Az Európai Unió és az OECD környezetjogi szabályozása

ELMÉLKEDÉS A KÖRNYEZETET ÉRINT Ő JOGELLENES ÉS

megőrzése és erősítése voltak. Nyilvánvaló, hogy a tagállamok „környezeti integrációja a gazdasági integráció szükségszerű velejárója, annak mind következménye, mind előmozdítója”.[4.]

A kereskedelmi akadályok leküzdése céljából születtek a környezetvédelmet érintő első, a tagállamokra kötelező érvényű direktívák (pl. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos osztályozás, csomagolás és megjelölés; az ilyen anyagokkal dolgozók védelme; a motoros járművek zajszintjére és kibocsátási rendszerére vonatkozó szabályozás; stb.). 1973-ban már az életminőség és az életszínvonal javítása volt az Európai Közösség kitűzött fő célja. Ekkor fogalmazódik meg az a gondolat is, hogy az életminőségnek az egészséges környezet is a részét képezi, és ezért bízták meg az Európai Bizottságot a Közösségi Környezeti Akcióprogram kidolgozásával. 1973 óta már több Közösségi Környezeti Akcióprogram született. Ezek a jogi dokumentumok kötelező érvényűek a tagállamokra, de nem kényszeríthetők ki jogi úton az Európai Bíróság előtt. A Közösségi Környezeti Politika általános célja az, hogy összeegyeztessék a növekedést a természeti környezet megőrzésével (ez a fenntartható fejlődés elve), részletes és konkrét céljai pedig a következők:

- a szennyezés és a környezeti ártalmak megelőzése, megszüntetése - kielégítő ökológiai egyensúly fenntartása

- a természeti erőforrások ésszerű használata - élet és munkakörülmények javítása

- környezeti szempontok figyelembevétele (várostervezésben és földhasznosításban) - környezeti problémák nemzetközi megoldása

- emberi egészség védelméhez való hozzájárulás - intézkedések globális környezetvédelmi célból

A mindennapi életben ezek az európai környezetjogi alapelvek a mérnök számára azt kell jelentsék, hogy a gazdaságban a technikát úgy kell létrehozni és működtetni, hogy általa képes legyen a szennyezést és a környezeti ártalmat megelőzni, és már a tervezéskor érvényesíteni kell a környezeti hatások figyelembevételét, és a természeti erőforrások ésszerű felhasználásának a szempontját. Folyamatosan fejleszteni szükséges a technikát, hogy a tudományos eredményeket minél jobban felhasználjuk a környezet megőrzésében és javításában. A mérnöknek tisztában kell lennie azzal, hogy a szennyező fizet (ő állja a környezeti ártalmak megakadályozásának és megszüntetésének a költségeit); hogy egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másiknak; és a szennyező iparágak odatelepítésekor és a veszélyes hulladék exportásásakor figyelembe kell venni a fejlődő országok érdekeit is. A mérnöknek kész kell lennie arra, hogy a környezetvédelem nemes céljainak teljesülése érdekében nemcsak hazai és európai uniós együttműködésre, hanem világméretűre (pl. az ENSZ szakosított intézményeivel) is szükség van. Mivel a környezetvédelem mindenki ügye, ezért minden szinten oktatni is kell, így természetes, hogy a mérnöki kamarák alapvető magatartást szabályozó dokumentumába is bele kerül. A mérnöki munka számára különösen fontos az, hogy bár a szennyezés minden egyes területén szükséges kijelölni a cselekvés szintjeit, de nem felejthető el, hogy az első cselekvés a mérnök munkája ezért az ő felelőssége vethető fel először.

A környezetvédelemben a szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy a kötelező közösségi irányelveket be kell tartani, de a nemzeti normák ettől szigorúbbak is lehetnek. Ilyenkor természetesen ezeket kell követni. A megosztott felelősség elve alapján a Közösségi Környezeti Politika Programja „ a fenntartható fejlődés végső célja elérése érdekében kitűzött közelebbi céljai és meghatározott feladatai csak a társadalom minden rétegének, a gazdaság minden résztvevőjének bevonásával, az összes érintett szereplő összehangolt, partneri együttműködésével valósítható meg.”[5.] Ez persze nem csökkenti a mérnök hangsúlyos szerepét. A megvalósítandó célok azt igénylik, hogy a szereplők döntési hatáskörei és

eszközei az állampolgárokhoz és a helyi szinten megjelenő érdekekhez legyenek kialakítva, és innen jusson el a regionális és globális érdekek érvényesüléséhez a környezetvédelem ügye.

