Magyarország 2004. május 1-ével az Európai Unió teljes jogú tagja lett. Az EU versenyképességének aspektusa a disszertáció szemszögéből az, hogy a magyar gazdaságnak milyen keretek közé kell(ett) beilleszkednie. E kérdés vizsgálata azért is fontos, mert a „piaci verseny nyomásának való megfelelés, mint kritérium gyakorlatilag versenyképességi követelményeket támaszt az újonnan csatlakozókkal szemben.” (Palánkai, 1999, p.366) Ezért tekintettem azt át, hogy az EU szintjén milyen célkitűzések és politikák szolgálják a versenyképességet. A helyzetismertetésben egyrészt az Európai Bizottság elemzéseire és javaslataira támaszkodom, másrészt a magyar nyelven megjelent írásokra.
2.1. Az Európai Unió célkit ű zései
Az Európai Unió számára a versenyképesség mibenléte az Egyesült Államokhoz valamint Japánhoz és a Távol-Kelethez mérten számít feladatnak. Az EU versenyképességének célja tehát, hogy az Európai Unió megőrizze és fenntartsa gazdasági teljesítőképességét ezekhez a régiókhoz képest. Azaz azt jelenti a versenyképesség kérdése, hogy EU szinten milyen elvek, politikák és szabályok szolgálják ennek a világgazdasági pozíciónak a fenntartását. A hagyományos Triád értelmezésben – USA, Japán, EU – az EU önálló világgazdasági szereplőként jelenik meg (pl. az OECD-ben, WTO-ban). Sajátossága azonban az, hogy – mint jelentős nemzetgazdaságokat magába foglaló szervezet – kettős szerepben lép fel:
egyrészt mint gazdasági integráció és másrészt mint domináns nemzetgazdaságainak érdekképviselője. Ezen felfogás szerint, mint új szintet képviselő, sajátos szereplőként van jelen az EU a nemzetgazdaságokból álló világgazdaságban. Az EU meghatározó nemzetgazdaságai továbbra is jelentősek - pl. Anglia, Franciaország, Németország -, és a többi tagországgal együtt az EU-t alkotva, mint a gazdasági integrációt befolyásoló szereplők is meghatározóak.
A Bizottságnak kiemelkedő szerepe van a versenyképesség szempontjából, különösen kezdeményező, normaalkotó és végrehajtói jogosítványai eredményeképpen. Így az EU, és azon belül az egységes piac folytán az egyes iparágak versenyképességét a Bizottság jelentései, irányelvei és rendelkezései nagymértékben befolyásolják. (Czakó, 2000, pp.40-42)
Az EU politikái közül három, az általam fontosnak tartott, a versenyképesség szempontjából meghatározó politikát emelek ki: az egységes piacra, a kereskedelempolitikára, és az iparpolitikára vonatkozókat.
Az egységes belső piac kialakulása révén létrejövő élesebb verseny a tagországokban három területen járul hozzá a hatékonyság javításához:
- alkalmazkodás a hatékonyabb külső piaci szereplőkhöz (gyakorlatilag megerősödő importverseny által támasztott alkalmazkodási kényszer),
- a hazai vállalatok szervezeti hatékonyságának növekedése révén,
- a termelési tényezők racionalizálása miatt a méretgazdaságosság jobb kihasználása eredményeként.
