A városi fákkal kapcsolatos kutatásom kiinduló kér-dése az volt, hogy vajon minek a hatására alakulnak ki a városban olyan fák által meghatározott terek, me-lyek egy megmagyarázhatatlan helyzetet létrehozva a városkép fontos részeivé válnak, szerepük van a város, mint „táj” létrejöttében. Mennyire véletlenek ezek a he-lyzetek, lehet-e és kell-e őket tervezni. Sokszor ilyen “vé-letlenül” kialakult helyzet képes egy építészeti pályázat alapját képezni, megváltoztatni építészeti koncepciókat egy adott helyzettel kapcsolatban, vagy már a tervezés-nél az épülettel egyenlő fontosságot nyernek.
Kutatásom része volt ilyen helyzetek felkutatása Buda-pesten, és ezek fotókon való dokumentálása.
The basic motivation of my study on trees in the city was to find out the means by which trees define spaces. These spaces sometimes become representative places in the city, they have an important role in the formation of the city as a “landscape”. How spontaneous are these situations, and can or should they be planned? These kind of situations often give the base of an architectural concept, modify the process of planning or have thesame accent in the architec-tural planning as the building itself.
A photo documentation of these kinds of interesting situa-tions in Budapest was also a part of my study.
Tree-building timelines
-137 136
FA-ÉPÜLET IDŐSIKOK Mihály Eszter
BEVEZETŐ - A ZÖLDFELÜLETEK CSOPORTOSÍTÁSA Meto J. Vroom három csoportba osztja a természet meg-jelenési formáit napjainkban. Első természetnek nevezi az ember által érintetlen területeket, tájakat. Második természet az ipari és mezőgazdasági táj, az ember által használatba vett területek; „Kukoricát vetünk, fákat ül-tetünk, termékennyé tesszük a talajt, gátakat építünk a folyókra és arra irányítjuk őket, amerre mi szeretnénk, hogy folyjanak. Rövidre fogva, két kezünkkel egy má-sodik természetet próbálunk teremteni a természetes világon belül.” (Cicero). Harmadik természetbe sorolja a kerteket, melyek a természet és a kultúra „ügyes ösz-szekapcsolásának” eredményei (Puppi 1991). Véleménye szerint a kertek egyben már a „tökéletességre való törek-vés” eszközei (Mosser 1990).
A városi zöldterületeket hasonló módon csoportosítva megkülönböztethetünk véletlenszerű zöldfelületeket (nem gondozott területeken megjelenő „természetes”
zöld), elhagyatott zöldfelületeket (korábban gondozott, de már használaton kívüli területek) és gondozott zöld-felületeket (használatban lévő területek).
A kritikai regionalizmussal kezdődően az építészet, vá-rosépítészet tájjal való viszonya fokozatosan megválto-zott.
„A hely megértésében természetértésünk lehet segítsé-günkre, hiszen az ember a természetből épít: azt formál-ja tovább, egészíti ki, vagy művével azt szimbolizálformál-ja,
vagyis - állítja Norberg-Schulz - ahogy, amely elemek segítségével értelmezzük természeti környezetünket, ugyanazokkal formáljuk mesterséges környezetünket is.”
(Simon Mariann, Regionalizmus - a hely (ki)hívása) Míg Kenneth Frampton (Frampton, 1994) írásában még a táj elsődlegességét hirdeti a szabadon álló épülettel szemben, Linda Pollack (Pollack, 2006) már a korábban ellentétekként kezelt építészet-táj, tárgy-tér, kultúra-természet, munka-helyszín párosok egyenrangúságát, egyként való kezelését hangsúlyozza.
A „landscape urbanism” (táj-városépítészet) fogalmának megjelenésével mára már elmosódtak a határok építé-szet, tájépítészet és városépítészet között.
A városépítészettel összevetve, a táj-városépítészet ereje az ideiglenesség felismerésében rejlik. Az ideiglenesség lényegessé válásának oka pedig talán a fenntarthatóság kérdésének egyre szélesebb körben való elismertsége lehet.
