„Legfontosabb talán annak a következtetésnek a levonása, hogy vacsora partnereink számára kivétel nélkül a legnagyobb ellenség: a párt és a Szovjetunió. Ezt a két dolgot soha semmilyen körülmények között nem fogják, nem is tudják elismerni” – írta csalódottan Kocziha Miklós, a Püski Sándorékkal 1982 első hónapjaiban elköltött vacsora után.388 A hetvenes években emigrált, könyv-mecénás Püski és baráti társasága hajlandó volt ugyan meghívni, és egy asztalhoz ülni az új magyar konzullal; ám egy pillanatra sem titkolták megvetésüket a rendszer iránt, melyet az képviselt.
Kádár János rendszere, mely alapvetően 1956 tagadására épült, legitimációját éppen a forradalom tagadása által érezte biztosítva. Ezen politikai konstruktum azonban a külhonba szakadt magyarság nagy része, így az amerikai magyarok389 számára is elfogadhatatlan volt.
Olyannyira, hogy egészen a nyolcvanas évek elejéig a magyar emigránsokat tömörítő olyan szervezetek, mint az Amerikai Magyar Szövetség (American Hungarian Federation)390, a Magyar Baráti Közösség (Hungarian Communion of Friends) és az általa szervezett Itt-Ott391, a Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör (Hungarian Alumni Association)392, vagy éppen a William Penn Egyesület (William Penn Association – WPA)393, egységesen elutasítottak minden a kommunista vezetéssel folytatott párbeszédet. Mindez azonban lassan változni látszott.
388 MOL KÜM TÜK 4-19 00836
389 Az 1980-as népszámlálás szerint 1.776.902 magyar élt az Egyesült Államokban, s közülük mintegy 10%
használta családon belül a magyart elsődleges nyelvként.
http://www.emagyar.net/index.php?p=article&type=regional&id=12
390 Az AMSZ-t 1906-ban Kohányi Tihamér alapította Clevelandben, s mint a legkorábbi alapítású magyar szervezet, sokáig egyben a legbefolyásosabb is volt. http://www.americanhungarianfederation.org/about.htm
391 Az MBK-t 1967-ben Ludányi András és Éltető Lajos hívták életre Oregon államban. Az 1977-től elfogadott szervezeti alkotmánnyal bíró közösség a magyar-amerikai kapcsolatokban az Itt-Ott Találkozók szervezésével bírt saját helyértékkel. http://www.mbk.org/changelang-hun.html
392 1960-ban a New Jersey-i Rutgers Egyetemen alapították az 1956-os forradalom leverése után az USA-ba emigrált magyar fiatalok. http://www.hhrf.org/bessenyei/hu/rolunk
393 A William Penn Egyesület, pontosabban annak elődei – a Verhovay Aid Association (1886) és a Rákóczi Aid Association (1888) segélyező egyesületként jöttek létre. A Verhovay Segélyező Egyesületet a pennsylvaniai Hazeltonban 13 magyar szénbányász hozta létre, s ma is ezt tekintik a WPA ősének. A két segélyegylet 1955-ben egyesült, és 1972-től szerepelnek William Penn Association-ként. 1979-83 között – jónéhány további magyar segélyező egyesületet magába olvasztva – a WPA vált a meghatározó magyar segélyező szervezetté, egyre nagyobb részt vállalva a magyar kultúra és a magyarságtudat fenntartásában is.
http://www.williampennassociation.org/about.htm
98
Az AMSZ, mely sokáig az egyik legkommunistaellenesebb szervezet volt, az év őszén új vezetőséget választott.394 Bár az AMSZ Intéző Bizottságának elnöke – Pásztor László – még meglehetősen keményhangú zárónyilatkozatot fogadtatott el,395 mégis a Bizottságban immár helyet kaptak a Budapesttel konstruktív kapcsolatra törekvő erők is, például Beke Imre személyében.396 A magyar szerveknek az AMSZ-ben 1981 szeptemberében lezajlott változásokról a már korábban említett dr. Haraszti Sándor adott tájékoztatást. Ahogy a jelentés fogalmaz: „…’döntő fordulat’, ’front-áttörés’ következett be az AMSZ-on belül azok javára, akik a Magyarországgal való kapcsolatok mellett vannak.”397 Az új helyzet 1982 márciusára kézzelfogható eredménnyel is szolgált: Kocziha Miklós konzul személyesen is találkozott Beke Imrével, az AMSZ egyik alelnökével, illetve a Szövetség két igazgatójával is: Kazella Ignáccal és Kálmán Lászlóval.398 A találkozót összegző jelentésében a főkonzul egyértelműen együttműködési készségről, és kihasználható lehetőségekről beszél.