Az egységes piac megteremtése az EU versenyképessége szempontjából pedig két célt szolgál. Az első, hogy a nagyobb egységes belső piac járuljon hozzá az EU-vállalatok külső hatékonyságának javításához a méret gazdasági előnyök és a komparatív előnyök jobb kihasználása révén. A második cél pedig az, hogy az egységes belső piac az EU-t tegye vonzóbb telephellyé a működő tőke-befektetések számára, amitől az EU számára a technológia-és tudástranszfer, a beruházások és a munkahelyteremtés révén jelentős előnyöket remélnek. (Czakó, 2000, pp.42-45) Az Európai Unió kereskedelempolitikája tulajdonképpen a szabadkereskedelem elvére épül azáltal, hogy a Közösség a tagországok közötti vámunióra épül, azaz egymással szemben nem alkalmaznak vámokat, míg a külső országokkal szemben közös vámtarifák alkalmazása van érvényben. A kereskedelempolitika így egyszerre foglalkozik az EU tagországai közötti kereskedelem kérdéseivel, valamint azzal, hogy külső országokkal szemben milyen egységes politikákat és eszközöket alkalmazzanak. A kereskedelempolitika tartalma nem meghatározott. „A közös kereskedelempolitikát egységes alapelvek szerint alakítják ki; ez vonatkozik különösen a vámtételek módosítására, vám- és kereskedelmi megállapodások megkötésére, a liberalizációs intézkedések egységesítésére, az exportpolitikára, és a kereskedelmi védelmi intézkedésekre, pl. dömpingre és szubvenciókra.” (Izikné, 1995, p.115).
A közös kereskedelem politika kialakításánál a tagországonként eltérően érvényesített szempontok mérlegelésre kell, hogy kerüljenek, még akkor is, ha az EU tulajdonképpen az egymás közötti szabadkereskedelem elvén alapul. Ezek a kérdések egyrészt a kereskedelempolitika, másrészt pedig a belső piac hatáskörébe tartoznak. Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben alkalmazott vámtarifák és mennyiségi kvóták alkalmazása, az azokra vonatkozó elvek és ezek érvényesítése jelenti a kereskedelempolitika szűkebb értelmezését. (Czakó, 2000, pp.46-47)
Az iparpolitika kapcsán Török-Zsarnay (1996, p.220) kijelentik, „az EK-nak sohasem volt a szó szoros értelmében iparpolitikája. Ez a szigorú állítás nemcsak annyit jelent, hogy a másik fő szektorális politikával, az agrárpolitikával összehasonlítva a Közösség sokkal kevésbé fogalmazott meg közös iparfejlesztési célokat, illetve dolgozott ki eszközöket. Valójában itt a közösségi iparpolitika teljes hiányáról lehet beszélni.” Az iparpolitika kérdése azonban többször felmerült a szándékok szintjén.
Az aktív iparpolitikára vonatkozó elgondolások csak 1982. decemberében öltöttek egyértelműbb formát, amit konkrétumokat tartalmazó memorandumok kidolgozása követett. Ekkor született javaslat a külföldi verseny által létükben veszélyeztetett iparágak védelmére (acélipar, textil- és ruhaipar, hajóépítés, autóipar), valamint a csúcstechnológiai iparágak fejlődésének elősegítésére. A belső piac megerősítésére, az ipari kutatás felgyorsítására, és arra, hogy nagyobb alapokat kell elkülöníteni az ipari, csúcstechnológiai és energiagazdálkodási befektetésekre jött létre megállapodás.
Párhuzamosan a tagországok memorandumaival, az európai nagyvállalatok vezérigazgatóit és elnökeit tömörítő lobbycsoport, az Európai Nagyiparosok Kerekasztala (European Roundtable of lndustrialists, ERI), 1983-ban és 1987-ben
programokat javasolt a közös iparpolitika megteremtésére. Ennek központi eleme volt az egységes piac bevezetése.
Az EU ipari stratégiája, melynek keretében szorgalmazza az európai piac integrációját, az iparstruktúrában szükséges változások megvalósítást, az üzleti környezet javítását célzó politika. Számos széles körű integrált kutatási programot indítottak be azért, hogy a modern technológia, termelés és kereskedelem terén a Közösség képes legyen beérni az Egyesült Államokat és Japánt. Az iparpolitikával kapcsolatban a legproblémásabb területek az ipar megújulása, a tagországok intézkedései közötti koordináció és a konzisztencia hiánya, és az erősödő külföldi verseny, valamint a gyors technológiai fejlődésen alapuló strukturális átalakulás.
