele, mivel a hazai járványok eddigi történeti kutatásai során ritkán kerülnek elő olyan források, amelyek módszertani értelemben finomabb, mélyebb vizsgálatok lehetőségét teremtik meg.
A járványok demográfiai hatását számos tényező befolyásolhatja. Jelentős tényező például a népsűrűség, valamint a járvány terjedési útvonala. A járványok általában nagyobb pusztítást végeznek azoknak a településeknek a környékén, amelyek a fontos kereskedelmi utak és folyami átkelőhelyek mellett fekszenek, mint a forgalomtól távol eső, ritkán lakott vidékeken. Előbbiek ugyanis a különböző helyekről jövő–menő emberek találkozási helyeit képezik, a nagyméretű forgalom viszont nem csak javak és hírek, hanem fertőzések kicserélését is jelenti egymás között. A terjedési útvonalak békeidőben rendszerint a kereskedelmi forgalom útját követik, háborúban pedig rendszerint a csapatmozgások irányában találhatók. Miután a nagy járványok kiindulási területei közül több – így a pestisé és a koleráé is – Keleten, Ázsiában található, azok a régiók, amelyek intenzívebb kapcsolatokkal rendelkeztek abban az irányban fekvő társadalmakkal, gyakrabban és súlyosabban érintettek lehetnek. A Kárpát medence keleti és déli részei például rendszerint többet szenvedtek az elmúlt évszázadokban a járványoktól, mint a nyugati határszél.
Ha egy járvány egy adott területen hosszabb időn át állandóan jelen van, akkor az endémiásnak tekinthető.
Amennyiben viszont a járvány egy adott népességben a szokottnál jóval nagyobb arányban jelentkezik – hirtelen és tömeges megbetegedéseket okoz – akkor epidémiáról beszélünk. Ha pedig egy járvány egy egész kontinensre (vagy több kontinensre) kiterjed, akkor azt pandémiának nevezzük. Az epidémiák és pandémiák kialakuláshoz azonban különleges körülmények kellenek: vagy hirtelen, nagy és viszonylag gyors népességmozgások – például búcsújárások, népességek tömeges menekülései, illetve katonai hadmozdulatok – vagy a modern közlekedési technológia megjelenése (vasút, gőzhajózás), mely a 19. század folyamán még gyakran nem párosult hatékony ellenőrzéssel és járványvédelemmel. A járványok terjedését befolyásolhatják ezen túlmenően
az éghajlati és időjárási tényezők is. A trópusi területek, valamint a meleg, párás nyári időszakok e téren mindig magasabb járványveszélyt jelentenek.
A járványok terjedésében elsődleges és másodlagos tényezők játszanak szerepet. Az elsődleges (közvetlen) tényezőket a fertőzés forrása, terjedése, és a fertőzésre fogékony személy jelenti. A fertőzés forrása mindig valamilyen élőlény (baktérium, vírus). A fertőzés terjedése során a kórokozó tovább terjedhet levegő, víz, talaj vagy élelmiszer fogyasztása segítségével, de közvetítheti azt másik élőlény: ízeltlábú (bolha, tetű), illetve az ezeket hordozó állat (patkány, madár, stb.) és gyakran egy másik ember. A másodlagos (közvetlen) tényezők közé tartozik a nagy népsűrűség, a rossz hygiénés viszonyok, a nem megfelelő környezet (vizenyős terület, nehezen szellőztethető település, illetve építmény) a kórokozók és terjesztő élőlények számára kedvező viszonyok, a népesség alultápláltsága, legyengülése, a tömegesen kialakult immunitás hiánya, a fentebb már említett nagy népességmozgások gyakori előfordulása (Mende 2004).
A járványokat csoportosíthatjuk a kórokozók típusa szerint (6.1. táblázat), de megtehetjük azt a gyakorlat szempontjából a járványok terjedése, illetve az ellenük történő védekezés felől nézve is. Utóbbi esetben megkülönböztetünk a szájon keresztül a szervezetbe került és az emésztőrendszerben kialakult fertőzéseket (például a kolera), légúti fertőzéseket (influenza, TBC, himlő és általában az ún. gyermekbetegségek), valamint a keringési rendszeren keresztül történő fertőzéseket, melyek állatok vérszívása révén kerülnek be az emberi szervezetbe (malária, kiütéses tífusz, sárgaláz). Az emberek illetve állatok útján terjedők közül talán a legnevezetesebb a pestis, de megemlítésre érdemes lehet a szifilisz és a modern kor súlyos betegsége az AIDS.
A fentiek kapcsán meg kell azonban jegyeznünk, hogy a történeti kutatások során – különösen olyan járványok esetében, amelyek több évszázaddal ezelőtt játszódtak le – sem a kórokozók pontos megállapítása, sem a fertőzés útjainak precíz leírása nem mindig lehetséges, mivel az egykorú források, illetve azok szerzői többnyire maguk sem voltak ezzel tisztában. (Igen sok esetben a járvány kórokozóját, illetve az ellene való védekezést annak jelentéktelenné válása után fedezték fel.) Tekintettel azonban arra, hogy bennünket inkább a járványok demográfiai hatása érdekel, mint maguknak a betegségeknek a története, ezért ezekkel a kérdésekkel a továbbiakban nem foglalkozunk.
