6.4 A Z INFLÁCIÓSCÉL - KÖVETÉS RENDSZERE
6.4.3 Az infláció előrejelzésére szolgáló modellek
A központi bankok által használt, inflációs előrejelzésre szolgáló modellek általában a következő közös elemeket foglalják magukba: (1) egy nyitott gazdaságra jellemző keresleti függvényt, (2) valamilyen Phillips-görbe összefüggést, (3) egy nemzetközi tőkepiaci (eszközpiaci) egyensúlyi feltételt és (4) egy monetáris reakciófüggvényt. A Világ vezető jegybankjainak (pl.: Kanada, Egyesült Államok) inflációs modelljei, valamint az inflációs célkitűzés értékelésére szolgáló ökonometriai modellek tartalmazzák ezeket az egyenleteket.
A globális nagyhatalmak közül azonban sem az Egyesült Államok, sem pedig Japán nem tartozik az inflációs célkövető országok közé. Az explicit inflációs cél ugyan megjelenik a Gazdasági és Monetáris Unió stabilitásorientált monetáris politikájában, de ez a koncepció sem tekinthető IT132-rendszernek, mivel azt más aggregátumok referencia értékként történő megjelölése egészít ki.
Természetesen a globális nagyhatalmak jegybanki szakemberei is komoly figyelmet szentelnek az IT-rendszerek fejlődésének, értékelésének és általában – mint az Egyesült Államok – az inflációs célt, ugyan implicit módon, beépítik a döntéselőkészítésre használt modellekbe.
Richard Dennis [2005] összehasonlította az USA 1980 és 2005 közötti inflációs pályáját azzal a kizárólag elméletben értékelhető feltételezéssel, hogy milyen következménye lett volna, ha a Federal Reserve az implicit inflációs cél helyett explicit antiinflációs politikát követ. A téma szempontjából, az inflációs előrejelzés szemléltetése érdekében, az általa használt ragadós árakat feltételező újkeynesi üzleti ciklus modell az érdekes, ugyan ez zárt gazdaságra szól, de mind a szabálykövető, mind pedig a diszkrecionális intézkedésekre épülő stratégiai alternatíva fennállása esetén is alkalmas a vizsgálatra.
132Az inflációs célkövetésre gyakran az angol kifejezés rövidítését alkalmazzák, így egyszerűen IT (inflation targeting) rendszerekről is beszélhetünk.
Ebben az egyszerű, zárt gazdaságot feltételező makromodellben a keresleti oldalt egy végtelen időtávra optimalizáló háztartás képviseli, mely jövedelmét fogyasztásra
( )
Ct , szokásos fogyasztási javakra133( )
Ht , szabadidős tevékenységre(
1-Lt)
és reálpénztartásra ÷÷Az árupiacon a cégek monopolisztikus versenyzőként lépnek fel, és a munkaerőt a tökéletesen versenyző inputpiacról toborozzák. Az árrugalmasságot a Calvo-féle árazási séma képviseli. A cégek
(
1-x)
-ed része minden periódusban újraárazhatja terméke árát. Ezekkel a feltételezésekkel, valamint a szubjektív diszkontfaktort jelölő b felhasználásával a következő, az infláció múltbeli és várt értékét is magában foglaló Phillips-görbe összefüggés írható fel:t
A háztartás – lévén az egyetlen gazdasági szereplő, aki az egyösszegű profitból
( )
Pt részesedik – a következő költségvetési korláttal, eszközegyenlettel jellemezhető:t
A paraméterek becslésére a modell egy Taylor-jellegű szabályt alkalmaz, amely a nominális kamatláb pályáját adja meg:
( ) [
t t t]
t tt E c R
R = 1-f3 f0+f1 p +1+f2ˆ-1 +f3 -1+e (6.4)
, ahol f1 és f2 jelölik a központi bank a várt infláció és a fogyasztási rés változásaira vonatkozó reakcióparamétereit, míg f3 a monetáris politika fokozatosságát jellemzi.
A monetáris politika optimalizációs döntését egy olyan veszteségfüggvény fejezi ki, mely az infláció a megcélzott szinttől való eltérését, a fogyasztási rés és a névleges kamatláb változását minimalizálja:
ahol minden paramétert nyilvánossá tesznek, beleértve természetesen az inflációs célt is.
