Alapfogalmak, az elemzés célja és módszere

„Die Ablösung archäologischer Arbeitswesen durch historische ist primär eine Frage der Quellenlage, wenn auch das Einsetzen kontinuierlicher schriftlicher Überlieferung noch keinesfalls das Ende der archäologischen Arbeitsmöglichkeiten bedeutet.”

Herbert Jankuhn³⁹

Dolgozatunk célja: rendszerező módon áttekinteni az észak-balkáni térség nyolc államának és egy autonóm területének középkor-régészetét. Elemzésünk elején néhány olyan tényezőt kell szemügyre vennünk, amelyek segìthetik az elemzés menetének a követését.

Legelőbb a dolgozatunkban használt egyik alapfogalmakról kell szólnunk, utána a kicsit részletesebben a feldolgozás céljáról, majd pedig az alkalmazott elemzési módokról. A bevezető fejezet második felében a vizsgált térség földrajzi határait és középkori – újkori történetét tekintjük át, a szakirodalomban olvasható számos, egymásnak gyakran ellentmondó állìtás közötti könnyebb eligazodás érdekében.

Áttekintésünk ìrása során a kelet-közép-európai középkor-régészetében meghonosodott fogalmi eszköztárral éltünk. Mivel az általunk alkalmazott fogalmak értelmezésében a magyar régészet hagyományait követjük, csak a dolgozatunk cìmében szereplő középkor-régészet fogalmát igyekszünk az alábbiakban részletesebben taglalni.

Annak következtében, hogy dolgozatunkban nem a magyar szakirodalomban szokásos

„középkori régészet‖, hanem a középkor-régészet alakváltozat szerepel. A „középkori régészet‖ felfogásunk szerint pontatlan, mert azt a hamis képzetet keltheti, hogy e tudományág esetében maga a régészet származna valamilyen módon a középkorból, nem pedig a középkor elemzése lenne a cél a régészet sajátos eszközeivel.

39 Jankuhn (1973), 9.

Megjegyzésünkkel már át is tértünk a tartalmi vonatkozásokra. Azt emelnénk ki első helyen, hogy a középkor-régészet mibenlétéről alkotott felfogásunk megegyezik Günter P.

Fehringnek⁴⁰ és Herbert Jankuhnnak,⁴¹ a német középkor-régészet két klasszikusának e tárgyban kifejtett nézeteivel. Mindketten történeti diszciplìnaként értelmezték a középkor-régészetet, amely a történeti kutatások más részeitől elsősorban sajátos forrásanyaga, pontosabban a tárgyi leletek sajátos módszerű elemzése miatt tér el. A középkor-régészet ilyen értelmezését erősìti az is, hogy e tudományos diszciplìna alapvetően történeti jellegét emelte ki mind Barthel Hrouda, mind pedig Manfred K. H. Eggert is 1978-ban, illetve 2006-ban, a régészettudomány(ok) rendszerezett bemutatását célzó összefoglalásukban.⁴² Annak megfelelően, hogy a német nyelvterület régészeti iskoláinak a jelentős hányada a régészet egészét is történeti tudományként értelmezi.⁴³

Két elemet tartunk irányadónak a fentebb már hivatkozott Herbert Jankuhn érveléséből,⁴⁴ amellyel a középkor-régész történeti jellegét mintegy kifejti. Első helyen azt, hogy a középkor-régészet a korábbi korok kutatásának a szerves folytatása. Így magától értetődően elfogadja és használja mindazokat a lelet- és lelőhely-elemzési eljárásokat és/vagy módokat, amelyek a korábbi korok régészeti kutatásában használatosak. Második helyen pedig azt tartjuk fontosnak kiemelni, hogy – a középkor sajátos forrásadottságai miatt – a középkor-régészet olyan elemzési eljárásokat is alkalmaz, amelyek a korábbi korokban – az adott forráscsoportok hiánya miatt – nem használatosak.

Az elmondottakból következik, hogy a magunk részéről a hagyományos és/vagy kontinentális régészeti iskolák nézetrendszerét tartjuk irányadónak a középkor-régészet meghatározásában. Az angolszász országokban – Colin Renfrew és más iskolateremtő kutatók munkássága⁴⁵ nyomán – meghonosodott „új régészetre‖ annak következtében nem kìvánunk

40 A középkor-régészet leginkább használatos kézikönyve első megállapìtásként rögzìti e tudományág történeti jellegét: ―Die noch junge Archäologie des Mittelalters ist nach Fragestellungen und Arbeitsziel eine historische Wissenschaft.‖ (Fehring (1992), 1.).