Természetes, hogy a helyi szinten alapuló döntéseket megbízható monitoring rendszeren keresztül beszerzett adatokra támaszkodva kell meghozni, amelyek mögött pedig jogszabályokban rögzített, a legfontosabb természeti és emberi környezeti elemeket (éghajlat, levegő, víz, talaj, flóra, fauna, zaj és rezgés, hulladék, stb.) meghatározó paramétereknek kell állnia.

Ha megvizsgáljuk a különböző környezetvédelemmel kapcsolatos direktívákat, akkor azt tapasztaljuk, hogy vannak bennük olyan részek is, amelyek magatartási kódexek. Ezek a magatartási szabályok a megfelelő gyakorlat kialakítását segítik elő. A mérnöknek a munkája során ezeket kellene követnie. Mire terjednek ki ezek a magatartás szabályok? Például az igazgatási eljárásokra és eszközökre. Az uniós és a hazai közigazgatás igazgatási eljárásai és eszközei megegyeznek Tételesen felsorolva: bejelentés, vagyis notifikálás; nyilvántartásba vétel; osztályozás; engedélyezés; termékminősítés; tilalma és kötelezések; ellenőrzés és monitoring; gazdasági eszközök. A hatóságoknak akkor is tudomást kell szerezniük a tervezett tevékenység környezeti használati, környezetterhelési következményeiről, ha a tevékenység nem engedélyköteles. Erre szolgál a bejelentés. A veszélyes anyagok és készítmények hivatalos nyilvántartásba vétele (regisztrációja) sem maradhat ma már el. A bejelentés és nyilvántartásba vétel során már alkalmazzak a környezeti veszélyesség alapján kialakított osztályozást is, az egyes anyagokra, termékekre, tevékenységekre. A különböző osztályokhoz eltérő határértékeket kapcsolnak. Az engedélyezések eredményeként létrejövő írásbeli határozatok a feltételeket tisztázzák, és tanúsítják, hogy a létesítmény megfelel minimum az uniós direktívák követelményeinek. Ezeket a követelményeket az új létesítmények esetében azonnal, a már működők esetében türelmi idő eltelte után kell teljesíteni. Sajátos engedélyezési követelményeket jelent a környezeti hatásvizsgálatban előírt, majd ennek teljesülése estén megadott fejlesztési hozzájárulás. Ilyenkor ugyanis az érintetteknek és másoknak is joguk van az eljárást nyomon követni, a készült dokumentumok és tanulmányok megismerhetők és később is számonkérhetők. A kötelező hatásvizsgálatok köre meghatározott projektekre is kiterjed. A következő kategóriatípusok tartoznak ide:

mezőgazdaság, kitermelőipar, energiaipar, fémfeldolgozás, üveggyártás, vegyipar, élelmiszeripar, textil, bőr, fa és cellulóziparágak, gumiipar, infrastruktúrális projektek, más projektek, ill. már létező projektek módosításai. Ezek nyersolajfinomítók, 300MW feletti hő és –atomerőművek, radioaktív hulladéklerakó és tároló létesítmények integrált vegyi létesítmények, autópályák, gyorsforgalmi utak és nagy távolságú vasútvonalak, kereskedelmi kikötők, hulladéklerakó létesítmények. Mind, mind mérnöki alkotások!!!!!!!, melyekhez a

„fejlesztő”, tehát a kérelmező készítteti el azt a tanulmányt, amely bemutatja azt, hogy projektlétesítmény hogyan fog hatni a környezetre.