Nyilvánvaló, hogy a legkínálkozóbb lehetőséget az AMSZ-en belüli széthúzás jelentette, hiszen egy-egy frakció megnyerésével a magyar diplomácia mozgástere kiszélesedhetett, az általa megszerezhető és felhasználható információk mennyisége pedig nőtt.
Az AMSZ-en belül lezajló történések markáns ellenpéldájaként a jelentésekben „Püski Sándor és köre”-ként megjelenő Itt-Ott, MBK és a Bessenyei György Kör említhető. Az általuk képviselt konzekvens hozzáállás nem a kontaktus, hanem az együttműködés megtagadását jelentette a Magyar Népköztársaság hivatalos szerveivel.399 Az anyaországgal való személyes kapcsolatok ápolásában, ugyanakkor, Püski tevőlegesen volt aktív; így ő kezdeményezte Fekete Gyula, majd Csoóri Sándor400, még később pedig Kányádi Sándor401 1982-es meghívását az Egyesült Államokba. Ez a meghívottak számára, minden alkalommal,
394 MOL KÜM TÜK 4-19 001864
395A zárónyilatkozat egyértelműen a szovjet orientált magyar vezetés ellen, és reagani politika irányvonala mellett foglalt állást. MOL KÜM TÜK 4 -19 005933
396 uo.
397 uo.
398 Az AMSZ-nek mintegy hat alelnöke és harminc igazgatója volt. Hogy egy társadalmi szervezetnek mi szüksége lehetett ekkora bürokratikus ’vízfejre’, azt nehéz lenne megmondani. Az viszont biztosan állítható, hogy minden olyan hiearchikusan felépülő szervezet, ahol a csúcsvezetés funkciói túl sok kézben vannak megosztva, hosszú távon élet- és döntésképtelen. A már idézett Fekete Gyula féle jelentés utal erre: „ A legtöbb emigrációs szervezet gyakorlatilag csak a vezetőségből áll, nincs mögöttük tömegbázis.” MOL KÜM TÜK 4-19 001864, és 4-19 003968
399 Egy 1984-ben készült, Dinya Lajos alkonzul munkáját értékelő jelentés is külön kitér a Püskiék által jelentett problémára. „Továbbra is gondot jelent a Központ számára, hogy az Öregdiák Kör és Püski Sándor tervezett programlépéseiről nem, vagy alig tudunk.” MOL KÜM TÜK 4-I-19 0031771
400 Csoóri Sándort az MBK és az Itt-Ott hívta meg hivatalosan, az Ohio állambeli Lake Hope-nál tartandó IV.
Anyanyelvi Konferenciára; majd azt követően egy New Yorktól Vancouverig, Torontótól Miamiig tartó körútra.
MOL KÜM TÜK 4-19 002567
401 Kányádit szintén az Itt-Ott és az MBK hívta meg, 1982. szeptember-októberére, egy Clevelandtől Los Angelesig tartó körutazásra. MOL KÜM TÜK 4-19 001841/2
99
előadói estekkel tarkított amerikai körutazást jelentett. Hozzá kell tenni, az emigráció tagjai általánosságban bizalmatlanok voltak a hazulról érkezettekkel szemben, és gyanakvással fogadtak mindenkit, aki a vasfüggönyön túli Magyarországról érkezett. A meghívottaknak ezzel szemben hozzá kellett szokni a gondolathoz, hogy az általuk külföldön elmondottakról valaki (ha éppen nem ők maguk402), valahol biztosan jelentést ír; így nyilvános megfogalmazásaiknak kézzelfogható határt szabott a megfigyelés ténye. A magyarországi politikai helyzetről ezért inkább a hivatalos programon kívüli fogadásokon, vacsorákon, és baráti beszélgetésekben esett szó.403
Az amerikai magyar emigráció ugyanakkor a magyarországi eseményekre, és a Helsinki Záróokmányra, sőt a javuló magyar–amerikai viszonyra is ferde szemmel tekintett.
