Néhány empirikus eredmény

Számos kutató mára egyértelműen az inflációs célkövetés rendszerének elkötelezett hívévé vált.

Az alábbiakban megmutatom, hogy mindezek ellenére a szakirodalom továbbra is megosztott ezen a téren. Néhány fejlett ipari, volt szocialista és feltörekvő országra kiterjedő empirikus vizsgálat (Hu [2003], Wu [2004]) igazolta, hogy az inflációs célkövetés minden egyéb monetáris stratégiánál eredményesebbnek bizonyult mind az infláció féken tartását, mind pedig a reálgazdaság kiegyensúlyozott növekedését illetően. Ezeket megelőzően azonban olyan ökonometriai elemzések láttak napvilágot, melyek az összes OECD országban az utóbbi 20 évben megfigyelhető kedvező dezinflációs folyamatokat kizárólag egy általános tendenciának¹³⁵ tulajdonították és nem igazolták az IT-rendszerek más stratégiákkal szembeni felsőbbrendűségét (Neumann és von Hagen [2002], Ball and Sheridan [2003]). Ezekkel a semleges eredménnyel záruló tanulmányokkal kapcsolatban azonban felmerül a kritika, hogy azok túl rövid időtávot felölelő, kevés adatból álló mintán alapultak.

Yifan Hu 66 országot lefedő kutatása húszéves időtartamot ölelt fel. A megfigyelt országokból két csoportot képezett, a 22 inflációs célt követő országtól megkülönböztette a 44 potenciális alkalmazót. Az inflációs cél iránt elkötelezettek szigorú elhatárolása érdekében Truman (2003) osztályozását hívta segítségül, mely a következő feltételek szerint értékeli az IT-rendszert használó országokat: (1) árstabilitás iránti elköteleződés, (2) számszerű cél, ill. célok sorozatának megfogalmazása, (3) azok elérésére meghatározott időintervallum kijelölése, (4) olyan értékelési rendszer kialakítása, mellyel lehetővé válik annak ellenőrzése, hogy megfelelő módon valósult-e meg a kitűzött cél. Hu 22 változót alkalmazott, melyek közül 9 a gazdasági feltételekre ill. teljesítményre utalt, 8 a gazdasági szerkezetet és három az intézményrendszer minőségét vizsgálta. Azok az országok, melyeknek a kezdeti inflációs értékük a legmagasabb volt és öt évnél kevesebb tapasztalattal rendelkeztek, kikerültek a mintából. A leíró statisztika értékelése folyamán a kutató az infláció és az output volatilitása között pozitív kapcsolatot tárt fel és a kettő között átváltást feltételező Taylor-szabálynak ellentmondó összefüggéshez jutott, ill. igazolta, hogy az inflációs célkövető rendszer kedvezően befolyásolja a gazdasági teljesítményt. A vizsgálat továbbá megerősítette azt a korábbi feltevést, hogy az említett monetáris stratégia fontos szerepet játszik az infláció csökkentésében és növeli annak előrejelezhetőségét (pl.: Johnson [2003], Mishkin-Schmidt-Hebbel [2002]). Ugyanis azok az országok, amelyek sikeresen stabilizálták az árszínvonal éves növekedési ütemét, az alkalmazás mellett foglalnak állást.

Thomas Y. Wu némiképp más megközelítésből hasonló megállapításokra jutott. 27 éves időtávra rendelkezésre álló adatok alapján végzett vizsgálata 22 OECD országra terjedt ki, mely országok monetáris rendszerének jellegzetességeit, kamatláb politikájuk sajátosságait, és inflációs rátájuk alakulását vette górcső alá. Az elemzés feltételezte, hogy a transzmissziós folyamat során a monetáris hatóság által megállapított nominális kamatláb erős hatással van az inflációra.