A termékminősítések egyre több területen jelennek meg, paraméterei a termékek életciklusának elemzése alapján alakítódnak ki, és a termékek forgalomba hozásának és forgalomba tartásának alapvető feltételei lettek. A konkrét tiltások és kötelezések a gyors beavatkozásokat segítik, és ezek a tagállamokra nézve kötelezőek. Az ellenőrzések módszereit és dokumentációját is részletese szabályozta már az EU. Így pl. kötelező a tagállamokban EU. szabványos mérőállomásokat működtetni. Az igazgatási eljárásokat érintő eszközök (díjak; pénzügyi ösztönzők; állami segítség; környezeti auditálás; környezeti felelősség) viszont tagállami szinten alakítódnak ki.

A tényleges környezeti terhelésre vonatkozó meghatározásokat a határértékek és mértékrendelkezések (ezek mérhető értékek és számszerűsíthető elvárások, elnevezésük környezetminőségi határérték és kibocsátási határérték) és az előírt technológiai követelmények és technikák jelentik. Ezek a technikák teszik lehetővé a biztonságos környezeti

működést, teszik lehetővé a szennyezés elkerülését, illetve ellenőrzését.

Természetesen a környezetet jelentősebb mértékben igénybe vevő környezeti információkat a tagországokban össze kell gyűjteni, és továbbítani az EU megfelelő szervei felé. Ebből az adatbázisból jutnak információhoz a tagországok egymásról, és ezek jelentik a háttéranyagot az EU környezettel kapcsolatos jogalkotása számára. Az információkat a jelölések és címkék is hordozzák, és megjelenítik a fogyasztó felé.

A mérnöknek nemcsak az ő munkájához kapcsolódó szektorális (műszaki) szabályokat kell alaposabban ismernie és betartania, -ami maga is az ismeretek széles körét jelenti-, hanem, mivel a mérnöki munka a természeti környezet valamennyi elemét érinti, az ezekre vonatkozó határértékeket is.. Példaként a levegőszennyezést említem. Nemcsak a levegőben lévő minimum 13 anyag kritérium határértékét fontos ismerni, valamint a hozzájuk kapcsolódó beavatkozási határértékeket, hanem azzal is tisztában kell lenni, hogy az ipar különböző üzem kategóriái („energiaipar; fémtermelés és-feldolgozás; nem-fémes ásványi termékek előállítása; vegyipar; hulladék elhelyezés; és néhány papírpép feldolgozó üzem” [6.] ) a 84/360 Direktíva alapján az előzetes működési engedélyekben milyen intézkedéseket követel meg, milyen környezetminőségi és kibocsátási határértékeket rögzít, és mely elérhető legjobb technológiát követeli meg a tagállamokban.

Magyarország nemcsak az Európai Uniónak, hanem egy ettől szélesebb nemzetközi szervezetnek, az OECD-nek (Európai gazdasági Együttműködési Szervezet, mely 1948-ban jött létre, de ma már világszervezetté fejlődte ki magát) is tagja. OECD tagságunk 1996 óta áll fenn, tehát régebb óta, mint a 2004-ben kezdődő Uniós tagságunk. Az OECD-nek is van kidolgozott környezetpolitikája. Ebben fő célkitűzésként az ökológiai hatékonyság van meghatározva, ami tartalmilag a fenntartható fejlődés fogalmát fedi le. Érvényesítik a

„szennyező fizet” és az „elővigyázatosság” elveket is. Környezetpolitikájuk sokelemű, hiszen részét képezik a környezeti hatásvizsgálati eljárások, az életciklus - elemzések (1-1 termék valószínű környezeti hatásait értékeli a termék teljes életpályája során), a környezetvédelmi védjegyek rendszere, a környezeti audit és menedzsment rendszerek, a környezeti információkhoz jutás rendszere, és a közgazdasági eszközök alkalmazása (adók, díjak, betétdíjak, kibocsátási engedélyek kereskedelme). A környezetvédelem terén folyamatosan törekszenek a tagállamokban kormányzati szabályozások minőségi javítására. A vezető szervek ajánlásokat tesznek a tagországok számára, konferenciákat szerveznek (pl.1992-ben Rio de Janeiróban ) és egyezményeket kötnek a szervezet tagjai.