23. A spártai fiú- és leánynevelés. – Azok a korszakok, melyekről idáig szó volt, főleg a nagy többségben levő ión népek nevelésének fejlődésében állapíthatók meg. Mert, amidőn általában görög neve- lésről szólunk, elsősorban az iónokra s ezek közül megint különösen az attikaiakra gondolunk. Azonban
ők a görög szellemnek csak egyik oldalát mutatják; a másik nem kevésbbé szembetűnő, habár szűkebb kör- ben érvényesülő nyilvánulását a görög léleknek a dór törzsekben leljük meg. Észak felől kiinduló vándorlásuk végpontja az anyaországban Lakónia; politikai szék- helyök Spárta.
Lakóniát hegyek zárták körül, melyek a lakosságnak más néptörzsekkel való érintkezését megnehezítették. De nem is szorultak reájok a spártaiak, mert az Eurotas folyó völgye annyit termett, amennyivel életszükségletei- ket kielégíthették. Bevitelre nem volt szükségök. Ez a természetadta elszigeteltségök volt az oka annak, hogy ősi szokásaikhoz és erkölcseikhez oly szívósan ragaszkodtak, de oka volt a műveltségben való elmara- dottságuknak is. Mikor leghatalmasabb volt Spárta, akkor is szegényes falu benyomását tette az ott megfordult idegenekre.
Ebben az elzárkózottságban lett a spártai dórok jelleme oly szilárd és kemény. Mert ha az iónoknak csodáljuk hajlékonyságát, a dórokban az erő és hajtha- tatlanság köti le figyelmünket. Egész lényök csupa kon- czentrált erő. Innen a dór ember szavának szűk, de súlyos volta, szemben az iónok kényelmesen terjeszkedő kifejezésmódjával. A dór ember lassan, de biztosan gon- dolkozott; keveset beszélt, de minden szavának megvolt a nyomatéka; erkölcseiben konzervatív, vallásában egy- szerű, plasztikájában szilárd.
Ennek a jellemnek megfelelt a nevelés módja is, melynek bevallott czélja a honvédelemre irányuló testi és lelki erő kifejlesztése. És pedig nemcsak külső ellen- ségtől várható támadások ellen kellett állandó készült- ségben lenniök, hanem szüntelenül résen kellett állaniok a meghódított belső népelem eshető kitöréseivel szemben is. Mert ők maguk, az uralkodó spartiáták, aránylag nagyon kevesen (a perzsa háborúk idejében 8000-en, Aristoteles korában már csak 1000-en) voltak, a helóták száma ellenben sokszorta nagyobb, Messenia meghódítása után (Schoemann szerint) 200,000-nél is több. A szabad polgárok gyermekeinek tehát katonákká kellett lenniök mind egy szálig. Egész Spárta egy állandó katonai tábor
képét tüntette fel. Minden ifjú katonai iskolába járt, értve rajta a táborhelyeket, gymnastikai foglalkozásokat és versenyeket, a hadi gyakorlatokat, de magát az egész életet is, mert társaikkal való folytonos együttlételök, közös lakomáik, vadászataik, játékaik, vallásos cseleke- deteik végső elemzésben arra irányultak, hogy a test és a lélek a legszigorúbb hadi fegyelemnek önként s könnyű- séggel tudjon meghódolni.
Ez a fegyelmezés és edzés a gyermek születésével kezdődött. Ha a kisded gyenge vagy nyomorék volt, könyörület nélkül megölték. Az állam kiküldötteitől egészségesnek és erősnek nyilvánított gyermeket az első hét évben a spártai anya vette kemény gondozása alá.
