Az ezredfordulót követő évek folyamatai

Az UNESCO legfrissebb statisztikája szerint bár az USA megőrizte vezető szerepét a világ nagy befogadói között, aránya mintegy 10 %-kal csökkent (Open Doors 2006). Míg korábban a három vezető európai állam (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország) együttesen tudta csak „produkálni” az Egyesült Államok 32 %-os részesedését, addig mára – ugyanezen arányt tekintve – 12 %-kal előzik meg az amerikai országot (35 %).

D. Todd (2003) Atlas of Student Mobility. Institution of International Education, New York

A külföldi hallgatók aránya az adott ország összes hallgatójából (%)

Külföldi hallgatók viszonyítva az adott országban hallgatóként beiratkozott összeshez¹ (%) A bejövő

Nem módosult ugyanakkor az öt vezető célország sorrendje; változás csak abban történt, hogy míg Németország aránya 1 %-kal csökkent (9,9 %), addig az Egyesült Királyság részesedése 14, Franciaországé 9,5, Ausztráliáé pedig 7 %-ra emelkedett.

3. táblázat: A külföldi hallgatók számának alakulása a 27 legnagyobb befogadó országban (2002-2006)

Adatok forrása: Atlas of Student Mobility (2003, 2006), Open Doors (2006)

Érdekes megfigyelni, hogy míg 2002-ben az öt vezető célország fogadta a külföldi hallgatók 68 %-át, addig 2006-ra arányuk 62 %-ra csökkent (3. táblázat). A táblázat adatai jól szemléltetik, hogy míg a 2000-es évek elején 21 ország tartozott a legnagyobb befogadók sorába, addig napjainkra további hat állam került be.

ország

USA 564 766 22,6 547 092 32,2

Egyesült Királyság 344 335 13,8 222 576 13,1

Németország 246 334 9,9 185 179 10,9

Franciaország 237 587 9,5 134 783 7,9

Ausztrália 167 954 6,7 69 668 4,1

5 ország összesen 1 560 976 62,4 1 159 298 68,1

Kína 141 087 5,6

Japán 117 927 4,7 59 656 3,5

Kanada 75 200 3,0 34 536 2,0

Dél-Afrika 52 703 2,1

Hollandia 42 035 1,7 13 949 0,8

Olaszország 40 641 1,6 21 229 1,2

Új-Zéland 37 422 1,5 7 603 0,4

Belgium 37 103 1,5 37 789 2,2

Svájc 35 705 1,4 24 729 1,5

Ausztria 33 707 1,3 30 064 1,8

Malajzia 30 407 1,2

Írország 25 319 1,0 5 564 0,3

Dél-Korea 22 624 0,9 2 737 0,2

Svédország 17 253 0,7 20 631 1,2

Portugália 16 155 0,6 10 998 0,6

Törökország 15 298 0,6 17 635 1,0

Spanyolország 15 051 0,6 40 506 2,4

Magyarország 14 491 0,5

Összes mobil hallgató ~2 500 000 100,0 ~1 700 000 100,0

A legszembetűnőbb változás Kína „megjelenése”, aki hatodik legnagyobb befogadóként közel 150 ezer hallgatót fogad évente (Open Doors 2006). Bekerült emellett a célországok közé a Dél-Afrikai Köztársaság, Malajzia, India, Thaiföld és Mexikó mellett hazánk is (a Magyarországot érintő tanulási migrációt a 6. fejezet részletesen tárgyalja).

Az újonnan bekerült országok 260 ezer hallgatónak biztosítanak helyet valamely felsőoktatási intézményben, így 10 %-os részesedéssel kapcsolódnak be a befogadó országok tanulási migrációjába. Szembetűnő, hogy az „új” célországok között mindössze egyetlen európai állam szerepel (Magyarország) a négy ázsiai, egy afrikai és egy dél-amerikai mellett. Figyelmet érdemel még Jordánia, ahol 2002-ben több mint 10 ezer külföldi hallgatóval a 16. legnagyobb befogadónak számított. Napjainkra azonban olyannyira lecsökkent a részesedése, hogy kikerült a legnagyobb befogadó országok sorából (a fellelhető okokat a későbbiekben vizsgálom).

