Az igazi felháborodást az idézte elő, mikor a kocsmárosok tudomására jutott, hogy Egán a pénzügyminisztertől italmérési jogot kért a szövetkezetek számára arra hivatkozva: „a ki a népnek pálinkát ad, e vidéken csak az tartja kezében a népet”. Ezzel az intézkedéssel kívánta elősegíteni az alkoholizmus visszaszorítását, valamint a súlyosan mérgező, vitriollal vagy de-naturált szesszel kevert pálinka forgalmazását, amivel azonban a kocsmárosokat legnagyobb és állandó jövedelmüktől fosztotta volna meg. Egán azt tervezte, hogy az áruraktárakban palac-kozott, jó minőségű pálinkát kínálnának, amivel csökkenthető lenne a kocsmázás. Az elképze-lés Egán szerint „nemcsak a beregi hegyvidéken, de a szomszéd megyében is, sőt az ország fővárosában is, egy impozáns, a kereskedőknek egy általános népfelkeléséhez hasonlítható, s határt nem ismerő vehementiával ellenünk minden eszközt felhasználó mozgalom keletkezett”.108 Ezek a végbevitt, illetve tervezett intézkedések vezettek oda, hogy az akciót zsidóellenesség-gel vádolták, mintha ezzel ki akarnák húzni a talajt a helyi kiskereskedők lába alól. Egán nem győzte hangsúlyozni, hogy ilyesfajta érzelemnek vagy szándéknak nyoma sincs benne, és a nemzetbe beolvadt, azt tehetségével és vagyonával gyarapító zsidóság ellen semmi kifogása, de az ún. kazár bevándorlást, amely az ország legszegényebb részét terheli, határozottan ellen-zi. Még az akció legszűkebb vezetésében is voltak azonban olyanok, akik hasonló vádakat fogalmaztak meg, mint például Páris Frigyes csíkszeredai királyi ügyész, akit 1901. február 28-án neveztek ki Eg28-án helyettesévé. Páris maga úgy fogalmazta meg saját szerepét, hogy az általa türelmetlennek és megfontolatlannak jellemzett Egán mellett ő lenne a fékező erő. 109 Egyébként is általános volt az a vélemény, hogy a fogyasztási szövetkezetek és az áruraktárak rosszabb helyzetbe hozzák a kiskereskedőket, akik a kiesett jövedelmet még több csalással fogják pótol-ni, ez pedig nem lehet összhangban a hegyvidéki kirendeltség céljaival. Az ellenállás végül megakadályozta Egán tervének megvalósítását.
A másik jelentős eredmény a havasi legeltetés terjedésében mutatkozott meg (4.
táblázat). A lakosságot felvilágosítással és anyagi támogatással ösztönözték, hogy állatait nyáron a havasi legelőkre hajtsa, ahol a „tiszta ózondús levegő, a havasi növényzet sokol-dalúsága, a lassan nőtt, kevés víztartalmú, tehát föltűnően tápdús füvek zamatossága rövid pár hét alatt átváltoztatják az ott legelő állatot”110. A gazdákat azzal motiválták a havasi legelők igénybe vételére, hogy a felhajtott állatok után beszedett díjat ősszel visszafizették nekik. El kellett azonban érni, hogy pénzzavarba kerülve a még nem borjadzott, tehát sem a tej, sem a szaporulat révén hasznot nem hajtó állatot eladják, ezáltal épp a jövendő bevételtől fosztva meg magukat.
Az sem érdektelen, hogy milyen fajtájú és minőségű állatokkal rendelkeznek a tulaj-donosok. A ruszinok állatállománya eddigre rendkívül leromlott, elsatnyult állapotba került.
Ennek oka a kevés és rossz legelő mellett a hegyi éghajlatot jól viselő tenyészállatok hiánya volt, ezért vállalta fel a hegyvidéki kirendeltség, hogy hosszú távú hitelre megfelelő állatokat oszt ki az igénylők között. 1900-ig több mint 500 darab bikát és közel ugyanannyi kansertést, valamint 1000 darab Tirolból importált oberinnthali üszőt osztottak ki öt év alatt törlesztendő fizetéssel, 4%-os évi kamattal.