Ezután állami megbízottak kezébe került, kik nevelteté- seért felelősek voltak. A fiúk csoportokra (századokra) oszoltak, sátorszerű házakban laktak s közösen étkeztek, versenyezve egymással a fáradalmak elviselésében, a test- gyakorlatokban, a katonai czélzatú játékokban; jellemök is ekkor alakult ki kellő erkölcsi vezetés mellett, mely- nek czélja az volt, hogy az ifjak szokjanak hozzá sza- vaik és tetteik szigorú önbírálásához, törvénytisztelethez, az öregebbek becsüléséhez, a közös hazáért való önfel- áldozáshoz, kevés beszédhez és határozott cselekvéshez s minden érzelmi mozzanatnak magábazárásához, Δ neve- lésben a testi és erkölcsi erő uralkodik. Habár nem fogadhatjuk is el szó szerint Isokratesnek azt az állítását (Panathen. 209), hogy a spártaiak annyira elmaradtak az általános műveltség és bölcselkedés dolgában, hogy még a betűket sem tanulják,1 mégis bizonyos, hogy terv- szerű nevelésök rendjében, amennyire ismerjük, kevés az önzetlen irodalmi és aesthetikai elem. A tanulás csak Lykurgos törvényeinek emlékezetbe vésésére és szóbeli elmondására szorítkozott. A zene fajai közül különösen azt művelték, mely a harczias kedv fokozására irányult (Tyrtaios), vagy a vallási kultuszt szolgálhatta (karköl-
1 Οφημζ υέ ημζμφημκ απμθεθεζιιέκμζ ηήξ ημζκήξ παζδείαξ ηαζ ζνζθμζμ- (ίαξ είζίκ, χζη’ μΐ)δέ βνάιιαηα ιακί)άκμοζζκ (Benseier). – Platon (Hippias Mai. 285. J.) szerint a spártaiak közül sokan számolni sem tudtak.
Sokrates azt kérdi Hippiastól, hogy a spártaiak talán geometriát tanulnak tőle? .mire Hippias így válaszol: „Οοδαιχξ, έπεί μφδ’ ανζειεί κ εηείκςκ βε, ζ»>ξ έπμξ εζπείκ, πμθθμί έπίζηακηαζ.
tészet, nomos, paián stb.).1 A fiúgyermek már kicsiny korában kivált a családból s egészen az államé lett.
Egész nevelése az állam érdekeit szolgálta.
A közös állami czél, melyben az egyén mintegy felolvadt, volt irányadó a spártai léánynevelésben is. Itt is a honvédelem elve éreztette hatását. Az eszményileg – tökéletes physikum megvalósítására irányult a leányok egész nevelése. Az államnak gondoskodnia kellett, hogy az anyák erősek és egészségesek legyenek, mert csak ilyenek szülhettek egészséges és erős gyermekeket. Ezért Spártában a leányok és fiuk nevelése között távolról sem volt meg az a nagy különbség, mely Athénben feltűnik. A spártai leányok iskolája is a testgyakorlótér volt, ahol nemcsak tánczolni, hanem futni, ugorni, bir- kózni, dárdát és diszkoszt hajítani tanultak, mint a fiúk.
Aristophanes Lysistratája így szólítja meg a lakón nőt, Lampitót:2
Kedves Lakónnő, Lampito, köszöntlek.
Mily szép vagy, édes, mint ragyog színed Hogy’ duzzad a tested: hisz’ egy bikát Megfojtanál.
Lampito (lakón tájejtéssel):
Mög isten uccse: mer’
Tornádzok.
Nem a ház négy fala közt nevelkedtek a spártai haja- donok, hanem a szabad levegőn, verőfényben éppúgy mint zord időben, a természet ölén; nem az volt eszményök, hogy lágy és hajlékony testükkel megigézzék a férfi- nemet, hanem hogy erős és edzett physikummal s a lélek ellenálló erejével hódítsák meg választottaikat.
A nőkben csakis az anyaságra való teljes képesség tetsz- hetett azoknak, kik a testi gyengeséget és fogyatkozást olyannyira megvetették. Egyik forrásunk (Philostratos)3
1 A rendes nevelés tárgyai közt, úgy látszik, nem szerepelt a zene gyakorlása; különben nem mondaná Aristoteles (Polit. VIII. 4., 6.) a neve- lésről szófiában azt, hogy a lakónok, „ámbár a zenét nem tanulják, mégis képesek, amint állítják, a jó és rossz dalok és dallamok felett való.helyes ítélethozásra” (t. i. a zenét csak hallgatták).