41 Jankuhn (1973), 9.

42 Számunkra e tekintetben irányadó az alábbi két idézet. Barthel Hrouda: ―Zunächst, die Archäologie ist eine historische Wissenschaft. Dies ist zwar nicht neu, es ist eine Binsenweisheit, in der Regel aber nur den Wissenschaftlern bekannt, hingegen nicht den anderen, die gern und schnell mitreden wollen.‖ (Hrouda (1978), 13.). Manfred K. H. Eggert: ―Die Archäologie des Mittelalters wird gemeinhin als eine historische Wissenschaft beschrieben, die sich wie andere historisches Fächer mit der Erforschung einer Epoche der Vergangenheit, eben dem Mittelalter befaßt.‖ (Eggert (2006), 171.)

43 Eggert (2006), 190. old 11.1. ábra, 197, stb.

44 Jankuhn (1973), 9-19.

45 Renfrew – Bahn (1999).

reflektálni, hogy ezen irányzat a középkor-régészettel még marginális szinten is alig számol.⁴⁶ Az új régészetet valló kutatók jelentős hányadának a megközelìtésében a régészet feladata az emberi nem kialakulásának és/vagy az első élelemtermelő kultúrák hagyatékának a vizsgálata.

Ebből adódóan maguk a Nagy-Britanniában ténykedő, középkort kutató régészek is csak ritkán alkalmazzák az új régészet posztulátumait kutatási módszereik kialakìtása során.⁴⁷

A középkor-régészet fogalmához és tartalmához kapcsolódó kérdések már részben át is vezettek az elemzés módszerének kérdéséhez. Dolgozatunk összeállìtásának megkezdése előtt kellett döntenünk arról, milyen módon tekintjük át a rendelkezésre álló forrásanyagot. A felhasználható eljárások két megoldási lehetőség köré lehetett csoportosìtani. Az egyik megközelìtési mód az lehetett volna, ha az egyes országok régészeti szakirodalmát olyan súlypontokkal tekintjük át, ahogyan azt az adott ország kutatói maguk feldolgoznák. Azaz, egy ilyen áttekintés ìrása során, azon témákra kellett volna elsősorban figyelnünk, amelyek az illető ország kutatásában hangsúlyosan szerepelnek: olyan kérdésekre, amelyeket több szerző is elemzett, sokszor egymással vitázva és/vagy huzamosabb időn át ezekhez visszatérve. Egy másik megközelìtésben viszont az egyes államok középkor-régészetét oly módon érdemes áttekinteni, hogy a magához a feldolgozáshoz kidolgozott, egységes szempontrendszernek feleltetjük meg a választott tudományterületet. Mindkét megközelìtésnek vannak előnyei és hátrányai. Az első módszer mintegy ―belülről‖ mutatja meg az adott ország régészeti kutatását. Eleget téve egy közkeletű vélekedésnek, amely szerint egy-egy adott kutatási témát igazából csak ―belülről‖ lehet megismerni. Ezzel ellentétben: nyilvánvaló előnyei vannak annak a megközelìtésnek is, ha olyan kérdéseket vetünk fel, amelyeket egy „kìvülálló‖ azaz az adott ország középkor-régészetével megismerkedni kìvánó, mondhatni idegen kolléga tenne fel. Az országonként összeállìtott kutatástörténet ugyanis számos bizonyìtékkal szolgál arra, hogy az adott térségben a középkor-régészet egy-egy, államokra lebontott zárt rendszer, amely sajátos belső törvényszerűségei szerint működik, a szomszédságában zajló, azonos forrásanyagot feldolgozó kutatásokra csak minimálisan figyelve. Szkeptikus nézőpontból fogalmazva: az észak-balkáni államok középkor-régészete oly módon létezik, hogy az előkerült leletanyag számos vonatkozására alig figyelve keresi a választ néhány, a régészeti kutatáson kìvül megfogalmazott kérdésre.

