antipszichiátria, a szociális konstrukcionista modellek, s az Értékeken Alapuló Orvoslás (ÉAO)
5. fejezet.—A medikalizáció és a DSM
A DSM-IV (1994) megalkotásával kapcsolatos politikai vita: pszichiátriakritika a 90-es években
A DSM elleni vádak
A DSM-ben felsorolt zavarok száma egyre n , mert a DSM medikalizál
A DSM ma talán a legelterjedtebb, legjobban kidolgozott klasszifikációs rendszer a nemzetközi pszichiátriában. 1952-es els kiadása óta rendszeresen átdolgozzák, b vítik, hogy a klasszifikáció megfeleljen a legújabb kutatási eredményeknek. Ennek ellenére, szinte megalkotása óta a viták kereszttüzében áll.
Az ellene felhozott egyik vád, hogy a DSM-ek által felsorolt zavarok száma elfogadhatatlan mértékben növekszik. A DSM-I 1952-ben még csak 106
diagnosztikus kategóriát ismert, a DSM-II 1968-ban már 182 féle zavart. A DSM-III 1980-ban már 265-öt. A DSM-III-R 1987-ben 292 pszichiátriai zavart sorol fel, s végül az 1994-es DSM-IV 300 betegségentitást különböztet meg, noha azokat a
“zavar” szóval jelöli.1 A betegségek számának ez a drámai növekedése (mely kizárólag a betegségfogalom kitágításának, s nem új vizsgálóeljárások
bevezetésének az eredménye) a DSM kritikusai szerint szinte példa nélkül áll a medicina történetében. Más orvosi diszciplínában is el fordul, hogy új
betegségentitásokat írnak le, de ez legtöbbször új vizsgálóeljárások bevezetése eredményeként jön létre. A pszichiátriában azonban 42 év alatt úgy n tt a
betegségek száma majdnem a háromszorosára, hogy kitágították a betegségfogalom határait. Viselkedési- vagy személyiségjellemz k, élmény- és gondolkodásmódok egész sorát betegségnek kezdtek tekinteni, melyeket korábban legfeljebb csak egyéni életproblémának vagy nemkívánatos jellemvonásnak tartottak volna.
A DSM a nyugati kultúra értékrendjét tükrözi, etnocentrikus
A DSM elleni másik vád annak nyugati kultúra szerinti etnocentrizmusa. Számos általa leírt és elismert zavar (pl. anorexia nervosa) a világ más részein majdnem ismeretlen, ugyanakkor sok, másutt el forduló zavarról említést sem tesz. Ahogyan egy kritikus megjegyezte: ha a DSM-et Indiában állították volna össze, akkor az jelent s teret szentelt volna a démonokkal való megszállottság tünetcsoportjának.2 Hogyan lehet azonban egy klasszifikáció tudományosan érvényes—szól a kritika—
ha érvényessége csak egy adott kultúrához kötött?
A DSM inkább politikai mint tudományos dokumentum
A harmadik kritika a DSM-mel szemben az, hogy egyes kiadásainak, revízióinak története azt bizonyítja, hogy nem annyira tudományos szempontok döntenek a DSM végleges felépítésében, hanem az er viszonyok. Politikai egyeztetések, hatalmi
játszmák, hosszas tárgyalások és belharcok döntik el, hogy mi kerüljön bele és mi maradjon ki bel le.3
A DSM egyes változatainak egymást követ módosításai a kritikusok szerint
elegend bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a politika olyan nagy szerepet játszik a DSM kategóriák megalkotásánál, hogy annak tudományossága ezáltal komolyan megkérd jelez dik.
A politikai befolyásoltság gyanúja akkor fogalmazódott meg el ször, amikor a homoszexualitást törölték a pszichiátriai betegségek listájáról. Az 1968-as DSM-II még tartalmazta a homoszexualitást a szexuális devianciák között, az 1980-as DSM-III viszont már nem, illetve csak az ego-dystoniás homoszexualitás formájában. A homoszexualitást a betegségek sorából az Amerikai Pszichiátriai Társaság javasolta törölni, s ezt a javaslatot 1973-ben a társaság tagjai között tartott referendum meger sítette.4
Sokan azonban úgy érezték, hogy a homoszexualitás törlése a DSM-b l politikai lépés volt. Hiszen erre a lépésre nem a homoszexualitással kapcsolatos új kutatási eredmények vezettek, hanem az ezzel kapcsolatos értékrend megváltozása.5 Ez az értékrend mára olyan radikálisan megváltozott, hogy megvan az esélye, hogy ne a homoszexualitást, hanem inkább a homofóbiát min sítsük betegséggé!6 A
homoszexualitás politikai indíttatású törlését sokan mintegy jelzésnek vették arra, hogy a DSM kategóriáit a politikai nyomásgyakorlás eszközeivel befolyásolni lehet.
