(2) Helytartói alakulatok
VI. FÁZIS : C SATAREND
Összességében megállapítható, hogy az asszír hadsereg volt az ókor egyik legbonyolultabb, leg-összetettebb hadserege. Rekonstrukciónk szerint két könnyűgyalogos (auxiliáris íjász és lándzsás), két reguláris gyalogos (íjász és lándzsás), három nehézgyalogos (íjász, parittyás és lándzsás) fegy-verneme volt. E hét gyalogos fegyvernem mellett kezdetben két lovas fegyvernem (reguláris és testőr/páncélos) volt, de Sîn-a‹‹ē-erībától a páncélos íjász és páncélos lándzsás lovasság mellett a szintén páncélos testőrlovassággal, továbbá reguláris (páncélozatlan?) lovassággal együtt lega -lább négy lovas fegyvernem létezett, amelyet sokféle harcikocsizó alakulat (lásd 2. és 3. ábrát) lega-lább háromféle kocsival (könnyű, reguláris és nehéz) egészített ki. Ez a kb. 12 fegyvernem (az írott for-rásokból egyáltalán nem rekonstruálható műszaki és ellátó alakulatok nélkül) a hadjáratokon és a csatákban olyan taktikai flexibilitást tett lehetővé, amely az asszír hadsereget a csatatéren szinte legyőzhetetlenné tette.
Ha e tucatnyi fegyvernemből, és azok központi királyi alakulatokra (ki%ir šarrūti), főméltó-ságok és helytartók alakulataira, valamint vazallus csapatokra tagolódó rendjéből csatarendet szeretnénk rekonstruálni, több alapváltozatot is fel tudunk vázolni.
49BORGER1956, 96, Monument A, Vs. 9: dIštar(XV) be-let qabli(MURUB4) ù ta‹āzi(MÈ) a-l[i]-kat i-di-ia.
50DALLEY– POSTGATE1984, 40–41.
51THUREAU-DANGIN1912.
52SCURLOCK1997.
53FRAME1995, B.2.4.7, 11.
Ezen a ponton a tucatnyi lehetséges csatarend változatból csak néhány alapelvet szeretnék be-mutatni Aššur-bān-apli seregének egy rekonstruált csatarendjén keresztül (4. ábra). Egy nyílt színi csatában, ahol a terepadottságok (folyópart, mocsár vagy meredek hegyoldal) nem deformálják a csatarendet, a következő, az ókori hadászatra érvényes alapszabályai azonosíthatók:
(1) A könnyűgyalogság (auxiliáris lándzsások és íjászok) előcsatározóként harcolt a mezei ütközetekben. A csatarend előtt nyílzáporral igyekezett elűzni az ellenség előcsatározóit, illetve megbontani annak hadrendjét. Feladata volt így az ellenséges íjászok lőtávolon kívül tartása az asszír fővonaltól. Hasonló feladatot láttak el az auxiliáris lándzsások is. A domborműveken mind-két fegyvernemet gyakran ábrázolják csoportokban/alakzatban. Mint azt Sîn-a‹‹ē-erība dom-borművein is láthatjuk,54a menetelések során is a hadoszlop elején meneteltek és elővéd/felde-rítő szerepet játszottak. A csatában elsődleges feladatukat ellátva visszahúzódhattak a csatarend mögé, illetve a csatarend két szárnyán akadályozhatták az esetleges átkarolást. Amikor az el-lenség csatarendje felbomlott és/vagy közelharcra került sor, az auxiliársi íjászok auxiliáris/
reguláris/páncélos lándzsásokkal párban, egymást fedezve harcolhattak az ellenséggel.55Komoly szerepet játszhattak a csaták utáni üldözésben és tisztogatásban is.
(2) A csatarend, mint azt a királyfeliratok is megerősítik, valószínűleg három részre tagozó-dott: balszárny, centrum és jobbszárny. Két előzetes hadtörténeti megállapítás alapvetően befo-lyásolja a rekonstrukciót: (a) a centrumban állnak fel az elit alakulatok, a szélek felé pedig a ki-sebb harcértékűek; (b) a csatarend közepét a gyalogság, széleit pedig a nagyobb mozgásigényű lovas/harci kocsizó alakulatok foglalták el.
