1918. október 30-áról 31-ére virradó éjszaka győzött a nép f o r r a d a l m a Magyar-országon. A f o r r a d a l o m mindenekelőtt a budapesti munkások, a túlnyomórészt pa-raszti sorból származó, részben szökevény, részben orosz fogságból hazatért, kisebb részben orosz fogoly katonák, különböző eredeti foglalkozású tartalékos tisztek, éppen csak leérettségizett és rögtön a f r o n t r a vitt, onnan pedig valamilyen úton-módon h a z a k e r ü l t fiatalok tömegeinek a fennálló rendet tagadó, a n n a k megváltoz-t a megváltoz-t á s á r a irányuló öszmegváltoz-tönös vágyaimegváltoz-t fejezmegváltoz-te ki. Mégsem volmegváltoz-t kizárólagosan a megváltoz-tömegek spontán lázadása, m e r t voltak tudatos szervezői, vezetői is.
Szántó Béla, Korvin Ottó, K r á m e r Béla a baloldali szociáldemokratákat kép-viselte a f o r r a d a l o m vezérkarából az Országos Nemzeti Tanács nyilatkozatát elfo-gadó és szintén 1918. október 25-én, illegálisan megalakított Katonatanácsban, ahol szavuk súlyosan esett a latba. Az általuk szervezett bizalmi rendszer ú t j á n mind a 80 budapesti katonai alakulattal és még a környékbeliekkel is gyorsan sikerült összeköttetésbe lépniök, a katonák forradalmi változtatást igénylő érzelmeinek t a n ú bizonyságaként. Az Országos Nemzeti Tanács irodavezetője, az 1918. évi s z t r á j k -m o z g a l -m a k jelentős szereplője, és e-miatt a börtönből csak ne-mrég szabadult, bal-oldali centrista szociáldemokrata Landler J e n ő állíttatta le a forradalom é j s z a k á j á n Budapest felé a vasúti forgalmat, és ezzel meggátolta, hogy a régi rend védelmére csapatokat szállíthassanak a fővárosba. A f o r r a d a l o m vezetői között ott találhatók a Szabó Ervin eszmei irányításával m ű k ö d ő antimilitarista forradalmi szocialisták K o r -vin Ottóval az élükön. Jórészt a Galilei kör baloldalán helyet foglaló diákok révén illegálisan terjesztett háborúellenes röplapjaik eljutottak a gyárakba, a laktanyákba.
Kapcsolatban voltak a Mosolygó Antal vezette f o r r a d a l m i szindikalista munkáscso-porttal. A f o r r a d a l m i szocialisták és a szindikalisták összehangolták tevékenységüket a K a t o n a t a n á c s és a Nemzeti Tanács baloldali szociáldemokratáival.
U g y a n a k k o r ösztönös is volt az októberi forradalom, m e r t nem vezette a töme-gek akcióit egységes, p á r t t á szervezett politikai erő.
„Mi n e m a k a r t u k még átvenni a h a t a l m a t . . . A n é p m a g a csinálta m e g a f o r r a -d a l m a t , a n é p vette kezébe a h a t a l m a t és a-dta át a Nemzeti T a n á c s n a k " — emlé-kezik vissza Károlyi Mihály október 31-ére. A Nemzeti Tanács még n e m a k a r t forr a d a l m i változást, de a győztes nép kezéből elfogadta a hatalmat, és ezzel b e f e j e -zettnek is tekintette a f o r r a d a l m a t . A polgári d e m o k r a t i k u s f o r r a d a l o m m á r győ-zelme n a p j á n kettős jellegű volt. Erre érzett rá a m a g a m ó d j á n Babits Mihály:
„Micsoda f o r r a d a l o m ez? Polgári f o r r a d a l o m ? Negyvennyolcas szabadságforra-d a l o m ? Nacionalista? Vagy antinacionalista forraszabadságforra-dalom, vörösforraszabadságforra-dalom, szocialista, t á r s a d a l m i ? Magyar vagy e m b e r i ? Vagy éppen a bolseviki anarchia szellemének első és még álcázott kirobbanása a Rend p a l a c k j á b ó l ? Máshogyan l á t j a m i n d e n párt,
* Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán 1978. november 23-án tartott előadás bővített szövege.