1971 után az USA-ban a Vietnámból hazatért veterán katonák egyre er sebb érdekcsoportot jelentettek. Úgy érezték, hogy a társadalomba való
visszailleszkedésük nagyon nehéz, s ennek oka alapvet en pszichiátriai: a
háborúban elszenvedett trauma pszichológiai hatásai. Érvelésük szerint a háborús trauma következménye az a pszichés tompultság és elidegenedettség-érzés, az a b ntudat és düh, melyr l sok vietnami veterán beszámolt.7 Az akkor még ellenkez pszichiáterekkel szemben a veteránok elérték, hogy 1980-ban, a DSM-III-ba bekerült a poszttraumás stressz zavar kategória.8
A homoszexuálisok és a vietnami veteránok sikerén felbuzdulva a feministák is igyekeztek befolyásolni a DSM kategóriarendszerét . Az 1987-es DSM-III-R ugyanis további tanulmányozásra tartalmazott egy diagnosztikus kategóriát, melyet a
feministák sérelmesnek találtak: az “önsorsrontó személyiségzavart” (self-defeating personality disorder). Ezt a kategóriát hosszas csatározások eredményeként azután az 1994-es DSM-IV-b l kihagyták.9
Mindebb l a DSM kritikusai azt a tanulságot vélték levonhatónak, hogy számos--a szexuális irányultsággal, a stresszel, a személyiségzavarral kapcsolatos--
pszichiátriai kategória patologizálható és depatologizálható attól függ en, hogy éppen melyik érdekcsoport bizonyul er sebbnek a DSM megfogalmazását,
módosítását övez politikai küzdelemben.10 Ennek oka pedig alapvet en az, hogy a kutatási eredmények általában nem elegend ek a legtöbb kérdés pontos
eldöntéséhez. Ilyenkor el térbe kerül tehát az adott bizonytalanság eldöntésének politikai módszere. Érdekcsoportok alakulnak, s a vitában részt vesznek kutatók, klinikusok, kórházak, gyógyszergyárak. Végül az ezen érdekcsoportok közötti küzdelem eredményeként kialakult kompromisszum fog belekerülni a DSM-be, mint
„pártatlan”, „objektív” betegségentitás. 11
Paula J. Caplan beszámolója a DSM-III-R majd a DSM-IV el készít munkálatairól.
A DSM átpolitizálódását jól dokumentálja a kanadai pszichológus, Paula J. Caplan beszámolója arról, hogyan zajlott a vita 1985-t l kezdve az el készítés alatt álló DSM-III-R (1987), majd a DSM-IV (1994) három, újonnan bevezetni tervezett diagnosztikus kategóriájáról: a mazochista személyiségzavarról, a premenstruális diszfóriás zavarról, és a parafíliás nemi er szak zavarról (Paraphilic Rapism). Paula Caplan --meghívott szakért ként--részt vett az el készít bizottság munkájában.
Mivel azonban úgy érezte, hogy mindhárom kategória nagy lehet séget jelent a n kkel szemben érvényesül hátrányos megkülönböztetés fokozására, harcot indított e diagnosztikus kategóriák elismerése és bevezetése ellen. A három kategóriából végül is kett t nem vezettek be, de az új betegségentitások körüli küzdelem során Caplan olyan tapasztalatokat szerzett, melyek meger sítették azt a meggy z dését, hogy a DSM-kategóriák politikai pressziók és hatalmi harcok eredményeként alakulnak ki és kerülnek bevezetésre, s nem a tudományos
bizonyítékok jelentik a dönt szót a kategóriák elfogadásakor vagy elutasításakor.
Az Önsorsrontó személyiségzavar.