Mivel mindkét elemzési módnak – tehát a kutatástörténet önnön rendszerben történő megismerésének, illetve az előre megfogalmazott kérdésre választ kereső megközelìtésnek –

46 E tényt emeltük ki egyik negatìvumként az új régészet elveit és módszereit összefoglaló elemzés recenzálása során: Takács M. (2000b), 171-182.

is megvannak a kétségen felüli előnyei, mindkettőt igyekeztünk alkalmazni, elemzésünk különböző fázisaiban. Anyaggyűjtésünk során mintegy „belülről‖, azaz a saját kérdésfelvetések alapján igyekeztünk megismerni az észak-balkáni államok középkor-régészetét. Elemzésünk ìrása során viszont már az összehasonlìtó módszert alkalmaztuk, általunk megfogalmazott kérdésekre keresve választ. Az egymással párhuzamosan létező, de önmagukba zárt, „nemzeti‖ kutatások gyengéi ugyanis csak oly módon tárhatók fel, ha az észak-balkáni térség középkori anyagi kultúrájának a vizsgálatait egy egységes szempontrendszernek igyekszünk megfeleltetni.

Jelen dolgozatunkat ennél fogva egy olyan összehasonlìtó elemzést állìtunk össze, amelyben két, általunk előre megfogalmazott szempont alapján vizsgálódunk, összehasonlìtva – sőt lehetőség szerint konfrontálva – egymással az egyes észak-balkáni államok középkor-régészetét. Az anyaggyűjtési fázissal ellentétben tehát értekezésünkben nem az egyes nemzeti kutatások eredményeire, hanem a középkor-régészet művelésének objektìv feltételeire igyekeztünk koncentrálni az elemzett régió vonatkozásában. Oly módon alakìtottuk ki a rendszerezési szempontokat, hogy előbb a középkor-régészettel szemben megfogalmazott igényeket tekintjük át, utána az adatok feldolgozásának a különböző módozatait ismertetjük.

A két kérdésfelvetést az indokolhatja, hogy rájuk választ csak akkor tudunk adni, ha jól, mondhatni „belülről‖ ismerjük az egyes „nemzeti‖ kutatásokat. Olyan információkat.

igyekeztünk tehát számba venni, amelyeket csupán néhány közlemény elolvasása alapján nem lehet összegyűjteni. Ennek ellenére is, egy-egy észak-balkáni állam középkor-régészetének az értékhierarchiáját hangsúlyosan „kìvülről‖ igyekszünk szemlélni, vagyis az egyes „nemzeti‖

kutatások önmaga számára kialakìtott kérdésfelvetési prioritásait csak akkor tekintjük irányadónak, ha azok hozzáilleszthetőek kérdésfelvetéseink egyikéhez.

Értekezésünkben a következő kérdésfelvetésekre keresünk válasz:

1. a középkor-régészettel szemben támasztott elvárások, és az ezeknek megfelelő célkitűzések, államok szerinti bontásban.

2. az adatfeldolgozás és adatértelmezés módja, államok szerinti bontásban

Elemzési módszerünk a megértéséhez feltétlenül szükséges szem előtt tartani egy tényt. Két kérdésfeltevésünk által arra teszünk kìsérletet, hogy bemutassuk az egyes észak-balkáni államok középkor-régészetében kialakìtott „értelmezési környezetet‖ és annak hatását

47 Prof. Dr. Alan Aberg, a Ruralia középkori falukutató régészeti egyesülés néhai elnökének szìves szóbeli közlése.

egy-egy lelet vagy leletegyüttes feldolgozásának a módjára. Anyaggyűjtésünk során ugyanis szilárd következtetéssé formálódott számukra az, hogy igenis létezik egy olyan sajátos közeg a térség államaiban, amely alapjaiban meghatározza a középkori anyagi kultúra maradványainak az értelmezését. Elemzésünk első fejezetében fogjuk felvonultatni azokat az adatokat, amelyek e következtetés levonását szükségessé tették.

A két kérdésfelvetés közül az elsővel szemben merülhetnek fel kritikák. Felfogásunk szerint az alább bemutatandó adatok tükrében nem érdemes vitatni a régészettel szembeni

„nemzeti‖ elvárások létezését az észak-balkáni térségben, különösen a középkor-régészet esetében nem. Az is kritikaként felvethető, hogy az elvárások elemzése miatt dolgozatunk érvelése túlzott mértékben is reflektál a 19-20. század politikatörténetére. Kicsit sarkìtva:

dolgozatunk legalább annyira szól a térség 19-20. századi történtéről, mint középkori régiségeiről. E lehetséges kritikát vállalnunk kell. Annyi megjegyzéssel, hogy felfogásunk szerint csak és kizárólag a térség 19-20. századi történetének a pontos ismerte teszi lehetővé a középkor-régészet helyi sajátságainak a megértését. Itt ismét csak arra tudunk utalni, hogy a vizsgált régióban adatok sokaságával igazolható a nagypolitika direkt szintű ráhatása a régészeti kutatásra, nota bene: nemcsak az 1945 és 1990 közötti időszakban. Ennek következtében pedig az adott térség modern-kori történetével is tisztában kell lennie annak, aki az Észak-Balkán középkor-régészetét meg akarja ismerni.

