Miután meghódította az országot, Lajos király úgy döntött, hazatér Magyarországra. A király hazatérésének oka elsősorban az Itáliában kitört pestis járvány volt Seregének egy részét, valamint a hozzájuk szegődött zsoldosokat hátrahagyta. Nápoly városkapitányává a német Wolfhardot nevezte ki. Eredeti szándéka szerint, ki akarta nevezni az erdélyi vajdát, Lackfi Istvánt országos főkapitánnyá, de ő nem fogadta el a megbízást és csatlakozott a királlyal haza-térőkhöz, akik között volt Sárosdi László is, mint a király állandó itáliai tanács-adója és alkalmi megbízottja.
Elbúcsúzott tehát házigazdáitól, akik láthatólag nagyon sajnálták, hogy meg kell válniuk kedves vendégüktől, akit már lassan családtagnak tekintettek.
Különösen szívére vette a búcsút Marcella, aki a szeleburdi kislányból lassan
felnőtt nővé érett, de a Lászlótól való búcsúzásnál még mindig úgy viselkedett, mintha kislány volna: a férfi nyakába borult és arcon csókolta. A csók azonban valahogy (nem véletlenül) félrecsúszott és László ajkát érte. László alig tudta magát visszatartani, hogy ne szorítsa magához és ne viszonozza csókot, de le-győzte a heves kísértést és szelíden lefejtve magáról Marcella karjait, kedvesen homlokon csókolta a lányt.
A búcsúvételnél az egész család jelen volt és nekik is feltűnt a jelenet.
Giuseppe Persini kedvetlenül elfordult, felesége elvörösödött és úgy tűnt, rá akar szólni lányára, de meggondolta magát. Giacomo a fejét csóválta és kikísérve barátját, az ajtóban megállt és megkérdezte.
- Nem gondolod, hogy tisztázni kell a helyzetet? Ez a lány láthatólag szerelmes beléd, nem is igyekszik titkolni. Viselkedése lassan átlépi az illendő -ség határát és ezt már a szüleink is észrevették. És nekem úgy tűnik, Marcella neked sem közömbös. Mégis igyekszel távol tartani magadtól. Meg kell kérdez-nem, mint Marcella bátyja és a te barátod: te is szerelmes vagy bele? És ha igen miért nem kéred meg a kezét? Biztosíthatlak, apám nem fog kikosarazni!
- Örülök, hogy szóba hoztad - válaszolta Sárosdi László, miután egy ideig zavartan nézegette csizmája orrát. - Sokat gondolkoztam én is, megkérjem-e Marcella kezét. Tudom, nincsen akadálya, hogy feleségül vegyem. Özvegy vagyok, a kisfiam pedig apród a király szolgálatában és előbb-utóbb önálló fiatalember. Nemes ember vagyok, lovag, még Lajos apja, Károly király ő felsé-ge, jelentős nemesi birtokkal és kastéllyal jutalmazta szolgálataimat. Igen, én is szeretem a húgodat. Túlságosan is szeretem, éppen ezért igyekszem magamtól távol tartani. Marcella alig tizenhat éves, én pedig harminckettő. Nagy közöt-tünk a korkülönbség. Félek, ez a szerelem az ő részéről ifjúkori fellángolás, ami elmúlik. Nem akarom boldogtalanná tenni.
- Szerintem ostobaság, amit gondolsz - mondta tőle szokatlan komoly-sággal Giacomo. - A mi köreinkben legtöbb házasságnál legalább ekkora kor-különbségek vannak. De ez így nem mehet tovább. Te döntesz, de ha nem akarod elvenni a húgomat, megkérlek, akármilyen jó barátom vagy is, ne látogasd meg többé szüleim házát.
- Így lesz! - bólintott komoran László. - Nem teszem be többé a lábamat a Persini palotába, csak, ha meg akarom kérni a húgod kezét. De ha egyszer belépek hozzátok, feleségül veszem, ha ő is még mindig akarja.
Giacomo bólintott, a két barát megölelte egymást és László kilépett a Persini ház kapuján. Ott megállt és visszafordult.
- Kérlek, mondd el mindezt a szüleidnek. És Marcellának is.
*
Lajos úgy tervezte, hogy amint unokaöccse, Endre fia, a kis Károly elég idős lesz átadja neki az őt megillető nápolyi trónt. A sors azonban másként hatá-rozott: a kisfiú nagybátyja hazatérése után alig egy hónappal meghalt Visegrádon.
Ilyen formán az itáliai hadjárat elsődleges értelme megszűnt, a további harcok célja csak a megtorlás, illetve a Lajos király birodalmához csatolt területek meg-tartása lehetett.
László Budán végre, hosszú idő után találkozhatott fiával, a kis Gergellyel. Amikor meglátta, alig ismert rá, annyira megemberesedett. Apja örömmel tapasztalta, hogy a fiú megtalálta a helyét, meg vannak vele elégedve, társai szeretik és minden esélye megvan arra, hogy apja nyomába lépjen. Ahogy tehette igyekezett minden idejét a fiával tölteni és megtanítani mindarra, amit ő megtanult az apjától.