A legtöbb vihart kavart új, tervezett diagnosztikus kategória a mazochista személyiségzavar volt, melyet kés bb Önsorsrontó személyiségzavarra módosítottak. (Self-Defeating Personality Disorder) (SDPD)
Ennek DSM -beli tervezett kritériumai a következ k lettek volna12:
A. Az önsorsrontó viselkedés pervazív (átfogó) mintája, mely kora feln ttkorban kezd dik és sokféle vonatkozásban megmutatkozik. A személy gyakran elkerül vagy elront élvezetes élményeket, olyan helyzetekbe vagy kapcsolatokba vonódik be, amelyekben szenvedni fog, s megakadályoz másokat abban, hogy segítsenek neki, az alábbi lehet ségek közül legalább ötben:
1. Olyan embereket vagy helyzeteket választ, melyek kiábránduláshoz, kudarchoz, vagy rossz bánásmódhoz vezetnek, még akkor is, ha jobb lehet ségek
nyilvánvalóan rendelkezésre állnak.
2. Elutasítja vagy lehetetlenné teszi mások kísérleteit, hogy segítsenek neki.
3. Pozitív személyes eseményekre (pl. új teljesítményre) depresszióval, b ntudattal reagál, vagy olyan viselkedéssel, mely fájdalomhoz vezet. (pl. balesethez)
4. Dühös vagy elutasító reakciót provokál ki másokból, majd megbántva,
megtámadva, megalázva érzi magát. (pl. a házastársát nyilvánosan kigúnyolja dühös visszavágást provokálva ki, majd emiatt megsemmisülve érzi magát.)
5. Kerüli az örömöket vagy vonakodik elismerni, hogy jól érzi magát (annak ellenére, hogy megfelel szociális készségekkel rendelkezik és képes örömet érezni)
6. Nem végez el feladatokat, melyek dönt ek lennének személyes céljai eléréséhez, noha képességei alapján képes lenne erre. Pl. diáktársainak segít megírni
dolgozatukat, de képtelen megírni a magáét.
7. Nem érdeklik, vagy elutasítja azokat az embereket, akik következetesen jól bánnak vele, pl. nem vonzzák a vele tör d szexuális partnerek.
8. Rendkívül önfeláldozóan viselkedik, melyet nem kíván az, akinek az érdekében történik.
B. Az A.-ban felsorolt viselkedésformák nem kizárólag fizikai, szexuális vagy
pszichológiai bántalmazásra való reakcióként vagy ilyen bántalmazástól való félelem következtében jönnek létre.
C. Az A.-ban felsorolt viselkedésformák nem csak depresszió alatt fordulnak el . Sokan kezdett l fogva ellenezték eme új személyiségzavar bevezetését a DSM-be, mert úgy ítélték meg, hogy ez alkalmas lenne az áldozatok vádolására. Rossz helyzet embereket, (f leg n ket) eme diagnosztikus kategóriával meg lehetne vádolni azzal, hogy voltaképpen k a hibásak abban, hogy mások áldozatai lettek,
k hozták a bajt a saját fejükre azzal, hogy valójában szenvedni akarnak, s t, élvezik a szenvedést.13
A kritikusok kimutatták, hogy az SDPD-nél felsorolt tünetek tipikusan fennállnak az er szak, bántalmazás áldozatainál.14 Így ahelyett, hogy ezek az áldozatok
megkapnák azt a segítséget, amit igényelnek, ez a diagnosztikus kategória
pszichológiailag ket tenné felel ssé saját helyzetükért. Még jobban látszik ez, ha az SDPD-t összevetjük a másik bevezetni szándékozott kategóriával, a parafíliás nemi er szak zavarral, melyet olyan férfiak kaptak volna, akik más
meger szakolásáról fantáziálnak, ett l intenzív szexuális vágyuk támad, s ez a zavar legalább 6 hónapon keresztül fennáll. Caplan szerint a két kategória együttes elismerése oda vezetett volna, hogy a nemi er szakot elkövet férfiakat jogilag felmenthették volna b ncselekményük alól, hiszen a DSM által elismert betegség késztette volna ket arra, hogy nemi er szakot kövessenek el, míg a nemi er szakot elszenved n ket sok esetben az SDPD kategóriájába lehetett volna sorolni, s
pszichológiai értelemben felel snek lehetett volna tartani azért az er szakért, melyet elszenvedtek. Ily módon a két diagnosztikus kategória együttes bevezetése azt eredményezhette volna, hogy nemi er szak esetén az elkövet férfiak helyett pszichológiailag az azt elszenved n ket lehetett volna vádolni, feltételezve, hogy voltaképpen k okozták meger szakolásukat azzal, hogy másokat arra késztettek, hogy szenvedést okozzanak nekik.15
