A magyar királyt és kísérőit fényes pompával fogadták. Miután Károly hírnököt küldött előre, már a város határában díszruhába öltözött lovascsapat várta őket. Ahol végig vonultak a városon, Nápoly lakói mindenütt az utcákra sereglettek és hangos üdvrivalgással köszöntötték a magyarokat.
Róbert király a tenger partján lévő palotában fogadta a vendégeket.
Maga is kijött a vár kapujába és amikor Károly Róbert leszállt a lováról, elébe ment. Átölelték és megcsókolták egymást, mint ahogy szerető rokonokhoz illik, akik már régen nem találkoztak. Azután Róbert király karonfogta a magyarok királyát és élénk beszélgetésbe kezdve sétáltak befelé a felvonóhídon a vár kapuja felé. Beszélgetésükből, amelyet heves mozdulatok kísértek, a magyar küldöttség tagjainak legtöbbje egy szót sem értett.
A magyar király kísérete egy darabig tanácstalanul ácsorgott a kapuban, amíg a nápolyi király kíséretének egyik tagja, egy öltözékéből ítélve nagyon előkelő úr, észbe nem kapott és magát meghajtva a legmagasabb rangúnak ítélt esztergomi érsek előtt, mosolyogva a vár bejárata felé mutatott, mintegy jelezve:
„tessenek befáradni!”
A magyarok megértették a jelbeszédet és lassan besétáltak ők is a várba, ahol a király udvarmestere várta és latinul üdvözölte őket. Tájékoztatást adott elhelyezkedésükről. Noha az udvarmester latinsága hagyott némi kívánnivalót maga után és kiejtése erősen elütött a megszokottól (feltűnően hasonlítva ahhoz a nyelvhez, amelyen az imént a két király beszélgetett), érthető volt, amit elmon-dott és rövid idő múlva a magyarok mindegyike már a számára kijelölt helyi-ségben pihenhette ki az út fáradalmait.
Az udvarmester tájékoztatásának megfelelően felkészültek az ünnepé-lyes fogadásra és a gong ütésére a vár lovagtermébe vonultak, ahol már velük szemben felsorakozott a nápolyiak küldöttsége.
A „bölcs” melléknevet is viselő Róbert király trónja mellett egy másik trónt is elhelyeztek, amelyen a magyarok királya foglalt helyett. Rövid üdvözlő beszédek után bevezették kíséretükkel együtt a „házasulandó feleket” a két gyer-meket, Johannát és Endrét, hogy bemutassák egymásnak és az udvari népnek.
Endre királyfi kíséretében volt László is, Dancs mesterrel együtt. Johannát Amalfi hercege kísérte. Mindkét gyerek díszesen fel volt öltöztetve és láthatólag mindkettő zavarban volt. Johanna, aki kissé idősebbnek látszott leendő férjénél, rosszkedvű volt és durcás, Endre inkább meg volt szeppenve egy kicsit.
A bemutatási szertartás után asztalhoz ültek. A vacsora ismét meglepe-tést okozott Lászlónak és a magyarok nagy részének, mert a szokásos fogásokon kívül számos, számukra ismeretlen halakból és más tengeri állatokból készített ételt is felszolgáltak. Lászlót különösen meglepte az a tengeri valami, amely gömbszerű fejből és az abból kinőtt sok, lábszerű nyúlványból állt. Meg is kérdezte a mellette ülő vele hasonló korú fiatalembertől:
- Mi ez a furcsa valami? Állat vagy növény?
- Polip - nevetett a megkérdezett Giacomo, akinek feladata lesz majd a jövőben Endre herceg további nevelése. - Kóstold meg, nagyon jó.
- És hol vannak a lábai? - kérdezte tovább László.
- Ezek a lábai - nevetett szomszédja. - A fejéből nőttek ki. Mondom, nagyon jó, kóstold meg!
László megkóstolta és valóban nagyon jóízűnek találta. Meg is dicsérte.
Giacomonak jól esett, hogy nemzeti ételeikkel dicsekedhet.
- Vannak ennél sokkal jobb fogások is, meglátod, ha majd hosszabb ideje leszel itt.
- Nem tudom, meddig maradok, nem hiszem, hogy Károly király itt akar hagyni - mondta elgondolkodva László. - Azt mondta, nekem kell átadnom annak nevelési tapasztalataimat, aki itt fogja azt folytatni. Vagyis neked.
A beszélgetés azon a latin nyelven folyt, amit itt beszéltek és aminek több köze volt a taljánhoz, mint Horatius vagy Julius Caesar nyelvéhez. De László, aki könnyen tanulta a nyelveket, már kezdte megszokni, sőt valamennyi-re a taljánt is értette.
A vacsora során az itáliai borok is terítékre kerültek, különösen azok, amelyek a Vezúv lejtőin termett szőlőből készültek. Ez megoldotta a vendégek
és vendéglátók nyelvét egyaránt, így bizalmasabb kérdések is szóba kerültek.
Miután már jócskán fogyasztottak a jófajta borokból, Lászlónak eszébe jutott, hogy megkérdezze Giacomót, akivel már szinte barátok voltak:
- Egyszerre lesz a két gyerek házasságkötése és Endre herceg koroná-zása?
