Földrajzi keretek

A gay peninsula filled with sprightly people who ate peppered food, drank strong liquors, wore flamboyant clothes, loved and murdered easily and had a splendid talent for starting wars.

C. J. Sulzberger⁵⁵

Der Balkan beginne schon am Rennweg in Wien-Landstrasse.

Klemens Wenzel Lothar von Metternich⁵⁶

„Balkan nije geografski pojam nego stanje duha.”

(=A Balkán nem földrajzi fogalom, hanem lélekállapot) Robert 63 fedőnevű chatelő a dél-bánáti Pancsováról, 2009-ből⁵⁷

A földrajzi keretek ismertetése során két kérdést kell megvizsgálni részletesebben.

Első helyen természetesen az Észak-Balkán földrajzi elhatárolásának a problematikája áll. E kérdés vonatkozásban elég nagy a bizonytalanság – tegyük hozzá azonnal: érzelmi alapokon nyugvó bizonytalanság, amint ezt fejezetünk mottójául választott három idézet is tükrözi. (A három idézet hìven visszatükrözi a Balkán meghatározásában, a közvéleményben létező három, egymással nem egyeztethető, mégis közkeletű álláspontot.) Az Észak-Balkán földrajzi meghatározásához hasonló fontossággal bìr azonban egy második kérdés is: az észak-balkáni térségbe tartozó államok körének a pontosìtása. Ez utóbbi kérdésfelvetést a vizsgált térség egyik, az alábbiakban számos alkalommal emlìtendő alapvonása magyarázza. A vizsgált térség jelenkori államai nemzetállamként határozzák meg önmagukat, ìgy a középkor-régészet

55 Sulzberger (1969).

56 Herm (1993), 320.

57 http://www.elitesecurity.org/t154946-0 (letöltés időpontja 2010. 7. 06.)

vizsgálata során is ez kell, hogy jelentse az összehasonlìtó elemzés keretét. Függetlenül nemcsak attól, hogy a térség egyetlen mai államának a területi kiterjedése sem azonos a középkori előzmény, vagy ilyennek tekintett entitás határaival. Valamint függetlenül attól is, e modern entitások hogyan illeszkednek a Balkán-félsziget egészének és egyes részeinek a földrajzi lehatárolásához. Az előzőekben megfogalmazott két kérdésnek megfelelően előbb a félsziget egészének a körbehatárolásához kapcsolódó kérdéseket elemezzük, és csak utána foglalkozunk a belső elhatárolás problematikájával, különös tekintettel a félsziget északi és déli része közötti határvonalra, illetve a középkori és a modern elhatárolás közötti különbségek kérdésére.

A vizsgált területi egység első megközelìtésben pontosan körülhatárolhatónak tűnik.

Fentebb már utaltunk arra, hogy a Balkán-félsziget fogalmát 1808-ban alkotta meg egy német geográfus, Johann August Zeune,⁵⁸ aki a Balkánt Európa egyik nagy déli félszigeteként ìrta le.

A félsziget elkülönìtése során egy téves, de a 19. század elején általánosan elterjedt felfogásból indult ki, amely szerint e nagytájnak van egy olyan, központi hegylánca, a Balkán, amely a Fekete-tengertől egészen az Isztriai-félszigetig nyúlna. A Balkán-félsziget zeunei meghatározását két későbbi felismerés sem tudta megingatni. Sem az, hogy a 19. században végre hajtott bejárások és felmérések azt igazolták, hogy a központi masszìvum, a Stara Planina csak a félsziget keleti harmadára terjedt ki, sem pedig az, hogy az oszmán-törökből származó balkán szó is csak egy viszonylag kései időpontban honosodott meg a helyi nyelvekben. E két tényezővel ellentétben viszont az is tény, hogy az August Zeune által kidolgozott meghatározás alapján a félsziget kontúrjai könnyen kirajzolódnak, különösen a nagyobb léptékű térképeken.