Mivel úgy érezték, hogy az SDPD diagnózisa a n k polgári jogait sértené, ezért a Feminista Terápia Intézete perrel fenyegette meg az Amerikai Pszichiátriai
Társaságot, ha a három új diagnosztikus kategória bekerül a DSM-be.16
Caplan szerint az SDPD--ha lehántjuk róla a tudományos zsargont--voltaképpen az önbecsülés hiányát jelenti. Szerinte teljesen indokolatlan az a feltételezés, hogy emberek élvezik, ha szenvednek, illetve azért hozzák magukat fájdalmas
helyzetekbe, mert keresik a szenvedést.17 Hiszen azért is viselkedhet valaki önfeladó módon, mert fél a büntetést l, az elutasítástól, vagy így akar másoktól szeretetet, megbecsülést vagy legalább sajnálatot kicsikarni.18
Ráadásul a mai társadalom általában arra szocializálja a n ket, hogy önfeláldozók legyenek (a feministák maguk között az SDPD-t „jó feleség” szindrómának
nevezték). Így az SDPD kategória voltaképpen a hagyományos n ies viselkedést nyilvánította volna patológiásnak úgy, hogy közben a hagyományos férfias viselkedést (az érzelmek kifejezésének a nehézségét) a DSM nem tekinti annak.19 Az SDPD-vel szembeni f kifogás tehát az volt, hogy ez a diagnosztikus kategória patologizálja a fizikai vagy lelki er szak áldozatait, a visszaélésre adott normális reakciójukat betegségnek bélyegezve.20 Caplan szerint az SDPD nem betegség, hanem az er szakos, férfi-dominálta viselkedésre adott normális n i reakció.21 Kirk és Kutchins más oldalról kritizálták az SDPD kategóriáját. Szerintük ez a
„zavar” egyszer en patologizálja azokat, akik nem felelnek meg a XX. század második fele kapitalista ideáljának, vagyis nem képesek önérdeküket maximálisan követni és érvényesíteni, nem képesek másokat saját céljaik érdekében felhasználni, hanem ehelyett mások érdekeit a sajátjuk elé helyezik.22
A Caplan féle kritika és nagyon er s politikai lobbizás hatására végül is sem az SDPD, sem a parafíliás nemi er szak zavar, s a premenstruális diszfóriás zavar sem került be a DSM-III-R-be, csak annak függelékébe, mint további kutatást igényl kategóriák.23
Mindez indirekt módon természetesen azt bizonyította, ami Caplan eredeti állítása is volt: azt, hogy a DSM-be való bekerülés vagy az abból való kimaradás alapvet en politikai küzdelmek során d l el, az ezzel kapcsolatos döntés pedig nem pusztán tudományos, hanem politikai döntés is. Ezt követ en újabb politikai küzdelem kezd dött, hogy ezek a kategóriák bekerülhessenek a DSM-IV-be, végül azonban--Caplan szerint a nyilvánosságtól való félelmében--a DSM el készít bizottsága elállt attól, hogy az SDPD-t és a parafíliás nemi er szak zavart felvegye a DSM-IV-be.24 Az Önámító hatalmaskodó személyiségzavar
Caplan úgy érezte, hogy a DSM túlságosan férficentrikus, hiszen jobban
patologizálja a n ket, mint a férfiakat. A hagyományos n i szocializáció hatására kifejl dött tulajdonságokat SDPD-nek nevezi, vagy bizonyos viselkedésbeli
jellemz kért a n i hormonokat tartja felel snek (pl. premenstruális diszfóriás zavar).
Ugyanakkor nincsenek benne férfiakra vonatkoztatható hasonló kategóriák. Nincs például “Macsó személyiségzavar”, “John Wayne szindróma”, vagy “Tesztoszteron-alapú agresszió”25, noha a férfiak jóval agresszívabbak mint a n k, s ez részben hormonális hatásoknak is betudható. Ennek a jelenségnek az ellensúlyozására Paula Caplan és a feminista szociológus, Margit Eichler
munkahipotézisként megalkották egy csak férfiakra jellemz diagnosztikus kategória tervezetét. Az új diagnosztikus kategória neve (Önámító Hatalmaskodó
Személyiségzavar) (Delusional Dominating Personality Disorder) (DDPD) volt.
