A fűszerpaprika-vetőmag előállítása

Magyarországon a fűszerpaprika vetőmagtermesztésére – ideértve a fajtaelismerést és a vetőmag-forgalmazást is – a következő fő szabályok vonatkoznak:

• 1983. évi 14. törvényerejű rendelet az új növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről

• 2003. évi LII. Törvény a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

• 106/2003. (IX. 16.) FVM rendelet a növényfajták állami elismerésének és vizsgálatának díjtételeiről

• 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet a növényfajták állami elismeréséről

• 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

Az 1983. évi 14. törvényerejű rendelet azért érdemel kitüntető figyelmet, mert ez tette lehetővé hazánk csatlakozását az új növényfajták oltalmára Párizsban 1961. december hó 2-án létesült, Genfben 1972. november 10-én és 1978. október 23-án felülvizsgált nemzetközi egyezményhez.

A vetőmagtermesztés folyamatáról és az annak során betartandó határértékekről (pl.

növény-egészségügyi feltételek, izolációs távolság, idegenek aránya, hatósági ellenőrzések száma és időpontja) a „2003. évi LII. Törvény a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról” és annak egyik végrehajtási utasítása, az „50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról” rendelkezik. Az e két jogszabályban foglaltak gyakorlatilag a vetőmag-termékpálya minden egyes szereplőjére és minden területére kötelező érvényűek, de a rendelet hatálya nem terjed ki:

• a kizárólag díszítő értékű zöldségnövényekre és azok palántáira,

• a genetikai sokszínűség megőrzését célzó felhasználásra,

• a kizárólag kísérleti, kutatási, nemesítési, kiállítási célra (mintaként) való felhasználásra

A fűszerpaprika vetőmag előállítása azonban lényegesen más a szabad elvirágzású és hibrid fajták esetében. Az első esetben általában szabadelvirágzású szántóföldi állományokról van szó, ahol a nemesítésben alkalmazott szempontok mellett a fent említett vetőmagtörvény vonatkozó előírásai az irányadók, agrotechnikai szempontból gyakorlatilag nincs különbség az árutermő és a vetőmagtábla művelése között. A hibrid vetőmag előállítása ezzel szemben izolált körülmények között, kézimunkával végzett keresztezéssel történik, ahol az agrotechnika sokkal közelebb áll a hajtatásos étkezési paprikában – vagy újabban a hibrid fűszerpaprika fajták termesztésekor – alkalmazotthoz.

Szabad elvirágzású fajták vetőmagtermesztése

A szabad elvirágzású fajták vetőmagtermesztése során alkalmazott agrotechnika megegyezik az őrlemény-alapanyagnak termesztett állományokéval, viszont a termelőnek (termeltetőnek) be kell tartania a már említett 50/2004. FVM-rendeletben foglaltakat, ami elsősorban a hatósági ellenőrzésre vonatkozik. Az alkalmazott procedúra természetesen függ a szaporítási foktól és a forgalomba hozatali kategóriától. A szuperelit vetőmag előállítása a nemesítő vagy a fajtafenntartó felelősségével a fajtafenntartásra vonatkozó elfogadott gyakorlat szerint történik (de a forgalomba hozhatóság érdekében be kell tartani az elit vetőmag minőségével kapcsolatos követelményeket, és hivatalos minősítést kell alkalmazni, ha a szaporítást közvetlenül certifikált vetőmag előállítására szánják). Elit és certifikált vetőmag szaporítása esetén a szántóföldi ellenőrzést a minősítő intézet végzi, és erről a

vetőmag-minősítő okmány részét képező jegyzőkönyvet állít ki. Standard vetőmag előállítása esetén a szántóföldi ellenőrzést saját jogon a fajtafenntartó, a vetőmag-előállító vagy annak meghatalmazottja végzi, amiről okmányt állít ki. A szaporításoknak meg kell felelniük a certifikált kategória minőségi előírásainak.

