35. Tények és elméletek. – Mindeddig a görög nevelés történeti fejlődését s azonkívül a spártai és athéni nevelés tényleges rendjét ismertettem. Leírtam, hogy való- ságban miképen nevelték a görögök gyermekeiket; ki- fejtettem a nevelői eljárások elvi alapjait s a görög élet- felfogással való összefüggésöket Igyekeztem a részletek- ben is megkeresni az uralkodó eszméket, amint azok a görög köztudatban éltek.
Azonban Hellas földjén is megbizonyosodott az a mindenütt kimutatható történeti jelenség, hogy a műve- lődés magasabb fokán álló nép idővel nincsen megelé- gedve a nevelés intézményszerű rendjével. Már a sophisták és Sokrates korában feltűnik az elégedetlenség abban a kritikai felfogásban, mely tanítóig eljárásuk bonczoló és romboló elemeiben nyilvánul. Új eszmék kerülnek fel- színre, az elfogadott vallási, erkölcsi, társadalmi, politikai intézményekkel ellentétesek. Platon már rendszert alkot;
nemcsak kritikát gyakorol, hanem az életnek magasabb és nemesebb formáit keresi, eszményi államot és társa- dalmat construál s ezt a nevelésnek egy új elméletével gondolja megvalósíthatónak.
Miután századokon át mintegy öntudatlanul működ- lek azok a társadalmi erők, melyek a nevelés tényleges rendjét eredményezték, elérkezett az elméletek ideje.
Tudatos gondolkodás tárgyává lesz a nevelés a maga teljességében.
Ezeket a paedagogiai elméleteket kell még meg- ismernünk, mielőtt történetünk e szakaszát elhagynók.
Tudnunk kell, hogy a kiváló görög gondolkodók mi- képen vélekedtek általában és konkrét vonatkozások nélkül a nevelés kérdéseiről?
Három nagy írónak, Xenophonnak, Platónnak és Aristotelesnek elméleteiről kell szólnunk.1 Az első csak ötletszerű vázlatot ad, mely különösségével köti le figyel- münket; Platon nagy politikai rendszer keretébe helyezi a nevelést; Aristoteles ugyanígy tesz, de nem eszményt
1 Némely neveléstörténeti író az elmélkedők közé számítja Pythagorast is (Cramer II. 99-150; Schmidt3 I, 205-226; Williams 141-152.). Ennek az eljárásnak nincs szilárd alapja. Amit biztosan tudunk Pythagorasról, oly kevés, hogy paedagogiai elméletéről alig lehet beszélni. Az egész em- tanítványaival egyetemben szabályozott, közös életet folytatott. Az iskola két körre oszlott: az exoterikus (külső) iskolára, melynek növendékei a 12-ik évtől a 17-ik évig a hallgatás, önuralom, engedelmesség és mérték- letesség erényeiben gyakorolták magukat, gnómaszerü erkölcsi mondásokat véstek elméjökbe és bizonyos rituális életrendszer követéséhez (Ποεαβυ- νεζμξ ηνυπμξ ηυτ αίμο) szoktak. Valóságos noviciatus volt ez az öt esz- tendő, bőjtöléssel és aszketikus gyakorlatokkal egybekötve. Az esotenkus (belső) iskolában leginkább maíhematikai tudományokat tanultak, híven Pythagoras philosophiai sarktételéhez, mely szerint a legmagasabb bölcse- ség a számokban, a dolgok való viszonyainak megismerésében rejlik;
ugyanitt avatták be a növendékeket a legnagyobb titkokba, valószínűleg a vallás tanainak tennészetphilosophiai magyarázataiba. A világegyetem alap- elemei, a substantiák, a sphaerák harmóniája, a lélek halhatatlansága és vándorlása, a test és lélek viszonya, és más ily kérdések voltak azok, me- lyekről az avatottaknak e szűkebb köre hivatásszerűen elmélkedett. Az egész nevelés a rendszeres fokozatosságban egymást követő foglalkozások fegyelmező hatásával az erkölcsi tökéletesség mind magasabb fokára akarta emelni az embert; ez volt Pythagoras paedagogiai eszménye, melynek megközelítését két eszköz alkalmazásától remélte: egyik a mértékletesség gyakorlása minden cselekedetben, a másik a világrendet átható elvek és törvények megismerése. A kettő együtt teszi az embert erkölcsileg szabaddá.