A Balkán-félsziget határainak a könnyen kijelölhető voltát nem elsősorban azon körülmény látszik erősìteni, hogy e kérdést Zeune óta számos neves kutató elemezte – ìgy többek között Mendöl Tibor.⁵⁹ Optimizmusunkat sokkal inkább az erősìtheti, hogy az egyes munkák szinte teljesen azonosan ìrják le a vizsgált félsziget határait – legalábbis akkor, amikor, a politikatörténeti vonatkozásoktól eltekintve csupán a földrajzi ismérveket veszik alapul. E tény alátámasztására elegendő felütni néhány régebbi, vagy újabb keletű földrajzi összefoglalást, illetve megtekinteni egyes lexikonok vagy enciklopédiák megfelelő cìmszavait. Két kiragadott példaként a Révai Nagy Lexikonából, illetve a Britannica Hungaricából, azaz az Encyclopedia Britannica tizenötödik kiadásának magyar fordìtásából

58 Kiss L. (1978), 84. Bolgár nyelven foglalta össze e földrajzi fogalom kialakulását Matanov (2002), 1-8.

59 Mendöl (1948).

idézünk. A Révai Nagy Lexikonának 1911-ben kiadott második kötete szerint:⁶⁰ "A Balkán-félsziget (...) az Európából D. felé kinyúló 3 Balkán-félsziget közül a K.-i, a Földközi-tengerbe nyúlik.

É.- határul a Szávát, Dunát, a DK-i Kárpátokat és az orosz steppék vidékét tekintik. K., D. és NY. felől a tenger vize mossa." Az 1990-es évek közepén megjelentetett Britannica Hungarica⁶¹ szerint pedig: "Balkán-félsziget, más nevén a BALKÁN, Európa három nagy déli félszigete közül a legkeletibb fekvésű. Összefoglaló néven az itt levő országokat szokták balkáni államoknak nevezni. (...) A félsziget természetföldrajzi határa északon a Száva és a Duna alsó folyása: keleten a félsziget a Fekete-tengerig tart, délkeleten az Égei-, délen a Földközi-, délnyugaton, a Jón-, nyugaton az Adriai-tenger határolja. A Balkán átmenete az európai szárazföld felé folyamatos, így bizonytalan az északi földrajzi határ megvonása."

A Britannica Hungarica fentebb idézett utolsó mondata már sejteti a félsziget pontos körbehatárolása során jelentkező problémákat. Az egyik vitás kérdés a Balkán-félsziget bizonytalan északnyugati lezárása. Az tehát, hol húzódik a félsziget határa a Száva folyó felső folyása és az Adriai-tenger közötti régióban. E kérdést még az olyan földrajztudósok⁶² is csak némi bizonytalanság árán tudják megválaszolni, akik egyértelműen a természetföldrajzi adottságokat tartják elsődlegesnek. Mendöl Tibor szerint például a félsziget északnyugati irányban egészen a Száva folyó forrásvidékéig, azaz az Alpok délkeleti széléig tart.⁶³ E határmegvonás részeként pedig Mendöl Tibor is követi azon földrajztudós elődeit, akik az Isztriai-félszigetet is a Balkán-félszigethez sorolták.

Azonos tendenciák tapasztalhatók, azonban az északi és a déli határok kijelölése esetében, bár forrásuk egészen más. Mìg ugyanis a Balkán északnyugati határának a pontos kijelölését természetföldrajzi okok nehezìtik, a félsziget északi és a déli lehatárolása történeti okok miatt vált kérdésessé. A területi elhatárolás körüli bizonytalanságokat a 20. századi történeti folyamatokat visszatükröző politikai földrajz növeli igazán. Ennek a következménye az, hogy a Balkán-félsziget, és a balkáni térség fogalma – bár a kettőt szinonimaként szokás használni – egyáltalán nem ugyanazt jelenti. Mìg ugyanis az első fogalom természetföldrajzi jellegű, a második már a térség politikai földrajzi egységeire alapoz. E nehézség miatt kellett bevonnunk elemzésünkbe egy másik kérdésfeltevést, a balkáni államok körének a meghatározását.

A vizsgálódásra választott nagytáj elemzése során folyamatosan szem előtt kell tartani azt, hogy az állami keretek az adott térségben az európai átlagnál képlékenyebbek. A

60 N. N. (1911), 500.

61 B. H., 2. köt., 281.

62 Mendöl (1948), 8-9. old.: térkép.

félsziget volt Európa azon nagytája, ahol az ezredforduló előtti és utáni évtizedben is több új állam született. Az államok számának dinamikus alakulása azt sugallja, hogy elsődleges szempontként a természetföldrajzi tényezőket vizsgáljuk, és csak utána vegyük sorra a térség politikai földrajzát. A szigorúan természetföldrajzi értelemben vett, észak-balkáni térségben, 1991 nyaráig még csak három állam: Albánia, Bulgária és Jugoszlávia létezett. Ez utóbbi államszövetség felbomlásának eredményeként viszont területén számos további, sokszor egészen efemer államszerű képződmény alakult, az 1990-es évek középső harmadában.