71
máshogyan minden osztály, mint egy varázstüneményt: mindenki a m a g a szíve sze-rint látja? És mindegyik mást is vár t ő l e . . . "
A demokrácia, a függetlenség, amely utóbbit a Magyarországon élő n e m m a g y a r népek nemzethez tartozásuk szerint eltérően értelmeztek, a tömegek számára csupán a forradalom kezdetét jelentette. Ennek egyik tünete volt november közepén az államformának a tömegek nyomására a monarchiából köztársasággá változtatása, de már ekkor elhangzottak szocialista köztársaságot követelő hangok is. Még p r e g n á n -sabb jele volt a tömegek továbblépési szándékának a munkástanácsok életrehívása, amely már a forradalom első napjaiban országszerte megtörtént, mégpedig az MSZDP és a szakszervezetek vezetőségének hozzájárulásával. Abban reménykedtek, hogy ha eme szerveket a párt és a szakszervezetek keretein belül t a r t j á k , meggátol-hatják, hogy a szovjet-oroszországi szovjetekhez hasonlókká váljanak. A f o r r a d a l o m első napjaiban a főváros üzemeiben és a legtöbb városban vagy ipari településen (Arad, Kassa, Kolozsvár, Makó, Szeged, Székesfehérvár) megalakultak a m u n k á s -tanácsok. Az első hetekben nem törtek a politikai hatalomra, sőt oroszlánrészük volt a tömegmozgalmak lecsendesítésében. Ez megfelelt az MSZDP és a szakszervezeti vezetőség reformista céljainak. Á m a munkástanácsok napi m u n k á j u k során — a bennük tevékenykedő baloldali szociáldemokraták hatására — kitörtek a reformiz-mus kereteiből. A helyi igazgatást ellenőrző működésük révén, a helyi közellátás javításáért és más szociális kérdésekben vívott harcaikban tekintélyt szereztek, t a -pasztalatokkal gazdagodtak. A lakosság mind szélesebb körei fordultak hozzájuk bizalommal. A munkástanácsok beleegyezése nélkül a nagyobb városokban nem lehe-tett fontosabb intézkedéseket tenni, mert a régi közigazgatásnak egyre kevesebben engedelmeskedtek. Betöltötték tehát a forradalmi szervek funkcióját. A budapesti munkástanács a forradalom első heteiben még nem lépett fel a vidékiekhez hasonló eréllyel, de akkora volt a súlya, hogy m á r bíráló szava is hatott a k o r m á n y r a . (Például a szovjet kormány szikratáviratának közzététele, Batthyány Tivadar bel-ügyminiszter lemondatása esetében stb.).
A megyei, városi nemzeti tanácsok mind osztályszempontból, mind működésüket tekintve a munkástanácsokétól eltérő képet mutattak. Ezeket az Országos Nemzeti Tanács felhívására alakították meg a törvényhatóságok első tisztviselői. Ebből követ-kezően egy részüket a polgárság, vagy egyenesen a régi közigazgatás emberei, egyes esetekben pedig teljes egészében a régi megyei közgyűlés irányította.
A tanácsok többsége azonban kezdettől fogva népi jellegű volt. Ahol n e m volt forradalmi hangulat és a jegyző alakította meg a nemzeti tanácsot, ott a helyi értel-miség, a jómódú parasztság vezetése érvényesült. A legtöbb esetben ez történt a Dunántúlon. A községek területén a falusi nemzeti tanácsok többsége kezében volt a tényleges hatalom. Osztályjellegétől függött, miként élhetett a nép ezzel. A t a n á -csok nem csupán az erős munkásmozgalommal rendelkező helyeken, h a n e m a Ti-szántúlon is a nép forradalmi hatalmi szervei voltak, ahol a szegény- és közép-parasztok vezette tanácsok voltak túlsúlyban.
Megalakultak a helyőrségek ú j katonatanácsai is. Budapesten az MSZDP b a l -szárnyához tartozó Pogány József lett az elnök, az egyik alelnök pedig az antimili-tarista Sugár Tivadar. Aktív tevékenységet ekkor még nem fejtettek ki, de puszta létezésük megkötötte a monarchiabarát parancsnokok kezét.
A Károlyikormány programja lényeges szociális és politikai reformokat t a r t a l -mazott úgy, hogy nem érintette a tőkés rendszer alapjait. A forradalom eltakarította az útból a régi uralmi rendet, de most az eddiginél jobban kiéleződött a tőke és a munka, valamint a magyar uralkodó osztályok és a Magyarországon élő nem m a g y a r népek ellentéte. Külpolitikai téren az antant imperialista törekvése, b l o k á d j a ütkö-zött össze a polgári demokratikus magyar kormánynak a wilsoni elvekbe vetett bizalmával, továbbá az ország területi sértetlenségéhez való merev ragaszkodásával, és meghiúsította a kormánynak és a tömegeknek a békekötésbe vetett reménységeit.