133 A monetáris politika hatásosságának (gazdasági merevségek) vizsgálatakor sokszor külön foglalkoznak a fogyasztási kereslet azon részével, melyet a háztartások korábban kialakult szokásaik alapján alakítanak ki. Ezt nevezi a szakirodalom „habit consumption”-nek.
A modell segítségével kapott a ténylegestől néhol némiképp pozitív, máshol negatív irányban eltérő eredményei mindkét alternatíva esetén (szabálykövetés ill. diszkrecionális intézkedések) azt mutatták, hogy az explicit inflációs cél nem vezetett volna kedvezőbb megoldáshoz, mint a valós gazdaságpolitikai gyakorlat. Megállapításai alapján azt gondolhatnánk, hogy elméletben az IT stratégia semmivel nem eredményesebb más rendszereknél.
Más következtetésekre jutott Mishkin [1997] és Leigh [2005] az Egyesült Államok gazdaságát illetően. Mishkin szerint, ha a jól megfogalmazott implicit inflációs cél kellő hangsúlyt kap a jegybanki gyakorlatban, az de facto nagyban hasonlít az inflációs célkövetésre épülő gazdaságpolitikára. Leigh [2005] hasonló következtetéseket fogalmazott meg kutatásában, mely az implicit inflációs cél vizsgálatára épült. Eredményeit egy, a várt inflációt magába foglaló módosított Taylor-szabályból vezette le:
t t et et
nt
t r y
i* = +p +(b-1)(p -p* )+g (6.6)
ahol i*a névleges kamatláb megcélzott értéke (itt: a federális alap rátája), pet a várt infláció (inflációs előrejelzés), yt a kibocsátási rés, rn a reálkamatláb természetes szintje és p* az inflációs cél.
Az inflációs előrejelzésekhez használt modellek számtalan változatával találkozhatunk a szakirodalomban, ezek külön vizsgálják a gazdasági nyitottság fokát, a kibocsátás, az infláció és a kamatláb volatilitását, sőt egyéb kvalitatív változókat is. Lehetetlen lenne felsorolni mindazokat a variációkat, amelyek a hasonló modellalkotások során felmerülhetnek, így ezt meg sem kísérlem. A téma szempontjából az a legfontosabb, hogy milyen ajánlásokat fogalmaznak meg a kutatók, jegybanki szakemberek a feltörekvő országok számára. Kis nyitott gazdaságoknak és volt szocialista országoknak érdemes a gazdasági szereplők tökéletlen informáltságának feltételezését alapul véve felépíteni a modellt, ahol „a gazdaság magánszereplői a központi bank céljaira és reakcióira megpróbálnak a múltbeli tevékenysége alapján következtetni134” -írja Orphanides és Williams [2006]. Mások szerint [Mishkin 2003]
ezeknek az országoknak úgy kell megalkotniuk IT-rendszerüket, hogy az árfolyamingadozás is megjelenljen a jegybanki veszteségfüggvényben.
Az elméleti szakirodalom szerint (Orphanides-Williams [2002], Yao-Porter [2005], Cuche-Curti-Dellas-Natal [2008]) kis, nyitott gazdaságok jegybanki modelljei összességében három fő elemet kell, hogy magukban foglaljanak: (1) egy a külkereskedelmi forgalomba kerülő termékek áraira vonatkozó árfolyambegyűrűzési egyenletet, (2) egy az árupiac és az infláció kapcsolatát tükröző kibocsátási rés egyenletet, (3) egy Phillips-görbe összefüggést a foglalkoztatás és a bérek kapcsolatának megjelenítésére. A változók egy része ezekben a modellekben közvetlenül nem megfigyelhető (pl.: kibocsátási rés), ill. nem feltétlenül a gazdaságra jellemző összefüggést adják, ezért általában több rendszer egymástól független elemeit (pl.: feltételes előrejelzések, szimultán makromodellek) használják a gyakorlatban (Jakab-Kiss-Kovács [2006]).
134 Orphanides-Williams [2006]: Inflation targeting under imperfect knowledge 26. old.