Helsinkiben a fennálló status quo (vagyis az orosz megszállás tényének) újbóli elismerését látták; míg a korona visszaadását, majd később a Reagan kormány által folytatott kooperatív magyar politikát a kommunista rezsimnek tett felesleges engedménynek tekintették.404 Csak 1982 után kezdett teret nyerni egy új, konstruktívabb magatartás, mely az érzelmi megközelítés helyett a reálpolitikai tények szemszögéből vizsgálta a Fehér Ház és a State Department törekvéseit – igaz, továbbra sem kritika nélkül.405
Az elszármazott magyarok kritikájára természetesen az Magyar Népköztársaság messze fogékonyabb volt, mint az amerikai politika bármely résztvevője. A hivatalos magyar szervek mindent elkövettek, hogy se az emigrációnak a rendszerrel ellenséges tagjai, se annak sajtója vagy irodalma ne juthasson be Magyarországra. Ez utóbbi olyan irodalmi nagyságokat is érintett, mint Márai Sándor, vagy éppen Wass Albert. Ahogy maga Márai megfogalmazta:
„Huszonöt évvel a kommunista hatalomátvétel után egy ország, melyet állig felfegyverzett katonai, biztonsági alakulatok őriznek, még mindig fél a könyvtől, attól a gyufalángnyi világosságtól, amit a sűrű sötétben egy könyv terjeszt.”406 Ha az MSZMP tartott a nyugati irodalomtól, akkor még jobban tartott annak kiadójától és terjesztőjétől, Püski Sándortól.
1983-ban került sor az 1943-as szárszói találkozó negyvenedik évfordulójára, illetve az ennek kapcsán tartott megemlékezésre, és újabb szárszói találkozóra. Mivel az eredeti találkozó
402 Mint arra korábban utaltam, Fekete Gyula maga készített jelentést amerikai útjáról, és az ott tapasztltakról.
403 Hogy az óvatosság soha nem ártott, azt egy 1982. októberében, Csoóriról készített készült jelentés is jól mutatja: „Csoóri a Lake Hopenál nyilvánosan a XIX. század sorskérdéseit boncolgatta inkább, nem saját jelenét.
Azután költészetéről vallott, majd verseit adta elő. ... Néhány hallgatóban az a benyomás maradt, hogy a Csoóri versek írásban hatásosabbak, mint élőszóban előadva. Előadásának szövege még nem áll rendelkezésünkre.”
MOL KÜM TÜK 4-19 005722
404 Borbándi Gyula, A magyar emigráció életrajza 1945-1985, Budapest, Európa Kiadó, 1989. 182.,190., 194.
405 George Bushon például annak – állítólagos – ’engedékeny’ budapesti kijelentéseit kérték számon, annak 1983-as, magyarországi látogatása után. Borbándi i. m. 216.
406 Borbándi idézi Márait, Borbándi i. m. 234.
100
főszervezői között, Németh László és Veress Péter mellett Püski is ott volt, így méltán gondolhatta, hogy a jubileum alakalmából haza utazik. Erre minden lehetősége meg is volt, hiszen 1986-ig érvényes útlevele szólt Magyarországra.
1983-ban azonban Püskinél kiadás alatt volt egy könyv, melynek megjelentetése sértethette a hivatalos magyar politikai irányvonalat. Az ominózus könyvet a Csehszlovákiában élő Duray Miklós jegyezte, és annak előszavát Csoóri Sándor írta. A könyv témája a ’testvéri szocialista államok’ viszonyában tabunak számító magyar kisebbség, annak felvidéki élete és tarthatatlan helyzete volt. Mivel a könyv megzavarhatta a csehszlovákokkal való magyar viszonyt, ezért a külügy illetékesei mindent elkövettek, hogy a könyv végül mégse jelenjen meg. A külügyminisztérium ezért arra utasította Koczihát, hogy figyelmeztesse Püskit: amennyiben nem áll el a könyv kiadásától, akkor megtagadják tőle a beutazás lehetőségét, akár útlevelének bevonása árán is.407 Hogy a magyar főkonzul eleget is tett felettesei utasításának, azt Tom Lantosnak a Petrán Jánoshoz írt leveléből tudhatjuk:
„Néhány nappal ezelőtt megtudtam, hogy Sándor [Püski – KJE] mégsem tud részt venni az eseményen [a szárszói találkozón – KJE], minthogy bizonyos módon elbátortalanították őt a konferencián való részvételtől. Ez meglehetősen kényelmetlen helyzetet teremt.”408 A magyar nagykövet üres kifogásokkal teli válaszából (például, hogy Püski nem az egyetlen főszervező volt, hogy a konferenciát majd elhalasztják, stb.) egy valami vált világossá: a szólásszabadság amerikai támogatóinak, az államközi kapcsolatok minden javulása ellenére sem volt helye Magyarországon.
