Elméleti háttér ismertetése

A közelmúltban egyre nagyobb hangsúlyt kaptak egyes országokban a pénzügyi kultúra színvonalának emelését célzó programok. Az életkezdési támogatás és a Babakötvény gondolata is hasonló programkonstrukción nyugszik, ötlete az úgynevezett eszköz alapú egalitarizmus (asset-based egalitarianism) gyökeréig nyúlik vissza. Az eszköz alapú jólét egy olyan közgazdasági elmélet, mely a szegénység felszámolását nem a jövedelem, hanem a megtakarítás alapú redisztribúción keresztül képzeli el. Az eszköz alapú egalitarizmus szerint valamennyi polgárnak alaptőkét kell biztosítani, például ingatlan vagy befektetés formájában, ugyanis a vagyoneszközök e szélesebb körű terjesztése több lehetőséget és önmegvalósítást biztosíthat az emberek számára, mint a hagyományos jövedelem elosztó redisztribúció. Tehát az eszköz alapú jólét (asset - based welfare) többek között segít az egyéneknek saját tulajdoni részeket szerezni különböző pénzalapokban.

A korai elképzelések szerint az eszközök újraelosztásának középpontjában kizárólag a föld állt. Az eszköz alapú egalitarizmus hívei úgy gondolták, hogy az

„eszközegyenlőség” segíthet fenntartani a pluralizmust, továbbá segíti a meritokrácia megjelenését, mivel a családi örökség gyakran úgy tűnt, hogy az előnyöket és kiváltságot éppen erősíti, ahelyett hogy az egyenlőtlenségek ellen hatna. Az irányzat egyik első szószólója Thomas Paine volt, aki javasolta, hogy minden polgár születésekor, vagy nagykorúvá válásakor (21 éves korában) kapjon egy alaptőkét (föld formájában vagy pénz formájában), mely megalapozhatja a jövőbeli gazdasági és politikai függetlenségét.⁴⁸ Egy ilyen támogatásnak a megvalósulását mások is szorgalmazták, mint például Julian Le Grand ⁴⁹, David Nissan ⁵⁰, Bruce Ackerman és Anna Alstott⁵¹ , valamint Gerd Grözinger, Michael Maschke és Claus Offe ⁵² . Ezek a támogatások az általános alapjövedelem ötletétől abban különböztek, hogy a kedvezményezett egyszer, egy összegben jut hozzá a támogatáshoz, például a nagykorúsága betöltésekor. Ugyanakkor Van Parijs [1992] leszögezi, hogy ez a befektetés alapú jóléti elképzelés, akár alapjövedelemként is funkcionálhat idővel, amennyiben az alaptámogatás befektethető életjáradék formájában. Ebben az esetben a kedvezményezett egész életében megteremthetné az alapjövedelem éves vagy havi értékének megfelelő összeget, így gyakorlatilag egyenértékű lenne az alapjövedelemmel. Persze ilyen esetben az alaptámogatás összegének is kellően magasnak kellene lenni, illetve felhasználását sem lehetne korlátozni. Napjainkban, a kormányzati gyakorlatban az eszköz alapú egalitarizmus nem a jóléti ellátások alternatívájaként, hanem a jövedelmi redisztribúcióval karöltve valósul meg a legtöbb országban. Általánosságban az e fajta megtakarítások felhasználása

21

feltételhez kötött, így gyakorlatban, ebben a koncepcióban rejlő - Van Parijs által fent említett - alapjövedelemi lehetőségek egyelőre nem valósultak meg.

Az egyik legjelentősebb érv, amit az eszköz alapú jóléti társadalom mellett e közgazdasági elmélet támogatói megfogalmaztak, hogy szerepet játszhat a szegénység csökkentésében. Ezeknek a kormányzati programoknak egyik fő célcsoportja általában az alacsonyabb jövedelmű családok, akik esetében sokszor a pénzügyi tájékozottság növelésével, a látásmód megváltoztatásával a család pénzügyeinek stabilitásának jelentős javulását várják el a program létrehozói.

Michael Sherraden [2002] szerint amennyiben egy társadalomban nem kerül kellő hangsúly a vagyoni eszközökre, az emberek nem kapják meg a maximális lehetőséget, hogy észrevegyék a bennük rejlő lehetőségeket és az útmutatást, hogy hogyan tudnának kimenekülni a szegénységből. Paxton [2002] hozzáteszi, hogy a vagyon alapú jóléti egalitarizmus lehetővé teszi egyrészt, hogy az egyének leküzdjék a szegénységet, vagy a támogatás preventív jellegénél fogva megakadályozzák, hogy azzá váljanak. A jólét értékelésekor nemcsak a jövedelmet és a fogyasztást tekinti fontosnak, hanem az egyének által birtokolt vagyont is, ugyanis a vagyon különböző fajtáinak megszerzése és felhalmozása a gazdasági és társadalmi fejlődést segítheti elő.⁵³ A vagyon vagy eszköz-birtoklás arra ösztönzi az embereket, hogy többet takarítsanak meg saját jövőjükre és mindezt felelős módon tegyék. Ezzel egyúttal a kormányzat lépéseket tud tenni a jóléti problémák kialakulása ellen, ahelyett hogy akkor próbálná enyhíteni a nehézségeket, amikor már kialakultak. ⁵⁴ Blunket [2001]

szintén hasonlóan érvel, szerinte az eszköz alapú egalitarizmus egy fenntartható jövőkép elérését szolgálja mind a politika, mind pedig a magánemberek számára.