V. ö. Chaignet, Pythagore etc. (Lásd az Irodalmi Útmutatót e rész végén.)
rajzol, hanem a tudományos paedagogiai elmélet alap- vonalait igyekszik megszerkeszteni.
36. Xenophon. – Ez a sokoldalú író egy politikai regényben foglalkozik a neveléssel. Δ regény czíme:
Kyrupaideia, ami annyit jelent, mint Kyrosnak (a perzsa birodalom alapítójának) nevelése. A mű nyolcz könyve közül csak az első felel meg a czímnek, mert csak itt van szó a hős neveléséről, míg a többi könyvek a fel- nőtt Kyros életrajzát tartalmazzák.
Miután az író előrebocsátotta, hogy Kyrost rendes perzsa szokás szerint nevelték, ennek a perzsa nevelés- nek a módját írja le, mintha ő maga látta volna, el- beszélő alakban, hozzáfűződő elmélkedések nélkül. Min- den olvasó azt hihetné, hogy Xenophon valóságos intézményeket ismertet. Pedig kétségtelen, hogy soha ilyen módon nem nevelték gyermekeiket a perzsák. Aki a régi perzsa nevelés történeti kútforrásának tekin- tené a Kyrupaideiát, nagyon tévedne; de tévedne az is, aki ebben a leírásban kizáróan egy bizonyos görög állam nevelési rendjét akarná felismerni, amelyet talán Xenophon megfelelő módosításokkal a perzsa viszo- nyokra alkalmazott volna. Amit Xenophon előad, semmi más, mint a nevelésnek amaz eszményképe, mely az író képzeletében, főkép spártai minták után, kialakult. Spárta felé fordul Xenophon tekintete, mikor az athéni nevelés reformálására gondol (saját gyermekeit is Spártában nevelteti); az ott dívó nevelést, mely a test és lélek ellenálló erejének fokozására irányult, ajánlja honfitársai- nak burkolt alakban, egy messze földre áthelyezett s a valóság színét viselő képzeleti rendszer leplében, nehogy az athéniek haragját gyűlölt vetélytársaik felmagasztalá- sával maga ellen zúdítsa. Ennek az ajánlott nevelésnek a rajza ím’ a következő:l
Mondják, hogy Kyrösnak Kambyses, a perzsák királya volt az apja. Ez a Kambyses a Perseidák nemzetségéből vala; a Perseidák pedig Perseustól kapták a nevöket. Abban mindenki
1 Xenophontis Institutio Cyri. Recensuit Arnoldus Hug. Lipsiae. 1900.
J. k. 2. fej. 7-17.
megegyezik, hogy anyja Mandané volt. Ez a Mandané Astyages- nek, a médek királyának volt a leánya. Mondják, s a barbárok most is éneklik, hogy Kyrosnak termete szépséges, lelke ember- séges volt; hogy szomjazta a tudományt s a dicsőséget, úgy hogy minden fáradtságot eltűrt és minden veszedelmet elvállalt.
Hogy testét és lelkét valóban ilyennek alkotta meg a ter- mészet, azt még most is említik. Neveltetése pedig a perzsák törvényei szerint ment végbe. Ezek a törvények, úgy látszik, a közjóról való gondoskodásukban nem abból indulnak ki, amiből a legtöbb államban szoktak kiindulni. A legtöbb állam ugyanis tetszésére bízza mindenkinek úgy nevelnie gyermekeit, amint akarja, s az idősebbeknek úgy élniök, ahogy kedvök tartja; csak azt rendeli, hogy ne lopjanak, ne fosztogassanak, ne törjenek erőszakkal a házakba; ne üssék azt, akit nem szabad megütni;
ne paráználkodjanak; ne tagadják meg az engedelmességet föl- jebbvalójuknak, s más ilyeneket. S ha valaki ezeket a paran- csolatokat megszegi, büntetést szoktak reá róni.
A perzsa törvények ellenben előzetesen és kezdettől fogva gondoskodnak róla, hogy a polgárok rossz vagy lörtelmes dol- got meg ne kívánjanak. Ez a gondoskodás pedig a következő:
Van nekik úgynevezett szabad piaczuk, hol a királyi palota és a többi nyilvános épületek emelkednek. Innen az árúkat, a vásá- ros népet s ennek lármáját és ízetlenségeit más helyre távolítot- ták el, nehogy ez a sok zűrzavar a nevelődni kívánók jó rend- jével összevegyüljön.