Mindezek alapján elmondható, hogy a korábbi koncentrált földrajzi megoszlás kissé

„fellazult”, bár továbbra is érzékelhető a nagy befogadók dominanciája. A „lehetőségek tárháza” egyre bővül, és belépnek olyan országok is a befogadók közé, melyek korábban csak kibocsátóként „funkcionáltak”. Mindez összefüggésbe hozható azzal, hogy az újonnan feltörekvő országok mind egyértelműen ismerik fel az oktatás jelentőségét, és a külföldi hallgatók fogadásából származó előnyöket; próbálnak tehát megtenni mindent annak érdekében, hogy vonzóvá tegyék országukat a diákok szemében –, a legtöbb tanuló ugyanis ország kép alapján választ egyetemet.

Az Egyesült Államokban tanuló külföldiek 55 a Ázsiából, 17 a Európából, 12 %-a pedig L%-atin-Amerikából érkezik. H%-asonló %-a helyzet %-a másik ész%-ak-%-amerik%-ai ország esetében is: a több mint 70 ezer külföldi hallgatót vonzó Kanadába a diákok 33 %-a Ázsiából, 25 %-%-a Európából, 20 %-%-a Afrikából érkezik. Ausztráli%-a esetében már szembetűnőbb az ázsiai (főként Délkelet-Ázsia) kontinens dominanciája, ahonnan az összes külföldi 82 %-a származik. Az 1. táblázatból látszik, hogy míg az európai kontinens államai regionális, addig a fentebb említett országok globális befogadóknak tekinthetők.

Globálisnak, hiszen a külföldi hallgatók több kontinensről és viszonylag nagyobb számban érkeznek. Az Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, Belgium, Ausztria, Svájc, Olaszország, Hollandia és a két észak-európai állam kontinensünk hallgatóit fogadja legnagyobb arányban. Egyedül Franciaország és Portugália tér el ezen tendenciától, ők ugyanis a legtöbb diákot egykori gyarmataik területéről fogadják (55-55 % az afrikai kontinens részesedése). Néhány ország esetében a földrajzi diverzitás

érvényesül (Új-Zéland, Kanada, USA), a többi állam sokszor egy régióból fogadja a külföldiek több mint felét. Az európaiak mellett fokozottan igaz ez Japánra (78 % Kelet-Ázsiából), Törökországra (49 % Európából), Jordániára (82 % Közel-Keletről) és Dél-Koreára (68 % Kelet-Ázsiából) (Atlas of Student Mobility 2003).

A migránsok szemszögéből nézve, egyes országok történelmileg kötődnek egymáshoz, mások újként kapcsolódnak a külföldön folytatott tanulás gyakorlatához. A földrajzi-történelmi kapcsolatok valójában akkor szembetűnők, ha az országok szintjén vizsgáljuk.

Bár folyamatosan bővül azon országok köre, amelynek állampolgárai új szereplőként jelennek meg a nemzetközi oktatás piacán, abban mégis állandóság mutatkozik, hogy a nagy befogadó országokba (Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália) érkező külföldi hallgatók fele-kétharmada nem az OECD tagállamaiból származik.

Közel 200 ezer amerikai tanult az elmúlt évben valamely külföldi országban (Open Doors 2006). A legtöbben az Egyesült Királyság (32 000 fő), Olaszország (24 800 fő) és Spanyolország (20 806 fő) egyetemein tanulnak. A hallgatók több mint fele Európában, 15 %-a Latin-Amerikában, míg 8 %-a Ázsiában folytat tanulmányokat. Érdekes megfigyelni, hogy az utóbbi években az amerikai diákok inkább a távoli, „egzotikus”, a sajátjuktól eltérő kultúrákat keresik fel tanulmányaik folytatásához. Az elmúlt egy év alatt nőtt meg az érdeklődés Argentína (53 %-kal), India (53 %-kal), Kína (35 %-kal) vagy éppen Új-Zéland (13 %-kal) iránt.