2. 6.2. A pestis
A pestis súlyos fertőző betegség, melyet a Yersinia pestis nevű baktérium okoz. A pestis kórokozója elsődlegesen vadon élő rágcsálókat, patkányokat, egereket fertőz meg, a betegséget a fertőzött állatokról rendszerint bolhák viszik át az emberekre. Emberről emberre a pestist a cseppfertőzés – a már pestises ember köhögése vagy tüsszentése – képes továbbítani. A pestis különböző formákban jelenhet meg: bubópestis, tüdőpestis, szeptikémiás pestis és pestis minor (utóbbi a betegség enyhe, nem halálos formája). A múltban közülük a leggyakrabban a bubópestis előfordulásával számolhatunk. Ennek tünetei rendszerint a fertőzéstől számított 2-5 napon belül jelentkeznek, hidegrázással és lázzal kezdődik. A lázzal egyidejűleg megnagyobbodott, érzékeny nyirokcsomók (bubók) jelennek meg a betegen. A bubók később kifakadnak és a pestisben megbetegedett személyek 40 – 60 százaléka a láz és belső vérzések miatt a harmadik és ötödik nap között meghal. A pestis másodlagos formája az emberi fertőzés útján a tüdőbe kerülő baktérium révén kialakuló tüdőpestis, amely két napon belül csaknem 100 százalékban halált okoz.
6.2 térkép
A Fekete Halál Közép- és Dél-Európában Forrás: Történelmi világatlasz 1997: 38 (részlet)
A pestis története messzire, az antikvitásba visszavezethető. Számunkra azonban az első, némileg pontosabb adatokkal körülírható és egyúttal nagy demográfiai hatást kifejtő pestisjárványtól, az 1347 és 1351 között pusztító úgynevezett Fekete Haláltól válik érdekessé a történet. A járvány közép- és kelet európai pusztításának mértéke máig vitatott. Kárpát medencei jelenléte 1348-ban és 1349-ben forrásokkal igazolható, de pusztítására vonatkozó olyan konkrét adatokkal, amelyek alapján akár csak egy becslést megkockáztathatnánk, nem rendelkezünk. Az azonban tény, hogy ettől kezdve a krónikák és oklevelek folyamatosan említik a pestis pusztítását körülbelül 10 éves időközönként. A 14. században 3, a 15-ben 8 – 10, a 16-ban 6, 1621 és 1720 között 9 pestisjárványról tudósítanak a krónikák. 1720 után ritkul a pestis látogatása és a 18. század közepén megszűnik a pestisveszély a Magyar Királyságban. A pestis ugyan később is megjelenik, de a déli határ menti helységekben bekövetkező fertőzéseket rövid időn belül lokalizálni tudják, országos veszélyt már nem jelentenek és halandósági katasztrófát többé nem okoznak.
Tekintettel arra, hogy a demográfiai célokra alkalmas országos áttekintéseket adó források az 1770-es évektől jelennek meg a történeti Magyarországon, vagyis három évtizeddel az utolsó Kárpát medencei méretekben
pusztító pestisjárvány megszűnése után, a pusztításokra nézve csak eléggé bizonytalan adatok állnak rendelkezésünkre. Mindössze annyi következtetést vonhatunk le belőlük, hogy a két utolsó járvány százezres nagyságrendű halálozásokat okozott a Kárpát medencében, és az egykorú népesség 8 – 12 százalékát ragadta el viszonylag rövid idő, egy – két év leforgása alatt.
6.3. táblázat - A pestis pusztítása a Magyar Királyságban (1700-1828)
Járványos évek
Történeti Magyarország a) Erdély Temesi Bánság
a halálozások száma
1706 – … b)
1708–11 300–500 000 b)
1717–20 – 120 000 …
1737–43 180–200 000 c) 41 722 10–15 000
1755–57 d) – 4 303 –
1762–63 d) – – Szórványos
1770–71 d) – 1 204 –
1795–96 d) – Szórványos Szórványos
1828 d) – 17 –
a) Erdély, a Temesi Bánság és Horvátország nélkül b) török uralom alatt
c) a tényleges halálozás adata minden valószínűség szerint magasabb d) a járvány a határ menti ellenőrző pontok környékénél messzebb nem jutott Forrás: szerző számításai a vonatkozó irodalom alapján
Az 1708-1711. évi pestis pusztítására vonatkozó adatok becslései 150 ezer és 1 millió között szóródnak, de véleményünk szerint reálisabb a 300 és 500 ezer fő közötti halálozás feltételezése. Tekintettel az akkori népesség 4 millió körüli számára, a fenti adat 8-13 százalékos mortalitást jelez. (Ezt az arányt az akkoriban jellemző, a török háborúk befejeződése után megindult bevándorlások miatt feltételezhetően 0,5 és 1 százalék között mozgó éves népességnövekedéshez érdemes viszonyítani.) Vagyis a járvány emberi ára többszörösen meghaladhatta a Rákóczi szabadságharc alatt bekövetkezett teljes emberveszteséget.1 Az 1738-1743 évi pestis pusztítását a járvány monográfusa, Dávid Zoltán (1973: 94) 250 ezer főre teszi, de ezt alulbecsültnek látjuk.