Az EU működése során az iparpolitika fő kérdései jelentősen átalakultak. Az 1990-es években az aktív iparpolitikai szándék került előtérbe, amelynek célja az ipar versenyképességének fejlesztése. Az iparpolitika kialakításában, megteremtésében, majd fókuszainak meghatározásában, jelentős szerepe volt az EU vezető ipari vállalatainak és azok vállalatcsoportjainak. (Czakó, 2000, pp.47-49)
2.2. Az EU értelmezése a versenyképességről
Az EU versenyképesség értelmezése az Európai Unió egészére vonatkozik, melyet azonban önálló nemzetgazdaságok alkotnak. Ezért egyrészt az Európai Unió versenyképességének megközelítésében megtaláljuk az EU mint gazdasági régió versenyképességének vizsgálatát, és az erre vonatkozó EU szintű politikák megfogalmazását. Másfelől viszont az az EU sajátosság is benne foglaltatik, miszerint nemzetgazdaságok alkotják a gazdasági integrációt, így olyan nemzetgazdasági szintű problémákkal is foglalkozni, és hatásait elemezni kell, amelyek egységes nemzetálIam ill. államközösség esetében, pl. az Egyesült Államok, nem merülnek fel. A belső piacra vonatkozó tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a jelleg az alkalmazkodás időigényét jelentősen megnöveli. Továbbá az EU sajátos döntéshozatali mechanizmusa is továbbnyújtja ezt az időtartamot.
A versenyképességre vonatkozóan az Európa Tanács egy Fehér Könyvet fogadott el „Növekedés, versenyképesség és foglalkoztatás” címmel 1993. decemberében.
Ez az ipar fejlesztését a globális versenyképesség, a tényezők generálta növekedés és a foglalkoztatás alapján közelítette. Ez alapján több Bizottsági jelentés és előterjesztés nyomán 1996-ban született döntés arról (EC 1996c), hogy az EU versenyképességének alakulásáról évente készüljön jelentés.
A Bizottság (EC 1996c) az európai ipar versenyképességének erősítését olyan előfeltételnek tekinti, amely megalapozza a tartós gazdasági növekedést, valamint az új munkahelyek teremtése révén hozzájárul az EU gazdasági és társadalmi kohéziójához. Az ipar versenyképességének növelését szolgáló akcióprogramok vezérelvei alapján az európai ipar versenyképességével kapcsolatban megfogalmazott koncepció (EU 1996c) a versenyképességet egy, az alábbi ábrán szereplő piramissal közelíti. Ez a 3. ábra megfeleltethető az Európai Nagyiparosok Kerekasztala koncepciójának (ERT 1996), amely piramis helyett vállalatokra és régiókra vonatkozóan hasonló megközelítést alkalmaz. A két javaslat
egybehangzóan "benchmarkok", viszonyítási pontok megfogalmazását, mérését és a legjobb gyakorlat elemzését és követését javasolja. Ezt a megközelítést alkalmazza az európai ipar versenyképességének javítását célzó ötödik, az 1998-2002 időszakra vonatkozó, kutatási program (Fifth research and technological programme, EC 1999b és EC 2000a) is.
Az Európai Unió versenyképességi piramisa az életszínvonalat állítja a piramis csúcsára, amit úgy értelmezhetünk, hogy a versenyképességnek az EU tagállamai állampolgárainak életszínvonal növekedését kell előmozdítania. Az életszínvonal növekedését két összetevő határozza meg e megközelítés szerint: a foglalkoztatás és a termelékenység alakulása. Ebből az következik, hogy a versenyképességet célzó politikáknak a munkahelyteremtéshez és a termelékenység növeléséhez egyidejűleg kell hozzájárulniuk.
3. ábra Az Európai Unió versenyképességi piramisa
Forrás: EC(1996), p.9.
A 3. ábra baloldala a foglalkoztatási ráta felbontását mutatja a foglalkoztatásra ható legfontosabb makrogazdasági tényezők kiemelésével, utalva a köztük lévő kapcsolatra is. A fenti ábra jobb oldala összefoglalja a termelékenységre ható tényezőket. A termelékenység dekomponálása a mikroszintet helyezi a termelékenység növelése centrumába, mint ahogyan az Porter (1990), Dertouzous et. al. (1987) és Scott-Lodge (1985) munkáiban is szerepel. Erre következtettem abból, hogy a felsorolt kategóriák főként vállalatgazdasági és nem makrogazdasági kategóriák, noha bizonyos keretek között átválthatók és mérhetők. E megközelítés alapján a termelékenység elsősorban a piaci teljesítmény és a pénzügyi teljesítmény függvényében alakul, amire hatással vannak az immateriális befektetések, az innováció, az állótőke-beruházások és az infrastruktúra. E szinten rá kell mutatnom, hogy az immateriális befektetések és az innováció kiemelésében a tudás-alapú gazdaság, valamint társadalom megteremtésére és fejlesztésére való törekvést kell látnunk.