Olyanok, mint pl. a Krajina Szerb, Köztársaság, a Boszniai Szerb Köztársaság, vagy egy egészen sajátos, csak napokig létező kisállam: a Cazini Köztársaság. 2008-ra, a koszovói önállóság kikiáltásával nyolcra stabilizálódott az észak-balkáni államok száma. Ezek:

Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia. (Szlovéniát, mivel területének többsége az alpi térséghez tartozik, nem tekintjük az Észak-Balkán részének, ìgy jelen elemzésünkben nem is foglalkozunk e területtel.) E nyolc állam középkor-régészete jelenti elemzésünk területi alapját, kiegészülve a térség egyetlen autonóm tartományával, a Vajdasággal. A felsorolásból az is kiderül, hogy Dél-Balkánnak Görögországot és Törökország európai részét tekintjük.

Az általunk összeállìtott országlista mellett több további olyan állam is található, amelyeket a különböző szakmunkák vagy összefoglalások az észak-balkáni térség részének tartanak. Egy általánosan elterjedt vélekedés szerint az összes olyan államot a Balkánhoz kell sorolni, amelynek területe bármilyen kis részben kiterjed a Balkán-félszigetre. A területi elhatárolás problematikus voltát pedig tovább növeli az is, hogy Nyugat-Európában illetve az Egyesült Államokban a balkáni térséggel majdnem azonos értelmű fogalomként szokás használni a Délkelet-Európa kifejezést. Oly módon azonban, hogy ez utóbbi földrajzi egység fogalmába már rend szerint beletartozónak tekintik Magyarországot, Romániát, sőt még a Moldovai Köztársaságot is.⁶⁴

Az eltérések szemléltetésére a balkáni államok felsorolását idézzük a fentebb már hivatkozott lexikonból, illetve enciklopédiából. Az I. világháborút megelőző állapotokat

63 Mendöl (1948), 16.

64 E tény alátámasztásaként elegendő a müncheni Südosteuropa-Institut, illetve az ezen intézet által kiadott Südost-Forschungen c. folyóirat által feldolgozott témák jegyzékét számba venni. A német nyelvterületen használt Südosteuropa fogalmával kapcsolatosan még feltétlenül utalni kell arra, hogy egyes esetekben igencsak kétséges a pontos jelentéstartalma. Egyes szerzők leletfeldolgozásai ugyanis igen nagy mértékű földrajzi tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Egy, a közelmúltban megjelent monográfia oly módon tekinti át a 4-5.

századi Délkelet-Európa kiemelkedően gazdag sìrjait (Schmauder (2002).), hogy egyetlen olyan leletegyüttest sem elemez, amely a Duna – Száva vonalától délre került volna elő, sőt a csehországi Bluĉina határában feltárt gazdag sìrt is délkelet-európai lelőhelyként tárgyalja.

rögzìtő Révai Nagy Lexikona szerint: A B.(alkán-félsziget)-en a következő országok, illetve államok vannak: Dalmácia, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Románia, Bolgárország Kelet-Ruméliával, Montenegró, Törökország és Görögország." Az 1990-es évtized középső harmadáig lezajlott változásokat rögzìtő Britannica Hungarica⁶⁵ szerint pedig: "Politikai értelemben a Balkán magában foglalja Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Horvátország, Jugoszlávia (Szerbia és Montenegró), Macedónia, Moldova, Románia és Szlovénia területét. A XIX. században ezzel a névvel azokat a területeket jelölték, amelyek a karlócai béke (1699) után megmaradtak az Oszmán Birodalom közvetlen igazgatása alatt; manapság azonban némely olyan, korábban a Habsburg Birodalomhoz tartozó területre is vonatkoztatják, ahol ma önálló államok vannak. Törökország európai része természetföldrajzi ismérvek alapján a Balkán-félszigethez tartozik, politikai értelemben viszont nem, mivel egy nem balkáni állam területét alkotja."