Hibrid fajták vetőmagtermesztése

A hibrid fajták vetőmag-előállításakor általános érvényű követelmény, hogy mind az öntermékenyülést, mind a nem kívánt apától származó beporzást el kell kerülni. Tekintettel arra, hogy a paprika fakultatív idegentermékenyülő – azaz saját pollentől ugyanúgy termékenyül, mint más paprikanövény-egyedek – általában rovarok közvetítésével kapott – pollenjétől. Mivel ez a tény számos kockázatot rejt magában, legáltalánosabb a kézi munkaerővel történő beporzás, ám ennek élőmunka-igénye igen jelentős, és ezzel együtt a költségvonzata is. Ez utóbbit csökkentendő a legtöbb vetőmag-termeltető cég igyekszik a hibridvetőmag-előállítást minél alacsonyabb munkabér-költségű országokba kihelyezni (pl.

Dél-Amerikába, Észak-Afrikába vagy a Közel-Keletre) annak ellenére, hogy a fajtatulajdonosi jogok betartatása esetleg nehezebb. Kézenfekvőnek tűnik a hímsterilitásban rejlő lehetőség kihasználása és az intenzív – és irányított – beporzást segítő méhek alkalmazása. Hasonló elgondolásra már Magyarországon is volt példa 1975-76-ban és 1981-82-ben Nagyszénáson (Moór, 1983). Az első, 1975-76-os kísérletek termesztő-berendezésben zajlottak, ide telepítették a növényeket és a kaptárakat egyaránt. A tapasztalatok szerint sem az alacsony légtér, sem maga a paprika nem kedvezett a méheknek, ugyanis azok, úgy tűnt,

„nem szeretik” a paprika pollenjét. Néhány évvel később kukoricával körbevetett szabadföldi paprikatáblák szolgáltak kísérleti területként, de az eredmények 30-35%-kal kisebb maghozamot mutattak, mint a kézi vetőmag-előállítás esetében, és ehhez járult a szabadföldi kultúrák lényegesen nagyobb termés-bizonytalansága.

A genetikai hímsterilitást azonban a kézi beporzással előállított hibrid vetőmagtermesztésben az étkezési paprika hibrideknél 1988 óta (a ’Novator F1’ elismerésének éve) több hibrid-fajtánál (pl. Rapires F1) is használják. Ausztráliában viszont a közelmúltban újra elkezdték vizsgálni ezt a lehetőséget (Derera, 2000a, 2000b, Derera et al. 2005, föltételzve, hogy az ottani vadméhek talán elfogadhatóan el tudnák látni ezt a feladatot. Ennek szükséges kísérő föltétele, hogy olyan génikus hímsterilitást építsenek be az anyavonalakba, ahol ez a tulajdonság egy, a fertilis növények kiültetés előtti szelekcióját lehetővé tevő fenotípusos markerrel kapcsolható össze.

A hímsterilitás hibrid-vetőmag előállításban betöltött szerepével foglalkozik többek között Berke (2000) is, aki szerint ezzel jelentősen lehet csökkenteni a vetőmag-előállítás költségeit. Az ezzel kapcsolatos kutatások szerte a világban folynak, hiszen az igazolt és nagyon jelentős hibridvigor igen népszerűvé tette a hibrid paprikafajtákat a világban.

Beszámol arról is, hogy főleg Indiában, Kínában és Thaiföldön folynak ezzel kapcsolatosan igen előrehaladott kutatások.

Nikornpun et al. (2009) Thaiföldön 110 különböző paprika vonalat vizsgált esetleges sterilitási és agronómiai tulajdonságok alapján, közülük 10 fertilis és 6 hímsteril vonallal végeztek keresztezéseket. Munkájuk eredménye több igen ígéretesnek tűnő hibrid, ám üzemi méretű vetőmag-előállítási módszerre nem tettek javaslatot. Ezzel szemben Kínában Zou (2001) szerint már évek óta sikeresen végzik nagy mennyiségben a hibrid paprika fajták magjának előállítását. Az országban öt nagy termesztési körzetében évente összesen több, mint 500 tonna hibrid vetőmagot állítanak elő. Ebből a belföldi termelői igények kielégítésére mintegy 400 tonnát használnak, a többit elsősorban az USÁ-ba és Dél-Koreába exportálják, de szerződéses alapon bármely más ország megrendelőinek vállalják a hibrid mag előállítását.