November közepére — csupán a felszínen észlelhető tüneteket nézve — a l á b b -hagyott ugyan a forradalom lendülete, á m tábora nem zilálódott szét és az osztály-harc változatlanul tovább folyt.
72
A polgári osztályérdekeket, tulajdonviszonyokat az 1918. október előttihez képest más módon képviselő kormánynak előnyt jelentett a munkásosztály forradalmi párt-jának a hiánya, a parasztság szervezetlensége, mindkét osztály megosztottsága, nem-különben az antant bolsevizmusellenessége. A munkások és a katonák azonban meg-őrizték tanácsaikat. Az utóbbiak megtartották fegyvereiket is.
Az országban lényegében véve kettős hatalom jött létre, amelyre azonban egy-általán nem volt jellemző a békés egymás mellett élés. Az egyik hatalmat a „nép-köztársaság" hivatalos szervei képviselték, a másikat ebben az időszakban a mun-kás- és a katonatanácsok. 1919 elején ezt a hatalmat fogják m a j d erősíteni az akkor alakuló paraszttanácsok is. A nép ereje 1918 novemberének utolsó harmadáig — forradalmi párt hiányában — nem volt ugyan elegendő a hatalom megragadására és kizárólagos gyakorlására, de m á r képes volt arra, hogy meggátolja az „új rend"
megszilárdulását. A kormány pedig nem merte egyenesen megtámadni a formálódó tanácsrendszert, hanem beérte hatalmának november 4-én megtörtént formai bizto-sításával, továbbá a népforradalom korlátozásával.
A kettős hatalom azonban sokáig nem maradhatott fenn. „Két hatalom nem létezhet egy államban. Egyiküknek meg kell semmisülnie" — írta Lenin 1917 ápri-lisában az oroszországi kettős hatalomról, de ez a megállapítás érvényes volt a ma-gyarországi viszonyokra is. 1918 novemberének utolsó h a r m a d á r a m á r nyilvánvalóvá lett, hogy a kormány politikájának az események menetéből következő történelmi szükségszerűséggel mind a bel-, mind a külpolitikában hajótörést kell szenvednie.
Vajon melyek voltak azok a többé-kevésbé lazán szervezett forradalmi erők, amelyek a forradalom sikeres továbbvitelének feltételeként megalakítandó forra-dalmi munkáspártnak m i n d j á r t alakulásakor vagy esetleg csak valamivel később alkotóelemeivé válhattak?
Kezdjük talán a sort az utóbbiakkal. Az MSZDP úgynevezett ú j a b b baloldali ellenzékét, amely Landler Jenő, Hamburger Jenő, Varga Jenő, Nyisztor György, Zádor Béla, Pogány József nevével jelezhető, a forradalom előtt háttérbe szorította a jobboldali vezetés. Október 31-e után Landler, Varga, Pogány, később Hamburger bekerültek a legfelső pártvezetésbe, Hamburger a párt titkárságának egyik vezető-jévé lett. Egyidejűleg háttérbe szorultak az egyértelműen jobboldaliak, és előtérbe kerültek a mérsékelt centrum tagjai (Kunfi Zsigmond, Böhm Vilmos, Garbai Sán-dor). E jelenségből fakadt az úgynevezett ú j a b b baloldaliaknak az a tévedése, amely szerint a forradalom az MSZDP kereteiben is továbbfejleszthető, a kormány balra-tolása útján. Polgári és szocialista forradalmi feladatokat egyaránt magában foglaló programjukat m á r az MSZDP 1918. október 13-i, rendkívüli kongresszusán előter-jesztette Zádor Pál Nyisztor György és más elvbarátai nevében. Ebben az országban élő minden nemzet megbízottjainak részvételével azonnal megkötendő békének, a nemzetiségek önrendelkezési jogának, az egyházi, a kötött s a tulajdonosa által meg nem művelt földeknek a megművelésükre vállalkozók közötti felosztásának és állami eszközökkel termelőszövetkezetek létesítésének polgári demokratikus forradalom által is megvalósítható követelései mellett már ott találhatók az olyan, ezeken túlmutatok is, mint az ipari üzemek, elsősorban a bányák, a nehézipar, az élelmezési, ruházati és építőanyagipari gyárak államosítása, a munkások és alkalmazottak hatékony rész-vétele a termelés vezetésében, a „bank és a pénzkereskedelem" államosítása. Mind-ezeket az MSZDP kereteiben vélték megvalósíthatóknak. A csoport március 21-ig kívül maradt a forradalmi munkáspárton, de egyes tagjai sokat tettek a forradalom szocialista irányú előbbrevitelében.
