Korunk képzőművésze minden korábbi időszakénál nagyobb dilemma elé kerül.
Vannak ugyanis művészek, és természetesen velük azonos nézeteket valló teoretikusok is, akiknek az a véleménye, hogy korunkat a tradicionális művészi magatartással és meg-jelenítési móddal nem lehet kifejezni. Meggyőződésük, hogy egyrészt a két világháború, a haláltáborok, a terrorizmus borzalmai, másrészt a technikai, civilizatórikus fejlődés, az információrobbanás olyan mértékben alakította át az emberi életet és gondolkodást, hogy mindezt csak egészen új eszközökkel, módszerekkel lehet kifejezni. Így jön létre az új formanyelv és a teljesen új műfajok is. Vannak viszont olyan alkotók, akik azt vallják, hogy valóban sokat és gyorsan változott az emberi környezet, de az ember, mint érzelmek hordozója lényegét tekintve ma is változatlan. Ezért az őrizve újító művészettel is közel lehet kerülni korunk emberéhez.
Fülöp Ilona grafikusművésznek ezen az őrizve újító módon sikerült a tradíciót és modernitást rendkívül figyelemreméltó, egyéni ötvözetben egyesíteni. Különösen értékes ez az alkotói teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy eddigi alkotói pályája csak mintegy három évtizedet ível át és hogy mind e mellett három gyermek édesanyja is.
Fülöp Ilona 1949-ben született Orosházán, nem képzőművész család gyermekeként.
(Édesapja vasutas, édesanyja segédmunkás volt, ma már mindketten nyugdíjasok.) A gének azonban, ha látensen is, jelen kellett hogy legyenek a szülőkben, mert a gyermekek mindegyike folytatott művészeti tevékenységet. Nővére, Erzsébet pedig festőművészként a Vásárhelyi Műhely jeles alkotója.
Szülővárosában végzett középiskolai tanulmányok és az érettségi után síknyomó raj-zolóként Sirokon a Mátravidéki Fémművekben dolgozott. Utána másfél évig a budapesti Műszaki Egyetem hallgatója volt. Ezt követően két évig a Pannónia Filmstúdióban végzett grafikusi tevékenységet. Már ekkor számos képzőművészeti kiállításon nyert díjakat és sok rajza jelent meg az Élet és Irodalomban. Pályára kerülését nagy mértékben segítette a kivételes tehetségét felfedező, Gyuró István grafikusművész. Művészeti tanulmányokat előbb a Dési Huber Szabadiskolában, utána pedig az Iparművészeti Főiskolán Kass János, Baska József és Szántó Tibor növendékeként végzett és 1977-ben szerzett tipografikusi diplomát.
Az eddigi távirati stílusú életrajzi adatok kiegészítéseként két személyiségről külön is meg kell emlékeznünk. Ezek: testvére, Fülöp Erzsébet festő- és Kass Károly grafi-kusművész. Hódmezővásárhelyen élő nővére az ottani műhely jelentős alkotója, tiszta, egyértelmű művészi magatartásával, vállalt alkotói útja iránti hűségével, széleskörű mű-vészeti és művészettörténeti ismereteivel és pedagógiai elhivatottságával egyaránt hatott rá. (Mindez igaz amellett is, hogy nővére közelebb áll a tradícióhoz, a képzőművészet évezredes hagyományához, mint Fülöp Ilona.)
Kass János Kossuth-díjas grafikusművész, a mai magyar grafika jelese már tanáraként is felfigyelt növendékére. A szakmai ismeretek átadásán túl karizmatikus egyénisége nem maradt hatás nélkül tanítványa alkotói és emberi egyéniségének alakulására. Ezentúl a
78 Dömötör János
főiskola elvégzése után is figyelemmel kísérte, segítette ifjabb művésztársává vált növen-dékét. Kapcsolatuk a művész-barátság nemes értékeit hordozza.