Életszínvonal
Foglalkoztatási ráta Termelékenység
Részvételi arány Munkahelyteremtés Piaci teljesítmény Pénzügyi teljesítmény
Demográfiai
2.3. Összegzés
Az Európai Unió versenyképesség értelmezéséről összegezve a következőket tudom elmondani:
1. Az Európai Unió számára a versenyképesség az Egyesül Államokhoz, Japánhoz és a Távol-Kelethez képest jelenik meg. Célja, hogy ezekkel a régiókkal, tulajdonképpen a Triád másik két meghatározójával szemben az Európai Unió megőrizze és fenntartsa gazdasági teljesítőképességét. Az Európai Unió sajátossága az, hogy a világgazdaságban gazdasági integrációként új szintet jelent.
2. A szerződő felek a Római Szerződések szerint az EU létrehozását azért határozták el, mert „eltökélt szándékuk az Európa népei közötti még szorosabb unió alapjainak megteremtése, országaik gazdasági és társadalmi fejlődésének biztosítása az Európát megosztó határok közös cselekvéssel való megszüntetése által. Megerősítik, hogy erőfeszítéseik lényegi célja népeik élet- és munkakörülményeinek folyamatos javítása.” (Hiritis, 1995, p.62.) Ez a törekvés azért lényeges, mert a versenyképességet e szándék megvalósítási eszközének, és nem öncélnak kell tekinteni. Ezt fejezi ki az is, hogy az EU versenyképességéért elnevezésnek a középpontjában munkahelyek teremtése és a fenntartható fejlődés áll.
3. Az Európai Unió versenyképességét indirekt módon több EU-politika szolgálja, amelyek között fontos elemek a belső piac, a kereskedelempolitika és az iparpolitika. Ezek a politikák elsősorban az EU belső működésének hatékonyságát, valamint a külső gazdasági pozíció fenntartását és erősítését szolgálják. A versenyképesség tekintetében ebben a belső, EU-n belüli működés feltételeinek javítását, és ezáltal az EU-n kívüli versenyképesség megalapozását vehetjük észre.
4. Az EU versenyképességének erősítésére prioritásként kezelik az ipari versenyképesség javítását. Ez megmutatkozik a Főbizottságok munkájában is, főként az iparpolitika területén, 2000-től viszont a Vállalati Főbizottságában, és kiemelt EU projektként is. Ez utóbbit az akcióprogramok jelentik az Ötödik kutatási programban, és az azokhoz rendelt erőforrásokban mutatkozik meg.
5. A versenyképességben nem a hagyományos ágazati bontásban közelítik meg az ipart. Előtérbe inkább az iparral és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatok versenyképességének támogatása kerül. Az iparági megközelítés azoknál az ágazatoknál fontos, amelyek vagy problémásak valamilyen tényező alapján, vagy pedig a versenyképesség szempontjából nélkülözhetetlenek. Ez a megközelítés az amerikai versenyképességi megközelítésekkel mutat hasonlóságot.
6. A versenyképességre irányuló programok és javaslatok a legjobb gyakorlat és módszerek tanulmányozását, a tapasztalatok elterjesztését, és a
"benchmarkok" megfogalmazását javasolják a versenyképesség változásának nyomonkövetésére. Ez a magyar gazdaság szempontjából is jelentőséggel bír, mert a közép-kelet-európai országok társulási feltételei között a versenyképességi kritériumoknak való megfelelés is szerepelt. Ezen a területen jelentős módszertani előrelépés nem történt, ezért a kritériumok teljesülését igen nehéz megítélni.