Az igénybe vehető legelők területe azonban korlátozott volt, és ennek legfőbb okául az 1853-as úrbéri rendezés, illetve az erdőtörvény szolgált. Az 1853. március 2-án kiadott úrbéri pátens előírta a legelőelkülönítést, aminek folyományaként a volt jobbágyok a földes-úri legelők használatára a továbbiakban nem jogosultak. A kiosztandó legelők nagyságát azok minőségétől tették függővé, de konkrét számot nem állapított meg a jogszabály, hanem az úrbéri bíróság méltányos intézkedésére bízta azt. Az erdő- és legelőelkülönítések során emiatt számos visszaélés történt, a parasztokat megkárosították, az államnyelvet nem ismerő emberekkel szerződéseket, jegyzőkönyveket írattak alá, melyek alapján tudomásul vették, hogy nekik jutottak a legrosszabb minőségű földek. További gondot jelentett, ha a legelő az erdőben volt, mert mivel a közös erdei legeltetésnek a telekkönyvekben nem volt nyoma, az erdők tisztán majorsági birtoknak számítottak, ahol a parasztok többé nem legeltethettek.111 Mindezen túl pedig a szigorú erdőtörvény lehetetlenné tette, hogy a parasztok az erdőket legeltetésre igénybe vegyék, ami által legfőbb megélhetési forrásuk, az állattenyésztés szin-te leheszin-tetlenné vált.112
Darányi Ignác 1900. január 24-én benyújtotta az uralkodóhoz előterjesztését „a ruté-nek lakta északkeleti határszéli hegyvidék gazdasági viszonyairól és azok javítását célzó intézkedésekről”.113 Ebben ismertette a nép anyagi, testi és szellemi hanyatlását, valamint az ebből adódó éhínséget és kivándorlást. A miniszter előadta a baj okait, amit az úrbéri rende-zésben, a tagosításban, az uzsorások ügyködésében, valamint abban látott, hogy a hegyvi-110 Kazy József: Az északkárpátmenti hegyvidéki nép gazdasági helyzetének javítására irányuló állami segítő akczió hat évi működésének ismertetése. Budapest, 1904. 22. o.
111 Tóth Lőrincz: Elméleti s gyakorlati útmutató úrbéri ügyekben. Pesten, 1857. 110., 208. o.
112 Magyar Törvénytár 1879-1890. évi törvényczikkek. 1879:XXXI. törvényczikk. Erdőtörvény.
Budapest, 1896. 105-106. o. 2. § Azon erdőkben vagy erdőrészekben, melyek magasabb hegyek kőgörgetegjein, havasok fennsíkjain vagy hegytetőkön és gerinczeken, meredek hegyoldalakon és ezek lejtőin, hegyomlások, kő- vagy hógörgetegek és vízmosások támadásának és terjedésének meg-akadályozására szolgálnak, vagy amelyek elpusztulása folytán, alantabb fekvő területek termőképes-sége vagy közlekedési utak biztonsága veszélyeztetnék, vagy szélvészek rombolásának út nyittatnék az irtás és tarvágás tiltatik. 7. § A 2. § alá eső véderdőkben és futóhomokon álló erdőkben a legeltetés mindaddig tilos, míg az a fák és sarjadékok vagy a talajban kárt okozhat, – ez iránt az erdőfelügyelő-nek vagy a tulajdonosnak megkeresésére, de mindenesetre az erdőfelügyelő véleményéerdőfelügyelő-nek meghallga-tása után a közigazgatási bizottság határoz.
113 Közli Kemény G. Gábor: Iratok… II. 849-853. o.
déki terepen síkvidéki gazdálkodást folytatnak, ami eleve kudarcra van ítélve. Ennek a nép-nek ráadásul nincs olyan középbirtokos osztálya, amelynép-nek példája buzdítóan hatna rá, így hatékony állami segítség nélkül lehetetlen a megmentésük.
A mérsékelt ráfordításokkal azonban nem lehetett valódi eredményeket elérni: a leg-nagyobb gondot a megállíthatatlannak tűnő kivándorlás jelentette, amely 1903-tól vett na-gyobb lendületet az érintett megyékben. Mind Darányi, mind pedig Egán beszámoltak erről a miniszterelnöknek, ennek eredményeként a kezdetben csak Bereg vármegye szolyvai járá-sát érintő akciót kiterjesztették a megye további három hegyvidéki járására, valamint Ung, Ugocsa és Máramaros vármegyére. 1903-ban 3204 ruszin nemzetiségű magyar állampolgár vándorolt ki az országból, ez az összes kivándorlók 4,7%-a, 1905 és 1907 között számuk már megközelítette a 17 ezret.
Egán 1901-es halálát követően helyét Kazy József1114 vette át. 1904-től minden esz-tendőben megjelent az a kiadvány, amely a hegyvidéki akció éves működését ismertette. A kirendeltség tevékenysége széleskörű volt: kiterjedt az olcsó vetőmag kiosztására, ingyenes gyümölcsfaoltványok adományozására, a gazdasági iskolák tanulóinak támogatására, a há-ziipar fejlesztésére. Különösen ez utóbbinak volt nagy jelentősége, hiszen ezáltal munkaal-kalmat lehetett biztosítani – leginkább az amúgy is ínséges téli időszakra – a hegyvidéki lakosságnak. 1908-ban 61 háziipari műhelyben 3358 iparost foglalkozattak a legkülönfélébb ágazatokban: működtek nád- és kosárfonó, fafaragó, abroncskészítő, vászon-, gyapjú- és szőnyegszövő műhelyek, a nők kötöttek, hímeztek, művirágot készítettek. Az itt alkalmazott munkások évi keresete elérte a 203 132 koronát. Növelték a háziipari tanfolyamok számát:
1910-ben 72-t szerveztek, melyek közül a legnépszerűbbek a kosárfonó tanfolyamok voltak.