A két kérdésfelvetésre adandó válasz megfogalmazása során nehézséget jelentett a régészeti kutatás diszciplináris tagolódása is. A térség összes államában egy sajátos nemzeti látószög érvényesül a középkori anyagi kultúra kutatásában. Ez konkrét esetekben azt szokta jelenteni, hogy a kérdések többségének az ősforrása nem az adott ország régészeti szakirodalmában, hanem a nemzeti-romantikus történeti narratìvájában keresendő. Az is igaz azonban, hogy a nemzeti narratìvák kérdésfelvetéseinek az átvétele csak a 9. századi, vagy attól későbbi leletanyag elemzésére érvényes. A korábbi időszak régészete három, önállóságát többé-kevésbé máig megtartó kutatási terület határozza meg, igaz oly módon, hogy az egyes nemzeti régészeti iskolák körében e kutatási ágak is „szétfejlődtek‖. A legrégibb hagyományokkal a keresztény régészet rendelkezik, amely természetesen nem az észak-balkáni térségben alakult ki, hanem a reneszánsz Itáliában. A régészeti kutatás ezen ága már igen hamar, a 18-19. század fordulóján megjelent az általunk vizsgált tájon, annak is a nyugati szegélyén, Dalmáciában. E kutatási hagyomány mintegy mellékhajtásaként alakult ki a korai középkori egyházi épìtészet kutatása, részint szintén itáliai, részint azonban osztrák, német vagy francia alapokon. Az épületkutatástól némiképp eltérő hagyományokra vezethető vissza a népvándorlás-kori sìrok feltárása. E diszciplìna ugyanis az észak-balkáni tájon sem

tagadhatja le közép-európai – értsd: német-osztrák – eredetét. Egy harmadik kutatási ágként, és jóval később honosodott meg a telepfeltárás. E diszciplìna az észak-balkáni tájon 1945 után jelent meg, nyilvánvaló módon a szovjet értelmezésű szláv régészet⁴⁸ helyi meghonosìtásának eredményeként. A három kutatási terület egy-egy észak-balkáni, „nemzeti‖ régészeti iskola keretein belül is meg tudta őrizni önállóságát az ezredforduló utáni évekig, e körülmény pedig igencsak megnehezìti egy, a kutatástörténetre alapozott mégis egységes szempontrendszer alkalmazását.

A vázolt előfeltételek és problémák ellenére az is tény, hogy az általunk választott két vizsgálati szempont nemcsak az általunk fontosnak ìtélt problémák körét tükrözi vissza, hanem – a megfogalmazásuk hiánya révén – azon kérdéseket is, amelyekre nem keresünk választ. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy más kutató más szempontokat fogalmazna meg, illetve más sorrendet állìtana fel tárgyalásuk során. Ennél súlyosabb ellentmondásnak tekintjük azt, hogy az egyes szempontok között átfedések is tapasztalhatók. A több kategóriába is beleillő tények kifejtését oly módon oldottuk meg, hogy ismételt előkerülésük során utalunk korábbi tárgyalásukra. Oly módon azonban, hogy az adott kontextusba illő aspektusaikat ismételten összefoglaljuk, természetesen törekedve arra, hogy önismétlésre csak a legritkább esetben kerüljön sor.

