(Apa mesélj!)
ülönös titkokat rejt a Mátra hegység.
Száz meg száz ismert és ismeretlen barlangjában megható emberi sorsok kezdődtek, és végződtek. Nincsen ez másképpen ma sem.
Mese-történetem egy ilyen rejtélyes, titokzatos barlangról szól, melyet ma is csak azok találnak meg, akiknek szükségük van rá.
Ismeretlen, kutató szemek elől vigyázóan elrejti a természet.
***
Olyan hat éves forma kisfiú lehettem. Akkoriban igazán hideg telek jártak, hiába duruzsolt vidáman Apám által gyártott fűrészp o-ros kályhánk – bár vasköpenye vörösen izzott – a kegyetlen kinti hideg mindenen áthatolt. Igazából csak egy segítséget ismertünk ellene:
Édesapám és Édesanyám összebújva a széles tölgyfaágyon, kö-zöttük – a legvédettebb helyen – pedig én. A hatalmas dunyha minden hideggel képes volt megbirkózni, no és ha még hozzá a d-juk az esti mesék izgalmát, hát egészen jó éjszakai hálóhely kere-kedett belőle.
– Apa mesélj! – Biztattam Apámat rendületlenül és vég nélkül, hiszen egész nap izgatottan vártam az esti folytatást, ugyanis szinte mindig valami érdekfeszítő mesében voltunk benne valamennyire.
Rend szerint egy este sosem ért véget, mert Apám – fáradtan haza-térvén a munkából – kevésbé bírta az éjszakai mesélést, mint jó-magam, aki erős, kipihent létére bizony kevesellte az erre fordított időt. De ha Apám egyszer elaludt, őt aztán…
K
***
Valamikor, nagyon régen, egy Mátra menti apró faluban, amely mindössze néhány házból állt – nem is volt ez igazi falu, inkább csak amolyan szénégetőtanyák alkották – történt ez a különös eset.
Pali bácsi, és fia Palika egy takaros kis házban laktak, melyet Pali bácsi és szeretett felesége – amikor még élt – saját maguk épí-tettek szép lassan, ügyesen az erdő fáiból, mielőtt összeházasodtak.
Különös szokás volt ez a szénégetők életében, akik egymástól tanulták, örökölték ezt az érdekes szakmát – már idejét se tudta senki, mióta.
És az is egy különös szokás volt közöttük, hogy amikor két fia-tal össze akarta kötni az életét, előbb egy házat építettek maguknak ketten, közös erővel az erdő fáiból. Az volt a hiedelem, hogy így örök időkre egymáséi, és az erdőé maradnak.
Nem történt ez másként Pali bácsiékkal sem. Eszter – a felesége – azonban fiatalon meghalt egy baleset következtében, és Pali bá-csi egyedül maradt kisfiával az erdei faházban. Lassan telt az idő felettük, és Palika csodaszép szál legénnyé erősödött a nehéz mun-ka következtében.
Bizony hamar megtalálták egymást Emesével, hiszen itt min-denki már gyermekkorától a szénégetést tanulta. A leányoknak is volt bőven feladatuk a szén zsákolásával, és a szekerek megraká-sával. No ne képzeljük ezt valami embertelen munkának, mert a hatalmasan megtöltött zsákok néha még húsz kilót sem nyomtak – a faszén nagyon könnyű anyag.
Emese csodaszép volt, és a fiatalok lassan egymásba szerettek.
A két fiatal és Pali bácsi is úgy gondolták, hogy nagyon jó lesz nekik Palikáék háza – így az öreg sem marad egyedül. Így is tör-tént minden.
Békésen és boldogan eléldegéltek az első évben, Bár Emesének mindig valami baja volt Pali bácsival: hol az öreg pipája zavarta, hol a kissé hangos beszéde, gyakran szólta meg a sáros csizmáját is, de Pali bácsi sose szólt vissza ezekre a kifogásokra. Ám Emesét
ez nem nyugtatta meg, napirenden volt Palika bosszantása is az öreg dolgaival.