Ennek ajánlott DSM kritériumai a következ k lettek volna.26
Önámító Hatalmaskodó Személyiségzavar (Tervezet)
Az ebben a zavarban szenved kre legalább 6(?) jellemz az alábbi 14 kritérium közül (vegyük figyelembe, hogy az ilyen személyek majdnem mindig szenvednek legalább egyben az alábbi tévhiedelmek közül)
1. Értelmes emberi kapcsolatok létesítésére és fenntartására való képtelenség 2. Képtelenség bizonyos érzései felismerésére és kifejezésére (ezt tipikusan kíséri más emberek érzéseinek pontos felismerésére való képtelenség)
3. Közeli és bizalmas társak, barátok igényeire és érzéseire való megfelel és együtt érz reagálásra való képtelenség (mely gyakran mások jelzéseinek a
félreértelmezéséhez vezet)
4. Tendencia arra, hogy megbeszélés helyett a hatalmat, a hallgatást, a
visszahúzódást és/vagy az elkerülést használja interperszonális konfliktusok vagy nehézségek megoldásának az eszközeként
5. Nemi-specifikus kontrollhely felvétele (az a hit, hogy a vele történ rossz dolgokért mindig n k a felel sek, míg a jó dolgok a saját képességeinek, teljesítményének vagy er feszítéseinek az eredményei)
6. Fokozott igény arra, hogy a saját, általában a férfiak, vagy mindkett fontosságát és teljesítményét felnagyítsa. Ez gyakran társul a közeli n i partner, általában a n k vagy mindkett fontossága lebecsülésének a szükségletével
7. Az alább következ tévhiedelmek bármelyikének a jelenléte:
(a) a személyes feljogosítottság tévhite
(i) bármely n szolgálataira, akivel személyes kapcsolatba kerül, (ii) bármely n vagy férfi szolgálataira általában,
(iii) a fentiek közül mindkett re;
(b) az a tévhit, hogy a n k szeretnek szenvedni és szeretik, ha irányítják ket;
(c) az a tévhit, hogy a fizikai er az interperszonális problémák megoldásának a legjobb módja;
(d) az a tévhit, hogy a szexuális és az agresszív késztetések nem kontrollálhatóak (i) saját magában
(ii) általában a férfiakban
(iii) a fentiek közül mindkett ben;
(e) az a tévhit, hogy a pornográfia és az erotika azonosak;
(f) az a tévhit, hogy a n k uralják a világ gazdagságának és hatalmának nagy részét, míg a világ által végzett összmunkából csak keveset végeznek;
(g) az a tévhit, hogy a jelenleg létez hatalmi és gazdasági egyenl tlenségek a
“legalkalmasabb él túl” elvének a következményei, s ezért nagyobb társadalmi és gazdasági el nyök juttatása a már úgyis privilegizált helyzetben lev knek
megérdemelt. (Megjegyzés: Több ilyen tévhit fennállása egy és ugyanazon
személynél gyakori, s ez egy jelent sen eltorzult hiedelemrendszert eredményez.)
8. Kifejezett tendencia arra, hogy m ködési területeket és viselkedési formákat szigorúan a nem alapján kategorizáljanak, pl. az a hit, hogy a házimunka n i munka.
9. Kifejezett tendencia arra, hogy nemt l függ kett s mércét alkalmazzanak helyzetek vagy viselkedések értelmezésére vagy értékelésére (pl. az a férfi, aki néha megcsinálja a reggelit, rendkívüli mértékben jónak számít, viszont az a n , aki néha nem csinálja meg a reggelit, fogyatékosnak számít. )
10. Az a szükséglet, hogy társadalmi fontosságát azzal bizonyítsa, hogy olyan n k társaságában mutatkozik, akik az alábbi három kritérium közül bármelyikkel
rendelkeznek:
(a) hagyományosan fizikailag vonzók;
(b) fiatalabbak, mint a férfi;
(c) alacsonyabbak, mint a férfi;
(d) kisebb súlyúak, mint a férfi;
(e) a társadalmi-gazdasági hierarchiában alacsonyabban állónak t nnek, mint a férfi;
(f) alávet bbek, mint a férfi
11. A szexualitáshoz való viszonyulás torzult formája, mely az alábbi módok valamelyike vagy mindegyike formájában mutatkozik meg:
(a) fokozott igény arra, hogy hízelegjenek neki szexuális teljesítménye vagy nemi szervének mérete miatt;
(b) infantilis hajlam arra, hogy a nagy n i melleket a n szexuális vonzerejével azonosítsák
12. Tendencia arra, hogy rendkívüli mértékben fenyegetve érezze magát, ha egy n nem titkolja intelligenciáját
13. Arra való képtelenség, hogy örömét lelje abban, hogy másokért tesz valamit.
14. Érzelmileg kontrollálatlan ellenállás a nemi egyenl ség elérését célzó reform-er feszítésekkel szemben; figyelem: az a tendencia, hogy valaki magát “felvilágosult férfinak” tartja nem bizonyítja és nem is cáfolja azt, hogy a beteg ebbe a
diagnosztikus kategóriába tartozik. Azok a betegek, akikre ráillik ez a leírás, nem sorolandók a kényszeres zavarba tartozók közé, mert a kényszeres zavar a
személyiségnek és a funkcionálásnak csak egy meghatározott részét érinti, míg ez a zavar átfogó, pervazív, az egész személyiség maladaptív szervez dése.