(a) Az első megállapítás szerint a centrumban, a csatarend közepén találhatók az elit csapa-tok, a szélek felé pedig a kisebb harcértékűek. A királyfeliratokból is világos, hogy az asszírok-nál is a király, illetve elit alakulatai, a ki%ir šarrūticsapatai, és azokon belül is a testőrség foglalta el a csatában a centrumot. Amennyiben a király nem volt jelen az ütközetben, akkor is az elit csapatok alkották a centrumot.56Ha a ki%ir šarrūtigyalogsága állt középen, akkor a széleket va-lószínűleg a helytartók és a főméltóságok alakulatai foglalták el. Ezek az asszír csapatok kiegé-szülhettek a szövetségesek és a vazallusok változó harcértékű csapataival.
(b) A második aspektus az a gyakorlat volt, hogy a csatarend közepét mélységben tagolt gya-logos alakulatok foglalták el, míg a könnyen manőverező, helyigényes lovasság és harcikocsi-zók a szélekről indulva mérhettek csapást az ellenséges csatarend bármely pontjára vagy fog-hattak megkerülő manőverbe. Rekonstrukciónk is ezt a szabályt követi.
(c) A csatarendben valahol súlypontot kellett képezni. Olyan súlypontot, amely képes volt a csatát eldönteni. Ez a súlypont a hadtörténet későbbi híres csatáiban is általában valamelyik szé-len volt. Asszíria volt a világtörténelem első olyan reguláris sereggel rendelkező nagyhatalma, ahol a lovasság csatadöntő elemmé válhatott. II. Šarrukīn Kr. e. 714-ben, a Wauš-hegy melletti csa-tában úgy győzte le Rusa urartui király alakzatban felállt seregét, hogy harcikocsiján állva maga vezette 1000 testőrlovasának mindent elsöprő lovasrohamát. Ez a lovasroham úgy csapódott be az urartui hadrend közepébe, mint egy nyíl,57és szörnyű mészárlást vitt véghez a soraiban. Ha-sonló lovastaktikákat ismerünk a későbbi ókori keleti hadászatból is. Kr. e. 396-ban Pharnabazos perzsa páncélos lovassága lerohanta Agesilaos spártai király csapatait Daskyleionnál és szétverte
54BARNETT– BLEIBTREU– TURNER1998, nos. 100–111, 234–241.
55Például Til-Tubánál (Kr. e. 653) az Ulaj-folyó menti csatában (LAYARD1853, pls. 45–46).
56Egy levélből megtudhatjuk, hogy a királynak azt tanácsolták főemberei, hogy maradjon a dombtetőn, míg ők megvívják a csatát (LUUKKO– VANBUYLAERE2002, 77 (CT 53, 958)).
57THUREAU-DANGIN1912, 132–133: ki-iGIŠ.šil-ta-‹e ez-zi i-na lìb-bi-šu am-qut-ma.
annak lovasságát.58A páncélos perzsa lovasság – asszír módra – oszlopban támadott. Xenophón, aki a görög lovasságban szolgált, két lovasságról írott művében ennek hatására javasolta a pán-célos lovasság és az oszlop formáció átvételét. Ugyanennek a keleti lovas hadviselésnek a késői örököse lehetett Hannibál, aki például a Cannae-i csatában (Kr. e. 216) is az oszlopban végrehaj-tott lovasroham taktikáját használta a római csatarend két szárnya ellen. Összegezve nagyon va-lószínűnek tűnik, hogy az asszír hadseregben a Kr. e. 8. század közepétől a gyalogos felőrlés he-lyett a lovasroham vált csatadöntő elemmé.
Hosszú az út a győzelemig. Előadásomban vázlatos formában végigkövethettük azt az utat, amelyen egy tartomány egyik erődjében szolgáló 50 egyszerű katonát a helyi, tartományi szemlé-ken más alakulatokkal összevonva egy századba osztották be. Ez a tartományi század a regionális szemlén egy ezred részévé vált, a királyi szemlén az ezredet beosztották egy hadosztályba, a me-netoszlopban valamelyik istenség aegis-a alatt menetelt, míg végül egy 30–40 000-es birodalmi se-regben a csatatéren feloldódott a hatalmas tömegben és valahol, a phalanx valamelyik részén, annak valamelyik sorában szembenézett az ellenséggel, hogy védje a birodalmat, tágítsa a kozmosz ha-tárait és ha kell, életét áldozza az asszír istenek, a király és a birodalom dicsőségéért.
58Xenophon, Hell. 3.4.13–14.