2Arany János fordításában 78-82. v.
3 Jüthner: Philostratos über Gymnastik. Leipzig. 1909. 154. 1.
szerint Lykurgos arra törekedvén, hogy Lakóniának hadra képes bajvívókat szerezzen, elrendelte, hogy
a leányok végezzenek testgyakorlatokat (βμικαγέζεςκ-ai ηυναζ) és vegyenek részt a nyilvános versenyfutásokban, még pedig a gyermekáldás okából és azért, hogy testi erejök gyarapodtával derekasabb utódokat szülhessenek. Ha így kora ifjúságától gyakorolta testét a leány, férje házában sem fog húzódozni a vízhordástól és őrléstől. S ha egy oly fiatalemberrel kél egybe, aki szintén gyakorolta testét, mindenképen kiváló gyermekeket fog világra hozni, jól megtermetteket, erőseket, egészségeseket.
Lakónia azért is lett oly nagygyá a háborúban, mert a házasság dolgában így jártak el őnáluk.
24. Xenophon és Plutarchos a spártai neve- lésről. – A spártai nevelés ismeretét egyes írók al- kalomszerű megemlékezésein kívül főképen két forrásból mentjük. Egyik Xenophonnak A lakedaimonok Álla- máról írt műve, melynek első négy fejezete a spártai nevelés rajzát adja, rövid összefoglalásban; a másik Plutarchos Párhuzamos életrajzainak egyike, a Lykurgos- ról szóló, mely amannál sokkal részletesebben (XIII- XXIV. fej.) írja le a gyermeknevelés rendjét. Δ források történeti adatai közt nem egy van, melynek hitelességét kétségbevonták, s különösen Plutarchosról jegyezték meg, hogy szereti a tényeket kiszínezni; ámde ezúttal nem pontos adatokat, hanem a viszonyok általános jellemzését keressük. Ezt pedig benne is, Xenophonban is megtaláljuk. Az a szellem, mely a spártai nevelést áthatotta, mindkét szerző leírásában egyenlő módon és szembeszökően megnyilvánul.
Xenophon művének első két fejezetéből valók a következő részek:1
Azon tűnődtem egyszer, hogy Spárta, habár fölötte kevés ember lakja, mégis Hellas leghatalmasabb és leghíresebb álla- mának látszik. Csodálkozva kérdeztem, hogyan lehetséges ez?
Mikor azonban fontolóra vettem a spártaiak életmódját, már
1 Xenophontis Respublica Lacedaemoniorum. Recensuit Ginus Pierleoni. Berolini, 1905.
nem csodálkoztam. Lykurgost és a tőle szerzett törvényeket, melyeknek követése tette a spártaiakat oly boldogokká, valóban csodálom s őt magát a legnagyobb bölcsnek tartom. Ő ugyanis nem utánzott más államokat, hanem a legtöbbekkel ellentétben szerezte meg hazájának a legnagyobb boldogságot. Itt van például, hogy az elején kezdjem, a gyermeknemzés. Másutt a leányokat, akiktől pedig majdan gyermekek világrahozását és jó nevelésöket várják, a lehető legszűkebb és legkevesebb élelem- mel táplálják, s a bortól vagy egészen távol tartják őket, vagy vízzel kevert bort itatnak velők. S miként a mesterséget űző emberek közt nagyon sokan ülő foglalkozást folytatnak, úgy a leányoktól is azt követelik a többi hellének, hogy magukba vonultán gyapjút gyarassanak. Lehet-e várni az ilyen módon nevelt leányoktól, hogy nagyszerű nemzedéknek adjanak éltet (ιεβαθεσυκ ηζ βεκκδζαζ)? A ruházat elkészítésére Lykurgos a rabszolgálókat elegendőknek tartotta, a szabadon született leányokra nézve ellenben a gyermekáldást tekintette legfontosabbnak. Ezért legelébb is azt rendelte, hogy a nőnem ép úgy gyakorolja testét, mint a férfinem, azután a futásból és erőkifejtésből (δνυιμο ηαζ ζζπφμξ) ép úgy rendezett versenyeket a leányoknak, mint a fiúk- nak, abban a meggyőződésben, hogyha mindketten erősek, akkor ivadékaik is erősebbek lesznek ...