A két lexikon egymástól eltérő megfogalmazása jól rávilágìt a Balkán lehatárolásának a legfontosabb problémájára. Arra, hogy – ellentétben az Ibériai-, illetve Appennini-félszigettel – a Balkán-félsziget esetében nemcsak, hogy az északi lezárást kijelölő hegyláncok hiányoznak, hanem a természetföldrajzi, illetve a politikai határok sem esnek egybe. A természetföldrajzi és a politikai határok különbözőségének az egyértelmű jele, hogy a balkáni térség jelenkori – azaz az I. világháborút lezáró békekötések nyomát megformált – államainak jelentős hányada magába foglal olyan részeket is, amelyek már kìvül esnek a földrajztudomány művelői által határvonalnak tekintett Duna-Száva vonalon. (Az ilyen államok kategóriájába tartozik: Horvátország, Szerbia, Románia és Törökország. Csak balkáni terültekkel rendelkezik: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Montenegró és Görögország.)

A vázolt helyzetet a balkáni térség politikai földrajzát vizsgáló kutatók két módon igyekeztek feloldani. Az egyik tendencia hìvei – mint már fentebb utaltunk rá – a félsziget határait kiterjesztik, és a balkáni térségbe belefoglalják az összes olyan államot, amely a földrajzi értelemben vett Balkán félszigeten is elterül. Azaz, Balkánnak tekintik az ezredvégi balkáni háborúk előtti értelemben vett, un. Nagy-Jugoszláviát, Romániát, Moldovát vagy – egyes esetekben, mint pl. az u. n. Balkáni Játékok nevű sporteseményen részt vevő országok meghatározása során – még Törökországot is. A vázolt eljárás talán leginkább az 1991 előtti, un. titói Jugoszlávia esetében tűnhetett indokoltnak, hiszen ezen egykori állam területének a nagyobbik része ténylegesen a Balkán-félsziget területére esett. Ezen felül pedig tény az is,

65 B. H., 2. köt., 281.

hogy Románia területének egy kis része, Észak-Dobrudzsa ténylegesen átnyúlik az Al-Duna jobb partjára. Ezzel szemben viszont csakis etnikai – tehát a természetföldrajztól némiképp idegen – érvekkel, azaz a román anyanyelvű lakosság túlsúlyával indokolható az, hogy a Britannica Hungarica a tárgyalt földrajzi táj keretei közé sorolta még a Moldovai Köztársaságot is. Annak ellenére, hogy ezen állam a Prut és a Dnyeszter között, azaz teljes egészében a kelet-európai steppén terül el. Végezetül, a fentebb vázolt eljárás abszurd volta talán Törökország esetében a leginkább nyilvánvaló. Hiszen ezen ország kikapcsolása által a térség egy meghatározó része: Konstantinápoly / Isztambul és környéke iktatódik ki.

Törökország egész területének a bevonása által viszont Ázsia egy markáns része, Kis-Ázsia, azaz az Anatóliai-félsziget válik Délkelet-Európa alkotó elemévé.

A fenti tendencia szöges ellentéteként kimutatható egy másik törekvés is. Így számos munkában érhető tetten egy olyan eljárás, amely egy-egy kisebb-nagyobb területet igyekszik kivonni a Balkán-félsziget fogalomköréből. E törekvés jellemzi az 1991 óta függetlenné vált Szlovénia vagy Horvátország földrajzkutatóit és/vagy történészeit. Szlovénia esetében ezen eljárás teljesen jogosnak tűnik, hiszen e köztársaság csak a néhai jugoszláv államszövetség révén vált a Balkán részévé. Horvátország esetében pedig azért van némi alapja a vázolt törekvésnek, mert az ország északi és nyugati fele, azaz a Dráva és a Száva közén elterülő részek természetföldrajzi értelemben ténylegesen nem tartozhatnak a Balkán-félszigethez.