A háború alatt a forradalmi szindikalistákkal az antimilitarista akciók révén kapcsolatba került szocialista mérnökök (Hevesi Gyula és elvbarátai), valamint töb-ben az ipari tisztviselők körétöb-ben lelkesen üdvözölték a bolsevik párt programját, ám nem becsülték sokra a politikai harcot. Elítélték ugyan az MSZDP vezetésének a politikáját, de lehetségesnek tartották a párt keretein belül maradva és r a j t a keresz-tül az ipar államosításának és a tervgazdálkodásnak a megvalósítását. Ebből követ-kezett, hogy csak később csatlakoztak a KMP-hez.
Egyes, pártokon kívülálló baloldali értelmiségiek (Lukács György, Bolgár Elek, 73
Fogarasi Béla) különféle megfontolásból ugyan, de m á r novemberben a forradalom továbbvitelét követelték. Kassák Lajos „Ma" című folyóiratának g á r d á j á b ó l elsőként Révai József és K o m j á t Aladár igényelte a bolsevik forradalmat, á m a K M P soraiba csak hetekkel megalakulása u t á n léptek be.
Az ú j forradalmi párt egyik fontos elemét alkották az MSZDP úgynevezett régi baloldali ellenzékének tagjai (Szántó Béla, Vágó Béla, Rudas László, Hirossik János, László Jenő és elvbarátaik). Nem hittek abban, hogy a szocialista forradalom az MSZDP révén megvalósítható. Elhatárolták magukat a hivatalos vezetéstől, de n e m érezték elég erősnek magukat az önálló fellépésre. Ideológiailag és a p r o p a g a n d a terén független forradalmi ellenzéki kör létrehozásától várták a szociáldemokrata munkásmozgalom forradalmasítását. A Szántó—Vágó csoport hatott a szociáldemok-rata ifjúsági szervezet tagjainak jelentős részére is. A két csoport elméleti állásfog-lalásában a spartakistáknak, a német „függetlenek"-nek a II. Internacionálét bíráló nézetei keveredtek a zimmerwaldi kiáltvány, a bolsevik október f o r r a d a l m i földosz-tást is magában foglaló p r o g r a m j á n a k egyes pontjaival, Rosa L u x e m b u r g és Szabó Ervin, a bolsevizmustól számos kérdésben eltérő, de forradalmi útkeresést jelző elméleti álláspontjával. Eklektikus ideológiájuk a marxizmusból indult ki, f o r r a d a l m i volt és tendenciájában a bolsevizmus felé mutatott, ő k a K M P alapító tagjai között találhatók.
Az 1918. januári és júniusi, továbbá az úgynevezett „vad" sztrájkok szervezésé-ben is döntő szerepük volt a baloldali ellenzéki üzemi és szakszervezeti bizalmiak-nak (Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hikádé Aladár, Cservenka Ferenc, Mosolygó Antal, Szaton Rezső és mások). Hatott r á j u k mind a Szántó—Vágó, mind a L a n d l e r — H a m -burger-féle csoport. A KMP megalapításában a régi ellenzékiekkel tartó bizalmiak vettek részt.
1917 októberének közvetlen hatására, illegalitásban jött létre az év végén a f o r -radalmi szocialisták csoportja, amely a háborúellenes akciók szervezése során köz-vetlen kapcsolatba jutott a Galilei kör baloldali tagjainak nagy műveltségű értelmiségi csoportjával, amely Szabó Ervint vallotta eszmei vezetőjének. Ezek a h á b o r ú -ellenes csoportok szocialista forradalmat követeltek. A forradalmi szocialisták több-sége a munkásmozgalomhoz tartozásának kifejezéseként az MSZDP tagja volt. Ők is elítélték a pártvezetés irányvonalát. Szabó Ervin forradalmi szindikalista nézeteinek hatására pedig éppúgy, mint a forradalmi szindikalisták, lebecsülték a párt vezető szerepét. 1917 októberének nyomán lelkes hívei voltak a munkástanácsok létesítésé-nek, a forradalmi földosztásnak, a békélétesítésé-nek, a bolsevik eszmék megvalósításának Magyarországon. Csoportjuk a baloldali galileistákkal és a f o r r a d a l m i szindikalisták-kal együtt a K M P alapítói között található.