Az adatokat több periódusban vizsgálta, mivel a rendszer bevezetése óta eltelt időtartam alatt a megfigyelés alatt álló 8 ország (az úttörőnek számító Új-Zélandtól a GMU-ból kimaradt Nagy-Britannián és Svédországon keresztül a monetáris politikáját 2000-ben forradalmasító Svájcig)

135 A 80-as évek árrobbanása után a 90-es évek elejére legtöbb fejlett ipari országban mérsékelt infláció volt a jellemző, a 90-es évek végére a legtöbb feltörekvő ország is sikeresen 5-10% alá szorította az inflációt.

mind különböző időpontban kezdte meg az alkalmazást. A kutatás két fontos tényt tárt fel: (1) az IT-rendszert alkalmazó országok jelentős hasznot húztak az infláció a nemzetközi átlagot meghaladó csökkenéséből, (2) ez a kedvező eredmény nem tulajdonítható az országok aggresszív kamat politikájának, mivel a vizsgált mintában nem mutatható ki a reálkamatláb jelentős mértékű emelkedése.

Mishkin-Schmidt-Hebbel [2006] vizsgálata nem támasztotta alá, hogy a kitüntetett országok kimagasló eredményeket értek volna el az infláció megfékezése terén, véleményük szerint ezen országok teljesítménye egyszerűen csak közelebb került a más rendszert alkalmazó országok teljesítményéhez. Eredményeiket a következő táblázat tartalmazza (2. táblázat):

2. táblázat

Infláció az inflációs célt követő országokban, 1989-2004

Megnevezés

Összes Fejlett

országok Feltörekvő országok Inflációs célkövetés

előtt alatt előtt alatt előtt alatt

Átlag 12,63 4,37 4,73 2,24 18,56 5,97

Szórás 3,91 2,63 2,16 1,40 5,23 3,55

Forrás: Csermely [2006]

Külön kutatási területet képezett a feltörekvő országok vizsgálata, melynek eredményeképpen is igen eltérő megállapítások születtek. Schaeter és szerzőtársai [2002] szerint a fiskális fegyelem, a megfelelő modellek és a felkészült pénzügyi piacok hiánya nem egyeztethető össze az IT-stratégiával. Batini-Laxton [2005] tanulmánya igyekszik cáfolni a hasonló feltételek szükségességét ezekben az országokban, ahol, szerintük, úgyis alacsonyabb a nominális árfolyam, a reálkamat és a nemzetközi tartalékok volatilitása és így az árfolyamválság bekövetkezésének valószínűsége. Azt is kimutatták, hogy az inflációs célt követő országok az adott csoporton belül alacsonyabb infláció mellett magasabb kibocsátást értek el. Az infláció és az árfolyam-stabilitás közti kapcsolatra vonatkozóan De Grauwe- Schnabl [2008] szolgáltat figyelemreméltó eredményeket. 18 közép- és dél-kelet-európai országon végzett vizsgálatuk során megállapították, hogy 1998-at megelőzően – ebben az évben zajlottak le a legfontosabb jogszabályi és intézményi reformok az EU-csatlakozás előkészítésére – az árfolyam-stabilitás hozzájárult a dezinfláció sikeréhez, de az azt követő időszakban ez már nem egyértelműen igazolható. Az inflációs célkövetést bevezető országok különösen az 1998-at követő gazdasági stabilitással jellemezhető időszakban élveztek előnyt az árfolyam volatilitását alacsonyan tartó rögzített árfolyam rezsimet fenntartó országokkal szemben, feltehetően a Balassa-Samuelson hatásnak köszönhetően, mely lehetővé tette az infláció csökkenését az árfolyam felértékelődésén keresztül rugalmas árfolyamrendszer keretében. Mindamellett igazolták, hogy az alacsony árfolyam volatilitás hozzájárult a GDP növekedéséhez a vizsgált országok körében, szemben az inflációs célkövetéssel, melynek pozitív reálgazdasági hatását nem lehet empirikusan alátámasztani. A dezinflációs politika melletti elkötelezettség jelentőségét támasztja alá Celasun-Gelos-Prati [2004] tanulmánya, amely a korábbiakkal ellentétben hangsúlyozza, hogy a feltörekvő országokban a fiskális konszolidáció kulcsfontosságú volt az inflációs várakozások lehorgonyzását illetően. Azok a kutatók, akik előfeltételeket fogalmaztak