A feldolgozási határok kijelölése során tehát mind a „kiterjesztő‖, mind pedig

„szűkìtő‖ szemlélet által kiváltott problémákba kellett ütköznünk. Az északi határ esetében a

„kiterjesztő‖ szemlélet általánosan elterjedt volta okozott gondot, első sorban a vizsgált térség északkeleti, de 1990 előtt az északnyugati szélen is. Nagy általánosságban, azaz a Balkán-félsziget teljes északi határa vonatkozásában mérvadónak tekintettük azon, minden releváns kutató által elfogadott, természetföldrajzi meghatározást, amely szerint a Száva-Duna vonala jelenti a Balkán-félsziget északi lezárását. Így – visszautalva az egyik, fentebb már hivatkozott példára – számunkra (is) teljesen indokolatlannak tűnt a 20. század végi Romániát, sőt Moldovát balkáni államként feltüntetni. Annak ellenére, hogy e két ország többségi, román lakossága és/vagy politikai elitje gyakran tekinti magát a balkáni nagytáj részének, és a két ország Balkánhoz sorolása Nyugat-Európában is általánosan elterjedt. Csak egyetlen romániai tájegység, Észak-Dobrudzsa esetében merülhetnek fel kétségek. Annak következtében, hogy e földrajzi egység ténylegesen az Al-Duna déli partján fekszik, ezért leszögezhető, hogy e terület a legszigorúbb földrajzi kritériumok alapján is a Balkán-félsziget része. Dolgozatunkban ennek ellenére is Észak-Dobrudzsa kihagyása mellett döntöttünk, kutatástörténeti okok miatt. A román kutatásban ui. az észak-dobrudzsai lelőhelyek vizsgálata

oly mértékig "beleolvadt" a Duna északi partján fekvő tájegységek, ìgy elsősorban a Havasalföld kutatásába, hogy e kistáj önálló elemzése nem lehetséges.

Hasonló, bár jóval kisebb gondot jelentett a vizsgált régió déli határainak a kijelölése, azaz a balkáni nagytáj belső határainak a kérdése. E ponton röviden szólnunk kell a Balkán-félsziget belső tagolásáról. A fentebb ismertetett előzmények tükrében senkit sem lephet meg az, hogy a Balkán-félsziget belső tagolásának a kérdésben sincs egység. Az egységesebb szemlélet kialakìtása iránti igény nem is a földrajz-, vagy történettudomány részéről fogalmazódott meg, hanem a napi politika szintjén, ahol egy lehatárolás történt, az 1990-es évek délszláv háborúi miatt. Egy aktuálpolitikai szempontot „sikerült‖ a terület kisebb egységekre történő tagolásának az alapjává tenni. Napjainkban három régióra szokás tagolni a Balkán-félszigetet, ezek a Nyugat-, a Kelet-, illetve a Dél-Balkán. A felosztás feltűnő logikátlansága onnan ered, hogy a régiót az elemzők többsége aktuálpolitikai okok miatt osztja három részre: egy „békés‖, egy „háborús‖, illetve egy „potenciálisan háborús‖

övezetre. Oly mértékig magától értetődő, hogy szinte le sem kell ìrni: egy-egy adott régió 20.

század végi – 21. század eleji „békés‖ jellegére alapozó felosztásának nincs relevanciája a 4-17. századi anyagi kultúra szemszögéből nézve.

Egy másik, legalább a 19. század utolsó harmada óta alkalmazott területi felosztást, a Balkán-félsziget északi és déli részére osztását érdemes alapul venni. A két rész közötti határnak pedig a macedóniai tavak, azaz az Ochridai- / Ohridi-, a két Preszpai- és a Dojráni tó vonalát szokás tartani, vagy – a politikai földrajzból kölcsönzött fogalmakkal – e vonal Görögország, illetve Törökország európai részének északi határvonalaként ìrható le. Mi is e vonalat tekintjük a feldolgozásunk déli határának. Az 1913-ban meghúzott, és a 20. század folyamán csak kevés és időleges változatást megélő albán, macedón, görög-bolgár, török-bolgár határ természetesen nem tekinthető ideális választóvonalnak, hiszen kettévágja Epiroszt, Macedóniát vagy Trákiát. Természetföldrajzi okokon túl azonban gyakorlati tényezők miatt is ezt a vonalat kellett tekintenünk feldolgozásunk déli lehatárolásának. A görögországi, illetve törökországi régészet kutatási, feldolgozási és közlései rendszere ugyanis igen nagymértékben eltér a balkáni szláv államok vagy Albánia gyakorlatától, ìgy egy-egy kisebb régió, pl. Dél-Macedónia, vagy Kelet-Thrákia régészetét csak akkor tudtuk volna a megfelelő mértékig dolgozatunkba beépìteni, ha a görög, sőt a török régészet egészéről is megemlékezünk. Ez pedig nyilvánvalóan szétfeszìtette volna a Balkán-félsziget északi részére koncentráló dolgozatunk gondolatmenetét. Eljárásunk Dél-Epirosz, Dél-Macedónia vagy Dél-Trákia esetében is ugyanazon a mondhatni gyakorlati