A többi hellének közül azok, akik azt állítják, hogy leg- jobban nevelik fiaikat, úgy járnak el, hogy mihelyest gyermekeik megértik a kimondott szót, mindjárt paedagogusokat adnak melléjök kísérőkül (παζδαβςβμφξ εενάπμκηαξ έθζζηάζζκ), mindjárt tanítókhoz küldik őket, hogy tanuljanak tőlök irodalmat és zenét és testgyakorlást (ιαεδζμιέκμοξ ηαζ βνάιιαηα ηαζ ιμμζζηήκ ηαζ ηα εκ παθαίζηνα); azután a gyermekek lábait sarukkal kényeztetik, testöket váltogatott ruhákkal elpuhítják s gyomrukat teszik meg táplálkozásuk mértékévé. Lykurgos azonban ahelyett, hogy minden egyes gyermek mellé paedagogus-rabszolgát állított volna, egy embert bízott meg kormányzásukkal, s ezt azok közül válasz- totta, akikből a legnagyobb tisztviselők kerülnek. A neve:
gyermekfelügyelő (παζδμκυιμξ). Ezt feljogosította arra, hogy a gyermekeket összegyűjtse s vigyázzon reájok, ha pedig vala- melyikök rosszalkodnék, erősen fenyítse meg. Adott melléje a serdülő ifjak közül korbácsvivőket is, hogy büntessenek, ami- kor szükség van rá; úgy hogy együtt volt ott a nagy tisztelet- tudás és nagy engedelmesség. Ahelyett, hogy a gyermekek lábait
sarukkal elkényeztette volna, azt rendelte, hogy saru nélkül bírják ki; tette ezt abban a hiszèmben, hogy ha ezt megszokják, sokkal könnyebben fognak hegynek menni és biztosabban lefelé haladni, s hogy szökdelni, ugorni és futni sokkal könnyebben fognak sarutlanul (ha így szoktatták lábukat), mint saruban.
S ahelyett, hogy többféle köpenynyel kényeztette volna őket, hozzá- szoktatta ahhoz, hogy egész éven át egy köpenynyel érjék be (úgy gondolta, hogy ekként hideg és meleg időjárásra egyaránt megedzi őket). Eledelt pedig annyit adott az ifjúnak, hogy a jóllakottságtól sohase váljék nehézkessé, de viszont a szűkösebb táplálkozás se legyen ismeretten előtte ...
Plutarchos leírásának legjellemzőbb fejezetei – a kevésbbé lényeges helyek elhagyásával – íme itt követ- keznek:1
XIII. fejezet. Lykurgos írott törvényeket nem hozott . . . Mert azt tartá, hogy az állam jólétét és erkölcsiségét előmoz- dító legfontosabb és legkiválóbb rendeleteknek a polgárok erkölcseibe és életmódjába (εκ zoic δε-εζζκ ηαζ ηαΐξ αβςβασξ) 4tell bevésve lenniök, hogy rendíthetetlenül és szilárdan fenmarad- janak, mert a szabad elhatározásban oly köteléket bírnak, amely erősebb a kényszernél; ezt pedig az if jakba a nevelés oltja be, mely őnálok a törvényhozó szerepét játszsza . . .