1982 óta (újra) Orosházán él. Egy ideig dolgozott az Uniorban és a Petőfi Sándor Művelődési Központban. 1996 óta szabadúszó képzőművész, szociális státusza szerint rokkantnyugdíjas. Több országos és helyi kiadó gondozásában megjelent könyvet, idő-szaki kiadványt illusztrált.
Áttekintve az életrajzi adatokat, főként az egyéni és csoportos kiállítások gazdag csokrát, csak ámulhatunk azon, hogy anyai feladatai mellett az alföldi kisvárosban, távol a művészeti centrumoktól, a kulturális szféra nyüzsgésétől, maradt ideje, energiája az odafigyelésre és meg tudta szervezni művei közkinccsé tételét. Fontosnak tartotta, hogy alkotásai eljussanak a címzettekhez, a művészetszerető közönséghez.
Alkotói pályáját áttekintve sajátos, egyben logikus átalakulást tapasztalhatunk. A korai szakaszban a vékony, éles, hegyes vonalak váratlan drámaisággal torlódnak kifejezésteljes súlyosabb, summázott felületekké. Az újabb alkotások viszont a dekorativitásba ágyazott meditáció felé mozdultak el. Az első létfilozófiai jelentése létünk váratlan, véletlen, kiszá-míthatatlan fordulataira utal. Az utóbbi a kiegyensúlyozottabb, tapasztaltabb, „bölcsebb”, nyugodtabb életvitel tolmácsolója.
Alkotói vénájának szélesívűségében egyként helyet kap a jobbára szeretetbe mártott irónia és az áhítat, a megrendülés is.
Ellenpontozásos példaként utalhatok az Egyensúlyozó és a Mutatványos tollrajzokra, illetve a Psalmus Hungaricus két variációjára. Az előbbi kettő a shakespeare-i gondolat képzőművészeti telitalálataként tűzi tollhegyre emberi szerepjátszásunkat, megalkuvá-sunkat, őszintétlenségünket. Nem a cirkuszi-porond bohócával, hanem az általános emberi gyarlósággal szembesülünk az említett két rajz által. A Psalmus Hungaricus gazdag vonalszövevényéből könyörgő, áhítatos, imára emelt két kéz a zsoltár magasztos világának részeseivé avat bennünket. Az egymásra épülő horizontális formák közé harmonikus egységként építette be a zsoltár szövegrészletét.
A Psalmus rajz változatán a Fohászon is jelen van az ember, de kevéssé hangsúlyosan. A virág-életfa által rejtetten sejlik elő az arc profilnézete. E felett a geometrikus napsugárzás invokálja az egyetemességet. Ennek a kozmikus távlatnak az ellentéteként jelennek a mű alsóbb régiójában a földönjáró, földhözragadt izgő-mozgó emberkék.
Külön sorozatot szentelt a kereszténység kétezer évének. A dinamikus és részletgazdag, egyben sejtelmes vonaltextura áttételesen idézi fel az ókeresztény mártírok áldozatát és a barokk főpapi pompát, a szeretet megható érzését és az inkvizíció szigorát, a gregorián dallamok egyszerűségét és a Bach-oratóriumok megrázóan gazdag áradását. A szeretetvallás és a harcoló egyház egyként megjelenik ebben az alkotás-együttesben.
Ugyancsak évforduló által ihletett a Millenniumi köszöntő című alkotása is. A moz-galmas formák kitárt szárnyú, repülni vágyó madárként töltik ki a felület nagy részét. A magyarság történelmének hitbeli, ideológiai kötődését a határozottan kontúros kereszt ökonomikus térbe helyezettsége szimbolizálja.
