A kereskedelmi bankok likviditása – likviditási prognózis

A gazdaság teljesítményét nagyban befolyásolja a kereskedelmi bankok likviditása, ha abból indulunk ki, hogy a gazdaságban lévő pénztömeg elsősorban a kereskedelmi bankoktól függ és az ő döntéseiket/viselkedésüket a profitabilitási megfontolásokon felül a likviditás is befolyásolja (Issing [2011]). A kereskedelmi bankok együttes – jegybankpénzben kifejezett – likviditásáról a jegybank mérlege alapján tájékozódhatunk, hiszen a jegybank felel a monetáris bázisért, nagyságát csak ő emelheti, de a jegybankpénzzel történő kereskedés kereskedelmi bankok között zajlik (Bofinger [2001]).

A jegybanki mérleg tételeit négy fő kategóriába sorolhatjuk: (1) az autonóm tényezők, (2) a nyílt piaci műveletek, (3) a rendelkezésre állás, (4) a kereskedelmi bankok tartalékai összetevőire.

148 A még teljesítésre váró versenyző ajánlatok mindegyike minden elosztási körben azonos mennyiségű értékpapírt kap az értékesíteni szándékozott mennyiség eléréséig.

149 Az euróövezet működésének kezdetén, 1999 és 2000 között is fix áras tendereket tartottak az euróövezet nemzeti bankjai mennyiségi korlátozással, ami gyakori túljegyzéshez és a beadott ajánlatokhoz képest nagyon alacsony allokációs rátához vezetett (Catalão-Lopes [2010]).

Autonóm tényezőknek nevezzük azokat a mérlegtételeket, amelyek nem a monetáris politikai műveletekkel vagy kereskedelmi bankok tartalékolásával kapcsolatban merülnek fel, de befolyásolják a kereskedelmi banki tartalékok nagyságát a központi banknál, azaz a kereskedelmi bankok jegybankpénzben kifejezett likviditását. Ilyen autonóm tényezőnek minősülnek a bankjegyek és érmék, a jegybank devizatartalékainak állománya, az államháztartás központi alrendszerének folyószámlája, a jegybanki értékpapír-befektetések, válság során vagy a bankrendszert jellemző strukturális likviditáshiány (likviditásbőség) kezelését szolgáló likviditásbővítő, és -szűkítő műveletek, valamint a jegybank tőkéje, nyeresége és a tőkemegfelelését biztosító számvitelileg előírt tartalékai és az egyéb tételek.

A többi tényező lényegében lefedi a jegybank hagyományos monetáris politikai műveleteit (nyílt piaci műveletek, rendelkezésre állás), valamint a kereskedelmi bankok által a jegybanki elszámolási számlájukon elhelyezett kötelező és fölös tartalékokat.

A mérlegtételek közül egynek szükségszerűen endogénnek kell lennie, ez többnyire a kereskedelmi bankok tartalékszintje, amit úgy is felfoghatunk mint tartalékkínálatot. (Ha van kötelező tartalék előírás, a keresleti oldal is meghatározható.)

A bankrendszer strukturális likviditási pozíciója a központi bankkal szemben pedig a monetáris politikai műveletek nettó összegeként adódik. (Ha az eszközoldali és a forrásoldali tételek nettó összeg pozitív, a bankrendszer likviditási deficittel rendelkezik.)

A jegybankok sematikus mérlege

5. ábra

Ez a fenti ábrán (5. ábra) feltüntetett jegybanki mérlegtételek alapján a következőképpen számszerűsíthető:

strukturális likviditási pozíció: E1+E2+E6-(F1+F2+F7+F8)=F3+F4+F5+F6-(E3+E4+E5)

Tehát, az autonóm tényezők (nettó) eszközállományaként, más módon a jegybank bankokkal szembeni nettó kötelezettségállományaként határozható meg. Nettó likviditási pozíciót számolhatunk, ha a fenti állományból kivonjuk a banki tartalékokat. Ez utóbbi megmutatja a jegybanki műveletek irányát (aktív vagy passzív) és volumenét egy adott időpontban.