XIV. fejezet. A nevelést pedig (ηήξ δέ παζδείαξ), melyet a törvényhozó legfontosabb és legszebb müvének tekinte, egészen elölről kezdvén, figyelmét a házasság és a gyermekek nemzése körüli intézkedésekre fordítá ... A leányok testi szervezetét futással, birkózással, korong- és dárdavetéssel edzé, hogy a leendő magzatok csirái az erős testben erős gyökeret vervén, jobban sarjadozzanak, maguk pedig a szülést félelem nélkül viseljék el s a vajúdás fájdalmait könnyen és bátran leküzdhessék.
(Szól ezután a leányok öltözetéről. Elmondja, hogy a leányok legtöbb- ször ruhátlanul jelentek meg a nyilvánosság elölt, az álszemérem elkerü- lése végett. Megemlékszik a házasságról, különösen a nőközösség egy neméről, melynek czélja az volt, hogy mindenkor csak erős és edzett ifjú nemzedék álljon az állam rendelkezésére).
Mert Lykurgos mindenekelőtt azt tartá hogy a gyermekek nem az atyák sajátjai, hanem az állam közös tulajdonai, azért
1 Plutarchos párhuzamos életrajzai. Görögből fordította dr. Kacsko- vics Kálmán. Budapest, 1894. 1. köt. 109-124. 1.
tehát azt akará, hogy a gyermekek ne történetesen bárkitől, hanem csak a legkitűnőbbektől származzanak . . .
XV. fejezet. A csecsemő felnevelése felett az atya nem rendelkezett, hanem felvévén azt, egy Lesche1 nevű helyre vitte, hol a törzsek vénei összegyűltek. Ezek megvizsgálták a kisdedet;
ha jó alkotású és erőteljes volt, felneveltetését elrendelték és a 9000 földrészből egyet részére kiutaltak; ha pedig alkalmatlan és formátlan volt, beledobták a Taygetos hegy mellett levő Apothetai nevű barlangba, tekintve, hogy sem a gyermekre, sem az államra nézve nem előnyös az olyannak életben maradása, aki már születésétől fogva fogyatékos és gyenge természetű.
Azért nem is vízben, hanem borban fürösztötték meg a kisde- deket az asszonyok, hogy szervezetüket próbára vessék . . . A dajkálás tekintetében nagy gondot és ügyességet tanúsítottak;
például pólyázás nélkül nevelték fel a csecsemőket, hogy ez- által testi szervezetüket, tagjaikat hajlékonyakká tegyék. Hozzá- szoktatták őket, hogy az eledeleket egyformán szívesen vegyék és válogatósak ne legyenek; hogy sötétben ne rettegjenek, a magánytól ne féljenek; hogy az illetlen makranczoskodást és sírást ne ismerjék ... A gyermekeket, mihelyt hetedik évöket betölték, magához vévé Lykurgos és csapatokra osztá, hogy közös nevelésben részesüljenek, ugyanazon fegyelem alatt; meg közös munkára és játszásra szoktatá őket. Felügyelőül olyat állított melléjök, aki a csapatokban értelmességével és a csaták- ban bátorságával kitűnt. Ettől vettek példát, ennek rendeletére ügyeltek s eltűrték büntetését is, úgy hogy e nevelés valóban az engedelmesség iskolája volt (χμηε ηδκ παίδεζ«κ είκαζ ιεθέηδκ εοπεζεείαξ). Az öregek pedig megfigyelték őket játékaik közben, gyakran vitát és czivódást támasztottak köztük, hogy kiismerjék, vajjon milyen mindegyiknek a természete, hogy van-e merész- sége, hogy nem hátrál-e meg a harczban? Az írást és olvasást (βνάιιαηα) csak szükség szempontjából tanulták;2 az egész nevelés különben oda irányult, hogy a felsőbbségnek engedel- meskedjenek, a fáradalmakat elviseljék és a harczban győzze- nek. Azért előrehaladó korukkal együtt gyakorlataikat is szigo- rították, hajukat tövig lenyírták; hozzászoktatták, hogy saru
1 Λέζπδ, fedett csarnok, hol az emberek szabad idejökben össze- jöttek társalogni.