Ezek a dolgok azonban viszonylag szelíd mederben maradtak egy ideig, de azután –ami, ugye fiatal házasoknál elvárandó dolog – Emese valahogyan furcsa-édesen gömbölyödni kezdett. Lassan valóságos fúriává változott, szinte minden bosszantotta – és persze nagy hangon szóvá is tette a dolgokat –a két férfiember egy percre nem tudtak megállni előtte becsületben. – Mindenben talált kifo-gást, és a helyzet kezdett kibírhatatlanná válni. Pali bácsi hetven éves korára azután még lassan elkezdett köhécselni is, az idő mú-lásával egyre sűrűbben és egyre hangosabban.
– Te Pali! – szólt Emese egyik este a férjéhez. – Mi lesz, ha megszületik a pici baba, és apád állandóan felveri a köhögésével?
A Gyereknek egy perc nyugalma nem lesz.
A Hónapok teltek, és a fiatalok egyre többet veszekedtek – a téma, szinte mindig Pali bácsi volt. Egy ilyen kicsiny házban ter-mészetesen az öreg is hallott mindent, és – bár magába fojtotta – egyre nehezebben viselte.
– Fiam! Beszédem lenne tevéled, mondotta egy szép nyári estén odakint a tölgyesben Palikának.
–Hallgatom édesapám.
– Holnap reggel kiköltözöm őseink barlangjába, ott elleszek én nagyon kényelmesen. Mások is ezt csinálták annak idején.
– Édesapám! – a fiúnak eleredtek a könnyei, de végül is egye t-len érvet sem tudott felhozni az öreg marasztalására. Mindketten tudták ezt az életet így folytatni nem lehet.
– Édesapám! Ellátlak én tégedet minden jóval – mindennapos látogatód leszek! –ígérte a fiú fájdalmas szívvel, de nem ellenke z-hetett az öreggel, sosem ellenkezett véle.
Hosszú, rejtelmes út vezetett a barlanghoz, Pali bácsi is alig iga-***
zodott el rajta, hiszen ő is csak egyszer járt erre, amikor öregapját kísérte ki ugyanide. A szénégetők között ez is egy hagyomány volt
nem zavarhatja a közösség életét! Majd elél odakint ősei barlang-jában.
Lassan megtalálták a meglelhetetlent – érdekes barlang volt, kü-lönös sárga kristályok borították a bejárat fölötti sziklafalat.
– Fiam, te nem jöhetsz tovább, ez őseink hagyománya, holnap ugyanitt, ugyanekkor találkozunk. Kérlek, jól jegyezd meg az utat, el ne tévedj.
– Édesapám, bízza reám, gondoltam erre, jeleket is hagytam ide-felé.
Még sokáig hallotta az öreg köhécselését, amely most mintha erősebb lett volna, de nyilván csak a barlang visszhangozta valami különös módon.
Sokáig várt a fiatalember, majd nehéz szívvel indult hazafelé.
Otthon felesége szeretettel ölelte magához, és vigasztalni próbálta, de Palika aznap senki emberfiához nem szólt egy szót sem.
Reggel azonban serényen készülődött apjához – minden finom-ságot összecsomagolt, amire csak az öregnek szüksége lehet egy e-düllétében. A barlanghoz elég nehezen talált oda, mintha azok a jelek megváltoztak volna, mintha szándékosan vezetné más útra őt valaki, vagy valami. Végül egy nem várt helyen, egy kis kanyar után feltűnt a barlang bejárata, felette a sziklákon azokkal a külö-nös sárga virágokkal.
Belépve a barlangba azonnal heves köhögési roham kapta el a fiút, néhány lélegzet után szinte fuldoklott a belélegzett kéndioxid hatására. Futva menekült ki a szabad levegőre, és zokogva borult az erdő avaros talajára. Egyetlen pillanat alatt megértette őseik üzenetét, és azt is megértette, hogy idővel néki is könnyű menedé-ke lesz ez a barlang…
***
Édesapám ennél a résznél már végérvényesen, és menthetetlenül elaludt, én azonban – kisfiú lelkem ellenére – még sokáig feküd-tem könnyes szemmel a hatalmas, jó meleg dunyha védelmében.