Többen vetették fel a múltban és vetik fel ma is a kérdést, hogy a KMP, m a j d az első magyar proletárdiktatúra nem a forradalom i m p o r t j a k é n t jött-e létre? N e m volte igazuk az MSZDP a m a vezetőinek, akik korainak tartották a p r o l e t á r f o r r a d a l -mat Magyarországon, mondván, hogy itt még nem értek meg a feltételei?
Arra a kérdésre, történelmileg időszerű volt-e a K M P megalakítása — közvetve
— m á r 1918 novemberében számos tény felelt, később pedig — i m m á r közvetlenül — a tömegek állásfoglalása válaszolt igennel. 1918 novemberének utolsó hetére m á r nyilvánvaló lett a kormánypolitika csődje. A másik — közvetett bizonyítékul szol-gáló — ténycsoport egyes szakszervezetek kettészakadása, Somló Dezső kis csoport-jának az a törekvése volt, hogy a németországi független szocialisták m ó d j á r a önálló szervezetet hozzon létre, valamint az, hogy a régi szociáldemokrata ellenzék egyes tagjai (Rudas—Hirossik csoport) november 17-én az MSZDP-től független szervezet életrehívásában állapodott meg, míg a régi baloldali ellenzék többsége ekkor még beérte Szabó Ervin-, más visszaemlékezések szerint Marx-kör alapításával. Mindez arról vall, hogy a forradalmi munkáspárt létrehozásának szükségszerűsége egyre több itthon élő magyar forradalmárban tudatosult.
A forradalmi munkáspárt létrehozásának feladata az itthon levő forradalmi erők laza szervezettsége miatt, nemkülönben elméleti okokból is az Oroszországi K o m m u -nista (b) P á r t magyar szekciójának e célból 1918 novemberében kis csoportokban 74
hazatért, mintegy 200 főnyi gárdájára, köztük is elsősorban Kun Bélára várt. Kun 1918. november 17-e t á j á n érkezett haza és azonnal megkezdte tárgyalásait a forra-dalom továbbfejlesztésére kész erőkkel, de az MSZDP vezetőivel is. Meggyőződvén azonban arról, hogy utóbbiak nem hajlandók azonnal szocialista forradalmivá alakí-tani politikai irányvonalukat, a hazai forradalmi csoportokkal több napon át foly-tatott vita után, amelynek során megértették, hogy azonnal szükséges forradalmi munkáspárt létrehozása, 1918. november 24-én megalapították a KMP-t.
A K M P programját a Szovjet-Oroszországból hazatért magyar kommunista cso-port tagjai fogalmazták meg a lenini—bolsevik elvek alapján. Az ő révükön ismer-kedhettek meg a tömegek, részben még a K M P itthoni tagjai is a lenini—bolsevik eszmékkel. Nem közömbös tehát, mit ismertek a leninizmusból, mert ennek alapján érthető meg a pártnak szinte hihetetlenül gyorsan szélesedő, mélyülő tömegbefolyása, és felelet nyerhető a r r a a kérdésre is, valóban a magyarországi népektől, elsősorban a magyartól idegen eszmei importárut hoztak-e forgalomba Kun Béláék, vagy éppen-séggel nagyon is a tömegek vágyait fogalmazták meg a lenini eszmék a l a p j á n ?
A K M P vezetőinek a többsége olvasta az „Áprilisi tézisek"-en kívül a bolsevik párt programját, a békéről, a földről, a munkásellenőrzésről kiadott pártokmányokat, az első szovjet alkotmányt, Lenin felszólalásait, írásait a szovjethatalom eredményei-ről és a további feladatokról, az európai helyzeteredményei-ről, nagyobb lélegzetű írásai közül az „Imperializmus, mint a kapitalizmus legfelső foka", az „Állam és forradalom" a
„Proletárforradalom és a renegát Kautsky" címűeket. Kun Béla még korábbi lenini munkákat is olvasott, a legfrissebbek közül pedig a proletariátusnak és forradalmá-nak feladatairól szólókat. Nem ismerték Lenin „Mi a teendő?" és „Egy lépés előre, két lépés h á t r a " című írásait, és emiatt is hiányosak voltak elméleti ismereteik a pártról, a p á r t polgári demokratikus feladatairól, mint a szocialista forradalom meg-valósításához szükséges feltételekről, az elmaradott tőkés fejlődésű kelet-közép-euró-pai államokban.