A közel ezer tagot foglalkoztató kosárfonó szövetkezetek ellátására egyre újabb fűzfatelepe-ket létesítettek, de a további fejlődés elé a földhiány gördített akadályokat.115 A vasút- és közútépítéseknél szintén igyekeztek a helyi munkaerőt igénybe venni, nyaranként pedig 5-10 000 főt szerződtettek aratómunkásnak az Alföldre. Ezek az intézkedések azonban csak a lakosság igen szűk rétegének helyzetén enyhítettek, a szegénység felszámolására ennyi nem volt elegendő.
1908-ban az érintett öt vármegyében (Bereg, Ung, Máramaros, Zemplén, Ugocsa) 70 áruraktár működött közel évi 2 millió koronás forgalommal. Mindezek ellenére azonban a kitűzött célt, a ruszin nép nyomorának enyhítését korántsem sikerült megvalósítani. Ennek oka egyfelől a kormány és az illetékes szervek mérsékelt érdeklődésében keresendő, másfe-lől azonban magának a ruszin népnek a hozzáállásában. Mint Kazy jellemezte őket: „…a legutóbbi időkig valóságos fatalisztikus apátiával fogadta szerinte a sors csapásaként je-lentkező szegénységét, amelyből kiemelkednie úgysem lehet, s mely népnek még az értelme-sebbjei is megszokták a hosszú telet úgy magyarázni, hogy az a nyári nehéz mezőgazdasági munkában elcsigázottak pihenőjéül van rendelve”.116 Az is feltűnő, hogy az ugyanolyan természeti adottságú német lakosságú falvakban a lakosok jómódban éltek, racionális gazdál-kodással a lehető legtöbbet hozták ki a földből. Világos tehát, hogy a ruszinok esetében elsősorban a mentalitást kellett volna megváltoztatni, ez azonban korántsem volt könnyű feladat. A kormány beavatkozása talán még csökkentette is ennek a lehetőségét, hisz látva, 114 Kazy József (szül. Nemesoroszi, 1856 – megh. Budapest, 1923) jogot végzett, 1879-ben állami szolgálatba állt. A Földművelési Minisztérium statisztikai osztályát, majd 1901-től a hegyvidéki kirendeltséget vezette.
115 A skizma által érintett Iza községben a vesszőfonást a lakosság már-már művészi színvonalra fejlesztette, ez a foglalatosság mindmáig fontos bevételi forrásuk.
116 Kazy József: A hegyvidéki gazdasági akczió 1908. évi működésének ismertetése. Budapest, 1910. 55. o.
hogy nem hagyják őket éhen halni, még kevésbé törődtek saját sorsukkal. A sorozatos elemi csapások és az azokat követő rossz termésű évek tönkretették a hegyvidéki kirendeltség munkájának eredményeit. Az első világháború kitörése, majd pedig az orosz csapatok máramarosi betörése megakasztotta a további intézkedéseket.
A hegyvidéki kirendeltség tevékenységét és a gazdasági segélyakció működését a későbbiekben, különösen a szovjet érában nem értékelték a jelentőségének megfelelően, és csupán a magyar kormány asszimilációs szándékát hangsúlyozták. Az utóbbi évek történet-írása újra felfedezte a témát, és 2001-ben Egán Ede halálának évfordulója alkalmat adott arra, hogy műve széles körben ismertté váljék, személye pedig méltó elismerésben részesüljön.
4. táblázat. Kimutatás a nyári havasi legelőre Bereg megyében felhajtott állatokról (Forrás: Kazy József: Az északkárpátmenti hegyvidéki nép gazdasági helyzetének javítására
irányuló állami segítő akczió hat évi működésének ismertetése. Budapest, 1904. 26. o.)
Ökör Tehén Növendék marha Ló Juh Összesn Havasi legelı
Felhajtási év
D a r a b Hold ?öl
1899 3908 - 1073 67 3129 8177 5467 60
1900 5666 - - 67 4873 10606 5467 60
1901 4153 116 1081 22 2644 8016 5467 60
1902 4455 950 2040 112 7671 15228 5467 60
1903 4871 - 3681 19 3672 9243 5467 60
Összes 23053 1066 7875 287 21989 51270