Ez a paloták körül elterülő piacz négy részre van felosztva, egyik a gyermekek, másik az ifjak, harmadik a meglett férfiak, a negyedik a hadi éveket túlhaladottak számára van. S a tör- vény szerint egyenként a maguk helyein jelennek meg: a gyer- mekek és férfiak mindjárt napfölkeltekor; az idősbek pedig akkor, amikor kinek-kinek kedve tartja, kivéve a meghatározott napokat, melyeken minden esetre jelen kell lenniök. De az ifjak az éjszakát is a paloták körül töltik, könnyű fegyvereikkel, kivéve a házas embereket, kiknek szolgálatát nem is veszik igénybe (hacsak előre nem adják ki a parancsot, hogy jelen legyenek);
de azért még sem tartják illőnek, ha gyakran elmaradnak.
Ezen osztályok mindegyikének tizenkét elöljárója van, aminthogy a perzsák is tizenkét törzsre oszlanak. A gyermekek fejeivé azokat választják meg az idősebbek sorából, kikről gon- dolják, hogy legjobbakká tehetik a gyermeket; az ifjak élére
pedig a férfiak sorából azokat, kikről azt tartják, hogy legjob- bakká képezhetik az ifjakat; végre a férfiak élére azokat, kikről azt hiszik, hogy legtöbb hajlandóságot kelthetnek bennök a ren- deleteknek és a legfőbb hatóság parancsainak teljesítésére. Van- nak azonkívül az idősebbeknek is választott elöljáróik, kik arra ügyelnek, hogy ezek is tegyék meg kötelességöket.
Elmondjuk most, mit kell tennie a parancsolatok értelmében minden egyes korosztálynak, hogy kitűnjék, miképen gondoskod- nak arról, hogy a polgárok légjobbak legyenek. Az iskolába járó gyermekek t. i. az igazságosság tanulásával töltik idejöket;
s maguk mondják, hogy e végett jönnek, mint nálunk azok, kik olvasni akarnak tanulni. Elöljáróik a napnak legnagyobb részét azzal töltik, hogy igazságot tesznek közöttük. Mert a gyer- mekek közt is előfordulnak egymás ellen irányuló vádak lopás- ról, rablásról, erőszakoskodásról, csalásról, rágalomról s egye- bekről, amint képzelhető. S akikről megtudják, hogy valami ilyest vétettek, azokat megbüntetik.
De az olyant is megfenyítik, kiről azt találják, hogy hami- san vádaskodik. Továbbá arról a bűnről is ítélkeznek, mely miatt az emberek leginkább gyűlölik ugyan egymást, de port mégsem indítanak: a hálátlanságról. S ha valaki tudomásuk szerint képes volna háláját leróni, s mégsem teszi meg, azt is keményen megbüntetik. Mert azt hiszik, hogy a hálátlan az iste- neket, szülőket, hazáját és barátait semmibe se veszi. S úgy látszik, hogy az orczáílanság is leginkább a hálátlanságnak jár a nyomában; ez az a bűn, mely minden rút dolognak a kútforrása.
Józanságra is tanítják a gyermekeket. Ennek az erénynek megtanulásában nagyon segíti őket annak látása, hogy az idő- sebbek is egész nap józanul élnek. Arra is megtanítják őket, hogy engedelmeskedjenek az elöljáróknak s ebben is sokat segít az a tapasztalat, hogy az idősebbek pontosan enge- delmeskednek elöljáróiknak. Tanítják továbbá, hogy mértéklete- sek legyenek ételben és italban, s ebben is sokat használ azt látniok, hogy az idősebbek gyomruk kedvéért nem mozdulnak el helyükről elébb, míg az elöljárók el nem bocsátják őket, s hogy a gyermekek nem az anyjoknál étkeznek, hanem a tanító- juknál, s csak akkor, ha tanítóik megengedik. Hazulról kenyeret hoznak magukkal ennivalónak, s hozzávaló étekül zsázsafélét;
úgyszintén ivópoharat, hogyha valaki megszomjaznék, a folyóból vizet meríthessen. – Ezenkívül tanulnak még nyilazni és dár-
dával hajítani. Ezt cselekszik a gyermekek születésüktől fogva tizenhat vagy tizenhét éves korukig; ezentúl az ifjakhoz lép- nek át.