Kínához hasonlóan az Indiából „útnak induló” hallgatók száma is nő (4. táblázat), 2000-ben számuk megduplázódott (123 559 fő). Az Egyesült Államokban tanulók száma megközelíti a kínaiakét (79 800 fő), emellett Ausztráliában (15 736 fő), az Egyesült Királyságban (14 625 fő) és Németországban (4 237 fő) tanulnak nagyobb számban. Napjainkban Kína és India adja a tanulási célú vándorlás ötödét, 2025-re azt valószínűsítik, hogy a nemzetközi oktatás iránti igények felét ezen két ország biztosítja (Atlas of Student Mobility 2006).

A 15 legnagyobb küldő sorában olyan országok szerepelnek, melyek amellett, hogy nemzetközi tapasztalatok szerzésére ösztönzik diákjaikat, maguk is több ezer hallgatót fogadnak évente. Az utóbbi években jellemzően növelték a külföldön tanulmányokat folytató diákjaik számát, és módosult a célterületek sorrendje. Azon olasz, német és francia hallgatók, akik korábban Spanyolország felé vették útjukat, napjainkban inkább a jó hírű angol, amerikai vagy francia egyetemeket preferálják. Valamennyi fentebb említett országban ezer fő alá csökkent azoknak a száma, akik spanyol felsőoktatási

intézményt választanak (Atlas of Student Mobility 2006).

4. táblázat: A külföldön tanuló hallgatók száma a legnagyobb küldő országokból (2006)

Adatok forrása: Atlas of Student Mobility (2006)

Helyükbe – ahogy már korábban láttuk – portugál és andorrai hallgatók érkeznek, azonban messze nem olyan nagy számban. Ez az oka annak, hogy Spanyolország vezető befogadó országból (40 506 fő, 2002) a „lista” végére került, és ma már mindössze fél százalékkal részesedik a külföldön tanulók számából (15 000 fő). Hasonló „jelenség”

figyelhető meg az észak-európai országok esetében. A Hallgatói Mobilitás Atlaszának (Atlas of Student Mobility) 2002-es statisztikája még arról tanúskodik, hogy a norvég (12 014 fő) és finn (3 368 fő) hallgatók leginkább a svéd egyetemeket preferálják, és döntésükben a közelség és a hasonló éghajlat játszik szerepet. Az utóbbi években azonban mindkét ország diákjai körében ezer fő alá csökkent a szomszédos ország iránti érdeklődés. A külföldön tanulni vágyók egyre inkább új kihívások elé néznek, és az angolszász országok egyetemei mellé bekerültek olyan távoli és kellemesebb éghajlatú országok, mint Ausztrália vagy Spanyolország.

Említést érdemel még két ország a küldők sorában, azonban nem a külföldön tanuló hallgatók számát illetően. Ciprus és Luxemburg azért érdekes, mert míg Ciprusról közel annyi, addig Luxemburgból több mint kétszer annyi hallgató tanul külföldön, mint a hazai felsőoktatásban (4. táblázat). A méretüknél fogva kis országok viszonylag kevés és kevésbé színvonalas egyetemei – valószínűleg – nem tudják „ellátni” hallgatóik igényeit.

A korábban felsorolt befogadó országokat tekintve elmondható, hogy két olyan állam van, mely csak célországnak tekinthető, hiszen maga nem küld nagy számban hallgatókat külföldre: Ausztrália és a Dél-Afrikai Köztársaság. A többi ország mindegyike – amellett, hogy befogadó – küldőként is „megállja a helyét”. Az utóbbi évek tanulási célú vándorlását tekintve küldő oldalról elmondható, hogy a külföldön szerzett, kamatoztatható és értékes tudás lehetőségét felismerve valamennyi országban nőtt a külföldön tanulók száma.

Fokozottan igaz ez a dél- és kelet-ázsiai országokra (Kína, India, Malajzia), ahonnan a jobb kilátások, magasabb életszínvonal, és szabadabb élet reményében egyre többen hagyják el országukat.