2 Ennek ellene mond Isokrates fent említett helye: μκδέ βνάιιαηα ΚακΌάκμοζζκ. Nyílván úgy áll a dolog, hogy általában nem tanulták az tfást és olvasást, csak kivételesen.
nélkül járjanak, hogy csaknem mindig mezítláb játszszanak.
Midőn 12 évesek lettek, alsóruhát nem viseltek többé, az egész évre pedig egy köpenyt kaptak. Testük piszokkal volt födve;
nem ismerték sem a fürdőt, sem a kenőcsöt, kivéve, hogy az év néhány napján részesültek az ily kedvezményekben. Cso- portok és osztályok szerint feküdtek azon az almon, amelyet maguk számára összehordtak, az Eurotas folyóban növő sásnak hegyeit puszta kézzel, kés nélkül letördelvén. Télen pedig a lykophon nevű növényt náddal keverték össze és ezt terítették maguk alá: ennek ugyanis bizonyos melegítő erőt tulajdonítottak.
XVII. fejezet. Az ily korban levők legkiválóbbjaira... már az öregebbek is több figyelmet fordítottak, gymnasiumukatl gyakrabban látogatták s küzdelmeiknek és tréfálkozásaiknak tanúi voltak, nem amúgy szórakozásból, hanem mert ők magukat úgyszólván minden gyermek atyjának, nevelőjének és felvigyá- zójának tartották, úgy hogy nem volt sem alkalom, se hely arra, hogy a vétkes a büntetést és korholást kikerülhette volna.
Azonkívül melléjök.a legderekabb és legerényesebb férfiak közül egy paidonomos2 is rendeltetett, de csoportonként maguk is választottak egy eirént,3 a Iegeszesebbek és legbátrabbak közül.
Eiréneknek nevezik pedig azokat, kik a gyermekkort két évvel meghaladták, míg melleiréneknek a gyermekek legidősebbjeit.
Ilyen eirén, aki 20 esztendős volt, vezeti a küzdelmekben az alárendelteket, otthon pedig az asztalkörüli szolgálatra használja fel őket. A nagyobbakkal fát, a kisebbekkel meg főzeléket hordat.
És mindez lopás útján történik. Némelyek a kertekbe másznak, mások meg a férfiak közös éttermébe osonnak nagy ravasz- sággal és óvatossággal. Akit tetten kaptak, azt erősen megkor- bácsolták, mert ügyetlenül és könnyelműen lopott... Táplálko- zásuk nagyon sovány volt, hogy a szükség ellen maguktól véde- kezvén, bátorságra és ravaszságra szoríttassanak. Ez volt a főczélja fogyatékos táplálkozásuknak, mellékes czélja pedig a testnek növekedése. Ugyanis a test magasabbra növekszik, ha az életerőnek nem kell vesződni és küzdeni a sok táplálékkal, amelynek súlya és tömege azt lenyomja, hanem mikor saját könnyűségénél fogva felemelkedhetik, akkor a test is szabadon,
1 Testgyakorló iskolájokat.
2 παζδμκυιμξ = gyermekfelügyelő.
3 eirén (εσνδκ) körülbelül ugyanaz Spártában, ami Athénben az ephé- bos; melleirén (ιεθ?.είνδκ) pedig az athéni ιεθθέθδαμξ-nak felel meg: az az ifjú, aki az eirénség küszöbén volt.
akadály nélkül fejlődhetik. És ez, úgy látszik, a szépséget is előmozdítja. Mert a sovány és nyúlánk termet inkább alkalmas a tagok kifejlesztésére, míg a kövér és bőven tápláltnál már súlya útjában van ennek .. .