Ezek az ifjak pedig így töltik az idejüket. Attól az időtől fogva, mikor a gyermekek osztályából kilépnek, tíz évig hálnak a paloták körül, és pedig, mint fentebb mondottuk, részint a város őrzése, részint a józanság gyakorlása végett (mert nyilván ez az életkor szorul leginkább gondviselésre). Nappal felajánl- ják szolgálatukat az elöljáróknak, ha netán valamire szükségök volna, ami a közjóra vonatkozik; s mikor szükséges, mind- nyájan a paloták körül tartózkodnak. De mikor a király vadá- szatra indul, magával viszi az ifjak őrségének a felét. Ezt pedig minden hónapban többször teszi meg. S kell, hogy a vadá- szatra kimenőknek legyenek íjjaik, legyen puzdrájok, s hüvelybe való kardjuk vagy harczi bárdjok; továbbá könnyű pajzsuk és két dárdájok: egyik hajítani való, másik kézi használatra szolgál.
A vadászat tehát őnáluk állami gondoskodás tárgya. Miként a háborúban, a király a vezérük, aki maga is vadászik s a többiekre is ügyel·, hogy vadászszanak. Ezt tartják a hadvise- lésre való legalkalmasabb előkészületnek, mivel arra szoktatja az embert, hogy korán keljen, hideget és meleget tűrjön, és mivel a vadász kénytelen magát a gyaloglásban és futás- ban gyakorolni, s kénytelen dárdáját vagy íjját használni, ha vadra bukkan. Bátorságát is gyakorta kell edzenie, ha szemben áll vele a hatalmas vadállatok valamelyike; meg kell sebesítenie a közelgőt s őrizkednie rohanásától; úgy hogy nem könnyű kitalálni, miben áll hátrább a hadviselésnél a vadászat.
Mikor kimennek vadászni, olyan ebédet visznek magukkal, mely bőségesebb, mint a gyermekeké (ami természetes), de egyébként ezekéhez hasonló. Vadászat közben rendszerint nem költik el ebédjöket; de ha várakozniuk kell a vadra vagy talán másképen akarnak a vadászaton mulatni, estére eszik meg az ebédet, s másnap ismét a vacsoráig vadásznak, s ezt a két napot egynek számítják, mivel csak egy napi eledelt fogyasztanak el.
Ezt pedig megszokás végett teszik, hogy a háborúban is képe- sek legyenek ugyanúgy cselekedni, ha a szükség ezt kívánná. Akik ebbe a korosztályba tartoznak, azt eszik kenyérhez valónak, amit vadászat közben elejtenek; máskülönben pedig zsázsát.
Ha pedig valaki azt gondolja, hogy rosszul étkeznek, amikor a kenyérhez csak zsázsájok van, vagy hogy rossz az italuk, mikor
vizet isznak, gondolja meg, mily édes az éhezőknek az árpa- és búzakenyér s mily édes italuk a szomjúzóknak a víz.
Az otthon maradó törzsek úgy töltik idejöket, hogy részint abban gyakorolják magukat, amit gyermekkorukban tanultak, részint nyilazásban és dárda-hajításban; s mindezekben szünte- lenül vetélkednek egymással. Vannak jutalmakkal egybekötött nyil- vános harczjátékaik is, s amely törzsben legnagyobb számmal vannak a kiválóan ügyesek, vitézek és engedelmesek, annak a törzsnek nemcsak fejét dicsérik és becsülik a polgárok, hanem azt is, aki őket gyermekkorukban oktatta. A hatóságok pedig akkor veszik hasznát az otthon maradó ifjaknak, ha vagy őrt állani, vagy gonosztevőket nyomozni, vagy rablókat kézre kerí- teni, vagy más olyas valamit kell véghezvinni, ami erő és gyorsa- ság dolga. Ezeket végzik az ifjak. Miután pedig elvégezték a tíz esztendőt, átlépnek a férfiakhoz.
Ettől az időtől fogva, mikor kilépnek az ifjak sorából, huszonöt évig a következő életmódot folytatják. Először is a hatóságoknak ajánlják fel szolgálatukat ép úgy, mint az ifjak, és pedig akkor, ha a köznek olyas valamire van szüksége, amit csak tapasztalt és még elég erős emberek végezhetnek.