A K M P vezetői alapvető jelentőségűnek tartották az osztályharc nemzetközivé válását, a világ proletariátusának a harcát a világimperializmus ellen. Elvetették az egyenesvonalú haladásba vetett nézeteket és ezzel együtt azt a mind a nyugati SZDP-k, mind az MSZDP által vallott ökonomista tételt is, hogy a szocialista for-radalom pillanata akkor érkezik el, amikor a gazdasági fejlődés megérleli. Ezzel szemben az volt a véleményük, hogy a nemzetközi osztályharc frontjainak alakulá-sától függ, mikor érlelődnek meg a szocialista forradalom feltételei. Nem becsülték le a gazdasági fejlettség tényét, de — Lenin nyomán — abból kiindulva, hogy a világforradalom küszöbön áll, úgy látták, hogy egy-egy ország gazdasági elmaradott-sága a nemzetközi proletariátus forradalmi aktivitása révén történelmi értelemben rövid idő alatt behozható lesz. Tisztában voltak azzal, hogy a magyarországi szocia-lista forradalom nem maradhat fenn az egész Európára kiterjedő szociaszocia-lista forra-dalom nélkül. A KMP vezetői arra számítottak, hogy Szovjet-Oroszország helyzete megszilárdul, ezzel párhuzamosan szövetséges szocialista köztársaságok alakulnak Európában és győz a világforradalom
Van olyan nézet, amely szerint a kommunisták, mások szerint a magyar kom-munisták az 1917—1920 közötti években hibásan számítottak a világforradalomra.
1918 őszén és 1919 tavaszán azonban volt olyan időszak, amikor — és ezt az Európá-b a n működő amerikai diplomaták egykorú jelentéseiEurópá-ből olvashatóan a világforra-dalomtól való rettegésük is jelzi —, a világforradalom az európai továbbhaladásnak egyik lehetősége volt és ezt az esélyt forradalmárok nem hagyhatták kiaknázatlanul.
1918 őszén, 1919 tavaszán még nem volt előrelátható, hogy a világforradalom lehe-tősége csökken, m a j d megszűnik. Ebből az utólag felismert tényből visszakövetkez-tetve elmarasztalni a magyar kommunistákat, történelmietlen szemléletről vall.
A volt magyar hadifogoly kommunisták tudták, hogy a proletariátus csak szö-vetségesekkel együtt viheti győzelemre a proletárforradalmat. Ebben a harcban a legfőbb szövetségesnek a szegényparasztságot tekintették, mint amely a földért vívott küzdelme révén érdekelt a proletariátus forradalmában.
A KMP programjába a Nyisztor—Zádor-féle követelésekkel egybevágó megfogal-75
mazásban iktatták be a földkérdés rendezését. Ez az álláspont haladóbb volt a m a -gyar polgári demokratikus kormány földreform-tervezeténél, m a j d -törvényénél. A ki-sajátított földek azonnali köztulajdonba vételének, a szövetkezeti művelésnek a kö-vetelése 1919. március 21. előtt azt jelentette, hogy az ellenforradalmi t á m a d á s r a készülődő reakció legerősebb támaszát, az egyházi és úri nagybirtokot megfosztják legfontosabb gazdasági erőforrásától, és ezáltal jelentősen meggyengítik az ellenfor-radalom táborát, erősítik a szocializmus harci osztagait. A későbbi eseményekből visszakövetkeztetve az 1919. március 21-ét megelőző időkre és ekkorra is negatívnak minősíteni a K M P agrárprogramját, szintén történetietlen.
A Szovjet-Oroszországból hazatért magyar kommunisták helyesen ismerték fel, hogy a soknemzetiségű Magyarországon a szocialista f o r r a d a l o m r a készülő m a g y a r proletariátus nem vívhatja meg harcát sikeresen az ország lakosságának nagyobb részét tevő nemzetiségi dolgozók támogatása nélkül. Megítélésük szerint a m a g y a r proletariátus érdekeivel ellentétes a nemzeti elnyomás fenntartása, m e r t „minden nemzeti elnyomás gátja a saját felszabadulásának". A nemzeti kérdés megoldását a proletárforradalom nemzetközi és hazai győzelmétől, a létrejövő tanácsköztársaságok népeinek internacionalista szolidaritása alapján alakítandó nemzetközi föderációjától várták. Ügy vélték, hogy ilyen körülmények között a munkások és a földművelő szegények, a dolgozó osztályok teljes elszakadást, önálló állami létet feltételező ön-rendelkezési joga és a népek internacionalista szolidaritása a l a p j á n a világforra-dalom mindent átfogó kereteiben feloldódnak a nemzeti ellentétek. Ez az álláspont vált a KMP programjává.