XVIII. fejezet. A fiúk oly óvatos félelemmel loptak, hogy sokat emlegetik azt a fiút, aki rókakölyköt csenvén, ezt köpö- nyege alá rejté és eltűrte, hogy az állat körmeivel és fogaival gyomrát felhasogassa; és inkább meghalt, csakhogy titkát meg- őrizhesse ... Az étkezés után az eirén elnyújtózván, az egyik fiúval énekeltetett, a másikhoz valamely jól meggondolt feleletre váró kérdést intézett; mint például, ki a legderekabb az emberek közt? vagy mit kell erről vagy arról a tettről tartani? Ezzel már gyermekkoruktól fogva hozzászoktatták őket, hogy a szépet és jót elbírálják és a polgárok magaviseletével foglalkozzanak. Mert ha valaki az ily kérdésekre, hogy ki jó polgár, vagy ki nem tiszteletre- méltó, felelni nem tudott, azt benne a renyhe és az erényre nem vágyakodó lélek jelének tekintették. A feleletet megokolni és bizonyítani kelle, rövid és szabatos mondatba, foglalván azt...
XIX. fejezet. Megtanítják az ifjakat arra is, hogy beszéd- jükben a keserűt a kellemessel vegyítsék és hogy nyomatékos rövidségre törekedjenek. Amint említem, Lykurgos a vaspénznek – nagy súlya mellett – csekély belértéket adott, a beszéd pénzét ellenkezőleg kevés és egyszerű kifejezésmód mellett mély jelen- tőségűvé és tartalmassá tévé, amennyiben rászoktatá az ifjakat, hogy válaszaikban velősek és sokatmondók legyenek.
(Következnek példák a lakonikus beszédre, aminővel a spártaiak éltek.) XXI. fejezet. Az ének– és zeneoktatásra nem fordítottak kevesebb gondot, mint a beszéd csinosságára és tisztaságára.
Énekeik egy bizonyos fulánkot tartalmaztak, mely felgerjeszté a bátorságot és lelkesedést s mely tettre-buzdulást élesztett.
A kifejezésmód egyszerű és férfias, a tartalom komoly és erkölcs- nemesítő volt. Többnyire dicsőítő énekek valának azok felett, akik Spártáért dicső halált szenvedtek, vagy gyalázása a gyá- váknak, akik szomorú és áldatlan életet éltek . . .
(Erre Plutarchos a dór harczias költészetnek néhány mutatványát közli s utal különösen arra, hogy háborúban is énekelték a harczias dalokat.
Azután a serdültebb ifjak nevelésének rajzát így folytatja):
XXII. fejezet. Ilyenkor1 az ifjak tekintetében a szigorú fegyelmet enyhítették; nem akadályozták őket abban, hogy haju-
1 T. i. háborús időkben.
kat csinosítsák, fegyverüket és ruhájukat ékesítsék; s örven- deztek, ha az ifjak, mint a paripák, tomboltak és prüszköltek háborús kedvükben. Ámbár hajukat serdült koruk óta gondozták, mégis főleg a beálló veszedelmek alkalmával fordítottak arra figyelmet, hogy ragyogjon és szépen legyen elválasztva, meg- emlékezvén Lykurgosnak egyik idevonatkozó mondásáról, hogy a haj a szépet még szebbé, a rútat pedig ijesztőbbé teszi. Test- gyakorlataik is enyhébbek lettek a háborúzások alkalmával;
egyáltalán az ifjak egész életmódja nem volt oly fegyelmezett és felügyeletnek alávetett, úgy hogy egyedül állottak az emberek között, akikre nézve a háború üdülés volt ama gyakorlatok tekintetében, amelyek a háborút előkészítek.
(A XXII. fejezet hátralevő része és a XXIII fejezet a neveléssel nin- csen közvetetlen kapcsolatban. Plutarchos leírja, hogy a spártaiak miképen sorakoznak csatarendbe, miképen harczolnak az ellenséggel s hogyen gon- dolkozott Lykurgos a népünnepekről.)
XXIV. fejezet. A nevelés kiterjedt a felnőttekre is. Senkinek
XXIV. fejezet. A nevelés kiterjedt a felnőttekre is. Senkinek