Ezt a—karikatúrának és kritikának szánt-- kategóriát is benyújtották az illetékes DSM bizottságnak megfontolás céljából, amely természetesen nem reagált rá. Arra
akarták ezzel felhívni a DSM el készít bizottság figyelmét, hogy milyen könny mindennapi, jól ismert jelenségeket is patologizálni, ha megvan hozzá egyfajta közös értékrend (mely ebben az esetben a feminista értékrendet jelentette.) Ilyen
módszerrel tetszés szerinti számú betegségentitás hozható létre a DSM-ben, hiszen a nemkívánatos emberi viselkedések száma szinte végtelen. Kirk és Kutchins vetik fel, hogy ilyen módon be lehetne vezetni a DSM-be például az „Excesszív
gyorshajtás zavar”-t, a megengedett sebességet rendszeresen nagymértékben túllép kkel szemben.27 Caplan számos eljárásbeli problémát is látott a bizottság munkájában. Ezek közül az egyik az volt, hogy a bizottság szótöbbséggel döntött diagnosztikus kategóriáknak a DSM-be való felvételér l vagy kihagyásáról,
hasonlóan ahhoz, ahogyan egy turistacsoport dönti el, hogy este görög vagy francia vendégl ben vacsorázzon-e? Ez a módszer a politikai döntéshozatal módszere, de
nem alkalmas tudományos viták eldöntésére, hiszen a tudományos igazság nem szótöbbség kérdése.
A DSM-mel kapcsolatos viták jelent sége
Az, hogy a DSM els sorban politikai vagy tudományos dokumentum-e, azért
lényeges, mert ma ez a nemzetközi pszichiátria egyik legfontosabb standardja arról, hogy mi tekinthet normálisnak, s mi patológiásnak. Ma a DSM alapján döntik el, hogy pszichiátriailag ki egészséges és ki beteg. Ha tehát igaz az a vád, hogy a DSM legalább annyira politikai csatározások terméke, mint tudományos megfontolásoké, akkor ez egyben er sítené azt a régi--már az antipszichiáterek által is hangoztatott--vádat, miszerint a pszichiátriai diagnózisok áltudományos címkék a társadalom uralkodó értékrendje számára kényelmetlen emberek stigmatizálására és
diszkreditálására. Paula Caplan állítása az volt, hogy a DSM-IV-ben tudományosan megalapozott igazságként szerepelnek olyan diagnosztikus kritériumok, melyek valójában egyszer en egyéni elfogultságokon, el ítéleteken alapulnak, s nem tudományos tényeken.28
Állítása szerint--s itt visszaköszönnek az antipszichiátria több évtizeddel korábbi állításai-- nagyon sok abból, amit ma pszichiátriai betegségnek neveznek, s ami diagnosztikus entitásként megjelenik a DSM-IV-ben is, voltaképpen nem egyéb mint személyes életprobléma, s nem betegség.29
A DSM-mel kapcsolatos metodológiai kritikák
Caplan szerint a DSM -mel kapcsolatos tudományos vizsgálatok legtöbbje az egyes diagnosztikus kategóriák pontozók közötti (inter-rater) kereszt-reliabilitását vizsgálta, vagyis azt, hogy különböz vizsgálók ugyanazt a személyt ugyanabba a
diagnosztikus kategóriába sorolják-e be. A reliabilitás azonban még semmit nem mond a diagnosztikus kategóriák validitásáról, 30 vagyis arról, hogy az adott entitás valóban betegség-e? Tetszés szerinti számú diagnosztikus kategóriát lehet alkotni, s pontos kritériumok megadásával biztosítani lehet azok megállapításának
reliabilitását. Lehetne például alkotni egy olyan kategóriát a tudományos kutatók
reliabilitását. Lehetne például alkotni egy olyan kategóriát a tudományos kutatók