Témaválasztásunk következtében magától értetődő módon elsősorban a középkor régészete tárgykörében megjelent dolgozatokra koncentrálnunk, de természetesen ki kell tekintenünk számos más kutatási területre is. Első helyen a régészetnek azon ágai emlìtendők, amelyek más korok leleteit vizsgálják. Annak következtében, hogy középkori leletek rend szerint előkerülnek olyan ásatásokon is, amelyeket más korok emlékeinek a megismerése érdekében indìtottak. A régészeti leleteket elemző részterületeken túl természetesen figyelnünk kell rokon tudományok azon kutatásaira is, amelyek a térség középkorát más jellegű forrásanyag alapján vizsgálják. Elsősorban természetesen a „legklasszikusabb‖

történettudományi műfaj, az ìrott forrásokat elemző, történeti kutatások szakirodalmát igyekeztünk minél részletesebben megismerni, de az egyéb rokon-, és/vagy segédtudományok területén is megpróbáltunk minél nagyobb tájékozottságra szert tenni. Így munkánkban több helyen is utalunk a diplomatika, az egyháztörténet, a numizmatika, a földrajz, a geológia és a néprajz tárgykörébe tartozó, de a térség régészete szempontjából is értékes következtetéseket tartalmazó művekre. Természetesen igyekeztünk számba vettük az álló vagy romba dőlt épületek látható részeinek a vizsgálatát rögzìtő, épìtészettörténeti szakirodalmat is. A régészet,

48 Mongajt (1955), 308-343.

illetve a rokon tudományok eredményeinek áttekintése során nem volt megkerülhető számos olyan tény rögzìtése sem, amelyek már átvezettek egy-egy adott ország egyetemi oktatási struktúrájának a taglalásába, különös tekintettel a régészet egyetemi szintű oktatásának sajátosságaira.

A felsorolásból kimaradt a nyelvészet – nem véletlenül. Felfogásunk szerint ugyanis nem lehet feladatunk az, hogy az anyagi kultúrát elemző dolgozatok rendszerező bemutatása helyett egy olyan társtudománynak, az etimologizálásra alapozott kultúrtörténeti eszmefuttatásoknak juttassunk meghatározó szerepet, amelyek eredményei vagy ellenőrizhetetlenek, vagy pedig – bizonyos esetekben – kétes érvényűek tűnnek. Kétségeket ébreszthetnek a nyelvi összehasonlìtások rendszeresen előforduló hiányosságai, az egyoldalú, vagyis az elemző saját anyanyelvét eleve piedesztálra emelő megközelìtések, valamint a szintén igen gyakran felbukkanó, apriorisztikus keltezések. Elutasìtásunkat nem ingathatta meg az sem, hogy a nyelvészeti etimológiák érvrendszere gyakran kap meghatározó szerepet az észak-balkáni térség régészeti dolgozataiban. Véleményünk szerint ugyanis a leletanyag hiányát egyáltalán nem hidalhatja át, egy-egy olyan etimológia, amelynek révén az elemző a saját etnikuma kulturális fölényét igyekszik – elsősorban „belső fogyasztásra‖, tehát saját közege számára – alátámasztani vagy megerősìteni.

A társtudományok taglalásának a végén ki kell emelni egy olyan tényezőt, amelyben nem tehettünk engedményt. A régészeti szakirodalom régészeti érvek alapján történő áttekintésének az elvétől csak kivételes esetekben tudtunk eltekinteni. Olyan ritka esetekben, amikor azt maga a kutatástörténet jobb megértése indokolta a társtudomány szempontrendszerének előtérbe helyezését. Például akkor, ha egy-egy konkrét régészeti lelet értelmezése során az adott kutató mintegy feláldozta a régészeti kontextus vizsgálatát egy-egy történeti vagy nyelvészeti érvelés hangsúlyozása érdekében.

A fentebb felsorolt tudományágak és szakterületek puszta emlìtése alapján sem lehet kétséges az, hogy dolgozatunk meglehetősen szerteágazó és egymással sokszor csak lazán összefüggő résztémákat kell, hogy egységbe foglaljon. Munkánk célja az egyes résztémákban való tájékozódás megkönnyìtésén túl, éppen e kaotikusan szerteágazó ismeretanyagnak egy egységes és jól átlátható rendszerbe szerkesztése. Viszont – mint erre fentebb már utaltunk – munkánkban nem törekszünk részletes vagy annotált bibliográfiák összeállìtására adott kutatási témákban. Számos, általunk is ismert publikációra nem hivatkozunk, mondhatni a kontextus hiánya miatt. Továbbá, nem célunk egy-egy ország összes középkori lelőhelyének tételes felsorolása sem, mivel áttekintésünk nem régészeti kataszter. Az alábbiakban nem fognak szerepelni részletes kutatói életrajzok sem, munkánknak ugyanis nem volt célja az

észak-balkáni térség régészeti életrajzi lexikonának az összeállìtása. A kutatói életművekre történő reflektálás során viszont természetesen utalunk azon helyekre, ahol e bibliográfiai adatok elérhetők. Végezetül, ara sem törekedhettünk, hogy a vizsgált térség régészeti tárgyú, vagy régészeti cikkeket is közlő periodikájának rendszeres és részletes könyvészetét összeállìtsuk. A kiadói tevékenység széttagoltsága miatt ugyanis az Észak-Balkán esetében e feladat még az internet korában is csak egyes országok, és nem az egész régió vonatkozásában teljesìthető.