A jegybanki mérleg összetételét alapvetően befolyásolja, hogy van-e a jegybanknak árfolyamcélja, azaz gyakran folyamodik-e a devizapiaci intervenció eszközéhez, hogy mennyire függ a kormányzati politikától (mennyire fegyelmezett a fiskális politika), valamint hogy milyen módon alkalmazza monetáris politika eszköztárát: nyílt piaci műveleteket, a rendelkezésre állást és a kötelező tartalékelőírást (Bindseil [2004a]). A jegybanki műveletek irányultságát gyakran a jegybanktól független, külső hatások befolyásolják, fejlett modern jegybankok esetén a gazdaság készpénzigénye nagyban meghatározza jegybank refinanszírozási politikáját, kis, nyitott gazdaságok esetén pedig gyakori, hogy a jelentős tőkebeáramlás (és a rögzített árfolyamrendszer esetén alkalmazott intervenció) miatt a jegybank a bankrendszer pozitív strukturális likviditási pozícióját folyamatos sterilizációs műveleteivel kell, hogy ellentételezze (MNB [2009]).

A jegybanknak érdekében áll a tartalékpolitikát úgy kialakítani, hogy a kereskedelmi bankok tartalékainak szintje kiszámíthatóan alakuljon, ez segíti a rövid lejáratú kamatok stabilitását. Ha a tartalékok állománya kiszámíthatóan alakul – közelítőleg konstans – és a kereskedelmi bankok korlátozottan élnek a rendelkezésre állás lehetőségével, akkor a bankrendszer autonóm tényezők által kiváltott likviditási pozíciójának ingadozását a jegybank közömbösítheti nyílt piaci műveletek révén. Ha azonban a jegybank nem kíván akár naponta nyílt piaci műveletekbe bocsátkozni, akkor likviditási előrejelzést kell készítenie, amit közzétesz a piaci szereplők számára és ezzel eligazítást nyújt a kereskedelmi bankok számára is likviditásuk tervezéséhez.

Az előrejelzést a tartalékperiódussal összhangban, a nyílt piaci műveletek időhorizontjához igazítva érdemes elkészíteni. (Érdekességként megemlítendő, hogy a Bank of England átlagoló tartalékpolitika hiányában naponta kétszer – délelőtt és délután – kis volumenű repóműveletekkel tenderezteti a kereskedelmi bankokat és a délutáni tenderhez frissíti likviditási előrejelzését.)

A likviditási előrejelzés során fontos szerep jut a korábban már említett autonóm likviditási tényezőknek:

- A készpénz viszonylag jól előre jelezhető, szabályos heti, havi, szezonális mintát követ. A hétvégék, bérkifizetések és az ünnepek okoznak elsősorban ingadozást a készpénzállomány alakulásában. Jelentősen megzavarhatja a gazdaság készpénzhasználatát, a gazdasági szereplők erre vonatkozó preferenciáit, ha a készpénzfelvételi díjakat módosítják (pl. tranzakciós adó bevezetésének hatására), vagy ha a gazdaság új valutára áll át. (Komoly gondot okozott a készpénzállomány előre jelzése az EKB-nak a 2002-es eurobankjegyek és érmék bevezetésekor.)

- A költségvetési számla a legfontosabb forrása a likviditási helyzet nem szándékolt változásainak. Nehezen előre jelezhető, jellemzően nincs benne szabályosság. Az állami alkalmazottak bérkifizetései, a főbb adónemek befizetési határidei, valamint az állampapír-kibocsátások és lejáratok azonban jól tervezhetőek. (Az euróövezet kormányai többnyire a piacon helyezik el napvégi egyenlegeiket, mivel a Nemzeti Központi Bankok nem fizetnek rá kamatot, de az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon a kormányzat minden pénzmozgása megjelenik a számlán. A Magyar Nemzeti Bank a jegybanki alapkamatot fizeti a kincstári egységes számla /KESZ/ egyenlege után.)

- A nettó külföldi követelésállomány (és azon belül a devizatartalék) alakulása nagyban függ az árfolyampolitikától. Kis, nyitott gazdaságok, különösen a fejlődő és feltörekvő gazdaságok jellemzően magasabb külföldi követelésállományt tartanak fenn, azonban nemzetközi tartalékok (a deviza- és az aranytartalék) volumene erőteljes volatilitást mutat. Az állomány

alakulását nagyban befolyásolja a kormányzat devizafelhasználása (devizahitelfelvétele és -törlesztése, valamint a tartalék kamatozása és átértékelődése).

