A beszélgetés után László felment a szobájába és letelepedett az ablak melletti székre. Nemsokára kopogtak és belépett a két nő. Ahogy rájuk nézett, szeme megakadt a lányon, nem tudta levenni róla. Most látta csak, mennyit változott, amióta utoljára találkoztak. A gyerek kedves vonásait egy szép lány hamvas fiatalsága váltotta fel. Egy szép, bár nagyon fiatal lány állt előtte.
- Csak tegyétek le azt a kancsó bort és üljetek le - mondta nekik László. - Most pedig szeretném hallani, Éva hogy megy a sorod? Jól bánnak-e veled, megszoktad-e ezt az életet, tudok-e valamiben segíteni?
Éva hallgatott. Helyette az öregasszony válaszolt.
- Jól bánnak velünk, illetve inkább Évával, már egyesek szóvá is tették, hogy kivételeznek vele. Bizonyára a fiatalúr szólt az érdekében Kenéz úrnak.
Nem így volt? De hát akárhogyan is, ez mégis csak cselédsor. László úr meg soha sincs itt.
- Igen - szólalt meg hirtelen a lány. - Legutóbb is azt ígérted, nemsokára visszajössz, és majd két év telt el azóta.
- Csak nem hiányoztam? - kérdezte meglepve a fiú, de ugyanakkor jóleső érzés fogta el.
- Dehogynem - vágott közbe Zsuzsanna asszony. - Majd kisírta a lelkét ez a szegény lány, amikor egyszer azt hitte, jönni fog és mégsem jött.
- De hiszen legutóbb azt mondtad, nem lehetünk barátok - vágott közbe László.
- Azt régen mondtam, butaságból, dacosságból - felelt a kislány. - Azóta már tudom. Nagyon hiányoztál. Te vagy az egyetlen barátom - tette hozzá, miközben mélyen elpirult.
- Utoljára azt mondtad, úr és szolga között nem lehet barátság - mondta László gúnyosan. - Te csak tudod, mondtad, így volt ez nálatok is.
- Tényleg így volt ez nálunk - mondta komolyan a lány. - De az én apám, Zách Simon, nem is ült le egyszer sem életében a szolgái és szolgálói közé enni.
És azután, ahogy te ma beszélgettél velük, már tudom, hogy ez nem igaz: min-denki lehet barátja minmin-denkinek, csak ember kell hozzá. És te ilyen ember vagy és az én legjobb barátom - mondta és ismét elpirult.
- Igaza van a lánynak, uram - szólalt meg Zsuzsanna asszony is. - Így kellene beszélni a szolgákkal minden úrnak. Bölcsen tetted. És én még azt mondtam: nagyon fiatal!
- Hát akkor barátok vagyunk - mondta László, akinek jól estek a lány szavai. - Vigyázni fogok rád és gondoskodni fogok a jövődről. Még nagyon fiatal vagy, alig tizenöt éves. Aztán egyszer majd csak találunk egy derék férjet a számodra - tette hozzá biztatóan.
Éva elpirult, majd hirtelen könnyes lett a szeme, felugrott és kiszaladt.
- Hát ennek mi baja? - fordult Zsuzsanna asszonyhoz meglepve László.
- Mégis csak igazam volt, uram, még nagyon fiatal vagy - mondta nevet-ve az öregasszony és kiment a szobából.
László elgondolkodott az öregasszony szavain. Először nem tudta mire vélni a lány furcsa viselkedését. Őszinte jóakarattal mondta, hogy majd csak találnak egy derék férjet a számára és utólag sem talált semmi bántót abban, amit mondott. Hacsak - gondolta magában - nincs már valakije. De ki is lehetne, amikor - mint Kenéz mondta - annyira visszahúzódó. És akkor rájött, csak egyvalaki lehet, akihez a lány vonzódik: ő maga!
De hiszen neki is tetszik a lány. Miután megmentette, eleinte valamiféle atyai érzést táplált vele szemben, de utolsó látogatáskor már nem úgy nézett rá, mint egy gyerekre, hanem inkább a fiatal nőt látta benne, akinek felajánlotta barátságát. De ő visszautasította.