Az ilyen kirívó, és sok, kis, hétköznapibb eset végül lassan felnyitotta a magyar emigráció szemét. A „címzett ismeretlen” felirattal, vagy lila pecséttel409 felülütötten visszaérkező, magyar barátoknak vagy rokonoknak szánt csomagok ráébresztették a feladókat, hogy Helsinki ’harmadik kosara’ talán mégis lehetőséget, és nem újabb gátat jelent az óhaza felé. A Helsinki Záróokmányból immár nem a Jalta utáni helyzetet rögzítő első rész, hanem az emberi jogok, valamint a sajtó- és véleményszabadság tiszteletben tartására vonatkozó ajánlások váltak fontossá. Az emigráció végre felismerte, hogy az 1975-ben aláírt megállapodás igenis eszközt adott a Kelet-Európáért tenni akarók kezébe.
407 MOL KÜM TÜK 4-19 004251
408 MOL KÜM TÜK ugyanott – külön jelzet nélkül
409 „...gyakran érkeznek vissza a hírhedt lila színű pecséttel, amely a nemzetközi postai egyezményre hivatkozással jelzi a szállítmányok visszautasítását. A hivatkozási paragrafus a robbanóanyagokra és pornográfiára vonatkozik, aminek a kézbesítését a postahivatalok megtagadhatják.” Borbándi i. m. 242.
101
Tennivaló pedig bőven akadt, például 1956 emlékének ápolásában. Ebben kulcsszerepet játszott a forradalom idején elesettekről való megemlékezés és az akkor elhunytak számontartása, ezért az emigráció tagjai igyekeztek figyelemmel kísérni a magyarországi eseményeket. Minden Budapestről érkező híradás, mely a forradalmat érintette, különös figyelmet kapott. Ilyen volt a Kerepesi temető 21. parcellájának ügye is. A budapesti temetkezési vállalat – egyébként a hatályos jogszabályoknak megfelelően – bejelentette, hogy Kerepesi temetőben felszámol tíz olyan parcellát, amelyekbe az utolsó hantolás legalább huszonöt évvel korábban történt. Ezen tíz parcella egyike – a huszonegyes számú – azonban a forradalom áldozatainak (mártírjainak) végső nyughelye volt.410 A bejelentés óriási tiltakozást váltott ki az Egyesült Államok magyarjai körében, olyannyira, hogy arról hamarosan már az amerikai sajtó is cikkezett. Áprilisban a Washington Post, május elsején pedig a New York Times foglalkozott az üggyel. A Post cikkírója, Jack Anderson nem hagyott kétséget afelől, hogy a 21. parcella nem egyszerűen néhány ember végső nyughelye, hanem szimbólum – a forradalom szimbóluma. Amint azt „Egy temető eltörlése Magyarországon” című cikkében megfogalmazta: „Az emlék az, mely mind közül a legjobban zavarja Kádárt, és kremlbeli mestereit. […] Amit Kádár valójában felszámolni remél, az nem más, mint a szabadságharcosok emléke.”411
A budapesti temető ügye hamarosan politikai üggyé lett, mely immár nem csak magyarokat mozgósított. Az elhunytak hozzátartozóinak kéréseit412 újra meg újra elutasító, és a felszámolás mellett kitartó magyar állam magatartása többeket is cselekvésre késztetett. A The Washington Times 1983. június 15-i számában 18 közéleti személyiség fordult nyílt levélben Losonczi Pálhoz, a magyar Elnöki Tanács elnökéhez.413 Az aláírók között éppúgy ott volt Gereben B. István, az Észak-Amerikai Magyar Szervezetek Szervező Bizottságának elnöke, mint a korábbi amerikai elnök, Jimmy Carter, vagy az egyik legismertebb magyar tudós, Edward Teller – azaz Teller Ede.414 A valós demokráciában élők úgy látták, hogy több mint két és fél évtizeddel az események után, az áldozatok hozzátartozóinak immár joga kell, hogy legyen ismerni szeretteik végső nyughelyét. Aczél György ’hosszú távú’
demokráciájában azonban még a rég halott ellenfeleknek sem járt kegyelet.
410Mintegy 250 sírról volt szó. MOL KÜM TÜK 4-148
411 A Washington Post-ban, 1983 áprilisában megjelent „Liquidating a Cemetery in Hungary” című cikkből. uo.
412 A 21. parcellába temetettek hozzátartozói saját elhunytaik nyughelyének azonosítását kérték a hatóságoktól.
413 MOL KÜM TÜK 4-43 003885/2
414 „Azért fordulunk Önhöz és kormányához, hogy betartva a Helsinki Záróokmányban megtestesülő emberi jogi elveket, és a még életben lévő hozzátartozók – korábban többször megismételt – kérésének eleget téve végezzék el a sírhelyek azonosítását.”uo.
