A fejlettebb környezetben élők mobilabbak

Az előző fejezetben már vizsgálatra került a tanulási célból „útnak indulók” hazai gazdasági környezetét, vagyis, hogy magas, közepes, alacsony vagy a legalacsonyabb jövedelmű országokból érkeznek-e. Ebből azonban csak az derült ki, hogy az európai fejlett államokba a magas jövedelmű országok küldenek hallgatókat (vagy a gyarmatokról érkeznek nagy számban), míg az alacsony jövedelműek számára a magasabb életszínvonal mellett a földrajzi közelség, a hasonló nyelvterület és kultúra a meghatározó. A továbbiakban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a fejlettebb országokból vajon többen tanulnak-e külföldön, mobilabbak-e egy „gazdag” ország egyetemistái, mint a gazdasági fejlettség alacsonyabb fokán állóé?

A Hallgatói Mobilitás Atlasza (Atlas of Student Mobility 2003) a tanulás mértékét a következő tényezőkkel hozza összefüggésbe: Humán Fejlettségi Index (HDI), születéskor várható élettartam, városlakók aránya, 1000 lakosra jutó telefonvonalak száma, a szabad mozgás joga és lehetősége, a külföldi tőkebefektetés mértéke és a népesség száma. A Függelék IV. táblázatában szereplő mutatókhoz tartozó adatsorok tagjait decilisekbe rendezve a tizedek azonos gyakoriságú elemet jelentenek, nagyságrendi sorrendet láthatunk. Az elején azokat az országokat látjuk, amelyek többváltozóban a felső tizedet képviselik. A számok azt jelzik, hogy az adott ország a kiválasztott mutatót tekintve hányadik decilisbe sorolandó. A színskála világos színei a „felső tized”, a sötétebb színek pedig az „alsó tized”-be tartozókat jelölik. A táblázat értékeit tekintve különböző országcsoportok rajzolódnak ki.

Ahol magas a HDI-értéke, ott magas a felsőfokú oktatásban külföldön tanulók aránya Az Európai Unió fejlett államaiban, és Kanadában, az USA-ban vagy Japánban, (Függelék, IV.).

Egy következő csoportot alkotnak azon országok, melyek HDI-je alapján több diák bekapcsolódását feltételeznénk, a mozgás korlátozottsága (sajtó és állampolgári szabadság) azonban ezt nem teszi lehetővé (Brunei, Bahrein, Kuba) (Függelék IV.).

A táblázat középső „szekcióját” foglalják el azok az országok, melyek csökkenő HDI ellenére érdemi résztvevői a nemzetközi oktatás folyamatának: Brazília, Törökország,

Kína, Irán, Vietnam, Indonézia, Marokkó és India (Függelék, IV.).

Az alacsony gazdasági fejlettségű országok képviselete alacsony, a gyarmati idők óta máig erős kapcsolatok azonban ösztönzőleg hatnak, mint Nigéria, a Kongói Demokratikus Köztársaság vagy Niger példája (Függelék, IV.).

Jól látható, hogy az utóbbi két csoport esetében a tanulói mobilitás sorában szereplő „nagy számok” azzal hozhatók összefüggésbe, hogy népességüket tekintve valamennyien „felső decilis” értékeket kaptak. Azon országok, ahol a népességet tekintve magas számérték látható (Függelék, IV.) – vagyis ezen mutató alapján a „felső tized”-be tartoznak – a külföldön tanulók száma is magas.

A nagyobb népességű országok – számukat tekintve – nyilvánvalóan több hallgatót küldenek külföldre, mint azok az államok, ahol „alsó decilis” értékekkel találkozunk a népesség esetében. Jól tükrözi mindezt a Függelék egyik ábrája (X.), mely a következő szlogennel jelent meg a Hallgatói Mobilitás Atlaszának kiadásában: „Képzeld el a térképet a külföldön tanulók számának tükrében és egy új világ tárul eléd!” (Atlas of Student Mobility 2003). Az országok „mérete” a külföldre küldött hallgatók számával arányos, így megfigyelhető az, hogy nemcsak a magas HDI-vel rendelkező államok

„szerves” részesei a tanulói mobilitásnak, hanem számos „sötét” színnel jelzett ország, mint Brazília, Marokkó, India, Indonézia vagy Kína.

Az „eredményeket” áttekintve az ezer főre jutó külföldön tanuló hallgatók száma valamint a HDI esetében rangkorrelációt elvégezve, arra kerestem a választ, hogy a két mutató milyen kapcsolatot mutat a tanulói mobilitással.

A magasabb korrelációs együttható értéket a HDI-vel végzett számítás hozta (0,53), mely közepes erősségű kapcsolatra utal. A városlakók arányával, illetve a HDI-vel való kapcsolata már csak gyenge összefüggésre utal. A számítások tehát azt igazolják, hogy az imént feltárt összefüggés azonban csupán a külföldön tanulók számát tekintve helytálló. Amennyiben az arányokat vesszük alapul, változik a helyzet. Arányában a gazdag országokból a legnagyobb a tanulási célú migráció (ld. a skandináv országok esetét, ahol a felsőoktatásban tanulók 6-8 %-a más országban folytat tanulmányokat).

A magasabb életszínvonalnak örvendő országok hallgatói nagyobb eséllyel jutnak külföldre, és ezekben az országokban nagyobb az aránya azon egyetemistáknak, akik külföldi tapasztalatokra tesznek szert. Bár a tanulói mobilitást tekintve nem mutatható ki szoros kapcsolat sem a népesség, sem a Humán Fejlettségi Index esetében, azt beláthatjuk, hogy a gazdag országokban élőknél nagyobb a mobilitási hajlam, és a lehetőség. Mindez

pedig egyértelműen a fejlettséggel hozható összefüggésbe. Könnyű belátni, hogy a fentebb bemutatott táblázat (Függelék, IV.) utolsó harmadában szereplő országokban élő családok gyermekeinek nehezebb „kitörni”, és vállalni a külföldi tanulás költségeit, mint a fejlett országokból útnak indulóknak. Ezekből az országokból, ha kimennek tanulni, akkor is a hasonló ejlettségű, nyelvű országokba igyekeznek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szegény országok tanulói közül egyre többen hagyják el hazájukat – egy „jobb jövő” reményében. Jól érzékelhető ez akkor, ha az elmúlt évek statisztikáit vesszük számba, és a küldő országokra vonatkozó adatokat vizsgáljuk.

Napjainkban a világ tanulási célú migránsainak 60 %-a az ázsiai és afrikai kontinens országaiból kerül ki. A – számukat az utóbbi években jelentősen növelő – kínai és indiai hallgatók adják az Ázsiából érkezők közel felét, a világ tanulói mobilitásának pedig 19

%-át. Becslések szerint 2025-re ezen két ország diákjaiból kerül ki a külföldön tanulók mintegy fele (Atlas of Student Mobility 2003).

Minden kétséget kizáróan, a globalizáció és a határokat átlépő képzés, az ezzel megnyiló lehetőségek ösztönzőleg hatnak a világ diákjaira.Olyan kapcsolatokat épitenek ki (s^heN, 2006), amely a migránsok között akár kontinenseket összekötő „híd”-ként is értelmezhetők.