Esélyteremtés és társadalmi integráció a foglalkoztatás terén Norvégiában

9.3. Esélyteremtés és társadalmi integráció a foglalkoztatás terén Norvégiában

Norvégia Európa egyik kiemelkedı gazdasági és szociális paraméterekkel rendelkezı országa, amelynek a szociális és azon belül a fogyatékosügyi politikájával, törvényesített fogyatékosügy kezelésével érdemes foglalkozni, annak ellenére, hogy Norvégia megırizte önállóságát az uniós csatlakozással szemben. Önállósága azonban nem jelenti azt, hogy az európai eszméket az antidiszkriminációt, a társadalmi befogadást és az esélyteremtést elutasítja, mondhatjuk, hogy példaértékően valósítja meg az oktatás, a szociális- és egészségügyi gyakorlatban.

Az Európai Unió a Madridi Nyilatkozatban meghatározza a fogyatékosok társadalmi integrációs programját, amely az EU tagországokra nézve elfogadott, s a megvalósítás üteme és módja a különbözı nemzeti cselekvési tervekben fogalmazódik meg.

9.3.1. A norvég szociálpolitika fejlıdése és célja

Az 1966-ban megjelent népjóléti törvény alapkı a norvég lakosság szociális ellátó rendszerében, amely az elmúlt évtizedekben számtalan módosításon esett át az egészségügyi és a szociális szféra fejlıdését szolgálva.

1982-tıl a kommunális egészségügyi szolgáltatásról szóló törvény, míg 1988-tól a kórházreform befolyásolta az ellátás modernizálását.

Az 1975-1993 közötti idıszakban felerısödött a társadalmi és állami felelısségvállalás a kiszolgáltatott emberek ellátásában. A fogyatékosokat, a korlátozott képességőeket és a gondozásra szorulókat segítı átfogó erıforrás- és kompetencia fejlesztı rendszer kiépítését 1991-ben törvényesítették. 1999-2008-as „Nemzeti Fellendülési Terv” keretében az egészségügyi és mentális gondozási munka is társadalmi elismertséget kapott.

A norvég jóléti állam - fókuszában a szociális- és egészségügyi szolgálattal – szinte egyedülálló sajátos támogató rendszerével és módozataival a többi európai államhoz viszonyítva. Ez részben annak köszönhetı, hogy magas erkölcsi és humánus ideológiára épül a gyakorlat, illetve praktikus szolgáltatásokat nyújt, változatos projekteket, vállalkozásokat valósít meg. Mindezek ellenére a jóléti államban mőködı rendszerre komoly nyomás nehezedik a politikai célok és a jogérvényesítés ütközései következtében.

A reformok elıtti idıszakban a rendszer arra fektette a hangsúlyt, hogy a különleges gondoskodást igénylı egyéneket centralizált intézményekben lássák el egységes szolgáltatásokkal.

A 80-as évek végén felerısödött a centralizált, bürokratikus ellátás elleni küzdelem, hiszen a központilag irányított, szegregált intézményes rendszer nem vette figyelembe az indivídum igényeit, az önálló életre felkészítés lehetıségeit. Az integráció felerısödése következtében a speciális, elszigetelt intézmények folyamatosan lepusztultak és elsorvadtak.

A szolgáltatások fokozatosan áttevıdtek a kommunákra (városon belüli közigazgatási egységek), és egyre inkább otthonalapúak lettek.

A reformok célja és elve az lett, hogy a rehabilitáció, a gondoskodás, az ápolás olyan közel történjen az egyén otthonához, amennyire csak lehet.⁷¹ Megnövekedett a kommuna-alapú egyéni szolgáltatások felelıssége, melynek elsıdleges célja az egyéni igények figyelembe vétele (életkor, diagnózis, anyagi háttér, társadalmi helyzet stb.).

Az erıs decentralizálás iránya kissé megfordult, amikor 2002-ben az állam kezébe vette a nyilvános kórházak tulajdon- és mőködtetési jogát. A szakmai beavatkozásnál alapvetı szempont lett az egyén családi háttere és lehetıségei. Kiemelten fontos szerepet játszott a családi és egyéni érdekhez igazított ellátás, melynek realizálását a stabil nemzeti gazdasági stratégia és gazdasági vezetés segítette elı.

Az egészségügyi reform megvalósítás alapgondolatai:

- a minıség javítása - a megújítás

- a hatékonyság

- az indivídum figyelembe vétele - legyen az egyénnek joga önmagáról dönteni - a szolgáltatása használójának aktív részvétele.

71 A dolgozatban többször utaltam a szubszidiaritás elvének megvalósítására. Norvégiában ennek kiváló példáját láthatjuk már a 80-as években, megelızve ezzel a fejlett nyugati országokat is.

9.3.2. A szociális és egészségügyi ellátás nehézségei

A századfordulón (2000-01) a szociális ellátás célkitőzése a normalizációs⁷² és egyenlıség elvére épült. Alapelve, hogy a rászorult maximális segítséget kapjon, és az adott állapotból a legoptimálisabb helyzetet tudja kialakítani a szolgáltatásra támaszkodva.

