23. FEJEZET
A történelemleckét is csak ímmel-ámmal ismételtem át. Ha aközött kellett volna választanom, hogy Bodát áthelyezik, vagy Boda újra kihív felelni, és újra elégtelent kapok, hát inkább az utóbbit választottam volna.
- Már megint nem tetszel nekem - mondta anyu, és gondterhelten méregetett.
- Fontos, hogy másnak tetszik - intett Mari szemtelenül, és én ijedtemben majdnem lenyeltem egy színes ceruzát.
Hétfő reggel Málcsi jött be történelemórára.
- Kislányok, ma történelem helyett osztályfőnöki órát tartok. A jövő órától kezdve pedig új tanárt kapnak, Kakasdi Bérces Emília tanár úrnő fogja maguknak tanítani az idén a történel-met. Boda tanárnőt fontos közoktatási érdekből más iskolába helyezték.
- Miért? - kérdezte Szalóky. Szalóky nyugodtan kérdezhetett ilyet, a papája valami főember volt a Baross Szövetségben.
- Ennyit mondhatok, kérem, többet nem.
- Ugyan, nem vagyunk gyerekek! - mondta Szalóky.
- Sajnálom, kérem. Erről a tárgyról többet nem beszélünk. Ellenben mai osztályfőnöki óránk anyaga: a hazafiság és nemzethűség.
- És nem is jön többé órára a Boda tanárnő? - kérdezte Katona.
- Nem, kérem.
- És a kölcsönkapott könyveket mikor adhatjuk vissza? - kérdezte Varga Szabina. - Az osztályban van egy Vasari-könyv a reneszánszról és egy Lyka Károly-könyv.
- Menjenek be a történelmi szertárba, ma délelőtt ott lesz a tanárnő.
Hiszen az atlaszt is vissza kell adnom!
Tíz órakor van a húszperces szünet, akkor megkeresem a szertárban.
Olyan nehéz lett a szívem, mint a Gellérthegy. Eddig a hétfő és a csütörtök volt az iskolai élet két boldog napja. Úgy vártam a történelemórát, de úgy... Sose tudtam volna elképzelni, hogy valaki más jöjjön be történelemórán... Lehetetlen, hogy nem látom többé Boda hátrafésült, gesztenyeszínű haját, fehér blúzát, nem látom elsétálni a padom mellett, nem adjuk kézről kézre a művészeti albumokat, nem mesél a török szultán udvaráról vagy a Lajosok Francia-országáról...
Tízkor kivettem a táskámból az atlaszt. Csak egyedül volna Boda a szertárban, csak két percig úgy beszélhetnék vele, úgy búcsúzhatnék el tőle, hogy senki más ne volna ott... mert... mert hátha sírni kezdek... és akkor elsüllyednék...
Halkan kaparásztam az ajtót, alig mertem kopogni.
- Szabad.
Azután, hogy csak álltam a nyitott ajtóban, intett is:
- Gyere csak, Katikám.
- A térképet... az atlaszt... visszahoztam... és...
- Nem kell visszaadnod. Fogadd el emlékbe.
Valami furcsa volt Boda hangjában. És... most vettem észre, hogy tegezett.
- Semmi sírás, Kati, ha sírsz, abbahagyjuk a beszélgetést. Legyél egy kicsit felnőtt. Hány éves vagy?
- Tizenhat.
- Nem olyan időket élünk, amikor a tizenhat éves lányok úgy viselkedhetnek, mint a pólyás babák... Annál sokkal-sokkal nagyobb fájdalmat is el kell viselni, szó nélkül, mint hogy az embernek egy tanárnőjét áthelyezik. Nem azon múlik a barátság, hogy az ember minden héten lát-e valakit vagy sem.
- De eddig a történelemórák...
- Majd nagyon jó történelemóráitok lesznek ezután is. Jól ismerem Emmi nénit, nagyon fogjátok szeretni.
- Én nem... én nem...