- Nem tartom valószínűnek - válaszolta elgondolkozva Giacomo. - De ezek bármelyike csak sokára fog bekövetkezni. A két gyerek házassága előtt meg kell még kötni a „házassági” szerződést, ami ilyen esetekben elengedhetet-len. Ami pedig Endre királyfi megkoronázását illeti, az a hír járja, hogy királyunk, a bölcs Róbert úr meggondolta magát és eredeti szándékától eltérően egyelőre nem mond le a trónról.
László számára a jól sikerült ünnepi vacsora után zsúfolt hétköznapok következtek. A kis Endrének ugyanis sok helyre kellett ellátogatnia, részben azért, hogy megismerje leendő országát, de még inkább azért, hogy őt megis-merjék. Lászlónak, mint a királyfi nevelőjének, mindenhová vele kellett mennie.
Giacomo is velük tartott, neki azért kellett elkísérnie a kis herceget, mert annak nevelése a jövőben az ő feladata lesz.
*
Giacomo Apuliából származó nemes ifjú volt, aki Endre királyfi neve-lését éppen annyira lelkén viselte, mint László. Egy ideig a nevelést közösen végezték, ami László számára éppen olyan hasznos volt, mint a kis herceg számára. Rövid idő alatt elsajátította az itáliaiak nyelvét, megismerte és meg-szerette szokásaikat. De ennél is hasznosabb volt, amit a lovagi szokások, lovagi tornák, a bajvívás és hadakozás terén elsajátított. Az itt tanultakat később oda-haza, illetve a háborúk során, nagyon eredményesen használta is.
Amennyire sikerült közelebbi kapcsolatokat teremtenie az itteniekkel, annyira lazább lett kapcsolata a királyi kíséret többi tagjával. Volt olyan, akivel már hetek óta nem találkozott. Persze ez volt a helyzet a többiekkel is, hiszen a több hónapos itteni tartózkodás alatt mindenki beilleszkedett a foglalkozásához és feladatköréhez legközelebbállók társaságába.
Itáliai tartózkodása alatt kapta a szomorú hírt: édesapja, Sárosdi Gergely meghalt. Szép halála volt, nem szenvedett sokat, álmában érte a halál. Holttestét a sárosdi kisnemesi kúriájuk melletti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Lászlót nagyon megviselte apja halála. Anyját még gyerekkorában vesztette el, így édesapja nevelte fel. Sokáig gyászolta és csak nehezen tudott napirendre térni halála felett.
Már őszre járt az idő, amikor szabadidejében a palota udvarán összetalál-kozott Károly királlyal. Nem mintha ritkán látta volna, hiszen hetente be kellett számolnia Endre neveléséről, emellett többször meg kellett jelennie az ünnepi ebédeken, vacsorákon, de ez a mostani találkozás nem a feladataiból, kötelezett-ségeiből eredt, hanem valahogy kötetlen és magánjellegű volt.
A király örült, amikor meglátta, magához intette és kérdezősködni kezdett arról, hogyan érzi magát itt az idegenben, mivel szórakozik, mivel tölti szabadidejét.
- Ha valaki, hát én tudom, milyen nehezen találja fel magát az ember, amikor hirtelen idegen környezetbe csöppen - mondta, visszaemlékezve az idő -re, amikor el kellett hagynia szülőföldjét. - Nem érti az idegen nyelvet, a szoká-sokat, jóformán senkit sem ismer. Tizenegy éves voltam, mikor Magyarországra kerültem, hogy az ország királya legyek és csaknem újabb kilenc évnek kellett eltelnie, amikor már ténylegesen uralkodhattam.
László nem tudta, mit válaszoljon, de nem is volt rá szükség, mert Károly elgondolkozva folytatta:
- Ezért hoztalak magammal, hogy Endre fiam a te segítségeddel könnyebben szokja meg új hazáját. Megírtuk a házassági szerződést arról, hogy Endre feleségül veszi Róbert király unokáját, Johannát. A szerződést elküldtük a pápa úrnak, XXII. Jánosnak és ő jóváhagyta.
- Ezek szerint rövidesen részt vehetünk Endre... Endre herceg koroná-zásán - örvendezett László.
- Erről nincs szó a szerződésben - mondta rosszkedvűen a király. - Róbert király meggondolta magát és egyelőre nem kíván lemondani a király-ságról. A szerződében csak az áll, hogy Endre Johanna férje lesz, az azonban nincs, hogy nápolyi király lesz. De Róbert nagybátyám biztosított, azt akarja, hogy a jog szerinti örökös, Endre nyerje el a Szicília és Nápoly koronáját. Endre tehát egyelőre itt marad Nápolyban, Róbert király gyámsága és védelme alatt.
Mi pedig rövidesen hazatérünk Magyarországra.
Így is történt: a következő év, 1334. elején Károly Róbert király és küldöttsége visszaindult Magyarországra. Amikor a király búcsút vett Endre fiától azt mondta neki:
- Itt hagylak, fiam, ismerd meg ennek az országnak népét, szokásait, ahogy én tettem huszonhat évvel ezelőtt és akkor te is olyan sikeresen fogsz uralkodni itt, mint én Magyarországon.
Sajnos azonban a sors másként határozott.