Hatalmas háza kertjében egész nap kitartóan dolgozotte az ag-rármérnök& Hobbija a rózsatermesztés volt& Nem is akadt olyan verseny, amin ne ért volna el jeles helyezést csodálatos virágai-val& Kertjére nagyon büszke volt, hisz külföldről is eljötteek néha megcsodálni a tökéletes virágokat& Megtalálható volt itte szinte az összes rózsa-fajta, akár bokorrózsa, akár futórózsa vagy talajta-karó rózsa, illetve törpe vagy magas rózsa-félékhez tartozotte is&
Mindig ügyelt a színek, formák összhangjára, így került a vérvö-rös színű, Black Beauty-k mellé a hófehér virágú, szerény, de an-nál gyönyörűbb, John Paul rózsa& Színük túlzotte ellentéte kiemel-te szépségüket& Azonban a fehér rózsa alacsonyabb, vékonykább volt a vörösöknél& Nemcsak a színe, de maga a növény is érzéke-nyebb a többi színes társánál& Mindig nagyobb figgyelmet, több gondoskodást igényelt& Azonban a mérnök hiába ápolta, kényez-tettee, a virág nem érezte jól magát a többi közötte& Egyre fakóbb, gyérebb virágzatú lette& Egy napon vendégek érkeztek a házba&
Persze, mint mindenki, ők is kíváncsiak voltak a híres kertre és a rózsákra& Ámulva sétáltak a kiépítette ösvényeken, meg-megálltak egy-egy hihetetlen szépségű virág mellette és dicsérő szavakkal méltatteák a gazdát& Ám az élet fura figntora gyanánt a legnagyobb figgyelmet a fehér rózsa kapta& Sehogyan nem értetteék, hogyan le-het az, hogy a többi virág fantasztikus, ez a kis fehér meg csak sínylődik a többi közötte& A mérnök csak a vállát rángattea, meg sűrűn hümmögötte, mivel választ adni nem tudotte& Próbálta
ma-Érzés Berze Tünde
gyarázni, hogy így, meg úgy, de láthatólag senkit sem érdekelt az üres fecsegés& Egymáshoz beszélve, mit sem törődve a gazdával és a magyarázataival, besétáltak a házba&
A mérnök alig várta a reggelt, a vendégek távozását& Épphogy becsukódotte a kapu, a távozók után máris rohant a kertbe egy ásóval& Nekiesette a rózsatőnek: – Szégyenbe hoztál te kis satnya!
Ezért neveltelek, gondoskodtam rólad! Így hálálod meg a törődé-sem! – kiabálta, miközben egyre mélyebbre ásotte a rózsa gyöke-rénél& Végül egy rántással kikapta a földből és ugyanazzal a len-dületteel a kapuig rohant, majd kitárva azt az út menti árokba ha-jítottea a nemes virágot& – Takarodj a portáról! –mordult egy utol-sót feléje, majd a kapuszárnyat bevágva maga mögötte, elindult reggelizni, mint aki jól végezte dolgát& Többet nem is gondolt a virágra&
Nem sokára autó zúgás verte fel az utca csöndjét& Aznap volt a szemét vitel napja, most érték el az utcát& Lassan haladtak előre, minden háznál gondosan ki kellette üríteni a kukákat és feldobni a külön kikészítette szemetet& Meglepődve vetteék észre az árokban heverő rózsa-tövet& Értetlenkedve néztek egymásra a munkások, hogy ez meg, hogy került ide? Csak néhány pillanatuk maradt a csodálkozásra, mivel haladni kellette tovább& Az egyik figatal mun-kás megragadta, hogy feldobja az autóra, mikor a sofőr kiszólt a lehúzotte ablakon: – Azt ne! Tegyétek ide mögém! Kár lenne érte, hisz csodaszép! Még így is megtörve, megtépve, lankadtan is! A munkás alig várta a műszak végét& Magához vettee a virágot és el-indult vele a temetőbe& Már eltelt néhány hónap, hogy elvesztettee szüleit és a kevés keresetéből nem telt sírkőre& Mindig vitte friss
virágot, de hogy ültessen is valamit nem fordult meg soha a fejé-ben& Most azonban végtelen szeretetteel vittee a fehér rózsatövet& A csapnál engedette egy vödör vizet, majd szemre kimérte a sír kö-zepét és óvatosan ásotte egy megfelelő mély gödröt& Alaposan be-locsolta, még karót is tette mellé, hogy ki ne dőljön a tő, ha erő-sebb szél fúj& Mondotte egy csendes imát, majd elköszönt a fejfá-tól&
Egy hét telt el mire ismét kiment a temetőbe& Nem sok re-ményt fűzötte a virág megmaradásához& Ám, amint befordult a sírhoz vezető ösvényre, már messziről láttea a rengeteg nyíló vi-rágban pompázó növényt& Se közel, se távol nem volt párja a gyönyörű fehér rózsának& A ravatalozónál rengeteg ember álldo-gált& Valakit temetteek& A munkás nem akart kíváncsiskodni, csak a szeme sarkából pillantotte néha arrafelé, majd leguggolt, hogy kihúzzon néhány fűszálat és megigazgassa a sír környékét& Gon-dolataiba mélyedve észre sem vettee a melléje érkező férfigt, csu-pán a köszönésre rezzent össze: – Jó napot! Nem szeretnék za-varni, csak már idejövet látteam a gyönyörű növényt és szeretném megtudni, honnan lehet szerezni, ilyen szépséges virágot& – A munkás először zavartan bámulta a cipőjén megtelepedő port, majd csendesen kibökte: – Az árokba dobva találtam& – A férfig elképedve bámult a virágra, majd a munkásra& Nem tudta eldön-teni sírjon vagy nevessen! Hisz ez az ő virága volt! A sír mellette álldogálva azon gondolkodotte, hogy valami szuper talaj lehet itte, vagy a szeretet volt képes ilyen szépre nevelni a kidobotte fehér rózsát& Behúzotte vállal oldalgotte el& Nem merte megmondani ga-lád tetteét& A rózsa, azóta is pompázik egész nyáron át a síron&
Érzés Berze Tünde
Axióma*
(in memoriam 2015. 02. 12.) Egy év vihara vonult át
a végtelen idő tengerén, s féktelen hullámai törtek, zúztak, maguk alá gyűrtek, vad táncot lejtve tetteék beteggé, lelkem s idegrendszerem&
Bár küzdötteem hitehagyotte, nyomorult árván, könnyeim mégsem hozták el a megváltást, pedig áradtak határtalan,
arcomba számtalan redőket vájva, sós lében ázotte minden éj&
Fáradt lelkemben didergő csend él&
Törékeny, reszkető lénye most elérhetetlen nyugalmat remél,
meleg, puha, szeretetből szőtte takarót, sötét napok függönyén átszökő, vidám, szilaj boldogság-csikót&
2016. március 18.
*Alaptétel, alapigazság, ami ek hitelességét se ki em vo ja kétségbe.