A KMP álláspontja formailag erősen hasonlított ugyan B u h a r i n „baloldali k o m -munista" nézeteihez, de gyakorlatában kezdettől fogva a lenini elveknek megfelelően járt el, szigorúan tartva magát a nemzetek önrendelkezési jogának tiszteletben t a r -tásához, ezzel is erősíteni szándékozván a szocialista világforradalom és a m a g y a r proletárdiktatúra híveinek a táborát. A helyes politikai gyakorlat egyik tüneteként a KMP rögtön megalakulása után hozzálátott a nemzetiségi munkások (elsősorban a román SZDP balszárnyán helyet foglalók) és az idegen nyelvű (főként orosz hadi-fogoly) katonák kommunista csoportjainak a szervezéséhez.
A volt hadifogoly magyar kommunisták a lenini eszmék nyomán követelték ú j forradalmi élcsapat szervezését „orosz módra". Ezt az igényt fogalmazta meg K u n Béla még 1918 májusában „Mit a k a r n a k a kommunisták?" című írásában, amely azután a K M P agitációs és propagandamunkájához itthon nagy segítséget nyújtott.
Tisztán látták azt is, hogy a tanácsokat, a szakszervezeteket, a proletárhatalom egész tevékenységét a pártnak kell irányítania.
Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a p á r t n a k főként a pro-letárdiktatúrában játszott szerepét a nemzetközi kommunista mozgalom s z á m á r a az OK(b)P 1918—1920. évi gyakorlata, nem utolsósorban azonban a K M P 1919. évi tör-téneti tapasztalatai nyomán maga a bolsevik párt is csak 1918. és 1921. között tartott kongresszusain és konferenciáin fogalmazta meg. N e m marasztalható el tehát a K M P amiatt, mert 1918 novembere és 1919 márciusa között n e m végzett olyan m u n k á t , amilyenre az OKP is csak később, a tapasztalatok összegezése, kellő gyakorlat bir-tokában lehetett képes Lenin életében, és ami Magyarországon a proletárhatalom ki-vívásáig még nem is volt időszerű. Az sem lephet meg senkit, hogy a jelzett körül-mények között keveredhettek a K M P vezetésének a pártról vallott felfogásában is Lenin nézetei a buharini szektás kommunizmus türelmetlenségével.
A tényeknek mond ellent az a felfogás, amely szerint a K M P bolsevik vezetői nem rendelkeztek a lenini elmélet kellő ismeretével.
Az viszont megfelel a valóságnak, hogy a KMP egész vezetésének és tagságának a forradalmi mozgalmi történelmi előzmények és tapasztalatok önmagukban véve is, az OK(b)P vezetéséhez képest pedig különösen csekély mértékéből következően, még inkább a forradalom rohanó ütemében összetornyosuló napi gyakorlati tennivalók miatt nem volt elég idejük, lehetőségük a lenini—bolsevik elmélet mélyre ásó t a n u l -mányozására. Ennek ellenére a KMP vezetésének a m u n k á j á t nem a téves nézetek jellemezték, hanem a lenini—bolsevik elmélet ú t j á n való haladás.
76
A KMP forradalomban jött létre és megfelelő forradalmi szervezeti előzmények nélkül azonnal forradalmat kellett vezetnie. Ez a körülmény nehezítette munkáját.
A KMP mindenekelőtt forradalmi propagandaszervezet volt. Szervezeti, cselekvési egysége 1919. március 21-ig még csak kiforróban volt. Könnyítette agitációs és pro-p a g a n d a m u n k á j á t az, hogy a pro-párt megalakulása előtt hazatért volt hadifoglyok révén az orosz proletárforradalom céljai országszerte ismertekké váltak. A K M P tagjai azonnal reagáltak a legfontosabb napi országos és helyi kérdésekre üzemi gyűlése-ken, csoportos, villamoson vagy éppen a gyárkapuk előtt folytatott vitákban, egy-szerű, meggyőző szavakkal, továbbá röpirataik és sajtójuk révén. A tömegekkel gyorsan tudtak kapcsolatot teremteni. Azon fáradoztak, hogy tudatossá alakitsák elsősorban a magyar munkástömegek ösztönös forradalmiságát. A K M P minimális és távolabbi célkitűzései az ő kívánságaikat öntötték formába. Az objektív körülmé-nyek alakulása is hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen figyeltek a K M P szavára.