meg az IT alkalmazhatóságára vonatkozóan: (1) az intézményi függetlenség, (2) a fejlett technikai infrastruktúra, (3) a megfelelő gazdasági szerkezet (ill. árérzékenység), (4) az egészséges pénzügyi rendszer (Eichengreen [1999] alapján Batini-Laxton [2005]) meglétének fontosságára hívták fel a figyelmet. Orlowski [2008] szerint az inflációs cél követése megengedi a diszkrecionális intézkedések alkalmazását is, ez a mozgástér azonban jelentősen szűkülhet, ha nem támogatja a fiskális politika, vagy magas a dollarizáció (vagy euroizáció) foka, mely inflációs célkövető rendszerben többnyire magas hazai kamatokat von maga után.

A szakirodalom tanulmányozás alapján azonban összességében megállapítható, hogy a rendszer:

· legalább olyan sikeres volt a pénzügyi stabilitás tekintetében, mint más jegybanki stratégiák

· egyértelmű többletet hozott a jegybanki reputáció megteremtésében, az inflációs várakozások lehorgonyzása terén, mely nemcsak az infláció szintjének, hanem volatilitásának jelentős csökkenésében is megnyilvánult (Truman [2003], Batini-Laxton [2005], De Grauwe- Schnabl [2008])

· rugalmasabban kezeli a kitűzött céltól történő rövid távú elmozdulásokat (Truman [2003])

· a gazdasági teljesítményt nem rontotta, esetenként kifejezetten annak javulását idézte elő anélkül, hogy a kamatláb erőteljes növelésére lett volna szükség (Wu [2004])

· 2008-ig alkalmasnak bizonyult több pénzügyi válság kezelésében (pl.: Magyarország és Lengyelország esetében) (Batini-Laxton [2005])

· alkalmazhatósága nem feltételezi szigorú kritériumrendszer teljesülését, így feltörekvő országok is követhetik megfelelő intézményi és technikai célkitűzések megfogalmazása esetén (Batini-Laxton [2005])

· az inflációs célkövetés sikerét jelentősen csökkentheti a fiskális politika dominanciája vagy a gazdaság kapcsolatokban a hazai valuta mellett a külföli devizák meghatározó szerepe (Orlowski [2008])

Mindamellett számos megválaszolatlan kérdés maradt mind a megfelelő eszközök, mind a megfelelő intézményi háttér kialakítását illetően. Problémát vet fel többek között az esetleges egyéb nominális horgony szükségessége, a költségvetési helyzet, az árfolyamrendszer, az árfolyam viselkedésének hatása az árstabilitásra valamint a transzmissziós mechanizmusban betöltött szerepe, a célváltozó megfelelő megválasztása, a célkövetés időtartamának hossza stb.

A transzparencia, a központi bank elszámoltathatósága, a különböző mentesítő rendelkezések alkalmazása, az intézményi függetlenség értelmezése¹³⁶ is igen eltérő képet mutat az egyes nemzetállamok gyakorlatában. Számos – főként kis, nyitott – gazdaságban további nehézséget jelent az is, hogy korábban az árfolyamot használták nominális horgonyként, s ennek hiányában a kockázatiprémium-sokkoknak az árfolyamra gyakorolt hatása, az árfolyam-begyűrűzés fennmaradása tovább nehezíti a monetáris politika eredményes vitelét. Mindebből az következik, hogy azoknak az országoknak, melyek még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal igen sok a teendőjük, mindaddig, amíg a megfelelő stratégiát kialakítják.

136 Az intézményi megoldások terén az IT-országok általában élen járnak, hiszen ezen feltételek megteremtése szükséges volt a rendszer biztos működtetéséhez, a tekintély megalapozásához.