Ha pedig valahol hadakozni kell, előbbi kiképeztetésök után már sem íjjakat, sem hajító-dárdákat nem viselnek, hanem van- nak úgynevezett közeli harczra szolgáló fegyvereik, úgymint pánczél a mellök körül, pajzs a baljukban (mint a perzsákat ábrázolják), s kard vagy csátabárd a jobb kezökben. Az összes hatóságok is belőlök kerülnek ki, a gyermekek tanítóinak kivé- telével. Miután pedig bevégezték a huszonöt évet, idősebbek lehetnek valamivel az ötven éveseknél. S ekkor átlépnek azok- hoz, kik vénebbek s akiket így is neveznek.
Ezek a vénebbek pedig nem viselnek hadat hazájokon kívül, hanem otthon maradnak, s az összes köz– és magán- ügyekben bíráskodnak. A halálos ítéletet is ők mondják ki s az összes hatóságokat is ők választják; s ha valaki akár az ifjak, akár a férfiak osztályában a törvényes rend ellen vétkezik, a vádat ellenök a törzsfők emelik, s a többiek közül mindaz, akinek tetszik. A vénebbek pedig, miután meghallgatták a tényállást, kizár- ják a bűnöst s a kizárt egyén becstelenül tölti el élte hátralevő részét.
De hogy világosabban tűnjék ki a perzsák egész állam- élete, röviden ismétlem: hiszen most, az imént mondottak után, rövidre foghatom előadásomat. Mondják ugyanis, hogy a per-
zsák körülbelül százhúszezerén vannak. Ezek közül egyet sem zár el a törvény hivataloktól és méltóságoktól, hanem minden perzsának szabad a maga gyermekeit az igazságosság közös iskoláiba (εζξ ηα ημζκά ηδξ δζηαζμζφκδξ δζδαζηαθεία) küldeni. Akik gyermekeiket kereset reménye nélkül képesek felnevelni, azok odaküldik őket; akik erre képtelenek, nem küldik. S akik a nyilvános tanítóknál nevelkedtek, azoknak szabad az ifjak osz- tályában tölteni fiatal éveiket; akik pedig nem részesültek a nevelésnek e módjában, azoknak nem szabad. Akik továbbá az ifjak osztályában mindvégig a törvény szerint járnak el, azoknak szabad a férfiak sorában helyet foglalniuk s méltóságokban és hiva- talokban részesülniök; akik pedig nem töltötték idejöket az ifjak osztályában, nem lépnek be az érett férfiak közé. Akik végül a férfiak sorában kifogástalan életet éltek, a vénebbek osztá- lyába jutnak. így tehát a vénebbek azokból állanak, kik minden szépen keresztül mentek. Ez a perzsák államélete, mely – úgy hiszik – legjobbakká teheti őket.
37. A Kyrupaideia és a nevelés. – Miként e le- írás mutatja, Xenophon a nevelésben csak a közczélokat ismeri el irányadóknak. Az állam védelme és közügyeinek erkölcsös ellátása szabja meg a nevelő-eljárás módját.
Négy korosztályba sorozza az egész férfilakosságot: az elsőbe a gyermekek tartoznak 16-ik életévökig, a máso- dikba az ifjak a 16-ik évtől a 26-ik évig, a harmadikba a 26 és 50 év közti férfiak, a negyedikbe az 50 évet meghaladott öregek. A nyilvános nevelés csak a negyedik korosztályba jutáskor tekinthető befejezettnek; egyik korosztály tagjai a másikba selectio útján jutnak, ami annyit jelent, hogy azok, kik az illető korosztály feladatait kellően nem teljesítették, esetleg előhaladott koruknak daczára visszamaradnak. Ily módon akarja Xenophon intézményszerűen biztosítani a személyes arravalóságot a közélet minden ágában. Legjelesebbek azok, kik végig- mentek a nevelés fokozatain, amelyek eszerint egymást feltételezik. Hogy az egyes korosztályoknak ezt a szerves összefüggését még jobban erősítse az író, a négy kor- osztály mindegyikének a tagjait a közvetlenül utána következő magasabb korosztály válogatott tagjaival nevel- teti, akik eszerint – kivéve a véneket – nevelők és
neveltek egy személyben. Talán ez az első kimutatható nyoma a növendéktanítóság gondolatának, mely azután a közép- és újkorban különböző változatok alakjában feltűnik.