Húsz egyéni kiállításon mutatta be eddig alkotásait. Hat alkalommal Orosházán, háromszor Budapesten, kétszer pedig Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Békéscsabán, a többi városban pedig egyszer láthatta műveit önálló kiállításban a művészetszerető közönség. Három évtizede vesz részt alkotásaival az Alföldi, a Vásárhelyi Őszi, a Szegedi Nyári Tárlatokon, továbbá az Alkalmazott Grafikai Biennálén. Megismerhették azonban grafikáit Finn- és Spanyolországban, Hollandiában, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban
79
Dömötör János
és Romániában is. Művei számos bel- és külföldi neves személyiség tulajdonában vannak és több hazai közgyűjteményben is fellelhetők.
Szakmai-közéleti elkötelezettségét jól jelzi, hogy 1977 óta tagja a Művészeti Alapnak (jelenleg MAOE), 1993 óta a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és alapí-tásától a Köröstáj Művészeti Egyesületnek.
A tárlatlátogató közönség rokonszenvén kívül a szakmai elismerés sem maradt el. Jól példázza ezt az 1999-es orosházi kiállítása katalógusában közölt recenziók válogatása, olyan jeles szerzők tollából, mint Haulisch Lenke, Kass János, Pogány Gábor, Tandi Lajos, Polner Zoltán és mások.
Munkásságának elismeréséül részesült Derkovits-ösztöndíjban (1977–81), ugyancsak kapott ösztöndíjat a Fiatal Képzőművészet Studiójától (1983), a Békés Megyei Tanácstól (1985), valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (1999), az Alföldi Tárlaton pedig Művészeti-díj kitüntetésben részesült.
Tanulmányaival kapcsolatos riporteri kérdésre adott válasza tükrözi életfilozófiájá-nak egyik vonulatát is: „S talán tanító lehet maga a természet is: kiszámíthatóságával és kiszámíthatatlanságával, folytonos megújulásával és örökkévalóságával, azzal, hogy a meglévő és még ezután megalkotandó tudományos magyarázatokon kívül is minden ember találhat maga számára apró kis felfedezni való dolgokat, csodákat”.
Etikájának tömör, frappáns egymondatos foglalata: „Egész jó lenne, ha minden nap Karácsony lenne, hogy ne bántsuk egymást”.
Humanizmusából fakadóan szinte törvényszerű, hogy alkotói világának középpont-jában az ember és szűkebb-tágabb környezete áll. Az ember azonban mint érzelmek hordozója áll alkotói világának előterében. Így vall erről: „az idegeimben koncentrálódó, kifejezésre váró „emberi érzést” hagyom végigfutni a kezemen”.
A megjelenítés módbeli távoli rokonaként Hincz Gyula és közelebbről Würtz Ádám juthatnak eszünkbe. Ez a 20. század végén szinte természetes és semmit sem von le Fü-löp Ilona munkásságának egyéni értékeiből, individuális sajátosságaiból, eredetiségéből.
Gyakran érezhető a konkrét vizuális élmény, mint motiváció, ebből azonban – értő mél-tatóját Haulisch Lenke művészettörténészt idézve: „Olyan burjánzó szerkezet és látomás kozmoszába emeli át alakjait, hogy grafikai előképet aligha találhatnánk...”.
Justicia című alkotása rendkívül gazdag vizuális és egyben asszociatív élményt nyújt.
Már első rátekintésre megragadja a nézőt a mű felületének rendkívüli ornamentális gazdagsága. Szinte minden négyzetcentimétert kihasznál a népi díszítő művészet és a szecessziós vonalak ötvözetének „szőnyege”. Az élmény mélységét, érzékletes örömét még fokozza a két pasztellszín bensőséges együtthatása. Tovább szemlélve a színezett grafikát lassan, kellő odafigyelés mellett fedezzük fel az igazságszolgáltatás közismert szimbólu-mát, a mérleget. A kompozíció egészének szellemisége, eredetisége kizárja a motívum közhelyszerűségét. A jelképiség egyértelmű: az igazság nem a dolgok, események, törté-nések felületén, hanem azok mélyén, rejtettebb birodalmában létezik. Így társul ebben a grafikában a látvány esztétikai öröme és a gondolat mélysége. A szférák objektumaival (nap, csillag) kapcsolatba kerülő illetőleg azt igenlő figurái félig emberi, félig űrlényekké transzponálódtak. Kontúrvonalaik emlékeztetnek a földi lényekre, a körvonalakon belüli testfelületek azonban a konstruktivitás és dekorativitás sajátos Fülöp Ilona-i ötvözetében fogantak (Napimádók, Csillagnézők).