„A fenntarthatóság szempontjából Földünk összeért:
természeti és települési táj azonos értékek mentén kell, hogy alakuljon.” (Benkő, 2009)
TERVEZETTSÉG, NEMTERVEZETTSÉG KÉRDÉSE
„Egy környezet természetes/épített jellegének megha-tározása tranzakcionálisan úgy történik, hogy egyszerre veszik figyelembe a tér fizikai tulajdonságait és az ész-lelő tényleges élménybeli változóit is. Ebben az
értelem-ben akkor természetes a környezet, ha az egyén élmé-nyének fókuszában az építetthez képest a természetes túlsúlyban van - ez a természetélmény” (Hartig-Evans 1993/1998).
Ma a tájépítészet az épített és a zöld közötti kapcsolatot nagyon széles skálán értelmezi. Hamish Fulton munkái jelentik az egyik végletet; a kirándulásai során készített fotók dokumentálásával hozza be a természetet a város-ba, a természetet annak érintése nélkül kívánja átadni, megismertetni, a korábbi gyakorlattal ellentétben. Má-sik végletnek Junya Ishigami zölddel való kapcsolatát tekintem; épületei szinte egybemosódnak az őket kö-rülvevő, illetve bennük is megjelenő növényzettel. An-nak ellenére, hogy két teljesen különböző hozzáállás (a természet tudati síkon történő alkalmazása annak építé-szeti eszközként való alkalmazásával szemben), mindkét esetben a természettel való teljes mértékű azonosulás, illetve annak előtérbe helyezése jellemző.
Létezik-e a városban természet, van-e egy adott város-nak „természetes” zöldje, válhat-e fa és épületegyüttese közösen egy adott időnek megfelelő tájjá? A természe-tesség kérdése a városban nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Nem magyarázható csupán an-nak spontán, véletlenszerű megjelenésével.
képek a városból
138 Nehezíti a kérdést, hogy a természet az emberi tudat
számára is elveszőben van, mint ahogyan erre Liam Yo-ung is utal. Az Unknown Fields Division csoportjával a természet felkutatására indult diákokkal. Megdöbben-ve tapasztalták, hogy bármilyen földrészen, bármilyen természetesnek nevezett tájra utaztak, az ott tapasz-talt természet már egészen más, mint ami az emberek tudatában van. Tehát egyrészt a természetesség képe is változik az emberekben a városi lét során, ugyanakkor a természet is „elvárosiasodik”, mindenesetre az érintetlen természet ma már városon kívül sem létezik.
AZ IDŐ
Henry Lefebvre The production of space c. írásában a kö-vetkezőt állapítja meg az időről:
Az idő ma már nem látható (mesterséges környezetben, absztrakt térben). A természetben az idő a térrel együtt értelmezhető volt, minden egyes tér magán viselte saját korát, egyértelmű volt az idő, ami a természetes növeke-déséhez kellett. Idő és tér együtt létezett. A természetes tér „ lírai és tragikus” lenyomata a természetes időnek.
Amint lokalizálttá, helyhez kötötté teszik, a természet elveszíti ezt a képességét.
A városban lévő fák létének fontossága tehát magyaráz-ható időt jelző képességükkel, mely leginkább egy épület mellé kerülve válik értelmezhetővé.
A HELY
Christopher Alexander (Alexander, 2002) érdekes felve-tése a „belonging”, valamihez tartozás fogalmának ösz-szekapcsolása a városban élők városhoz való viszonyulá-sának kérdésével. Véleménye szerint a mai városok nagy részéből hiányzik ez az érzés, melyet egy hagyományos falu meg tudott teremteni. Ennek okát a „valamihez tar-tozás” érzésének hiányában látja. Itt érdekes lehet a fák városban betöltött szerepe, hiszen kutatásom során szin-te mindenki, akinek emlíszin-tetszin-tem a témám, azonnal felho-zott egy példát valamilyen fára, egy adott fára, amihez kötődik, magáénak érez a városban. Erre irányuló kuta-tásokat végzett John Buck pszichológus, a House-Tree-Person módszer kidolgozója, aki rajzos feladatokon ke-resztül kimutatta, hogy a résztvevők nagy része számára a fák ugyanolyan hangsúllyal bírnak környezetükben, mint az épület vagy embertársaik.