- Nahát, képzeld el, most Orosházán sír egy osztály, és kétségbe vannak esve, mert én fogom tanítani őket.
- Majd megírom nekik, hogy örülhetnek.
Boda nevetett.
- Én is voltam iskolás, engem is értek ilyen szörnyű tragédiák. Azután az ember úgyis elkerül az iskolából, ha a régi tanárai ott is maradnak, és a diák úgyis elfelejti a tanárait.
- Én soha...
- Tudod mit, Kati? Ha nem akarsz elfelejteni, akkor inkább arra emlékezz, amire tanítottalak.
Tudjál különbséget tenni jó és rossz között, rabság és szabadság között, hazugság és igazság között. Vigyázz magadra, vigyázz barátaidra. Nekem meg nem lesz rossz Orosházán, én odavalósi vagyok. És ha vakációban meglátogatsz néhány napra, hát nagyon fogok örülni neked. De ezt a meghívást komolyan kell venni, lejöhetnétek ketten, Antal Magdival, csak írjatok egy lapot az orosházi gimnázium címére...
- Ugye, Antal Magdi miatt tetszett... amiatt... az áthelyezés...
- Nem Antal Magda miatt, hanem az Antal Magda ügyben. Igazán nem Magda tehet arról, hogy gyalázat van, gazság van, embertelenség van. És tudod, Kati, az ember olyan sokszor bajba kerülhet akkor is, ha semmit, de semmit sem tett a fennálló zsarnoki rendszer ellen. Hát akkor sokkal értelmesebb dolog úgy bajba kerülni, hogy legalább cselekedtünk is valamit. No, búcsúzzunk el szépen, mindjárt vége a tízpercnek.
Kivette kezemből a földrajzi atlaszt, és beleírta az első oldalra, ott, ahol a naprendszer térképe látható, hogy „Katinak, szeretettel”.
- Viszontlátásra, Kati! Üdvözlöm a szüleidet.
Meghajoltam. Kezet akartam csókolni, de nem engedte. Átölelt és megcsókolt.
- No, eredj, eredj, és úgy tanulj, hogy a bizonyítványodat magaddal hozod megmutatni... És ha nem akarsz nekem bajt és kellemetlenséget okozni, akkor megtörlöd az orrodat, és nem mész ki bőgve a szertárból. Még azt hiszik, hogy bántottalak...
Egyenesen a tornaöltözőbe rohantam, mert tíztől tizenegyig torna, és még le kell dobálnom magamról a ruhát és felhúzni a tornacipőt. Egy harmadikos nyargalt el mellettem a lépcsőn, és odakiáltotta:
- Te is bőgsz? Mátészalka gyászban van, mindenki a Bodát siratja...
A tornaöltözőben meglepő jelenet fogadott. Szalóky az öltözőpad tetején állt, vele szemben Koós. Koós kezét a két előtornász fogta le, Szöllőssy és Borostyán. Szalóky szépen, ütemesen pofozta Koóst.
- Ne félj, vigyázok, hogy ki ne üssem a szép fogadat..., ne félj, nem marad meg óra végére az ujjlenyomatom a szép ábrázatodon! Majd szappannal megmossuk. Na, még két pofont a kislánynak! És ha ki mered nyitni a szádat, és beköpsz, akkor nem fogsz velünk érettségizni.
Te aljas, te júdás! No, még két pofont, csak a kerek szám kedvéért! Most pedig eredj, te vakarcs, és rajtad áll, hogy még hányszor kapod meg... Lányok, történt itt valami?
- Semmi! - zúgta az osztály.
- Látott valaki valamit?
- Nem!
- Bántott valaki valakit?
- Nem!
- Mi történt Koóssal?
- Semmi!
- Ez a helyes magyar beszéd - mondta Szalóky -, csak én is kezet mosok ez után a varangy után.
Anni néni bejött, nagy csattogtatással felsorakoztatta az osztályt. Koós meg se mukkant, beállt a helyére, Hirlinger és Varga Szabina közé.
24. FEJEZET