A visszautasítás sértette, úgy érezte, nem érdemli meg, hiszen annyit kockáztatott érte. Ez lehűtötte és csirájában fojtotta el, azt az érzést, ami Éva, mint nő iránt kezdett benne ébredezni és a mai beszélgetésig újra inkább „atyai”
érzéssel gondolt a lányra. De most ez az érzés végleg megváltozott. Újra észre-vette, hogy nő és egyszerre úgy érezte, hogy Éva a nő.
- Ostoba vagyok - korholta magát. - Hiszen megmondta: „Te vagy az egyetlen barátom”. Nyilván nincs senkije, csak én, a „legjobb barátja”.
És ekkor hirtelen érezte, hogy a szíve gyorsabban dobog, arcába szalad a vére és valami kellemes melegség járja át.
- Újra beszélnem kell vele - gondolta. - Most rögtön!
Kiszólt a folyosón őgyelgő egyik szolgálónak, hogy küldje hozzá vissza Évát. Alig telt el néhány perc és a lány belépett. Szeme vörös volt, de már nem sírt, tekintete inkább dacos volt, mit szomorú.
- Miért szaladtál el az előbb? - kérdezte a fiú. - Megsértettelek?
- Igen! - mondta a lány haragosan. - Miért akarsz mindenáron férjhez adni?
- Miért, te egyáltalán nem akarsz férjhez menni? - nevette el magát László.
A lány zavartan hallgatott, majd dühösen rávágta:
- Akarok, de csak ahhoz, akit szeretek!
- És kit szeretsz? - kérdezte László, de közben neki is elcsuklott a hangja.
Éva ismét hallgatott, de már nem haragosan, inkább szomorúan.
- Ha nem tudod magadtól, nincs mit mondanom - mondta halkan és ismét könnyes lett a szeme.
László hozzálépett és megsimogatta az arcát. A lányból ekkor kitört a sírás. Fejét László mellére hajtotta és átkarolta a nyakát. László is átölelte. Éva felemelte a fejét és szájon csókolta a fiút. Az viszonozta. Így álltak a szoba közepén percekig némán.
Végül kibontakozott a lány László karjaiból, hátralépett és a szemébe nézett.
- Szeretsz? - kérdezte.
- Szeretlek - felelt László - és te?
- Szeretlek - felelt a lány és arca ragyogott a boldogságtól. - Szeretlek, amióta megmentettél.
- Én azért nem olyan régen - vallotta be a fiú. - Eleinte úgy tekintettelek, mint egy gyereket.
- De most már tudod, hogy nem vagyok gyerek? - incselkedett Éva, aki az elmúlt tíz perc alatt teljesen megváltozott. A tartózkodó, halk szavú kislányból vidám, tréfálkozó fiatal nő lett. - És el is veszel feleségül? - kérdezte, hirtelen.
László elkomorodott és önkéntelenül hátrább lépett. Gondterhelt arc-kifejezése láttán a lány is elkomolyodott és ijedten kérdezte:
- Csak nincs valami baj? Talán nem akarsz elvenni?
Ijedtsége láttán a fiú elnevette magát.
- Dehogynem akarlak, nagyon is akarlak. De ez nem olyan egyszerű. Ne felejtsd el, ki vagy. Te Zách lány vagy, ki tudja mi vár rád, ha kitudódik. Én pedig hazudtam a királynak. Becsaptam. De elveszlek, megígérem.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte riadtan Éva és ajka ismét sírásra görbült.
- Most semmi sem lesz. De nem engedem, hogy továbbra is szolgasor-ban dolgozz. Szólok Kenéznek, hogy megfelelő, tiszteletteljes elbánásban része-sülj. Nekem holnapután vissza kell mennem Visegrádra. De mihelyt lehet, visszajövök. Addig majd csak kitalálok valamit. Most csak szeretjük egymást és várunk. Várnod kell, nem tudom meddig, de várnod kell. Kérlek, legyél türelmes és bízzál bennem.
- Várok rád, ha kell az örökkévalóságig - mondta megnyugodva Éva.