Az eszköz alapú egalitarizmus esetén a vagyonfelhalmozás szegénységcsökkentő hatása váltotta ki elsődlegesen a vitát a közgazdászok körében.

Barnes [2002] azzal az ellenvetéssel élt, hogy amennyiben egy szegény család megengedheti magának a megtakarítást, vajon szegénynek tekinthető-e egyáltalán.

Gamble- Prabhakar [2005] úgy gondolták, hogy a pénzügyi eszközök (befektetések, megtakarítások), önmagukban nem valószínű, hogy elegendőek lennének a szegénység enyhítésére, azonban a méltányos hagyományos jövedelempótló stratégiák mellett használva hasznos szerepet tölthetnek be a szegénység csökkentésében. Skidelsky [2001] úgy fogalmazott, hogy ezek a kormányzati törekvések papíron ígérnek nagy pénzügyi szabadságot az egyéneknek, a valóságban azonban pont az ellenkező hatást váltják ki, hiszen a gyakorlatban legtöbbször ezeknek a megtarkításoknak a felhasználása feltételhez kötött. Így a megtakarítási hatás azoknál az egyéneknél tud érvényesülni igazán, akik előre tudják, hogy a jövőben a kötött felhasználási feltételek ellenére a céljuknak megfelelően tudják érvényesíteni megtakarításukat. Van Parijs álláspontja is hasonló, szerinte a feltétel nélküli „alapjövedelem” szolgálja leginkább a valódi szabadság eszméjét. ⁵⁵ Emmerson és Wakefield [2001] pedig nem feltétlenül a politikát találja a legmegfelelőbb eszköznek, ami elősegítheti az egyének megtakarítási hajlandóságának növekedését.

53 Paxton , W. [2003]

54 Paxton, W. [2002]

55 Van Parijs [1991], Van Parijs [1992], Van Parijs[2003]

22

Az 1990-es évek elején került bevezetésre az első eszköz alapú jóléti program, az IDA (Individual Develepoment Accunts) az Egyesült Államokban, melynek ötletét azóta már számos ország átvette (pl: Kanada, Tajvan, Szingapúr, Ausztrália). A program rövidtávon azt a célt tűzte ki, hogy a résztvevők a megtakarítások révén fektessenek be saját jövőjükbe: pl: vagyontárgyak felhalmozásán, gyermekeik oktatásán keresztül. Az IDA a havi rendszerességű, kötött felhasználású⁵⁶ megtakarításokat szorgalmazta, a résztvevőknek pedig olyan pénzügyi képzést biztosított, mely csökkenti gazdasági kiszolgáltatottságukat és növeli pénzügyi, jogi ismereteik szintjét. A kutatások alapján ugyanis a pénzügyi ismeretekkel rendelkező emberek általánosságban többet takarítanak meg és nagyobb hozamot érnek el befektetéseik révén.⁵⁷ Emiatt rendkívül fontos, hogy a kormány az oktatásra is hatást gyakoroljon, mivel ez a fajta „nevelés” nemcsak a figyelmet hívja fel a megtakarítások szükségességére, hanem segíti az embereket a családi költségvetés hatékony megvalósításában, hogy képesek legyenek minél többet megtakarítani.⁵⁸

Az IDA programmal szerették volna ugyanakkor azt is bizonyítani, hogy a feltételekhez kötött készpénzjuttatási programok hatékonyabbak és eredményesebbek lehetnek, mint a jelenlegi szociális rendszerben nyújtott segélyek. A programmal a hangsúly a rövid távú, pusztán létfenntartást biztosító szociális programokról inkább a pénzügyi függetlenség elérését szorgalmazó intézkedésekre helyeződött, ugyanis azzal hogy a résztvevők aktív részesei lettek a folyamatnak, a program végén saját erőfeszítésük eredményeképpen érték el a kitűzött vagyoni céljaikat.

Az IDA szegénység csökkentő hatását először, 1997 és 2001 között az American Dream Demonstration program keretein belül vizsgálták. Schreiner, Clancy, and Sherraden [2002] arra jutott a kutatás során, hogy a résztvevők (2364 fő) közel fele megtakarítóként volt jelen a programban. Az átlagos résztvevők félévente fizettek be a számlákra, és körülbelül 1 $-t takarítottak minden 2 $ után. A kutatás további fontos eredménye, hogy a résztvevők jövedelmi helyzete nem befolyásolta azt, hogy valaki megtakarító volt-e, továbbá a megtakarított összegre is csupán csekély hatással volt a jövedelmi helyzet. Az IDA-ra végzett későbbi kutatások⁵⁹ is megerősítették ezeket az eredményeket. Az alacsonyabb jövedelmű egyének vagyonfelhalmozására jelentős hatással volt a program, továbbá magasan hozzájárult az egyének otthonteremtési elképzeléseinek megvalósításához.

56 Három fő területre használható fel az IDA által biztosított megtakarítás: 1. Személyes anyagi gyarapodást szolgáló eszközökre (pl: jogosítvány megszerzése, számítógép vásárlás) 2. Lakhatással kapcsolatos beruházásokra, 3. Vállalkozás indítására

57 Bodie et al [2011]

58 Labri [2013]

59 Mills et al [2004]