- A jegybank hazai, nem monetáris politikai céllal tartott eszközei sokszor portfólió megfontolásokból kerülnek a mérlegbe. (Az eurórendszerben ezek elkülönítése fontos az EKB és a nemzeti bankok közti feladatmegosztás miatt, az EKB saját tartalékaiból vásárolt eszközei általában kockázat és hozam megfontolásokból kerülnek a mérlegbe.)

- A fizetési rendszer függő tételei (pl. csekkek elszámolása az USA-ban), valamint a válságok során monetáris politikai céllal alkalmazott egyszeri műveletek jelentős volatilitást vihetnek a rendszerbe. Ezek közül kiemelt jelentőségű az állampapírok másodpiaci vétele és eladása, melynek révén a jegybank a hosszabb lejáratú kamatokra is jelentős hatást gyakorolhat (persze csak addig a mértékig, amennyiben állampapírpiaci aktivitásával nem ütközik a monetáris finanszírozás tilalmába, ami az Európai Központi Bankok Rendszerének egyik alapelve.) - A jegybank jegyzett tőkéje és a saját tőke védelmében képzett tartalékszámlái (pl. átértékelési tartalékok, kockázati céltartalékok) év végén, a jegybanki eredmény pedig az osztalékfizetésekhez kapcsolódóan okozhat ingadozást a bankrendszer likviditási pozíciójában.

A jegybank mérlegét a következő leegyszerűsített képlettel is szemléltethetjük:

M+B=A+D+R (7.1)

ahol M a nyílt piaci műveletek (eszközoldali nettósított értéke), B az aktív oldali rendelkezésre állás, A az autonóm tényezők (forrásoldalon nettósított értéke), D a betéti rendelkezésre állás, R pedig a kereskedelmi banki tartalékok jelölésére szolgál.

a fenti egyenlet átrendezésével a következő összefüggéshez jutunk:

B-D=A-M+R (7.2), ahol jellemzően vagy B>0 és D=0 vagy pedig D>0 és B=0, tehát (legalábbis aggregált szinten) csak az egyik oldali rendelkezésre állás igénybevételére kerül sor a tartalékolási időszak során.

A fenti egyenlet (7.2) jól kifejezi, hogy a kereskedelmi bankok akkor folyamodnak az overnight hitellehetőséghez (betéti lehetőséghez), amennyiben az autonóm tényezők összege (nettó jegybanki kötelezettségként) nagyobb (kisebb), mint a nyílt piaci műveletek (nettó jegybanki követelésként vett) állományának összege. (Mindeközben persze feltételezzük, hogy a bankrendszert stabil tartalékolás, jól működő bankközi piac jellemzi, és az autonóm tényezők és a nyílt piaci eszközök tekintetében nincs bizonytalanság a tartalékolási időszak alatt, valamint nem érkezik olyan hír, ami jelentős változást okozna az overnight kamatokat érintő tényezőkben. A tartaléktartási időszakon belüli overnight kamat változás arbitrázslehetőséget vonna maga után.) Így a tartaléktartási időszak végén jellemzően az egyik rendelkezésre állás kamata lesz a bankközi piac versenyző kamata. Az overnight kamatok aktuális szintjét ezért felfoghatjuk úgy, mint az overnight betéti és hitelkamatok várakozásokkal súlyozott átlagát, ahol a súlyok az arra vonatkozó valószínűségek, hogy a tartaléktartási időszak végén likviditástöbblettel vagy hiánnyal rendelkezik-e majd a bankrendszer mielőtt a rendelkezésre álláshoz folyamodna (Bindseil [2004a]). Természetesen a valóságban a bankközi piac nem tökéletes és az egyedi banki likviditási sokkok és az egyedi szinten felmerülő pénzforgalmi szükséglet jelentősen befolyásolhatják a jegybank napi rendszerességgel végrehajtott műveleteit.