102
Ezt igazolja kutatásom talán legtorokszorítóbb dokumentuma is, Maléter Pál Béla levele Kádár Jánoshoz. Az ifjabb Maléter építészként dolgozott Amerikában, s szülőhazájába csak 1983 októberében látogatott vissza, akkor is feleségét – a COMSAT cég igazgatóját – kísérve el a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség budapesti ülésére.415 Valószínű, hogy az e látogatás során, a lelkében felkavarodó múlt késztette arra, hogy levélben forduljon Kádárhoz.
A magyar hatóságokhoz ügyvéden keresztül eljuttatott, ám saját kézzel írt angol és magyar nyelvű levélben mindössze annyit kért az MSZMP elsőszámú vezetőjétől, hogy apja földi maradványait exhumáltatva Eperjesre – Csehszlovákiába – vihesse, hogy a családi kripta legyen azok végső nyughelye. A levél visszafogott ám személyes sorai, a bűnt ki nem mondva, némán vádolták annak címzettjét. A múlt egy árnyalakja saját gyermekének képében jött el kísérteni a kivégzések elrendelőjét, és végrehajttatóját. Az ifjabb Maléter kérése ott dübörgött a magyar pártokrácia fülében, hangosabban minden kiáltásnál, minden fizetett hirdetésnél, minden külföldön megjelent felhívásnál és tiltakozásnál. Egy ennyire húsbavágó kérést csak elutasítani lehetett: „Maléter kérelmének teljesítésére a precedenst teremtő elem [kiemelés – KJE] miatt csak az 1956-os ellenforradalom valamennyi kivégzett vezetői holtteste (sic!) ügyének átfogó felülvizsgálatának keretében lenne lehetséges, ami ismereteink szerint nincs napirenden.”416 1983 végén a múlttal való szembenézés valóban nem volt
’napirenden’. A 21. parcella éppúgy megőrizte titkát, mint a sír, melybe az idősebb Malétert temették. 1956 története tabu maradt, és ezen akkor semmilyen levél, újságcikk, vagy külpolitikai nyomás nem tudott változtatni. Kádár rendszere – ha érdekei ezt diktálták – képes volt pozitív módon alkalmazkodni a külviszonyaiban beállt változásokhoz; de képtelen volt belülről megváltozni – nem engedhette, hogy a változások saját belső életét is érintsék.
Pedig a változások immár az ajtón dörömböltek; s a zörgetők többé nem voltak barátok híján – ahogy ezt az úgynevezett Demszky-ügy is megmutatta. Maga az ’ügy’ – mellyel külügyi akták egész sora foglalkozik – valójában nem volt más, mint Demszky Gábor 1983.
decemberi pere. A vádlott személye, és a csoportosulás melynek tagja volt, már korábban is magára vonta a hatóságok (és a III/III-as Csoportfőnökség) aggódó tekintetét; ám ’intézkedés’
sokáig nem történt irányukban. Ugyanekkor azonban az amerikaiak is figyelemmel kísérték, és a lengyel Szolidaritás esetében alkalmazottakhoz hasonlóan, tevőlegesen is segítették a kibontakozó ellenzéki mozgalmat; külön figyelmet szentelve a Helsinki Záróokmányban garantált szabad véleménynyilvánítás és szólásszabadság elvének, mely de iure lehetővé tette