megfontolásokon nyugszik, mint amire fentebb már utaltunk, Észak-Dobrudzsa kihagyásának indoklása során.

Az elmondottakat összefoglalva: földrajzi kiindulópontként az tűnt a leginkább célravezetőnek, hogy Mendöl Tibor szigorúan természetföldrajzi megközelìtését⁶⁶ kövessük, és a Balkán-félsziget egészének a meghatározásában a természet-, és nem a 20. századi politikai földrajzot tekintsük elsődlegesnek. A Balkán-félszigeten belüli régiók esetében pedig szintén nem támaszkodhattunk az aktuálpolitikai ìzű Kelet-, Közép- és Nyugat-Balkán felosztásra. A Balkán-félsziget határait különböző irányokba eltoló elgondolások viszonylagos értékét akkor tudjuk igazán jól átlátni, ha a térséget nem az 1918, vagy 1990 után kialakìtott, és csak 2008 állandósult államai kiterjedése, hanem a középkori országok határai között vizsgáljuk. Ha ugyanis a vizsgált térség határait a középkor időtávlatából szemléljük, azt kell tapasztalnunk, hogy az újkori, politikatörténeti fejlemények miatt a félszigethez hozzácsatolt, illetve a balkáni térségtől elvitatott területek rend szerint visszakerülnek a természetföldrajzi helyük által kijelölt kategóriák közé.

A fentebb vázolt elhatárolást azonban nem lehetett a gyakorlatban tökéletesen alkalmazni. Egyes peremterületek tárgyalása során „kompromisszumokat‖ kellett kötni.

Annak következtében, hogy a vizsgált térségben a középkor-régészet egy-egy korábbi államjogi keretben alakult ki, ma már azonban más állami keretek között létezik. Olyan államjogi keretei közé kerülve, amelyek nem a térség természetföldrajzán, hanem a nagyhatalmak által az I. világháború utáni években kidolgozott, és csak a 20. század végén módosult határmegvonásokon alapultak. A két elv ütközésének jól példázza a „délszláv térség‖, azaz a néhai Jugoszlávia területe. E néhai államszövetség esetében bizonyult e legnehezebb kérdésnek az, hogy konkrétan hol is érdemes meghúzni az elemzés területi határait.

A néhai államszövetség északi-északnyugati részének a besorolása okozott nehézséget, mert Szlovénia, illetve Horvátország északi fele, illetve Szerbia északi harmada – legújabb-kori nevén a Vajdaság – a Duna – Száva vonaltól északra terül el. Hiszen, a középkor túlnyomó részében Szlovénia, Horvátország, illetve a Vajdaság területe kultúrtörténeti szempontból sem tartozott a balkáni térséghez. A felsorolt területek közül Szlovénia az egész középkor folyamán az alpi nagytáj sorsában osztozott, Horvátország északi része, azaz a középkori Szlavónia, illetve a Vajdaság pedig a Kárpát-medence legdélebbi tájegységeként

66 Mendöl (1948), 8-9. old.: térkép.

létezett mind a népvándorlás korában, mind pedig a Magyar Királyság évszázadaiban.⁶⁷ E tényt annak következtében fontos ismételten rögzìteni, mert a szerb, és különösen a vajdasági szerb kutatásban jelentős számban kerülnek közlésre olyan tanulmányok, amelyek minderre vagy nem reflektálnak, vagy pedig az 1918 utáni államhatárok valamilyen szintű visszavetìtésével próbálkoznak.⁶⁸

A Száva – Duna vonalától északra fekvő területek 1526 előtti, egyértelműen alpi,

A Száva – Duna vonalától északra fekvő területek 1526 előtti, egyértelműen alpi,