Az egyes nemzeti kutatástörténetek összehasonlìtó – sőt egyes esetekben kifejezetten konfrontatìv – áttekintése előtt azonban szólnunk kell arról, miért illesztettünk elemzésünk elé egy-egy áttekintést a vizsgált térség földrajzi kiterjedéséről, illetve a feldolgozás időrendi határairól. E két kérdés részletesebb taglalását az tette indokolttá, hogy a szakirodalom jelentős részében egymástól eltérő, sőt egyes esetekben: egymással ellentétes képzetek kapcsolódnak az Észak-Balkán és a középkor fogalmához. Földrajzi vonatkozásban elsősorban Mendöl Tibor 1948-as, máig sok tekintetben alapvető, de méltatlanul ritkán idézett összefoglalására támaszkodtunk.⁴⁹ Történeti vonatkozásban pedig azon könyvtárnyi mennyiségű összefoglalást igyekeztünk alapul venni, és eredményeiket egymással egyeztetni, amelyek a délkelet-európai térség középkori történetét taglalják. Különböző nézőpontból bár, de igencsak érdeklődnek az észak-balkáni térség iránt nemcsak a bizantinológusok, a vagy a keresztény egyház történetét egyetemes keretek közt átfogni igyekvő tudósok,⁵⁰ hanem az egyes germán, szláv,⁵¹ illetve újlatin népek,⁵² valamint az albánok elődeit, és – végül, de

49 Mendöl (1948).

50 A Balkán-félsziget esetében a késő romai kor az igen részletesen elemzett történeti korszakok közé tartozik. A régió későantik történetének tanulmányozásához a nyugat-európai munkák igen nagy száma áll a kutató rendelkezésére. A szakirodalom mennyisége alapján a 4-6. század historiográfiája nemcsak hogy határozottan elkülönül, hanem szinte ellentétbe is kerül a limes összeomlása utáni évszázadokat tárgyaló munkák nagyságrendekkel kisebb számával. A rendszeresen hivatkozott, nagyszabású monográfiák közül kiemelendő: Bury (1923); Stein (1928); Lemerle (1954), 265-308. Ostrogorsky (1965); Jones (1973); Koder (1984). A dolgozat ìrójának külön örömére szolgál, hogy kiemelje a néhai Mócsy András professzor érdemeit a római kori Moesia történetének elemzésében: Mócsy (1974).

51 A népvándorlás-kori, ―barbár‖ csoportok közül a balkáni térségben minden kétségen felül a szlávokat elemezte a legtöbb kutató, feltehetően annak következtében, hogy a mai balkáni népek többsége e népcsalád körébe tartozik. A történeti összefoglalások közül alapmunkának tekinthető: Ditten (1978), 73-160. Felfogásunk szerint a szlávok eredetére és történetére vonatkozó kutatásokat találóan összefoglalta: Váczy (1963). Kéziratban maradt munkája azonban a tudományos életben jórészt ismeretlen maradt. Az azóta eltelt évtizedek szerteágazó kutatási eredmények áttekintését az könnyìti, hogy a közelmúltban, világnyelven jelent meg két igen jó (bár bizonyos pontokon kétséges megállapìtásokat is tartalmazó) a déli szlávok népvándorlás-kori történetéről és anyagi kultúrájáról: Kazanski (1999); illetve Barford (2001).

A közelmúltban állìtotta össze a szlávok korai történetét taglaló kutatások kritikus, de egy sajátos nézőpontból értelmezett áttekintését egy Amerikába vándorolt román történész és

egyáltalán nem utolsó sorban – az Oszmán–Török Birodalom történetét elemző kutatók is.⁵³ Egyetlen névként a kritikai történetìrás egyik megalapìtójára a német Leopold Rankéra

egyáltalán nem utolsó sorban – az Oszmán–Török Birodalom történetét elemző kutatók is.⁵³ Egyetlen névként a kritikai történetìrás egyik megalapìtójára a német Leopold Rankéra