Az egyszerűtől a bonyolultabb felé haladva finom ráutalásokkal, a maga összetettségé-ben öleli fel emberi viszonylatainkat a Kapcsolatok című négy rajz. Áttekinthető, világos,
80 Dömötör János
egyértelmű és bonyolult, ellentéteket is hordozó kötődéseink egyaránt kifejezést nyernek ebben a sorozatban.
Az emberi lényeg rejtett tartományaira irányul figyelme A lélek varázslata című mű-vében. Leheletvékony finom vonalak emelkednek ki a sötét, feszes felületek halmazából.
Utalva arra, hogy a pszichológia sok mindent feltárt már belső világunkból, de még sok meglepetést is tartogat lelki világunk a jövő kutatói, lélekbúvárai számára.
Sajátos, szinte barokkos mozgalmasság a jellemzője a Lebegésnek. Ez esetben azonban a József Attila-i „játszani is engedd” nyomán nem könnyedség, hanem a sors gyötörte ember mélyről fakadó óhaja nyert megfogalmazást.
Méltó és szép feladatot jelentett a művésznő számára két Bartók-mű megjelenítése.
A Fából faragott királyfi nála a mese és a tánc lendületesen komponált „csodavirága”.
Milyen lenyűgöző, ámulatba ejtő formai gazdagság, a vonalak milyen örömteljes ölelkezése, milyen racionálisan épített kapcsolódások, melyeknek összhatása a bartóki alkotás kongeniális képzőművészeti átköltése. A Csodálatos Mandarin hármas egységben jelenik meg. A férfi és nő között összekötő elemként dinamikus lobogással magasodik fel a szenvedély, mely a „főszereplője” a balettnek. A karácsonyi fogantatású műveiben egyéni módon merített a népművészet tiszta forrásából is. Meghatározóan jellemzik ezeket a lapjait a világosság, tisztaság és őszinteség. Eltérő megoldással találkozunk az Elmúlás c. grafikáján: itt nincs dekoratív környezet, a fantázia (űr)lények homogén fehér háttérben lebegnek.
Egyik újabb sorozatán (Kétezredik év emlékére I–II.) jól nyomon követhető művészi magatartása. Konkrét történelmi utalások helyett elvont formák egymás melletti-feletti kapcsolódása révén a befogadó együttgondolkodás útján jelenik meg a kereszténység múltjának, jelenének vizuális summázata. Fehér-fekete kontrasztos, erőteljes drámai-sága mellett kísérletező kedvének csipkefinom, könnyed, vékony vonalas megoldásai is példázzák oeuvre-jének többoldalúságát.
Illusztrációi nem tapadnak szorosan a szöveghez, nem a részleteket, hanem a mű lénye-gét, szellemiségét emelik ki. Alkotói szellemiségére, irodalmi igényességére jellemző, hogy nem a formai virtuozitás, hanem a lélek mélyére ásó költők ihlették meg: József Attila, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Nagy László stb. Egyébként a költészeti pályázatokon elért sikerei bizonyítják, hogy a bíráló bizottság tagjai megértették és elismerték a költők alkotói világának Fülöp Ilona által tolmácsolt, megjelenített áttételes képzőművészeti értelmezését, a rajzok „olvasói gesztusait”.
Összegezve: Egy alföldi kisváros panel épületének szerény lakásában a mai magyar grafika egyik jelese él és elmélyült következetességgel építi humánus töltésű, szuverén világát, gazdagítja máris jelentős életművét.
Megérdemli, mert rászolgált eddiginél fokozottabb figyelmünkre, elismerésünkre.
81