A Pattern Language c. könyvében Christopher Alexander ezt összeköti helyzetükkel is.
„Ha a fákat különleges téralkotó szerepük figyelembevé-tele nélkül figyelembevé-telepítik, majdnemhogy semmisnek tekintik őket az emberek, akiknek pedig valójában szükségük van a fák közelségére.” (Alexander, 1997)
Tehát, bár természetes elemek (most attól a kérdés-től eltekintve, hogy esetleg nem „tájazonosak”), nem
mindegy, hova kerül egy fa a városban. Az emberekkel, épületekkel kialakított szoros kapcsolat megléte nélkül, idegen, „természetellenes” elemmé válhatnak, így nem képezik részét a városi tájnak.
Azok a fák azonban, melyeket az emberek valamilyen oknál fogva megszeretnek, különleges „szociális tereket képeznek maguk körül.” (Alexander,1977)
Szintén Christopher Alexander utal rá, hogy egy fa a vá-rosban, épületek körül vagy akár egy parkban is teljesen másképp viselkedik, mint egy erdőben. Természetes kör-nyezetben a fa ott nő, ahol neki a legmegfelelőbb (fény, talaj, sűrűség, stb. szempontjából), míg a városban ül-tetett fák csak gondozással maradnak meg, illetve érzik jól magukat, így tudják csak különös hatásukat kifejteni az emberekre. Itt függ össze újra a hellyel a kérdés, hi-szen az, hogy egy fa emberekkel „találkozzon”, megfelelő odafigyelést kapjon, jó helyzetben kell legyen a városon belül.
Tehát a városban előforduló „különleges” fák, attól a pár esettől eltekintve, melyek a véletlen folytán épp jó hely-re kerültek, általában a jól megválasztott hely / környe-zet / emberi odafigyelés miatt tudnak létrejönni.
„Amint egy fa közösségi teret hoz létre maga körül, képes lesz természetesen nőni” (Alexander, 1977)
-139 138
FA-ÉPÜLET IDŐSÍKOK Mihály Eszter
Budapest, 11.ker., Vásárhelyi Pál utca
HIVATKOZÁSOK:
t $ISJTUPQIFS "MFYBOEFS 5IF /BUVSF PG 0SEFS "O FTTBZ PO UIF Art of Building and The Nature of the Universe, The Phenom-enon of Life, 2002
t $ISJTUPQIFS"MFYBOEFS"1BUUFSO-BOHVBHF t )FOSJ-FGFCWSF5IFQSPEVDUJPOPG4QBDF
t #FOLǮ.FMJOEB7ÈSPTUÈKÏQÓUÏT[FUÏQÓUÏT[GPSVN t $IBSMFT8BMEIFJN5IF-BOTDBQF6SCBOJTNF3FBEFS t
(àOUIFS7PHU.JOJBUVSFBOE1BOPSBNB-BST.àMMFS1VCMJTI-ers
t +VOZB*TIJHBNJ4NBMM*NBHFT$POUFNQPSBSZ"SDIJUFDUT$PO-cept Series 2
t ,FOOFUI 'SBNQUPO5PXBSE BO VSCBO MBOETDBQF $PMVNCJB Documents no.4, 1994
t .FUP+7SPPN-FYJDPOPG(BSEFOBOE-BOETDBQF"SDIJUFDUVSF t 4JNPO .BSJBOO 3FHJPOBMJ[NVT B IFMZ LJIÓWÈTB ,PSUÈST
Építészet, II. évf. 1. szám, 2000.március
t 3PSZ )ZEF 'VUVSF 1SBDUJDF $POWFSTBUJPOT GSPN UIF FEHF PG Architecture, 2012
140
1. 2. 3.
PELLE ZITA (TÉMAVEZETŐ: MAROSI BÁLINT DLA)