Erdővértesre is lementek együtt. Időközben Kenéz is meghalt és helyét a harcedzett Dániel bátyó vette át, aki éppen olyan hűségesen és lelkiismeretesen vezette a birtokot, mint elődje.
Sárosdi Lászlónak sajnos nem túlságosan sok ideje maradt fiával foglal-kozni. Rossz hírek jöttek Itáliából: Tarantói Lajos nápolyi és capuai hívei fel-lázadtak és Wofhard kapitánynak menekülnie kellett. Közben a pestis járvány Magyarországra is átterjedt, sokan meghaltak, köztük a későbbiekben Margit, Lajos király fiatal felesége.
Az itáliai lázongás hírére a király Nápolyba küldte István vajdát és vele Sárosdi Lászlót is, hogy csináljanak rendet. A felkelők, Tarantói Lajos pártja, jelentős létszámú sereget állítottak össze, főleg az országban tartózkodó zsoldo-sokból, valamint azokból, akik nem vették jónéven, hogy az ország királya Lajos lett. Ezeknek a zsoldosoknak egy része eredetileg a király zsoldjában állott, de most nagyobb nyereség reményében a felkelőkhöz csatlakoztak. Ezek közé tartozott a német Werner zsoldos kapitány és ötszáz főnyi zsoldos csapata is.
Lackfi István vajda Itáliába érkezvén összeszedte az ott tartózkodó magyar és a Lajos királyhoz hű zsoldos csapatokat. Hadseregéhez csatlakoztak a Lajoshoz hű itáliai nemesek is.
A vajda vezette sereg ezerháromszáznegyvenkilenc januárjában, Aversa és Nápoly között, Troia mellett ütközött meg a lázadókkal. A Nápolyból el-menekült Wolfhard kapitány és emberei is ott csatlakoztak Lackfi hadához.
Rendkívül heves küzdelem alakult ki a két fél között. Annak ellenére, hogy ellenségei túlerőben voltak, a vajda jártassága a haditudományokban eldöntötte a csatát. Amíg ugyanis a derékhad szemből támadta az ellenséget, egyik oldalról a Sárosdi, a másik szárny felől a Wolfhard kapitányok vezette csapatok hátba támadták a Tarantói Lajoshoz pártolt lázadókat.
Az elkeseredett küzdelem végére Lackfi István döntő győzelmet aratott, viszonylag kis veszteséggel. A lázadók közül számos főnemes és nápolyi polgár életével fizetett és sok gróf, báró, lovag és közönséges polgár került a vajda fogságába, akiket jelentős összegű váltságdíj ellenében bocsájtott szabadon.
Emellett nagy hadizsákmányra tett szert, amit katonái között bőkezűen szétosz-tott.
A győzelem után néhány nappal István vajda serege összetalálkozott az ellenséghez pártolt Werner zsoldosvezérrel, Tarantói Lajos seregének
kapitányá-val és a hozzá csatlakozott mintegy ötszáz főnyi zsoldossal, akik a túlerő láttán nem is bocsátkoztak harcba, hanem megadták magukat. Lackfi lefegyverezte őket és az árulásban vétkeseket megbüntette.
Győzelmével Lackfi István megerősítette Lajos király uralmát a Szicíliai Királyságban és több hónapig nyugalom uralkodott az országban. Tarantói Lajos hívei azonban nem nyugodtak bele a vereségbe és az egész királyságból össze-gyűjtve azokat, akik Lajos ellenségei, újabb sereget állítottak fel Lackfi seregé-vel szemben. Nyár elején ütköztek meg. Ezt az ütközetet még elkeseredettebb harcok árán sikerült a vajdának megnyernie, de még az előzőnél is jelentősebb zsákmányra tett szert. A lázadók vesztesége igen nagy volt és a csata után István vajda könnyűszerrel foglalt el több várost. Számos nagyhatalmú főnemest sikerült neki (szép szóval vagy erőszakkal) meggyőznie és Lajos király pártjára állítani.
Sajnos azonban a lázadóknak sikerült az ország nemeseit, sőt az egy-szerű parasztság és polgári lakosság jelentékeny részét a magyar király uralma ellen hangolni és a vajda hadserege lépten-nyomon ellenségekbe botlott. Az elfogott magyar harcosokat pedig sokszor rendkívül kegyetlenül megkínozták és megölték.
Miután a pápa nem ismerte el Lajos király jogát a nápolyi (illetve hiva-talos nevén a szicíliai) királyságra és a magyar király ellen lázadók az ország egész területén nagy számban voltak, Johanna és férje Tarantói Lajos elérke-zettnek látták az időt, hogy visszatérjenek és az országot hatalmukba kerítsék.
Személyes jelenlétük a királyságban még inkább megnehezítette Lackfi István vajda helyzetét, ezért kérte Lajos királyt, jöjjön segítségére, hogy a nápolyi királyságot megvédelmezzék.