Az áruhiányt, az inflációt, a munkanélküliséget, a háború alattinál is alacso-nyabb életszínvonal okozta gyötrelmeket, a tartós béke hiányát nemcsak a munkások érezték meg, hanem a kispolgári-értelmiségi középrétegek is, soraikban a kultúra alkotó művelőivel. Az utóbbiak közül 1919 első hónapjaiban még számosan remény-kedtek a klasszikus polgári demokrácián túllépő, de a bolsevik típusú szocializmu-son innen maradó átalakulásban, miközben ekkorra már tovább gyarapodott a szo-cialista forradalom híveinek a tábora. Ez utóbbiak h a n g j á n szólalt meg Juhász Gyula Szegeden: „Az ú j hit hívei nem alkusznak. Aki vértanút csinál belőlük, az csinálja nekik a legsikeresebb p r o p a g a n d á t . . . a világtörténelem ú j fejezete kezdő-dik, de az iniciálé nem latin betű, sem gót, hanem cirill."
Az objektív és a szubjektív tényezők eredőjeként gyorsan alakultak a KMP szervezetei, elsőként és legszámosabban a fővárosban. 1919 j a n u á r j á b a n , f e b r u á r j á -ban pedig Budapest külvárosain és a környező községeken kívül Salgótarján-ban, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben, Nagyváradon jöttek létre erős vidéki kommunista bázisok. A Csongrád megyei helytörténészek között vita folyik arról, mikor alakult meg a szegedi KMP szervezete, mikor a makói? Az egykorú hiteles forrás, a Vörös Újság adatai szerint erre Szegeden m á r 1918. december 31-én sor került. Makón kommunista csoport jött létre 1918 decemberének közepén. A szegedi pártszervezet izmosodásának a város francia megszállása sem állhatta útját. A Viharsarok egyes községeiben, városaiban is számos helyen alakultak kommunista csoportok, illetve történt kísérlet létrehozásukra, mint például Hódmezővásárhelyen is.
A KMP a szakszervezetekben elvi megfontolásból csupán kommunista frakciók létrehozására törekedett. Márciusig még nem nyerte el a tagság többségének a támo-gatását, még kevésbé a vezető funkciókat, de a frakcióknak elegendő erejük volt annak megakadályozására, hogy a vezetőség el ne fojthassa a tagságnak a szocialista forradalom irányába fordulását. A szocialista forradalomra, a lehetőleg békés, de az esetleges fegyveres hatalomátvételre is készülődő párt nagy jelentőségűnek tekintvén a katonák megnyerését, Budapesten a Katonatanácsban 1919. január 27-én formailag is életrehívta a kommunista katonák több száz főnyi csoportját, amelynek vezetésé-ben ott volt Szántó Béla, Seidler Ernő, Sugár Tivadar is. A Katonatanács kommu-nista küldötteinek 25 főnyi számát messze felülmúlta politikai befolyásuk. 1919 feb-r u á feb-r j á b a n másutt is alakultak katonatanácsok, vagy pedig ténylegessé vált addig csupán névleges szerepük. A különböző karhatalmi egységekben, elsősorban a jórészt fővárosi munkásokból toborzott népőrségben, ahol Szántó Rezső volt a helyettes parancsnok, sok híve volt a proletárforradalomnak. A KMP jórészt a Magyarorszá-gon át visszavonuló Mackensen hadsereg katonáitól szerzett fegyverekkel ellátta a gyárak munkásait. Legnagyobb szervezeti befolyása a rokkantak, a leszerelt katonák, a munkanélküliek soraiban volt előbb Budapesten, 1919 februárjától már vidéken is.
Mindennek együttvéve volt köszönhető, hogy a KMP tagjainak száma — egykorú becslések szerint — az 1918. november végi néhány százról 1919 j a n u á r j á i g 10 000, 1919 márciusának közepére pedig m á r 20—25 000-re emelkedett, noha a pártba csak a politikailag legaktívabb munkásokat és más osztályok egyes tagjait vették fel.
1919 f e b r u á r j á t ó l gátjait szakító áradásként mozdult meg a parasztság is. A pro-77