Országos szinten azonban a kommunák eltérı szolgáltatásokhoz juttatták a klienseket, komoly hiányosságok voltak a helyi speciális ellátásokban (pl. a tevékenységek koordinálatlansága, lakóhelyi hozzáférhetıségi nehézség, ápolók visszaélései, kommunák különbözı financiális keretei).

2001-2006 közötti évek a változtatás és az organizációs reformok idıszaka volt. A hatékonyabb hagyományos formákat megtartva (feladat, felelısségelosztás) az új jogi és igazgatási konstrukciókat vezettek be:

A. Törvény a szociális szolgáltatásról

Célja: a rászorultak élethelyzetének javítása, esélyegyenlıség megteremtése, szociális problémák megoldása.

Konkrét beavatkozások:

- önálló lakhatás az aktív és teljes élet kialakításához

- praktikus segítség és fejlesztés a korlátozott képességőeknek - speciális helyzetbıl adódó egyéni ápolási szolgáltatás

- támogató kapcsolati hálózat kiépítése - napközbeni, heti ellátást nyújtó szolgáltatás - pénzbeli támogatás a napi ellátás biztosításához

B. „Használóirányított” (mainstreaming) személyi asszisztensi szolgálat

Fogyatékos és korlátozott képességő egyének illetve ilyen családtaggal élı családok kapják meg ezen komplex, szolgáltatást, melyet már – az elızı évektıl eltérıen - állami szolgáltatásnak kell tekinteni. Az egyén számára személyes ellátási, fejlesztési és rehabilitációs terv alapján mőködik az új eljárás.

C. Diszkriminációs és esélyteremtési (hozzáférési) törvény

Norvégia csatlakozott az EU antidiszkriminációs és esélyegyenlıséget biztosító konvenciójához amely kimondja, hogy az általános emberi jogok a kevésbé hatékony, megváltozott képességő és akadályozott fejlıdéső egyénekre is vonatkoznak.

72 A normalizációs elméletet a norvég állam zökkenımentesen tudta az egészségügyben, az oktatásban és a szociális ellátásban a gyakorlattá alakítani, hiszen B. Nirje az elmélet megálmodója is skandináv volt, akirıl a dolgozat más fejezetében már említést tettem.

A társadalmi elfogadás és az egyéni kompetencia érvényesülése érdekében újabb jogszabályokat alkotnak:

- a foglalkoztatásról - a jóléti igazgatásról

- a kommunák (helyi) szociális- és egészségügyi szolgáltatásairól

9.3.3. Gazdasági eszközök és tervek

Az állami forráselosztás megyei és kommuna igénylések alapján történik a rászorultsági típusok meghatározása szerint:

- akadályozott képességőeknek /érzékszervi, értelmi fogyatékos/

- mozgásfogyatékosoknak, mozgásban akadályozottaknak - függıbetegeknek

- pszichózissal és neurózissal küzdık számára.

A 2004 és 2005 között az állam kompenzálta a kommunák szociális kiadásának 80%-át.

A különösen nagy erıforrást igénylık kategóriában az állami ráfordítás 725 ezer korona átlagban a kommunák kiadását tekintve. A 2005-ös évben az igény 10 %-kal nıtt, 2008-ban a támogatási forrás 770 ezer korona lett kommunánként.

Az egyéni igényre szabott szolgáltatást egy sajátos regisztrációs módszerrel próbálják biztosítani. A POMONA II. program egyéni kérdıíves vizsgálatra épül, amellyel átfogó információkat kapnak az ellátott igényeirıl, és az információk alapján állítják össze a szakemberek a szükséglet kielégítést.

9.3.4. Kompetencia és tudásfejlesztés az ellátás szolgálatában

A törvényi megvalósítás szükségszerően magával vonja a minıségi szakemberi gárda kiépítését. Ennek érdekében létrehívta a kormány a „Nemzeti stratégia minıségfejlesztés a szociális és egészségügyi szolgáltatások terén” programot, amely a szakmai képzés struktúráját, hatékonyságát és kompetenciáját hivatott a minıségi fejlıdés érdekében átalakítani. A szociális és egészségügyi igazgatás felállított egy olyan szakmai teamet, melynek feladata a nemzeti minıségfejlesztés a szociális és egészségi szolgáltatásokban.

Felsıfokú képzésekben megjelentetnek új szakokat, amelyekben rehabilitációs, gyógypedagógiai, pszichoszociális ismereteket és gyakorlatot sajátítanak el a képzésben részt vevık. A gyakorlatban mőködı szakemberek számára is biztosítják a folyamatos továbbképzési lehetıségeket, melyek szintén a szakmai kompetenciákat hivatottak erısíteni, a folyamatos változásokhoz az adaptív képességeket mélyítik.

Kormányzati szinten megalakították a Nemzeti Kompetenciaközpontot, amely az egész országban organizálja a szakemberek speciális továbbképzését.