Csak a kelet-magyarországi forrásokat átnézve úgy látjuk, hogy az e járvány által okozott halálesetek száma biztosan 300 ezer felett lehetett. Ez a feltételezhető teljes népességre vetítve körülbelül 7 – 9 százalékos mortalitást jelent, vagyis még mindig több évi teljes népszaporulatot emésztette fel. Országos szinten egyelőre itt állunk, az utolsó pestisjárvány alaposabb megismeréséhez – melyre forrásszinten lenne lehetőség – még további kutatásokra van szükség. Ha ennél többet akarunk tudni a pestis demográfiájáról, akkor jelenleg nem tehetünk mást, mint hogy a lokális kutatásokhoz fordulunk.
1 A két eseménysor természetesen nem összehasonlítható. A szabdságharcnak nagy politikai jelentősége volt minimálisan várható demográfiai hatással. A pestisnek viszont hatalmas demográfiai jelentősége volt, de politikailag kevéssé fontos – legfeljebb az egyik hivatkozási alap lehetett a katonailag amúgy is vesztésre álló küzdelem abbahagyásához.
A pestis Magyarországon a 18. században Részlet Thaly Kálmán történész emlékbeszédéből
(Kassa, 1906 október 29, a fejedelem újratemetése alkalmával)
„…mikor a csak három milliót tevő lakosságból több mint 300 000 embert elvitt a ragadós betegség, a
táborokban kiütött a pestis, éjszaka a katonaság megszökött, azt mondván, vérével szívesen harcol a hazáért, de – úgymond – dögben [pestisben] nem akarunk elpusztulni: a fejedelem az ő legerősebb várának, Érsekújvárnak fölmentésére indul. A pestis miatt nagy bajjal, összetespedt sereggel és élelmiszervonattal, 16 000 emberrel.
Ónodi táborában kiütött a pestis. Minden óvintézkedés ellenére is, mire a sereg Vácra érkezett, 3 000 emberre olvadt le, minek természetes következménye volt, hogy az ostromlott Érsekújvárt lehetetlen volt fölmentenie
… A katonaság között a fegyelem kezdett fölbomlani. Különösen a városokba szállásolt gyalogság pusztult ki, a lovasság még szabadon járván a pestis elől, a contagiamnak [ragályos betegségnek] nem volt annyira kitéve.
Nagyon sokat szenvedtek a derék, hősies felvidéki városok, Lőcse, amelynek több mint fele lakossága kihalt és Kassa város is nem kevésbé. Kassa városának és vidékének, amely akkor elsőrangú erőd volt, négy kapuja volt.
Ezek közül, a pestis miatt, mivel megfogyott a helyőrség, mert hajdúk köteleken ereszkedtek le a falakon, a bástyákon át [megszöktek], a négy kapu közül hármat be kellett zárni, a negyediken pedig a halottakat hordták ki …”
(Magyary-Kossa 1940 IV: 40)
Hódmezővásárhely tanácsának jelentése Békés megye alispánjához a pestis pusztításáról (1738 november 20)
„Az infectio [fertőzés] közöttünk még sem szűnik, sőt az Istennek példás ítélete – úgy láttyuk – még jobban foly közöttünk. Boldog szemek azok, kik ezeket nem láthattyák. Mi nyögünk, mint a galambok. Akik még életben vagyunk is, minden órán várjuk fejünkre ezt az Isten rettenetes ítéletét, mert annyira elfogytunk, hogy még temető embert is alig kaphatunk és sokan csak szekérre teszik halottyokat és még sírt ás neki a sérelmes fél, addig szekéren vagyon halottya, azután úgy temeti el. A legfőbb [legtekintélyesebb] ember házánál is ha
„Az infectio [fertőzés] közöttünk még sem szűnik, sőt az Istennek példás ítélete – úgy láttyuk – még jobban foly közöttünk. Boldog szemek azok, kik ezeket nem láthattyák. Mi nyögünk, mint a galambok. Akik még életben vagyunk is, minden órán várjuk fejünkre ezt az Isten rettenetes ítéletét, mert annyira elfogytunk, hogy még temető embert is alig kaphatunk és sokan csak szekérre teszik halottyokat és még sírt ás neki a sérelmes fél, addig szekéren vagyon halottya, azután úgy temeti el. A legfőbb [legtekintélyesebb] ember házánál is ha