B IBLIOGRÁFIA
BARNETT– BLEIBTREU– TURNER1998 Barnett, R. D. – Bleibtreu, E. – Turner, G., Sculptures from the Southwest Palace of Sennacherib at Nineveh, London, 1998.
BORGER1956 Borger, R., Die Inschriften Asarhaddons, Königs von Assyrien, (Archiv für Ori-entforschung, Beiheft 9), Graz, 1956.
BOTTA– FLANDIN1849 Botta, P. E. – Flandin, E., Monuments de Ninive, vols. I–II, Paris, 1849.
CIVIL1969 Civil, M. (ed.), Materials for the Sumerian Lexicon. The series lú = ša and related texts, (Materials for the Sumerian Lexicon, XII.), Roma, 1969.
DALLEY– POSTGATE1984 Dalley S. M. – Postgate, J. N., Tablets from Fort Shalmaneser, (Cuneiform Texts from Nimrud, 3), Oxford, 1984.
DEBACKER2007 De Backer, F., „Some Basic Tactics of Neo-Assyrian Warfare”, Ugarit-Forschun-gen39 (2007), 69–115.
DURAND ET AL. 1988 Durand, J.-M., et al., Archives epistolaires de Mari, vols. I–II, (Archives Roya-les de Mari, 26), Paris, 1988.
FALES2000 Fales, F. M., „Preparing for War in Assyria”, in: Andreau, J. – Briant, P. – Descat, R. (eds.), La guerre dans les économies antiques, (Entretiens d’Archéologie et d’His-toire, 5; Économie Antique, 3), Saint-Bertrand-de-Comminges, 2000, 35–62.
FRAME1995 Frame, G., Rulers of Babylonia from the Second Dynasty of Isin to the End of Assyrian Domination (1157–612 B.C.), (The Royal Inscriptions of Mesopotamia, Babylonian Periods, 2), Toronto, 1995.
FUCHS– PARPOLA2001 Fuchs, A. – Parpola, S., The Correspondence of Sargon II, Part III: Letters from Babylonia and the Eastern Provinces, (State Archives of Assyria, XV), Helsinki, 2001.
LANFRANCHI– PARPOLA1990 Lanfranchi, G. B. – Parpola, S. (eds.), The Correspondence of Sargon II, Part II: Letters from the Northern and Northeastern Provinces, (State Archives of Assyria, V), Helsinki, 1990.
LAYARD1853 Layard, A. H., A Second Series of the Monuments of Nineveh including Bas-Reliefs from the Palace of Sennacherib and Bronzes from the Ruins of Nimroud, London, 1853.
LUUKKO– VANBUYLAERE2002 Luukko, M. – Van Buylaere, G., The Political Correspondence of Esarhaddon, (State Archives of Assyria, XVI), Helsinki, 2002
MENZEL1981 Menzel, B., Assyrische Tempel, vols. I–II, (Studia Pohl: Series Major, 10/1), Rome, 1981.
NADALI2010 Nadali, D., „Assyrian Open Field Battles”, in: Vidal, J. (ed.), Studies on War in the Ancient Near East.Collected Essays on Military History, (Alter Orient und Altes Testament, 372), Münster, 2010, 117–152.
PARPOLA1987 Parpola, S., The Correspondence of Sargon II, Part I: Letters from Assyria and the West(State Archives of Assyria, I), Helsinki, 1987.
POSTGATE1973 Postgate, J. N., The Governor’s Palace Archive, (Cuneiform Texts from Nimrud, II), London, 1973.
POSTGATE2000 Postgate, J. N., „The Assyrian Army in Zamua”, Iraq62 (2000), 89–108.
SAGGS2001 Saggs, H. W. F., The Nimrud Letters, 1952, (Cuneiform Texts from Nimrud, 5), London, 2001.
SCURLOCK1997 Scurlock, J., „Neo-Assyrian Battle Tactics”, in: Young, G.D. – Chavalas, M. W.
– Averbeck, R. E. (eds.), Crossing Boundaries and Linking Horizons. Studies in Honor of Michael C. Astour on His 80thBirthday, Bethesda, 1997, 491–517.
THUREAU-DANGIN1912 Thureau-Dangin, F., Une relation de la huitième campagne de Sargon, (Textes cunéiformes du Louvre, 3), Paris, 1912.
VONSODEN1965–1981 von Soden, W., Akkadisches Handwörterbuch, Wiesbaden, 1965–1981.