415 MOL KÜM TÜK 4-31 005306
416 Olvashatatlan aláírással ellenjegyzett jelentés, 1983. december 20-adikáról. uo.
103
az ellenzéki csoportok létezését és működését.417 Magyarországon az 1981 októberétől megjelenő Beszélő volt az a szamizdat kiadvány, készítői pedig azok az ellenzékiek, akik az USA részéről a legnagyobb figyelmet, és a legtöbb támogatást kapták. Az amerikaiak leplezetlenül kiálltak az általuk – illegálisan – támogatott csoport mellett; olyannyira, hogy Harry E. Bergold 1982 júniusában egy 22 nevet tartalmazó listát adott át Esztergályos Ferencnek, az V. Területi Osztályon tett látogatásakor. Ezen a listán több olyan – később politikai karriert befutó – ellenzéki neve szerepelt, akik miatt az Egyesült Államok úgymond
’aggódott’. Ilyen volt például Solt Ottília (a listán tizennyolcadikként) és Iványi Gábor (a lista hatodik helyén). E lista második helyén ugyanekkor Demszky Gábor neve szerepelt. A névsor kevés kétséget hagy afelől, hogy az Egyesült Államok számára – a kis lépések politikájában – a Beszélő-csoport működése, saját helyértékén mérve, jelentőséggel bírt.418
E helyértékből kilépve, egy pofozkodássá fajult igazoltatás eredményeként lett Demszky személye saját jogán fontossá. A szamizdatokat terjesztő jogász egy rendőrségi igazoltatás során került nyílt összetűzésbe a hatóságokkal, amikor is tettleg nekiesett a kocsiját engedély nélkül is átkutatni óhajtó rendőrségi közegnek.419 Letartóztatása és várható pere hamar nyilvánosságot kapott a külföldi sajtóban; a Le Monde például már december 14-én beszámolt róla, holott maga a per csak december 22-ére volt kiírva.420 Az Egyesült Államok sem késlekedett sokáig saját álláspontjának megfogalmazásával, és december 20-án (tehát még szintén a per kezdete előtt) már a washingtoni külügyi szóvivő is felszólalt az ügyben: „Sajnálkozva vesszük tudomásul, hogy egy évtized távlatában ez lesz az első, politikai felhangokat tartalmazó per, melyet független, magyar értelmiségiek ellen indítanak.”421 Ugyanekkor Smith, a budapesti nagykövetség ideiglenes ügyvivője,422 a magyar fővárosban tette egyértelművé, hogy az ilyen és hasonló ügyek biztosan csak kárt
417 Nyilván a Helsinki Záróokmányban leírtak (nem kötelező érvényű ajánlások) még nem tették de facto lehetővé az ellenzéki csoportok működését, hiszen azokat a keleti blokk minden országában üldözték.
Ugyanekkor végső garanciát jelentett a létezésükre; pontosabban arra, hogy ezen csoportosulásokat már nem lehetett (konzekvenciák nélkül) felszámolni, vagy likvidálni.
4181984. márciusi jelentésében Dr. Házi Vencel nagykövet is az ellenzéki mozgalmaknak a harmadik kosáron belüli, de mégis kiemelten való kezelését látta a reagani emberi jogi politizálás egyik kulcs momentumának. „A legfőbb törekvés az ellenzéki csoportok legalizálásának és növekvő akciószabadságának biztosítása. Az amerikai diplomácia az emberi jogok kérdését napirenden fogja tartani a nemzetközi fórumokon és a kétoldalú
tárgyalásokon egyaránt...” MOL KÜM TÜK 4-10 002294
419 MOL KÜM TÜK 4-146 006494
420 MOL KÜM TÜK 4-146 006494/3
421 MOL KÜM TÜK 4-146 006494
422 Bár a sajtó – és néhány más forrás is – 1980-83 közé teszi Bergold hivatali működését Magyarországon, a nagykövet valójában már 1982. október 26-án megtette búcsúlátogatását magyar kollégáinál. Nem tagadva meg önmagát, a lépcsőn még megmutatta azt előző napi NATO táviratot, mely Grenada megszállásáról értesíti az amerikai nagyköveteket. MOL KÜM TÜK 4-116 005723
104
okozhatnak a kétoldalú kapcsolatok alakulásában. Magyar kollégái értésére adta, hogy
„értesüléseik szerint”423Demszkyt, és a Beszélő-csoport más tagjait, már korábban is – szinte folyamatos – rendőri zaklatás érte; éppen ezért aggasztónak ítélik a pert: annak időzítését, illetve lehetséges konzekvenciáit.424A per végül mégis elkezdődött, s így az amerikai külügy immár a várható ítéletre próbált hatással lenni. Ronald K. Kuchel, a State Department főtanácsosa Washingtonban fejezte ki abbéli reményét, „hogy az ítélet a magyar Büntetőtörvénykönyvnek az ilyen ügyekre vonatkozó kiírásának megfelelő lesz, vagy felmentik Demszkyt.”425
Demszky Gábort végül mégiscsak elítélték; a perére Budapestre érkező francia Dechezelles ügyvédet, aki emberi jogi megfigyelőként kívánt a tárgyaláson résztvenni, a
Demszky Gábort végül mégiscsak elítélték; a perére Budapestre érkező francia Dechezelles ügyvédet, aki emberi jogi megfigyelőként kívánt a tárgyaláson résztvenni, a