Zou adatai szerint szántóföldön is folyik hibrid paprikamag előállítás, ennek során átlagosan

750-1500 kilogramm maggal számolnak, hajtatóházi körülmények között lényegesen többel (a Changjiang folyó körzetében viszont csak 75-150 kg hibrid ill. 150-300 kg konstans mag fogható a túl forró és nedves klíma miatt). A keresztezés viszont kézi erővel történik (a cikk nem említi hímsteril vonalak használatát sem), ugyanakkor a termelők és kutatók együttműködésével folyamatosan igyekeznek e technológiát tökéletesíteni, mégpedig a következőkkel:

- a pollengyűjtéshez az apanövényeket a szántóföldön is megfelelően elválasztva, viszonylag nagy egyedsűrűséggel nevelik, a területarány 1:3-5 az apai és anyai növények esetében,

- a bimbókból kipreparált, szobahőmérsékleten szárított portokokról a pollent 60-120-as szita segítségével választják le, ami a tapasztalatok szerint nagyon gyors és egyszerűen elvégezhető,

- az anyai növényeken a fehérbimbós állapot elérésekor a bimbókból nem csak a portokokat távolítják el, hanem azokat a sziromlevelekkel együtt lecsípik, ami lényegesen gyorsabbá teszi a műveletet,

- főleg a viszonylag kevés bogyót kötő fajták esetében a beporzást nem az emaszkuláció napján, hanem a rákövetkező napon végzik, ami tapasztalataik szerint nagyobb bogyónkénti magszámot eredményez,

- törekednek a növények minél egyértelműbb jelölésére,

- magkinyerés előtt egy napig napon tárolják a teljesen éretten betakarított bogyókat hogy a termésfal puhábbá váljon,

- a magszárítás általában fakeretbe erősített gyapotszövetű tálcákon, a talaj fölött 10-20 centiméter magasságban történik,

- az anyai inkompatibilitást mutató fajták esetében a tápanyag- és vízutánpótlás tökéletesítésével érik el a nagyobb számú terméskötést.

A citoplazmás hímsterilitás hibrid-vetőmag előállításban való használatára vonatkozó irodalmi források közül érdemes megemlíteni Yang et al. (2008) munkáját – eszerint a CMS alkalmazása a vetőmag-előállításban a hagyományos technológiához képest 57,6%-kal növelheti a munka hatékonyságát és 30,2%-kal az egységnyi területen elérhető vetőmag-hozamot – mindez többek között szerinte azért lehetséges, mivel jelentős munkaerő-megtakarítás érhető el az anyai vonalon elmaradó portok-eltávolítás miatt. Ezáltal a fajlagos költségek 46,9%-kal, azaz majdnem felével csökkenthetők. Gnifke et al. (2009) az AVRDC⁴ -nél vizsgálta számos paprika vonal tulajdonságait, mivel úgy véli, a CMS alkalmazását paprikánál egyelőre két tényező hátráltatja: nem áll rendelkezésre elegendően nagy számú jó CMS-restorer vonal, a CMS-steril vonalak stabilitása pedig különösen alacsony hőmérséklet mellett kérdéses. Vizsgálata kiterjedt a kézi, spontán illetve méhekkel végzett (honey bee-assisted) termékenyítésre is. Ez utóbbi esetben az 1:2 és 1:3 apa:anya arányt is összehasonlította. Tapasztalatai szerint:

- a kézi termékenyítés lényegesen több magot eredményezett, mint a méhekkel végzett, - ugyanakkor a méhek közreműködésével kapott magok ezermagtömege nagyobb volt, - az 1:2 arány majdnem kétszer több magot eredményezett a méhek esetében, mint az

1:3,

- a kapott magok életképessége 97-100% között változott, nem volt szignifikáns különbség a kézi és méhek általi beporzásban,

- a természetes beporzódást vizsgáló hajtatóházban érdemi magkötés nem történt, viszont jelentős számban fejlődtek partenokarp, mag nélküli termések.

4 AVRDC – The World Vegetable Center, Taiwan, www.avrdc.org

A szerzők szerint az általuk végzett vizsgálat nem igazolja azt a föltevést, hogy a méhek általi beporzás lényegesen csökkentené az egységnyi előállított vetőmagra eső költségeket.

III. A fűszerpaprika termesztése és jelentősége, valamint földrajzi eredetvédelme