A nevelés az első két korosztályban csakis a testre és a gyakorlati erkölcsre irányul. Az athéniek múzsái nevelése, vagyis az értelmi és aesthetikai elem teljesen hiányzik belőle, ép úgy, mint alapjában a spártaiaknál is hiányzott. Sem irodalmi, sem zenei,műveltségre Xeno- phon perzsáinak nincsen szükségök, ami nála, a szelle- mes és sokoldalú írónál, legalább is feltűnő. Ha kocz- káztatott feltevésekbe akarnánk bocsátkozni, azt mond- hatnók, hogy Xenophon az irodalmi művelődés elvi kirekesztésével hallgatólagosan rá akar mutatni azokra a veszedelmekre, melyek szerinte a sophisták fellépése óta divatba jött dialektikai elmejátékokból háromoltak az athéni népre. – A testi nevelést az első két korosztály- ban csak a honvédelem czélja irányítja. Nyilazás, dárda- vetés, a test edzésére és ügyesííésére szolgáló vadászat, majd a helyőrségi szolgálat végelemzésben a komoly hadakozás előiskolái. Az erkölcsi nevelés egyedüli ténye- zője az élő példa: igazságosnak, józannak, engedelmes- nek és mértékletesnek lenni úgy tanul meg a gyermek és ifjú, hogy a korosztály elöljárói az előforduló perle- kedéseket nyilvánosan eligazítják, a bűnöket megtorolják, a büntetéseket az összesek szemeláttára végrehajtják;
továbbá, hogy a korosztály tagjai engedelmeskedni, józanul és mértékletesen élni tartoznak. Oly gondolat ez, mely a Xenophontól feltételezett keretben különösnek tetszhetik, de mély paedagogiai igazságot rejt magában. Minden czél- zatos erkölcsi tanításnál hatásosabb a közvetetlen élő példa.
A harmadik korosztályba sorozott férfiak feladata a nehéz fegyverekkel való harczolás, tehát a haza tény- leges védelme; a negyedik korosztály vénei pedig gaz- dag élettapasztalatuk eredményeit az állam javára hasz- nosítják a törvényhozás és bíráskodás terén.
38. Sokrates nevezetességei. – Xenophonnak ez az irata1 is tanulságos volna a neveléstörténet szempontjából,
1 Xenophon’s Memorabilien für den Schulgebrauch, erklärt von Dr. Raphael Kühner. Leipzig, Teubner. – A 15. pontban közölt fordí- tások a Kühner-féle szöveget veszik alapul.
ha biztosan meg tudnók különböztetni, mik benne a sokra- tesi és xenophoni gondolatok. A mű czélja Sokratest az istentelenségnek és az ifjúság megrontásának vádjai ellen védelmezni s bebizonyítani, hogy a Mester a leg- nemesebb és legjobb ember volt. Sokratesnek az emberi javakról táplált felfogása részleteiben jelenik meg előt- tünk: mi kívántatik a testi és szellemi egészség meg- óvásához? mi szerepök van földi boldogságunkban a tudományoknak és művészeteknek? a barátságnak? a szülők, gyermekek és testvérek közötti egyetértésnek?
az állami közösségnek? mi az erény, s melyek gyakor- lati nyilvánulásai? mi a bölcseség, mint az erények foglalatja? mik erkölcsi kötelességeink s miképen telje- síthetjük őket legméltóbban? Mind oly kérdések, melyek- nek tárgyalásából Sokrates paedagogiai alapelveit jól megítélhetnők. Sajnos azonban, az újabb vizsgálódások Xenophon Sokratesében oly tömérdek nem sokratesi, sőt Sokrateshez méltatlan vonást tudtak kimutatni, hogy ma már e műnek neveléstörténeti értéke alászállott: a költészetnek és valóságnak e keverékéből sem Sokrates, sem Xenophon paedagogiai elveire biztosan következ- tetnünk nem lehet.1
39. Platon. – Az első rendszeres görög bölcselő majdnem összes dialógusaiban érint oly kérdéseket, melyek a neveléssel összefüggnek. Idézhetnék például helyeket a Protagorasból (egy idevágó fejezetet már megismer- tünk), Gorgiasból, Theaitetosból, Timaiosból, Politikus- ból, Lachesből, Kratylosból, Phaidrosból és Menonból.2 Kapp Sándor 1833-ban megjelent munkájában3 Platon
1 Δ tétel nincs ellenmondásban azzal, hogy fentebb (15. p.) Xeno-
1 Δ tétel nincs ellenmondásban azzal, hogy fentebb (15. p.) Xeno-